2017. november 26.

Könyvespolcból babaház 2. - az alapanyagok, és a költségvetés

Szóval elkezdük beszerezni az "építési" anyagokat a babaházhoz. Autó hiány és egyéb hátráltató tényezők miatt az egyetlen választásunk az OBI, innen vásároltuk meg a anyagok és kellékek nagy részét.

A terv
Szükségünk volt a tetőhöz, a polconként (szintenkénti) elválasztáshoz (falakhoz) faanyagra. Először arra gondoltam, hogy 30 cm széles 2 cm vastag fenyő deszkák jók lesznek hozzá, de a kínálat nagyon gyatra volt. Sérültek voltak a deszkák, ezer "sebből" folyt belőlük a gyanta, tele voltak csomóval repedéssel és hab a tortán, hogy az obi lapszabászata sem működik határozatlan ideig, így kénytelen voltam a drágább változathoz folyamodni (mert nem tudtam volna a hátamon hazacipelni egy 3 m-es fenyődeszkát a 40 perc gyaloglásra lévő otthonunkba), így fenyő polcokat vettem
  • 1 db 120x30x1,8 cm-eset - a tetőhöz
  • 1 db 120x25x1,8 cm-eset - a belső elválasztőkhoz.
Ezen kívül szükségünk volt még:
  • 1 db 60x60x80 cm-es HDF lapra a (padlás hátfalához) - ezt még nem sikerült megvenni
  • süllyesztett fejű csavarra
  • 4 db 100x1x0,5 cm-es lécre a kerítéshez és az ablakokhoz
  • tapéta és parketta mintás papírra (tapéta és pvc padló maradék hiányában)
  • akril festékekre
Kisegítő eszközök:
  • körfűrész (vagy dekopír fűrész)
  • csavarhúzó
  • ecsetek
  • csiszolópapír
  • nút ragasztóra (TIPP: A decoupage ragasztó olcsóbb sűrűbb változata, vízzel hígítva decoupage ragasztót készíthetünk belőle 😉)
  • ragasztópisztoly.
Mivel nem tudtunk mindent az elképzelések szerinti áron beszerezni, így megnőtt a kötségvetési összeg, de egy nagy, szép, felszerelt babaháznak még így is csak a töredékénél tartunk.
Beszéljenek helyettem a számok:

Ikea Billy könyvespolc                   8.990,- Ft
Fenyőpolcok                                   6.598,- Ft
Süllyesztett fejű csavarok                  379,- Ft
Lécek                                              1.156,- Ft
Összesen:                                      17.123,- Ft



Méretre vágva





Most pedig következik az összeállítás, a munka tényleges oroszlán része. Kíváncsiak vagytok a polc további átalakulására babaházzá? Ha igen tartsatok velem a továbbiakban is 😉

2017. november 25.

Téli, karácsonyi ráhangoló filmek listája

Már régóta készülök rá, hogy összeszedjem a karácsonyi filmeket, egyrészt, hogy karácsonykor ne csak a  szokásos Reszkessetek betörők, Aludj csak én álmodom és az Élet csodaszép triót nézzük, hanem azért is, hogy ha úgy adódik, hogy nincs más elfoglaltságunk és a tv elé bekuckózva szeretnénk egy kicsit az adventi, karácsonyi időszakra hangolódni, akkor lehessen miből választani.
Igen választani, mert végül olyan hosszú lett a lista, hogy ha mindegyiket meg szeretnénk nézni (az adventi időszakban) ahhoz több évre lenne szükség. Lehet hogy kimaradt valami, akkor szóljatok és berakom a listába 😉

Karácsonyi, téli mesék filmek, animációs filmek és rajzfilmek
Cím Kategória
1 8 nő zenés vígjáték
2 A fenyőfa rajzfilm
3 A fergeteges szenteste vígjáték
4 A Grincs vígjáték
5 A karácsony, ami majdnem elmaradt animációs film
6 A karácsony megmentője családi film
7 A karácsony szelleme romantikus film
8 A karácsony története filmdráma
9 A karácsonyfa dala animációs film
10 A karácsonyfa kicsiny fénye animációs film
11 A karácsonyfa varázsa romantikus vígjáték
12 A legszebb karácsonyi ajándék vígjáték
13 A karácsonyi cipő filmdráma
14 A karácsonyi jávorszarvas kalandjai vígjáték
15 A karácsonyi látogató filmdráma
16 A karácsonyi vakáció családi film
17 A kőkemény család romantikus vígjáték
18 A kutya aki megmentette a karácsonyt vígjáték
19 Aludj csak, én álmodom romantikus vígjáték
20 A March testvérek karácsonya vígjáték
21 A Mikulás igaz története animációs film
22 A Mikulás karácsonya rajzfilm
23 A Mikulás mentőakció animációs film
24 A Mikulás pere vígjáték
25 A Mikulás titkos világa rajzfilm
26 A múlt angyala romantikus film
27 A nagy karácsonyi izzócsata vígjáték
28 A nemzet karácsonyfája dráma
29 A pót Télapó vígjáték
30 Agyament karácsony családi film
31 Angyal a családban filmdráma
32 Angyali üzlet romantikus film
33 Apolló 24 - A karácsonyi küldetés kalandfilm
34 Az élet csodaszép filmdráma
35 Az igazi Mikulás filmdráma
36 Az ünnepek után dráma
37 Bajkeverő majom: Boldog karácsonyt majom módra rajzfilm
38 Barátom a Mikulás 1-2. családi film
39 Barbie csodás karácsonya animációs film
40 Barbie és a Diótörő animációs film
41 Beépített szerelem vígjáték
42 Beethoven karácsonyi kalandja vígjáték
43 Boldog karácsonyt Hetti néni családi film
44 Boldog karácsonyt Mrs. Kingsley filmdráma
45 Booky és az álruhás Télapó családi film
46 Brekiék karácsonya vígjáték
47 Bunyó karácsonyig akcivígjáték
48 Casper első karácsonya rajzfilm
49 Cirmos karácsony családi film
50 Családi karácsony vígjáték
51 Csendes éj filmdráma
52 Cserebere karácsony filmdráma
53 Csillaghercegnő családi film
54 Csingiling - a szárnyak titka animációs film
55 Csoda a 34. utcában filmdráma
56 Csodák ideje filmdráma
57 Csoda New Yorkban kalandfilm
58 Dadus karácsonyra vígjáték
59 Diótörő és az Egérkirály rajzfilm
60 Drágán add az életed akciófilm
61 Durr és csók akciófilm
62 Egy különös éjszaka romantikus dráma
63 Egy rendőrkutya kalandjai: Karácsonyi történet családi film
64 Egy varázslatos karácsony családi film
65 Elátkozott karácsony családi film
66 Elmo megmenti a karácsonyt animációs film
67 Ezüst csengettyűk családi film
68 Fagyöngy Manhattan felett filmdráma
69 Fehér karácsony zenés film
70 Frédi és Béni: Karácsonyi harácsoló rajzfilm
71 Hamarosan karácsony vígjáték
72 Hattyúhercegnő karácsonya animációs film
73 Házitündér varázsszóra vígjáték
74 Himalájai karácsony animációs film
75 Hivatali karácsony vígjáték
76 Hóbarát vígjáték
77 Hókirálynő 1-2. animációs film
78 Holiday romantikus vígjáték
79 Hozzám jössz? vígjáték
80 Hull a pelyhes vígjáték
81 Huncut karácsony családi vígjáték
82 Hupikék törpikék: Karácsonyi ének rajzfilm
83 Igazából szerelem romantikus vígjáték
84 Isten küldte, mókus hozta családi vígjáték
85 Jégkorszak - Állati nagy karácsony animációs rövidfilm
86 Jégvarázs animációs film
87 Kaliforniai karácsony romantikus film
88 Káosz karácsonyra vígjáték
89 Karácsony filmdráma
90 Karácsony a fellegekben vígjáték
91 Karácsony a kastélyban családi vígjáték
92 Karácsony Artúr animációs film
93 Karácsony az exszel családi film
94 Karácsony Conwayben filmdráma
95 Karácsony nyomában vígjáték
96 Karácsonyi angyal vígjáték
97 Karácsonyi csoda családi vígjáték
98 Karácsonyi csók romantikus film
99 Karácsonyi doboz tévéfilm
100 Karácsonyi ének animációs film
101 Karácsonyi fagyöngyök musical
102 Karácsonyi fények családi film
103 Karácsonyi házaspárbaj filmdráma
104 Karácsonyi kábulat filmdráma
105 Karácsonyi kívánság filmdráma
106 Karányonyi kutyabalhé családi film
107 Karácsonyi lidércnyomás anyimációs film
108 Karácsonyi manóságok rajzfilm
109 Karácsonyi naptárpasik romantikus vígjáték
110 Karácsonyi rémek vígjáték
111 Karácsonyi reménysugár filmdráma
112 Karácsonyi üdvözlet családi film
113 Karácsonyi vakáció vígjáték
114 Karácsonyi varázslat rajzfilm
115 Kedves Mikulás családi film
116 Kelekótya karácsony vígjáték
117 Kellemetlen karácsonyi ünnepeket vígjáték
118 Kényelmetlen karácsony romantikus film
119 Kétségbeesve keresem a Mikulást vígjáték
120 Kétséges karácsony családi film
121 Ki a Télapó? vígjáték
122 Ki segít a Mikulásnak családi kalandfilm
123 Kilenc kutya karácsonya rajzfilm
124 Kiskarácsony mindenáron családi vígjáték
125 Kutya karácsonyra filmdráma
126 Különös karácsony filmdráma
127 Le a kalappal a karácsony előtt filmdráma
128 Lebilincselő karácsony vígjáték
129 Levélbe zárt szerelem romantikus vígjáték
130 Maci Laci első karácsonya rajzfilm
131 MadagaszKarácsony animációs rövidfilm
132 Máris hiányzol! romantikus film
133 Mary karácsonya filmdráma
134 Mégdrágább az életed akciófilm
135 Megrendezett karácsony romantikus vígjáték
136 Mennyből a Mikulás vígjáték
137 Mentsük meg a karácsonyt! filmdráma
138 Mi a manó vígjáték
139 Micimackó - Boldog Új Mackóévet rajzfilm
140 Mickey egér: Volt egyszer egy karácsony rajzfilm
141 Miskey egér: Volt kétszer egy karácsony rajzfilm
142 Mikulás és a varázsdob animációs film
143 Mikulás szabadságon családi vígjáték
144 Mikulásné kerestetik vígjáték
145 Mikulás úrfi (Partymikulás) családi vígjáték
146 Milliomos Mikulás családi film
147 Minden vágyam karácsonyra vígjáték
148 Mindenáron karácsony családi film
149 Miniszoknyás Mikulás 1-2. vígjáték
150 Mickey egér karácsonya rajzfilm
151 Mrs. Télapó családi vígjáték
152 Muppeték karácsonyi éneke animációs film
153 Nagyapa karácsonyra családi film
154 Nagybetűs KARÁCSONY családi film
155 Nagyapát kérek karácsonyra vígjáték
156 Négy karácsony romantikus vígjáték
157 Niko: Kistesó nagy bajban animációs film
158 Noddy karácsonya animációs film
159 Öt legenda animációs film
160 Polar Expressz animációs film
161 Pótmikulás akcióban családi vígjáték
162 Rabold el a Télapót! vígjáték
163 Rénszarvas mentőakció családi kalandfilm
164 Reszkess Télapó! családi vígjáték
165 Reszkessetek kutyaütők! 1-3. családi vígjáték
166 Reszkessetek betörők! 1-5. vígjáték
167 Richie Rich 2.: A rosszcsont karácsonya családi vígjáték
168 Robbie a rénszarvas animációs film
169 Rose karácsonya filmdráma
170 Rossz anyák karácsonya vígjáték
171 Rudolf a rénszarvas rajzfilm
172 Segítség, karácsony! vígjáték
173 Shrekből az angyal animációs rövidfilm
174 Snoopy és a karácsony rajzfilm
175 Szamár karácsonyi Shrekkentése animációs rövidfilm
176 Szelek szárnyán - Karácsonyi történet vígjáték
177 Szellemes karácsony vígjáték
178 Szépség és a Szörnyeteg 2. - Varázslatos Karácsony rajzfilm
179 Szerelem a végzeten vígjáték
180 Szirénázó szupercsapat: Karácsonyi kalamajka animációs film
181 Sztrájkba lépek karácsonyra filmdráma
182 Szünidős Télapó családi vígjáték
183 Tapló Télapó 1-2. vígjáték
184 Télanyó vígjáték
185 Télapóka (Az ifjú télapó) romantikus vígjáték
186 Télapu 1-3. vígjáték
187 Télbratyó vígjáték
188 Titkos Télapó családi vígjáték
189 Tom és Jerry: Segítség a Télapónak animációs rövidfilm
190 Tucker karácsonya filmdráma
191 Túlélni a karácsonyt vígjáték
192 Udvarlót karácsonyra romantikus vígjáték
193 Vakáció New Yorkban romantikus vígjáték
194 Város karácsony nélkül filmdráma
195 Volt egyszer egy karácsony 1-2. családi film
196 Vidám manók karácsonya animációs film

Nektek melyik a kedvencetek?

Update:

Az azóta fellelt karácsonyi, téli filmeket itt utólagosan írom hozzá a listához.

+1     A Mikulás titka                                                            ismeretterjesztő film
+2     Ebugatta szerelem                                                        romantikus vígjáték
+3     Múlt karácsony                                                            romantikus vígjáték
+4     Karácsonyi paktum                                                      romantikus film
+5     Karácsonyi dal                                                             animációs film
+6     Nagycsaládot karácsonyra                                           vígjáték
+7     Karácsonyi vallomások                                                vígjáték
+8     A püspök felesége                                                        vígjáték
+9     Karácsonyi betörés                                                       családi film
+10   Királyi karácsony                                                         vígjáték
+11   Modern Hamupipőke: Karácsonyi kívánság                családi film
+12   Büszkeség, balítélet és némi fagyöngy                        romantikus film
+13   A sorsfordító üzenet                                                     családi film
+14   Lili boszi megmenti a karácsonyt                                 vígjáték
+15   Karácsony Grand Valleyben                                         romantikus film
+16   Gipsz                                                                             dráma
+17   Karácsonyi álmok                                                         romantikus vígjáték
+18   Karácsonyi álmok 2.                                                      romantikus vígjáték
+19   Az igazi Télapó                                                              családi film
+20   Visszatérés Christmas Creekbe                                      romantikus film
+21   Multidéző karácsony                                                      romantikus film
+22   A karácsonyi lovag                                                         vígjáték
+23   Karácsonyi cserebere                                                      romantikus film
+24   Az adventi naptár                                                            romantikus film
+25   Egy herceg karácsonyra                                                  romantikus dráma
+26   Egy herceg karácsonyra: Királyi esküvő                        romantikus dráma
+27   Egy herceg karácsonyra: Királyi bébi                             romantikus dráma
+28   Behavazva                                                                       romantikus vígjáték
+29   Télapó a pácban                                                              vígjáték
+30   Az angyal szerelmet keres                                              vígjáték
+31   Másodszor is karácsony                                                 filmdráma
+32   Karácsony a Riviérán                                                     vígjáték
+33  12 karácsonyi kívánság                                                   filmdráma
+34   Karácsonyi félhold                                                         vígjáték
+35   Könyvek és szerelem 1.                                                  dráma
+36   Könyvek és szerelem 2.                                                  dráma
+37   Karácsonyi csoda New Yorkban
+38   Szökevény hercegnő                                                       romantikus dráma
+39   Kulcs a szívemhez                                                          romantikus dráma
+40   Egy 40es nő és a flört                                                     vígjáték
+41   Az ember, aki feltalálta a karácsonyt                              életrajzi dráma, vígjáték
+42   Amerikai Hamupipőke                                                    romantikus vígjáték
+43   Szerelem Lappföldön                                                      romantikus vígjáték
+44   A karácsony igazi öröme                                                 romantikus vígjáték
+45   Gyilkos sütik: a karácsonyi puding rejtély                      misztikus film
+46   Karácsony újratöltve                                                      
+47   Bemutató karácsonyra                                                     romantikus film
+48   Felséges karácsony                                                          romantikus dráma
+49   Édes sütnivaló                                                                 romantikus vígjáték, családi film
+50   Karácsonyi harang                                                          
+51   Karácsonyi sütemények                                                  filmdráma
+52   Karácsonyi mentőakció                                                  családi vígjáték
+53   Mindent a szentestéről                                                   
+54   A karácsonyi szív                                                            filmdráma
+55   Holle anyó                                                                       zenés mesejáték
+56   Karácsonyi krónikák                                                       családi vígjáték
+57   Pont karácsonykor
+58   Négy szirén: Viharos karácsony                                     romantikus vígjáték
+59   Mikulás karácsonyra                                                      családi vígjáték
+60   Megjött Apuci 2.                                                            vígjáték
+61   Pláza Mikulások                                                            vígjáték
+62   Karácsonyi fagyöngyök                                                musical
+63   Karácsony nyomában                                                    vígjáték
+64   A karácsony szelleme                                                   romantikus film
+65   A karácsonyfa varázsa                                                  romantikus vígjáték
+66   Kedves Mikulás                                                            dokumentumfilm
+67   A zöldellő fa alatt                                                         filmdráma
+68   A karácsony története                                                   filmdráma
+69   Vakáció New Yorkban                                                  romantikus vígjáték
+70   Karácsonyi szerelem                                                    filmdráma
+71   Karácsonyi csínytevő                                                   vígjáték
+72   Végtelen karácsony                                                      családi vígjáték
+73   Karácsonyi mese                                                          animációs film, filmdráma
+74   Hálaadás-napi szerelem                                               romantikus film
+75   Gézengúzok karácsonya                                              vígjáték
+76   Ördög vagy angyal?                                                    filmdráma
+77   A karácsonyi ének                                                      családi film
+78   Karácsonyi kalandok                                                  családi vígjáték
+79   Carol karácsonya                                                        családi vígjáték
+80   Karácsonyi lánykérés                                                 vígjáték
+81   Krampusz                                                                   horror-vígjáték
+82   Kalandférgek karácsonya                                           vígjáték
+83   Hóbortos hálaadás                                                     vígjáték
+84   12 karácsonyi randi                                                   romantikus vígjáték
+85   A díva karácsonyi éneke                                           zenés vígjáték
+86   A paradicsom fogjai                                                  akció-vígjáték
+87   Karácsonyi történet 1-2.                                            vígjáték
+88   Sztárt karácsonyra                                                     romantikus vígjáték
+89   Heatherland karácsony
+90   Karácsonyi csodavárás                                              dráma
+91   Ha eljönnek az angyalok                                           fantasztikus film
+92   Enyveskezű Mikulás                                                 vígjáték
+93   Kisasszonyok                                                            romantikus dráma
+94   Havas csodák                                                            romantikus dráma
+95   Kamupasi                                                                  vígjáték
+96   Szuperkarácsony                                                      romantikus film
+97   Látástól Mikulásig                                                   családi vígjáték
+98   Kőkemény család                                                    romantikus vígjáték
+99   Hóból is megárt a sok                                             romantikus vígjáték
+100 Stella                                                                       vígjáték
+101 Agyament karácsony                                              családi film
+102 Karácsonyi kutyakaland                                         vígjáték
+103 Barbie: Tökéletes karácsony                                  animációs film
+104 Garfield karácsonya                                                rajzfilm
+105 Az égből pottyant család                                        filmdráma
+106 Karácsony Holly-val                                              romantikus vígjáték
+107 Míg élünk, szeretünk                                             filmdráma
+108 Varázslatos karácsony                                           fantasztikus film
+109 A legszebb ajándék                                               filmdráma
+110 Az első karácsony                                                 dráma
+111 Dennis a komisz karácsonya                                  családi vígjáték
+112 Apát kérek karácsonyra                                          családi film
+113 Menyasszonyt karácsonyra                                     romantikus film
+114 Csapnivaló mennyegző                                           vígjáték
+115 Mikulás hadművelet                                               családi film
+116 Egy jávorszarvas kalandjai                                     családi vígjáték
+117 Égből pottyant Mikulás                                          vígjáték
+118 A diótörő titka                                                        családi film
+119 Karácsony Connecticutban                                    vígjáték
+120 Tökéletes nap                                                        filmdráma
+121 Kutya egy karácsony                                             családi film
+122 Szólj csengő                                                          filmdráma
+123 Karácsony Tuckerrel                                             filmdráma
+124 Segítség apa lettem                                                romantikus vígjáték
+125 Melyik az igazi?                                                    romantikus vígjáték
+126 Egy tündéri karácsony                                           családi film
+127 Karácsony apuka                                                    családi film
+128 Csak karácsonyt ne                                                filmdráma
+129 Karácsonyi misztérium                                          családi vígjáték
+130 Karácsonyra otthon                                                filmdráma
+131 Sok sikert Charlie: Karácsony van!                       vígjáték
+132 Régimódi hálaadás                                                 filmdráma
+133 Régimódi karácsony                                               filmdráma
+134 Reszkesstek repülők!                                              kalandfilm
+135 Karácsonyi románc                                                 romatikus dráma
+136 Mindörökké karácsony                                           animációs film
+137 Angyalok éneke                                                      családi film
+138 Nicsak ki beszél most!                                            családi vígjáték
+139 Parányi varázslat: Az esküvő                                  filmdráma
+140 Papírangyalok                                                          filmdráma
+141 Shadow Island rejtélyei: Az utolsó karácsony         krimi
+142 Csak barátok                                                             vígjáték
+143 Kinek a papné                                                          romantikus vígjáték
+144 Diótörő                                                                    családi film
+145 Egy híján túsz                                                          vígjáték
+146 Veszélyben az Északi-sark                                      fantasztikus film
+147 Veszélyben az Északi-sark: Karácsony miatt nyitva    fantasztikus film
+148 Karácsony kis szépséghibával                                 vígjáték
+149 Karácsonyi káosz                                                    családi film
+150 Váratlan szépség                                                     filmdráma
+151 Fejvadészok karácsonyra                                        akciófilm
+152 Másnapos karácsony                                               fantasztikus vígjáték
+153 Téli alvók                                                                játékfilm
+154 Közel a karácsony                                                   filmdráma
+155 A Mikulás segédje                                                  családi film
+156 Télapu karácsonyra                                                 családi film
+157 Karácsonyi party                                                     filmdráma
+158 Irány a nagyi!                                                          vígjáték
+159 Boldog karácsony                                                    vígjáték
+160 Kutya egy ünnep                                                      vígjáték
+161 Családi hálaadásünnep                                            vígjáték
+162 Végre karácsony!                                                    vígjáték
+163 Jó barátot karácsonyra                                            családi vígjáték
+164 A kutya, aki megmentette a karácsonyi vakációt   családi vígjáték
+165 Karácsonyi kalamajka                                            vígjáték
+166 Mickey varázslatos karácsonya                              animációs film
+167 Ünnepi otthon                                                         családi film
+168 Az ismerős arc                                                        romantikus vígjáték
+169 Karácsonyi kavarodás                                            vígjáték, családi film
+170 Elveszett karácsony                                                filmdráma
+171 Újra együtt most először                                         vígjáték
+172 Elveszett levelek                                                    romantikus vígjáték
+173 Karácsony a Chesnut Streeten                               vígjáték
+174 A karácsony megmentője                                      családi film
+175 Tizenkét hónap                                                      családi film
+176 Karácsony megkoronázása                                    filmdráma
+177 Muszklimikulás                                                     akció-vígjáték
+178 Karácsonyi dallam                                                 vígjáték
+179 Mikulás haverok                                                    családi film
+180 A karácsonyfa dísze                                              romantikus film
+181 Shelby: A kutya, aki megmentette a karácsonyt   családi kalandfilm
+182 Kicsiny karácsonyi kaland                                    családi film
+183 Katie Fforde Karácsonyi csoda New Yorkban      romantikus film
+184 A Jangle család karácsonya                                                musical



LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...