2015. június 14.

Pünkösdi wellness 2015

Azok, akik már régebb óta olvassák a csibekalandokat tudják, hogy minden pünkösdkor felkerekedünk a családommal és elmegyünk a hosszú hétvégén wellnessezni. Minden évben becsúszik valami gikszer a számításainkba és utólag már jókat tudunk nevetni a "katasztrófákon", nos idén is akadt baki és kisebb bonyodalom, de nem is lett volna igaz, ha minden tökéletesen klappolt volna.
Idén Harkányba utaztunk, ahol a Dráva Hotelban szálltunk meg. Mivel ebben az évben Gréta már nem csak pocaklakóként tartott velünk ezért jó néhány dologban alkalmazkodnunk kellett hozzá. Elsőként abban, hogy a délelőtti alvásidejében indultunk, hogy a közel 3 órás autóút nagy részét átaludhassa (így mindenkinek könnyebb volt).
Hidegben és szakadó esőben indultunk és szerencsére Gréta hamar kidőlt mielőtt  még elhagytuk volna a város vége táblát (nem csodálom, hiszen negyed hatkor ébredt, én pedig gőzerővel azon ügyködtem, hogy ébren tartsam miközben összepakoltam a csomagunkat és vártuk, hogy megérkezzen a kis családom).
Egész jól ment a dolog, mert kb. fél-háromnegyed órával Harkány előtt ébredt fel, a hátralévő időben pedig anyukám elszórakoztatta őnagyságát. Szerencsésen Herceghalomnál lehajtottunk a pályáról elkerülve egy hatalmas feltorlódást egy baleset miatt. Budaörsnél szakadozni kezdett a felhőzet, Pécsváradnál pedig már a nap is sütött. Az ország déli részében nagyon kellemes volt az idő, főleg a tatai-tatabányai szakadó esőhöz és 17 fokhoz képest.
Megebédeltünk az egyik "étteremben", hát sok mindennek nevezhetném, de ennek magamtól biztosan nem (még a kifőzdékben is jobb ételt adnak), de mindegy  többször nem jártunk arra. 
A szállodához érve átvettük a szobákat. Vagyis csak 1 szobát és a meglepetést. A szüleim megleptek minket egy lakosztállyal gondolva arra, hogy Gréta hajnalok hajnalán ébred és nagyon korán a "tyúkokkal megy aludni", így volt életterünk, a húgomnak nem kellett Grétával együtt ébrednie (ettől nagyon parázott, mert vérbeli lustálkodó, szeret sokáig aludni) és este fél kilenckor nem kellett nekünk is a csajszival együtt ágyba vonulnunk.
A lakosztály nagyon szép volt, de rögtön feltűnt, hogy a nappali közepén lucskosan vizes a szőnyeg egy foltban (később kitérek majd rá, hogy mi volt az és hogyan került oda), minden bútor rémisztően poros volt és hatalmas beázásfoltok éktelenkedtek a plafonon és a falakon.
A szüleim lementek reklamálni, majd a recepción a személyzet sűrű bocsánatkérések közepette adott nekünk egy 50 perces masszázs utalványt, egy 4 főre szóló, ingyenes koktél utalványt és egy esetleges későbbi szobafoglalás reményében egy 5%-os kedvezménykártyát mintegy fájdalomdíjul. Kicsit játszottunk Grétával aztán lefektettem a délutáni alvásához, ami simán ment kicsit több mint egy órát aludt az utazóágyban. Amikor felébredt kisétáltunk a városba, megnéztük kívülről a termálfürdőt és tettünk egy rövid kört a városközpontban. 
Este a vacsoránál azt hittem rosszul leszek, amikor megláttam az étterem etetőszékeit. Összesen 3 db székük volt és mindegyik olyan retkes, szutykos, ragacsos, foltos, hogy majdnem elájultam. Mióta "üzembe helyezték" őket 1000%, hogy még egyszer sem törölték le őket.
Az étel választék egy 4 csillagos szállodához képes lehangolóan gyér volt, összesen 2 főételt tettek ki a svédasztalra. Amikor szóltunk, hogy a vacsorához felhasználnánk az ingyenes koktél utalványunkat a pincérek kedvessége egy pillanat alatt szertefoszlott, lekezelőek és kimértek lettek.
Az igazi gondok este kezdődtek. Fürdetés és az esti tápszer után egyszerűen nem tudtam letenni Grétát. Abban a pillanatban, ahogyan a matrachoz ért a teste rögtön felébredt és ordított. Bő fél órás sírás, üvöltés, szenvedés után dőlt ki végre szegénykém. Mi még utána beszélgettünk a nappaliban aztán fél 11 kor mi is elindultunk lefeküdni, akkor hallottuk, meg, hogy mi lehetett a gond Grétánál: bedugult az orra és valami borzalmasan szörcsögött. Kb. fél órája bújtunk be a takarók alá, amikor érkezett az első riasztás, Gréta felsírt és pedig ugrottam. Kézbe vettem, ringattam és szinte azonnal vissza is aludt, megpróbáltam visszatenni az utazóágyba, de lehetetlen volt, abban a pillanatban üvöltött, úgyhogy tovább ringattam, kb. 3/4-1 órás altatás után sikerült leraknom én is gyorsan visszabújtam az ágyba, hogy kihasználhassam a csendet és alhassak egy keveset. 1 óra múlva újabb riasztás, ugrottam Gréta amint vállra került abban a pillanatban aludt is tovább. Utána még egyszer megpróbálkoztam visszatenni az utazóágyba, de amikor nem sikerült nem erőltettem tovább a dolgot. Kivittem a párnámat és a takarómat a nappaliba a kanapéra (a képen láthatjátok nem volt egyáltalán egy kényelmes darab), Gréta hátára ráterítettem az ő kis takaróját és jól megtámasztva a hátamat a kanapé magas karfájának oldalról beültem, hogy Gréta függőleges helyzetben lehessen és kapjon levegőt. Ez tökéletesen működött, mert aludt mint a bunda, akkor ébredt csak meg egy rövid időre, amikor próbáltam magam számára is kényelmesebbé tenni a helyzetet és picit lejjebb csúsztam. 
Végül sikeresen zártuk az éjszakát: Gréta aludt és kapott levegőt, én is aludtam 5 részletben 3 órát és a csajszi végül csak negyed 8 kor ébredt fel (ilyen még nem történt 9 hónap alatt).
A reggelinél az étteremnek csak egy oldalsó, kisebb szőnyeges helyiségében volt már hely, ahol megint csak csalódnunk kellett, mert a takarítás hiányában (az asztalokról a temérdek mennyiségű morzsát nem tálcára söpörték, hanem szimplán le a földre) csak úgy nyüzsögtek a hangyák. Az ingyen masszás felét felhasználtam reggel és lementem hátat masszíroztatni, ami nagyon jól jött, mert pont azon a héten állt be úgy a hátam, hogy mozdulni sem tudtam és szó szerint sírtam a fájdalomtól.
Mivel Gréta beteg lett így a szabadtéri fürdőzést le is fújtuk, helyette átmentünk Pécsre délelőtt kirándulni a Zsolnay negyedbe. Délután, amikor visszaértünk a szállodába adtam Grétának ebédet, és támasztékot nyújtva neki a mellkasomon elaltattam, hogy kapjon levegőt közben a család többi tagja elment a hotel wellness részlegébe kikapcsolni.
Miután őnagysága 2-től 4-ig aludt kivittük hintázni, majd a szálló játszószobájába, amit nagyon élvezett. Az éjszaka nagyon hasonló volt, mint első éjjel, csak pár apró eltérés volt. Gréta amint először felébredt (10 perccel azután, hogy én lefeküdtem) rögtön kiköltöztettem a holminkat a nappaliba és a már megszokott módon beültem a kanapéra, hogy a csajszi függőleges testhelyzetben kaphasson levegőt. Hajnali fél kettőkor betettem a felvitt vízszintesre döntött babakocsiba, mert rövidtávon abban tud hanyatt aludni, egyébként csak hason alszik a lelkem, így aludt egy órát és addig én is tudtam aludni a kanapén mellette. Közben megérkezett egy vihar felénk, elkezdett szakadni az eső odakint és...a nappali közepén is. Korábban már említettem, hogy amikor átvettük a szobát a plafonon és a falakon beázásfoltok éktelenkedtek és a szőnyeg is vizes volt egy foltban. Nos, akkor éjszaka ki is derült, hogy miért. A lakosztály nappalija több helyen is beázott. De nem kicsit, konkrétan a plafon közepén található füstérzékelőről ütemesen csepegett le a víz (valamint az erkélyhez vezető kis lépcsőre is). Raktam alá törölközőt, de így is durván erős hangja volt, na meg reggelre konkrétan olyan lett a törölköző, mintha vízbe mártottam volna. Ezek a dolgok szerencsére nem zavarták Grétát, a második éjszakát is végigaludta rajtam, és mint említettem egy órát eltöltött a babakocsiban is. Nekem kevesebb szerencsém volt, mint előző éjjel, csak 2 órát sikerült összehoznom 3 részletben.
Pünkösd hétfőn végül úgy döntöttünk, hogy nem kínozzuk tovább magunkat és hazaindulunk Gréta délelőtti alvásidejében. Reggel összepakoltunk és elindultunk hazafelé.
Őszintén megmondom egy igazi megváltás volt, amikor hazaértünk a "pihenésből".

De néhány konklúziót le is vontam az egészből (Murphy törvényei alapján:"Ami elromolhat, az el is romlik.")

- Hiába pakoltunk össze a gyereknek egy bőröndnyi holmit (ruhák, játékok, bébiételek, tisztálkodási kellékek, házipatika, babakocsi,  még az itthoni matraca is, hogy kényelmesebben aludhasson, stb., stb., stb.), mindig az marad itthon amire a legnagyobb szükség van. Szerencsére meg tudtuk oldani, Pécsen az ügyeletes patikában vettünk Nasivin babyt, mert én csak orrszívót és Sterimar babyt, Panadolt és Germicid kúpot csomagoltam el.
- A makk egészséges gyerek a nyaralás napján lesz menthetetlenül beteg, de aznap amikor hazaérünk "szinte" kutya baja és ismét az ágyában alszik
- A 4 csillag a legritkább esetben jelenti azt, hogy ténylegesen 4 csillagos egy szálloda.
- A lakosztály nem jelenti azt, hogy magasabb a színvonal, mint egy standard kétágyas szobánál, szimplán több a hely.
- Egy nyughatatlan örökké mozgó gyerekkel nem szabad elindulni egy 3 órás autóútra.

Végezetül pedig elmondhatom, hogy nem mindenhol jó, de a LEGJOBB otthon!

Szakadó esőben indultunk

Budaörsnél már felszakadozott a felhőzet


A hátsófertály bealudt

Megcsodáltuk a lösz dombokba vájt alagutakat, amire feltétlenül nagy szükség volt...

Mennyivel jobban nézet ki Pécsváradnál az ég


Kívülről szép volt


Az emlegetett természetes "vízeséses" lakosztály nappalija

Ez pedig a szobánk volt ahol nem aludtunk (Grétával)

Kilátás az erkélyről a napozóteraszra



Pécsi kirándulás


Pécsen is nagy divat a lakatozás :D


Krisztián mondta, gogy menjünk fel a TV toronyhoz, hát ebben az állapotban voltunk a legközelebb hozzá

A játszószoba felfedezése indul

A papa zenélt nekem

Aztán a többiek is kedvet kaptak hozzá

Itt is áztunk

Meg itt is




2015. június 7.

Az új járgány története

Nagy csalódásról kell beszámolnom nektek. 
A terhesség alatt külön posztot szenteltem a babakocsi kiválasztásának és leírtam, hogy hogyan találtuk meg a tökéletes babakocsinkat. Mivel a kiválasztott modell új bolti ára 120 ezer lett volna mindenestül így amellett döntöttünk, hogy használtan vesszük meg. Oda voltunk a boldogságtól amikor 70 ezerért megtaláltuk használtan, "kifogástalan" állapotban. Székesfehérvárra mentünk el apukámmal érte, egy borús délutánon egy panellakás elég gyéren megvilágított haljában néztük meg. Szupernek tűnt tényleg, kedves, jól szituált eladó elmondta, hogy ők az első tulajdonosok és csak 8 hónapot használták, mert jogger babakocsira váltottak, hogy amikor apa fut magával vihesse a kislányukat. Meg sem fordult a fejemben, hogy valami susmus van a dologban.
Amikor Gréta születése után elkezdtük használni, akkor láttuk, hogy kissé jobban napszívta a szövet, mint azt 8 hónap használat eredményezné. De nem kattogtunk rajta, mert a használatban ez semmiféle problémát nem okozott. Viszont amikor a mózeskosárról a sport részre váltottunk észrevettük, hogy az ülés háttámlájánál, a varrásnál a szövet kezd elengedni, közelebbről szemlélve pedig kiderült, hogy sufnituninggal otthon, kézileg már össze lett öltve nem túl szépen és ahogyan tapasztaltuk nem is tartósan. 
Teljesen összeomlottam. A szívemhez nőtt ez a kocsi, imádtam, hogy könnyű, könnyen lehet tolni, egy kézzel irányítható, hatalmas a bevásárlókosara, jó nagy és kényelmes Grétának és most ez történt vele. 
Átbeszéltük Krisztiánnal a dolgot, megvarratjuk és eladjuk (mi be is valljuk a hibát, nem leszünk olyan gerinctelenek, mint akik nekünk eladták), mert ha most nem adjuk el, akkor mire a csajszi kinő a babakocsizásból addigra már eladhatatlan lesz a 70 ezres kocsink.
Megszakadt érte a szívem (egyébként, ha újra kellene kezdenem megint ezt a márkát, típust venném meg, de kizárólag újonnan). 
Helyette rendeltünk egy új sport kocsit (most már nem rizikózunk használt kocsikkal). Az ABC Design új gyártmányú Circle Treviso 4 babakocsiját választottunk. Ezek nem olyan dizájnosak, mint a sima ABC Designok, viszont cserébe az áruk jóval barátibb, mert nem szívesen költenénk még egy vagyont babakocsira úgy, hogy Gréta habitusát ismerve már nem sokáig fogjuk tudni benne tartani.

Megérkezett a babakocsi, Krisztián seperc alatt összeszerelte, megnéztük, megcsodáltuk, kipróbáltuk. Ítélet:
- a Cobrához képet nagyon gagyinak tűnt, vékonyka kis vázszerkezete van (ez csak a látszat, satabil és masszív kocsi)
- nagyon egyszerűen összecsukható és kinyitható
-  kicsit furcsa a Cobra után, ami farnehéz volt, ez pedig orrnehéz babakocsi (az útpadkáknál rá kell lépjek a hátsó keresztrúdra, különben alig bírom megemelni a kocsi elejét)
- Grétának nagyon kényelmes, nekem viszont kissé kényelmetlen, mert nagyon kell figyelnem, hogy ne rúgjak bele a keresztrúdba
- nem valami könnyen irányítható,  egy nehéz monstrum a Cobrához képest (a Cobrát egy kézzel lehet irányítani és mindenfajta erőkifejtés nélkül lehet tolni)
- az alsó bevásárlókosara kissé gyenge, ezt nem lehet úgy megpakolni mint a Cobrát (azzal el tudtam intézni az egész heti nagy bevásárlást, ezzel max. 1 kg kenyeret, meg 1 l tejet tudok egyszerre hazahozni)
- a kerekei nem olyan hatalmasak, mint a Cobrának, de nem is olyan picik, mint az átlag sportkocsiknak így a rázósabb terepen sem akad el minden kis gödröcskénél, kátyúnál.


Ilyen volt a szakadt ülés
A szabó ilyen szépen helyrehozta az ülést

Az első kirándulás az új kocsival (Malomvölgybe)

Amikor megérkezett a kocsi, kipróbáltuk, használtuk rá kellett, hogy jönnünk, hogy ez hiába új, kicsire, könnyen összecsukható, de kényelmetlen mindkettőnknek Krisztiánnal és vásárlás szempontjából nagyon nem praktikus.
Valamint mivel közben a szabó gyönyörűen megvarrza a Cobra huzatát (ha nem tudnám hogy javított azt hinném, hogy ilyen a dizájnja) így mégis úgy döntöttünk, hogy megtartjuk.
A kiskocsit pedig utazáshoz fogjuk használni, a könnyű összecsukása miatt.

Konklúzió:
1. Ha használtan vesztek kocsit ne csak a kerekeket vizslassátok meg alaposan, hanem a szövet részt is vegyétek alaposan szemügyre.
2. Ha lehetséges természetes vagy minél erősebb lámpafénynél nézzétek át a kocsit.
3. Ha új kocsit vesztek, ne a netről kipróbálatlanul rendeljétek, hanem vegyétek a fáradtságot és menjetek el valamelyik bababoltba kipróbálni, tologatni, összerakni, szétszedni, hogy megkíméljétek magatokat a rengeteg későbbi bosszúságtól.

2015. június 6.

9. hónap


Amint kinyílik a hűtőajtó rögtön rástartol a tejes dobozra (pedig még nem kapott idáig)

Súly: Szerdán délelőtt mérte a védőnő 8,8 kg a Gréta jelenlegi súlya.  Nem lassul a gyarapodása, pedig már nagyon jó lenne, mert alig bírom már el a kisasszonyt.

Evés: 210 ml-t tápszert eszik reggel, este pedig 240 ml-t. Tízóraira gyümölcsöt és kekszet kap, hónap elején maximálisan 5 kanállal fogadott el, sőt voltak olyan napok amikor egyáltalán nem volt hajlandó semmit enni. Most egy hete eszik újra rendesen 3/4-1 üveggel. Ebédre főzeléket kap, egyelőre úgy állunk, hogy kísérletezgetek, hogy mit hajlandó megenni abból, amit főzök, Nikitől kaptunk egy Babaétrend című könyvet, abból próbálkozok most finomságokat varázsolni a tányérjába. Üveges főzelékekből szinte mindenfélét megeszik. Uzsonnára fél adag Sinemilt kap a tízórairól maradt gyümölcsöt. Sajnos hónap elején tiszta kiütés lett a savanyított tejtermékektől (nem az első alkalommal jött ki, hanem kb. 1,5 hét után), így le kellett állnunk velük, megbeszéltem a védőnővel 2 hónap múlva próbálkozunk újra. Ha akkor sem bírja akkor tovább kell mennünk gasztroenterológushoz, de ez még képlékeny állítólag ezeket a csecsemő-gyerekkori étel intoleranciákat a gyerkőcök nagy része legkésőbb 2 éves korára kinövi. Jövő héten megmutatom a gyerekorvosunknak is, mert a kiütések nem múltak el teljesen (ugyan a savanyított tejtermékek miatti kiütésekhez képest csak elenyésző számban maradtak meg), de van egy olyan rossz érzésem, hogy a tápszer okozza neki, lehet, hogy váltanunk kell. Most új dolog csak a kelbimbó volt, és ma először adtam Grétának puffasztott kölesgolyót is, hogy véget vessek a babakocsis hisztinek. 
Mostanra rengeteget javult az evési stílusa is, már nem kell vadásznom a száját és brümmögnöm neki, hogy bevadászhassam a kanalat, ugyan nyugton megülni még mindig nem nagyon tud (egyfolytában forgolódik nézelődik, hogy körülötte történik e valami érdekes), de legalább már nem kell konkrét nagytakarítást rendeznem az egész konyhában miután evett.
A folyadékbevitel hatalmas, napi 7,5-1 l vizet megiszik a kiskacsa.

Alvás: Röviden jellemezve KATASZTRÓFA! De tényleg. Éjszaka kétszer ébred ilyenkor kap pár kortyot inni aztán a hintaszékben a vállamon altatom vissza . Ez gyorsan is megy, 1-2 perc alatt már édesen durmol is, de amint megpróbálom visszatenni az ágyába abban a pillanatban felébred és kezdhetem előről az egész procedúrát. Így fordulhat elő, hogy 1-1,5 órás egy visszaaltatás (és persze akkor a leghosszabb, amikor a legjobban kell pisilnem). Teljesen változó a reggeli ébredés 5:15-6:30 ezután 3 max. 4 órát tud ébren lenni és következik a délelőtti alvás, általában 9-10-től 10-12-ig. Ez is változó időtartamú 1-2 óra. A délelőtti és a délutáni alvása között érdekes módon rövidebb ideig tud csak ébren maradni: van, hogy csak 2 órát bírja. 2 és 3 között  alszik el újra. A délutáni már egy zaklatottabb alvás, általában 1-2 szer felébred közben és megintcsak jöhet a hintaszékben ringatózós visszaaltatás. Ha minden klappol akkor 4ig alszik, így kibírja az esti fürdetésig. Fürdés és vacsi után fél kilenckor teszem le aludni, ha minden okés akkor 1-fél 2-ig alszik, majd 3-4 körül ébred újra.

Egészség/betegség: Pünkösdkor idén is wellnesselni mentünk a családommal, pont aznap estére lett brutál náthás Gréta amikor odaértünk. Szerencsére nagyobb gond nem volt csak némi leszívásra váró fikusz a nagy mennyiségű garat felé visszacsorgó orrváladék miatti köhögés. De részletes pünkösdi élménybeszámolóval is készülök nektek ;)

Napirend: Tökéletesen beállt a napirendünk, bár nekem most ez annyira nem teszik, jó lenne némi változás.
5:15-6:30 Az éjszakai ébredések után Gréta ténylegesen felébred és indítja a napot
Megkapja a tápszerét és játszunk, Halász Juditot hallgatunk amikor apa már elment dolgozni.
9 és 10 között bemászik az ölembe, rám hajtja a buksiját és elalszik.
10-12-ig nyugi van addig én csinálhatom a házimunkámat.
1-kor ebédel utána még egy kicsit játszik és 2-kor leteszem a délutáni alvására. Ebből általában kétszer ébred fel, akkor szorgosan ringatva altatom vissza, hogy 4-ig tudjon aludni. 5 kor uzsonnázik a törpe és esténként minden nap változó hosszúságban apás program (játék) van.
Nyolckor irány a fürdő és jöhet a pancsi, utána megissza az esti tápit és fél 9-re az ágyában durmol a kis csibe.
Vannak fix programjaink, mint pl. csütörtök délelőttönként Brigivel és Zsófikával megyünk ringatóra vagy egyszerűen csak sétálni, vásárolni, játszóterezni és vannak változó programok is amikor a többi anyukával hozunk össze egy jó kis dumálós sétát, játszóterezést.

Mérföldkövek: Most már nem csak feláll (már nem kell neki semmi kiálló dolog a felkapaszkodáshoz, simán a falnak támaszkodva is megcsinálja) Gréta, hanem a bútorokba kapaszkodva az egész lakást körbejárja. Ahol nincs bútor ott szélsebesen mászik. Max 5 mp-ig stabilan megáll kapaszkodás nélkül és már az állásból leülés, térdelés, guggolás is nagyon profin megy neki. Már egyre kevesebbet esik-kel, nagyon sokat fejlődött az egyensúlyérzéke. De ha mégis eldől, mint egy krumpliszsák, akkor még mindig nem húzza be a fejét, egyszerűen mintha nem is akarna megtanulni vigyázni rá. Végre elkezdte mondani az első szótag ismétlést: DE-DE-DE-DE, ami mostanra átfejlődött dá-dá-dá-ra. Ha van kedve pá-pá-t int, és tapsol. 
Május 18-án áttörte az ínyét a bal felső metszőfoga, így már ez a 3. fogacskája.

Ruhák: Már 80-as (9-12 hós) méretet hord Gréta, nadrágokból még a 74-esek is jók rá, pólókból, pulcsikból viszont szinte hihetetlen még van 62-es méret is amit hord. Megkapta élete első igazi kis cipőcskéjét, egy puha talpú Freycoo-t a járástanuláshoz S-es méretben (még egy picit nagy rá, apró kis lábai vannak, de nagyon ügyesen lépeget már benne, ere majd egy külön bejegyzést szánok).

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) A patentokat teljesen kiengedve, a leghosszabb méreten használjuk őket. Sajnos az utóbbi 2 hónapban elég sok problémánk volt a pelenkákkal, de Zsuzsi a Mosható Pelenkakuckó tulaja és háziasszonya egy igazi tündér (mindenre teljes körű garanciát vállal), a segítségünkre sietett és már dolgozik rajta, hogy megoldódjanak az átázásos problémáink. (Ha belevágtok csak olyan helyről vásároljatok, ahol foglalkoznak veletek és az esetleges problémákkal még ilyen hosszú idő múlva is, mert nagy csalódás, ha magatokra maradtok és senki nem akar segíteni a megoldásban.)

Sírás: A kisasszony hisztis. Ha nem adok neki oda valamit, vagy nem engedek meg valami olyat, amiért nagyon kepeszt, akkor jön az ordítás. Ezen kívül a babakocsizás az új mumus, kb. 15 max. 20 perc után megelégeli a kocsiban ülést és szintén hisztizik, hogy vegyem ki és cipeljem.
Ezen kívül az álmából felriadásokkor állandó a keserves sírás, és ha látszik, hogy a foga kínozza, akkor vigasztalhatatlan.

A baba kedvencei: Nagyon szereti Halász Judit dalait, ringatja magát a zenére, majd kiugrik a bőréből. Be van indulva mindenfajta vezetéktől, legyen az telefontöltő, elosztó vagy az olvasólámpáink kábele. Egy új nagyon rossz szokása, bár ő nagyon élvezi a dobálózás: ha az etetőszékben ül a keze ügyébe kerülő bármit (cumisüveg, cumi, kanál, előke, kifli, stb.) angyalian ártatlan képpel dobja ki, majd kérdőn néz le, hogy vajon hogyan kerülhetett le a járólapra. Nagyon szeret hintázni és csúszdázni is. Még mindig kedvencek a lapozók, leporellók és fürdős könyvek: lapozza, nézegeti, megrágcsálja. A formabedobóból imádja kiborítani a különböző formákat és csak akkor boldog, ha a gyűrűpiramisról leveheti a felső két gyűrűt. A habtapit az illesztéseknél egy mozdulattal szétrántja és elhajítja.Vettem neki a Tescoban egy gurulós játéktároló dobozt, hogy ne kelljen egyesével hurcolnom a játékait reggel és este az ő és a mi szobánk között, ezt a gurulós dobozt most konkrétan járássegítőnek használja, belekapaszkodik a tetejébe és ahogyan gurul a tároló ő lépked utána. Nagyon huncut imádna kertészkedni a Zambiococcusom cserepépen, de legalább egy jó föld kiszórást csinálni. Kijön a konyhába és kihúzogatja a fiókokat, a székeket szintén járássegítőnek használva közlekedik. Mostanában a legújabb móka az előszobaszekrényből való kipakolás, ha ide desszantol tuti, hogy szanaszét repülnek a textil bevásárlószatyraim :D
Ami nagyon érdekelné még, de igyekszem elzárni előle az a fürdőszoba, ott pedig egészen pontosan a felmosóvödör és a wc kefe. Ha éppen nem száradnak bent a ruhák, akkor mindig csukva tartjuk az ajtót (ha meg épp mosás után vagyunk akkor muszáj a szellőzés miatt nyitva lennie, de akkor a szobaajtónkat csukom be, hogy ne indulhasson el már a folyosó irányába se).

Anya kedvenc pillanata(i): Imádom ahogy hozzám bújik, az a puha, meleg, baba illatú kis test. Délutánonkét az ölembe ültetem és olvasok neki a leporellókból, közben bújik, nézi a képeket, lapoz és nagyokat rötyög, amikor utánozom neki az állatok hangját. Ahogyan rám néz vádlón amikor én ülök le ebédelni (mintha a világ legjobb dolgából készülnék kihagyni), hogy neki miért nem tálaltam belőle (akkor szoktam engedni neki, hogy odajöjjön és harapjon e csirkemellemből vagy kapjon a rizsemből). Amikor álmos és mászik az ölembe, kuporodik és hozzám simul.


Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): A hajtépésről, rágásról még mindig nem szokott le. Sajnos a legújabb dilik egyik a harapás, odabújik hozzám, majd egy óvatlan pillanatban beleharap a kulcscsontomba (mostanra tele vagyok fognyomokkal), amikor az éjszakai ébredések és több órás altatási procedúrák után negyed ötkor "közli" hogy ő márpedig nem alszik többet és játszani akar :(

2015. május 31.

Étrend összeállítás a fogyáshoz - avagy mit együnk, hogy fogyjunk

A Facebookon megszavaztátok, hogy ez legyen a következő téma, és ugyan lassan jutottam el a posztolásig, de végre elkészültem vele (Hurrá!).
Él néhány tévhit ebben a témában, kezdjük ezeknek az eloszlatásával.

1. A mai napig sem létezik olyan csodaszer/bogyó/ital/tapasz/stb., aminek a használatával nem kell tenni semmit, étkezhetünk ugyanúgy, ahogyan idáig és olvadni fognak rólunk a kilók. Sokan vannak, akik a könnyen elérhető fogyás reményének érdekében akár több 10.000 Ft-ot is képesek kiadni ezekre a "csodaszerekre". Az az igazság, hogy szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki valamelyiket kipróbálta, de senki sem ismer olyat, aki ténylegesen le is fogyott volna ezektől. Elgondolkodtató... Ne költsetek ilyen butaságokra, az erre szánt pénzt fordítsátok okosabb dolgokra.

2. Szintén tévhit, hogy a fogyás eléréséhez kecskékké kell válnunk és kizárólagosan csak salátákat kell ennünk. Ha valaki emiatt nem szeretne belevágni, mert nem szeretne kecske/nyúl sorsra jutni, megnyugtatom, hogy erre semmi szükség. A fogyás eléréséhez kiegyensúlyozott étrendet alakíthatunk ki, amiből nem hiányoznak a gabonafélék, a gyümölcsök, az állati eredetű fehérjék sem.
Mindössze jókor kell enni őket és megfelelő mennyiségben.

3. Hatalmas tévedés, hogy koplalással lehet fogyni. A szervezetünk túlélésre van beprogramozva, ezért ha nem jut elegendő tápanyaghoz raktározni kezd, hogy az ínséges időkben legyen miből energiát biztosítania. Ha kitartóan koplalva mégis lemenne pár kiló, ha abbahagyjuk a fogyókúrát és újra a régi megszokott módon étkeznénk, akkor minden leadott deka visszajönne, sőt még több is.

4. Ne akarjunk diétás termékekkel csodát és hatalmas fogyást elérni. Kerüljük a boltok polcain a túlmarketingelt fittness és diétás termékeket, mert ugyan alacsonyabb a zsírtartalmuk, de ha megnézzük az összetevőlistát, akkor láthatjuk, hogy ugyanannyi cukrot tartalmaznak, mint a többi hagyományos termék, tehát nem segítenek hozzá minket a fogyáshoz, viszont jóval drágábbak, mint a normál társaik.

Akkor mégis hogyan és miként kell ennünk a hőn állított fogyáshoz?
Tartsunk be néhány alapszabályt:

1. Együnk keveset naponta legalább 5-6 alkalommal 3 órás időközönként.
2. Igyunk legalább 3 liter vizet vagy herbateát.
3. Kerüljük az ételek erős sózását, mert a só vizet tart vissza a szervezetben.
4. A fehér lisztet cseréljük le teljes kiőrlésű (tönköly, rozs, zab, stb.) lisztre, a cukrot pedig természetes édesítőkre (xillit azaz nyírfacukor, stevia, eritrit).
5. Kerüljük a mézet és a barnacukrot, mert ezek egyáltalán nem hizlalnak kevésbé, mint a fehér cukor (sőt a barnacukor csak színében tér el a fehértől, szénhidrát és kalória tartalmában teljesen megegyezik vele).
6. Jól oda kell figyelni a szupermarketek (sőt sokszor sajnos a pékségek) polcain található teljes kiőrlésűnek mondott pékárukra, tapasztalatból mondom, hogy legtöbbször csak nyomokban fedezhető fel ezekben a kenyerekben, zsemlékben, kiflikben, stb. teljes kiőrlésű liszt, túlnyomórészt fehér lisztből készülnek. Gyanakodjunk, hogy átverésről van szó ha túl "olcsó" az adott termék (150-200 Ft-ért nem lehet 0,5 kg-os valódi teljes kiőrlésű kenyeret kapni), valamint ha tapintásra az adott pékáru puha, laza bélszerkezetű, akkor biztos, hogy nagyrészt fehér lisztből készült. Az igazi teljes kiőrlésű kenyér (stb.) árban kb. 350-400 Ft (0,5 kg),  bélszerkezete pedig nem lágy és laza, hanem tömör.
7. Akkor tudunk fogyni, ha a bevitt kalóriamennyiségünk kevesebb, mint a felhasznált. Egy átlag nő normál napi kalóriaigénye 1800 Kcal. 1200 Kcal bevitellel tartható fent a folyamatos fogyás, de 1000 Kcal bevitel alatt a szervezet már raktározásra áll át és stagnálás áll be. Lehet ugyan számolgatni az étkezések kalória és szénhidrát tartalmát, de én ezt soha sem preferáltam, mert sem időm, se türelmem nincs ahhoz, hogy mindent grammra pontosan kimérjek és aztán táblázat alapján számolgassam, hogy azt megehetem e még. (Az 1200 Kcal sem jó mérce mindig, függ az egyén fizikai aktivitásától, edzésétől is, hogy mennyi kalóriát éget el a nap folyamán és ehhez mérten mennyit vihet be).
8. Szénhidrátdús ételeket lehetőleg csak az ebéddel bezárólag fogyasszunk (pékárú, rizs, bulgur, köles, zab, tészta, és a GYÜMÖLCSÖK is ide tartoznak).
9. Igyekezzünk sportolni mert az izmok magas energiafelhasználásúak, vagyis minél több rajtunk az izom annál többet ehetünk, mert a létfenntartáshoz több energiára van szüksége, mint a zsírnak.
10. Kerüljük az alkohol fogyasztását, mert rengeteg felesleges kalóriát tartalmaznak az alkoholos italok.

Lássunk akkor konkrétan mit is ehetünk:

Reggeli
- zabkása sok gyümölccsel
- köleskása sok gyümölccsel
- gyümölcsturmix zabpehellyel
- teljes kiőrlésű kenyér/zsemle/kifli/stb. vajjal, sovány felvágottal és zöldségekkel
- omlett zöldségekkel
- joghurt gyümölcsökkel



Tízórai
- puffasztott rizskorong
- puffasztott kölesgolyó
- gyümölcs
- gyümölcsturmix



Ebéd
- állati eredetű fehérje: párolt/sült/grillezett csirke, pulyka, hal
- zöldség: saláta, grillezett-, sült-, párolt zöldség
- köret: barnarizs, köles, bulgur, zab, teljes kiőrlésű tészta



Uzsonna
- diákcsemege
- joghurt
- alma



Vacsora
- állati eredetű fehérje: párolt/sült/grillezett csirke, pulyka, hal, tojás (főtt, tükör, rántotta, omlett)
- zöldség: saláta, grillezett-, sült-, párolt zöldség



Nasi
- túró (bármilyen sós ízesítésben)
- joghurt (natúr)



Ebből így lehet összeállítani egy konkrét napi menüt:
reggeli - 2 kis szelet teljes kiőrlésű kenyér vékonyan megkenve vajjal, sovány csirkemell sonkával, paradicsommal, uborkával
tízórai - almás-fahéjas zabpelyhes turmix
ebéd - 2 szelet szójaszószban pácolt roston sült csirkemell, (főtt állapotában kimérve) fél csészényi barnarizzsel, salátával (saláta, uborka, koktélparadicsom, sárgarépa)
uzsonna - 1 db nagyobb alma
vacsora - omlett 2 tojásból zöldségekkel (cukkini, szárított paradicsom)
nasi - natúr joghurt

Amennyiben van rá igény konkrét receptekkel is jelentkezem, kérlek bármilyen formában jelezzétek felém, ha egészséges, a fogyáshoz kapcsolódó recepteket is szeretnétek olvasni.

2015. május 8.

8. hónap

Súly: Ma délelőtt mérte a védőnő 8,3 kg a Gréta jelenlegi súlya,  most megint belehúzott a hízásba, amit nagyon csodálok, mert egyfolytában mozog és emellett rosszul és keveset eszik.

Evés: 170 ml-t tápszert eszik reggel, este pedig 240 ml-t. Tízóraira gyümölcsöt és kekszet kap, de mostanában nem eszi meg sem a reszelt almát, sem a banánt, kizárólag az üveges gyümölcsdesszerteket azokból is maximum 1/3 üvegnyit. Ebédre főzeléket kap, egyelőre úgy állunk, hogy kísérletezgetek, hogy mit hajlandó megenni abból, amit főzök, de eddig csak a húslevesem aratott osztatlan sikert nála. Üveges főzelékekből szinte mindenfélét megeszik. Uzsonnára fél adag tejpépet kap a tízórairól maradt gyümölcsöt. Napközben elfogad 1 gerezdnyi almát vagy körtét (kizárólagosan csak úgy hogy ő maga rágcsálhatja el) és ennyi. Újdonság a spárga és a kifli volt, a joghurtot, túrót, sajtot és csirkemájat most hónap elején kapott. A joghurt natúron nagyon bejön neki, de ha teszek bele neki gyümölcsöt, akkor már nem hajlandó megenni, a házi túrókrémet gyümölccsel szintén nem eszi meg, viszont az üveges joghurtos, túrós, gyümölcsös desszerteket nagyon szereti. A sajtot megeszi, azzal nincs probléma, a csirkemájat pedig a pürésített húslevesbe morzsolva kapta, minden gond nélkül megette

Alvás: Az éjszakai alvások okésak, szokott módon este fél kilenckor vacsi után beájul és elalszik. Az átlag az volt ebben a hónapban, hogy 5 - negyed 6 - fél 6-ig alszik maximum. Napközben nem hajlandó már magától elaludni, ezért beülök a hintaszékbe, az ölembe ültetem Grétát, a vállamra vagy a mellkasomra hajtja a fejét, becsukja a szemét és nyöszörög egy kicsit (ez max 2 perc), és már alszik is. Utána azért még 5 percig így maradunk és hintázunk tovább, hogy mélyebben aludjon, aztán átteszem az ágyába és kisurranok. Átlag még mindig 3x alszik napközben, nagyon ritka, hogy csak 2x.

Egészség/betegség: Pár hete be van dugulva az orra, de hiába szívtam neki nem jön semmi váladék belőle, így nem is gyötröm tovább vele (valószínű ez is a fogzás miatt van). Ezen kívül akad Grétán egy két bibi, de annyira kis szeleburdi a csajszi és nem figyel, hogy ezek kivédhetetlenek, mert egyszerűen nem tudok mindig olyan gyors lenni, mint Ő, hogy elkapjam.

Napirend: A reggeli ébredés után azonnal szükség van a tápszerre, átöltöztetem utána játszunk, mászik, rendezkedik, pakol, rágcsál, nyálaz, körbejárja a szobát. Aztán kiültetem az etetőszékbe a kisasszonyt én pedig elkészítem a reggelit apának és magamnak. Miután mi is megreggeliztünk lerakom a játszószőnyegre (ahol már régóta nem marad meg) elindul és bejárja szinte ez egész lakást. Miközben módszeresen szétpakol, egyfolytában rajta kell, hogy legyen a szemem, mert nagyon csábítják a kábelek, vezetékek, közben pedig  Halász Juditot hallgatjuk. Tízkor aztán tízórai és utána irány az ágy. Ha felébred vagy játszunk tovább, vagy ha szükség van valamire itthon, akkor lemegyünk vásárolni. Kettőkor ebéd, és ha nem aludt sokat délelőtt akkor újra kidől. Alvás után ha nem voltunk kint délelőtt akkor ilyenkor megyünk ki sétálni. Ötkor meguzsonnázik és hatig-negyed hétig alszik. Aztán estig megy a szülők nyúzása, az idegeik megtépázása. 8-kor fürdeni viszem, negyed 9-kor vacsi, majd fél 9-re ágyba kerül.

Mérföldkövek: Támaszkodás nélkül stabilan ül, mászik, feláll, kapaszkodva lépeget. Egyfolytában menne, nagyon nagy élmény neki, emiatt is kell rá nagyon figyelni, mert bármiben megkapaszkodva egy pillanat alatt akár egy kézzel is felrántja magát állásba (de arra már nem figyel, hogy ha elengedi a kapaszkodóját legyen az bármi, akkor elesik és bevágja valamijét). Mászni már úgy mászik, mint  a villám, jön utánam a lakásban bárhova megyek. Mondja, hogy EZ, és ha kedve van pá-pápt int.

Ruhák: Már 80-as (9-12 hós) méretet hord Gréta, nadrágokból még a 74-esek is jók rá, pólókból, pulcsikból viszont szinte hihetetlen még van 62-es méret is amit hord. Kabátot, mert nem adok rá kintre viszont itt lenne az ideje venni neki egy puhatalpú cipőt, mert a kocsicipő már nem ideális a kezdő tipegéshez.

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) A patentokat teljesen kiengedve, a leghosszabb méreten használjuk őket, napi átlag 4-5 pelust. 

Sírás: Mostanában kicsit csökkent a sírások száma (helyette nyüszít és nyöszörög, ami még a sírásnál is jobban megtépázza az idegeinket). Még mindig sírva fakad ha más babákat hall sírni, éjszaka is felsír a foga miatt, és ha nem az ő akarata érvényesül. 

A baba kedvencei: Nagyon szereti Halász Judit dalait, ringatja magát a zenére, majd kiugrik a bőréből. Még mindig töretlenül lelkes és szeretné a telefonjainkat, a távkapcsolókat, a laptopokat, és minden más minden műszaki cuccot is. Nagyon szeret hintázni, hatalmasakat sikongat, kipróbáltuk már a csúszdát is (fogtam a derekát, miközben csúszott lefelé) az is hatalmas sikert aratott. Még mindig kedvencek mostanában a lapozók, leporellók és fürdőskönyvek: lapozza, nézegeti, megrágcsálja. A formabedobóból imádja kiborítani a különböző formákat és csak akkor boldog, ha a gyűrűpiramisról leveheti a felső két gyűrűt. A habtapit az illesztéseknél egy mozdulattal szétrántja és elhajítja.

Anya kedvenc pillanata(i): Imádom ahogy hozzám bújik, az a puha, meleg, baba illatú kis test. Délutánonként az ölembe ültetem és olvasok neki a leporellókból, közben bújik, nézi a képeket, lapoz és nagyokat rötyög, amikor utánzom neki az állatok hangját. Amikor  rászólok, hogy nem szabad szétszedni a habtapit és megrágni, erre sandán fél szemmel rám néz, és még jobban tépi szét és rágja közben pedig röhög.

Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): A hajtépésről még mindig nem szokott le (pedig nagyon jó lenne, mert teljesen kivagyok ettől a rossz szokásától). Még mindig fennáll szeparációs szorongás, apa is kivan tőle, hogy nem akar vele lenni Gréta csak velem, és nekem is rossz, hogy nem szusszanhatok soha sem, mert folyton engem akar (persze, jó, hogy szeret és ragaszkodik, de jó lenne, ha apával is legalább ilyen szoros lenne a kapcsolatuk).

2015. május 4.

Hogyan kell tökéletes rizst főzni?

A világon az egyik legegyszerűbb étel a főtt rizs, amit ugyanilyen egyszerű elkészíteni is. Ennek ellenére rengetegen nem tudnak jó rizst főzni (közöttük az anyukám sem), a két nagy hiba a totális kiszárítás és a szétáztatás. Van, aki nem is vesződik vele, hanem inkább zacskós rizst készít (ami számomra rettentően kiábrándító).
Most megosztom veletek, hogy hogyan kell tökéletes, pergő szemű rizst főzni, mindenféle hókuszpókusz nélkül, képekkel bemutatva a fázisokat.

Hogy mire lesz szükség hozzá? Egy kisebb fedeles lábasra, egy kisebb bögrére, olajra, rizsre (barna, fehér), sóra és vízre. Én egy 1,2 dl-es bögrét használok mércének (ezzel mérem a rizst és a vizet is). 1 egész bögre rizsből 2 adag főtt rizs lesz.


A lábasba olajat öntök és kimérek 1 bögrényi (jázmin) rizst.


Szűrőbe öntöm és alaposan megmosom, majd hagyom lecsöpögni és nagyjából megszáradni.


A lábasban lévő olajhoz adom a megmosott rizst és 1 tk sót.


A tűzhelyen magas hőmérsékleten kevergetve átpirítom a rizst, míg a szemek nagyobb része opálosan fehér lesz.


Amikor ez megvan a rizsre öntök azonos mennyiségű vizet, mint amennyi rizst kimértem (tehát pl: 1 bögre rizsre 1 bögre vizet), visszateszem a tűzhelyre a lábast, és fedő és kevergetés nélkül felforralom. Kevergetni nem szabad, mert kioldódik a keményítő belőle és rizottót kapunk főtt rizs helyett. Amikor már rendesen forr a víz, lezárom alatta a főzőlapot, ráteszem a fedőt és nem elmozdítva a kerámialapról hagyom, hogy megfőjön (párolódjon) a gőzében a maradékhőn. Gáztűzhely esetén annyiban módosul a készítés, hogy a lángot nem kell elzárni, hanem takarékra kell visszavenni, és amikor a rizsszemek külső része már puha, de a belseje még haraphatóan kemény, akkor kell elzárni alatta a gázrózsát és lefedve továbbpárolni.


Az elkészült rizs, gyönyörű pergő szemű, nem ragacsos, nem száraz, hanem egyszerűen tökéletes.



Tavaszi csirkeraguval kínálva Krisztiánnak

Barna rizs esetén sem sokban tér el a készítési mód. Kimérem a hozzávalókat, megmosom és megszárítom a rizst, lábasba öntöm az olajat, hozzáadom a kimért rizst és a sót.


Magas hőmérsékleten folyamatosan kevergetve átpirítom.


Amikor a szemek megpirultak hozzáöntök háromszor annyi vizet, mint amennyi rizsből készítettem (tehát 1 bögre rizshez 3 bögre víz). Alacsonyra veszem a fokozatot, lefedem fedővel és hagyom, hogy a víz 3/4-ét magába szívja, ekkorra a külseje megpuhul és a belseje még kemény marad. Ekkor lekapcsolom alatta a főzőlapot  és a fedő alatt hagyom, hogy a  gőzben megpárolódjon a rizs.





Elkészülve ugyanúgy pereg, mint a normál fehér rizs


Kunyerálós Gréta is odavan érte, mivel kevés dolgot adhatok neki abból, amit magunknak főzök, ez kifejezetten jó, mert Ő is megeheti, ügyesen szétnyomkodja az ínyével így legalább rágásra is ösztönzi.

Rostonsült csirkemellel, vajban párolt spárgával tökéletesen pergő, puha barna rizs nekem :)


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...