2012-es év összegzése

Összefoglalom az ezévben velünk történt eseményeket:

- Megszabadultunk egy emberségből megbukott főbérlőtől.
- Krisztiánnal megvettük első közös lakásunkat.
- A barátok terén is sok változást hozott az év, akiket évek/évtizedek óta igaz barátainknak hittünk bebizonyították, hogy véletlenül sem azok.
- Viszont akikre nem is gondoltunk volna megmutatták, hogy vannak olyanok, akikre ténylegesen lehet számítani, nemcsak a jóban, hanem akkor is, amikor nagy szükségben vagyunk.
- Mostanra teljesen lakhatóvá is tettük a mi kis otthonunkat.
- Anett elcsábított spiningelni, és úgy megtetszett, hogy azóta is rendszeresen járok (már ha nem marad el).
- Néhány napot Visegrádon töltöttünk és egyszerűen imádtuk a kirándulást mindketten.
- Szeptemberben volt a 10. érettségi találkozóm.
- Krisztián nekikezdett első (reméljük siker) könyvének az Elindori Krónikáknak.
- Közös erővel kifestettük a gyerekszobát.
- Kifizettük mostanra teljesen a lakásátírási illetéket.
- Nem jutottunk el a győri adventi vásárba.
- Megvettük, befaragtuk és beállítottuk a kisszobába az első élő fenyőnket az első saját lakásba.
- Mindenki örült a karácsonyi ajándékoknak (legalábbis úgy láttuk).

Szóval összességében a pohár félig tele, mert ugyan nem mindig volt könnyű, de végigcsináltuk, haladtunk is előre nem csak toporogtunk egy helyben. Így lezárásként mondhatom, boldog évet zárunk.

Mindenkinek nagyon Boldog, Szeretetben-, Egészségben-, Vidámságban gazdag Új évet kívánok!

Karácsonyi finishben - zserbó

Már majdnem mindennel elkészültem, a habkarikák kiszárítva, a mézeskalácsok kidíszítve,  a karácsonyi darálósok a dobozban , a stollenek a kamrában pihennek, kisültek a bejglik és Krisztián abszolút kedvence a zserbó, ma elkészült a lilahagyma lekvár és a párolt káposzta, fő a húsleves és épp a sütőben száradnak a diós zongorabillentyűk. Holnap már csak a kacsacombokat kell kisütnöm és a hagymás törtkrumplit kell elkészítenem.
Amit viszont ma megosztok az a zserbó receptem (vagyis én is csak véletlenül találtam rá), Dacota húga Banni kísérletezte ki, Krisztián és az ismerősök egybehangzó véleménye szerint tökéletes,
ami viszont elengedhetetlen a tökéletes végeredményhez, a jó recept mellett a jó minőségű alapanyagok.

Zserbó

Hozzávalók:
- 65 dkg finomliszt
- 3 db tojássárgája
- 15 dkg porcukor
- 30 dkg vaj
- 3 dkg élesztő
- 1 csipet só
- 4 ek tejföl
- 1dl tej
- 40 dkg darált dió
- 15 dkg cukor
- 3 kk őrölt fahéj
- házi baracklekvár (nekem több, mint 1 üveg 750 ml-es befőttesüvegnyi került bele)
- Dr. Oetker étcsokoládés tortabevonó

A vajat megolvasztottam  a mikróban és mikor már nem volt forró belekevertem a tojássárgákat és a cukrot. Az élesztőt egy csipet cukorral a hideg tejbe morzsoltam. Egy nagy tálban összegyúrtam minden hozzávalót és fél órára a hűtőbe tettem pihenni. Miután a vaj eléggé visszadermedt a hidegben, a tésztát 4 egyenlő részre osztottam. 35x23 cm-es zománcos tepsiben szoktam sütni, így se zsírozni, se lisztezni nem szoktam, mert a sütés végeztével minden gond nélkül kicsusszan belőle. Az első adag tésztát kinyújtottam és belesimítottam a tepsibe, ezt jó gazdagon megkentem a nyáron eltett baracklekvárral megszórtam a darált dió és cukor harmadával és 1 kk őrölt fahéjjal, erre került a következő kinyújtott tésztaréteg, lekvár, cukor, darált dió, fahéj és ugyanez a rétegzés mégegyszer. Végezetül kinyújtottam az utolsó tészagombócot és szépen a süti legtetejére rendezgettem, a kilógó részeket oldala betűrtem és végezetül a tetejét villával jó pár helyen megszurkáltam, hogy a keletkező gőz távozni tudjon. 200°C-ra előmelegített sütőben alsó-felső sütésen 35 perc alatt szép barnára sütöttem. Amikor elkészült, vágódeszkára borítottam, onnan pedig egy tálcára, így újra a teteje került felülre. Egy éjszakát pihenni hagytam, hogy teljesen ki tudjon hűlni, és csak másnap reggel voltam be a tetejét csokoládéval. (Elvileg egy-két napot pihennie kellene, de nálunk szinte rögtön muszáj felvágni, amint megszilárdul a tetején a csoki.)

Az elmaradhatatlan bejgli

Nem is lenne az igazi a karácsony bejgli nélkül, ugyan sok féle verziója létezik, nálunk csak a hagyományos mákos, diós variáció állja meg a helyét. Sok háziasszony rémálma ez a tipikusan karácsonyi sütemény, mert vagy nem lesz elég  márványos a teteje, vagy szétreped sütés közben, vagy a szeletelés közben hullik darabjaira. Sajnos ezt a receptet nem drága nagyikámtól tanultam (az övé egy szimpla élesztős tészta volt és nem igazán volt nagy keletje), Varga Gábor receptje viszont nagy sikert aratott, pont ahogyan a " nagy könyvben" meg van írva, omlós tészta, sok töltelékkel tökéletes ízharmóniával.

Bejgli

Hozzávalók (4 db fél kilós rúdhoz):

Tésztához:
- 52 dkg finomliszt
- 15,6 dkg vaj
- 10,4 dkg sertészsír
- 5,2 dkg porcukor
- 2 csipet só
- 0,8 dkg friss élesztő
- 3 db tojás sárgája
- 104 ml tej

Diótöltelékhez (2 db rúdhoz):
- 27,2 dkg dió
- 11 dkg kristálycukor
- 4 dkg méz
- 0,6 dkg őrölt fahéj
- 81 ml tej
- 1 db citrom reszelt héja
- 1 db narancs reszelt héja

Máktöltelékhez (2 db rúdhoz):
- 27,2 dkg darált mák
- 11 dkg kristálycukor
- 4 dkg méz
- 0,6 dkg őrölt fahéj
- 81 ml tej
- 1 db citrom reszelt héja
- 1 db narancs reszelt héja

Kenéshez:
- tojássárgája
- tojásfehérje

Kicsit előre dolgoztam, a tölteléket előző nap leforráztam, azért, hogy biztosan hideg legyen. A tejet a cukorral és a mézzel felforraltam és leforráztam a hozzávalókat vele. Teljesen simára kevertem és amikor kihűlt fóliával letakarva betettem a hűtőbe.
Következő nap készítettem el a tésztát, egy nagy tálba mértem a lisztet, a vajat, a zsírt, a cukrot, a sót és elmorzsoltam őket.
Egy kisebb tálkában a (hideg) tejet, a tojássárgákat, és az élesztőt simára kevertem. Ezt a tejes keveréket a lisztes morzsához öntöttem és összedolgoztam (mivel ez egy ez egy omlós tészta épp csak addig szabad "gyurmázni" ameddig össze nem áll). Amikor összeállt a tészta négy 25 dkg-os darabra osztottam és fóliával letakarva egy órára a hűtőbe tettem.
Amikor a tészta kellően hideg lett egyenként kinyújtottam őket nagyjából 21x28 cm-es téglalapokká és a tészta súlyának megfelelő tölteléket oszlattam el rajta (a szélein 1-1 cm-t szabadon hagytam) vagyis 25 dkg-nyit. Ezután a két rövidebbik és az egyik hosszabbik oldalán a szabadon hagyott részt ráhajtottam a töltelékre, és egy szintbe nyomkodtam a töltelékkel. A már behajtott hosszabbik oldala felől szorosan feltekertem és sütőpapíros sütőlemezre tettem. Lekentem tojássárgájával, betettem a hűtőbe és szigorúan megvártam amíg teljesen megszáradt, utána pedig lekentem a tojás fehérjével is.
Egy éjszakán át a hűtőben kelesztettem, másnap 20 perccel a sütés előtt kitettem a konyhapultra, hogy picit átmelegedjen a tészta. 200°C-on 15 percig sütöttem, aztán 190°C-on még 10 percig.
Kihűlés után vékonyan szeleteltem.

Darálós újragondolva - karácsonyi diós-, mákos darálós

Gyermekkoromban nagyon sok időt töltöttem a nagymamánál Szomódon. Csodálatosak voltak ezek az évek, igazi mesevilágot varázsolt nekem, hogy önfeledt és boldog gyerekkorom lehessen. A legemlékezetesebb mégis az, ahogyan együtt sürögtünk-forogtunk a konyhában és együtt sütöttünk-főztünk. Ilyenkor úgy érezhettem, hogy azért sikerült olyan finomra az ebéd és a süti, mert én segítettem az elkészítésében. Nagyon sok mindent tanultam az én drága nagyikámtól, és mégsem adhatta át minden tudását időben.
Gyerekkorunk egyik nagy kedvence a darálós (szerintem nagyon sokan emlékeznek rá), olcsó, kiadós és roppant egyszerű elkészíteni. (Milyen finom is volt egy nagy bögre habos-főzött kakaóval...)
Most hogy nyakunkon a karácsony kicsit újragondoltam ezt a receptet és ezt is bebugyoláltam egy ünnepi köntösbe, hogy legyen itthon valami ropogtatnivaló.

Karácsonyi diós-, mákos darálós

Hozzávalók:

Diós kekszhez:
- 30 dkg liszt
- 15 dkg darált dió
- 13 dkg porcukor
- 13 dkg vaj
- 9 g sütőpor
- 2 db egész tojás
- 1 ek házi vaníliáscukor
- 1 narancs reszelt héja
- 1 citrom reszelt héja
- 0,5 kk őrölt fahéj

Mákos kekszhez:
- 30 dkg liszt
- 15 dkg darált mák
- 13 dkg porcukor
- 13 dkg vaj
- 9 g sütőpor
- 2 db egész tojás
- 1 ek házi vaníliáscukor
- 1 narancs reszelt héja
- 1 citrom reszelt héja
- 0,5 kk őrölt fahéj

A kekszek hozzávalóit ízenként külön összegyúrtam, a darálóra ráapplikáltam a süti "előtétet" és ledaráltam a tésztákat. 5-7 centis rudakat csíptem le a kitekert tésztacsíkból, sütőpapíros tepsire tettem és 200°C-os sütőben, alsó felső sütésen  10-12 perc alatt kisütöttem őket.
Jobb lett, mint ahogyan azt előtte gondoltam, igazi karácsonyi illat és íz, olcsón, egyszerűen és gyorsan.

Karácsonyfadíszek készülnek 2. - mézeskalács

Nagyon rohan az idő, pedig olyan sok mindent szerettem volna még készíteni karácsony előtt. Miután elkészült két hatalmas adag habkarika és sütöttünk puha mézeskalácsot Anettel és Dorkával, már itt az ideje, hogy nekiálljak a keményebb, formatartóbb mézeskalács fenyődíszeknek is. Moha receptje alapján készítettem, és nem is csalódtam a tésztában.

Mézeskalács

Hozzávalók:

Tésztához:
- 50 dkg liszt
- 10 dkg porcukor
- 2,5 dkg szódabikarbóna
- 2 tk mézeskalács fűszerkeverék
- 25 dkg virágméz
- 6 dkg vaj
- 2 db tojás

Írókához:
- 1 tojásfehérje
- 20 dkg porcukor
- 2 csapott ek keményítő
- 1 tk citromlé

A mézet a vajjal mikróban megmelegítettem, és a többi hozzávalóhoz öntöttem, alaposan összegyúrtam, a méztől eléggé ragacsos volt, de nem engedtem a kísértésnek, hogy még tegyek hozzá lisztet.
Zárható tetejű műanyag dobozban a hűtőbe tettem egy éjszakára. Másnap mikor kivettem fantasztikusan jól dolgozható, formázható állaga lett ezért gyorsan lisztezett szilikonlapon 4 mm vastagra kinyújtottam és mindenféle kiszóróformákkal kiszaggattam.
Előmelegített 180°C-os sütőben alsó-felső sütésen 7 percig sütöttem őket (szintén nagy volt a csábítás, hogy bekapcsoljam a hőlégkeverést és egyszerre betegyek 3 tepsinyit, de végül sikerült megállnom).
Rácson hagytam kihűlni, és csak másnap kezdtem díszíteni. És itt elkövettem az első bakit, mégpedig, hogy a régi családi recept szerint állítottam össze az írókát. Egy tojásfehérjéhez annyi porcukrot kevertem, hogy olyan sűrű legyen, hogy már ne follyon le a kanálról. Jó kemény lett, megfájdult a kezem miközben díszítettem, ráadásul pont a keménysége miatt nem terült szépen és elég szögletesen került a mézesekre, úgyhogy szánalmas fél óra gyötrődés után félretettem (kicsit el is ment a kedvem tőle, de most már muszáj volt megcsinálni, ha már kisütöttem). Aztán ma nekiálltam újra, most már az írókát is Moha receptje alapján készítettem, ez pedig a tökéletes megvilágosodást jelentette. Az írókának ugyan sűrűnek de folyósnak kell lennie, így gyönyörűen formázható, szépen terül és még véletlenül sem lesz szögletes.
Szóval a tojásfehérjét  tálas mixerbe tettem és alacsony fokozaton elindítottam. A porcukrot és a keményítőt összekevertem és kanalanként elkezdtem hozzáadni a tojáshoz (nem kellett hozzá az összes, csak kb. 17 dkg, mert ugye minden tojás más-és más méretű), végezetül a citromlevet kevertem hozzá. Sütőpapírból tölcsért csavartam a kisebbik fele 1-2 mm átmérőjű lett. Ebbe kanalaztam a tojáshabot, a végét visszahajtottam és állandó nyomással, igyekezve, hogy a szálat ne tegyem le díszítgettem a formákat.
Egy kicsit sem lettek tökéletesek, de egy kis gyakorlással még fejlődhetek.

Adventi félidő - Stollen

Minden évben megfogadom, hogy jövőre másként lesz, időben belekezdek az ajándék vásárlásba, készítésbe, csomagolásba, már időben kitalálom a karácsonyi menüt és összeírom a sütni valókat (amiket természetesen szépen ütemezve időben elkezdek megsütni).
De valamiért ez minden évben egészen máshogyan alakul, mint ahogyan az előtte elterveztem.
Így történt meg az, hogy elmaradtam a Stollen sütéssel (aminek már becsomagolva legalább egy hete kellene a kamra polcán pihennie, ehelyett formatartó mézeseket sütöttem és még mindig a díszítéssel bajlódok). Nálunk ez elmaradhatatlan sütemény, anyuval egyenesen imádjuk a jó kis fűszeres illatát, a gazdag tésztáját és a többiek is szívesen majszolják el reggelire a kakaóhoz, kávéhoz.
Ezt a Drezdai kalácsot Varga Gábor receptje alapján készítem három éve, tökéletesen bevált, nem is váltanék másra (össze sem hasonlítható a boltban kapható silány "utánzatokkal").

Drezdai kalács avagy Stollen

Hozzávalók:
- 15 dkg mazsola
- 3 ml rum
- 50 dkg finomliszt
- 1 dkg házi vaníliáscukor
- 10 dkg porcukor
- 5 dkg élesztő
- 2,1 dl tej
- 20 dkg vaj
- 1 db tojás
- 7 dkg mandula (egész)
- 17 dkg kandírozott gyümölcs (én citrom-, narancshéjat és gyömbért szoktam beletenni)
- 1 csipet só
- 0,5 tk őrölt fahéj
- 0,5 kk őrölt szegfűszeg
- 0,25 kk őrölt szerecsendió
- 1 db citrom reszelt héja
- 1 db narancs reszelt héja

Díszítéshez:
- 7,5 dkg vaj
- 7,5 dkg porcukor

Szombaton épp a munkaidő végén telefonált Anett, hogy menjek át egy kicsit vigyázzak Dorkára, így volt még háromnegyed órám, hogy miután hazaértem bedagasszam a Stollent. A mazsolát langyos vízbe, és a rumba áztattam, a tejet meglangyosítottam, belekevertem a cukrot és belemorzsoltam az élesztőt.
Egy nagy tálba mértem a lisztet és összekevertem a sóval. A vajat megolvasztottam , közben a kandírozott gyümölcsöket és a mandulát apróra vágtam. Amikor a vaj már folyós volt, de nem forró, hozzáadtam a tojást, a fűszereket, belereszeltem a citrom és a narancs héját és alaposan összekevertem.
Ezt a keveréket hozzáadtam a liszthez, majd a közben felfutott élesztőt és összedolgoztam a tésztát.
A nagy mennyiségű vajtól ruganyos, "olajos", de mégsem ragacsos tésztát kaptam, végezetül a lecsöpögtetett mazsolát, az összeaprított kandírozott gyümölcsöket, és a mandulát dolgoztam bele.
Kelesztőtálba tettem, letakartam és félretettem, hogy duplájára keljen mire hazaérek Dorkától.
Elég másfél óra a kelesztésre, de mivel nagyjából tudtam, hogy ennyi időn belül nem érek haza ezért kevésbé meleg helyre tettem (az ablak mellé), hogy egy kicsit lassítsam a folyamatot.
Kb. két és fél óra múlva értem haza, akkorra gyönyörű szép nagyra nőtt a kalács. Jól átmozgattam, átgyúrtam és kétfelé vettem (okulva az előző évek bakijaiból, mert nagyon terül a tészta sütés közben). Oválisra nyújtottam, a sodrófával a közepén egész hosszában elvékonyítottam és az egyik oldalát ráhajtottam az elvékonyított részre a két kalács elfért egymás mellett egy sütőpapíros sütőlemezen. 175°C-ra előmelegített sütőben alsó-felső sütésen kb. egy óra alatt megsültek. Még forrón gyorsan rácsra tettem őket, lekentem olvasztott vajjal, jó alaposan megszórtam a porcukorral és így hagytam kihűlni. Amikor már kicsit sem voltak langyosak celofánba csomagoltam (szintén a bakikból tanulva, nem jó a folpakk, mert nem szellőzik és "ráizzad" a porcukor a kalácsra) és betettem a kamrába őket pihenni (összeérni) karácsonyig.

Képeslapok

Karácsonykor csak a szűk családon belül szoktunk ajándékozni, viszont képeslapot mindenkinek küldünk, még a távolabbi rokonoknak is.
Idén is leültünk összeszámoltuk, hogy hányat kell írnunk, majd elindultunk hogy beszerezzük a képeslapokat.
Már említettem, hogy nem vagyunk igazán azok a típusok akik a "fogukhoz verik a garast", de kisebbfajta szívrohamot kaptam, amikor összeadtuk, hogy mennyibe kerülne mindez (nem is beszélve még a postaköltségről).
Az inspirációt Csorba Anita blogja adta.
Tulajdonképpen nem volt hozzá szükség másra csak bordó kartonra, fenyőzöld színespapírra, ragasztóra,  némi fehér másolópapírra, ollóra és türelemre.
Ugyan nem lettek olyan tökéletesek, mintha a boltban vettük volna meg, de nekünk tetszik, mert saját kézzel szívből-szeretetből készült.

2. adventi hétvége

Már régen elhatároztuk, hogy december 8-án elmegyünk Győrbe az adventi vásárra, kicsit ráhangolódunk az ünnepre, forraltborozunk, és vásárolunk. Verával is megbeszéltük, hogy  a rövidre sikerült osztálytalálkozót kiegészítjük és ott találkozunk.
Aztán szombaton minden összeesküdött ellenünk: Vera lebetegedett, az idő pedig elég zimankósra fordult, így Krisztián a mi utazásunkat is lefújta.
Hüpp-hüüp, kicsit elkeseredtem, de ha már így alakult ne töltsük tétlenül a délutánt felrajzoltam a kisszoba falára a mintát (ha minden jól megy a jövő heten sikerül kifestenem), Krisztián pedig megörülve a nyugalmas 2-3 óra szabadidőnek folytatta az írást, amit az utóbbi időben kissé hanyagolt (részleteket az Elindori Krónikákon olvashattok).
Egész büszke vagyok, jól ment a dolog, de majd a festés után adja meg a szoba igazi "díszét", képet is majd csak akkor fogok feltölteni.
Hogy mégse maradjon el az adventi hangulat, az Árpád téri vásárra mentünk le, mert bármekkora legyen is a hideg negyed óra alatt haza tudunk gyalogolni.
Anett és Dorka is csatlakozott hozzánk, nem maradtunk sokáig mert Dorka megunta, mi felnőttek meg megfagytunk. Még kép sem készült,  mert csak a forralt boros poharakra állt csak rá a kezünk (egyikünk se nagy piás, de így elviselhető volt a zimankó).
Meg kell hogy jegyezzem, most hogy felújították a teret kultúrált környezetben pakolhatnak ki az árusok a sok nézelődő már nem egy zsebkendőnyi területen kénytelen összetaposni egymást, az egyetlen hátrány, hogy az ablaknyitás már nem olyan látványos, mint az előző években, amikor az okmányiroda ablakait díszítették (és még egy: a forraltbor egy év alatt a duplájára drágult, és idén még bögre sem járt hozzá).
De a győri adventezést nem adjuk fel, jövő hét vasárnap újra megpróbálkozunk vele.

Salsa

Most szombaton kellett ledogozni előre december 31-ét, munkaidő kedvezmény ide vagy oda rövid az idő, hogy megoldjuk a hétvégi nagytakarítást, nagybevásároljunk (mert mostanában Krisztián igazi hősként jön velem és cipekedik helyettem, hogy kímélje a hikomat, fájós hátamat), főzzek, mossak (és milyen jó lenne, ha egy szusszanásnyi pihenés is beleférne ebbe a megrövidült másfél napba).
Annak ellenére, hogy rövidebb idő állt rendelkezésünkre, mint más hétvégéken, történtek csudajó dolgok is, pl. Krisztián önként és "dalolva" jelentkezett, hogy eljön velem a moziba a Twilight sorozat befejező részére, szombat este Zoli barátunkkal X-faktor (leginkább hallgatása) közben Carcassonoztunk (egy kört én nyertem).
Van egy dolog aminek, nem igazán tudok ellenállni, diéta ide vagy oda, egyszerűen ha elkezdem alig tudom abbahagyni a szombat esti tévézés közben: a tortilla és a salsa.

Tortillából a boltit szoktam venni, nem pepecselek vele itthon, viszont a salsa az saját gyártmány (még nem volt ember, aki kóstolta, ne cuppant volna rá rögtön a tálra, hiába nem szerette korábban a csípős ízeket, vagy éppen soha sem volt hajlandó megenni  a paprikát).

Salsa

Hozzávalók:
- 1 nagy doboz (1/2 l)  paszírozott paradicsom
- 1,5 dl víz
- 3 db hegyes erős paprika
- chilipaprika ízlés szerint (én most azt hiszem legalább 3-at tettem bele, persze előfordul hogy kevesebb)
- 2 db közepes vöröshagyma
- 2 db jalapegno chilipaprika
- 4 dkg cukor
- 1 csipet só
- 2 kk ecet (10%-os)

Tulajdonképpen roppant egyszerű elkészíteni, a paprikákat és a hagymát kockákra vágtam (kezdetben gumikesztyűt húztam ehhez a veszélyes művelethez, ma már egy darab papírtörlő elég hozzá, hogy kivédjem a "őrjöngő sikítozást", mikor megdörzsölöm a szemem), egy kis lábasba beletettem minden hozzávalót. Közepesen meleg főzőlapon 40-45 perc alatt megpuhulnak a paprikák, és besüsüsödik a paradicsomszósz (saját káromon tanultam meg, hogy a mártogató illetlen és "köpköd", ezért szigorúan mindig a főzés elején ráteszem a fedőt, elkerülvén az órákon át tartótakarítást a főzés végeztével). Kis befőttesüvegekbe porcióztam és miután kihűlt rácsavartam a tetőket (hűtőben 2-3 hétig is eláll, ha ezalatt az idő alatt el nem fogy).
Hidegen (melegen lehetetlen megenni - szerintünk) chipshez, tortillához, mi még szendvicsbe is szoktunk néha tenni, de remekül megy a csirkés burritomhoz is.
Vasárnapra is meglett a program, Anett már korábban mesélte, hogy kipróbálta Limara pizzáját és milyen nagy sikere lett náluk, nos Krisztiánnak pizzázhatnékja volt, úgyhogy én is nekiláttam és begyúrtam fél adag tésztát, mivel mi ropogósan szeretjük, ezért a liszt 1/5-e helyett búzadarát tettem hozzá. 2 db kb. 22-25 centis vékony, ropogós tésztájú pizzánk lett, egy walczer és egy magyaros. A nagy ízpróba után egyöntetűen eldöntöttük, hogy még sokszor fogjuk használni ezt a receptet.