Igen, igen tudom, hogy Gréta születésnapja szeptemberben van, de a beszoktatás miatt halasztani kellett az ovis ünneplést. Nem volt könnyű dolga az óvónéniknek, az otthonról jött gyerekek sokat szomorkodtak, sírtak, az óvó nénik pedig el voltak foglalva, hogy eltereljék a figyelmüket.
Most viszont már lehet, úgyhogy meg lett Gréta boldogsága, beírtuk október 26-ára a naptárba szülinapos ünneplésre. Zsuzsa néni kérte, hogy csak ténylegesen kis tortával készüljek, mert reggeli és ebéd között félúton 10-kor ünnepelnek, így a gyerekek 1-2 falatnál nem esznek többet a tortákból.
Végül egy 16 centis, 4 kakaós piskóta rétegű, csokis-tejszínkrémes torta készült.
Via teljes kiőrlésű kakaós piskótáját sütöttem meg, hozzá pedig egy egyszerű csokis tejszínes krémet készítettem (egy klasszikus vagy egy svájci vajkrémet túl nehéznek találtam volna az ovisok nem ehhez szokott pocakjának). A piskóta nagyon kakaós, jó tartású, nem száraz.
A csokihabhoz 20 dkg étcsokit, 4 dl tejszínt és 6 dkg porcukrot összemelegítettem. Éppen csak addig amíg a csokoládé feloldódott, majd miután kihűlt hűtőbe tettem (legalább) 6 órára, hogy jól kihűljön. Miután kellően hidegre dermedt robotgépbe tettem és kemény habot vertem belőle (a csokoládé megfelelően stabilizálja a tejszínt így nincs elfolyósodás, szétcsúszás).
A piskótát 2 részletben sütöttem meg, teljes kihűlés után mindkettőt félbevágtam, így 4 piskótalapom lett. A piskótákat megtöltöttem és bevontam a csokoládés habbal, a maradékot pedig habzsákba töltöttem és díszítettem vele a tortát (valamint az unikornis tortából megmaradt, lefagyasztott svájci vajkrémmel- a vajkrém fagyasztva 3 hónapig eltartható).
Gréta este többször is kinyittatta a hűtőajtót csak azért, hogy megnézhesse még egyszer, másnap pedig már úgy indult az óvodába, hogy senkinek sem fog adni belőle, ő egyedül eszi meg az egészet.😋😂
Ha szeretnétek valami egyszerű és könnyű csokis tortát készíteni, ezt mindenképpen próbáljátok ki.😉
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése