2014. március 31.
16. hét
Mennyi idős: 16 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: 4 kiló... 160 grammos szénhidrát diétával szerencsére ez most nem mozdul.
A baba: akkora mint egy avokádó :)
Kismama ruhák: Vettünk 2 db kismama pólót, amik az oldalvarrásnál pocakmagasságban beráncoltak, így velem együtt tudnak nőni szeptemberig, a nadrágvásárlás viszont nem volt ilyen egyszerű. Találtam itt Tatabányán ugyan olyan fazont és színt amilyet szerettem volna, de a bevarrt bandázs részt elszabták és már most szorított, pedig még nem is vagyok olyan óriási. Aztán szombaton a családdal felmentünk a Brendonba, itt már sikerült megtalálni a tökéleteset, ami a végéig ki fog tartani.
Striák: Nem. A DM-es Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után. Bár lehet, hogy áttérek a sima sheavajra, mert kezd irritálni az illata.
Tünetek: Már csak néha szúrkál a hasam, viszont estére elfogy a levegőm ezért az inhalálás mennyiségét meg kellett növelnem.
Alvás: Változott a helyzet, már csak egyszer, maximum kétszer ébredek meg és járok ki éjszaka pisilni, viszont legkésőbb hajnali 4 vagy öt óra tájában kidob az ágy és nem tudok tovább aludni.
Mozgás: Még mindig semmi.
Kívánósság: Saláta, bármilyen mennyiségben és hús.
Undor, finnyásság: most kifejezetten semmitől sem undorodom.
Nem előrejelzés: Még mindig kifejezetten fiúnak gondolom.
Észrevehető, látható terhesség: Elkezdett kivehető, igazi pocak formája lenni, már nem az összetéveszthető "most kövér vagy terhes?".
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Nyugodt és boldog vagyok, bár most van bennem egy kis félsz az AFP eredmény miatt, hogy minden jó legyen.
2014. március 22.
15. hét
Mennyi idős: 15 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: 4 kiló... 160 grammos szénhidrát diétával szerencsére ez most nem mozdul.
A baba: akkora mint egy narancs :)
Kismama ruhák: Most már jól jön az az 1-2 kismama felső, amit anyu vett, mert a régiek mellben már túlságosan szűkek.
Striák: Nem. A DM-es Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után.
Tünetek: Még mindig erősek a hasi "szúrkálások". Az éjszakai alvásom (ha lehet egyáltalán alvásnak nevezni) kiborító, mondjuk erről az egyik "kedves" szomszéd is tehet, mert neki pontosan hajnali háromnegyed öttől hatig támad kalapácsolhatnékja.
Alvás: Borzalmas a helyzet 1,5-2 órás periódusokban alszom, nem is tudom a baba már most fel akar készíteni, hogy a születése után sem fogok tudni aludni?
Mozgás: Nem. Doki szerint is még túl korai lenne.
Kívánósság: Saláta, bármilyen mennyiségben mustáros-kapros öntettel.
Undor, finnyásság: most kifejezetten semmitől sem undorodom.
Nem előrejelzés: Még mindig kifejezetten fiúnak gondolom. Gondolkoztam azon, hogy mi lenne ha kislány lenne (persze ugyanúgy örülnénk neki, és imádnánk, mintha fiú lenne), de határozottan érzem, hogy nem lehet kislány csakis fiú.
Észrevehető, látható terhesség: Már van pocakom, Krisztián szerint túl nagy, az orvos szerint pont jó.
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Nagyon boldog vagyok, nem idegeskedem. Egy olyan hihetetlen nyugalom van bennem mióta felszívódott a hematóma, amit nehéz lenne szavakba önteni. De mindenesetre a héten ketten is megjegyezték, hogy mennyire jól áll nekem a babavárás, mert azóta teljesen kivirultam, szóval mindez kívülről is látszik. :)
2014. március 18.
Gratulálunk, nagyszülők lesztek!
Azután, hogy pozitív lett a terhességi teszt úgy döntöttünk, hogy még nem szólunk a szüleinknek, amíg meg nem vizsgál az orvosom és meg nem erősíti a jó hírt.
Kitűztem az időpontot amikor elmentem volna az orvoshoz az első vizsgálatra, de az élet közbeszólt, mivel bevérzett a placenta veszélyeztetett terhes lettem, és szigorú ágynyugalomban kellett eltöltenem a 12. hétig hátralévő 3 hetet. Ami ugye azt jelenti, hogy állományban voltam és a szülőket sem tudtam meglátogatni, hogy közölhessem velük a jó hírt.
Felhívtam anyukámat, hogy látogassanak meg a hétvégén, mert én sajnos nem tudok elmenni hozzájuk és beszélnünk kellene velük. (Anyukámról azt kell tudni, hogy számára még mindig azok a copfos kislányok vagyunk a húgommal, pörgős szoknyában és kopogós cipőben, mint 5 évesen. Ugyanúgy aggódik értünk, félt minket és néha, na jó elég gyakran emiatt túlzásokba is esik.)
Nos amikor elmondtam neki, hogy nem tudok menni rögtön kétségbe esett, mert biztos valami bajom van, baleset ért, mondjam el azonnal, mert ő biztosan annyit idegeskedne a hétvégéig, hogy infarktust kapna.
Így hiába szerettem volna személyesen közölni a jó hírt, kénytelen voltam telefonon elmondani, hogy babát várunk.
Anyukám sírva fakadt, mert már olyan régóta szeretett volna nagymama lenni, és pont ezért imádkozott a hétvégén. Apu nem volt a közelben ezért úgy döntött, hogy ők bizony nem fognak várni hétvégéig, még aznap este átjönnek hozzánk. Apunak nem szólt, úgy gondolta, hogy személyesen tőlünk kell hallania a hírt.
Este megérkeztek, szokás szerint jól felpakolva, minta éheznénk, apukám hozott egy kis üveg pálinkát, mondván ezt meg kell kóstolnom, mert ilyet még tuti nem ittam.
Csak nagy nehezen tudtam megértetni vele, hogy én most nem szeretnék pálinkázni, aztán mire végre sikerült leültetnem mindkettejüket, jött a bejelentés pillanata.
Átadtam nekik Veres Mária új könyvét, a Nagyszülők és unokák-at és gratuláltam nekik, hogy nagyszülők lesznek.
Apukám azt hiszem nem fogta fel, mert megemelte a tormapálinkás üveget és felszólított, hogy igyunk akkor az örömhírre. Legalább 5 percig tartott mire elmagyaráztuk neki, hogy én tuti biztos nem ihatok, még nagyon-nagyon sokáig.
Krisztián úgy döntött, hogy ő a szüleinek majd csak márciusban mondja el, amikor a névnapján köszönteni fogják, akkor úgy is együtt lesz az egész család Füzitőn a mamánál, így mindenki egyszerre hallhatja és mindenkinek lesz meglepetése.
Nos én nem voltam jelen, úgyhogy Krisztián tolmácsolásában mesélem el a történteket.
Egyszerűsítem és egyben rövidítem is a sztorit, mert Krisztián kívánsága az volt ne nagysztorizzak az ő családjáról.
Szóval a kijelentés egyben egy lakásnézőbe invitálás közben hangzott hangzott el, valahogy úgy ha nem jönnek mostanában akkor szeptemberben már csak unokanézőbe fognak tudni jönni. Itt ezzel vége is lett a beszélgetésnek, csönd lett. Nem tudom, hogy komolyan vették e a hallottakat, vagy ténylegesen leesett e nekik, hogy ez nem vicc hanem a színtiszta valóság. Húsvétkor majd kiderül, hogy mi ülepedett le bennük a beszélgetésből.
Hát így adtuk tudtára a családjainknak, hogy bővül a kis család.

2014. március 16.
14. hét
Mennyi idős: 14 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: 4 kiló... úúú ez már nagyon sok, pedig nem eszem édességeket és nem is zabálok. A védőnő szerint a cukrom sem a legjobb, úgyhogy indul a 160 grammos szénhidrát diéta.
A baba: akkora mint egy citrom :)
Kismama ruhák: Itthon még mindig a melegítőim, és a jóganadrágok a legkényelmesebbek. De ha orvoshoz kell menni jól jön a kölcsönkapott kismamafarmer (baromi kényelmes, bár fenékben és combban még kissé nagy rám). Végre sikerült új melltartókat vennem, majdnem hanyatt estem amikor sorban kellett visszavinnem a méreteket, mert "még ez is kicsi, még ez is kicsi, még ez is kicsi...". Végül a 85B-s lett a jó, a kezdeti 75B után (remélem már nem nő többet, mert a végén még egy sátorponyva is kicsi lenne rájuk).
Striák: Nem. A DM-es Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után.
Tünetek: Még mindig erősek a hasi "szúrkálások". És sajnos az éjszakák is nagyon körülményesek még mindig.
Alvás: Nem javul a helyzet (11:30-kor, 1:30-kor, 3:30-kor, 6:30-kor ébredek fel és igyekszem zajtalanul kijutni a mosdóig, végül az utolsó ébredésnél be is fejeződik az alvási periódus, már képtelen vagyok visszaaludni).
Mozgás: Nem. Bármennyire próbálok koncentrálni és figyelni, még idáig nem sikerült felfigyelnem a ficánkolására. Lehet, hogy a mellső fali lepénynek is szerepe van ebben, bár az is lehet, hogy még nagyon korai lenne, ha érezném.
Kívánósság: Bármi sós, és lehetőleg húsos (mostanában bármi baromi egészségtelen: pizza, hot-dog, hamburger, sült krumpli, persze nem eszek, mert nem én vásárolok, ezért semmi alapanyag nincs itthon, meg Krisztián úgysem hagyná, és na jó én is tudom, hogy nem ilyen vackokat kell most ennem), így maradnak helyette a zöldségek.
Undor, finnyásság: most kifejezetten semmitől sem undorodom.
Nem előrejelzés: Még mindig kifejezetten fiúnak gondolom. (Reméljük minél hamarabb megmutatja magát a mi picikénk). A büszke apuka szerint persze egyértelmű, hogy fiú lesz :)
Észrevehető, látható terhesség: Már van pocakom, de nem is tudom, ha valaki szembejönne velem az utcán mit gondolna: azt hogy babát várok, vagy azt hogy felszedtem jó pár kilót.
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Nagyon boldog vagyok, nem idegeskedem, úgy érzem minden rendben van a mi kis csibénkkel.
Hétfő délután megyünk orvoshoz, , utána mindenképpen feltöltöm a frissítést.
Update (2014.03.17.)
Megjöttünk az orvostól, minden rendben van a pici sokat mozog most épp fejvégű, a placenta csak kismértékben mozdult el, szóval továbbra is itthon kell még maradnom. Viszont szerencsére teljesen zárt a méhszáj.
| Krisztián elkészítette az első sztárfotót is :) Hát nem tiszta apja? ;) |
2014. március 13.
Névnapi mini csokitorta Krisztiánnak
Az utóbbi 2 hónapban nem született egyetlen gasztro bejegyzés sem, mert a doki szigorú pihenést rendelt el, így nem cifráztam a dolgokat, egyszerű, gyorsan elkészíthető ételeket főztem, hogy minél kevesebb időt kelljen talpon töltenem.
Most viszont Krisztián névnapja van. Annyira sok mindenben segít nekem, magára vállalta az egész "ellátmány" beszerzését, munka után még haza is cincálja a legtöbbször nem pillesúlyú, jól megpakolt szatyrokat, rengeteg mindenben segít, hogy én pihenhessek (sokszor lelkiismeret furdalásom is van miatta, de aztán eszembe jut, hogy nem lustaságból fekszem ennyit, hanem azért, hogy a mi pici babánkkal minden rendben legyen).
Szóval úgy éreztem megérdemli, hogy valamivel meglepjem, aminek igazán örülne és itthon én magam is el tudom készíteni. És mi másnak örülne jobban, mint egy igazi jó kis csokis tortának. Mivel mióta babát várok nem igazán kívánom az édes ízeket, így csak egy mini tortát sütök, amit egymaga is könnyűszerrel be tud puszilni, és nem marad felesleg a nyakunkon.
A tortához Sweetapolita vaníliakrémes dupla csokis tortáját használtam fel, csak a krémen változtattam annyit, hogy azt is csokoládésan készítettem el, mivel Krisztián nem szereti a vaníliát.
Mini extra csokis torta
Hozzávalók:
Ördög csokoládés piskótához:
11,5 dkg lágy vaj
30 dkg barna nádcukor
2 tk vanília kivonat
2 db normál méretű, szobahőmérsékletű tojás
18,5 dkg liszt
6 dkg holland kakaópor
4 g sütőpor
6 g só
1 csésze író ( 4,5 tk citromlé kiegészítve 1 csészéig tejjel)
0,6 dl kávé
3 ek majonéz (nem tudom ugyan, hogy miért, de Rosie az igazi cukrász, ha azt írja, hogy kell, akkor kell)
3/4 tábla ét Tibi csoki (apróra vágva)
3/4 tk szódabikarbóna
2 tk ecet
Tejszínes csokikrém:
2 ek hideg víz
2 tk zselatin
1 3/4 csésze tejszín
1/2 tábla ét Tibi csoki
Csoki glazúz:
11, 5 dkg vaj
1,5 tábla ét Tibi csokoládé
1 ek méz
1 löttyintésnyi rum
só
A sütőt bekapcsoltam 175°C-ra hőlégkeverésre, a vajat a robotgépe tettem a nádcukorral és a vanília kivonattal magas fordulatszámon kevertettem 5 percig, majd alacsonyabbra vettem a fordulatszámot és beleütöttem a tojásokat
Mivel írót szerezni errefelé szó szerint lehetetlen ezért házilag szoktam előállítani. 4,5 tk frissen facsart citromlét szoktam felönteni annyi tejjel, hogy a keverék összesen 1 csészényi folyadékot tegyen ki, majd félretettem 10 percre pihenni.
Egy tálban összekevertem a száraz összetevőket: a lisztet, a kakaóport, a sót, és a sütőport. Az elkészült íróhoz hozzáöntöttem a kávét, majd elkezdtem összekeverni az alapanyagokat. Először a lisztes keverékhez öntöttem a az írós kávét, majd, a vajas-tojásos keveréket és szilikon spatulával simára kevertem. Végül beleforgattam az apróra vágott étcsokit és a majonézt.
Egy kisebb tálkába mértem az ecetet, belekevertem a szódabikarbónát, megvártam míg felhabzik és rögtön a tésztába kevertem.
Eredetileg Rosie 3 db 12 cm-es tortaformában süti ki a tésztát, de ezt a méretet képtelen voltam beszerezni így egy 10 cm-es fém bögrét béleltem ki sütőpapírral és ebben sütöttem ki az ördög piskótákat 3 részletben.
Egyenként 30 percet töltöttek a tészták a sütőben, majd rácsra borítottam és hagytam teljesen kihűlni őket.
Közben elkészítettem a csokis tejszínes krémet. A vízbe beáztattam a zselatint és 10 percre félretettem, hogy magába szívja a folyadékot. Egy lábasba öntöttem 1/3-ad csésze tejszínt, beletördeltem fél tábla csokoládét, és belekanalaztam a közben megdagadt zselatint. A tűzhelyen alacsony hőmérsékleten összemelegítettem, nagyon vigyázva arra, hogy a csokoládé ne égjen meg, mert akkor borzalmas lenne az íze.
Amikor teljesen homogén lett a csokikrém, akkor átöntöttem egy kisebb tálba, és betettem a hűtőbe, hogy kicsit kihűljön. Ezalatt a maradék 1 1/2 csésze tejszínt kemény habbá vertem, végül a kihűlt csokis, zselatinos krémet beleforgattam.
A 3 db piskótakorongot félbevágtam, így lett összesen 6 db csokis lapom. A lapokat megtöltöttem a csokis tejszínes krémmel és fél órára a hűtőbe tettem dermedni.
A csoki glazúrhoz egy hőálló tálba mértem a vajat, beletördeltem az étcsokit, hozzákevertem a mézet, beleöntöttem egy löttyintésnyi rumot, és egy csipetnyi sót szórtam bele.
Gőzfürdőn összeolvasztottam a hozzávalókat és meglocsoltam vele a megtöltött mini csokis tortácskát.
Mivel Krisztián csak később ért haza munkából ezért addig betettem a hűtőbe a sütit, így a glazúr kicsit besűrűsödött, megszilárdult mire a köszöntéshez jutottam.
És hogy milyen lett a végeredmény? Brutálisan csokis, ahogyan Krisztián szereti: a tészta omlós, nedves és lágy (teljesen más mint a magyar piskóták), a krém nem igazán édes, de nem is baj, mert a piskóta és a glazúr önmagukban is elég édesek. És az öntet selymes, pikáns, gazdag, egyszerűen megkoronázta az egész tortácskát.
Csakis csokifüggőknek ajánlom, ők viszont imádni fogják! :)

2014. március 12.
Az első trimeszter - amire számítottam és a valóság ahogyan történt
Nos sok minden van amit már jó előre megmondtak, megírtak az okosok, hogy mire lehet számítani a terhesség első időszakában. Most csokorba szedtem mindent és megírom, hogy a valóságban velem hogyan történt.
Reggeli rosszullétek - ezzel rémítgetett anyukám már jó előre, hogy annyit fogok hányni, hogy jó pár kilót ledobok majd az első időszakban. Sok helyen olvastam, hogy a kismamák egy része kifejezetten sokat szenved hányingertől, émelygéstől, hányástól és a nevével ellentétben nem csak reggelente.
Nos nagyon nagy szerencsém volt, mert az 5-6. hétben volt csak nagyon (tényleg csak nagyon) enyhe hányingerem ami el is múlt.
Hibátlan bőr - tinikorom óta küzdök bőrproblémákkal és mindig vártam ezt az időszakot, mert ahogyan a bőrgyógyász mondta "ha majd szülök 1-2 gyereket helyreáll a hormonháztartásom" és nem fog kiragyásodni az arcom. Rengeteg embertől hallottam, hogy a terhességük alatt is már teljesen kivirult a bőrük, minden bőrhibájuk megszűnt egyszerűen ragyogtak.
Nos én az első 10 hétben csaknem úgy néztem ki, mint egy pepperónis pizza, régen volt már hogy ennyire durván ragyás lett volna az arcom (valószínűleg a hirtelen hormonváltozás ütközött így ki rajtam), aztán a 10. hét után egész jól mérséklődött, már csak olykor-olykor tűnik fel egy-egy patti.
Dús haj és erős körmök - Több helyen is olvastam, hallottam, hogy a terhesség alatt kevésbé vagy egyáltalán nem hullik a nők haja viszont gyorsabban zsírosodik és körmeik nagyon erősek lesznek.
Jelentem ez majdnem 100%-osan beigazolódott, az amúgy is brutálisan dús hajam, szinte egyáltalán nem hullik ezáltal már baromi nehezen kezelhető (döntöttem, muszáj visszavágatnom a hátközépig érő hajam, mert egyre nehezebben tudok bánni vele), viszont nem vettem észre, hogy gyorsabban zsírosodna. Sőt eddig 3-4 naponta hajat kellett mosnom, vagy száraz sampont használtam két hajmosás között, addig most csak hetente kell mosnom, mert sokkal kevésbé zsírosodik. A körmeim esetében is szintén bevált az ígéret, hihetetlenül erősek lettek (megkockáztatom, hogy legalább annyira mintha lenne rajtuk egy zselés műköröm réteg).
Székrekedés - szintén olvastam, hogy a kismamák szervezte ügyel arra, hogy a babához minél több értékes anyag eljusson ezért székrekedés alakul ki így hosszabb ideig szívódhatnak fel a tápanyagok.
Erre számítottam is és sajnos be is jött. Amúgy is elég lusta az emésztésem, de ez most tényleg elintézte, hogy ne a wc-n induljon a reggel. Kezdetekben még reménykedtem, hogy természetes úton megoldhatom utifű maghéjjal a problémát, de ez most teljesen hatástalan volt kénytelen voltam lesétálni a patikába és valami ténylegesen működő megoldásért.
Hangulat ingadozás - sokaktól hallottam, hogy a terhességük első idejében extrém módon ingadozott a hangulatuk. Az egyik pillanatban minden előjel nélkül egyszer csak elkapta őket a sírás, majd néhány perc múlva nevetésben esetleg kacagásban törnek ki.
Ez egyáltalán nem jött be nálam. Semmiféle hangulat ingadozást nem tapasztaltam/tapasztaltunk (Krisztián nagy örömére). Az utóbbi néhány évben ugyan könnyebben bekönnyesedik a szemem egy-egy megható, szívszorító történeten, tudósításon vagy akár csak egy képen, de ez nem a terhességgel kezdődött.
Fáradtság - nagyon sokan szintén az első trimeszterben szenvednek "krónikus" álmosságtól, fáradtságtól. Ilyenkor bármennyit alszanak, pihennek, egyszerűen nem javul a helyzet, mintha soha véget nem érő kimerültség örvénybe kerültek volna.
Én sajnos csak a 8. hétig tudtam dolgozni, azóta veszélyeztetett kismamaként vagyok itthon táppénzen. Amíg dolgoztam rajtam is kijött a napközben állva is el tudnék aludni érzés. Amikor hazaértem a munkából indultam bevásárolni, megfőztem, takarítottam, de legszívesebben csak aludtam volna egész délután (ha már éjszaka nem tudtam és azóta is csak alig tudok).
Amióta kényszerű ágynyugalomra vagyok ítélve azóta már nincs rajtam ez a folyton csak aludnék érzés. Éjszaka mint említettem így is alig alszom, de nap nagy részében szintén feküdnöm kell (anyukám azt mondja, hogy használjam ki ezt az időszakot, mert még hosszú-hosszú évekig nem lesz részem hasonlóban). Így kialvatlan vagyok ugyan még mindig, mert napközben képtelen vagyok akár csak egy kicsit is aludni, de legalább a pihenésben nincs hiány.
Összefoglaló:
A már említett problémák miatt ugyan nem volt teljesen zavartalan ez a 13 hét, de elmondhatom, hogy az általános terhességi tünetek nagy része messzire elkerült, így sokszor nem csak a hematóma miatt aggódtam, de megkérdőjeleztem magamban, hogy egyáltalán babát várok e.
Ami viszont rögtön változást hozott még bármilyen tünet, jel, megérzés előtt azok a melleim voltak. Legalább 3 méretet nőtt a melltartó méretem (még nem tudom pontosan mert még nem jutottam el vásárolni) így a sport melltartóimat tudom csak hordani. Még szerencse, hogy ezek egyáltalán rám jönnek.
Ennek biztos a legtöbb nő nagyon örülne én annyira nem lettem elragadtatva, jól megvoltam a saját méretemmel.
Az étvágyam nem nőtt, de a diétát befejeztem, ez most nem a fogyókúra ideje. Viszont amilyen édesszájú voltam idáig most annyira nem érdekel az édesség. Étcsokiból (amit eddig bármikor tudtam volna enni) ebben a három hónapban egyetlen kockányit sem szopogattam el (Krisztián ennek kifejezetten örül, mert most ő ehet meg minden csokit a kamrából).

2014. március 9.
13. hét
Mennyi idős: 13 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: 2,5 kiló.
A baba: akkora mint egy őszibarack :)
Kismama ruhák: Anyu vett egy elég sztreccses nadrágot, és a húgom barátnőjétől kaptam kölcsön két kismama farmert amik szuper kényelmesek, de itthon még mindig csak a melegítő nadrágokra van szükség.
Striák: Nem. A DM-es Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után.
Tünetek: Ezen a héten egyre erősebbé váltak a hasi "szúrkálások"" (tudom ez teljesen normális, de egyre kellemetlenebb). Emellett csak az éjszakai ébredések őrjítenek meg .
Alvás: Sajnos nem javul a helyzet (11:30-kor, 1:30-kor, 3:30-kor, 6:30-kor ébredek fel és igyekszem zajtalanul kijutni a mosdóig, végül az utolsó ébredésnél be is fejeződik az alvási periódus, már képtelen vagyok visszaaludni).
Mozgás: Nem. Bármennyire próbálok koncentrálni és figyelni, még idáig nem sikerült felfigyelnem a ficánkolására.
Kívánósság: Bármi sós, és lehetőleg húsos. (Mostanában bármi baromi egészségtelen: pizza, hot-dog, hamburger, sült krumpli. Persze nem eszek, mert nem én vásárolok, ezért semmi alapanyag nincs itthon, meg Krisztián úgysem hagyná, és na jó én is tudom, hogy nem ilyen vackokat kell most ennem.)
Undor, finnyásság: most kifejezetten semmitől sem undorodom.
Nem előrejelzés: Még mindig kifejezetten fiúnak gondolom. (Egyedül a húgom gondolja úgy, hogy kislány lesz.)
Észrevehető, látható terhesség: Már van egy kis dudor, de ha valaki olyannal találkozom, aki nem tudja, hogy babát várok még nem tudja megmondani rólam.
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Nagyon boldog vagyok, nem idegeskedem, úgy érzem minden rendben van a mi kis csibénkkel.
Update (2014.03.11.)
Ma voltam az első genetikai ultrahangon és láthattam a mi picikénket. Már 89 mm az ülőmagassága, szerencsére minden renben van vele (ép gerinc, jól kivehető orrcsont, megvannak a kezei, lábai, rendben van a szíve, szóval minden oké). Épp fejjel lefelé lubickolt és igencsak aktívan kalimpált. Úgy néz ki, hogy a lepény is kezd elmozdulni a mellső fal irányába, így még ugyan csak hallkan, de már reménykedek, hogy hamarosan feloldják az ágynyugalmat és megint mehetek dolgozni.
2014. március 1.
12.hét
Megírva: 2014.02.28-án
Mennyi idős: 12 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: 2 kiló. A doki szerint ez így pont jó, csak tartsam ezt az ütemet a terhesség végéig.
A baba: akkora mint egy szilva :)
Kismama ruhák: Anyu vett egy elég sztreccses nadrágot, szóval amíg nem tudok eljutni vásárolni addig ez tökéletesen jó lesz, de már több mint két hete fekszem, így itthon a melegítő nadrágok remekül funkcionálnak.
Striák: Nem. A DM-es Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után.
Tünetek: Még mindig fáj a hátam a sok fekvéstől. Jó lenne, ha megszűnne már a nyomás a hólyagomon, mert Krisztián már konkrétan röhög rajtam, hogy negyed óránként rohangálok pisilni.Sokat szúrkál a hasam, de a doki megnyugtatott minket, hogy csak azért ennyire erősen, mert alapvetően hátrahajló méhem van, így sokkal nehezebb a kiemelkedése.
Alvás: Megőrjít, hogy nem tudok egyhuzamban 1,5-2 óránál többet aludni, folyton pisilni rohangálok és természetesen visszaaludni alig tudok, ha tudok.
Mozgás: Nem.
Kívánósság: Bármi sós, és lehetőleg húsos. (Mostanában bármi baromi egészségtelen: pizza, hot-dog, hamburger, sült krumpli. Persze nem eszek, mert nem én vásárolok, ezért semmi alapanyag nincs itthon, meg Krisztián úgysem hagyná, és na jó én is tudom, hogy nem ilyen vackokat kell most ennem.)
Undor, finnyásság: a májon kívül most már a konzerv tonhalra sem tudok ránézni.
Nem előrejelzés: Még mindig kifejezetten fiúnak gondolom.
Észrevehető, látható terhesség: Kicsit elkezdtem gömbölyödni, de még csak úgy mintha egy picit híztam volna, még nincsen kifejezett kismama pocakom.
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Nagyon boldog vagyok, főleg, hogy már elmondhattuk mindenkinek az örömhírt.
2014. február 28.
Ami a nagy meglepetés után történt
Azután, hogy megtudtuk a nagy hírt következett a neheze: a várakozás. A nőgyógyászommal már előre megbeszéltem a dolgokat (mert ugye készültünk erre a terhességre, jobban mondva nagyon vártuk már ezt a babát). Elmondta, hogy ne menjek hozzá a 8. hétnél korábban, mert a túl korai terhességet még ő sem látja az ultrahangon. A pozitív teszt után viszont addig még négy és fél hét volt hátra. Ez őrjítően hosszú idő, hogy megtudjuk a baba jól van és rendben van e minden.
De mivel az idegeskedés ilyenkor kifejezetten nem használ, megpróbáltam a a lehető legnyugodtabb maradni, elkezdtem szedni a terhességi vitamint (legalább az első trimeszterben szedni fogom, utána már nem biztos).
Emellett utána olvasgattam a dolgoknak, átgondoltam a szóba jöhető neveken, magamban felvázoltam, hogy még mi mindent kell a lakásban megcsinálnunk, átrendeznünk, felújítanunk.
Krisztiánnal megegyeztünk, hogy amíg lehetséges, a pocak és a lakója engedi kihasználjuk a még csak kettesben töltött időt és sokat kirándulunk (persze csak miután rendesen kitavaszodik). De a bekövetkezett események után már annak is örülni fogunk, ha nem kell a 40. hétig feküdnöm.
Tervezgettük, hogy, hogyan mondjuk el a szülőknek a nagy hírt, hogy ősszel nagyszülők lesznek. Persze mindezzel várni akartunk addig, amíg az orvos meg nem erősíti a terhesség tényét, és mi is meghallhatjuk a pici szívhangját. Így legalább az első sztárfotót is mellékelhettük a nagy hír mellé.
Most, hogy a diéta már szóba sem jöhet megegyeztünk, hogy már csak egy félét főzök mindkettőnknek, így rengeteg időt spórolok és annál több lehet a hasznos, közös programunk. Jól is jött, mert az első időben nagyon fáradékony voltam.
Felkészültem arra, hogy a terhességet hétről hétre megörökíthessem, beszereztem minden hozzá való kelléket és nekiálltam a felújításának.
Már csak nem egész egy hét lett volna hátra az első orvosi vizsgálatig, amikor jött a riadalom. Szerintem a legtöbb kismama rémálma az, hogy a terhessége alatt vért lásson. Nos miután háromszor is (ugyan kis mennyiségű) vérzést tapasztaltam felhívtam az orvosomat, aki másnap délelőttre be is rendelt magához a kórházba, hogy megnézze minden rendben van e.
Mondtam már milyen marha nehéz teli hólyaggal (ez a doki kérése volt, hogy jobb legyen az ultrahang kép) egy órán át a folyosón várni, egyik lábamról a másikra állva, abban reménykedve, hogy kibírom és nem durranok szét? Hát baromi nehéz.
Aztán végre behívott a főorvos megkérdezte pontosan mi a gond, szólt hogy feküdjek fel a vizsgálóra és előkerült az ultrahang.
Minden szűrővizsgálaton kukucskálni szoktam ilyenkor, szóval rögtön tudtam, hogy mit látok a monitoron (ami máskor nem szokott ott lenni), a szívem majd kiugrott a helyéről, pláne amikor a doki ráadta a hangot és először hallhattam a pici szívverését. Könnyek szöktek a szemembe és majdnem elsírtam magam.
Az orvosom gratulált 8-9 hetes terhesség, jó szívveréssel. És megtalálta a vérzés okát, egy ici-pici bevérzés a placentában. De nincs semmi gond, csak ne erőltessem meg magam, feküdjek és pihenjek sokat.
Sztárfotót sajnos nem kaptam, de majd a 12. heti genetikai ultrahangnál mindenképpen kérek, akkor már úgyis a magánrendelésre megyek (vagy megyünk, mert arra már Krisztián is szeretne eljönni).
Itt még nem ért véget a tortúra, sajnos, 5 nap múlva újra jelentkezett a vérzés. Még aznap délután újra elmentem orvoshoz, a babának nincs baja, a helyén van. Viszont ahhoz, hogy minden rendben legyen vagy otthon pihenek és fekszem szigorú ágynyugalomban, vagy befekszem a kórházba ezt a két választási lehetőséget kaptam. Hát én inkább az ágynyugalmat választottam otthon, a háziorvos állományba vett az elkövetkező 3 hétre, amíg vissza nem mentem a következő konrol vizsgálatra.
Ezalatt az idő alatt kellett elmennem az először a védőnőhöz és első terhes tanácsadásra, ez legalább nyújtott egy kis változatosságot az állandó fekvésben (nem is gondoltam volna, hogy ilyen baromi nehéz lesz ez a sok pihenés).
Krisztián közben alaposan kivette a részét a házimunkából, nagyon sokat segített és azóta is segít. Ő vásárolt és cipekedett haza egyedül majdnem minden nap, gyógyszertárba járt, itthon takarított, így nekem csak főznöm és mosogatnom kellett.
A szüleim hétvégente átjöttek meglátogatni, ha már én nem tudtam kimozdulni ők szórakoztattak szombatonként 1-2 órát.
A 11. heti kontrollra teljesen felszívódott a hematóma, így az egyik nehézségen már túl voltunk, megnyugodtunk. A placenta viszont teljes egészében a méhszájon tapadt meg, szóval a munkába még mindig nem térhettem vissza. De boldogok voltunk, mert láttuk a mi pici csibénket aki már elérte az 58 mm-es ülőmagasságot és veszettül kalimpált a picike kezeivel-lábaival.
Elfogult vagyok, de úgy tökéletes ahogyan van (bár én már az első ultrahangon teljesen beleszerettem).
Tömören ennyi fért bele az összefoglalóba, ezután heti frissítésekkel fogok jelentkezni, amiben minden fontos dolgot leírok majd.

11. hét
Megírva: 2014.02.21-én
Mennyi idős: 11 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: 1,5 kiló (persze próbálok minél egészségesebben étkezni).
A baba: akkora mint egy lime :)
Kismama ruhák: Anyu vett nekem egy elég sztreccses nadrágot, amivel egy jó ideig le lesz tudva a nadrág probléma, de mivel már több, mint 2 hete vagyok kényszerpihenőn így a melegítő nadrágok is tökéletesen funkcionálnak itthon.
Striák: Nem. A DM-es Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után.
Tünetek: A hátam rettentően fáj a sok fekvéstől. Az állandó pisilni rohangálás sem könnyíti meg a napjaimat.
Alvás: Éjszaka még mindig alig alszom, egyfolytában forgolódok és folyton rohangálok pisilni, aztán amikor visszafekszem már nem tudok visszaaludni.
Mozgás: Nem.
Kívánósság: Bármi sós, és lehetőleg húsos.
Undor, finnyásság: a májon kívül most már a konzerv tonhalra sem tudok ránézni.
Nem előrejelzés: Még mindig fiúnak gondolom.
Észrevehető, látható terhesség: Kicsit elkezdtem gömbölyödni, de még csak úgy mintha pár kiló felszaladt volna rám, még nincsen kifejezett kismama pocakom.
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: nincsenek hangulatingadozásaim, és kicsattanóan boldog vagyok. A héten olvastam Mosolyka Te döntesz c. könyvét, nos azon viszont szinte egyfolytában sírtam a meghatottságtól. Lehet, hogy nem pont most kellett volna belefognom :)
A héten voltunk a nőgyógyásznál, megnyugtatott minket, hogy a hematóma felszívódott, a pici jól van. Mozizhattunk egy kicsit és teljesen beleszerettünk a babába 58 mm az ülőmagassága és már most egy igazi örökmozgó :) össze-vissza jártak a pici kezei, lábai.
Viszont a munkába még mindig nem térhetek vissza, mert a placenta pont a méhszájon tapad meg, így továbbra is szükséges a sok pihenés és a kíméletes életmód.
Túl vagyok az első vérvételen is, hát jó, hogy egy ideig nem lesz újra.
Nagyon örültem a hírnek, amikor a védőnő felvilágosított, hogy már nem ugyanott vesznek vért a kismamáktól, ahol az összes többi betegtől. Hatalmas kő esett le a szívemről, mert egyre több az influenzás beteg, és kicsit sem hiányozna, hogy egy zsúfolt, nem szellőző teremben egy csomó köhögő, tüsszögő, krákogó emberrel legyek összezárva.
De hamar rá kellett jönnöm, hogy az elkülönítés nemhogy jobb, de talán még rosszabb is. A központi laboratóriumban a syncumaros idősekkel együtt veszik le a vért a kismamáktól. Az alatt a negyed óra várakozás alatt amíg szólítottak minket, megtapasztalhattam hogy az idősek sokkal rosszabbak, mint a gyerekek (na jó nem általánosítok, de a tapasztalatom az volt, hogy a jelenlévők nemcsak megöregedtek, hanem az évtizedek múlásával magukba szívtak egy zsáknyi rosszindulatot, mérget, és keserűséget, amit aztán mások nyakába zúdítottak).
Közvetlenül az arcomba köhögtek, krehácsoltak, fennhangon szidták a kismamákat, mert "bezzeg az ő idejükben", nem hívták őket előre sehol, nem féltek ennyire a betegségektől, mert ha elvetéltek az sem volt tragédia és még sorolhatnám, elég hosszú volt a szóáradat.
Picit felment bennem a pumpa, az amúgy 100 alatti vérnyomásom rögtön legalább 150 lett, aztán szerencsére szólítottak, szóval kikerülhettem a pocskondiázók gyűrűjéből.
Mindkét karomat szétszúrkálták, mert nem akart folyni a vérem... végül 6 kémcsővel később szabadulhattam mindkét kezemen kötéssel.
2014. február 27.
10. hét
Megírva: 2014.02.14-én
Mennyi idős: 10 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: 1,5 kiló (persze próbálok minél egészségesebben étkezni).
A baba: akkora mint egy aszalt szilva :)
Kismama ruhák: Már időszerű lenne egy kismamanadrág, de mivel kényszerű ágynyugalomban fekszem már másfél hete, így nem panaszkodom a melegítő nadrágok tökéletesen funkcionálnak. Arra viszont kíváncsi leszek, ha majd először ki kell mozdulnom a terhes gondozóba, hogy akkor majd vajon mi fog rám jönni.
Striák: Nem. A DM-es Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után.
Tünetek: A hátam rettentően fáj a sok fekvéstől. És rettentően puffadok (a görcsöket megoldottuk: Krisztián hozott nekem a patikából magnéziumot). A hematóma még mindig időszakosan ürül, az állandó pihenés ellenére is.
Alvás: Éjszaka még mindig alig alszom, egyfolytában forgolódok és folyton rohangálok pisilni.
Mozgás: Nem.
Kívánósság: Bármi sós, és lehetőleg húsos.
Undor, finnyásság: a májon kívül most már a konzerv tonhalra sem tudok ránézni.
Nem előrejelzés: Még mindig fiúnak gondolom.
Észrevehető, látható terhesség: Kicsit elkezdtem gömbölyödni, de még csak úgy mintha pár kiló felszaladt volna rám, még nincsen kifejezett kismama pocakom.
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: nincsenek hangulatingadozásaim, de most kicsattanóan boldog vagyok, viszont aggódom nagyon a babáért. A héten kezdtem el olvastam Mosolyka Te döntesz c. könyvét, nos azon viszont szinte egyfolytában sírtam a meghatottságtól. Lehet, hogy nem pont most kellett volna belefognom :)
9. hét
Megírva: 2014.02.07-én
Mennyi idős: 9 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: 1 fránya kiló (hát igen hízásra hajlamos vagyok, ez pedig most nem a diéták ideje).
A baba: akkora mint egy zöld szőlőszem :)
Kismama ruhák: Már időszerű lenne egy kismamanadrág, mert a puffadás miatt már nem tudom begombolni a nadrágjaimat.
Striák: Dehogy. Vettem a DM-ben Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után.
Tünetek: A melleim még kicsit fájnak, és a fáradtság is kínoz még.
Alvás: Sajnos elég rosszul alszom éjszaka, keveset és azt is felszínesen, ja és egyfolytában pisilni rohangálok. Ha hajnalban felébredek akkor már biztosan nem tudok visszaaludni. Napközben viszont szinte "állva" is el tudnék aludni.
Mozgás: Nem.
Kívánósság: Bármi sós, és lehetőleg húsos.
Undor, finnyásság: még mindig a máj Krisztián bánatára.
Nem előrejelzés: Még mindig fiúnak gondolom, de ha kislány lenne akkor is tökéletesen boldog lennék.
Észrevehető, látható terhesség: Nem.
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Kifejezetten boldog. (Bár néha szorongó, hogy minden rendben lehet e.)
2014. február 26.
Küzdelmem a táblával
Mivel terveztük már egy ideje a babát, ezért sok mindenben tudatosak vagyunk már most, hogy mit és hogyan szeretnénk. Tudtam már mielőtt a pici megfogant, hogy egy örök emlékké szeretném tenni ezt a 9 hónapot, amíg megérkezik közénk.
A Pinteresten rengeteg ötletet láttam végül úgy döntöttem, hogy pocak fotókkal és krétatáblán heti növekedési bejegyzésekkel örökítem meg a babavárás időszakát.
Amíg iskolás koromban nem szerettem a táblához kimenni és feladatokat megoldani (mert igenis ott volt a stressz bennem, hogy mi van, ha nem tudom megoldani a feladatot, felsülök és a végén az egész osztály rajtam fog röhögni), addig most büszkén fogok a tábla mellett megállni.
Na mármost erre szükség volt egy krétatáblára (avagy gyerek rajztáblára), de ezt nem is olyan egyszerű beszerezni, tudom az IKEÁban lehet kapni, de hogyan jutok el én kocsi nélkül oda?
Irány a vatera, majd csak találok valamit (esetleg egy kicsit olcsóbban), úgy hogy még házhoz is postázzák.
És találtam, féláron, amire ugyan rájött a postaköltség, de még így is megérte. Az eladó azt írta, hogy az ő gyermeke maximum háromszor használta, aztán már nem volt olyan érdekfeszítő játék számára.
Nagy nehezem utolértem a postát megtudakoltam, hogy bent van e már a csomag a náluk, és megfűztem Krisztiánt hogy hozza nekem haza (ez is jó móka volt a legszelesebb napon a becsomagolt tábla úgy működött mint egy vitorla, és folyton másfele akart menni, jobban mondva szállni, mint mi).
Otthon kibontottam és kissé csalódott voltam (mit kissé, NAGYON). A tábla rész szanaszét volt karcolva, valami csillámos ragasztós vacak is rá lett kenve, egyszerűen használhatatlan volt már az írásra.
Kicsit letörtem, nem ezt vártam volna egy háromszor használt jó állapotú táblától.
De ne legyen semmiképpen kidobott pénz, akkor felújítom: megcsiszolom a táblát veszek táblafestéket és szebbé varázsolom, mint új korában volt.
Az egyik munkatársam hozott (krétával írható)táblafestéket matt fekete zománcfestéket (mert a végeredmény ugyanaz, de az ára negyede az igazi táblafestéknek). Először 100-as, aztán 320-as csiszolópapírral átcsiszoltam a táblafelületet, majd a tartó vázat is, mert annak pedig színt szerettem volna adni. Egy puha ronggyal áttöröltem és portalanítottam, majd a tábla kereteit papírragasztóval körberagasztottam és két rétegben felkentem a fekete festéket, kivárva természetesen a két réteg között a száradási időt, ami egy nap volt.
Amikor készen volt a tábla rész lehúztam a keretről a papírragasztót és most a tábla széleire ragasztottam fel. A vázat is lekentem két rétegben akril matt világoskék (bár először türkizkéket szerettem volna, de a festéknek nem volt szép színe, még tovább kellett volna keverni a jó árnyalatot, ahhoz pedig nem volt kedvem) festékkel.
Így lett (ugyan nem kis munkával) egyedi saját krétatáblánk a pocakfotókhoz, később pedig majd a mi szemünk fényének.
A Pinteresten rengeteg ötletet láttam végül úgy döntöttem, hogy pocak fotókkal és krétatáblán heti növekedési bejegyzésekkel örökítem meg a babavárás időszakát.
Amíg iskolás koromban nem szerettem a táblához kimenni és feladatokat megoldani (mert igenis ott volt a stressz bennem, hogy mi van, ha nem tudom megoldani a feladatot, felsülök és a végén az egész osztály rajtam fog röhögni), addig most büszkén fogok a tábla mellett megállni.
Na mármost erre szükség volt egy krétatáblára (avagy gyerek rajztáblára), de ezt nem is olyan egyszerű beszerezni, tudom az IKEÁban lehet kapni, de hogyan jutok el én kocsi nélkül oda?
Irány a vatera, majd csak találok valamit (esetleg egy kicsit olcsóbban), úgy hogy még házhoz is postázzák.
És találtam, féláron, amire ugyan rájött a postaköltség, de még így is megérte. Az eladó azt írta, hogy az ő gyermeke maximum háromszor használta, aztán már nem volt olyan érdekfeszítő játék számára.
Nagy nehezem utolértem a postát megtudakoltam, hogy bent van e már a csomag a náluk, és megfűztem Krisztiánt hogy hozza nekem haza (ez is jó móka volt a legszelesebb napon a becsomagolt tábla úgy működött mint egy vitorla, és folyton másfele akart menni, jobban mondva szállni, mint mi).
Otthon kibontottam és kissé csalódott voltam (mit kissé, NAGYON). A tábla rész szanaszét volt karcolva, valami csillámos ragasztós vacak is rá lett kenve, egyszerűen használhatatlan volt már az írásra.
Kicsit letörtem, nem ezt vártam volna egy háromszor használt jó állapotú táblától.
De ne legyen semmiképpen kidobott pénz, akkor felújítom: megcsiszolom a táblát veszek táblafestéket és szebbé varázsolom, mint új korában volt.
Az egyik munkatársam hozott (krétával írható)
Amikor készen volt a tábla rész lehúztam a keretről a papírragasztót és most a tábla széleire ragasztottam fel. A vázat is lekentem két rétegben akril matt világoskék (bár először türkizkéket szerettem volna, de a festéknek nem volt szép színe, még tovább kellett volna keverni a jó árnyalatot, ahhoz pedig nem volt kedvem) festékkel.
Így lett (ugyan nem kis munkával) egyedi saját krétatáblánk a pocakfotókhoz, később pedig majd a mi szemünk fényének.
8. hét
Megírva: 2014.01.31-én
Mennyi idős: 8 hetes.
Összes súly veszteség/gyarapodás: Semmi változás egyenlőre.A baba: akkora mint egy szem málna :)
Kismama ruhák: Még nem. Bár a puffadás miatt néha ki kell gombolnom a felső gombot a nadrágomon.
Striák: Dehogy. Vettem a DM-ben Alverde Mamaglück olajat, azt használom zuhanyzás után.
Tünetek: A kezdeti tüneteken lassan túl vagyok már nem szédelgek, kevésbé fájnak a melleim, már nem undorodom annyira a szagoktól. Viszont a rettentő fáradtság az sajna megmaradt, úgyhogy délutánonként a pihenésé a főszerep.
Alvás: Sajnos elég rosszul alszom éjszaka, keveset és azt is felszínesen, ha hajnalban felébredek akkor már biztosan nem tudok visszaaludni. Napközben viszont szinte "állva" is el tudnék aludni.
Mozgás: Nem.
Kívánósság: Bármi sós, és lehetőleg húsos.
Undor, finnyásság: a májat látni sem bírom, megfőzni/sütni meg pláne, úgyhogy most egy darabig nem eszünk májas ételeket.
Nem előrejelzés: Valamiért az az érzésem, hogy biztosan kisfiú lesz.
Észrevehető, látható terhesség: Nem.
Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Kifejezetten boldog. (Bár sokszor szorongó, hogy minden rendben lehet e.)
Már korábban el akartam kezdeni, de inkább a megnyugtató első orvosi vizsgálat utánra hagytam, hogy biztos legyek abban minden rendben van odabent.
Ezentúl minden héten jelentkezni fogok a friss infókkal és képekkel.
2014. február 25.
A legnagyobb örömhír
Most fény derül a titokra, amiért egy hónapos blogszünetet tartottam.
Eredetileg 2014. január 5-én megírva.
Nos erre a bejegyzésre már nagyon régóta vártam, alig bírtam magamban tartani, de hát azok a fránya babonák, meg minden...
Örömmel jelentem be hogy idén (várhatóan) szeptember közepén egy taggal bővül a mi kis családunk, és nem Indikének veszünk társat.
Igen végre eljött ez a csodálatos pillanat érkezik az első Kulcsár baba.
Krisztiánnal lassan 8 éve vagyunk együtt és tavaly év elején közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy már nem gördítünk semmilyen akadályt az elé, hogy megérkezhessen az életünkbe egy gyerek.
Aztán teltek a hónapok, nem történt semmi én pedig kissé csalódott lettem.
Most, hogy karácsony táján annyira nagyon összecsaptak a fejem fölött a hullámok, hogy még gondolni sem volt időm a babára.
Karácsony első napján nagyokat nevettünk, amikor kibontottam az ajándékomat és kiderült, hogy anyukám baba csörgőt pakolt bele.
Aztán a karácsony utáni napokban kezdett körvonalazódni, hogy ez valahogyan nem olyan, mint máskor. Szilveszter napján pedig amikor esedékes lett volna (egyébként óramű pontosságú a ciklusom) én már tudtam, hogy anyuka leszek.
Krisztián kérdezte reggel, hogy este csinálok e forralt bort, mondtam hogy neki készítek, de én nem iszok. Kíváncsi volt, hogy miért nem: mondtam neki, hogy lehet, hogy terhes vagyok. Ebből kifolyólag szilveszter éjszaka csak kölyökpezsgőt bontottunk. Elsején aztán megkérdeztem tőle, hogy eljönne e majd velem tesztet venni, amit péntekre be is időzítettünk.
Viszont tartottam tőle, hogy még korai a dolog ezért csak szombat reggel csináltam meg.
Alig bírtam ki azt az 5 percet amíg megjelent az eredmény: két csík.
![]() |
| Kicsit halvány, de határozottan pozitív :) |
Aztán újra előállt a kérdéssel, hogy este iszunk e forralt bort, mert az biztosan segítene neki kimászni a betegségből. Mondtam, hogy szívesen csinálok neki, de én biztosan nem fogok semmi alkoholosat inni még jó sokáig.
Kíváncsi volt, hogy miért, én pedig akkor gratuláltam neki és mondtam el, hogy apuka lesz. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)