Gréta születésének története

Én ugyan nem számolhatok be arról, hogy milyen csodálatos érzés természetes úton megszülni egy gyereket. Vannak akik azt mondják, hogy a császár nem is igazi szülés, mert nem kell előtte x órán keresztül vajúdni, nincsenek tolófájások, egyszerűen csak kiemelik a gyereket és kész.
Nos az élet így hozta, hogy a mi Grétánknak császármetszéssel kellett a világra jönnie, nem én kértem meg az orvost, hogy egy kis plusz zsebpénz ellenében így szülhessek.
A statisztikák szerint a terhességek mindösszesen 1%-nál fordul elő ferde ill. haránt fekvés. Természetes, hogy a mi pici lányunk a különcök közé akart tartozni, így esélyem sem volt a normál szülésre, pedig eredetileg arra készültünk.
Kicsit furcsa dolog a programozott császár, tudni azt, hogy mikor születik meg az az apró kis emberke akit 9 hónapig a pocakban hordoztam.

2 nappal a 39. hét előtt felgyorsultak az események, az első CTG vizsgálat után az orvosom megultrahangozott, megvizsgált és közölte, hogy gyorsan menjek az aneszteziológushoz, mert másnap reggel be kell feküdnöm a kórházba és 2 nap múlva megcsászároz.
Gyorsan elintéztem még otthon mindent amit csak tudtam: bevásárlást, főzést, mosást, takarítást és végül átnéztem a kórházi csomagot.
Másnap reggel apu és Krisztiánom bevittek a kórházba,  a nővérek felvettek a szülészeti osztályra és bekísértek a császáros őrzőbe, mert másnap úgy is oda fognak kivinni a műtét után.
Nem igazán értettem, hogy miért is kellett egy nappal korábban befeküdnöm, mert egy délutáni CTG kivételével nem csináltak velem semmit, koplalni pedig otthon is tudtam volna (délben ehettem utoljára inni pedig éjfélig volt lehetőségem). Délután áttettek egy másik szobába, mert hirtelen olyan sok császáros szülés történt, hogy tele lett az őrző.
Este aztán egy kicsit rám ijesztettek, amikor mondták, hogy fogjam a papírjaimat, bújjak köntösbe és egy guriga wc papírral vonuljak át a a szülészeti előkészítőbe.
Én bolond azt hittem, hogy borult a terv és nem várják ki a reggelt a császárral. Aztán kiderült, hogy az a rutin, hogy a tervezett császármetszéseknél előző este borotválnak és adnak beöntést és másnap reggel kötik be a branült, és helyezik fel a katétert.

Már a terhesség alatt sem aludtam jól, de ez a kórházi éjszaka kifejezetten álomtalanul telt. Félni nem féltem, de már nagyon izgatott voltam.
Hajnalban aztán visszaköltöztettek a császáros őrzőbe, reggel hatra pedig át kellett sétálnom újra a szülészeti előkészítőbe.
Megkaptam a branült, és a katétert, rám kötötte az éjszakás szülésznő az első palack infúziót és a CTG-t. Összesen 2, 5 palack infúzió csepegett le háromnegyed nyolcig, akkor jött értem a beteghordó, hogy átvigyen a műtőbe. Közben kiderült, hogy véletlenül kiküldte a szülésznő Krisztiánomat a folyosóról, úgyhogy megkértem, hogy engedjék vissza, mert megegyeztünk ha már nem lehet apás szülés (Ő amúgy sem akarta), akkor legalább láthassa, megfoghassa a lányunkat miután megmosdatták, megvizsgálták.
Én pedig átgurultam a műtőbe ahol egy egész kis csapat várt. Miután áttettek a műtőasztalra bemutatkoztak és az aneszteziológus doktornő elmondta, hogy mi fog történni. Rám tették a vérnyomásmérőt, új palack infúziót kaptam és megkaptam az epidurális érzéstelenítést.
Hát igen, nem volt valami kellemes, de a sok rémtörténet ellenére nekem rögtön az első szúrásra sikerült beadni. Aztán lefektettek (akkor már melegedtek a lábaim), leszíjaztak (ekkor már csak zsibbadtam), letakartak és kaptam oxigénmaszkot is, mert a babának szüksége van rá.
Ekkor kezdődtek a problémák, az érzéstelenítő miatt leesett az amúgy is extra alacsony vérnyomásom, szédültem, hányingerem lett, így szúrtak még egy branült a kézfejembe is, hogy a vérnyomásomra is kaphassak infúziót.
Ami nagyon kellemetlen volt, hogy a jobb kezemet úgy szíjazták az asztalhoz, hogy teljesen a vállamig lezsibbadt.
Maga a baba kiemelése nagyon gyors volt, talán csak 7-8 perc telt el onnantól kezdve, hogy az orvosom bejött a műtőbe. Kicsit furcsa volt ahogyan gyomorszáj tájékon ránehezedtek a hasamra, amikor kiemelték. Az anesztes közvetített nekem, a babának megvan mindene, kivéve a kukaca, merthogy kislány :)

Elvitte a csecsemős nővér a babát a újszülött kezelőbe, kb 10 perc múlva hozta be hozzám a szülésznő, hogy én is láthassam, az arcomhoz emelte, hogy adhassak egy puszit neki mielőtt beteszik az inkubátorba melegedni (nálunk minden baba bekerül 2 órára születése után az inkubátorba).
Gréta kiemelése után még sokáig voltam a műtőben, jó 20-25 percig kínlódtak velem (végig hallottam a szívást, a műtét közben derült ki, hogy vérzékeny a méhem, nehezen tudták csak elállítani a vérzést). Ahogyan nyomkodták a hasam és a mellkasom, hogy minél több vért préseljenek ki belőlem alaposan összezúzták a jobb bordakosaram, 3 napig nem tudtam arra az oldalamra fordulni, mert a fájdalmon kívül nem kaptam még levegőt sem.
A varrás már gyors volt, nem vacakoltak vele, Gréta 8:17-kor született én pedig 8:45 és 9:00 között kerültem be a császáros őrzőbe. Pont időben, mert amikor a szülésznő megnyomkodta a hasamat a sebnél akkor már éreztem.
Amikor kifelé toltak még láthattam Krisztiánt, aki még mindig "transzban" volt, azóta, hogy láthatta, sőt megfoghatta az ő gyönyörű szép kislányát.
Hiába mondták el, hogy nem szabad a fejem megemelni, ha csak nem akarok egy szörnyű fejfájást, én ezt már a műtőben elfelejtettem és megemeltem, amikor behozták megmutatni a kislányunkat viszont nagy szerencsémre nem lett belőle egy pici fejfájás sem.
A műtét után kaptam még egy palack oxitocinos infúziót (egyet még a császár előtt adtak, hogy a baba fel tudjon készülni a születésére), aztán szerencsére egy fájdalomcsillapítót is.
Amikor hatkor a szoptatás után elvitték a babákat már felkeltem. Nem akartam elhagyni magam és tudtam, hogy minél hamarabb talpra állok annál könnyebb lesz a felépülésem.
A tejem csak a szülés utáni 3. napon lövellt be, de előtejem legalább addig is volt. Az a 3 nap viszont elég volt ahhoz hogy 270 grammot fogyjon Gréta.

A tapasztalataim nagyon pozitívak (de egyben vegyesek is) nekem volt fogadott orvosom, figyeltek rá, hogy én a főorvos betege vagyok, nem kaptam ugyan semmi extra figyelmet, csak az alapvető dolgokat, de nem is vártam volna el, hogy körül legyek ugrálva. Emellett ami szerintem nagyon fontos, tudtam kedvesen kérni és mindent megköszönni, hiszen elég kiszolgáltatott az az állapot amikor az ember lánya teljesen be van csövezve, infúziózva, mozdulni sem tud és meztelenül fekszik az ágyon úgy hogy még a vizes palackot sem éri el.
Kedvesek voltak velem, figyeltek rám, én pedig őszintén nagyon hálás voltam nekik. Láttam viszont azt is, hogy akiknek nem volt fogadott orvosa, az ügyeletesnél szültek azok milyen odafigyelésre, ellátásra számíthattak.
Ha újra kezdeném akkor is fogadnék orvost, a tapasztalatokból kiindulva ezen nem éri meg spórolni.
És ez volt ami kissé elszomorított.
A kötelezően bent töltött idő alatt egy császáros anyukának se néztek rá a műtéti sebre. A vizitek (ha egyáltalán voltak) abból álltak hogy bejött egyetlen ügyeletes orvos aki fennhangon megkérdezte, hogy lázasnak érezzük e magunkat. Volt anyuka akinek 3 nap után vették le a nyomókötését, és a hazamenetelekor vették észre, hogy elfelejtették kivenni a barnült a kezéből.
A szülésznők rendesek, de kemények voltak (mondjuk erre szükség is volt, mert sokan elhagyták volna magukat és ki sem keltek volna az ágyból , ha nem álltak volna ott felettük, hogy muszáj).
A csecsemős nővérek is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak mindenkivel.
Szerencsém volt, mert a szülést követő 5. napon kivette az orvosom a varratokat, onnantól pedig már kész élmény volt a mozgás (a többieknek 7 nap után kellett visszamenni varratszedésre).

Abban is szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem viselt meg egyáltalán a szülés, mostanra teljesen visszanyertem e régi erőnlétemet és önmagamat (na jó egyenlőre még egy mérettel nagyobb nadrágokat hordok, mint a terhesség előtt, de idővel majd ez is alakul).
Viszont most még úgy gondolom, hogy (egy darabig) nem vállalkozom arra, hogy Grétának kistestvére legyen.
Ő a legnagyobb boldogság és öröm az életünkben, kívánni sem kívánhattunk volna szebbet, jobbat, tökéletesebbet! :)