2015. június 29.

Lusta asszony rétese

Apukám névnapjára készült most, de már korábban is többször volt terítéken. Egy kolléganőmtől kaptam a receptet 3 éve, és nagyon a szívemhez nőtt mert roppant egyszerűen elkészíthető, minden alapanyag beszerezhető egész évben (télen fagyasztott gyümölccsel vagy befőttel). Nem túl édes, de kellemesen friss és gyümölcsös, igaz nem kell klasszikus rétes kinézetre számítani, de ha ettől az egy apróságtól el tudunk tekinteni, akkor igazi szerelem lesz első ízlelésre.





Lusta asszony rétese

Hozzávalók:
25 dkg rétesliszt
12 dkg cukor (xillit vagy 16 dkg eritrit)
1 csomag sütőpor
1 ek vanílisácukor (ha lehet akkor házi)
10 dkg vaj
1 db citrom
50 dkg túró
50 dkg magozott meggy
2 db tojás
3 dl tej

Tényleg roppant egyszerű és gyors az elkészítése, nem igényel semmiféle konyhai előképzettséget.
A sütőt melegítsük elő 180°C-ra alsó-felső sütésen.
A lisztet, a cukrot, a sütőport, a vaníliáscukrot, a vajat és a citrom héját és tálban összemorzsoljuk, majd a morzsalék felét egy sütőpapírral bélelt tepsibe szórtam. A tésztarétegen egyenletesen elterítettem a túrót, majd a magozott meggyet, meglocsoltam a citrom kifacsart levével és rászórtam a tésztamorzsalék maradékát.
A tejet kikevertem a tojásokkal és a löttyöt ráöntöttem a tepsi tartalmára. A sütit betettem a sütőbe és addig sütöttem, amíg a teteje elkezdett halványan barnulni (35-40 perc).
Amikor kihűlt már csak szeletelnem kellett, mindenkit levett a lábáról (Krisztián nem volt oda érte a túró réteg miatt, de anélkül még neki is ízlett volna).

Ha van egy kis időtök és szeretitek a gyümölcsös, túrós nem túl édes süteményeket akkor ezt mindenképpen próbáljátok ki.

2015. június 28.

Fahéjas-karamellás meggylekvár

A tavalyi évben semmit sem főztem be, ezért nem csoda, hogy vészesen kifogyóban vannak a lekvár készleteink. Így idén mindenképpen fel kell újra töltenem őket, hogy lehessen mihez nyúlni a kamrában akár egy süti készítéshez, akár Krisztiánnak egy palacsinta töltéshez. Az eper szezonról lecsúsztam, de most itt a meggy és rengeteg ötletem van, hogy apránként milyen formában (azaz ízesítésben) lehetne eltenni az ínséges téli időszakra, amikor nem bővelkedünk a gyümölcsökben.
Elsőként fahéjas-karamellás ízesítésben készült, de azóta készült egy adag gyömbéres és még tervben van egy adag rumos ízesítésben is.
Annyiban változtattam az eddigi befőzési szokásaimon, hogy kisebb üvegekbe töltöttem a lekvárt, mert Krisztián legtöbbször nem tudta olyan gyorsan bepuszilni a 7,5 dl-es üvegekből, minthogy megpenészedett volna.
Most pedig következzék a recept sok szeretettel tőlem Nektek :)



Fahéjas-karamellás meggylekvár

Hozzávalók:

meggy (magozva) 2 kg
cukor 1 kg
őrölt fahéj 1 tk

Soha sem használok a lekvárokhoz tartósítószert, amíg bontatlan egy üveg addig esélye sincsen megromolni, a vákuum ugyanis nem engedi, viszont a cukrot egészségesebb édesítőszerre most nem volt lehetőségem cserélni annyi mostanában a tennivalóm, hogy nem jutottam el venni.
Helyette jó megoldás lenne a nyírfacukor/xillit (vigyázat, ha a szervezet nincs hozzászokva a napi rendszerességű fogyasztásához, akkor hasmenést okozhat) és az eritrit (amivel nem kell spórolni, ugyanis az édesítőereje a cukorénak csak mintegy 70%-a), ugyanis ez a két természetes édesítőszer nem engedi a gombák szaporodását (élesztős tésztákhoz felesleges ilyesmit használni), így önmagukban sem engedik a lekvárok megromlását.
A meggyet amíg Gréta aludt kimagoztam, de mire végeztem felébredt így csak tálba tettem ráöntöttem 70 dkg cukrot és betettem a hűtőbe, másnap tudtam csak újra vele foglalkozni, addigra levet eresztett és a cukor nagy része is feloldódott. Az egészet egy nagy lábasba öntöttem és feltettem a tűzhelyre főni, takarék fokozaton (4-es állás). Közben a maradék 30 dkg cukrot kislábosba öntöttem és kevergetés nélkül, csak az edényt mozgatva közepesen barnára karamellizáltam, végül óvatosan az egészet a meggyre öntöttem (vigyázat az olvadt cukorral nagyon óvatosan kell bánni, mert komoly égési sérüléseket okozhat). Amikor a meggyszemek már nagyon aszottak, szottyosak voltak akkor botmixerrel leturmixoltam az egészet, hozzákevertem az őrölt fahéjat és tovább főzetem, amíg jó sűrű lett a lekvár.
Ekkor sterilizált üvegekbe töltöttem (alaposan kimosott 2 ujjnyi vízzel mikróban 5 percig maximális fokozaton melegített így teljesen csíramentesek lettek), gyorsan rácsavartam a tetőket és megfordítottam őket 10 percre (azalatt az idő alatt képződik a vákuum, ami megakadályozza a romlást).
Miután megfordítottam az üvegeket száraz dunsztba tettem őket (konyharuhával kibélelt tálba kerültek, vastag pléddel jól bebugyolálva), és lassan egy nap alatt hagytam őket kihűlni. Utána már nem is volt más dolgom, csak a kamra polcra tenni az üvegeket.

Így készült az idei év első lekvárja kicsit különlegesebben, mint máskor.


2015. június 21.

Az első apák napja

Június 3. vasárnapja apák napja. Ez volt Krisztán elsők apák napja, nem teljesen úgy alakult ahogyan elképzelte , mert szinte egész napra "megnyerte" Grétát, de tulajdonképpen nagyon boldog napunk volt. Fontos, hogy ne csak anyák napjára összpontosítsunk, hiszen a gyerekeknek nem csak édesanyjuk, hanem édesapjuk van aki ugyanúgy imádja őket, akár csak mi anyák.
Krisztiánról tudok csak írni, mert csak a mi életünkbe látok bele igazán, de szerintem hasonló lehet a helyzet máshol is.
Szeptember óta mióta apa lett megváltozott az ő élete is. A legfontosabb személy az életében (a saját bevallása szerint is) a kislánya lett. Igaz látom rajta, hogy nehéz neki, amikor ő is felébred éjszaka Gréta sírására, aztán elmegy dolgozni, este pedig hazajön lestrapálva és sokszor egy nyűgös, hisztis gyerek várja, akivel még foglalkozni kell. De hősiesen állja a sarat, és minden elismerésem az övé.
Emlékezetessé szerettem volna tenni neki ezt a napot ezért egy kis meglepetéssel készültem neki (remélem jövőre ő sem felejti el az anyák napját, elvégre Gréta még nem lesz abban a korban, hogy magától felköszöntsön).

Ha még nem tettétek köszöntsétek fel ti is az apukákat, hiszen ők a legnagyobb hősök a gyerekek életében, megérdemlik a tiszteletet, a szeretetet és az odafigyelést (nem csak ezen a napon).



Kívánok minden apukának nagyon boldog apák napját!

Tonhalkrém





A Facebookon megszavaztátok, hogy a következő posztban a házi tonhalkrémünk receptjét írjam meg nektek.
Nos, Gréta végre alszik én meg le tudtam ülni (ma először), úgyhogy nincs több kifogás jöjjön a recept, amire vártatok.
Krisztián valami megmagyarázhatatlan oknál fogva imádja a Hamé májkrémeket, pástétomokat, löncsöket (pfújjj!!!), amikor előálltak a legújabb termékükkel a tonhalkrémmel ő azonnal rákattant. Pedig a csomagolás zárófóliája alatt egy folyós(!) állagú szmötyi található, az összetevőlistájáról inkább nem is írnék és az ára sem éppen kellemes...
Így rávettem apát, hogy mi lenne, ha én készítenék neki tonhalkrémet (ami nem csupa "szemétből" van), jelentem simán hazavertem a bolti cuccost, ugyanannyi pénzért dupla annyi tonhalkrémet készítettem minőségi alapanyagokból.
Nem is húzom az időt, jöjjön a legegyszerűbb tonhalkrém recept, amit valaha olvastatok.

Házi tonhalkrém

Hozzávalók:
1 konzerv olajos tonhal (130 g nettó töltőtömegű)
4 dkg lágy vaj (könyörgöm ne margarinnal csináljátok, az igazi vétek lenne)
1 ek 20%-os tejföl
1 tk mustár

Olyannyira egyszerű az elkészítése, hogy miután a tonhalból alaposan kinyomkodtam az olajat (szinte szárazra), csak annyi volt a dolgom, hogy a többi hozzávalóval homogénre kevertem.
Krisztián parasztkenyérrel szokta enni, de a legfinomabb rozskenyérrel.

Remélem nektek is tetszik a recept és nekifogtok ti is az elkészítésének.

Ha legközelebb ti is szeretnétek beleszólni, hogy miről szóljon a következő bejegyzés látogassatok el a Csibekalandok Facebookos oldalára és szavazzatok ;)

Szép estét kívánok mindenkinek! :)

2015. június 16.

Babakeksz

Ismertek milyen vagyok: kicsit dilis , de az nem mondható el rólam, hogy ne a legjobbat akarnám Grétának. A magyar egészségügyi ajánlás szerint a csecsemőknek 7 hónapos korig be kell vezetni a glutént, napi fél háztartási keksz formájában.
Néztétek már meg az összetevőlistáját a háztartási kekszeknek? Rengeteg felesleges cucc van benne és mindegyikben megtalálhatóak (nyomokban) az allergének (mogyoró, tej, tojás). A babakekszek nagy része csak túlmarketingelt normál háztartási keksz gyerekmintás csomagolásban. Pedig olyan egyszerű a csemetéknek otthon igazán jó alapanyagokból allergénektől mentes szuper minőségű babakekszet készíteni..

Egy recept  kering a neten, mindössze (létezik egy továbbfejlesztett változata is, de az annyira nem szimpatikus, mert a készítéséhez fruktóz és tojássárgája szükséges).
Nem kell hozzá semmi más csak :

  • alma
  • hidegen sajtolt semleges ízű olaj (pl: napraforgó, kókusz)
  • liszt.
Tulajdonképpen azt a receptet turbóztam én is tovább plusz felesleges hozzávalók nélkül, csak természetes és egészséges alapanyagokkal. Mert miért csak almából lehet kekszet készíteni? Annyi rengeteg gyümölcs van (főleg most nyáron), korcsoportonként eltérően adható gyümölcsökből rengeteg féle kekszet készíthetünk.

Első körben az almás-sütőtökös-zablisztes keksz sült ki.

Mire volt hozzá szükségem?
Egy közepes méretű almára (golden volt itthon), egy zacskó lefagyasztott pürésített sült sütőtökre (kb. 8-10 dkg-os volt a zacsi, sajnos Gréta egyébként hallani sem akar a sütőtökről, így ez logikus felhasználási módnak tűnt), és 25 dkg zablisztre.
Én olajat nem használtam, mert hidegen sajtolt olajból nekem csak repce és oliva volt itthon, ezek viszont annyira markáns ízűek, hogy nem szerettem volna eltolni vele a kekszek ízvilágát.

Az almát megmostam, meghámoztam és üvegreszelőn lereszeltem (akár turmixolni is lehet, de én nem akartam annyit mosogatni), hozzákevertem a kiengedett  sütőtökpürét és a zablisztet. Rugalmas állagú tésztát gyúrtam belőle és 3-4 mm vastagra nyújtottam. 1,5 cm széles, 7-8 cm hosszú csíkokra vágtam mert így tökéletesen illeszkednek majd a babapraclikba (a kerek kekszekkel ellentétben) és 180°C-ra előmelegített sütőben alsó felső sütésen 17-18 percig sütöttem őket. Sajnos miután kivettem és megnéztem őket rájöttem, hogy ez nem elég, mert középen "szalonnás" maradt az összes, így további 10-12 percig sütöttem azaz szárítottam még őket hőlégkeveréssel. Így elérték a tökéletes keksz állagot.
Csodát ne várjatok: nem felnőttek szája íze szerint való, tömör és mivel a gyümölcsben található gyümölcscukron kívül más édesítőt nem tartalmaz ezért nem is igazán édes. (Krisztián megkóstolta és rögtön indult is a kuka felé, hogy köpjön, mint a TV Maci)
DE! Csupa egészséges alapanyagból van, akik tartanak a fulladásveszélytől nem kell aggódniuk, mert ez a keksz nem törik, hanem a gyerek szájában mállik csak szét. 
Grétának kifejezetten ízlett a végeredmény.

Második körben almás-barackos-maracujás-tönkölylisztes változat készült.
Tulajdonképpen kicsit maradékmentő akció is volt ez, mert volt egy megkezdett gyümölcsös babadesszert a hűtőben ami már 3. napja volt nyitva, de elfogyni nem akart, így utolsó pillanatos felhasználási lehetőségként a keksz tésztájába került.

Így csak ennyivel lett különbözőbb a hozzávalólista:
1 db közepes (golden) alma meghámozva, lereszelve
3/4 üveg őszibarackos-maracujás babadesszert
25 dkg bio teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

Mindent alaposan összegyúrtam, 3-4 mm vastagra kinyújtottam, 1,5x8 cm-es csíkokra vágtam és 180°C-ra előmelegített sütőben sütöttem 17 percet alsó-felső sütésen, majd 12 percet hőlégkeverésen.

Tulajdonképpen rengeteg féle ízvariációt el tudok képzelni belőle: almás-körtés, almás-sárgarépás, almás-őszibarackos 4 hónapos kortól, almás-meggyes-banános 5 hónapos kortól, (szigorúan morzsákra törve, gyümölcsbe keverve), almás-sárgabarackos 7 hónapos kortól , és természetesen ha maradékot kell menteni, akkor bármilyen megmaradt az adott életkorban adható üveges gyümölcsdesszerttel is kisüthető.

A készítésnél helyezzük előtérbe a teljes kiőrlésű liszteket, ugyanis ezekben található rostok elősegítik az emésztést, a B6 vitamin pedig az idegrendszer fejlődését támogatja (a fehér lisztben nem található már meg a B6 vitamin). 1 éves kor alatt mindenképpen BIO teljes kiőrlésű lisztet használjunk, mert e gabona minden alkotórésze a lisztbe kerül így (nem esik át olyan "tisztításon", mint a fehér liszt, ezért mindenképpen célszerű vegyszerektől mentes terméket vásárolni).

Remélem tetszett a recept , és ti is nekifogtok ezeknek e hihetetlenül egyszerű és egészséges babakekszeknek a legyártásához.
Mosolygós, szép napot kívánok mindenkinek!





Először csak megnézte, hogy mi lehet ez

Aztán a biztonság kedvéért meg is nyalta



Végül jóízűen elkezdte csócsálni


2015. június 14.

Pünkösdi wellness 2015

Azok, akik már régebb óta olvassák a csibekalandokat tudják, hogy minden pünkösdkor felkerekedünk a családommal és elmegyünk a hosszú hétvégén wellnessezni. Minden évben becsúszik valami gikszer a számításainkba és utólag már jókat tudunk nevetni a "katasztrófákon", nos idén is akadt baki és kisebb bonyodalom, de nem is lett volna igaz, ha minden tökéletesen klappolt volna.
Idén Harkányba utaztunk, ahol a Dráva Hotelban szálltunk meg. Mivel ebben az évben Gréta már nem csak pocaklakóként tartott velünk ezért jó néhány dologban alkalmazkodnunk kellett hozzá. Elsőként abban, hogy a délelőtti alvásidejében indultunk, hogy a közel 3 órás autóút nagy részét átaludhassa (így mindenkinek könnyebb volt).
Hidegben és szakadó esőben indultunk és szerencsére Gréta hamar kidőlt mielőtt  még elhagytuk volna a város vége táblát (nem csodálom, hiszen negyed hatkor ébredt, én pedig gőzerővel azon ügyködtem, hogy ébren tartsam miközben összepakoltam a csomagunkat és vártuk, hogy megérkezzen a kis családom).
Egész jól ment a dolog, mert kb. fél-háromnegyed órával Harkány előtt ébredt fel, a hátralévő időben pedig anyukám elszórakoztatta őnagyságát. Szerencsésen Herceghalomnál lehajtottunk a pályáról elkerülve egy hatalmas feltorlódást egy baleset miatt. Budaörsnél szakadozni kezdett a felhőzet, Pécsváradnál pedig már a nap is sütött. Az ország déli részében nagyon kellemes volt az idő, főleg a tatai-tatabányai szakadó esőhöz és 17 fokhoz képest.
Megebédeltünk az egyik "étteremben", hát sok mindennek nevezhetném, de ennek magamtól biztosan nem (még a kifőzdékben is jobb ételt adnak), de mindegy  többször nem jártunk arra. 
A szállodához érve átvettük a szobákat. Vagyis csak 1 szobát és a meglepetést. A szüleim megleptek minket egy lakosztállyal gondolva arra, hogy Gréta hajnalok hajnalán ébred és nagyon korán a "tyúkokkal megy aludni", így volt életterünk, a húgomnak nem kellett Grétával együtt ébrednie (ettől nagyon parázott, mert vérbeli lustálkodó, szeret sokáig aludni) és este fél kilenckor nem kellett nekünk is a csajszival együtt ágyba vonulnunk.
A lakosztály nagyon szép volt, de rögtön feltűnt, hogy a nappali közepén lucskosan vizes a szőnyeg egy foltban (később kitérek majd rá, hogy mi volt az és hogyan került oda), minden bútor rémisztően poros volt és hatalmas beázásfoltok éktelenkedtek a plafonon és a falakon.
A szüleim lementek reklamálni, majd a recepción a személyzet sűrű bocsánatkérések közepette adott nekünk egy 50 perces masszázs utalványt, egy 4 főre szóló, ingyenes koktél utalványt és egy esetleges későbbi szobafoglalás reményében egy 5%-os kedvezménykártyát mintegy fájdalomdíjul. Kicsit játszottunk Grétával aztán lefektettem a délutáni alvásához, ami simán ment kicsit több mint egy órát aludt az utazóágyban. Amikor felébredt kisétáltunk a városba, megnéztük kívülről a termálfürdőt és tettünk egy rövid kört a városközpontban. 
Este a vacsoránál azt hittem rosszul leszek, amikor megláttam az étterem etetőszékeit. Összesen 3 db székük volt és mindegyik olyan retkes, szutykos, ragacsos, foltos, hogy majdnem elájultam. Mióta "üzembe helyezték" őket 1000%, hogy még egyszer sem törölték le őket.
Az étel választék egy 4 csillagos szállodához képes lehangolóan gyér volt, összesen 2 főételt tettek ki a svédasztalra. Amikor szóltunk, hogy a vacsorához felhasználnánk az ingyenes koktél utalványunkat a pincérek kedvessége egy pillanat alatt szertefoszlott, lekezelőek és kimértek lettek.
Az igazi gondok este kezdődtek. Fürdetés és az esti tápszer után egyszerűen nem tudtam letenni Grétát. Abban a pillanatban, ahogyan a matrachoz ért a teste rögtön felébredt és ordított. Bő fél órás sírás, üvöltés, szenvedés után dőlt ki végre szegénykém. Mi még utána beszélgettünk a nappaliban aztán fél 11 kor mi is elindultunk lefeküdni, akkor hallottuk, meg, hogy mi lehetett a gond Grétánál: bedugult az orra és valami borzalmasan szörcsögött. Kb. fél órája bújtunk be a takarók alá, amikor érkezett az első riasztás, Gréta felsírt és pedig ugrottam. Kézbe vettem, ringattam és szinte azonnal vissza is aludt, megpróbáltam visszatenni az utazóágyba, de lehetetlen volt, abban a pillanatban üvöltött, úgyhogy tovább ringattam, kb. 3/4-1 órás altatás után sikerült leraknom én is gyorsan visszabújtam az ágyba, hogy kihasználhassam a csendet és alhassak egy keveset. 1 óra múlva újabb riasztás, ugrottam Gréta amint vállra került abban a pillanatban aludt is tovább. Utána még egyszer megpróbálkoztam visszatenni az utazóágyba, de amikor nem sikerült nem erőltettem tovább a dolgot. Kivittem a párnámat és a takarómat a nappaliba a kanapéra (a képen láthatjátok nem volt egyáltalán egy kényelmes darab), Gréta hátára ráterítettem az ő kis takaróját és jól megtámasztva a hátamat a kanapé magas karfájának oldalról beültem, hogy Gréta függőleges helyzetben lehessen és kapjon levegőt. Ez tökéletesen működött, mert aludt mint a bunda, akkor ébredt csak meg egy rövid időre, amikor próbáltam magam számára is kényelmesebbé tenni a helyzetet és picit lejjebb csúsztam. 
Végül sikeresen zártuk az éjszakát: Gréta aludt és kapott levegőt, én is aludtam 5 részletben 3 órát és a csajszi végül csak negyed 8 kor ébredt fel (ilyen még nem történt 9 hónap alatt).
A reggelinél az étteremnek csak egy oldalsó, kisebb szőnyeges helyiségében volt már hely, ahol megint csak csalódnunk kellett, mert a takarítás hiányában (az asztalokról a temérdek mennyiségű morzsát nem tálcára söpörték, hanem szimplán le a földre) csak úgy nyüzsögtek a hangyák. Az ingyen masszás felét felhasználtam reggel és lementem hátat masszíroztatni, ami nagyon jól jött, mert pont azon a héten állt be úgy a hátam, hogy mozdulni sem tudtam és szó szerint sírtam a fájdalomtól.
Mivel Gréta beteg lett így a szabadtéri fürdőzést le is fújtuk, helyette átmentünk Pécsre délelőtt kirándulni a Zsolnay negyedbe. Délután, amikor visszaértünk a szállodába adtam Grétának ebédet, és támasztékot nyújtva neki a mellkasomon elaltattam, hogy kapjon levegőt közben a család többi tagja elment a hotel wellness részlegébe kikapcsolni.
Miután őnagysága 2-től 4-ig aludt kivittük hintázni, majd a szálló játszószobájába, amit nagyon élvezett. Az éjszaka nagyon hasonló volt, mint első éjjel, csak pár apró eltérés volt. Gréta amint először felébredt (10 perccel azután, hogy én lefeküdtem) rögtön kiköltöztettem a holminkat a nappaliba és a már megszokott módon beültem a kanapéra, hogy a csajszi függőleges testhelyzetben kaphasson levegőt. Hajnali fél kettőkor betettem a felvitt vízszintesre döntött babakocsiba, mert rövidtávon abban tud hanyatt aludni, egyébként csak hason alszik a lelkem, így aludt egy órát és addig én is tudtam aludni a kanapén mellette. Közben megérkezett egy vihar felénk, elkezdett szakadni az eső odakint és...a nappali közepén is. Korábban már említettem, hogy amikor átvettük a szobát a plafonon és a falakon beázásfoltok éktelenkedtek és a szőnyeg is vizes volt egy foltban. Nos, akkor éjszaka ki is derült, hogy miért. A lakosztály nappalija több helyen is beázott. De nem kicsit, konkrétan a plafon közepén található füstérzékelőről ütemesen csepegett le a víz (valamint az erkélyhez vezető kis lépcsőre is). Raktam alá törölközőt, de így is durván erős hangja volt, na meg reggelre konkrétan olyan lett a törölköző, mintha vízbe mártottam volna. Ezek a dolgok szerencsére nem zavarták Grétát, a második éjszakát is végigaludta rajtam, és mint említettem egy órát eltöltött a babakocsiban is. Nekem kevesebb szerencsém volt, mint előző éjjel, csak 2 órát sikerült összehoznom 3 részletben.
Pünkösd hétfőn végül úgy döntöttünk, hogy nem kínozzuk tovább magunkat és hazaindulunk Gréta délelőtti alvásidejében. Reggel összepakoltunk és elindultunk hazafelé.
Őszintén megmondom egy igazi megváltás volt, amikor hazaértünk a "pihenésből".

De néhány konklúziót le is vontam az egészből (Murphy törvényei alapján:"Ami elromolhat, az el is romlik.")

- Hiába pakoltunk össze a gyereknek egy bőröndnyi holmit (ruhák, játékok, bébiételek, tisztálkodási kellékek, házipatika, babakocsi,  még az itthoni matraca is, hogy kényelmesebben aludhasson, stb., stb., stb.), mindig az marad itthon amire a legnagyobb szükség van. Szerencsére meg tudtuk oldani, Pécsen az ügyeletes patikában vettünk Nasivin babyt, mert én csak orrszívót és Sterimar babyt, Panadolt és Germicid kúpot csomagoltam el.
- A makk egészséges gyerek a nyaralás napján lesz menthetetlenül beteg, de aznap amikor hazaérünk "szinte" kutya baja és ismét az ágyában alszik
- A 4 csillag a legritkább esetben jelenti azt, hogy ténylegesen 4 csillagos egy szálloda.
- A lakosztály nem jelenti azt, hogy magasabb a színvonal, mint egy standard kétágyas szobánál, szimplán több a hely.
- Egy nyughatatlan örökké mozgó gyerekkel nem szabad elindulni egy 3 órás autóútra.

Végezetül pedig elmondhatom, hogy nem mindenhol jó, de a LEGJOBB otthon!

Szakadó esőben indultunk

Budaörsnél már felszakadozott a felhőzet


A hátsófertály bealudt

Megcsodáltuk a lösz dombokba vájt alagutakat, amire feltétlenül nagy szükség volt...

Mennyivel jobban nézet ki Pécsváradnál az ég


Kívülről szép volt


Az emlegetett természetes "vízeséses" lakosztály nappalija

Ez pedig a szobánk volt ahol nem aludtunk (Grétával)

Kilátás az erkélyről a napozóteraszra



Pécsi kirándulás


Pécsen is nagy divat a lakatozás :D


Krisztián mondta, gogy menjünk fel a TV toronyhoz, hát ebben az állapotban voltunk a legközelebb hozzá

A játszószoba felfedezése indul

A papa zenélt nekem

Aztán a többiek is kedvet kaptak hozzá

Itt is áztunk

Meg itt is




2015. június 7.

Az új járgány története

Nagy csalódásról kell beszámolnom nektek. 
A terhesség alatt külön posztot szenteltem a babakocsi kiválasztásának és leírtam, hogy hogyan találtuk meg a tökéletes babakocsinkat. Mivel a kiválasztott modell új bolti ára 120 ezer lett volna mindenestül így amellett döntöttünk, hogy használtan vesszük meg. Oda voltunk a boldogságtól amikor 70 ezerért megtaláltuk használtan, "kifogástalan" állapotban. Székesfehérvárra mentünk el apukámmal érte, egy borús délutánon egy panellakás elég gyéren megvilágított haljában néztük meg. Szupernek tűnt tényleg, kedves, jól szituált eladó elmondta, hogy ők az első tulajdonosok és csak 8 hónapot használták, mert jogger babakocsira váltottak, hogy amikor apa fut magával vihesse a kislányukat. Meg sem fordult a fejemben, hogy valami susmus van a dologban.
Amikor Gréta születése után elkezdtük használni, akkor láttuk, hogy kissé jobban napszívta a szövet, mint azt 8 hónap használat eredményezné. De nem kattogtunk rajta, mert a használatban ez semmiféle problémát nem okozott. Viszont amikor a mózeskosárról a sport részre váltottunk észrevettük, hogy az ülés háttámlájánál, a varrásnál a szövet kezd elengedni, közelebbről szemlélve pedig kiderült, hogy sufnituninggal otthon, kézileg már össze lett öltve nem túl szépen és ahogyan tapasztaltuk nem is tartósan. 
Teljesen összeomlottam. A szívemhez nőtt ez a kocsi, imádtam, hogy könnyű, könnyen lehet tolni, egy kézzel irányítható, hatalmas a bevásárlókosara, jó nagy és kényelmes Grétának és most ez történt vele. 
Átbeszéltük Krisztiánnal a dolgot, megvarratjuk és eladjuk (mi be is valljuk a hibát, nem leszünk olyan gerinctelenek, mint akik nekünk eladták), mert ha most nem adjuk el, akkor mire a csajszi kinő a babakocsizásból addigra már eladhatatlan lesz a 70 ezres kocsink.
Megszakadt érte a szívem (egyébként, ha újra kellene kezdenem megint ezt a márkát, típust venném meg, de kizárólag újonnan). 
Helyette rendeltünk egy új sport kocsit (most már nem rizikózunk használt kocsikkal). Az ABC Design új gyártmányú Circle Treviso 4 babakocsiját választottunk. Ezek nem olyan dizájnosak, mint a sima ABC Designok, viszont cserébe az áruk jóval barátibb, mert nem szívesen költenénk még egy vagyont babakocsira úgy, hogy Gréta habitusát ismerve már nem sokáig fogjuk tudni benne tartani.

Megérkezett a babakocsi, Krisztián seperc alatt összeszerelte, megnéztük, megcsodáltuk, kipróbáltuk. Ítélet:
- a Cobrához képet nagyon gagyinak tűnt, vékonyka kis vázszerkezete van (ez csak a látszat, satabil és masszív kocsi)
- nagyon egyszerűen összecsukható és kinyitható
-  kicsit furcsa a Cobra után, ami farnehéz volt, ez pedig orrnehéz babakocsi (az útpadkáknál rá kell lépjek a hátsó keresztrúdra, különben alig bírom megemelni a kocsi elejét)
- Grétának nagyon kényelmes, nekem viszont kissé kényelmetlen, mert nagyon kell figyelnem, hogy ne rúgjak bele a keresztrúdba
- nem valami könnyen irányítható,  egy nehéz monstrum a Cobrához képest (a Cobrát egy kézzel lehet irányítani és mindenfajta erőkifejtés nélkül lehet tolni)
- az alsó bevásárlókosara kissé gyenge, ezt nem lehet úgy megpakolni mint a Cobrát (azzal el tudtam intézni az egész heti nagy bevásárlást, ezzel max. 1 kg kenyeret, meg 1 l tejet tudok egyszerre hazahozni)
- a kerekei nem olyan hatalmasak, mint a Cobrának, de nem is olyan picik, mint az átlag sportkocsiknak így a rázósabb terepen sem akad el minden kis gödröcskénél, kátyúnál.


Ilyen volt a szakadt ülés
A szabó ilyen szépen helyrehozta az ülést

Az első kirándulás az új kocsival (Malomvölgybe)

Amikor megérkezett a kocsi, kipróbáltuk, használtuk rá kellett, hogy jönnünk, hogy ez hiába új, kicsire, könnyen összecsukható, de kényelmetlen mindkettőnknek Krisztiánnal és vásárlás szempontjából nagyon nem praktikus.
Valamint mivel közben a szabó gyönyörűen megvarrza a Cobra huzatát (ha nem tudnám hogy javított azt hinném, hogy ilyen a dizájnja) így mégis úgy döntöttünk, hogy megtartjuk.
A kiskocsit pedig utazáshoz fogjuk használni, a könnyű összecsukása miatt.

Konklúzió:
1. Ha használtan vesztek kocsit ne csak a kerekeket vizslassátok meg alaposan, hanem a szövet részt is vegyétek alaposan szemügyre.
2. Ha lehetséges természetes vagy minél erősebb lámpafénynél nézzétek át a kocsit.
3. Ha új kocsit vesztek, ne a netről kipróbálatlanul rendeljétek, hanem vegyétek a fáradtságot és menjetek el valamelyik bababoltba kipróbálni, tologatni, összerakni, szétszedni, hogy megkíméljétek magatokat a rengeteg későbbi bosszúságtól.

2015. június 6.

9. hónap


Amint kinyílik a hűtőajtó rögtön rástartol a tejes dobozra (pedig még nem kapott idáig)

Súly: Szerdán délelőtt mérte a védőnő 8,8 kg a Gréta jelenlegi súlya.  Nem lassul a gyarapodása, pedig már nagyon jó lenne, mert alig bírom már el a kisasszonyt.

Evés: 210 ml-t tápszert eszik reggel, este pedig 240 ml-t. Tízóraira gyümölcsöt és kekszet kap, hónap elején maximálisan 5 kanállal fogadott el, sőt voltak olyan napok amikor egyáltalán nem volt hajlandó semmit enni. Most egy hete eszik újra rendesen 3/4-1 üveggel. Ebédre főzeléket kap, egyelőre úgy állunk, hogy kísérletezgetek, hogy mit hajlandó megenni abból, amit főzök, Nikitől kaptunk egy Babaétrend című könyvet, abból próbálkozok most finomságokat varázsolni a tányérjába. Üveges főzelékekből szinte mindenfélét megeszik. Uzsonnára fél adag Sinemilt kap a tízórairól maradt gyümölcsöt. Sajnos hónap elején tiszta kiütés lett a savanyított tejtermékektől (nem az első alkalommal jött ki, hanem kb. 1,5 hét után), így le kellett állnunk velük, megbeszéltem a védőnővel 2 hónap múlva próbálkozunk újra. Ha akkor sem bírja akkor tovább kell mennünk gasztroenterológushoz, de ez még képlékeny állítólag ezeket a csecsemő-gyerekkori étel intoleranciákat a gyerkőcök nagy része legkésőbb 2 éves korára kinövi. Jövő héten megmutatom a gyerekorvosunknak is, mert a kiütések nem múltak el teljesen (ugyan a savanyított tejtermékek miatti kiütésekhez képest csak elenyésző számban maradtak meg), de van egy olyan rossz érzésem, hogy a tápszer okozza neki, lehet, hogy váltanunk kell. Most új dolog csak a kelbimbó volt, és ma először adtam Grétának puffasztott kölesgolyót is, hogy véget vessek a babakocsis hisztinek. 
Mostanra rengeteget javult az evési stílusa is, már nem kell vadásznom a száját és brümmögnöm neki, hogy bevadászhassam a kanalat, ugyan nyugton megülni még mindig nem nagyon tud (egyfolytában forgolódik nézelődik, hogy körülötte történik e valami érdekes), de legalább már nem kell konkrét nagytakarítást rendeznem az egész konyhában miután evett.
A folyadékbevitel hatalmas, napi 7,5-1 l vizet megiszik a kiskacsa.

Alvás: Röviden jellemezve KATASZTRÓFA! De tényleg. Éjszaka kétszer ébred ilyenkor kap pár kortyot inni aztán a hintaszékben a vállamon altatom vissza . Ez gyorsan is megy, 1-2 perc alatt már édesen durmol is, de amint megpróbálom visszatenni az ágyába abban a pillanatban felébred és kezdhetem előről az egész procedúrát. Így fordulhat elő, hogy 1-1,5 órás egy visszaaltatás (és persze akkor a leghosszabb, amikor a legjobban kell pisilnem). Teljesen változó a reggeli ébredés 5:15-6:30 ezután 3 max. 4 órát tud ébren lenni és következik a délelőtti alvás, általában 9-10-től 10-12-ig. Ez is változó időtartamú 1-2 óra. A délelőtti és a délutáni alvása között érdekes módon rövidebb ideig tud csak ébren maradni: van, hogy csak 2 órát bírja. 2 és 3 között  alszik el újra. A délutáni már egy zaklatottabb alvás, általában 1-2 szer felébred közben és megintcsak jöhet a hintaszékben ringatózós visszaaltatás. Ha minden klappol akkor 4ig alszik, így kibírja az esti fürdetésig. Fürdés és vacsi után fél kilenckor teszem le aludni, ha minden okés akkor 1-fél 2-ig alszik, majd 3-4 körül ébred újra.

Egészség/betegség: Pünkösdkor idén is wellnesselni mentünk a családommal, pont aznap estére lett brutál náthás Gréta amikor odaértünk. Szerencsére nagyobb gond nem volt csak némi leszívásra váró fikusz a nagy mennyiségű garat felé visszacsorgó orrváladék miatti köhögés. De részletes pünkösdi élménybeszámolóval is készülök nektek ;)

Napirend: Tökéletesen beállt a napirendünk, bár nekem most ez annyira nem teszik, jó lenne némi változás.
5:15-6:30 Az éjszakai ébredések után Gréta ténylegesen felébred és indítja a napot
Megkapja a tápszerét és játszunk, Halász Juditot hallgatunk amikor apa már elment dolgozni.
9 és 10 között bemászik az ölembe, rám hajtja a buksiját és elalszik.
10-12-ig nyugi van addig én csinálhatom a házimunkámat.
1-kor ebédel utána még egy kicsit játszik és 2-kor leteszem a délutáni alvására. Ebből általában kétszer ébred fel, akkor szorgosan ringatva altatom vissza, hogy 4-ig tudjon aludni. 5 kor uzsonnázik a törpe és esténként minden nap változó hosszúságban apás program (játék) van.
Nyolckor irány a fürdő és jöhet a pancsi, utána megissza az esti tápit és fél 9-re az ágyában durmol a kis csibe.
Vannak fix programjaink, mint pl. csütörtök délelőttönként Brigivel és Zsófikával megyünk ringatóra vagy egyszerűen csak sétálni, vásárolni, játszóterezni és vannak változó programok is amikor a többi anyukával hozunk össze egy jó kis dumálós sétát, játszóterezést.

Mérföldkövek: Most már nem csak feláll (már nem kell neki semmi kiálló dolog a felkapaszkodáshoz, simán a falnak támaszkodva is megcsinálja) Gréta, hanem a bútorokba kapaszkodva az egész lakást körbejárja. Ahol nincs bútor ott szélsebesen mászik. Max 5 mp-ig stabilan megáll kapaszkodás nélkül és már az állásból leülés, térdelés, guggolás is nagyon profin megy neki. Már egyre kevesebbet esik-kel, nagyon sokat fejlődött az egyensúlyérzéke. De ha mégis eldől, mint egy krumpliszsák, akkor még mindig nem húzza be a fejét, egyszerűen mintha nem is akarna megtanulni vigyázni rá. Végre elkezdte mondani az első szótag ismétlést: DE-DE-DE-DE, ami mostanra átfejlődött dá-dá-dá-ra. Ha van kedve pá-pá-t int, és tapsol. 
Május 18-án áttörte az ínyét a bal felső metszőfoga, így már ez a 3. fogacskája.

Ruhák: Már 80-as (9-12 hós) méretet hord Gréta, nadrágokból még a 74-esek is jók rá, pólókból, pulcsikból viszont szinte hihetetlen még van 62-es méret is amit hord. Megkapta élete első igazi kis cipőcskéjét, egy puha talpú Freycoo-t a járástanuláshoz S-es méretben (még egy picit nagy rá, apró kis lábai vannak, de nagyon ügyesen lépeget már benne, ere majd egy külön bejegyzést szánok).

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) A patentokat teljesen kiengedve, a leghosszabb méreten használjuk őket. Sajnos az utóbbi 2 hónapban elég sok problémánk volt a pelenkákkal, de Zsuzsi a Mosható Pelenkakuckó tulaja és háziasszonya egy igazi tündér (mindenre teljes körű garanciát vállal), a segítségünkre sietett és már dolgozik rajta, hogy megoldódjanak az átázásos problémáink. (Ha belevágtok csak olyan helyről vásároljatok, ahol foglalkoznak veletek és az esetleges problémákkal még ilyen hosszú idő múlva is, mert nagy csalódás, ha magatokra maradtok és senki nem akar segíteni a megoldásban.)

Sírás: A kisasszony hisztis. Ha nem adok neki oda valamit, vagy nem engedek meg valami olyat, amiért nagyon kepeszt, akkor jön az ordítás. Ezen kívül a babakocsizás az új mumus, kb. 15 max. 20 perc után megelégeli a kocsiban ülést és szintén hisztizik, hogy vegyem ki és cipeljem.
Ezen kívül az álmából felriadásokkor állandó a keserves sírás, és ha látszik, hogy a foga kínozza, akkor vigasztalhatatlan.

A baba kedvencei: Nagyon szereti Halász Judit dalait, ringatja magát a zenére, majd kiugrik a bőréből. Be van indulva mindenfajta vezetéktől, legyen az telefontöltő, elosztó vagy az olvasólámpáink kábele. Egy új nagyon rossz szokása, bár ő nagyon élvezi a dobálózás: ha az etetőszékben ül a keze ügyébe kerülő bármit (cumisüveg, cumi, kanál, előke, kifli, stb.) angyalian ártatlan képpel dobja ki, majd kérdőn néz le, hogy vajon hogyan kerülhetett le a járólapra. Nagyon szeret hintázni és csúszdázni is. Még mindig kedvencek a lapozók, leporellók és fürdős könyvek: lapozza, nézegeti, megrágcsálja. A formabedobóból imádja kiborítani a különböző formákat és csak akkor boldog, ha a gyűrűpiramisról leveheti a felső két gyűrűt. A habtapit az illesztéseknél egy mozdulattal szétrántja és elhajítja.Vettem neki a Tescoban egy gurulós játéktároló dobozt, hogy ne kelljen egyesével hurcolnom a játékait reggel és este az ő és a mi szobánk között, ezt a gurulós dobozt most konkrétan járássegítőnek használja, belekapaszkodik a tetejébe és ahogyan gurul a tároló ő lépked utána. Nagyon huncut imádna kertészkedni a Zambiococcusom cserepépen, de legalább egy jó föld kiszórást csinálni. Kijön a konyhába és kihúzogatja a fiókokat, a székeket szintén járássegítőnek használva közlekedik. Mostanában a legújabb móka az előszobaszekrényből való kipakolás, ha ide desszantol tuti, hogy szanaszét repülnek a textil bevásárlószatyraim :D
Ami nagyon érdekelné még, de igyekszem elzárni előle az a fürdőszoba, ott pedig egészen pontosan a felmosóvödör és a wc kefe. Ha éppen nem száradnak bent a ruhák, akkor mindig csukva tartjuk az ajtót (ha meg épp mosás után vagyunk akkor muszáj a szellőzés miatt nyitva lennie, de akkor a szobaajtónkat csukom be, hogy ne indulhasson el már a folyosó irányába se).

Anya kedvenc pillanata(i): Imádom ahogy hozzám bújik, az a puha, meleg, baba illatú kis test. Délutánonkét az ölembe ültetem és olvasok neki a leporellókból, közben bújik, nézi a képeket, lapoz és nagyokat rötyög, amikor utánozom neki az állatok hangját. Ahogyan rám néz vádlón amikor én ülök le ebédelni (mintha a világ legjobb dolgából készülnék kihagyni), hogy neki miért nem tálaltam belőle (akkor szoktam engedni neki, hogy odajöjjön és harapjon e csirkemellemből vagy kapjon a rizsemből). Amikor álmos és mászik az ölembe, kuporodik és hozzám simul.


Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): A hajtépésről, rágásról még mindig nem szokott le. Sajnos a legújabb dilik egyik a harapás, odabújik hozzám, majd egy óvatlan pillanatban beleharap a kulcscsontomba (mostanra tele vagyok fognyomokkal), amikor az éjszakai ébredések és több órás altatási procedúrák után negyed ötkor "közli" hogy ő márpedig nem alszik többet és játszani akar :(

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...