2017. május 29.

Kalandok a Csibéknél 17.05.29

Régóta nem jelentkeztem már, egy hónapja már a gépet sem kapcsoltam be. Sok volt a betegség, aztán meg akár a tavaszi fáradtság telepedett rám valami ólmosság, esténként már semmi kedvem nincs írni, de úgy alapvetően semmihez sincs. Most hogy megjött a jó idő délutánonként kijárunk a játszótérre, amikor este hazaérünk fürdés vacsora és altatás. Ez sokszor eltart 10-ig! 😱😵 És akkor még nem csináltam semmilyen házimunkát...

Na de akkor csapjunk bele mi is történt velünk az utóbbi madnem 2 hónapban. Húsvétra (szokás szerint, mint szinte minden ünnepen) Gréta is lebetegedett. Különösen jól esett a szélvihar és havazás mindkettőnknek, jót tett az arcüreg gyulladásunknak. Gréta tőlünk egy futóbiciklit kapott, a mamáktól, papáktól ruhát, mesekönyvet, csokikat és egy homokozót kapott. A futóbringa nagyon jó választásnak bizonyult (ellenben a tavalyi triciklis mellélövéssel).
Gréta szerencsére gyorsan meggyógyult, nekem 3 hétig tartott, mire helyrejöttem, és pár nap kihagyás után benyeltem egy hólyagos torokgyulladást. Tele a hócipőm a sok betegséggel, jöhetne a nyár és az igazán jó idő, de szerintem erre más is ugyanúgy vágyik.

Gréta alvása jelenleg sem "kielégítő", maximum 2 éjszakát alszik át egymás után, eztán jönnek a felsírós, álmatlan, rohangálós éjszakák, így az ágyát már össze sem csukjuk. Ezzel ugyan lényegesen lecsökkent a szoba játéktere, de legalább nem a szőnyegre kell feküdnöm, ha megszólal az éjszakai "sziréna". Mikor fogja ez a gyerek véglegesen átaludni az éjjeleket???

De pozitív dolog is történt. Végre újra mindennapos rutin lett Grétánál a fürdés, mindezt sírás mentesen, sőt legutóbb már a hajmosás is teljesen könny, hiszti és sírás mentes volt. Nagyon nagy szó ez, de fél év alatt sikerült eljutnunk odáig, hogy maradandó lelki károk nélkül feloldottuk a stressz és újra megszerettettük Grétával a fürdést. Most épp a fogmosás megszerettetése a következő feladatom, ez a fogtörés óta nehéz ügy, de ezt sem adom fel.

Időközben megtörtént az óvodai beíratás és Grétát fel is vették a körzetileg illetékes Kodály Zoltán Óvodába. Szeptember elsejétől már nagy óvodás lesz. Valószínű a júniusi szülői értekezleten már kiderül, hogy a piros vagy a zöld csoportba kerül. A bölcsődei felújításról is vannak végre hírek, június 12-től lesz bezárva a bölcsőde előre láthatólag július 24-ig. Olyan bölcsőde lett kijelölve erre a 6 hétre ahova nem tudjuk elvinni Grétát, ezt már legutóbb kifejtettem. Ma lesz egy szülői értekezlet, ahol remélem nyitott fülekre talál a problémánk (ez nem csak nekünk gond, több szülő is így van vele). Egyelőre kétségbe vagyok esve, fogalmam sincs, hogy hogyan oldjuk meg, bele lehet őrülni ebbe a tehetetlenségbe.

Túl vagyunk a bölcsődei Gálán, ügyesek voltak nagyon ez volt az első nagy szereplése a gyerekeknek. Szombat reggel bölcsődébe vittük őket, mintha rendes hétköznap lenne onnan sétáltak át később a Vértes Agórája nagy előadó (színház) termébe. Nem tudták, hogy a szülők ott vannak a nézőtéren hiszen a színpad reflektor fényben úszott, a nézőtér pedig teljesen sötét volt. Minden csoport, minden kisgyerek nagyon ügyesen táncolt, énekelt, mondókázott, igazi kis tünemény voltak.

Anyák napján Gréta nem akart felköszönteni, a nekem készített virágot megköszönte a gondozónéninek és kijelentette, hogy ez az ő virága, nem adja nekem 😜 Krisztiántól azért megemlékezésként kaptam egy Grétával közös képet egy szép anyák napi idézettel.

Mi a mamának kéz , illetve tappancs lenyomatos textil táskát festettünk, illetve Gréta választott virágot.Aminek nagyon-nagyon örült a mama, hiszem szó szerint Gréta keze (lába) munkája van benne  😊

Majálisoztunk is a Csónakázó tó partján, Gréta kétszer körbebringázta a tavat, aztán körbenéztünk a vurstliban, Gréta kapott apával karöltve vattacukrot, és kisírt magának két narancs (párt) lufit - mert az elsőt fél perc alatt pukkasztotta ki. Volt egy kis durca is mert nem engedtük fel a "Niagara" hintára - de azért csakcsak sikerült elvinni a hinta elől, akkor már befejezte a duzzogást.

Most hétvégén kimentünk a városi gyereknapra, és megkezdődött számunkra is a szülők rémálma - (mennyibe fog ez kerülni nekünk??? 😱). Mert már nem csak az ugrálóvár volt az érdekes, beleszerelmesedett a körhintán egy piros motorba (hát igen, ő nem királykisasszony szeretne lenni... 😅), majd jött a dodzsem. De természetesen fel akart ülni a Break dancere, meg a vizi csocsóra, és lovacskázni is akart, de ezekről  lebeszéltük, azaz jó messzire vittük csökkentve a hiszti hangerejének a szintjét.

Ígérni nem ígérek semmit, hiszen alig tudom magam összekaparni, de most 2 téma van tervben amivel foglalkozni szeretnék: a szobatisztaság kérdése és a jó idő beköszöntével a szabadtéri (családi) programok.
 
Köszönöm, hogy elolvastátok a mi kis történetünket! 😊
Mindenkinek vidám, mosolygós napot kívánok!

Miért is nem szálhat fel a hintára egy 2,5 éves???


Mama anyák napi ajándék szütyője


2017. április 27.

Gréta aktuális kedvencei 2017. április

Ugyan az április nem tartogatott nekünk valami jó időt, esett az eső, havazott, volt orkán erejű szél is, így sokat nem voltunk még kint, a játszóteret is hanyagoltuk. De a nyuszi hozott egy futóbringát Grétának, így a bölcsiből a hazautakat már bicóval tette meg általában. Nagyon tetszik neki, sokat ügyesedett, már tényleg futva használja, csak úgy suhan a bringával, az egyensúlyérzéke is sokat fejlődött. Amin még javítani kell az a kormány irányítása, mert az még kissé darabos, robotszerű.
   
Rendeltünk új mesekönyveket a hónap elején (akció volt a Librinél egyes gyerekkönyvekre), mert kifogytunk a képes mesekönyvekből, amit felolvasás közben ő is nézegethet. Vlagyimir Szutyejev klasszikusnak számító Vidám mesék mesekönyve még nekünk is megvolt, de sajnos eltűnt, így ebből is újat kellett beszereznünk. Rövid, egyszerű jól érthető mesék vannak benne sok, igényes, szép képpel. A nagy kedvencei a Kisréce és kispipi, a Három kiscica, és a Kakas és a színek. Napközben is kézbe veszi a könyveket, lapozgatja, és szinte szó szerint felmondja a meséket.
Kapott még egy tesz-vesz mesekönyvet , amiből a 7 kecske gida és a Brémai muzsikusok a kedvencei. Klasszikus tesz-vesz rajzokkal, nagy alakú, vastagabb papírral és rengeteg színes képpel.
 

A bölcsődében is olvasnak mesét a gyerekeknek legtöbbször Boribonról a játékmackóról, így mi is beszereztünk először egyet, aztán még egyet, amikor Gréta ismételten beteg lett. Imádja őket, szóról szóra fújja a meséket és kommentál is hozzájuk, pl: "Szegény Boribonnak nagyon fáj a pocakja" - amikor Gabi és Gyuri orvososdit játszanak vele és egy ollóval felvágják a hasát.


Végre elkezdték kiadni Magayarországon is Dr. Seuss mesekönyveit, a német származású amerikai író több, mint 60 rímes, verses mesét írt és illusztrálta is őket. Magyar fordításban eddig négyet adtak ki, a mi választásunk pedig elősőre a Kalapos macskára esett. Gréta nagyon szereti, mivel rímes-verses, ezért már szó szerint megtanulta az egészet és mondja velem, ha olvasom. Kedvence a mérges halacska és s hóbortos kalapos macska.


Szüleimtől korábban kapott puzzle-ket, de nem tudott még velük mit kezdeni, most viszont valamiért előkerültek a szekrényből és mivel Disney hercegnők vannak rajta így az érdeklődés is megnőtt iránta. Kezdetben együtt raktuk ki ő irányított: "Anya, hol a Merida haja?". Aztán ahogyan látta, hogy hogyan kell és próbálgatta ő is ügyesedett a kép és forma felismerése, a finommotorikája, most pedig már egyedül ki tudja rakni a 30 darabos kirakót.


Somodi mamáéknál fa nyuszi kirakót hozott a nyuszi, amit először még nekünk is nehéz volt kirakni 😜 de mostanra sok gyakorlással ebbe is belejött nagyon ügyesen rakja össze a nyuszit.


Ami most még csak segítséggel megy az a nagy Jégvarázsos kirakó, ebben 4 puzzle van 35-48-54-70 darabosak. A darabok már kis felületeket mutatnak, így ebben még kell a segítségünk, mert még nehezen találja meg a helyüket, de nagyon érdekli, hogy hogyan lesz kép a kis darabokból.


A ti gyerekeiteknél mik voltak az április kedvencei?

2017. április 24.

Sült pulykacomb barnamártással

Most először nagyon nem voltam elégedett a hentesünkkel, nem mennék bele a részletekbe, ezen kívül is még több dolog lett hirtelen a rovásán, de sokkolt kicsit, amikor az előre leadott rendelésemért mentem húsvét előtt, a megbeszélt csütörtök déli időpontban és közölték, hogy madárinfluenza miatt nincsen se liba, se kacsacomb (ja persze a madárinfluenza válogatós, se a csirkéket, se a pulykákat nem volt kedve megtámadni 😒).
Na bumm, jókor szóltok, akkor most azonnal ki kell találnom, hogy mi lesz húsvétkor a kaja, mert lázasan nem igazán szívesen tennék meg még egy kanyart az amúgy is extra hisztis Grétával, aki már az odaúton is kétszer levetette magát a földre... 😖
-"Ötletem sincs... Mi legyen? Mi legyen? Mi legyen?????"-
-"Akkor mit adhatok?"
-"Ööööö.... Akkor 1,5 kg pulyka felső combfilét kérnék!"
Karácsonyra készítettem először, és hirtelen nem jutott más az eszembe. Akkor mindegyikünknek ízlett, úgyhogy most jöhet a húsvéti ráadás belőle.

Barna színű ételt nem tudok szépen fotózni - bocsi 😜


Sült pulykacomb barnamártással

Hozzávalók:
 
2 egész pulyka felső combfilé
őrölt bors
őrölt kömény
pirospaprika
fokhagyma garnulátum
3 fej vöröshagyma
10-12 gerezd fokhagyma
1 ek keményítő
5 dk vaj
 
A pulyka combokat befűszereztem és kizsírozott tepsibe tettem. A vöröshagymát megpucoltam, felnyolcadoltam és a hús mellé halmoztam, a a fokhagymát csak pucoltan gerezdenként mellédobáltam. Fél deci vizet öntöttem alá, alufóliával letakartam és 180°C-os sütőbe tettem alsó felső sütésen. Másfél órát pároltam a fólia alatt ezalatt tökéletesen omlós lett, ekkor levettem róla az alufóliát, megfordítottam a combokat és még visszatettem hogy egy kicsit pirulhasson, itt már nem kellett neki sok 20-30 perc alatt tökéletes lett a színe.
A combokat tálra tettem pihenni, a hagymákat és a pecsenyelét magas falú edénybe töltöttem és leturmixoltmam, vízzel kicsit hígítottam és fixáltam az állagát keményítővel, kislábasban összerottyantottam, majd amikor már tökéletes volt az állaga lehúztam a tűzhelyről és hozzákevertem a vajat.
Tört krumplival tálaltam (de krumplipürével is tálalható).
 
Igazán ízletes, szétomló lett a hús, a mártás szinte megszólalt, annyira jó volt a sült hagymák és a fűszerek harmóniája, együtt igazán tökéletes volt.
 
Kipróbálnátok ti is?
 

2017. április 22.

Répatorta karamell öntettel

Az utolsó pillanatban változtattam a húsvéti sütitervemen és a jól bevált répatorta helyett egy hirtelen szerelembeesős karamellás répatortát választottam. Igen, ez amolyan szerelem első látásra recept volt, rögtön tudtam, hogy sutba kell dobnia régit és bele kell vágni az újba.
Név alapján először azt hittem, hogy jelentős cukorhozzávaló átalakításon kell majd hogy átessen, mert szinte az össze amerikai édesség túlédesített, nem a magyarok szája-íze szerint való. De ahogyan átolvastam a receptet rájöttem, hogy ebben kivételes tökéletesen el van találva az édesség aránya.
A receptben szereplő pekándiót lecseréltem hazai viszonylatokban is könnyen elérhető egyszerű dióra.


Karamellás répatorta

Hozzávalók:
25 dkg liszt
1 1/2 tk sütőpor (6 g)
1 1/2 tk szódabikarbóna (9 g)
1/2 kk só (2 g)
2 tk őrölt fahéj (6 g)
1/2 tk reszelt szerecsendió
4 db tojás
20 dkg barnacukor
10 dkg kristálycukor
300 ml olaj (napraforgó, kókusz 275 g)
35 dkg apró lyukú reszelőn lereszelt sárgarépa
10 dkg durvára vágott dió (tapasztalat alapján legközelebb inkább darát dióval készítem)

Karamell öntethez:
20 dkg cukor
60 ml víz
120 ml tejszín (laktóz mentes)
3 dkg vaj
1 tk vanília kivonat
1 tk só (5 g)

Krémsajtos krémhez:
300 ml tejszín
500 g laktóz mentes krémsajt (Magic Milk)
6 dkg porcukor
8 dkg az elkészült karamell öntetből

Díszítésnek:
 10 dkg dió

A sütőt bekapcsoltam 180°C-on alsó-felső sütésen. A diót durvára vágtam és félretettem, a répát megpucoltam és lereszeltem. A tojásokat beletettem a robotgépbe, és a habverő fejjel elkezdtem habosítani őket, majd hozzáadtam a barna és a kristálycukrot és tovább vertem a habot. Alacsonyabbra vettem a fordulatszámot és hozzáöntöttem az olajat. Egy tálba szitáltam a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat, a sót és a szerecsendiót, majd alaposan összekevertem őket. A lisztes keveréket a tojásos habhoz adtam és elkevertem, aztán a reszelt sárgarépát forgattam bele, végül az aprított diót.
A kis zománcos tepsimet (kb. 28x42 cm) kibéleltem sütőpapírral és beleöntöttem az egész tésztát. Eredetileg 2 db 22 cm-es átmérőjű kör alakú tortaformába kellett volna osztanom, de betegen nem volt kedvem vacakolni vele, jó volt nekünk a négyszögletes torta is.
Betettem a sütőbe és kb. 30-40 percig (tűpróba!) sütöttem, majd kivettem a tepsiből és rácson hagytam kihűlni.

A karamell öntethez kislábasba tettem a cukrot, a vizet és elkezdtem összemelegíteni őket. Felolvadta a cukor, szépen sziruposan hólyagosodott, majd elkezdett karamellizálódni, amikor elnyerte a tökéletes karamellbarna színt levettem a tűzhelyről (eddig a mozzanatig kevergetni tilos, mert visszakristályosodik, ilyenkor az edény mozgatásával "keverem" csak a karamellt) és hozzáöntöttem a tejszínt. Visszaraktam a tűzhelyre és folyamatosan kevergetve főztem még egy percig. Végül levettem a tűzhelyről hozzáadtam a vajat, a vaníliakivonatot és a sót, simára kevertem, és 8 dkg-ot rögtön kimértem belőle egy kis tálkába és félretettem hűlni.

A krémhez a krémsajtot a robotgéppel simára, könnyűre és habosra kevertem, majd hozzáadtam a porcukrot és a kihűtött karamell öntetből 8 dkg-ot. Amikor szépen elelegyedtek hozzáfogattam (ezt már nem géppel csak kézzel, szilikon spatulával csináltam) a felvert tejszínhabot.

A kihűlt répatortát keresztben és vastagságában is kétfelé vágtam, így összesen 4 lapot kaptam. Tálcára tettem egy lapot megkentem a krém ötödével, majd következett rá egy újabb piskótalap, majd megint krém, piskótalap, kém, piskótalap végül pedig a tetejét és az oldalait is bevontam a maradék krémmel,
a torta tetejére pedig ráöntöttem a maradék karamell öntetet.
Néhány szem diót félretettem a maradékot durvára vágtam. Az egészben hagyott diókat a torta tetejére tettem, a durvára vágottakkal pedig a torta oldalának az alját vontam be.

Kifejezetten finom lett, a tésztának inkább volt diós visszacsengése, mint répás, jobban működött volna darált dióval (a durvára vágott dió kissé rontott a textúráján, de így is remekül élvezhető maradt). A krém egyáltalán nem volt túl édes, az összhatás pedig zseniális!

Remélem ti is kedvet kaptatok hozzá, ha igen írjátok meg, hogy nektek hogy sikerült, hogyan ízlett. 😉

2017. április 13.

Kalandok a Csibéknél 17.04.13

Újabb hónap telt el, fárasztó és mozgalmas volt. Hol is kezdjem? Szóval mióta Gréta visszament a bölcsibe folyamatosan náthás volt, nem az az igazi orrfolyós, inkább a hátrafelé, garat felé csorgó változat volt az aktuális. Aztán hónap végére sikerült aztán újra kidőlnie. Először a három napos láz vírus döntötte le, amiről csak a 4. napon derült ki, hogy az volt, amikor elmúlt a közel 40°C-os láz és megjelentek a bőrén a kiütések. A csend nem tartott sokáig 5 nap múlva újra felszökött a láza, ugatott akár csak egy kutya, és dőlt a sűrű váladék az orrából, meg a szeméből...😱 Vírus után egy jó kis arcüreg gyulladást szedett össze, de jó lesz ha végre meggyógyul, mert kicsit sok lett ez így most egymás hegyén hátán, már nagyon-nagyon-nagyon várom a nyarat hogy legalább arra a 3 hónapra messzire űzzük a betegségeket.

Az utóbbi 1 hónapban Gréta felköltözött a nagylányos ágyára, a rácsos ágyát pedig eladtuk. Egy lázálmos éjszakán, amikor mellette ültem, szólt hogy az ölembe akar jönni, majd közölte, hogy feküdjünk a nagy ágyra (ahonnan fél perc alatt lelökött) így maradt az eredeti felállás, ő aludt, én meg strázsáltam. Másnap este már magától a nagy ágyba akart lefeküdni, így a rácsos ágy rácsos oldalát a nagy ágy felé fordítottam és ezzel megoldódott a gyors leesésgátló problémája. Volt 1-2 éjszakás megingás, amikor a kiságyában akart aludni, de amikor megkapta a végleges leesésgátlókat (a Papa csináltatott neki, mert végül a Brendonos nem lett jó) a nagy ágyára onnantól már csak az ő nagylányos ágyában alszik. Gyorsan el is adtam a rácsos ágyat, így már nem volt visszatáncolási lehetőség és nyertünk újabb 1 m2-nyi helyet.
Emlékeztek? Először aggódtam, hogy Grétát hogyan fogom leszoktatni az esti ágyban cumisüvegből kakaózásról, de egy hányós nap után mindössze 2 nap alatt megoldódott ez a probléma. Aztán azon aggódtam, hogy hogyan fogom átszoktatni a rácsos ágyból a nagy ágyba, hiszen olyan nagyon szerette az ő kiságyát, hogy sírva fakadt, ha azt hallotta, hogy a nagy ágy is az övé és majd egyszer abban fog aludni. Most pedig tessék: a saját döntése alapján a nagylányos ágyában alszik már.
Meg kell végre tanulnom, hogy ne aggodalmaskodjak a hasonló dolgokon, mert az idő mindent megold nálunk. Így egy cseppnyi aggodalom sincs már bennem a szobatisztaság ügyét illetően.
Erről ígértem is hogy írok egy komplex összefoglalót, igyekszem időt szakítani mindenre.

Jelenleg Gréta sokszor száraz pelenkával ébred és ébredés vagy reggeli után ráül a bilire pisilni (ez mindig eredményes is). Próbálkoztunk a napközbeni pelenkanélküliséggel, de Gréta nem szól, ha érzi az ingert, kérdésre, hogy kell e pisilnie, kakilnia mindig ugyanaz a válasza "NEM". Viszont, ha közlöm, hogy most ráül a bilire, akkor ha kell neki, akkor tényleg ürít a bilibe, csak pisil. A nagy dolgokat nem akarja ott intézni, ügyesen el is tűnik olyankor szem elől és csak akkor szól, ha már kész a "mestermű"😄💩
A bölcsőde sajnos nem volt együttműködő a pelenkáról való  leszoktatásban, így dugába dőlt a bugyi projekt, nyáron visszatérek rá, mert úgy néz ki hosszú időt fogunk Grétával itthon kettesben tölteni...

Szóval már tavaly tudtuk, hogy idén nyáron nagy felújítás várható a bölcsődében. Szó se róla rá is fér az épületre, hiszen több mint 40 éve épült ezalatt az idő alatt pedig csak néhány ablakot cseréltek ki új, műanyag nyílászáróra. A hírek viszont aggasztóak. Július első 3 hetében bezár a bölcsőde a rendes évi nyári szüneti bezárására, ezalatt az idő alatt már elkezdik a felújítást (csak a falak maradnak meg és a már kicserélt nyílászárók, új tetőt kap az épület, a még régi nyílászárókat kicserélik műanyagokra, a teljes víz és villany vezeték rendszert, burkolatokat, vizesblokkokat, csoportszobákat, a konyhát, a szociális helyiségeket... na ez nem lesz meg 3 hét alatt, úgy hogy 10 csoportszobáról hozzájuk tartozó helyiségekről beszélünk). Senki nem tud, vagy inkább nem akar konkrét dátumokat dolgokat mondani, de nagyon úgy néz ki, hogy egy ilyen volumenű munka augusztus végéig nehézkesen fog csak befejeződni.
A bezárás első 3 hetében (a rendes nyári bezárás alatt) bármelyik tatabányai óvoda fogadja helyettesítésre a gyerekeket, utána a bölcsőde a felújítás idejére felköltözik az óvárosi bölcsődébe, ez annyit tesz, hogy 2 kerülettel odébb, gyalog több mint egy órás út, gyerekkel inkább ne is számoljuk, busszal mindössze 9 perc, de oda vissza megjárni ezt a reggeli csúcsban nem lehet, hogy apa elérje a visszaforduló buszt, így egy órát kellene várnia a következő buszra. Reggeles szakban 8-ra be kell érnie dolgozni, azaz az 5:47-es busszal kellene indulniuk, hogy apa 8-ra visszaérhessen dolgozni. Mindehhez Grétát legkésőbb negyed hatkor kellene kivernem az ágyból. 😲
Egyértelmű, ez számunkra nem megoldás, nem kínzom meg a hajnali ébresztővel sem Grétát sem apát (ha én vinném még rosszabb lenne a helyzet, mert nekem 7-re kell járnom dolgozni, így még egy órával korábban kezdődnének a reggelek). Beszéltem a bölcsőde vezetőségével, de az óvárosi helyettesítési időszakban nem fogadja más bölcsőde a gyerekeket a városban, hiszen ezzel megoldották az elhelyezést!😡
2 verzió merült fel, amivel megoldhatnánk a helyzetet:

  1. Minél hamarabb átíratni Grétát a Sárberki bölcsődébe, ami velünk szemben van és csak 2 hétre zárnak be nyáron.
  2. Mivel elmúlt már Gréta 2,5 éves ezért évközi beíratással rögtön beíratni az óvodába.
A bölcsődében jelenleg a fizetős helyek is foglaltak, az óvodában is jelenleg full létszámosak a csoportok...😢 Az az egy reményünk maradt, hogy valaki elköltözik, ez nem túl biztató.

Ha ez a 2 variáció nem jön össze, akkor 4 hetet meg tudunk oldani ketten Krisztiánnal, váltott 2 hetes szabadságokkal, de még legalább ennyit kellene még... beszéltem már a főnökömmel puhatolóztam, hogy abban az egy hónapban távmunkában dolgozhatnék e (a munkaköröm elvileg megengedné), erre még nem kaptam választ, legvégső esetben ki kell vennem egy hónap fizetetlen szabadságot- ezt biztosan engedélyeznék, de valljuk be, ez olyan, mintha a fogam húznák (egyszerre többet érzéstelenítő nélkül, egy gyenge fogorvos akinek ereje sincs, és csak rángatja a fogóval a szuvas fogat...).
Amint lesznek fejlemények az ügyben megírom nektek is, hogy hogyan alakul a nyári "kalandunk".

Előreléptünk végre ugyan csak egyetlen lépcsőfoknyit a fürdés terén, ez viszont már kitűnő alap a további haladáshoz. Jelenleg heti két fürdésnél tartunk már, és igyekszem lassan növelni az alkalmak számát, hogy visszatérjünk a heti 7 alkalomhoz. Jelenleg is tiltakozik és torka szakadtából ordít, amíg levetkőztetem, ráül a bilire, aztán beviszem a fürdőszobába, viszont onnantól kezdve, hogy berakom a kádba nevetgélve eljátszik, egy hangja nincsen (persze azért a hajmosás rész nem ennyire nyugis 😋😄).

Mindeközben észrevétlenül kijött a 2 alsó, hátsó rágófoga (pedig azt hittem már sose fog), így már csak a 2 felső hátsó rágó maradt hátra 😀

Voltunk nyílt napon az óvodában. Körzetileg a Kodály Zoltán Óvodához tartozunk és ide is szeretnénk vinni Grétát, mert szeretnénk ha a továbbiakban is hangsúlyos szerepet kapna a kis életében az ének, a zene és a tánc. Bekukkantottunk a csoportokba, és a piros csoport rögtön a szívünk csücske lett. Másnap játszóházazni is visszamentünk, de idő előtt el kellett jönnünk, mert Gréta olyan méretű hisztit vágott le, hogy az már nagyon kínos volt (pedig én jó magasról szoktam tenni rá, hogy ki mit gondol). A játékokat ki akarta sajátítani, nem akart az éppen preferált játékhoz odaengedni egy gyereket sem. Amikor valaki közelíteni mert verekedni akart, lefogtam, és magyaráztam neki, hogy ezek nem a Kulcsár Gréta játékai, hanem az óvodáé, ezzel minden kisgyerek játszhat, ezen aztán annyira méregbe gurult, hogy véresre karmolta, csípte a kezemet. Úgy üvöltött, akár egy eszelős, így kénytelen voltam elhozni. Itthon Krisztiánnal elmondtuk neki, hogy nagyon szomorúak vagyunk, hogy így viselkedett, nem szabad bántani senkit, nem szabad kisajátítani a játékokat.
Bevezettük a szankciókat is, ha rosszul viselkedik, akkor csoki és kakaó stop lép életbe arra a napra.

Sokszor úgy érzem, hogy csődöt mondok mint szülő. Nem fogad szót, verekszik, nem hallgat rám, sőt durvábban dacol, mint eddig valaha. Hiába vannak kötött szabályok, amikhez ragaszkodom, Ő mint egy ketrecbe zárt vad igyekszik kitörni és megtalálni a rést a pajzson.

Jelenleg én is beteg vagyok "Hurrá!"😕 Idült arcüreg gyulladás, már 2 napja ledöntött a láz. Rájöttem, hogy nem szeretem a húsvétot, akkor mindig valami nyavalya ledönt minket a lábunkról.

Ami jó történt lakás terén velünk az utóbbi 1 hónapban, hogy kicsit átalakíttattuk a konyhaszekrényt és beépíttettünk egy mosogatógépet. Igazából már a lakásvásárláskor szerettem volna, de akkor nem volt már rá keret. Most viszont eljött az ideje, hogy ezt is meglépjük. Rengeteg időt és vizet megspórol nekünk, egyszerűen imádom. Ha megkérné a kezem én bizony hozzá mennék 😂

Most pedig csökkentett, beteges üzemmódban elkezdek a húsvétra készülni. Ti előkészültetek már az ünnepekre?
Gréta nyuszikat etet


Még mindig imád öltözködni, bármilyen ruhát magára aggat, amit éppen talál valahol
Édes kis lázas betegünk



2017. április 2.

Húsvéti menü 2017

Nagyon itt az ideje, hogy elkezdjek gondolkozni az idei húsvéti menün. Nem mintha 5 fogásos ebédet szeretnék főzni egy igazi lakodalmas menetnek 😋 de mivel tavaly Gréta és az én betegségem miatt mondhatni teljesen elmaradt a húsvéti sütögetés-főzőcskézés (hacsak a háztartási kekszet, teát és főtt krumplit nem lehet ünnepi menünek tekinteni 😄).
Idén azért más lesz, főzök és egy kicsit sütni is fogok.

Vasárnap családlátogatóba megyünk, így aznapra nem kell gondoskodnom az ebédről, a dédi is és anyukám is meg fog tömni minket rendesen, jó szokásukhoz híven addig nem lehet felállni az asztaltól amíg mindenki tele nem ette magát.
Hétfőre kell ebédet főznöm, plusz mellé még az apróságok, mint füstölt-főtt kötözött sonka és keményre főzött tojás.
Úgy döntöttünk, hogy sült libacomb lesz, pirított hagymás tört krumplival vagy ha libát nem kapok akkor kacsa, (és nekem lilahagyma lekvárral, mert rajtam kívül úgy se szereti senki a kis családban).
Idáig mindig füstölt csülköt kért Krisztián , de idén kötözött sonkát kívánt. Most lusta módon nem én magam sütöm meg a fonott kalácsot, egyszerűen csak megveszem a Lipóti pékségben, nem akarom túlspilázni a dolgot.
A csokifanoknak pávaszem tekercs fog készülni, és mellé még egy kisebb répatorta.






Ha még nem tudtatok dönteni, hogy nálatok mi készüljön összeszedtem egy kisebb csokornyit a húsvéti ételekből:

Rozmaringos bárányborda

Húsvéti medvehegymás töltött karaj

Kakukkfüves nyúlgerinc

Mézes-mustáros sült sonka

Színes húsvéti saláta

Sárga túró

Foszlós kalács

Kalács nyuszi

Húsvéti töltött kuglóf

Mákos kalácskoszorú

Ti mit terveztek húsvétra?

2017. március 31.

Gréta aktuális kedvencei 2017. március

Minden gyerek más és más, míg vannak gyerekek akik alkotni szeretnek, akár órákig elszöszmötölnek, rajzolnak, színeznek, ragasztanak, festenek, nos Gréta pont nem ilyen, sőt...😂
Mindenbe csak belekap, játszik egy kicsit, de túl sokáig semmi sem köti le, rögtön belekap valami másba. De mégis vannak dolgok amikkel viszonylag hosszan el tud játszani, érdekli, szereti, ezeket gyűjtöttem most össze.


  1. Legózás                                                                                                                                                     
Ez főként társas tevékenység: apa házat, várat, iskolát, strandot, boltot, stb. épít Gréta pedig a Dupló figurákkal játszik, történeteket, szituációkat talál ki. Képes akár 15-20 percet is eljátszani vele (egyedül!)

       2. Mostanában egyre empatikusabban viselkedik, a bölcsődében vigasztalja a síró gyerekeket, a Papa fájós kezére gyógypuszit ad, a Mama fájó bütykös lábát pedig megsimogatja. Szívesen hozza hozzánk az orvosi táskát, megvizsgál minket, kapunk injekciót, gyógyszert, levágja a körmünket, belekukucskál a szánkba, a fülünkbe. Ő a legcukibb kis "dottónéni" 😍

         3. Nagy kedvenc a karácsonyra kapott vonatos abc puzzle. ABC sorrendben  lehet összerakni a vonat vagonjait, ha mondjuk melyik következik nagyon ügyesen rakja, de már van, amikor ő maga tudja mik lesznek a következő darabok.

            4. Abszolút kedvencek a macis mesekönyvek, sokszor bilin ülős "olvasmánynak" is ezeket viszi magával. Nagyon kis egyszerű történetek sok rajzzal egy kis bocsról és az apukájáról/anyukájáról, miket szoktak együtt csinálni, miért is szeretik ennyire egymást - nekünk már a könyökünkön jön ki.... 😜😂

                5. Az "Egy év a törpéknél" még a húgom mesekönyve volt, szóval már ez sem egy mai darab, de tökéletes állapotú, sok szép színes rajzzal, pont annyi szöveggel, amennyit egy ennyi idős gyerek még nem un el, emellett hasznos tudásanyag rejlik a mesékben, a hónapok évszakok megismerése, és az adott hónapra jellemző elfoglaltságok.

                   6. Igazi klasszikus! Anyukám sokszor emlegette, hogy annak idején már 18 hónaposan fejből fújtam az első 3 versszakát (cserfes kislány voltam 😀). Mivel nagyon sok emlék kötődik ennek kapcsán a nagymamámhoz sokáig sírás nélkül fel sem tudtam olvasni Grétának, de aztán az esti rutin részévé tettük, ez lett az alvásra hangoló mesénk. 2-3 alkalom után már újra fejből mondtam, ez jól jött mert közben Gréta az ágyban fekve össze vissza lapozgatta a könyvet és 1 hét után már ő is tudta a felét emlékezetből.

                  7. Anyukám vette ezt a mesekönyvet, rövidített, egyszerű mesék vannak benne és sok színes kép, így hamar kedvenc lett belőle. Legfőképp a Piroska és a Farkas nyerte el Gréta tetszését.


                    8. Szintén nem mai mesekönyv, ez is Lujzi húgié volt, egy csupa fül kis nyuszi kalandjairól szól tüneményesen aranyos megfogalmazásban. Ugyan nem túl sok kép van benne (általában mesénként 1), de a történet lebilincselő még ennek ellenére is!


                      9. Felfedeztük Kis vakondot is (ez még az enyém volt), ugyan csak 2 mese van benne, de aranyos a történet, hiszen mi már ismerjük és sok szép színes kép van benne ami nagyon lebilincselő és ezer kérdésre ad okot 😄

                     10. Lujzi húgi régi mesekönyvei közül ebben a hónapban ez a két utolsó, sok mese gyerekekről, a természetről, lebilincselően gyönyörű kidolgozású rajzokkal (jó sokkal, mert ugye nálunk ez még fő szempont).

                    11. A Mama fedezte fel, aztán végül nekem is be kellett mennem a postára érte. Ezek a foglalkoztató füzetek nagyon tetszenek Grétának, matricás mellékletük van, a megfelelő helyre kell a megfelelő matricát kiválasztani és beragasztani, ezen kívül sok színeznivaló van bennük és logikai feladatok pöttöm gyerekek számára.

                      12. Legutolsó sorban pedig a színező, Bár egyelőre inkább firkálónak hívhatnám. Gréta nem figyel, hiába mutatjuk hogyan kell, a szinezési stílusa felér egy "fekete lyuk keletkezésével" 😂

A ti gyerkőceiteknek mik a kedvenc elfoglaltságai, játékai?

2017. március 30.

Banánkenyér karamell öntettel

Előre szólok a diétázók inkább lapozzanak el, mert ez nem lesz egy fittnesz desszert, sőt...
Most, hogy megtaláltam a megoldást a megbarnult banánok felhasználására, adott, hogy ki is használjam az újonnan szerzett tudásomat 😁
Szóval adott 3 erőteljesen barna banán a gyümölcsös kosárban, amit nem szeretnék kidobni, így megalkottam a mi banánkenyér receptünket.




Banánkenyér karamell öntettel

Hozzávalók:
3 db érett, barna héjú banán
2 db tojás
30 dkg liszt
1 tk őrölt fahéj
1/4 tk só
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
10 dkg vaj
16 dkg cukor
1 tk vanília kivonat
180 ml tej
fél banán a díszítéshez (a másik fele Gréta pocakjába)

karamell öntet
0,5 l tejszín (elég hozzá a főző tejszín, nem kell emiatt habtejszínt venni, úgy sem kell felverni)
25 dkg cukor

Először is feltettem a karamell öntetet, egy kislábasban öntöttem tejszínt és a cukrot, majd alacsony hőmérsékleten addig főztem amíg kissé bebarnult és elkezdett sűrűsödni (nem kell kevergetni közben, és ne hagyjuk túlságosan besűrűsödni, mert a hűlés közben még sűrűsödik és dermed, ha nem vigyázunk vele a végén tejkaramella lesz belőle!). Bekapcsoltam a sütőt 180°C-ra alsó-felső sütésen.

A banánokat villával összenyomkodtam, hozzáadtam a tojásokat, az olvasztott vajat, a cukrot, a tejet és a vanília kivonatot. Egy másik kisebb tálban összekevertem a száraz hozzávalókat, vagyis a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a sót és a fahéjat.
Ezután a banános keverékhez hozzáöntöttem a lisztes keveréket és alaposan elkevertem. Egy gyümölcskenyér formát kibéleltem sütőpapírral, és banánt karikáztam az aljába, erre öntöttem a banánkenyér masszát. Az előmelegített sütőbe tettem és 1 óra alatt (TŰPRÓBA!) készre sütöttem.
Rácson kihűtöttem, majd felszeleteltem és a karamellöntettel kínáltam.

Grétának nem jött be - ki gondolta volna azok után, hogy csupa csokis édességeket szereti. 😄
Krisztiánnak viszont inkább elnyerte a tetszését.
Így hogy Grétának nem jött be legközelebb diósan próbálom megsütni - nála minden diós, mogyorós étel tiltólistás, mert allergiás rá.

Ti kipróbálnátok?😉

2017. március 19.

Csokoládés banánkenyér kuglóf

Eredetileg erre a hétvégére bécsi kuglófot terveztem, hogy sütünk Grétával, de észrevettem, hogy rengeteg megbarnult (sőt akadt néhány megfeketedett) héjú babán bujkál a gyümölcsös kosarunkban. Szerencsétlen banánoknak nálunk csak addig van keletje, amíg még kissé zöldesek, vagy normál sárgák, ha már jelentkeznek rajtuk az érés (túlérés) barna foltjai hirtelen megcsappan a kereslet, végül a teljesen megfeketedett  héjakban az elfolyósodottá vált  banánokat a kuka szokta megenni (micsoda pazarlás...). Nem szeretek ételt kidobni, próbálom tőlem telhetően menteni a maradékokat, felhasználni, lefagyasztani, vagy ha ne fagyasztható Zsuzsi barátnőmet szoktam meghívni belőle ebédre.😃
Szóval megláttam vagy fél tucat túlérett banánt, Krisztián már meg is vette, és rápakolta  az újabb adag friss ellátmányt és úgy döntöttem halasztjuk a bécsi kuglófot, mert én ugyan nem fogok ennyi gyümölcsöt szégyenszemre kidobni. Gyors keresés és megvolt a recept, csokoládés banánkenyér, így minden hétvégi tervet teljesítettünk:

  • együtt sütöttünk Grétával
  • méghozzá csokis kakaós süteményt
  • és megmentettük a kidobásra ítélt banánokat is.



Csokoládés banánkenyér kuglóf

Hozzávalók:
6 db (túl) érett banán - azért nem árt ha még nem folyik
26 dkg liszt (2 csésze)
13 dkg keserű kakaópor (1 csésze)
2 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. só
10 dkg olvasztott vaj (1/2 csésze)
120 ml semleges ízű növényi olaj (1/2 csésze)
33 dkg barnacukor (1 1/2 csésze)
2 db L-es méretű tojás
2 tk. vanília kivonat
20 dkg apróra tördelt étcsokoládé

Egy tálba kimértük a lisztet, a kakaóport, a szódabikarbónát, a sót és alaposan összekevertük.
Egy másik tálban villával összenyomkodtuk a banánokat, akkor jó, ha pürés, kissé folyósabb lesz az állaga. Ekkor hozzáütöttem a tojásokat és összekevertük a banánokkal, majd hozzáadtuk a cukrot, az olvasztott vajat, az olajat és a vanília kivonatot és ezekkel is jól összekevertük. Hozzáöntöttük a száraz hozzávalókat és homogénre kevertük a masszát (azaz ennek a nagy részét én csináltam, Gréta kis kacsóinak, túl nehéz volt). Legvégül az apróra tördelt csokoládét kevertük bele, Gréta nem tudta megállni, pár kockát kilopkodott és alkudozott, hogy ne is öntsük bele 😂.
Kiolajozott, kakaóporozott kuglófformába öntöttük és 170°C-ra előmelegített sütőbe tettem, kb. 1 órát sütöttem tűpróbáig.
Rácsra borítottam, de kihűlni sem volt ideje, jött az éhes siserehad és hamar letesztelték az eredményt. Nagyon csokis-kakaós és emellett jól kivehetően banános ízű, lágy tésztájú, nem fojtós sütemény, kifejezetten finom. Fél adagból pont egy őzgerinc formát lehet megtölteni, ha sokalljátok a kuglófot mennyiségét.

Kipróbálnátok ti is? 😉

2017. március 14.

Eredmény hirdetés - 2017 tavaszi játék nyertese

Véget ért a tavaszi játék. Tizenegyen írtatok nekem, és a következő javaslatokat tettétek a Csibekalandok tavaszi-nyári témáira:

  1. egyszerű és gyors receptek - alapvetően igyekszem a gyorsan elkészíthető receptek közül válogatni (bár a tortáknál ez nem szokott sikerülni), úgyhogy ezzel nem lesz gond, és mivel Gréta is mindig odatolja a kisszékét a konyhapulthoz, így tuti, hogy gyerekkel együtt készíthető ételek lesznek főként.
  2. Lakás dekorációk készítése - szépítgetem a saját lakásunkat is, de hozok nektek mindenféle inspirációt a dekoráláshoz, hogy ízlésetek szerint megtalálhassátok a nektek tetszőt.
  3. Jelenlegi diétám, küzdelmem a kilókkal - a  jelenlegi étrendemről is írni fogok, a közben felmerült nehézségekről és a megoldáshoz vezető útról, szerintem másnak is hasznos lesz az elmúlt 1 év tapasztalata.
  4. Történetek Grétáról - sok mesélni valóm van, lassan indul a Grétaszáj rovat is.
  5. Szobatisztaság elérése - nálunk éppen porondon van a történet, épp szoktatom Grétát így szó lesz a szobatisztasághoz vezető útról, az érettségről, a feltételekről és praktikákról is.
  6. DIY ötletek és megvalósításuk - én nagyon szeretem a csináld magad jellegű munkákat, mivel a munkahelyemen nem kifejezetten végzek kreatív munkát, így teljesen feltöltenek ezek a projektek, ígérem lesz belőlük bőségesen.
  7. Régi ház felújítása - nem igazán tudom, hogy milyen területen lenne érdekes a téma, pl: nyílászárók, tető, burkolatok cseréje, szigetelés, korszerű fűtési technológiák vagy lakberendezés és belső terek kialakítása. Ebben egy kis segítséget szeretnék kérni, hogy milyen területekről gyűjtsek anyagot hozzá.
  8. Lakberendezési tippek és ötletek - ugyan nagyon ízlés kérdése, de igyekszem több szempontból is körbejárni és saját tapasztalatokról is beszámolni.
  9. Heti menük - már gondolkozom az újabb heti menüterveken egy kicsit más koncepciót követve.
  10. Tavaszi-nyári szabadtéri családi programok, kirándulóhelyek - mivel (nem csak) az ország különböző pontjairól követtek, így megpróbálok megyénként készíteni egy összefoglalót, a Komárom-Esztergom megyei kirándulóhelyekről pedig igyekszem saját képet és tapasztalati összefoglalót is írni.
  11. Húsvéti lakásdekoráció - már elkezdtem gyűjtaeni az inspirációs képeket, nagyon aranyosak és izgalmasak is vannak közöttük.
  12. Hiszti kezelése, hol a megoldás - égető a probléma nálunk is így körüljárom a témát és keresem a megoldást.





A sorsolást szokásosan Grétával csináltuk Ő volt a sorsolási bizottság elnöke, én pedig a közjegyző, hogy biztosítsam a sorsolás hitelességét 😄

A nyertesünk pedig: Rémiás Tímea

Gratulálunk Neki! 👏😊

Hamarosan felvesszem veled a kapcsolatot a szállítási adataidért, és küldöm a Csibekalandok ajándékcsomagodat.

Amire még számíthattok:
  • ismét megújul az oldal, új arculatot terveztem,
  • pótolom az amerikai mértékegység átváltó táblázatot (erre már egy éve vártok),
  • van néhány beragadt receptem is amit pótolni fogok,
  • kiegészítem a pelenka tesztet 5 fajta pelenkával (a nagy érdeklődésre való tekintettel),
  • süti és tortadíszítés az alapoktól,
  • sütési kellékek és alapanyagok legjobb webshopos beszerzési helyei,
  • varrási az alapoktól.
Remélem ezek után is találtok kedvetekre való témákat itt a Csibekalandokon, minden kérdésetekkel és kérésetekkel keresstek meg bátran, amiben csak tudok segítek.
Szép estét kívánok Mindenkinek! 😘

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...