2020. május 12.

Lakberendelési tippek - hogyan legyen szép és parktikus egyben az otthonunk

Ennenk a bejegyzésnek nem az lesz a lényege, hogy mi szép és miket tegyünk az otthonunkba, hogy stílusosak legyünk. Hiszen mindannyian mások vagyunk, míg egyeseknek a farm stílus jön be, valaki a klasszikus berendezésre esküszik, akad akinek a minimalista lakberendezés áll közel a szívéhez és valaki az eklektikus stílusban berendezett lakásban/házban érzi otthon magát. Senkit sem szeretnék rábeszélni semmire és megmondani, hogy rendezze be az otthonát.
Szeretem ha a mi ízléünk szerint szép az otthonunk, de nem vagyok haljalndó a küllemért cserébe feláldozni magam - a lakás legyen értünk, nem mi a lakásért. Éppen ezért a praktikum legalább annyira fontos szerintem mint a szép kinézet. A külcsíny és a praktikum ötvözésével szeretnék nektek néhány ispiráló ötletet mutatni.

Előszoba

A legtöbb esetben kicsi, keskeny és nem a legvilágosabb helyiség (szerencsés ember akinek nagy, tágas és világos). Méretei miatt több ember együttes ott tartózkodása igencsak kényelmetlen lehet - reggeli rohanás, indulás oviba, munkába, de több vendég együttes érkezése is problámás lehet, ki vegye a cipőjét, ki a kabátját, hol a táskám, a gyerek alvós plüsse... A nagy tülekedésnek általában a fal issza meg a levét. Ez fokozottan igaz a gyerekes és az állatokat tartó családokra - bár megvallom őszintén még Gréta születése előtt voltak olyan (gyerektelen) vendégeink, akik az első 5 másodpercben hazavágták a falat 😂
Nálunk kb havonta lenne időszerű egy festés, de ez abszúrd és kivitelezhetetlen kategória. 
Gyerekkoromban az előszobánkban borovi fenyő lambéria volt (sőt még a nappaliban is), esélyünk sem volt semmit összemancsolni. De bevallom nekem nem igazán állt közel az ízlésemhez (sem akkor, sem most). A fenyő az évek múlásával sötétedik, nem lehetséges megtartai egy bizonyos árnyalatát, és mivel puha fa könnyen sérül a sérülés helyén újra az eredeti árnyalat lesz látható.
  • Hogy megvédjük az előszobát a folyamatosan foltos, koszos faltól, és a sérülésektől már sokkal stílusosabb megldások is vannak mint a retro lambéria. Egyedileg is kivitelezhető, de kereskedelmi forgalomban is kapható a legújabb falburkoló az English panel. Kultúrált marad a kinézet, könnyen tisztítható, fehér színben pedig optikailag is megnöveli a kis előszobánk terét. 

Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása
  • Igazság szerint még a lambériától sem zárkózom el teljesen, de nem a hagyományos formájában, inkább skandináv stílusban fehérre festve, lakkozva. A pálcás mintázatú a személyes kedvencem.
Kép forrása

  •  Ami pedig már tényleg az újabb trendeket követi az a a falra felfordított vinyl vagy laminált padlóburkolat (akár vízszintes, akár merőleges mintában kirakva).
Kép forrása
  • Optikailag növelhetjük a teret egy egész alakos tükörrel és ha maradunk a világosabb árnyalatú falaknál elkerülhetjük a komor, odú hatást.
  • Ha elég nagy hozzá az előszobánk érdemes beépített gardróbot is csináltatni, hogy az éppen nem aktuális ruhadarabok és cipők ne legyenek folymatosan elő, a zsúfoltság hatását keltve. Ha erre nincsen helyünk ügyeljünk arra, hogy az évaszakváltásokkor elrajuk a ruhásszekrénybe a kabátokat, csizmákat, cipőket.
  • Azért is mert általában sötét helyiségről van szó, gondoskodjunk a megfelelő világításról.
  • Saját tipp: a téli időszakra rendszeresíteni szoktam egy dobozt az öltöző padon amikbe a sapkákat, sálakat, kesztyűket rakom, így nem keverednek el, nem esnek ki akabátok ujjából, zsebéből, mindenki megtalálja a magáért a reggeli rohanásban.

Konyha

Amikor a konyhánkat terveztem jó lett volna már túl lenni pár tapasztalaton, sok bosszúságot megspórolhattam volna vele, de ugye a saját hibáiból tanul az ember. Bár meg kell valljam, ha akkor jobb anyagi körülményink lettek volna nagy valószínűséggel máshogyan alakítjuk a lakást, de akkor éppen annyira fototta, hogy a legfontosabbak meglegyenek (ágy, asztal, tűzhely, hűtő). Semmi extra, nemhogy lehetőség a nagyobb alakításra. Fontos volt belátnom, hogy hiába lehet nagyon kényelmes a magasan beépített sütő, a konyha mérete és adottságai miatt erre csak úgy lett volna lehetőség, ha a ha mindössze egy 60x60 cm-es munkapultom maradt volna. Teljes esztelenséglett volna - Tatán amikor még a szüleimnél laktunk is csak egy mini főzőfülkében dolgozhattam és az albérletben is, tudtam mennyire kényelmetlen, a belátás sokkal hasznosabbnak bizonyultmmint egy oda nem illő dolog beerőszakolása.
  • A legnagyobbat a színnél hibáztam. Akkoriban az egész alkást a lehető legminimálabb stílusban terveztük berendezni erős kontrasztokkal. Mindenhova bézs falakat és sötétbarna bútorokat álmodtunk meg, köztük a konyhába is.De sajnos mióta beszerelték nem volt szép a bútorom (ennek már több mint 8 éve)😢 Szerintem ennél rosszabb választásom nem is lehetett volna, hiába törlöm, sikálom, suvickolom, fényezem, polírozom mindig foltos és csíkos marad, koszos bútor benyomását kelti. Mostanában nagy divat a fehér konyha, anyukám is ilyet csináltatott - kis cserkész becsületszavamra mondom azon kevésbé látszanak meg a konyhai foltok, és szépen folt és csíkmentesre lehet törölni. Leginkább úgy gondolom, hogy a közép és világos árnyalatú bútorokkal van a legkevesebb probléma - nem kényesek és könnyen tisztán tarthatóak.
Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

  • Ha lehetőségünk van rá alakíttassunk ki a konyha közelében egy kamrát, tároló helyiséget, a legtöbb tartós élelmiszerjobban érzi magát a hűvösebb páramentes környezetben, amit a konyhában kicsit nehezebb kivitelezni. Az áttekinthető rendszerezéssel nagyban megkönnyebbítjük a saját dolgunkat is. Ha nincs lehetőségünk kamra kialakítására akkor lehetőleg minél messzebb a tűzhelytől lévő szekrénybe pakoljunk, hogy a főzés közben keletkező meleg és gőzök minél kevésbé áthassanak az élelmiszerek minőségének.
Kép forrása

Kép forrása

  • A konyhabútor tervezésénél érdemes gondolni a kisgépeinkre is. A legtöbben nem szeretik őket a pulton hagyni, kivételt talán egy Kitchen Aid robotgép jelenthet, ami önmagában is éke lehet egy konyhának. De ez a gép kevesek otthonában van jelen, általában a túl sok kisgéptől a pult zsúfot lehet, nem marad használható munkafelületünk. Emiatt a legtöbb ember a szekrény, mélyére, tetejére, a kamra legeldugottabb pontjára száműzi őket - ahonnan egy idő után már nincs visszaút, porfogó válik belőlük. Egy redőnyös vagy felnyíló ajtós pultra ültetett szekrénnyel megoldható a probléma. Mégjobb ha a villamos vezetékek tervezésekor a szekrény belsejébe is tetetünk dugaljokat, így tényleg nincs szükség a mozgatásra, használatkor kinyitjuk a szekrényt, utána pedig el tudunk rejteni egyszerre mindent.
Kép forrása

  • Legyen kicsi vagy nagy a konyhánk, a megfelelő hely kihasználás és berendezés kulcsfontosságú.A nyíló ajtók hossz helykihasználásúak, ha éppen most terveztek konyhát inkább godoljátok át a fiókos redszert. Egy kis furfanggal még a lábazati léc helyére is tároló fiókot lehet csináltatni.
Kép forrása

Nappali

Nekünk sajnos le kellett mondani róla, mert csak 2 szobás a lakásunk. Grétával voltam 9 hónapos terhes amikorra beérett a gondolat, hogy el kell adnunk a sarokkanapénkat és egy rendes ágyra kell cserélnünk. A hátunk már nem bírta a az illesztések okozta folyamatos hátfájást (ezt emeljétek a négyzetre egy hordónyi pocakkal). Így megszűnt a nappalivá alakítható hálónk, de valljuk be hosszú távon nem egészséges a kinyitható kanapékon való alvás.

  • Egy nappali berendezésénel sok minden megengedett, hiszen a lényeg az, hogy otthonosan érezzük magunkat. Itt együtt lehet az egész család, játszhat, olvashat, beszélgethet, filmet nézhet. A legfontosabb talán egy kényelmes kanapé, amin mindannyian elférünk, hosszú távon is kényelmes rajta az ülés és nem hátrány ha ágyazható. Így ha vendégünk lenne gyorsan fekhelyet készíthetünk neki.
  • Gyakran történnek balesetek a gyerekes és a kisállatos családoknál főleg, de valljuk be velünk is előfordulnak néha szerencsétlen véletlenek ezért nem árt ha a kanapé víztaszító anyagú, könnyen letörölhető, esetleg a huzata mosható.
  • Egy kávézóasztal mindenképpen praktikus bútordarab a nappaliban, nemcsak a bögre kávénakt tehetjük ide, köré gyűlve társasozhatunk, a gyerekekkel, biztonságban letehetjük a nasit az esti filmnézéshez.
  • Gondoskodjunk a megfelelő világításról, ne csak a teret világítsuk be, alakítsunk ki hangulatvilágítást és az olvasáshoz is legyen irányított fény a helyiségben.
  • Ízlés kérdése, hogy mi tetszik nekünk, de képekkel, családi fényképekkel, néhány cserepes virággal sokkal otthonosabbá varázsolhatjuk a teret.

Kép forrása

Kép forrása


Munka sarok

A jelenlegi járványhelyzet sokakat az otthoni irodakörnyezet kialakítására kényszeritett, de volt akiknek már korábban is szükségük volt rá. Igényfüggő, hogy egy teljes helyisgéget, teljes csöndet és nyugalmat igényelő e a munkánk, vagy elégséges éppen csak egy kis sarok kialakítása egy kisebb asztallal.
  • A lényeg a megfelelő fény, ha lehetséges akkor természetes fény közelében alakítsuk ki, ha erre nincs lehetőségünk mindenképpen legyen a közelben áramforrás, hogy asztali lámpát kapcsolhassunk és a munkaeszközünket is üzemeltetni tudjuk róla.
  • A tároláshoz polcokat, fiókos konténereket, de akár térelválasztó polcot is használhatunk.
  • Talán mégis a legfontosabb a kényelmes szék, legyen az akár görgős, akár normál, a hosszú munka alatt  nagyon lényeges, hogy megfelelő tartásban üljünk.
Kép forrása

Kép forrása

Hálószoba

A nyugalom szigete, ide tényleg pihenni térünk be fontos hogy kialakításában is ezt helyezzük előtérbe.

  • Az ágy a legfontosabb, hiszen az egész napunkat befolyásolja az éjszakai alvásunk. Felejtsük el hosszú távra a kihúzható ágyakat, alkalmilag elmegy, de folymatosan használva tönkreteszi a hátunkat. Az ágyrácsok kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy minél több legyen a rácsok száma, hogy optimálisabb alátámasztást biztosítsanak. A matrac kiválasztása is kulcs fontosságú, ha megtehetjük, ne sajnáljunk erre többet áldozni, meg fogja hálálni.
  • A legjobb ha a hálóba minél kevesebb műszaki eszköz kerül be, így minél zavartalanabb az alvásunk (tudom ez sokaknál nem kivitelezhető, de legjobb ha a tv kint marad a nappaliban és a hálót tényleg csak pihenésre használjuk).
Kép forrása

Kép forrása

  • A legtöbbünk hálójában kaptak helyet a ruhásszekrények. Ami a legtöbb holmi elnyelésére képes az a gardrób szekrény, de ami a legpraktikusabbnak bizonyul az bizony a fiókos komód. Könnyen hozzáférhetőek és áttekinthetőek benne a ruhák, nem kell sokáig keresgélnünk, kotorásznunk, hogy megtaláljuk amit keresünk. Fiókrendezőkkel még átláthatóbbá tehetjük a szekrényt. A gardróbszekrény viszont tökéletes az elnyelésre, az éppen nem szezonális kabátok, cipők, vastag téli pulcsik, vagy éppen a nyári ruháink. Akár vásároljuk akár méretre készíttetjük jó választás lesz. A tolóajtós darabok helytakarékosabbak, de a nyíló ajtós darabok ajtóbelsőit felhasználhatjuk egy egész alakos tükörnek, vagy akár ékszertartónak.

Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

  • Akiknél a hely nem akadály érdemes elgondolkodni egy gardrób helyiségen. Mindig eszembe jut a Sex és New York sorozat Carrie Bradshawjának kis lakása és a lakáshoz mérten hatalmas gardróbja, de szerintem többünket is megbabonáz a gondolat, hogy egyszer nekünk is lehet egy saját helyiségünk, ahol imádott ruháinkat, cipőinket és táskáinkat tartjuk, szeretetjük, dédelgetjük...

Kép forrása

Fürdőszoba

Itt még viszonylag frissek a tapasztalataim a tavalyi felújítás után.

  • Fontos hogy miután felmértük a helyiség adottságait a legoptimálisabban kihsználjuk azt, akár a zuhany, akár a kád mellett döntünk, esetleg mindkettőre van lehetőségünk úgy tervezzük meg a beépítési helyeket, hogy lehetőleg ne legyen túlzsúfolt, fullasztó érzésünk. (Persze egy panel fürdőszobánál szinte kivitelezhetetlen, de már láttam képeket  ilyen helységek felújításáról, ahol csodát tett 1-2 jól kivitelezett ötlet.)
  • A járólap és a csempe kinézete ízlés kérdése, az viszont biztosnági szempont, hogy a járólapunk legyen matt és struktúrált felületű (a nagyszüleim fürdőszobájába került le a 70-es években fényes járólap olyan életveszélyes volt, hogy végül a nagymamám telerakta darabszőnyegekkel, hogy elekrüljék a baleseteket). A csempe már nem biztonsági szempont, viszont annál inkább a praktikumot szolgálja, ha itt se fényes csempét választunk - az életünket is a csiszatolásával, fényesítésével fogjuk tölteni... A színek terén érdemes kerülni a nagyon erős, sötét színeket - pillanatok alatt kiül rajtuk a vízkő, már egy zuhanyzás után is fehér foltos pöttyös lehet pl a fekete csempe.
  • A csempézés magassága is nagy dilemma lehet, plafonig, vagy csak derékig, esetleg csak a zuhany, kád melletti falnál. Ez szerintem ízlés kérdése leginkább, valakit a végigcsempézés a kórházakra emlékeztet, én pl. a gondolatától is rosszul vegyok, ha beküldöm Grétát kezet mosni egy kakaós palacsinta evés után, és közben végigtapizná a csempe nélküli falat... rémálom. De ismerve magunkat választhatjuk a csempe nélküli megoldást is.
  • A törölköző szárítós radiátorokkal helyet spórolhatunk, sőt ha kiépíttetünk áramforrást a közelében, akkor elektromos hálózatra is köttethetjünk, hogy a tavaszi-őszi köztes fűtés nélküli hűvösebb időben is rendesen megszáradjanak a törölközőink.
  • Én a rejtett megoldások híve vagyok legyen szó szerelőablakról, takarítószer tároló szekrényről vagy a törölközök tárolóhelyéről. Ha már egy szép fürdőszobát készíttetünk, felújíttatunk nem szeretnénk egy a környezetétől elütő műanyag szerelőablak, elöl tornyosuló tisztítószeres flakonok rontanák az összképet, nem beszélve arról hogy kis gyerekes családoknál kifejezetten veszélyes is lehet. Szerelőablaknak lehet már kapni remek csempézhető, mágneses záródásút, ami teljesen észrevétlen marad, akármilyen csempét is választunk. A tisztítószereket igyekezzünk úgy elhelyezni, hogy minél magasabbra kerüljenek, a csukható ajtós szekrény talán a legideálisabb választás. Nincsen szükség hozzá nagy helyre, egy kis falbeugró, a wc tartály feletti falrész is tökéletesen megfelelő.
  • Ha fel tudunk áldozni 10 cm-t a  fürdőszoba méretéből, akkor beépített polcokat készíttethetünk a kádhoz, zuhanyzóhoz. Nagyon praktikus és maga a látvány is kész dekoráció.
  • Régen a fürőszobák sötét helyiségek voltak, rossz megvilágítással, alacsony wattszámú izzókkal - "mert minek oda díszkivilágítás". Elég nagy bolondság ebben a formájában. Átlalános menyezeti világításra és irányított fényre a mosdónál nagy szükség van. Sem egy normális borotválkozást nem lehet megcsinálni a férfiaknak, sem egy vállalható sminket, szemöldökszedést nem lehet megcsinálni vaksiskodva egy 40 wattos izzónál.
Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

Kép forrása

Mosókonyha

Akinek lehetősége van egy háztartási helyiség kialakítására és nem a fürdőszobában kell elhelyezniük a mosó (és esetleg szárítógépet) azok igencsak szerencsés helyzetben vannak, nagyobb terük marad a fürdőszobában a helyiség is rendezettebb marad. Ebben az esetben nem szükséges a fürdőszobában kialakítani a tisztítószeres szekényt és a szennyestartónak sem kell a fürdőben helyet keresnünk.
  • Emeletes háznál abban az esetben ha a mosókonyha a fürdő alatt van,  készíthető szennyesledobó, így célzottan oda jut a fürdés előtt levetett szennyes ruha a szennyestartóba.
  • Nem kell nagy helyiségre gondolni, szó szerint egy kis lyuk is elég, persze, ha sikerül akár 1 m2-rel nagyobb helyet erre szánnunk akihsználtságát s tovább növelhetjük. A mosó, szárítógépen kívül helyet kaphat itt a bojler, a kazán, de vizes blokk kialakításával a  foltos ruhák előkezelését is elvégezhetjük. 
Kép forrása

Kép forrása

Gyerekszoba


Én a semleges nem túlságosan babás gyerekszobákban hiszek. Gréta szobáját milliószor átrendeztük már az éppen aktális igények alapján, de maga a szoba születése óta ugyanaz és még most majdnem 6 évesen is tökéletes neki. Persze aki bolondul a Disney figurákért, a macikért, vagy akár a nyuszikért készítsen bátran ilyen szobát, csak számítson arra, hogy esetleg 2-3 év múlva újra kell tervezni a designt, mert egy önérzetes 3 évesnek már konkrét elképzelései vannak és a kedvenc mesehősök bizony gyakran váltják egymást. 
  • Csupán az én javaslatom, hogy optimális ha a gyerekszoba unisex színű, a fali díszítések helyett inkább válasszuk a képeket (ezeket könnyebb egy-egy kendvenc mesehős váláskor lecserélni) valamint a dekorációval tudjuk mesebeli gyerekszobává varácsolni a helységet.
  • Mostanában nagyon nagy divatja van a házikó ágyaknak, amik tényleg imádnivalóan cukik és esküszöm én is szerelmes vagyok beléjük, de számomra ugyanaz a kategória, mint a gyerek mintás fal/tapéta. Ezért nem vettünk 140x70-es gyerekággyá alakítható rácsos ágyat sem, mert ez is csak egy köztes állípotot jelent, amit pár éven belül le kell cserélni. Egy jó kialakítású ágy használható már közvetlenül a rácsos ágy lecserélése után és kitart amíg a gyerek otthon lakik (maximum a matracot kell időközben cserélnünk). Az is lehet hogy ebben a kérdésben túlságosan gyakorlatias vagyok, ítéljétek meg magatok, hogy inább szeretnétek pár évente a bútorok lecserélését, vagy inkább hosszú távra fektettek be.
Kép forrása
  • A gyerekek majdnem 100%-a kipróbálja az a falra firkálást. Naívan azt hittem, hogy latexes mosható festék ebben segítséget nyújthat, de mint tudjuk az életben több dologban tévedtem már, nos ez is pont ilyen volt (korábban a gyerekszoba festésénél már említettem nektek, hogy leginkább a Héra latexes fesékkel volt problémám - soha többet ilyen festéket). Gréta is összefirkálta a saját falát - egyszerűbb volt a sztori, mert csak grafit ceruzával - hát nem hogy könnyen de nehezen sem volt letörölhető a mosható festékről (a popsitörlővel való sikálás sikeres volt, eltűnt a firka és a fal színe is vele együtt, ezt a részt újra kellett festenem). A mostani eszemmel, tuti készítettem volna egy falrészletet krétatábla festékkel (mondjuk egy házikó formában lefestve) ahova szabadon lehet rajzolgatni, firkálni következmények nélkül.


Kép forrása

Kép forrása

  • Érdemes a gyerekek számára elérhető helyre is tenni  mesekönyvekből, ahhoz hogy szeressék, forgassák később pedig olvassák őket, hozzáférhetővé kell tenni számukra. Itt egy kis olvasó kuckó kialakítása is javasolt.

Kép forrása

  • Utoljára pedig talán a legfontosabb: a dobozok. Mert egy gyerekszobában nélkülük talán soha sem lenne rend. Elnyelik amit el kell, méghozzá pillnatok alatt. A gyerekek is nagyobb kedvvel állnak neki a pakolásnak ha a plüssöket, babákat, kisautókat, stb. nem glédába állítva kell visszarakosgatniuk a polcra, hanem csak a megfelelő dobozba kell bepakolniuk

Kép forrása

Remélem sikerült egy-két hasznos tippet adnom nektek. Biztosan van még sok lehetőség, amiről nem esett szó, ha eszetekbe jut ilyesmi kérlek írjátok meg, hogy másnak is segítség lehessen.


2020. május 3.

Csibekalandok - életünk a karanténban Grétával

Mióta Gréta 2 éves lett megritkultak a róla szóló bejegyzések. Korábban havonta írtam róla, a fejlődéséről, a szokásairól, a kedvenceiről, de ahogyan észrevettétek a munkába állásom óta folyamatosan egyre kevesebb a bejegyzés a blogon, nem volt már időm, erőm, energiám így maradt meg az évenkénti beszámoló róla. Most ti kértétek, hogy a következő alkalommal Grétáról írjak így összeszedem a legfontosabbakat és mutatok néhány képet és videót is róla.

Szóval 5,5 éves lett 120 cm magas, 20 kg és 29-es a lába. De ezek csak a száraz tények, ami valóban meghatározza őt az a személyisége. Krisztián nem tudom milyen volt gyerekként, így arra tudok csak alapozni, hogy Gréta külső jegyeiben továbbra is apára hasonlít, a személyiségében pedig nagyon is rám ütött, sőt úgy néz ki rajtam is alaposan túltesz...


Alkatra vékonyka, nem sovány, talán az átlagosnál picit vékonyabb, de nem tartozik a kóros kategóriába. Változott az alkata az utóbbi 1 évben, eddig hosszú felsőteste volt és rövid végtagjai, elég aránytalan volt a testfelépítése, mostanra viszont elkezdtek nyúlni a lábai, így már nem tűnik olyan aránytalannak, bár az most is látszik még, hogy extra hosszú a törzse.

Elég sokáig nem volt Grétán egyetlen anyajegy, sem szeplő, az utóbbi 2 évben jelent meg az első anyajegy és azóta még 3, majd a szeplők is előjöttek a nóziján.

A haja már nem olyan erős rókavörös, mint amikor megszületett, sokat szőkült, de tincsekben még mindig vannak erősen vörös loknijai.
A haja minősége Krisztiénéhoz hasonló - kevés és göndörödésre erősen hajlamos, főleg ha párás az időjárás.

A törött bal első felső metszőfoga erősen mozog (bár már egy éve azt mondta a fogorvos, hogy nemsokára kiesik, ázóta is rendületlenül a helyé van, már már legalább 2 éve el van halva). Erre az a teóriám, hogy az egész évben szedett K2D3 miatt van még a helyén a fogacska. Az alsó első jobb és bal metszőfogai épphogycsak, de már megmozdultak.

Már nagyon korán megnyilvánult, hogy jobb kezes (ezt Krisztián nehezen dolgozta fel, nagyon szerette volna ha bal kezes lesz és ezáltal másként szemléli a világot, de nem jött össze).A ceruzatartása botrányos, azt még gyakoroljuk.

Okos és jó esze van, ezt nem elfogult szülőként mondom, 2-3 hallgatás után visszaénekel szinte bármilyen dalt (leginkább a mesékben hallahtó dalok vannak terítéken), de ha valamihez nincs kedve a jó Istennek se tudom rábírni, hogy megjegyezze. Így jártunk pl. a címünkkel is. 2,5 évesen már el tudta mondani, hogy Tatabányán lakik és hogy hívják a szüleit (vezetéknevekkel együtt). 3 év kellett hozzá hogy megjegyezze a pontos címünket (fontosnak tartottuk, hogy ha bármi történik, elveszne, elkavarodna el tudja mondani, hogy hol lakik, hogy hazakerülhessen). Az orrfújást is csak most a télen tanulta meg. Hiába tanítgattuk évek óta egyszerűen nem ment, bárhogyan mutattuk, magyaráztuk, szemléltettük, egyszerűen nem tudta megcsinálni (amíg az unokatesója már másfél évesen ki tudta fújni az orrát, Grétának ehhez 5,5 évre volt szüksége).

Mostanában a betűk és a számok érdeklik nagyon. Tudatosan hoztuk az életébe az olvasást és a könyvek szeretetét és meg lett az eredménye. Már régóta mondogatja, hogy már alig várja az iskolát, mert meg akar tanulni olvasni, hogy ő is olvashassa a mesekönyveit. Az utóbbi időben apának sokat kell iskolásat játszani vele. Nem célunk, hogy bármire is megtanítsuk, de az útjába állni nem fogunk, ha valamit meg szeretne tanulni. Így ha kérdez válaszolunk, sőt segtünk is, ha próbálkozik, hogyan másolja le a betűket. Van amit ismer és van amit csak másol. Mivel szeptembertől lesz csak nagycsoportos, az évvesztessége miatt még nem mehet iskolába így bőven van ideje, hogy a koncentrációja javuljon. Egyedül az hibádzik, az érdeklődése már most is maximális, csak könnyen elkalandozik...
Nagyon szeret mostanában babázni, szerepjátékokat játszik a babákkal és a plüss állataival, ezenkívül legózásban is egyre ügyesebb, nagyon sokat rajzol (szinte minden rajzán van egy királylány). Ügyesen kirakózik, a 200 db-os kirakót egyedül sec-pec összerakja.
Jókat szoktunk együtt társasozni, a kedvencek mostanában: Bogyó és Babóca - Erdei kirándulás, Olaf a jégen, Kukacvadász, Elveszett játékok, Cseresznyéskert és legújabban a felnőtt társasok is nagyon bejönnek neki a Carcassonne, és a retro Gazdálkodj okosan az aktuális favoritok.

A könyvek szerelmesi vagyunk mindhárman, Grétában is éppolyan hevesen ég a könyvek iránti szenvedély mint bennünk. Már évek óta nagy kedvencei a Dr. Seuss könyvek ( Kalapos macska, Kell egy kedvenc, Ha volna egy cirkuszom, Zöld sonkás tojás, Rókamóka, A kalapos macska visszatér) ezeket egytől egyig fejből tudja. Elkezdtük megvenni neki a Disney aranykönyv sorozatot amit elég sűrűn olvasunk, de újra elő-előkerülnek azok a a Barátnőm Bori mesés füzetek amilyen téma éppen nagyon foglalkoztatja, (pl: Bori és a fogtündér, vagy Bori beteg, Bori szülinapi buliba megy, Bori a balerina). Még nem igazán olvassák a korosztályának, de ebben kicsit koravén, imádja  Harisnyás pippi összes történetét, hatalmasakat kacag az elképesztő kalandjain. Néhanapján előkerül a nagy Benedek Elek összes és a Kis gyerekek nagy mesekönyve, de ezek ritkábban kerülnek olvasásra.

A sok olvasás miatt a korához képest hatalmas a szókincse, de nem mindig sikerül megfelelő szövegkörnyzetbe raknia őket. A ragozásba is sokszor belekeveredik, javítjuk, de a figyelme elkalandozó, nem is mindig jut el a célig amit monduk.

Nem tabu náluk a mese nézés, de szabállyok mellett most a karantén alatt maximum napi 2 mese engedélyezett, de van hogy csak egy lesz belőle. Én rendesen 8 órában dolgozom itthonról is, így délelőttöként nem tud vele játszani senki - hatalmas bűntudatom is van miatta, hogy nem foglalkozom vele úgy mint más anyukák, de most az én fizetésem az egyetlen fix bevételi forrásunk amiből mindent meg kell oldanunk, így nem mondhatom azt hogy nem dolgozok. Délután már együtt játszunk miután felébred, de akkor is elszomorít, hogy egész délelőtt egyedül kell lennie. Visszakanyarodva a mesékhez szereti azokat ameséket emikben énekelnek: Mary Poppins, Mari Poppins visszatér, Moana, Jégvarázs2, Bűbáj herceg, Bűbáj, Szépség és a szörnyeteg, Dzsungel könyve, Shrek.

Igyekszem olyan játékokat játszani vele, mikhez szükség van a koncentrációra, összpontosításra, de hajlamos a bestresszelésre. Ha szólok neki hogy tévesztett, nézze meg jobban hajlamos annyira stresszelni magát hogy teljesen szétesik és már semmit nem képes megcsinálni. Ilyenkor abbahagyjuk és más alkalommal próbálkozunk újra akkor rendszerint ha nem is elsőre de másodikra sikerül neki.

Imád táncolni, szeptemberben a balett mellett elkezdett az oviban showtáncolni. Amilyen kis trampli volt 3 évesen amikor kiscsoportban elkezdte a balettet, most olyan kecses tud lenni, a show tánc karácsonyi gála bemutatóján pedig láthattuk milyen fantasztikus jó lett a rimusérzéke. Minden porcikájában ott a zene, teljes átéléssel táncol.

A személyiségétől olykor falnak megyek és előre rettegek a tinikortól... Nem vagyok egy engedékeny anyuka, Krisztiántól már sokszor meg is kaptam, hogy túlságosan katonás a szigorom. Következetes vagyok Grétával, mégis olyan mértékű dacba és ellentmondásba ütközöm vele ami már kezelhetetlen. Sokszor megkapom, hogy "nem érdekel mit mondasz!", "úgy sem csinálom meg amit mondasz!" hatalmasak a hisztik, még nem tudom a megoldást. Ha Krisztián éppen otthon van amikor történik akkor neki elég ha megemeli a hangját erélyesen rászól Grétára és minden megoldódott - szótfogad és befejezi a hisztit is.

A kisasszony sztárallűrei közé tratozik mostanában az időhúzás művészi szintre emelése legyen szó öltözésről, pakolásról, de azt hiszem a legrosszabb az evés.
Még most is emlékszem, hogy mennyit sírtam amikor már hozzátápláltam Grétát - kész rémálom volt az etetés. Folyton azon rettegtem hogy éhen hal, mert szó szerint szinte semmit nem akart megenni bármit készítettem neki. Most annyiban változott a dolog, hogy viszonylag elég sok mindent megeszik, de képes egy szelet kenyérből készült szendvicsen másfél órát elnyámmogni. A mennyiségek általában vicc kategóriásak (kb annyit eszik, mint amennyit a bölcsődében adtak nekik, pedig azt a saját szememmel láttam,  hogy kb egy 8-10 hónapos csecsemőnek elegendőek). De ez nem igaz az édességre, ha sütit sütök, vagy megengedjük, hogy a mikuláskor, húsvétkor felhalmozott édességekből egyen akkor bezzek nem húzza az időt és nem is mikron méretű falatokat tol az arcába 😂

Nagyon szereti a vadast, a sült csirkét rizibizivel, (ne nevessetek, de imádja) a spenótot - mondjuk én nem úgy készítem ahogyan a közétkeztetésből ismerjük 😜 Szereti a tojást szinte minden formában Fehértojás - keménytojás, sárgatojás - rántotta, lapostojás -tükörtojás. Utálja a májat, elég nagy húsrajongó, legyen az ragu, pörkölt, sült neki egyre megy. A halat csak halrudacska formájában hajlandó megenni sajnos. A zöldségek közül már megeszi az uborkát, a paprikát, a sárgarépát, a kukoricát, a borsót, a gombát és a céklát céklasalátaként, viszont utálja a paradicsomot, a hagymát és a káposztát.
A gyümölcsök könnyen csúsznak neki, mandarin, narancs, alma, ananász, kivi, eper, málna, áfonya, cseresznye, barack, körte (a pomelót nem tudtam vele megszerettetni).

A gyakori felsőlégúti megbetegedések miatt 2 éve leszoktattam a tejről, azóta csak kókusz és mandula tejet iszik, ez nagyon sokat javított az egészségügyi állapotán. Az áttörést a K2D3 vitaminnal értük el, 2 éve nem volt felső légúti megbetegedése, amióta elkezdte szedni. Emellett szokott kapni C vitamint és időnként prebiotikumot.

Hatalmas szíve van, nagyon empatikus tud lenni. Szereti a gyerekeket az oviban, új barátokat szerzett. Hatalmas vágya egy kistestvér és tudom, hogy jó nagytesó lenne, de azt hiszem sajnos erről lecsúsztunk. A nehéz csecsemőkor és a problémás kisgyerkkor után sokáig úgy gondoltam, hogy nem szeretnék még egy gyereket. Amikor végre elkezdett aludni Gréta éjszakánként akkor kezdtem enyhülni és már nem láttam olyan borúsan a dolgokat, de jöttek a hormonális problémák és úgy néz ki sajnos beköszönt nálam a korai menopauza, szóval a kistesó csak egy szép elkéspzelés marad.

Ha kíváncsiak lennétek valamire, ami még kimaradt, írjátok meg és íréerm pótlólag azt is megírom még.

2020. április 28.

Karantén menü 3.

Tovább folytattam a karantén menütervezést, mert újra vásárolni kellett mennem. Nagy tojásfogyasztó banda vagyunk, tegnap az utolsót a zöldségleves galuskájába ütöttem bele, ezen kívül a zöldségek és a gyümölcsök fogynak el mire letelik a vásárlás nélküli 2 hét.
Vásárláskor igyekszem minőségi magyar élelmiszereket vásárolni, hiszek abban, hogy a karanténkonyha nem kell (sőt nem szabad), hogy azt jelentse most aztán válogatás nélkül minden "vackot" meg kellene, hogy együnk Azt hiszem most még fontosabb, hogy minőségi ételek, alapanyagok kerüljenek a tányérunkra. Krisztián és Gréta menüje érzékeny téma, velük nem etethetek meg akármit (mindketten rettentő finnyásak) 😂 de derekasan próbálkozom valami egészséges ételt varázsolni nekik is, az ízlésük szerint.

Terveim az elkövetkezendő 2 hétre:

Hétfő-kedd-szerda:
Tojásleves, borsós tokány rizzsel
diétás: sült tőkehalfilé, rizs, fermentált vegyes zöldségek, majonéz

Csütörtök-péntek:
Cukkinikrémleves, rakottkrumpli
diátás: sült csirkemáj, velesült édesburgonyával, vegyessalátával

Szombat-vasárnap:
Frankfurti leves, tócsi (tócsnyi, lapcsánka)
diétás: harcsapaprikás, köles, fermentált vegyes zöldségek

Hétfő-kedd-szerda:
Tejszínes-sajtos csirke rizzsel
diétás: quinoa bundában sült csikrecombfilé almás-lilahagymás kínaikel salátával

Csütörtök-péntek:
Zellerkrémleves, hagymás bab
diétás: resztelt máj, sült zeller hasábokkal

Szombat-vasárnap:
Tejszínes-sajtos csirke rizzsel
diétás: sült lazac kapros citrommártással, zellerpürével

Szemezgessetek, hátha akad olyasmi amin megakad a szemetek és ti is szívesen beillesztitek az elkövetkezendő menüitekbe. Vigyázzatok magatokra és egymásra! Mindenkinek egy bíztató, hatalmas virtuális ölelést küldök! 👐😘


2020. április 27.

Vadas krumpligombóccal, majdnem úgy ahogy a mama készítette

Ó azok a csodálatos gyerekkori emlékek...💗 Nagyon sokat voltam a nagyszüleimnél Szomódon, imádtam ott lenni, imádtam velük lenni. Csodálatos emberek voltak és nagyon szerettek, csakúk mint én őket - én voltam az elő unoka, ezért a kapcsolatunk még különlegesebb volt.
A nagymamám csodálatosan sütött főzött (bár emlékszem egy lakalomra amikor meg szerette volna lepni az anyukáját, az én dédnagymamámat képviselőfánkkal és olyan borzalmasan sikerült, hogy még Morzsi kutya sem akarta megenni, de ezen kívül kivételesen tökéletesre sikerült minden amit készített).

A vegák jobb ha elkattintanak, mert ez nem egy zöldséges poszt lesz.

Szép nagy kertjük volt, gyümölcsfákkal, szőlőtőkékkel, egy kisebb fóliasátorral, sok zöldséget termesztettek, állataik voltak, tyúkok, kacsák, egészen kis gyerekkoromban még disznót is hízlaltak, ami viszont annyira nem volt átlagos, azok a galambok és a nyulak voltak. A nagypapám szenvedélyesen szerette a galambokat (ha Győrbe utaztunk mindig vittünk magunkkal postagalambot, ott elengedtük és mire visszavonatoztunk a galambunk is hazaért) de nem csak tartotta őket, ettük is - betegségre semmi sem olyan jó mint a galambhúsleves.
A nyuszikat nagyon szerettem, volt olyan év amikor olyan sok nyuszi született, hogy a nagypapám "nyúlóvodát" nyitott a régi disznóólban. Sose fordult meg a fejemben (sem a húgoméban), hogy rossz dolog lenne, hogy megesszük az állatokat. Az élet természetes része volt, hogy azért tartják őket a nagyszüleim, hogy végül megegyük őket.
A mama fantasztikus vadast készített, bizony nyúlhúsból. Azt az ízt azóta ís érzem a számban, amikor csak rá gondolok. 😋
Én már csak ritkán jutok nyúlhúshoz ezért nálunk javarészt marhából készül a vadas, majdnem úgy ahogyan a mama készítette gyerekkoromban. És Gréta éppúgy imádja ahogyan én 💝



Vadas marha
Hozzávalók:
70 dkg marhacomb
70 dkg sárgarépa
30 dkg petrezselyem
20 dkg zeller
3 db szemes bors
1 kis pohár tejföl
1 ek mustár
1 tk citromlé
2 ek liszt
2 babérlevél


Krumoligombóc
Hozzávalók:
3 nagyobb krumpli
1 tojás

annyi liszt amennyit felvesz és nem lesz ragacsos

Rengeteg receptet olvastam és mind másként közelíti meg a vadas készítését, valaki csakis vadhúsból készíti, valakinek - éppúgy mint a nagymamámnak - a legmegfelelőbb hozzá a nyúlhús, a legtöbben a marhára esküsznek, de láttam már csirkehúsos receptet is, az elkészítés módja és a hozzávalók is teljesen eltérőek, egyedül a leturmixolt sárgarépa az egyetlen közös támpont mindegyikben. Ezért nem állítom teljes bizonyossággal, hogy az általam készített recept az igazi, viszont ez hozza vissza a gyerekkoromat, ez az ami nekünk az IGAZIT jelenti.

Gyerekbarát verzióban készül nálunk, nem szeletelem, hanem kockázom a húst és felteszem föni a szemes borssal. Megvátam hogy felforrjon a víz, lehaboztam, visszavettem a hőmérsékletet (lassan, gyöngyözve 2-es fokozaton főztem tovább) és beletettem a felaprított zöldségeket. 5 órán át főztem, a húst és a zöldségeket kiszedtem belőle, a levét leszűrtem. A zöldségeket visszatettem a lábasba és leturmixoltam őket a húsleves lével együtt, a tejföllel és a liszttel behabartam, ízesítettem a mustárral és a citromlével, beletettem a babérleveleket, sóztam és az egészet átforraltam. (A nagymamám a mártásba mindig tett 2 ek cukorból készített karamellt is, azt mondta ez megadja a színét, de én ezt már nem teszem bele.)

A krumoligombóchoz meghámoztam és összevágtam a krumplit, majd sós vízben puhára főztem. Leszűrtem és miután kihűlt összetörtem, hozzáadtam a toját, a sót és a lisztet - annyit hogy egy rugalmas, nem ragacsos tésztát kapjak. 8 cm átmérőjű gombócokat formáztam belőle. Sós-olajos lobogó vízbe tettem őket és miután feljöttek a víz tetejére még 10 percet főztem őket.

A krumpligombócot nem csak a vadassal szeretjük, de feldarabolva, zsíron kisütve savanyúsággal egyszerűen mennyei! Ezért is történhetett, hogy mire fotóztam volna a krumpligombóc teljesen elfogyott és már csak tésztát tudtam adni a vadashoz.

Lehet hogy nem pont így ismeritek, szeretitek - 1-2 napig pácoljátok, a húst szalonnával tűzdelve kisütitek, karalábét, krumlit és hagymát főtök bele vagy éppen borókabogyóval ízesítitek, de ha belekóstolnátok a gyerekkorom féltett emlékeibe , ízeibe akkor próbáljátok ki.



2020. április 19.

Csokoládás-sütőtökös pucér torta

Tavaly már egész jól visszaállt itt a rend a blogon, több időt tudtam újra szentelni az írásnak, terveim voltak, de jött egy emlékezetes születésnap, ami átírt mindent.
36 lettem, a születésnapomra pedig egy kicsit sem átlagos sütőtökös tortát készítettem. Eljöttek a szüleim és ünnepeltünk volna, a talpas tortatálamat akartam elővenni, hogy szép képek készülhessenek. A ritkán használt eszközeimet hely hiányában el szoktam rejteni a konyhaszekrény tetején a spotsor felett, innen kellett levennem. Odatoltam a széket a konyhapulthoz, felléptem a székre, onnan a pultra, majd átnyúltam a spotsor felett kivettem a dobozából a tortatálat és léptem volna le a pultról a székre. De ki tudja miért a lépésből félrelépés lett - a szék lába kibicsaklott, a lábam rándult egy nagyot és leestem. Először azt hittem minden rendben, de képtelen voltam felállni, a lábam nem bírt megtartani, amint ránehezedtem volna rögtön fordult ki a helyéről (erről majd még később egy másik bejegyzésben írni fogok még). Krisztián és apukám bekísértek a szobába és aznap már el sem tudtam hagyni az ágyat, a tortát is Krisztián vágta fel, fénykép egyáltalán nem készült róla sajnos, de a receptet mindenképpen szeretném megosztani veletek, mert valami eszméletlenül különleges ízvilágú volt, becsatolom az eredeti videót is a Home cooking adventure oldaláról a receptet, így legalább láthatjátok, milyen a torta elkészítve.

Az eredeti receptet pedig itt találhatjátok

Csokoládés-sütőtökös pucér torta

Hozzávalók a sütőtökös piskótához (22 cm):
305 g liszt
2,5 tk fahéj
2 tk sütőpor
2 tk szódabikarbóna
1 1/4 tk só
1/2 tk őrölt szegfűszeg
3/4 tk őrölt szerecsendió
3/4 tk őrölt gyömbér
5 db tojás
245 g barnacukor
120 g krisstálycukor
336 g olaj
2,5 tk vaníliakivonat
430 g sült sütőtökpüré
250 g étcsokicsepp

Hozzávalók a krémhez:
615  g krémsajt
147 g porcukor
1 1/4 tk fahéj
367 g tejszín

Hozzávalók a díszítéshez:
12,5 dkg étcsoki
150 g tejszín

A sütőt bekapcsoltam 180°C-ra, alsó-felső sütésen, 2 db 22 cm-es kapcsos tortaformát kifújtam formaleválasztó spray-vel (ezt a típust ajánlom szívből mindenkinek).
Egy közepes tálban a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a fűszereket összekevertem. 
A robotgépbe tettem a tojásokat és a cukrot, és pár perc alatt habosra és világos színűre vertem őket.
Hozzáadtam az olajat és addig vertem tovább a habot míg teljesen egynemű lett, majd a sütőtökpéré és a vanília kivonat került bele. Ezekkel is jól összedolgozam és a legvégén több részletben kevertem hozzá a lisztes keveréket.

A kifújt tortaformákba öntöttem a tésztát és betettem őket a sütőbe kb 35 percig sütöttem őket (tűpróba!), majd rácson hagytam őket kihűlni.

A krémsajtot egy közepes tálban kézi habverővel átkevertem, hogy lágy és sima legyen, majd hozzáadtam a porcukrot és a fahéjat. Egy másik tálban felvertem a tejszínhabot és óvatosan a krémsajtos krémhez forgattam.

A kihűlt sütőtökös piskótákat 2-be vágtam, így összesen 4 piskóta korongom lett, tortakartonra tettem egyet, rákentem a krém negyedét, majd tovább rétegeztem piskóta, krém, piskóta krém, piskóta.A torta tetejét és oldalát, épp csak egy lehelletnyikell rá, hogy a piskóták között ne legyenek levegőhézagok a krémben. A tortát 1-2 órára behűtöttem.

A csoki ganachhoz felforrósítottam a tejszínt, a csokira öntöttem és addig kevertem amíg a csoki teljesen felolvadt és sűrű massza lett belőle, egy kanállal lecsorgattam a jól behűtött torta oldalán , ajd a maradékot a torta tetején kentem el. (én lehagytam a videóban láátható csoki levél díszítést).

Hogy milyen volt az íze? Mesésen fűszeres-selymes, nem érződött ki a sütőtök íze, viszont nagyon jól passzolt hozzá az étcsoki. A piskóta lágy kellőképpen nedves, gazdag ízvilágú, a krém nem túl nehéz, inkább kellemes összhatású.
Ez most nem éppen a sütőtökszezon közepe, de ősszel ha szeretitek a különleges ízvilágú tortákat mindenképpen próbáljátok ki. 

2020. április 18.

Kenyérsütés a kezdetektől - video

Mióta vírushelyzet van azóta ritkán járunk el itthonról vásárolni, kiiktattunk minden olyan lehetőséget, ami  miatt zárt térbe és  közösségbe kelljen menni. Emiatt a kenyér is már egy hónapja itthon sül, nem megyünk érte 3-4 naponta a pékségbe. Már korábban is sütöttem itthon kenyeret, szerettük isde aztán visszaálltunk a pékségben vett kenyérre. A mostani helyzet viszont inkább megköveteli a 3-4 naponkénti sütést, mint hogy pár naponta tömött sorban kelljen várakorni a pékségnél.
Többféle kenyeret kipróbáltunk, a totálisan teljes kiőrlésű lisztből készülttől kezdve a sokmagos kevert lisztesig. Most nagy favorit a ropogós héjú, lágy belezetű fehér kenyér - ami nem túl nagy hátrány, mert jó ideje nemhogy teljes kiőrlésű lisztet nem kapok, de kenyérliszt sincsen már hónapok óta a boltokban, így készülnek nálunk most finomlisztből a kenyerek.
A recept, sőt a technika sem saját, Limara öregtésztáját és fehér kenyerét készítem, kenyér kérdésben szerintem abszolút toplistásak a receptjei, mindenkinek nagyon ajánlom őket.

Szóval nem hozok semmi újdonságot, csak videóban bemutatom az egész folyamatot. Sokan félnek tőle, neki se mernek kezdeni, mert az gondolják borzasztó bonyolult és otthon biztosan nem is sikerülhet. Ezért vettem fel nektek minden mozzanatot, hogy lássátok semmi nagy dolog nem kell hozzá, de még extra ügyesség sem.

Egy valami viszont szükségeltetik - türelem. Nem véletlen hogy nagyanyáink, dédanyáink olyan fantasztikus kelt tésztákat tudtak készíteni. Régebben nekem is meggyűlt a bajom minden kelttel, mert folyton rohantam, mindent siettetni akartam - tipikusan a fiatalabb korosztályra jellemző "Adj Uram, de most azonnal!" hozzáállásal akartam mindent megoldani. De teltek az évek, kicsit én is lehiggadtam, már nem rohanok - annyira - és a kelt tésztákkal is egész jól összecimboráltunk.
Ha ezt az egy tanácsot megfogadjátok nektek sem kell félni többet a kelt tésztáktól, kenyerektől.

A recepteket a videóban is elmondom, és a linkeken is megtaláljátok, de leírom ide is, hogy mindent egy helyen megtaláljatok.

Öreg tészta
Hozzávalók:
50 dkg liszt
fél tk só
300 ml víz
1 dkg élesztő

Fehér kenyér
Hozzávalók:
50 dkg kenyérliszt - most a finomliszt is megfelelő (ha nem fehér kenyeret szeretnétek akkor 30 dkg finom/kenyér-, 20 dkg tk. liszt keverékével készítsétek, vagy kísérletezzétek ki a nektek legjobban tetsző arányt  - minél kevesebb a finom/kenyérliszt és minél több a teljes kiőrlésű liszt a tésztában a kenyér úgy lesz egyre tömörebb, masszívabb belezetű)
20 dkg öregtészta (friss vagy fagyasztott - kiolvasztott)
1 dkg élesztő ( ha van, ha nincsen megteszi önmagában az öregtészta is a dolgát)
1 csipet aszkorbinsav
2 tk só
2 ek olaj (kókusz, napraforgó, sőt ha nem zavar a karakteresebb ízvilág akkor akár oliva is lehet)
270 ml víz

A linkekre kattintva elérhetitek az eredeti recepteket is, és most következzen a videó.


Remélem tetszett és sikerült elosztatnom a félelmeiteket az otthoni kenyérsütés nehézségeiről. Próbáljátok ti is ki és ha megcsináltátok mutassátok, írjátok meg meg nektek hogyan sikerült. 😉

2020. április 15.

Karantén menü 2.

Tovább folytatom a karantén menütervezést, mert eljött az újabb bevásárlás ideje. Hús ugyan még van a fagyasztóban , de a zöldség, gyümölcs készletünk szinte teljesen kifogyott, liszt és tojás is már csak alig van, így pontosan 2 hét elteltével boltba kell mennem.

Terveim az elkövetkezendő 2 hétre:

Hétfő-kedd-szerda:
Vadas, krumpligombóccal
diétás: sült tőkehalfilé, rizs, fermentált vegyes zöldségek

Csütörtök-péntek:
Zöldségleves grízgaluskával, bolognai spagetti
diétás: sült csirkemáj, sütőben sült zeller hasábokkal, vegyes salátával

Szombat-vasárnap:
Spenót, tükörtojással
diétás: pulykabrassói, vinyigrete saláta

Hétfő-kedd-szerda:
Sült csirkecomb, rizi-bizi
diétás: sült csirkecomb , zöldséges quinoa

Csütörtök-péntek:
Bakonyi sertésragu, orsótésztával
diétás:Spenótos palacsinta, sült paprika, sült csirkecsíkok, vegyes saláta

Szombat-vasárnap:
Borsófőzelék, fasírt
diétás: sült lazac, citromos kapormártással, sült zellerrel

Igyekszem majd a menühöz kapcsolódó recepteket is feltölteni. Írjatok, ha szeretnékek a karantén menü folytatását.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

2020. április 12.

Húsvéti sütemények, desszertek 1.

Idén nem sütöttem klasszikus húsvéti sütiket, de egy csokorba gyűjtöttem nektek, hogy könnyebb legyen a szemezgetés.

Nincs húsvét répatorta nélkül - két receptet is hoztam az első egy valódi kalsszikus, pont azt kapja amit az ember vár tőle - fűszeres, diós ízvilág, megnyerő íz.


A másik répatorát csak úgy tudnám jellemezni, hogy egyszerűen mennyi - mindenki imádta idáig mindenhol (család, munkatársak, barátok) egyszerűen abbahagyhatatlan 😋


A húsvét a fonott kalács, sonka és tojás nélkül sem lehet igazi, korábban ez alapján a recept alapján készítettem.


De idén új cecept alapján készítettem, és valami mennyei lett a végeredmény.


Gyerekkoromban anyukám sokszor sütött mézes krémest, igazán remek süti húsvétra - kiadós és finom.Gabicseknél találtam egy jó receptet hozzá.


Klasszikus magyar édesség a Lajcsi szelet, ami szintén elég kiadós.


Szintén gyakori édesség magyarországon a méteres kalács, az én és Krisztián nagymamája is sokszor sütötte.


Anyukám és Gréta nagy kedvence a pávaszem tekercs (én margarin helyett vajjal javaslom a készítését).


Végül egy utolsó recept tőlem, amivel mindig nagy sikert aratok és gyerekekkel is könnyen elkészíthető.



Remélem találtatok kedvetekre való receptet, ha nem holnap is tartsatok velem, hozok még néhány receptet. 😉

2020. április 11.

Csokis felhő puffnancs

Most, hogy bőven van élesztő a fagyasztóban, nem kell spórolnom süthetek nyugodtan kelt tésztát. Az Instagroamon Paulinasuga-nál találtam egy nagyon lágy könnyed csokis receptet, amivel tudtam, hogy leveszem Grétát a lábáról. Tökéletes reggelihez egy kis kókusztejes kakaóval vagy maci kávéval, de egy jó kis uzsonnához is tökéletes vajjal. Mit is mondjak, Gréta imádta 💓









Csokis felhő puffancs

Hozzávalók:
310g liszt
180 ml tej
1 db tojás
2 ek cukor
1,25 g élesztő
50 g lágy vaj
1 csipet só
50 g Callebaut csokipasztilla

Máz:
3 ek olvasztott vaj
1 ek méz

A sütőt bekapcsoltam 180°C-on alsó felső sütésre. A lisztet a tátlba mértem, hozzáadtam a sót 1 ek cukrot. A fagyasztóból kivett fagyos állapotú élesztőt beletettem 1 ek cukorral elkevert langyos tejbe, kicsit megkevergattam, hogy oldódni kezdjen (nem szabad, hogy forró legyen) - nem kell felfuttatni, rögtön lehet is önteni a liszthez, majd hozzáütöttem a tojást és el is kezdtem dagasztani, a tészta brutálisan ragacsos, szívem szerint mg öntöttem volna hozzá, de nem tettem, inkább hozzáadtam a lágy vajat és tovább dagasztottam még kb 3 percig. Végül beledolgoztam a csokoládét és egy konyharuhával letakarva félretettem pihenni. Egy óra múlva kinyomkodtam belőle a levegőt és 8 részre osztottam (ez nekem 83 g volt adagonként). A sütőtálamat kibéleltem sütőpapírral és egymás mellé gömbölygettem a tészta darabokat, letakartam a sütőtálat újabb 1 órára félretettem kelni. A sütőt bekapcsoltam 180°C-on alsó felső sütésre. A mázhoz az olvasztott vajat összekevertem a mézzel és lekentem a puffancsok tetejét, majd betettem 25 percre a sütőbe.

Nagyon lágy, felhős szerkezető tészta lett belőle, kellemesen édes, de a felbukkanó étcsoki darabok egy kis keserű ízt adnak hozzá (jellemzés Krisztiántól). Próbáljátok ki! 😉

2020. április 10.

Citromos-mákos kuglóf

Az idei húsvét más mint a többi. Nem gyűlik össze a család, nem eszünk együtt, nem keshetnek a mamáék kertjében a gyerekek tojásokat. A járványhelyezet miatt mindenki otthon marad, és csak videocheten láthatjuk egymást - ez egyébként Grétának nagyon nagy erőt ad, Mama és Papa már egy két nap után borzasztóan hiányoztak neki, az ovis társait 3 hét után kezdte először emlegetni.
Én a diétám miatt egyáltalán nem eszem sem pékárut (cukor és lisztmenteset sem), Krisztiánt pedig egy hete kezdi kiütni, a tej (laktózérzékeny, de eddig nem foglalkozott vele, ez most meg is bosszulja magát) úgyhogy semmilyen krémes süteményt nem készíthetek, végül abban maradtunk, hogy olyan  sütiket sütök csak amik reggelként, üzsonaként is megállják a helyüket.

A Street kitchen oldalán láttam egy citromos-mákos kuglófot, de 6 tojás kellett hozzá, a tojás készletünk pedig fogyóban és boltba majd csak húsvét után fogok menni, szóval elkészítettem a saját receptem alapján.



Citromos-mákos kuglóf

Hozzávalók:
4 tojás
25 dkg cukor
1 citrom leve és héja
15 dkg liszt
8 dkg darált mák
1 csomag sütőpor
15 dkg olvasztott vaj
1 dl víz

Máz:
5 dkg porcukor
2 ek citromlé
reszelt citromhéj

Bekapcsoltam a sütőt 180°C-on alsó-felső sütésre. A tojások sárgáját, a cukrot, a citrom levét, reszelt héját robotgépbe tettem és 5 perc alatt habosra, levegősre és világos sárgára vertem, majd alacsonyabbra vettem a fordulatszámot és hozzáadtam az olvasztott vajat és a vizet.
Egy tálba belemértem a lisztet, a darált mákot és a sütőport, alaposan összekevertem, majd a tojáshabhoz adtam.
A tojások fehérjét közepesen kemény habbá vertem és a tésztához forgattam óvatosan.
Formaleválsaztóval kifújt kuglófformába öntöttem* és 40-45 perc alatt megsütöttem, tűpróbával ellenőriztem.
Miután megsült rácsra borítottam és ott hagytam kihűlni. A mázhoz a porcukrot a citrom levével és héjával kikevertem és a kuglófra csorgattam.

Gyors, egyszerű, az ízéről nem tudok nyilatkozni, de mennyei citrom illata van. 😋


*Régóta nem vajazom-lisztezem már a sütőformákat, tortaformákat, tepsiket, hanem formaleválasztó sprayt használok. A mostani süténel volt egy ttanulóleckém is, mert elfogyott a jól bevált és a Lidlben kapható spray-vel fújtam ki a formát. Nem igazán tetszett már az állaga sem mert inkább több volt benne az alkohol, mint az olaj és szerte-szét folyt a formában - sütés után pedig a kuglóf is beleragadt a formába 😠
Ez nem reklám, de megosztom veletek az eddig próbált legtutibb formaleválasztót, amivel soha nem volt ilyen gondom. Nagy kiszerelés, nekem 2 évig elég volt és a minősége is csúcs. Innen tudtok rendelni.

2020. április 8.

Krantén menü 1.

Biztos senkinek sem könnyű most a COVID-19 vírus idején, igyekszünk vigyázni magunkra és másokra. Mi tényleg komolyan vesszük a #maradjotthon -t és elég ritkán, 2 hetente járok csak ki vásárolni. Emiatt viszont nagyon fontos, hogy jól felkészülten menütervvel és a hozzá kapcsolódó bevásárlólistával induljak el itthonról.

Mivel továbbra is dolgozom, csak éppen home office-ban ezért nincs időm arra, hogy minden délelőtt friss ebédet főzzek a családnak ezért továbbra is megmaradt a 3-2-2 napos felállás. Vagyis egy héten háromszor főzök, kétszer délutánonként és hétvégén frissen készül az ebéd délelőtt.

Először is felmértem az igényeket, ki mit szerete, ki mit enne szívesen. Jóval túlszámoltam magam, mert mostanában nem minden kapható, így a bevásárlás közben alakul véglegesre a menü.

Ötletként leírom most nektek hogy mit állítottam össze 2 hétre, ha van rá igényetek folytatom majd tovább is menü ötletekkel.
Találtok egy sima és egy diétás verziót, mert én továbbra is folytatom a #viszlátanyatest programot és a diétát (valamikor majd erről is írok nektek).

Hétfő-kedd-szerda:
Minestrone leves, fahéjas tekercs
diétás: Minestrone leves rizstésztával, sült tőkehalfilé, sült zöldégek (cukkini, gomba, padlizsán, hagyma, kápia paprika, olivaolajon sütve himalájai sóval és borssal)

Csütörtök-péntek:
Májgaluska leves, mákos guba vanília sodóval
diétás: Spenótos-fokhagymás rizstészta, kókusztejszínnel és király garnélával

Szombat-Vasárnap:
Húsleves, stefánia vagdalt krumplipüré
diétás: húsleves tészta nélkül, sült csirkecomb, rizs, fermentált répa

Hétfő-kedd-szerda:
Palócleves, churros
diétás:roston sült csirkemell, sült édesburgonya, saláta

Csütörtök-péntek:
Jókai bableves, almás táska
diétás: sült csirkemáj, rizs, céklasaláta

Szombat-vasárnap:
Tárkonyos csirkeragu leves, sült pulykacomb barnamártással, krumplipüré
diétás: Sült lazac citromos kapormártással, sült zellerrel

Írjatok, ha szeretnékek a karantén menü folytatását.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

2019. december 31.

2019 évértékelés

Eljött az év utolsó napja és szokás szerint számba veszem az elmúlt egy évet. Nagyon sok minden történt velünk, jó és rossz dolgok egyaránt, sokat nevettünk, volt hogy sírtunk és idegeskedésből is jutott egy jó nagy csokornyi. Gréta nagyot nőtt és sokat ügyesedett, a munkánkban sok vergődés és rengeteg áldozatot követően úgy néz ki mindketten előre léptünk Krisztiánnal, a lakás felújításával és csinosítgatásával is nagyon jól haladtunk.
Nem teszek fogadalmakat egyik évben sem, nem az én stílusom, most inkább olyat teszek, amit elég kevesen szoktak ilyenkor.

Hálát adok!
Hálát adok a családomért, hogy a szüleim élnek, sok időt tölthetünk együtt és "komoly" betegségük nincsen. 
Hálát adok Krisztiánért, hogy most már több mint 13 éve hűséges és odaadó társam, aki a bajban is mellettem áll, támogat és mindig ott áll mögöttem.
Hálát adok Grétáért, hogy egy ilyen okos, szép kislányunk lehet aki csupa szív és szeretet, tele érdeklődéssel és nyitottsággal a világra és az új ismeretekre, akinek minden porcikájában ott a zene és a tánc.
Hálát adok a barátaimért, akiknél jobb embereket még soha nem ismertem, ők tényleg mindig mellettem vannak, meghallgatnak, segítenek ha bármi problémám lenne.
Hálát adok a munkámért, hogy van hol dolgoznom, hogy jól megfizetnek és talán még a véleményem is számít.
Hálát adok hogy van egy szép otthonos kis lakásunk, ami röpke 12 év múlva már teljesen a miénk lesz.
Hálát adok, immár 7 éve létezik a blog, igaz kisebb nagyobb szünetekkel tudok csak írni, de igazán a szívem csücske.
Hálát adok hogy ha nem is sokszor, de áldozhatok a szenvedélyemnek és süthetek vagy varrhatok valami egyedit.

Ne gondoljátok, hogy minden tökéletes az életemben, lettek volna vágyaim, kívánságaim, amiket nagyon szerettem volna, de mégsem teljesülhettek, válhattak valóra (nem tárgyi kívánságok), de úgy néz ki tanulnom kell. Tanulnom kell az elengedést, és hogy bámennyire vágyom egyes dolgokra azokat nem kaphatom meg. Ezen nem szabad bánkódnom csak tovább kell lépni és beengedni a jó dogokat az életembe.

Kívánok mindenkinek a jövő évre boldogságot, határtalan szeretetet, megértést, családot, barátokat, sikert, örömet, egészséget, biztonságot, és hálát!

Kép forrása


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...