A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kicsi csibe. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kicsi csibe. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 18.

Gréta 6 éves lett

 Nagyon gyorsan elröppent ez a 6 év. 

Most most is élénken él bennem, hogy milyen volt az utolsó éjszakám a kórházban a szülés előtt, milyen volt a reggel amikor becsattogtam a szülőszobára, 6-8-ig csöpögött az oxitocin, aztán áttoltak a műtőbe, megkaptam a spinális érzéstelenítőt, iszonyú hányingerem volt az oxigén maszkban. Aztán a segéd orvos rátehénkedett a hasamra és maghallottam, ahogy a mi pici csoda babánk felsír. Kivitték, hogy megmosdassák, a gyerekorvos megvizsgálja éa Apa is a kezébe foghassa 1 percre, majd visszahozták, megmutatni, hogy én is láthassam és adhassak neki egy puszit mielőtt betették az inkubátorba melegedni. Az 5 órás szoptatásnál már kihozták hozzám a császáros őrzőbe és végre a kezembe foghattam. Elmondhatatlan érzés volt! 

Most pedig 6 éves lett... Kicsit összefacsarodik a szívem, hogy ilyen régen elmúltak már a baba évek, túl gyorsan elszáguldott az idő és nemhogy nem baba, de már kisgyereknek sem mondható. Másrészt nagyon hálás és boldog vagyok, hogy egy ilyen okos nagylányunk van.

Milyen is ez a nagylány?

122 cm magas és 23 kg. A lába 29-30 as, cipő márkától függően. A legtöbbször megkérdezik tőle, hogy milyen a suli, hogy tetszik neki az első osztály, aztán megdöbbenek, amikor mondjuk, hogy még csak most lett 6 éves. A szeme barna, a haja vöröses szőke, szeplős az orra és van 5 anyajegye.A testalkata vékony, de nagyon izmos lábai vannak, a kiskorában rá jellemző aránytalanság elmúlt. Szeptember 3-án kihúzták a bal első felső törött metszőfogát (mögötte a maradandó foga már augusztus 14-én kibújt), a jobb első, alsó metszőfoga szeptember 8-án esett ki (emögött is már kibújt a maradandó fog augusztus 5-én vettük észre), előtte pár nappal az alső első nagy őrlői is kibújtak, szóval már 4 maradandó foga van és az jobb első alsó metszőfoga is erőteljesen mozog.

Az ízlése az utóbbi időben szerencsére sokat változott. Kicsiként egyáltlán nem volt hajlandó megenni a zöldségeket, most az uborka és a paprika után végre a koktél paradicsommal is igen szoros barátságot kötött, de szendvicsbe megeszi a salátát és a rerket is. A főt ételekben imádja a répát, zellert és a gombát. A káposzta viszont még mindig mumus (bár a dédi féle csalamádét megkóstolta a múltkor és nagyon ízlett neki). A hagymát általában kikerüli, a fokhagyma is ebbe a kategóriába tartozik, de a tzatzikit például magyon is szereti a házi gyrosban. A gyümölcsök közül bármi is jól csúszik neki, délután el is kezd eszegetni, amint hazaérünk az oviból. Ilyenkor derül ki, hogy nem evett (jól) az oviban, mert lefekvésig folyamatosan rájár a gyümölcsös kosárra.

Szereti a friss házi kenyeret (élesztős és kovászos is lehet), a croissant, a sonkát, szalámit, májkrémet, töpörtyűt, kolbászt, sajtot. Az abszolút joly joker a virsli, ha hagynánk minden este azt enné, de kell a változatosság, szerencsére meggyőzhető 😊

Minden hétvégén banános amerikei palacsintát kér reggelire, de jöhet a tükör (lapos) tojás is.

Nem tagadom nagyon édes szájú: süti csoki, keksz, túrórudi, tejszelet bármikor jöhet neki, de ezeket limitálnunk kellett mert nagyon felpörög a cukortól. Nem kap minden nap és amikor kap akkor is maximum egyszer.

Az étkezések vele igazi katasztrófák. Mesterien műveli az időhúzást, képes egy ebédet 45-60 percig enni, és a vacsorák is majd egy órásak vele.

Bezzeg a fürdésnél nem akarja az időt húzni, soha nem fürdik kádban inkább zuhanyzik, mert akkor gyorsabban lészen van. A fogát egyedül mossa elektromos fogkefével.

Mivel nagylány január óta egyedül öltözik, mivel ebben az évben már fokozottan készülnünk kell az iskolára. Már egyre ügyesebb, de néha rá kell szólni, mert elég sledriánul tudja magára rángatni a ruhákat.

Délutánonként még alszik az oviban is és otthon is, ugyan alkalomadtán kibírja ha kimarad egy-egy alvás, de még szüksége van rá, úgyhogy legalább még fél évig meghagyjuk neki (és magunknak) ezt a kis délutáni pihenőt. 

Imádja a mesekönyveket, az eddigiek mellett most a legújabb sláger a Paddington sorozat, a Beatrix Potter (Nyúl Péter) mesék és a Harry Potter (1-2. rész).

Kedvenc játékai az UNO, Dobble, Kukacvadász, Elveszett játékok, Cseresznyéskert, Olaf a jégen, Mesemondó kártya, Monopoly Junior és a legújabb Pufi röfi.

Eddig nem engedtük kütyüzni, de a karantén alatt megengedtük, hogy hétköznap fél órát játszon apa régi telefonján (színezős, baba örtöztetős, logikai appokkal), de mióta újra óvodába jár azóta szerencsére ez is feledésbe merült, nem hiányolja.

Kedvenc filmes meséi most a Nagyon vadon, a Hotel Transylvánia (mindkettőtől feláll a szőr a hátunkon), a Harry Potter első két része, de a karantén altatt elkezdtük nézni a Váratlan utazást, ami szerencsére nagyon bejött neki, így lekattant ezekről a mesékről.

Éredeklik a betűk és a számok, de semmit nem erőltetünk, néhány betűt ismert, valamint a számokat 10-ig. A nevét nyomtatott betűkkel le tudja írni

Rengeteget énekel és táncol, néhány filmzenét angolul is megtanult visszaénekelni (érteni nem érti, úgy döntöttünk, hogy az angol tanulást meghagyjuk az iskolás időszakra). Idén a vírushelyzet miatt elmaradnak a showtánc és balett órák, ami neki elég nagy érvágás, de legalább az úszás még megmaradt, szóval mozoghat így is.

A műtétem miatt idén nyáron nem tudtam megtanítani csacsikerék nélkül biciklizni, a születésnapjára kapott egy rollert, hogy az egyensúlyérzékét kicsit fejlődjön. De hogy is mondjam sokat kell még rollereznünk, mert jelenleg úgy néz ki abszolút semmi egyensúly érzéke nincsen 😔

Könnyen barátkozik, jól be tud illeszkedni a közösségbe, de igyekszik irányító szerepbe kerülni a vele egyidős és a kisebb gyerekek között. Azt mondja 4 kisfiúba is szerelmes (nagy játékos a csaj), de szerintem maga a szerelem fogalmával nem igazán van tisztában, inkább rokonszenv lehet ez mint szerelem.

Nagyon szeret a Mamáéknál lenni és imádja az unokatesóját Kókuszt és még mindig nagyon szeretne kistestvért (már biztosan nem lesz).

Eddig nagyon félt az állatktól, de a karantén vége óta nagyon barátkozó a kuztyusokkal és a cicákkal is, az utcán most már minden alkalommal megkérdezi a gazdikat, hogy megsimogathatja e a kutyust.

Kinézetre inkább apa, a természete inkább én vagyok (ami nem biztos, hogy olyan jó). Nem szeret gyerek lenni, elég sokat hangoztatja, hogy felnőtt akar lenni, hogy végre ő lehessen a főnök. Öntörvényű, mostanában elég szófogadatlan és rengeteget felesel velünk. Néha már teljesen úgy érzem, hogy olyan, mint egy kamasz (be vagyok tojva rendesen a kamaszkorától, hogy mi lesz majd akkor).

Idén már nagycsoportos, készülnek az iskolára, reméljük járhatnak is végig oviba. (A szemöldököm is befonom ha itthon kell felkészítenem home office mellett a sulira😨).

2020. május 3.

Csibekalandok - életünk a karanténban Grétával

Mióta Gréta 2 éves lett megritkultak a róla szóló bejegyzések. Korábban havonta írtam róla, a fejlődéséről, a szokásairól, a kedvenceiről, de ahogyan észrevettétek a munkába állásom óta folyamatosan egyre kevesebb a bejegyzés a blogon, nem volt már időm, erőm, energiám így maradt meg az évenkénti beszámoló róla. Most ti kértétek, hogy a következő alkalommal Grétáról írjak így összeszedem a legfontosabbakat és mutatok néhány képet és videót is róla.

Szóval 5,5 éves lett 120 cm magas, 20 kg és 29-es a lába. De ezek csak a száraz tények, ami valóban meghatározza őt az a személyisége. Krisztián nem tudom milyen volt gyerekként, így arra tudok csak alapozni, hogy Gréta külső jegyeiben továbbra is apára hasonlít, a személyiségében pedig nagyon is rám ütött, sőt úgy néz ki rajtam is alaposan túltesz...


Alkatra vékonyka, nem sovány, talán az átlagosnál picit vékonyabb, de nem tartozik a kóros kategóriába. Változott az alkata az utóbbi 1 évben, eddig hosszú felsőteste volt és rövid végtagjai, elég aránytalan volt a testfelépítése, mostanra viszont elkezdtek nyúlni a lábai, így már nem tűnik olyan aránytalannak, bár az most is látszik még, hogy extra hosszú a törzse.

Elég sokáig nem volt Grétán egyetlen anyajegy, sem szeplő, az utóbbi 2 évben jelent meg az első anyajegy és azóta még 3, majd a szeplők is előjöttek a nóziján.

A haja már nem olyan erős rókavörös, mint amikor megszületett, sokat szőkült, de tincsekben még mindig vannak erősen vörös loknijai.
A haja minősége Krisztiénéhoz hasonló - kevés és göndörödésre erősen hajlamos, főleg ha párás az időjárás.

A törött bal első felső metszőfoga erősen mozog (bár már egy éve azt mondta a fogorvos, hogy nemsokára kiesik, ázóta is rendületlenül a helyé van, már már legalább 2 éve el van halva). Erre az a teóriám, hogy az egész évben szedett K2D3 miatt van még a helyén a fogacska. Az alsó első jobb és bal metszőfogai épphogycsak, de már megmozdultak.

Már nagyon korán megnyilvánult, hogy jobb kezes (ezt Krisztián nehezen dolgozta fel, nagyon szerette volna ha bal kezes lesz és ezáltal másként szemléli a világot, de nem jött össze).A ceruzatartása botrányos, azt még gyakoroljuk.

Okos és jó esze van, ezt nem elfogult szülőként mondom, 2-3 hallgatás után visszaénekel szinte bármilyen dalt (leginkább a mesékben hallahtó dalok vannak terítéken), de ha valamihez nincs kedve a jó Istennek se tudom rábírni, hogy megjegyezze. Így jártunk pl. a címünkkel is. 2,5 évesen már el tudta mondani, hogy Tatabányán lakik és hogy hívják a szüleit (vezetéknevekkel együtt). 3 év kellett hozzá hogy megjegyezze a pontos címünket (fontosnak tartottuk, hogy ha bármi történik, elveszne, elkavarodna el tudja mondani, hogy hol lakik, hogy hazakerülhessen). Az orrfújást is csak most a télen tanulta meg. Hiába tanítgattuk évek óta egyszerűen nem ment, bárhogyan mutattuk, magyaráztuk, szemléltettük, egyszerűen nem tudta megcsinálni (amíg az unokatesója már másfél évesen ki tudta fújni az orrát, Grétának ehhez 5,5 évre volt szüksége).

Mostanában a betűk és a számok érdeklik nagyon. Tudatosan hoztuk az életébe az olvasást és a könyvek szeretetét és meg lett az eredménye. Már régóta mondogatja, hogy már alig várja az iskolát, mert meg akar tanulni olvasni, hogy ő is olvashassa a mesekönyveit. Az utóbbi időben apának sokat kell iskolásat játszani vele. Nem célunk, hogy bármire is megtanítsuk, de az útjába állni nem fogunk, ha valamit meg szeretne tanulni. Így ha kérdez válaszolunk, sőt segtünk is, ha próbálkozik, hogyan másolja le a betűket. Van amit ismer és van amit csak másol. Mivel szeptembertől lesz csak nagycsoportos, az évvesztessége miatt még nem mehet iskolába így bőven van ideje, hogy a koncentrációja javuljon. Egyedül az hibádzik, az érdeklődése már most is maximális, csak könnyen elkalandozik...
Nagyon szeret mostanában babázni, szerepjátékokat játszik a babákkal és a plüss állataival, ezenkívül legózásban is egyre ügyesebb, nagyon sokat rajzol (szinte minden rajzán van egy királylány). Ügyesen kirakózik, a 200 db-os kirakót egyedül sec-pec összerakja.
Jókat szoktunk együtt társasozni, a kedvencek mostanában: Bogyó és Babóca - Erdei kirándulás, Olaf a jégen, Kukacvadász, Elveszett játékok, Cseresznyéskert és legújabban a felnőtt társasok is nagyon bejönnek neki a Carcassonne, és a retro Gazdálkodj okosan az aktuális favoritok.

A könyvek szerelmesi vagyunk mindhárman, Grétában is éppolyan hevesen ég a könyvek iránti szenvedély mint bennünk. Már évek óta nagy kedvencei a Dr. Seuss könyvek ( Kalapos macska, Kell egy kedvenc, Ha volna egy cirkuszom, Zöld sonkás tojás, Rókamóka, A kalapos macska visszatér) ezeket egytől egyig fejből tudja. Elkezdtük megvenni neki a Disney aranykönyv sorozatot amit elég sűrűn olvasunk, de újra elő-előkerülnek azok a a Barátnőm Bori mesés füzetek amilyen téma éppen nagyon foglalkoztatja, (pl: Bori és a fogtündér, vagy Bori beteg, Bori szülinapi buliba megy, Bori a balerina). Még nem igazán olvassák a korosztályának, de ebben kicsit koravén, imádja  Harisnyás pippi összes történetét, hatalmasakat kacag az elképesztő kalandjain. Néhanapján előkerül a nagy Benedek Elek összes és a Kis gyerekek nagy mesekönyve, de ezek ritkábban kerülnek olvasásra.

A sok olvasás miatt a korához képest hatalmas a szókincse, de nem mindig sikerül megfelelő szövegkörnyzetbe raknia őket. A ragozásba is sokszor belekeveredik, javítjuk, de a figyelme elkalandozó, nem is mindig jut el a célig amit monduk.

Nem tabu náluk a mese nézés, de szabállyok mellett most a karantén alatt maximum napi 2 mese engedélyezett, de van hogy csak egy lesz belőle. Én rendesen 8 órában dolgozom itthonról is, így délelőttöként nem tud vele játszani senki - hatalmas bűntudatom is van miatta, hogy nem foglalkozom vele úgy mint más anyukák, de most az én fizetésem az egyetlen fix bevételi forrásunk amiből mindent meg kell oldanunk, így nem mondhatom azt hogy nem dolgozok. Délután már együtt játszunk miután felébred, de akkor is elszomorít, hogy egész délelőtt egyedül kell lennie. Visszakanyarodva a mesékhez szereti azokat ameséket emikben énekelnek: Mary Poppins, Mari Poppins visszatér, Moana, Jégvarázs2, Bűbáj herceg, Bűbáj, Szépség és a szörnyeteg, Dzsungel könyve, Shrek.

Igyekszem olyan játékokat játszani vele, mikhez szükség van a koncentrációra, összpontosításra, de hajlamos a bestresszelésre. Ha szólok neki hogy tévesztett, nézze meg jobban hajlamos annyira stresszelni magát hogy teljesen szétesik és már semmit nem képes megcsinálni. Ilyenkor abbahagyjuk és más alkalommal próbálkozunk újra akkor rendszerint ha nem is elsőre de másodikra sikerül neki.

Imád táncolni, szeptemberben a balett mellett elkezdett az oviban showtáncolni. Amilyen kis trampli volt 3 évesen amikor kiscsoportban elkezdte a balettet, most olyan kecses tud lenni, a show tánc karácsonyi gála bemutatóján pedig láthattuk milyen fantasztikus jó lett a rimusérzéke. Minden porcikájában ott a zene, teljes átéléssel táncol.

A személyiségétől olykor falnak megyek és előre rettegek a tinikortól... Nem vagyok egy engedékeny anyuka, Krisztiántól már sokszor meg is kaptam, hogy túlságosan katonás a szigorom. Következetes vagyok Grétával, mégis olyan mértékű dacba és ellentmondásba ütközöm vele ami már kezelhetetlen. Sokszor megkapom, hogy "nem érdekel mit mondasz!", "úgy sem csinálom meg amit mondasz!" hatalmasak a hisztik, még nem tudom a megoldást. Ha Krisztián éppen otthon van amikor történik akkor neki elég ha megemeli a hangját erélyesen rászól Grétára és minden megoldódott - szótfogad és befejezi a hisztit is.

A kisasszony sztárallűrei közé tratozik mostanában az időhúzás művészi szintre emelése legyen szó öltözésről, pakolásról, de azt hiszem a legrosszabb az evés.
Még most is emlékszem, hogy mennyit sírtam amikor már hozzátápláltam Grétát - kész rémálom volt az etetés. Folyton azon rettegtem hogy éhen hal, mert szó szerint szinte semmit nem akart megenni bármit készítettem neki. Most annyiban változott a dolog, hogy viszonylag elég sok mindent megeszik, de képes egy szelet kenyérből készült szendvicsen másfél órát elnyámmogni. A mennyiségek általában vicc kategóriásak (kb annyit eszik, mint amennyit a bölcsődében adtak nekik, pedig azt a saját szememmel láttam,  hogy kb egy 8-10 hónapos csecsemőnek elegendőek). De ez nem igaz az édességre, ha sütit sütök, vagy megengedjük, hogy a mikuláskor, húsvétkor felhalmozott édességekből egyen akkor bezzek nem húzza az időt és nem is mikron méretű falatokat tol az arcába 😂

Nagyon szereti a vadast, a sült csirkét rizibizivel, (ne nevessetek, de imádja) a spenótot - mondjuk én nem úgy készítem ahogyan a közétkeztetésből ismerjük 😜 Szereti a tojást szinte minden formában Fehértojás - keménytojás, sárgatojás - rántotta, lapostojás -tükörtojás. Utálja a májat, elég nagy húsrajongó, legyen az ragu, pörkölt, sült neki egyre megy. A halat csak halrudacska formájában hajlandó megenni sajnos. A zöldségek közül már megeszi az uborkát, a paprikát, a sárgarépát, a kukoricát, a borsót, a gombát és a céklát céklasalátaként, viszont utálja a paradicsomot, a hagymát és a káposztát.
A gyümölcsök könnyen csúsznak neki, mandarin, narancs, alma, ananász, kivi, eper, málna, áfonya, cseresznye, barack, körte (a pomelót nem tudtam vele megszerettetni).

A gyakori felsőlégúti megbetegedések miatt 2 éve leszoktattam a tejről, azóta csak kókusz és mandula tejet iszik, ez nagyon sokat javított az egészségügyi állapotán. Az áttörést a K2D3 vitaminnal értük el, 2 éve nem volt felső légúti megbetegedése, amióta elkezdte szedni. Emellett szokott kapni C vitamint és időnként prebiotikumot.

Hatalmas szíve van, nagyon empatikus tud lenni. Szereti a gyerekeket az oviban, új barátokat szerzett. Hatalmas vágya egy kistestvér és tudom, hogy jó nagytesó lenne, de azt hiszem sajnos erről lecsúsztunk. A nehéz csecsemőkor és a problémás kisgyerkkor után sokáig úgy gondoltam, hogy nem szeretnék még egy gyereket. Amikor végre elkezdett aludni Gréta éjszakánként akkor kezdtem enyhülni és már nem láttam olyan borúsan a dolgokat, de jöttek a hormonális problémák és úgy néz ki sajnos beköszönt nálam a korai menopauza, szóval a kistesó csak egy szép elkéspzelés marad.

Ha kíváncsiak lennétek valamire, ami még kimaradt, írjátok meg és íréerm pótlólag azt is megírom még.

2019. november 16.

Az 5. szülinapi buli

Röviden összefoglalnám nektek Gréta szülinapi buliját, hátha valakinek segítség lesz a szervezésben. Igaz itt én csak passzív résztvevő voltam és fényképeztem (elnézést, de a képeknek csak a töredékét tölthetem fel - személyiségi jogok - viszont az ilyen képekből elég kevés készült.

A bulit 4-kor kezdtük, 10 meghívott kisgyerekből 9-en el is tudtak jönni (legtöbben Gréta volt csoporttársai, 2-en az új csoportjából és 2 óvodától független barátja is eljött).
Nagy szerencsénkre 2 animátor is azon munkálkodott, hogy a gyerekeket minél jobban lekösse és szórakoztassa a szülinapi zsúr alatt.

Miután mindenki megérkezett egy kupacba lecsücsültek a gyerekek és bemutatkoztak, mindezt játékosan, egymásnak dobáltak egy plüss állatkát, akihez dobták, annak meg kellett mondania a nevét és azt hogy hány éves (névmatricákat kaptak, hogy az animátorok a nevükön tudják szólítani őket).

Az első játék a szék -esetünkben párna- foglaló verseny volt, ezt Gréta nyerte meg.
Ez után következett a szobor verseny, amikor is a zene elhallgatására szoborrá kellett merevedni.
Sokat táncoltak (nem gyerekdalokra) meg is lepődtem, hogy mennyire bennük van a bugi, hogyan tudják rázni a ritmusra, volt akinek túl modernek voltak a zenék Ő azt kérte, hogy inkább öreges zenéket hallgassanak😂

Majd a békafogócska következett, amikor egy békés kalapban kellett a fogónak elkapnia valakit.

Ezután az állatkvízt rendeztek, amikor a többieknek kellett elmutogatni, hogy mit csinál egy kigondolt állat és utánozni kellett a hangját, majd újra táncoltak.
Végül következett az igazi aduász: a jelmezek. Több zsáknyi jelmezből válogathatott mindenki, lettek hercegnőink, bohócunk, cowboyunk, menyasszonyunk, királyunk. Rögtönzött kifutópályát építettek és mindenki végigvonulhatott, bemutatkozhatott.

A beöltözést félbeszakította a tortázás, amikor is elénekelték Grétának a "Boldog szülinpot!" és belakmároztak a flamingóból. Mindenkinek nagyon ízlett, volt aki repetázott is a legnagyobb sikere a színes csoki tollaknak volt, abból mindenki extra adagot evett 😀

A tortázás után az ajándékok átadása következett, Gréta mindhárom fiút szájon csókolta - tuti ami biztos egyből csak csak királyfi lesz alapon 😂
Ugyan minden ajándékot megnézett, de igazán otthon volt arra ideje hogy felfedezze az a sok mindent amit kapott és igazán már csak akkor tudta átadni magát az örömnek.

Az ajándékozás után még táncoltak, játszottak egy sarokban talált babakonyhával, végül a buli végén következett a lufi pinata. Gréta próbálkozott a kipukkasztással, de csak apának sikerült pukkasztani.

Az animátorok nagyon megdícsérték a gyerekeket, ha tudták volna hogy ilyen jó kis csapat lesz 3 órát is elvállaltak volna, de az ilyen kis gyerekek általában max a 2 órás gyerekzsúrokat szokták bírni, a végére még annak is le szoktak fáradni.

Tapasztalataink a szülinapi gyerekzsúrral kapcsolatban:

- Tényleg szükség van  a létszám limitre, túl sok gyerek már képtelen együtt játszani és elszabadul a pokol
- Nem hátrány ha a meghívott gyerekek ismerik egymást ( közös, csoport, osztály, foglalkozás), mert így könnyebben együttműködnek, de ez se akadály, ha vannak olyan gyerekek is akik nem ismerik a többi meghívottat (személyiség függő)
- Nagyon bekészültünk nasiból és szendvicsekből is, de összesen csak egy csomag sós perec fogyott el és 5-7 miniszendvics a tortán kívül, így legközelebb erre nem fektetnék olyan hangsúlyt.
- Így hogy kicsi a lakásunk nem bántam meg hogy animátort fogadtunk, mert varázslatos élménnyé tették ezt a zsúrt nem csak Gréta, hanem a többi gyerek részére is.









2019. október 6.

Ez első szülinapi zsúr előkészületei

Eljött az idő, hogy Grétának megszervezzük az első szülinapi zsúrt. Első nekifutásra az az elvetemedett ötletünk támadt, hogy a mi kis 49 m2-es lakásunkban rendezzük (ami csak 29 nem minősül, mert a mi szobánk nem játszótér). Nem volt nehéz lebeszélni minket az otthoni lebonyolításról, elkezdtünk hát helyszínt keresni a bulihoz. Krisztián megkérdezte az egyik rendezvény szervező ismerősét, hogy tudna e helyet ajánlani nekünk, az ajánlásból végül felkérés lett. Én már csak azt tudtam meg délután, hogy Krisztián lefoglaltatta a termet és 2 animátort a születésnaphoz. Meg kellett határozni a zsúr témáját - Gréta a flamingót választotta, így lett trópusi-flamingós a tematika.

Forrás: PNGTREE
Letöltöttem egy flamingós képet, ebből szerkesztette meg Krisztián a meghívót. Azt az instrukciót kaptuk az animátoroktól, hogy maximum 10 gyereket hívjunk és legkorábban a zsúr előtt 2 héttel osszuk ki a meghívókat.

Ugyan azt mondták, hogy gondoskodnak a díszítésről, de az én fejemben már nagyjából megszületett  a dekorációs elképzelés, így én is belevetettem magam a készítésbe nem titkoltan olyan hátsó szándékkal, hogy a dekorációt a buli után Gréta szobáját fogja díszíteni. A lufikat az animátorok ígérték meg, hogy rendezik, így én csak a virágokat és a leveleket készítettem el.

Forrás: Etsy
Nagyon megtetszettek az óriás virágok, ezek egyszerűbb változatát készítettem el én is a Pinteresten talált képek alapján.
Az ötlet forrása: Pinterest
Elkészítési youtubos segédlet


A Wishről óriás könnyező pálma leveleket rendeltem, asztali futódísznek.

Forrás: WISH
A virágok mellé pálma leveleket is készítettem (egy részüket dekorgumiból, egy részüket kartonból)
Az ötlet forrása: pinterest

Az ötlet forrása: Pinterest
A torta választás pedig teljesen egyértelmű volt, ha már flamingós a buli, akkor a torta sem lehet más (természetesen idén is csokis).
Forrás: Pinterest

Nem bántam meg, hogy jobban kivettem a részem a szervezésből, mint ahogyan arra szükség lett volna, nagyon izgalmas volt a tervezés és a kivitelezés (szívesen csinálnám ezt - kár hogy nem lehet belőle megélni 😜).

Hamarosan érkezem a a megvalósult bogival, ha kíváncsiak vagytok akkor is tartsatok velem 😉

2019. szeptember 23.

Gréta 5 éves lett

Nem állítom, hogy egy pillanat alatt elszállt ez az 5 év - az első 3,5 nehezen ment, amíg nem aludtunk, azóta viszont tényleg minden egy szempillantásnak tűnik csak. Most is emlékszem a percre, amikor a műtőből kifelé menet megmutatták és odatették Grétát az arcomhoz, az első találkozásunkra 💗
Most már egy okos nagylány - sokszor ezt jól álcázza hisztivel, makacssággal és pimaszsággal - de az ellenkezés és a határok feszegetése a lényéhez tartozik.
Kezd kibontakozni Gréta valója és személyisége.
Mint azt ti is láthatjátok külső jegyeiben teljes egészében Kulcsár a lelkem és apára hasonlít, míg a személyisége teljes egészében én vagyok. Egy hatalmas tükröt mutat - sokszor már túl is mutat rajtam. Örök harcban áll velünk és az egész világgal, fél hogy lemarad valamiről ha nem nyüzsög folyton, újra és újra fejjel megy a falnak, mert neki ne mondja meg senki hogy mit hogyan kell csinálnia. Tele van szeretettel és nagyon empatikus. Nagy a tudásvágya, de hajlamos hamar feladni, ha nehézségekbe ütközik - ha bátorítva, noszogatva van képes szinte mindent megoldani.

De lássuk milyen is Ő most 5 évesen.


Magassága: 118 cm
Súlya: 20 kg
Kifejezetten jobb kezes
Hajszín: eperszőke
Szemszín: mocsárbarna
Anyajegyek: továbbra is 2 a bal lábszárán
Szeplők: Idén tavasszal megjelentek az elsők az orrán és az orra körül.

Imádja a balettot, a mozit, a zenét, az éneklést, megszerette a vizet és kis halacskaként lubickol.
Kedvenc mesekönyvei: Kalapos macska, Harisnyás Pippi, Disney aranykönyvek sorozat meséi
Kedvenc rajzfilmek, filmek: Mary Poppins visszatér, Nyúl Péter, Csodapark, Balerina (a lényeg hogy zenés legyen)
Kedvenc társasjátékok: Erdei kirándulás, Kukacvadászat, Jancsi és Juliska
Kedvenc játékok: babák (hajas, csecsemő, Barbie), lego, kirakó, rajzolás, betű írás (csak néhány betűt ismer: A, G, P, az apát tudatosan írja le, a többit csak összevissza, ahogyan eszébe jutnak a betűk a könyvekből)
Kedvenc ételei: mogyorókrémes kenyér, amerikai palacsinta, vadas, frissen sült húsok, pörkölt, virsli, tojás (kemény -fehér tojás, rántotta - sárga tojás, lapos - tükörtojás), hasábburgonya
Kedvenc színe: rózsaszín
Kedvenc ruhadarabjai: szoknya/ruha
Kedvenc zenéje: Alvaro Soler - Sofia

Ahogy látjátok eltűnt minden kislányossága - egy igai nagylány lett belőle, a mi szeretetgombócunk. 💝

2018. szeptember 23.

Gréta 4 éves lett

El sem hiszem, hogy eltelt már 4 év. Hihetetlenül gyorsan elszaladt, bár azért voltak olyan időszakok, amikor azt hittem soha sem lesz vége.
Fantasztikus kislány, a világ leghálásabb embere vagyok, hogy ő lett nekünk (jó-jó, tudom, sokszor panaszkodok, de az törjön pálcát a fejem fölött akinek nem szakad el olykor a cérna a gyereke(i) szófogadatlansága, hisztije, pimaszsága miatt - de végre sokat segítenek az átaludt éjszakák és a nagy mennyiségben szedett magnézium ezeknek a békés elrendezésében 😉).

  • Szóval Gréta 109 cm magas és 17 kg átlagos alkatú kislány. 
  • Átlagosan 104-es nadrágokat, 116-122-es pólókat és most kezdett el 27-es cipőt hordani.
  • A haja sokat világosodott születése óta, már nem egyöntetű vörös, hanem szőkés vörös, vékony szálú, és hullámosodásra hajlamos. Megjelentek az orrtövén az egészen eddig hiányolt szeplők, és a bal lábszárán egymástól alig másfél centire az első két anyajegy (amit mi elhelyezkedésük miatt csak kígyóharapásnak hívunk.). 
  • Határozottan, minden kétséget kizáróan jobbkezes. 
  • Az ügyességi feladatokban továbbra sem jeleskedik, de gyakorlunk, sok mindent (pl. pedálos a pedálos biciklizés ha nehezebben is, de már megy neki). 
  • Igazi kis Tank Aranka, sedre, kajla, figyelmetlen (mindegyikünkön átgázol). 
  • De a szíve is óriási, nagyon tud szeretni, vigasztalni. Általában bújós kiscica, reggelente szereti ha 1-2 percre a kezembe veszem és ringatom akár egy kisbabát.
  • Sokszor ha belemelegszik nagyon a játékba és elfogja a hév, elveszíti a kontrollt és durva tud lenni (itthon is és az óvodában is leállítjuk ilyenkor, figyelmeztetjük, hogy ez a játék vége, így nem szabad viselkedni).
  • Imád táncolni és énekelni - idén is beírattam balettra, heti két délután ki tudja mozogni magát alaposan.
  • Nagyon fél a víztől - nem a fürdéstől, azzal szerencsére megbarátkozott, sőt már zuhanyozni is szeret, a strandolásnál viszont kijöttek rajta a nagy félelmek ezért úgy döntöttem beíratom úszás oktatásra (nem azért hogy 4 évesen megtanuljon úszni, hanem, hogy szerezzen egy vízbiztonságot és ne legyen benne ez a hatalmas mértékű görcs és félelem a (pl. a neki derékig sem érő vízben).
  • Nem bukott vissza az óvodában, így idén már középső csoportos lett (valószínű, hogy a nagy csoportot fogja ismételni, hiszen évvesztes, még 3 évünk van hátra az oviban).
  • Nagyon szeret oviba járni, van egy igazi barátnője is (akivel néha ugyan összekapnak, de legkésőbb másnap mindig kibékülnek) Natália.
  • Nagyon fél a szőrös állatoktól (kutya, macska, hörcsög, stb.), bármilyen picikék is benne van a para tőlük. Amint meglát egy kisállatot az utcán rögtön bújik a hátunk mögé, sokszor olyan vehemenciával, hogy szinte minket is fellök.
  • Mindezek ellenére szeretne egy kiskutyát, bár szerintem abba még nem gondolt bele, hogy ha lenne kutyánk az mindig velünk lenne...😏
  • Imádja a kisgyerekeket, főleg a babákat. Unokaöcsiért, Bence babáért is teljesen oda van (velük szemben megszűnik a néha felmerülő durvaság, a legnagyobb szeretettel, odaadással és kedvességgel szeretgeti/né, simogatja/ná őket).
  • Ebből adódó a legújabb kívánsága - szeretne egy kistestvért (egy kislányt, hiszen Bence úgy is fiú lett 😄).
  • Amilyen nehezen kezdett a kézügyessége alakulni, olyan nagy lendületet vett később. Ügyesen rajzol, színez, a foglalkoztató füzetekben egyedül kitalál a labirintusból és elég ügyesen viszi tovább a megkezdett hullámos, cikk-cakkos, stb sorokat.
  • Egy két betűt leír magától - nagy nyomtatottakat (nem mutattuk neki, valószínű a P, a T, az O és az I betűk jobban megragadtak a memóriájában a mesekönyvekből).
  • Nagyon szereti a meséket, a dalokat, az énekeket, sokat olvasunk neki és ő is szívesen fellapozza a könyveket, hogy az illusztrációkat követve ő is visszamondja az emlékezetében megmaradt meséket - olykor a hajasbabáinak is olvas.
  • Fantasztikus a képzeletvilága, olyan fejben szőtt meséket elő tud adni, hogy csak ámulunk rajta.
  • Kedvenc játékai mostanában a hajasbabái, imád a babaházzal játszani, a babakonyhában főzőcskézni és kirakózni.
  • Nem múló perverzió a pakolás (amivel engem az őrületbe kerget) - kis bőröndjébe, hátizsákjába bepakol minden félét: a babaház bútorzatát, játékbabát, lufit, filc élelmiszerteket, papucsot, balett felszerelést, lego figurákat, színes ceruzákat, zsírkrétát, faragót, radírt, babaruhákat, összegyűrt-összefirkált papírt, pizsamát, mesekönyvet - szóval mindent ami a keze ügyébe kerül. Aztán természetesen semmi nem kerül vissza a helyére - valahova le/behányja én meg napokig keresgélek, hogy mi hova lett...
  • Nagyon szereti a nagyszüleit és a Dédikét, szüleimnél különösen szeret.
  •  És eljött a pillanat, kijátszik minket egymás ellen. "Nem baj, ha nem veszed meg anya, a mama úgy is mindent megvesz és megenged nekem!"
  • Néha úgy érzem, hogy a falnak beszélek, hiába mondok el valamit 2 percenként vagy képtelen, vagy nem akarja megjegyezni (pl: wc-zés után törlés, lehúzás, kézmosás). Ellenben ha valamiért megragad a téma benne még nagyon sokáig visszaemlegeti (pl: rászóltam, hogy az óvoda udvaron talált gombát nem szabad megenni, sőt semmilyen ismeretlen növényt nem szabad megenni, mert nagyon beteg lehet a pocakunk tőle, sőt ha mérgező növényt eszünk attól meg is halhatunk - ezt napjában legalább egy tucatszor vissza is mondja magától).
  • A kedvenc színe a rózsaszín (ki gondolta volna 😄), kedvenc meséi (jelenleg): A kisvakond nadrágja, Vakond a városban, Boribon, Kippkopp. Kedvenc plüssállata még mindig a puklis póni, Meséből pedig Gru 3 a favorit.
  • Nagyon ügyesen sétál mellettem (előttem, mögöttem), legtöbbször még a kezemet is megfogja. Simán lehet vele vásárolni, általában nem rendez nagy jelenetet, ha valamit nem veszek meg neki (bár hozott már oltári kellemetlen helyzetbe, mikor egy nyamvadt nyalóka miatt zengett tőle nem csak a bolt, hanem az egész környék is).
Most ha visszagondolok akár az egy évvel korábbi dolgaira látom, hogy mennyit fejlődött. Nagylány lett Gréta... 💗



2018. január 20.

Gréta 2018 téli kedvencei

Elég régen készült már hasonló poszt, de nagyon sokat formálódik Gréta mostanában, úgyhogy úgy éreztem eljött az ideje, hogy megmutassam mit szeret, milyen is ő mostanában, lassan 3,5 évesen.

Imádja a meséket, a könyveket, rengeteget olvasunk neki. Bevett rítus 20 hónapos kora óta az esti mese, először apa olvas, aztán anya, sőt közte van hogy ő is "felolvassa" a meséket, e az esti meseolvasás utána kiterjedt a délutáni alvást megelőző altatási folyamat részévé, és beleivódott a mindennapjainkba. Már nem csak az elalvást megelőző rituálé része, beleivódott Gréta minden sejtjébe a mesék, a könyvek és az olvasás szeretete. Már most sokat mondogatja, hogy ha ő iskolás lesz akkor megtanul olvasni és esténként ő fog majd nekünk esti mesét olvasni 😊😍
Kedvencei Boribon mesék, Vackor, Szutyejev mesék, Kippkopp mesék, Dr. Seuss mesék, Walt Disney Micimackó meseválogatások, Pöttyös Panni, Sicc, Öreg néne őzikéje, Andersen mesék, Gyerekdalok és mondókák.






Aktuális nagy kedvenc még a kirakózás, egyre jobb a logikája 30 és 70 közötti darabszámúakat rak ki, a kedvencek a Jégvarázsos témájúak, de Mickey- Minnie egér, Disney hercegnők, Micimackó és Peppa malacos kirakók is folyamatosan kirakásra kerülnek. Legújabb próbálkozásunk a memóriajáték, amit csökkentett darabszámmal már próbálgatunk. Ha van annyira türelmes, hogy kivárja, hogy mi következzünk a lapok felforgatásában akkor már elég ügyesen megy neki a párok keresgetése. Az ellentétpárok fejlesztő kártyás játékban pedig már szinte brillírozik.




Hatalmas képzelőereje van, és imád szerepjátékozni, az új babaház nagy sláger, de nem csak a fa bábukat vonja bele a hanem a nagy babáit, a plüss állatait. Eljátsza a már hallott, ismert meséket, itthon és az óvódában megtörtén eseményeket is, hatalmas színésznő. 😄



Ősszel már készítettem egy összeállítást róla, hogy hogyan fejlődött Gréta kézügyessége, nos nem csak fejlődött az utóbbi fél évben, hanem elkezdett szárnyalni. Már nem csak színez hanem rajzol is, nem egy Michelangelo, de kifejezetten Picasso felismerhető stílusában alkot.



Egy volt kolleganőmtől kaptunk egy matricás foglalkoztató füzetet, ami annyira megtetszett Grétának és annyira lekötötte, hogy utána mi is vásároltunk még neki matricás foglalkoztatókat. Sajnos a Funny Farm egyetlen magyarországi lelőhelyén jelenleg nincs raktáron ez a típusú foglalkoztató füzet (az Amazon pedig nem szállít Magyarországra), így jóval egyszerűbb kivitelű és minőségi füzeteket tudtunk csak venni, de szerencsére őt ez még nem hatja meg, egyszerűen csak örül, hogy ragasztgathat.😊

Az első rajza a mi kis családunkról

Néha piknikeset játszik, ennek elengedhetetlen részét képezi egy takaró, egy kupac játékétel a babakonyhából, no meg persze egy remek piknikező társ

A kedvenc mesék mostanában: Moana, Grincs, Peppa malac, Mary Poppins, Bébi úr, Kalapos macska, Bűbáj, Szépség és a Szörnyeteg, Trollok.

A kedvenc kikapcsolódása pedig a tánc. Nem mondhatnám, hogy nagy tehetség, de az a lényeg, hogy élvezi, mozog, van fél óra énidőm heti kétszer (és amíg ott van addig is fárad 😂).

Mivel Grétáról nem nagyon írtam mostanában ezért róla is írnék "pár" mondatot. Sokat változott mióta óvodás lett, van hogy ha magyarázok neki már meg is hallgat 😋és meg is érti, amit mondok neki, el is fogadja (persze van hogy nem, pl, ha péntek délután kitalálja az oviból kifele jövet, hogy ő most akar balettra menni Kata nénihez akkor hiába magyarázom, hogy majd kedden megyünk és táncolhat, addig meg megmutathatja otthon, hogy milyen ügyes, de mintha a falnak beszélnék csak ordít mérgében, aztán ha kihisztizte magát jobb híján abbahagyja, hiszen ezen ha akarnék se tudnék változtatni a kedvéért). Normálisan el lehet menni vele bárhova, tud viselkedni közösségben, akár gyerekek, akár felnőttek között, csak győzze az ember kivárni az ő tempójával, hogy bárhova is elsétáljon (kb. mint egy nyugdíjas csiga úgy vánszorog, nézeget jobbra-balra, még csak véletlenül sem előre 😄).
Szereti az ovit, de reggel általában eljátszuk a hattyú halálát, hogy ő nem akar menni. Ennek pedig nem más az oka, mint, hogy nem tudja kialudni magát és reggel még halálosan fáradt, amikor keltjük. Este időben ágyba dugjuk, fél 9-re már ágyban van, de nem ritka, hogy csak 11re alszik el, iszonyú, hogy milyen nyűglődést tud előadni. Hónapok óta újra kel éjszaka, szóval onnantól kezdve én is vele alszom mellette a földön a matracon (kihúzott ágyon nem fértünk meg egymással mert folyamatosan össze-vissza rúgdosott, ütött-vert engem álmában), kiosonni nem tudok tőle, mert akkor egész éjszaka csak szaladgálok hozzá, óránként, másfél óránként újra jön, vagy kiabál értem.
Barátai is vannak az oviban, akikkel együtt játszik, legtöbbet Hannát, Natáliát és Jankát emlegeti, velük játszik.
Alig várja, hogy hétvége legyen, hogy mehessünk a szüleimhez. Nagyon szeret náluk lenni, rendszerint ki is bulizza magának, hogy ott aludhasson a mamánál.
Ugyan most éppen beteg mégis azt mondhatom, hogy már sokat fejlődött, javult az immunrendszere, ovikezdés óta most volt másodszor beteg (a náthát azért ne számítsuk ide, mert folyton náthás valaki a csoportban, így 1 max. 2 hét után minden kezdődik előről, amire csak rátesznek a hatalmas orrmandulái).
A magassága 106 cm a súlya 16,5 kg. Eltűnt a pocakos, csupa hurka baba, aki babaként volt, vékony (de nem sovány) és szín tiszta izom lett mostanra.
Az étvágya nagyon változó, de alapvetően azt mondhatom el, hogy nagyon keveset eszik, a húsféléket általában nem kéri, de azért vannak erre is kivételek. Az édességet viszont nagyon is szereti, mostanában a kókuszgolyó mellett a fánk a legnagyobb kedvenc .
Teljesen leállítottam a kakaózásról, mivel a tej nyákképző a téli időszakban pedig amúgy is több a betegség ezért teljesen kiiktattam az étrendjéből. Reggelente narancslét kap, ami olyan szempontból is ideális, hogy tökéletesen el tudom benne rejteni a Béres cseppet és a C vitamint. (Immunerősítésre ezen a télen naponta 5 ml Immunotrofinát, 10 csepp Béres cseppet, 500 mg C vitamint, és 1000 NE D vitamint kap, ami szerintem idáig a leghatékonyabb kombináció, amit kipróbáltunk).
Azok után, hogy olyan sokára kezdett el beszélni, most úgy néz ki pótolni akarja az elvesztegett időt és be nem áll a szája (néha azért kerül az irdatlan szóáradatba halandzsa is).
Nagyon anyás, de mostanában Krisztiánnal is kezd szorosabb kapocs kialakulni közöttük, amit nagyon jó látni.
De ha tömören kellene jellemeznem, akkor csupán ennyit mondanék róla minden elfogultság nélkül, hogy egyéniség.

2017. október 27.

Kézügyesség fejlődése

Mi már régen keresztet vetettünk erre a kérdésre Grétával kapcsolatban. Most is úgy gondoljuk, hogy nem kell mindenből jónak lennie, kitűnően teljesíteni, megelégedtünk azzal, hogy szeret énekelni és táncolni, így foglalkozzon azzal ami a legközelebb áll hozzá. A bölcsődéből is hallottuk és a saját szemünkkel is láttuk, hogy semmiféle kézműves elfoglaltsághoz nincsen türelme, nem érdekli, nem köti le.
Terike, Gréta volt kisgyereknevelője a bölcsiben mesélte a fogadóórán, hogy ha rajzolni, festeni, színezni, ragasztani hívják a gyerekeket az alkotó sarokba akkor Gréta szinte soha sem ül le (ha igen akkor is csak fél lábbal, hogy minél gyorsabban fel tudjon pattanni) inkább áll az asztal mellett és úgy ténykedik és fél szemmel kifelé kacsintgat, hogy mivel lehetne játszani, majd egyszer csak felpattan otthagyva csapot-papot és rohan babakocsizni, vagy éppen főzőcskézni.

Az alkozásaikat mindig kifüggesztették és megcsodálhattuk mit is készítettek. Ekkor mindig megállapítottuk, hogy nem ütött az anyjára ez a gyerek, de sebaj, mi így is éppúgy imádjuk. Minden elkészített mű nagyon becses nekünk hiszen ő készítette, de emellett nem akarunk abba a szülői köntösbe burkolózni, hogy amit a mi gyerekünk csinál az a legjobb, senki nem érhet a nyomába (nem én nem vagyok az a játszótéri anyuka aki egyfolytában dicsekszik és tömjénezi a gyerekét a valós és  vélt/elképzelt/kívánt különleges tulajdonságait - ismerjük, szeretjük elfogadjuk az összes különcségével, néha esetlenségével, ügyetlenségével és tehetségével együtt).

A rajzolás és színezés abbóll állt, hogy  marokra fogta a ceruzát és őrült gyorsasággal kör és elipszis pályákat firkált, majd el is dobta a papírt és a ceruzát és rohant játszani. Mi pedig nem erőltettük, játszon azzal amit igazén szeret és élvez.

Aztán a születésnapjára Húgomtól és a férjétől kapott egy Peppa malacos színező készletet (Peppás színező lapok és Peppás színesceruzák), ez volt a mindent  megváltoztató fordulópont. Kezdetben még mutatni kellett neki, hogy hogyan fogjuk a ceruzát, hogyan kell színezni, de szép lassan már elfogadta, hogy nem színezünk helyette, ha szeretne, akkor neki kell kézbe venni a ceruzákat és színeznie. Onnantól kezdve minden áldott nap leül a kisasztalához és színez, nem tökéletes, de szerintem az ő korához képest már egész jól. Igyekszik vonalon belül maradni és néha már több színt is használ egy képen belül. Elkezdtünk foglalkozni újra a színekke, mert néha van egy kis zavar, hogy melyik melyik, de nagyon kis érdelkődő lett a témában. Nem noszogatjuk, amikor hazaérünk átölltözünk és kezet mosunk alig várja, hogy bevonulhasson a szobájába színezni.

Most sincsenek elvárásaink, csupán annyi, hogy élvezze amit csinál. Nem akarjuk már most eldönteni a jövőjét, hogy énekes/zenész/táncos/képzőművész/stb. legyen. Legyen boldog önfeledt gyerekkora, csakis ez számít! 😊

Most pedig következzenek az alkotások a kezdetektől a legfrissebbekig, döbbenetes a változás szerintem ti is látni fogjátok.






























LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...