2014. április 20.

Répatorta

Amikor gyerekek voltunk, a húgom kedvenc vicce a nyuszikáról és a répatortáról szólt, amit vagy napjában százszor elmondatott a nagymamánkkal és hatalmasakat kacagott a vicc csattanóján: "Fújj, de utálom!".
Akkor még azt sem tudtuk milyen az a répatorta, de egy ideje felkeltette az érdeklődésemet és keresgélni kezdtem, hogy végre megtudjuk milyen is az torta, amit nyuszika annyira utál.
Már karácsonykor is elkészítettem ezt a tortát, akkor sajnos nem valami nagy sikerrel, mert valami  oknál fogva a torta közepe nem akart megsülni, még akkor sem, amikor a széle már égett. Szóval most eljött az alkalom, hogy újra nekifussak, hátha így húsvét táján nagyobb lesz a sikerem és végre az asztalra kerülhet ez a nem túl édes, szénhidrát csökkentett, egészséges tortácska. Idén nem vittem túlzásba az ünnepi sütögetést, így ezen kívül csak gyümölcsös kosárkákat készítettem, azt is diétásan, így talán még én is ehetek belőle egy két darabot.



Recept innen


Répatorta mascarponés kalappal

Hozzávalók:
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
10 dkg barna nádcukor (legközelebb időben gondolkozok, hogy a sütésre ne fogyjak ki a xillitből)
5 dkg finomliszt
1 púpos tk sütőpor
2 kk őrölt fahéj
1 késhegynyi őrölt gyömbér
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
22,5 dkg kislyukú  reszelőn lereszelt sárgarépa
12,5 dkg durvára darált dió
1,3 dl olaj
2 db tojás
1 db narancs reszelt héja

Mascarpone kalaphoz:
25 dkg mascarpone sajt
10 dkg porcukor (ez már így is csak fele mennyiség az eredeti recepthez képest, de szerintem még  lehetne csökkenteni, hogy kevésbé legyen édes)
1 db narancs reszelt héja

A sütőt bekapcsoltam alsó-felső sütésen 180°C-ra. Egy 26 cm-es tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, az oldalát pedig kivajaztam.
A tojásokat tálas mixerbe ütöttem és a habverővel szinte fehéredésig (habosra) kevertettem a géppel. Közben egy tálba kimértem a liszteket, a sütőport, a fűszereket és hozzájuk reszeltem a megmosott (alaposan megsikált) narancs héját. Krisztián lereszelte nekem a répákat, amihez hozzákevertem a durvára darált diót és ezeket is a lisztes keverékbe forgattam. A közben felhabosodott tojáshoz hozzáöntöttem az olajat és a cukrot, majd még addig kevertettem, amíg a cukor teljesen felolvadt benne.
Végül a tojásos habot spatulával óvatosan  a lisztes keverékbe forgattam, a tésztát belesimítottam az előkészített formába és betettem a sütőbe 35-40 percre, hogy biztosan átsüljön a közepe is.
Amikor kisült kivettem a tortát a formából és rácson hagytam kihűlni.

A tetejére a mascarponét néhány laza mozdulattal kikevertem a porcukorral és a lereszelt narancshéjjal és már rá is simítottam a torta tetejére.

Mivel Krisztián tündéri volt és besegített a kosárkák készítésénél (kenegetett, töltögetett és díszített is), ezért még arra is volt időm, hogy marcipán répákat készítsek a torta szélére, pontosan 16-ot, hogy minden szeletre jusson.
És ami a legfontosabb volt azon kívül, hogy finom legyen: végre átsült a közepe is. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...