2019. december 31.

2019 évértékelés

Eljött az év utolsó napja és szokás szerint számba veszem az elmúlt egy évet. Nagyon sok minden történt velünk, jó és rossz dolgok egyaránt, sokat nevettünk, volt hogy sírtunk és idegeskedésből is jutott egy jó nagy csokornyi. Gréta nagyot nőtt és sokat ügyesedett, a munkánkban sok vergődés és rengeteg áldozatot követően úgy néz ki mindketten előre léptünk Krisztiánnal, a lakás felújításával és csinosítgatásával is nagyon jól haladtunk.
Nem teszek fogadalmakat egyik évben sem, nem az én stílusom, most inkább olyat teszek, amit elég kevesen szoktak ilyenkor.

Hálát adok!
Hálát adok a családomért, hogy a szüleim élnek, sok időt tölthetünk együtt és "komoly" betegségük nincsen. 
Hálát adok Krisztiánért, hogy most már több mint 13 éve hűséges és odaadó társam, aki a bajban is mellettem áll, támogat és mindig ott áll mögöttem.
Hálát adok Grétáért, hogy egy ilyen okos, szép kislányunk lehet aki csupa szív és szeretet, tele érdeklődéssel és nyitottsággal a világra és az új ismeretekre, akinek minden porcikájában ott a zene és a tánc.
Hálát adok a barátaimért, akiknél jobb embereket még soha nem ismertem, ők tényleg mindig mellettem vannak, meghallgatnak, segítenek ha bármi problémám lenne.
Hálát adok a munkámért, hogy van hol dolgoznom, hogy jól megfizetnek és talán még a véleményem is számít.
Hálát adok hogy van egy szép otthonos kis lakásunk, ami röpke 12 év múlva már teljesen a miénk lesz.
Hálát adok, immár 7 éve létezik a blog, igaz kisebb nagyobb szünetekkel tudok csak írni, de igazán a szívem csücske.
Hálát adok hogy ha nem is sokszor, de áldozhatok a szenvedélyemnek és süthetek vagy varrhatok valami egyedit.

Ne gondoljátok, hogy minden tökéletes az életemben, lettek volna vágyaim, kívánságaim, amiket nagyon szerettem volna, de mégsem teljesülhettek, válhattak valóra (nem tárgyi kívánságok), de úgy néz ki tanulnom kell. Tanulnom kell az elengedést, és hogy bámennyire vágyom egyes dolgokra azokat nem kaphatom meg. Ezen nem szabad bánkódnom csak tovább kell lépni és beengedni a jó dogokat az életembe.

Kívánok mindenkinek a jövő évre boldogságot, határtalan szeretetet, megértést, családot, barátokat, sikert, örömet, egészséget, biztonságot, és hálát!

Kép forrása


2019. november 16.

Az 5. szülinapi buli

Röviden összefoglalnám nektek Gréta szülinapi buliját, hátha valakinek segítség lesz a szervezésben. Igaz itt én csak passzív résztvevő voltam és fényképeztem (elnézést, de a képeknek csak a töredékét tölthetem fel - személyiségi jogok - viszont az ilyen képekből elég kevés készült.

A bulit 4-kor kezdtük, 10 meghívott kisgyerekből 9-en el is tudtak jönni (legtöbben Gréta volt csoporttársai, 2-en az új csoportjából és 2 óvodától független barátja is eljött).
Nagy szerencsénkre 2 animátor is azon munkálkodott, hogy a gyerekeket minél jobban lekösse és szórakoztassa a szülinapi zsúr alatt.

Miután mindenki megérkezett egy kupacba lecsücsültek a gyerekek és bemutatkoztak, mindezt játékosan, egymásnak dobáltak egy plüss állatkát, akihez dobták, annak meg kellett mondania a nevét és azt hogy hány éves (névmatricákat kaptak, hogy az animátorok a nevükön tudják szólítani őket).

Az első játék a szék -esetünkben párna- foglaló verseny volt, ezt Gréta nyerte meg.
Ez után következett a szobor verseny, amikor is a zene elhallgatására szoborrá kellett merevedni.
Sokat táncoltak (nem gyerekdalokra) meg is lepődtem, hogy mennyire bennük van a bugi, hogyan tudják rázni a ritmusra, volt akinek túl modernek voltak a zenék Ő azt kérte, hogy inkább öreges zenéket hallgassanak😂

Majd a békafogócska következett, amikor egy békés kalapban kellett a fogónak elkapnia valakit.

Ezután az állatkvízt rendeztek, amikor a többieknek kellett elmutogatni, hogy mit csinál egy kigondolt állat és utánozni kellett a hangját, majd újra táncoltak.
Végül következett az igazi aduász: a jelmezek. Több zsáknyi jelmezből válogathatott mindenki, lettek hercegnőink, bohócunk, cowboyunk, menyasszonyunk, királyunk. Rögtönzött kifutópályát építettek és mindenki végigvonulhatott, bemutatkozhatott.

A beöltözést félbeszakította a tortázás, amikor is elénekelték Grétának a "Boldog szülinpot!" és belakmároztak a flamingóból. Mindenkinek nagyon ízlett, volt aki repetázott is a legnagyobb sikere a színes csoki tollaknak volt, abból mindenki extra adagot evett 😀

A tortázás után az ajándékok átadása következett, Gréta mindhárom fiút szájon csókolta - tuti ami biztos egyből csak csak királyfi lesz alapon 😂
Ugyan minden ajándékot megnézett, de igazán otthon volt arra ideje hogy felfedezze az a sok mindent amit kapott és igazán már csak akkor tudta átadni magát az örömnek.

Az ajándékozás után még táncoltak, játszottak egy sarokban talált babakonyhával, végül a buli végén következett a lufi pinata. Gréta próbálkozott a kipukkasztással, de csak apának sikerült pukkasztani.

Az animátorok nagyon megdícsérték a gyerekeket, ha tudták volna hogy ilyen jó kis csapat lesz 3 órát is elvállaltak volna, de az ilyen kis gyerekek általában max a 2 órás gyerekzsúrokat szokták bírni, a végére még annak is le szoktak fáradni.

Tapasztalataink a szülinapi gyerekzsúrral kapcsolatban:

- Tényleg szükség van  a létszám limitre, túl sok gyerek már képtelen együtt játszani és elszabadul a pokol
- Nem hátrány ha a meghívott gyerekek ismerik egymást ( közös, csoport, osztály, foglalkozás), mert így könnyebben együttműködnek, de ez se akadály, ha vannak olyan gyerekek is akik nem ismerik a többi meghívottat (személyiség függő)
- Nagyon bekészültünk nasiból és szendvicsekből is, de összesen csak egy csomag sós perec fogyott el és 5-7 miniszendvics a tortán kívül, így legközelebb erre nem fektetnék olyan hangsúlyt.
- Így hogy kicsi a lakásunk nem bántam meg hogy animátort fogadtunk, mert varázslatos élménnyé tették ezt a zsúrt nem csak Gréta, hanem a többi gyerek részére is.









2019. október 17.

5. születésnapi torták


Grétának idén nagyon jó dolga volt, háromszor is meg lett ünnepelve a születésnapja és minden alkalomra kapott 1 tortát. Természetesen véletlenül sem egyformákat választott 😜
Az ízen csak egy icipicit változtattam, mert idén nem csupa csokit kért Gréta, hanem csokis-vaníliását, így a már bevált teljes kiőrlésű piskóta és az étcsokis főzött krém mellé extra rétegként genoist (azaz francia vajas piskótát) is sütöttem beléjük. Nagyon jó lett mert a textúrák teljesen különbözőek voltak, adtak egy kis játékosságot az összhatásban.

Ezek voltak az inspirációs képek, ami alapján elkészültek a torták:
Szülinapi zsúr torta elképzelés (forrás: Pinterest)

Családi szülinapi torta elképzelés (forrás: Pinterest)

Óvodai szülinapi torta elképzelés (forrás: Pinterest)
Ezek pedig az elkészült torták:

Családi szülinapos torta


Szülinapi bulis torta

Ovis szülinapi torta
A cicás tortánál külső bevonóként még svájci vajkrémet használtam, a flamingónál és a nyuszinál viszont már felvert csoki ganach-t kentem külső bevonónak a tortákra (gyönyörűen lehet vele dolgozni és a vajkrémekhez hasonlóan ez is keményre dermed hűtésre és stabil váza a tortának (főleg meleg nyári napokon lényeges).
A cica és a flamingó torta jó szokásomhoz híven 16 cm átmérőjű, a nyuszis viszont 22-es, mert az oviban jóval több gyerek között kellett szétosztani.

Kakaós teljes kiőrlésű piskóta (16 cm)

 Hozzávalók:
6 db L-es tojás
12 dkg cukor
6 g sütőpor
5 dkg holland kakaópor
10 dkg teljes kiőrlésű liszt

Étcsokoládés főzött krém (16 cm)

 Hozzávalók:
20 dkg vaj
3 db M-es tojás
12 dkg cukor
3 ek keményítő
70 ml tej
3 ek holland kakaópor
10 dkg étcsoki

Genois (francia vajas piskóta 16 cm)

Hozzávalók:
3 db (szoba hőmérsékletű) L-es tojás
9 dkg finomliszt
4 dkg vaj
30 ml tej
1 tk. víz

Svájci vajkrém (22 cm)

Hozzávalók:
3 db tojás fehérje
20 dkg cukor
45 dkg vaj
1 ek vanília kivonat

Fehércsokis felvert ganach (16 cm)

Hozzávalók:
20 dkg fehér csoki
20 dkg vaj

A kakaós teljes kiőrlésű piskótához a sütőt előmelegítettem alsó-felső sütésen 160°C-ra. A tojások fehérjéit a cukorral tejföl keménységű habbá vertem a robotgéppel, amikor már megfelelő volt az állaga alacsonyabb fokozatra vettem a gépet és a tojássárgákat adtam hozzá egyesével. Ezután lekapcsoltam a gépet és a kakaós, sütőporos lisztet már csak spatulával forgattam óvatosan bele. Formaleválasztó sprayvel kifújt 16 cm-es tortaformába öntöttem és kb 40 perc alatt készre sütöttem. amikor elkészült (nyomásra nem zizeg és a tőpróbánál nem ragad), kivettem a sütőből és rácson hagytam teljesen kihűlni.

Az étcsoki krémhez a szobahőmérsékletű vajat robotgéppel alaposan kihabosítottam. A tojásokból, cukorból, keményítőből, tejből, kakaóporból és csokoládéból alacsony fokozaton sűrű krémet főztem (amint elkészült folpackot simítottam közvetlenül a krémre, így nem tudott bebőrösödni). Amikor teljesen kihűlt a krém alaposan összekevertem a kihabosított vajjal.

A genoishoz először is a sütőt 160°C-ra kapcsoltam alsó-felső sütésen, a lisztet háromszor is átszitáltam, a tortaformát pedig alul és oldalt is kibéleltem sütőpapírral. A tejet és a vajat egy kis tálkába tettem és a mikróban összemelegítettem őket. A tojásokat hőálló tálba tettem, hozzáadtam a cukrot és vízgőz felett addig kevergettem amíg a cukorszemcsék teljesen felolvadtak benne. Ekkor levettem a vízgőz felől a tálat és robotgépbe öntöttem a tojásos keveréket, ahol a legnagyobb sebességgel (habverő fejjel) addig kevertettem a tojást míg nagyon habos lett és szinte teljesen kihűlt. Közben a tej és vaj összemelegített keverékét a vízgőz fölé tettem, hogy megtartsa a hőmérsékletét. Nem szabad siettetni a habverési folyamatot (ezt a saját hibámból tanultam meg) a tojást minimum 6-7 percig kell hogy verje a habverő. Levettem a legkisebbre a fokozatot és a tojáshabhoz hozzáadtam a vizet, amikor elkeveredett kikapcsoltam a gépet és a lisztet óvatosan spatulával hozzáforgattam lassú és nagy mozdulatokkal, hogy ne törjön össze a hab (a masszának teljesen homogénnek, csomómentesnek kell lennie). A tej és vaj keverékéhez a piskóta masszából hozzáadtam egy keveset, alaposan összekutyultam, itt nem vigyáztam a tojáshab összetörésére, majd ezt a keveréket forgattam óvatosan bele a piskótába. 
Tortaformába öntöttem a tésztát és néhányszor a pulthoz ütögettem, hogy a levegőbuborékok távozzanak belőle és egyenletesebb legyen a tészta textúrája. Az eredeti recept szerint 30-35 perc alatt megsülne, de ez nem jött be, tűpróbáig sütöttem kb 50 percig. rácson hagytam teljesen kihűlni.

A svájci vajkrémhez a  tojásfehérjét és kristálycukrot hőálló tálba tettem és gőzfürdő fölött spatulával addig kevergettem, amíg a cukor szemcsék teljesen felolvadtak, a cukros tojást átöntöttem a robotgépbe és szép fényes habot vertem belőle, és amikor már épphogy csak langyos volt kockánként hozzáadtam a hideg vajat végül vanília kivonatot adtam hozzá. A krémet ketté osztottam és Fractal gél állagú ételfestékkel (2 csepp) színeztem.

És végül a fehér csokis felvert ganach, ami teljesen új próbálkozás volt, de nagyon bejött. Korábban már Gréta Unikornisos tortájánál burkoltam fehércsoki ganachhal, de nem szerettem (nagyon folyós volt és nehezen lehetett vele dolgozni, amikor viszont elkezdett dermedni már nem nagyon tudtam korrigálni a hibákat) éppen ezért azóta sem használtam egyetlen tortámhoz sem fehércsoki ganacht (a tej, ét és kevert csoki ganachokkal nincs probléma azok azóta is készültek). Aztán az Instagramon Bebepiskóta megosztotta a legjobb tortaburkoló receptjét amit a falamingó tortánál már rögtön ki is próbáltam (amint látjátok szükség esetén nem csak fehérként, de gél állagú festékkel színezve színes burkolóként is lehet használni).
A dolog roppant egyszerű és nem is tudom, hogy miért nem jutott eszembe korábban ez az ötlet, hiszen a vaj gyönyörű, selymes állagúra habosítható, amihez a csokoládé egy extra plusz, ha valaki nem szeretné a vajkrémek extra mindent elnyomó vajas ízét érezni, a krémessége miatt könnyen kezelhető, nem csúszik le a tortáról, de hűtésre gyönyörű keményre dermed, tehát nagyon jól bírja a nyári kánikulát is, viszont ugyanaz érvényes rá mint a vajkrémre, tortabontás előtt háromnegyed órával érdemes kitenni szobahőmérsékletre levegőzni, hogy meg tudjon lágyulni a burkolás és élvezhetőek legyenek az ízek (hidegen, keményen sem a vajrémnek, sem a csoki ganachnak nem érvényesülnek az ízei).
Az elkészítése roppant egyszerű a vajat este kivettem a hűtőből hogy reggelre ideális szobahőmérsékletűre melegedjen (sose olvasszátok se gőz felett se mikróban, mert változik az állag már nem fogjátok tudni úgy felverni). A fehércsokit összetördeltem és mikróban kb 400 W-on megolvasztottam, kicsit vártam, hogy ne legyen túl forró, majd hozzákevertem a lágy vajhoz. Fél órára hűtőbe tettem, majd robotgéppel magas fokozaton gyönyörű krémesre vertem.



Ez volt az első adag genois amelyiknél túlságosan türelmetlen voltam, nem vertem elég ideig a tojáshabot, hát ezért nem szabad siettetni a dolgokat mert ez az eredménye vékonyka szalonnás piskótakorongnak csúfolt valami. 

Az összeállításnál váltogatva raktam egymásra a kakaós és a genois lapokat. Ha tehetem én igyekszem mindig habzsákból kinyomnia  rétegek közé kerülő krémet és hajlított spatulával elegyengetem, mert így sokkal egyenletesebben tudom elosztani, mint ha odakanalaznék szintenénk egy adag krémet. Amikor a torta betöltése elkészült kívültől is bevontam a tortát a csokikrémmel, ez lett a morzsakabát, majd egy óra hűtés következett, mert a bürkolás akkor lesz igazán tökéletes, ha a torta megfelelően be van hűtve. Ekkor következett 2 rétegben a svájci vajkrém/felvert fehércsoki ganach felvitele, közte 1 óra hűtési időt tartottam.

A cica fülét fondantból formáztam és fogpiszkálóval nyomtam a torta tetejére, az arcot pedig 1-es ecsettel gél festékkel festettem fel a tortára.

A flamingo  fejét-nyakát fondantból megformáztam, aztán rájöttem, hogy hiába is szárítanám napokig a mérete és súlya miatt nem tudná megtartani, kb. 10 másodperc alatt törne le, ezért kénytelen voltam bedrótozni , hogy bírja a gyűrődést. A tollazathoz Wilton rózsaszín candy melt-szet, egy kisebb vagyon belőle egy 34 dkg-os csomag és használat közben rájöttem, hogy nem más mint egy színezett túlárazott fehércsoki pasztilla. A pasztillákat szárazon vízgőz felett megolvasztottam, aztán egy evőkanálnyit kivettem belőle és szilikonos sütőpapíron kanállal elsimogattam, így kialakítva a tollazatot. 6 tollat készítettem, majd  Fractal rózsaszín gélfestékből tettem 3 cseppet a masszába, majd újabb 6 tollat készítettem és ismét sötétítettem a massza árnyalatán, végül ebből is 6 tollat készítettem (a gyerekek a tollakat imádták, minimum 2-3-at betoltak tortaszeletük mellé. 

A nyuszi tortához 2 nappal korábban elkészítettem  füleket, amit hurkapálcikával merevítettem ki, a rózsákat pedig zárt 108-as csillagcsővel nyomtam rá.








Mindhárom torta nagy sikert aratott és nagyon ízlett a családtagoknak és a gyerekeknek is.

2019. október 6.

Ez első szülinapi zsúr előkészületei

Eljött az idő, hogy Grétának megszervezzük az első szülinapi zsúrt. Első nekifutásra az az elvetemedett ötletünk támadt, hogy a mi kis 49 m2-es lakásunkban rendezzük (ami csak 29 nem minősül, mert a mi szobánk nem játszótér). Nem volt nehéz lebeszélni minket az otthoni lebonyolításról, elkezdtünk hát helyszínt keresni a bulihoz. Krisztián megkérdezte az egyik rendezvény szervező ismerősét, hogy tudna e helyet ajánlani nekünk, az ajánlásból végül felkérés lett. Én már csak azt tudtam meg délután, hogy Krisztián lefoglaltatta a termet és 2 animátort a születésnaphoz. Meg kellett határozni a zsúr témáját - Gréta a flamingót választotta, így lett trópusi-flamingós a tematika.

Forrás: PNGTREE
Letöltöttem egy flamingós képet, ebből szerkesztette meg Krisztián a meghívót. Azt az instrukciót kaptuk az animátoroktól, hogy maximum 10 gyereket hívjunk és legkorábban a zsúr előtt 2 héttel osszuk ki a meghívókat.

Ugyan azt mondták, hogy gondoskodnak a díszítésről, de az én fejemben már nagyjából megszületett  a dekorációs elképzelés, így én is belevetettem magam a készítésbe nem titkoltan olyan hátsó szándékkal, hogy a dekorációt a buli után Gréta szobáját fogja díszíteni. A lufikat az animátorok ígérték meg, hogy rendezik, így én csak a virágokat és a leveleket készítettem el.

Forrás: Etsy
Nagyon megtetszettek az óriás virágok, ezek egyszerűbb változatát készítettem el én is a Pinteresten talált képek alapján.
Az ötlet forrása: Pinterest
Elkészítési youtubos segédlet


A Wishről óriás könnyező pálma leveleket rendeltem, asztali futódísznek.

Forrás: WISH
A virágok mellé pálma leveleket is készítettem (egy részüket dekorgumiból, egy részüket kartonból)
Az ötlet forrása: pinterest

Az ötlet forrása: Pinterest
A torta választás pedig teljesen egyértelmű volt, ha már flamingós a buli, akkor a torta sem lehet más (természetesen idén is csokis).
Forrás: Pinterest

Nem bántam meg, hogy jobban kivettem a részem a szervezésből, mint ahogyan arra szükség lett volna, nagyon izgalmas volt a tervezés és a kivitelezés (szívesen csinálnám ezt - kár hogy nem lehet belőle megélni 😜).

Hamarosan érkezem a a megvalósult bogival, ha kíváncsiak vagytok akkor is tartsatok velem 😉

2019. szeptember 23.

Gréta 5 éves lett

Nem állítom, hogy egy pillanat alatt elszállt ez az 5 év - az első 3,5 nehezen ment, amíg nem aludtunk, azóta viszont tényleg minden egy szempillantásnak tűnik csak. Most is emlékszem a percre, amikor a műtőből kifelé menet megmutatták és odatették Grétát az arcomhoz, az első találkozásunkra 💗
Most már egy okos nagylány - sokszor ezt jól álcázza hisztivel, makacssággal és pimaszsággal - de az ellenkezés és a határok feszegetése a lényéhez tartozik.
Kezd kibontakozni Gréta valója és személyisége.
Mint azt ti is láthatjátok külső jegyeiben teljes egészében Kulcsár a lelkem és apára hasonlít, míg a személyisége teljes egészében én vagyok. Egy hatalmas tükröt mutat - sokszor már túl is mutat rajtam. Örök harcban áll velünk és az egész világgal, fél hogy lemarad valamiről ha nem nyüzsög folyton, újra és újra fejjel megy a falnak, mert neki ne mondja meg senki hogy mit hogyan kell csinálnia. Tele van szeretettel és nagyon empatikus. Nagy a tudásvágya, de hajlamos hamar feladni, ha nehézségekbe ütközik - ha bátorítva, noszogatva van képes szinte mindent megoldani.

De lássuk milyen is Ő most 5 évesen.


Magassága: 118 cm
Súlya: 20 kg
Kifejezetten jobb kezes
Hajszín: eperszőke
Szemszín: mocsárbarna
Anyajegyek: továbbra is 2 a bal lábszárán
Szeplők: Idén tavasszal megjelentek az elsők az orrán és az orra körül.

Imádja a balettot, a mozit, a zenét, az éneklést, megszerette a vizet és kis halacskaként lubickol.
Kedvenc mesekönyvei: Kalapos macska, Harisnyás Pippi, Disney aranykönyvek sorozat meséi
Kedvenc rajzfilmek, filmek: Mary Poppins visszatér, Nyúl Péter, Csodapark, Balerina (a lényeg hogy zenés legyen)
Kedvenc társasjátékok: Erdei kirándulás, Kukacvadászat, Jancsi és Juliska
Kedvenc játékok: babák (hajas, csecsemő, Barbie), lego, kirakó, rajzolás, betű írás (csak néhány betűt ismer: A, G, P, az apát tudatosan írja le, a többit csak összevissza, ahogyan eszébe jutnak a betűk a könyvekből)
Kedvenc ételei: mogyorókrémes kenyér, amerikai palacsinta, vadas, frissen sült húsok, pörkölt, virsli, tojás (kemény -fehér tojás, rántotta - sárga tojás, lapos - tükörtojás), hasábburgonya
Kedvenc színe: rózsaszín
Kedvenc ruhadarabjai: szoknya/ruha
Kedvenc zenéje: Alvaro Soler - Sofia

Ahogy látjátok eltűnt minden kislányossága - egy igai nagylány lett belőle, a mi szeretetgombócunk. 💝

2019. szeptember 22.

Nyaralás 2019 - Tapolca és ami még belefért

A tavalyi nyaralás után idén már sokkal bátrabban vágtunk bele a hétbe. Több lehetséges helyszín közül idén Tapolcára esett a választásunk. Idén igazán szabadok voltunk, mert eddig a tömegközlekedéshez voltunk kötve (Gréta délutáni alvásidején kívül), idén viszont autóval mentünk így szinte az egész világ kitárult számunkra, nem voltak elérhetetlen célok, útvonalak. Mivel én az utazás előtti napig végig dolgoztam, Krisztián viszont otthon volt Grétával szabadságon, így ő kapta a feladatot, hogy térképezze fel a környéket és írja össze a lehetséges kirándulóhelyeket a környéken - mondhatom nagyon jó munkát végzett.

Szállást a Hungest Hotel Pelionban foglaltunk. A szálloda külseje régebbi időket idéz, a külső dizájnra nem fordítottak pénzt a 90-es évek óta. De a kicsit sem mai külső nem rejtett elhanyagolt belsőt. A karbantartásra igen sokat adtak, és kicsit sem mondható el a szállodáról, hogy lepukkant állapotú lenne.









Megérkezésünk után csobbantunk még a kültéri medencében, mert tudtuk, hogy másnap érkezik a front és nem lesz lehetőségünk többet kültéren fürdeni. Grétából igazi vizicsibe lett a nyáron, nagyon élvezte a pancsolást, alig akart kijönni. Vacsora után még egy jó nagyot sétáltunk a városban, a Malom-tó kifejezett kedvencünk lett, nem győztünk gyönyörködni benne és minden nap visszatértünk ide.




Eljött Gréta nagylányos ideje is. A felújítás ideje alatt is már olyan ágyban kellett aludnia amire nem tudtunk leesésgátlót szerelni, de akkor még nagyon kipárnáztuk, most viszont egy fotelágyat kapott amit egyik oldalról sem tudtunk kipárnázni. Sikeresen debütált és jókat aludt, bár az elalvása nem volt könnyű, mert mi akkor még rendszerint kislámpánál olvastunk, és kissé frusztrálta a helyzet, hogy mi még fent lehetünk, neki viszont aludnia kell.

Az étkezés kifejezetten jónak számított, bár nem mindig volt egyszerű üres asztalt találni, a hatalmas méretei ellenére szinte mindig tömve volt. Reggel és este is volt frissensültes pult minden nap változó kínálattal (azért így is sikerült elcsípnünk Grétánk két reggel is frissen sült amerikai palacsintát csokiszósszal). Az italos pultoknál minden reggel felsorakoztattak laktózmentes tejet, rizs-, szója- és mandulatejet a laktóz ill. tej érzékenyekre, allergiásokra. A gluténérzékenyek pedig reggeli és esti gm. étlapról válogathattak.





Másnap a szigligeti várat vettük be, szikrázó napsütést és zavartalanul kék eget kaptunk erre a délelőttre (ennek eredményeként sikeresen leégtem, szerencsére Grétára adtunk napkalapot). A várromból csodálatos kilátás nyílik a környékre, és a vár egyes részeit renoválták. A várudvarban íjászkodásra volt lehetőség, valamint kulturált mosdó és büfé is helyet kapott itt.
A belépő jegyünkért cserébe kaptunk egy kupont amit az Eszterházi pincészetben lehetett beváltani fejenként 1 pohár borra vagy házi bodzaszörpre (mi ez utóbbit választottuk - nagggyon finom volt és jéghideg, ami kifejezetten jól jött azon a meleg napon). A pincészetet nem volt egyszerű megtalálni, már majdnem visszafordultunk, mert azt hittük eltévedtünk, a jegyen 800 m volt feltüntetve, de ez inkább dupla táv volt.













Harmadnap délelőtt elég borús időnk volt, Keszthelyre mentünk a Festetics-kastélyhoz. A kastélyban lévő kiállításra nem mentünk be, viszont azon kívül mindent bejártunk és megnéztünk. A pálmaházzal kezdtünk, majd a madárparkba mentünk. Bámulatos szépségű volt, próbáltam megörökíteni, de a fotók csak kis részét adják vissza a valóság szépségeinek. Megnéztük a kocsi múzeumot, a modellvasút kiállítást és a vadászmúzeumot. A modellvasút kiállításnál már Gréta kicsit elfáradt és kezdte unni a helyzetet. Viszont hatalmas volt a fejlődés az előző évhez képest, amikor már az indulás pillanatában unt mindent.























A következő nap délutánján a Tapolcai-tavasbarlangba foglaltattunk időpontot. Szerencsére a hotel vendégeinek a recepción foglalnak időpontot, így nem kellett több órát sorban állnunk a jegyekért. A látogatás egy interaktív idegenvezetéssel kezdődött, ahol Magyarország domborzatának földrajzi sajátosságokon kívül a Tapolcai-tavasbarlang felfedezéséről is hallhattunk. Az idegenvezetőnk egy tinédzser nagyon elkötelezett és lelkes fiú volt még a gyerekek is élvezték az előadását. Maga a barlangi tó csodaszép volt, de kicsit nagyobbra számítottunk. Krisztián ült elöl a csónakban mert a kormányzás miatt orrnehéznek kellett lennie, Gréta középen, én pedig hátul. Szerettem volna fényképezni de a szűk járatok miatt inkább Krisztiánnak kellett segítenem a csónak kormányzásába, ami megvallom így hogy ketten csináltuk így sem volt túl egyszerű. Ha Tapolcán jártok mindenképpen látogassatok el ide, megéri mindenképpen (de előre foglaljatok időpontot).






Gréta fényképezett minket, nem állítom, hogy egy fotóművész, de erről végre már nem maradt le a fejünk 😂
Következő nap délelőtt Balatonedericsre mentünk az Afrika múzeumba, Krisztiánnak tetszett, én annyira nem voltam elájulva. Egy mini vadaspark, kevés az állat, pedig a terület hatalmas, a korlátok olyan messze vannak a kifutóktól, hogy a legtöbb állatot alig lehetett látni (a fényképezőgép zoomja sokat segített, hogy legalább a képeken jól lássuk legalább utólag).








Délutánra a tapolcai iskolamúzeumot terveztük meglátogatni, de első nekifutásra a megadott címen nem találtuk meg. Így másnap újra nekifutottunk a 2. megadott címen. Nem volt egyszerű, de végül megtaláltuk.






Délután Sümegre mentünk ahol a sümegi várjátékokat akartuk megnézni, de végül csak a sümegi várat tudtuk bejárni. Viszont ezt egy cseppet sem bántuk meg, nagyon tetszett mindhármunknak, igazán családbarátra alakították ki a belső udvart, tele kanadokkal és játékokkal. Gréta alig akart visszaindulni a szállásra, amikor elérkezett a záróra.






Hatalmas szél volt aznap délután, Gréta haján láthatjátok is








Az utolsó egész napunkon Nemesvitára a Westernparkba autókáztunk. A park igazi családi élményparadicsom - gokart pálya, labirintus, foci minigolf, patkódobás, trambulin, célba dobás, íjjjászat, kötélpálya, lovaglás, aranyomás biztosítja a változatos programot, az élményt pedig csak növeli a napi 3 bemutató (mi csak a bankrabláson vettünk részt, mert igazodtunk Gréta alvásához így ebéd után mindig visszamentünk a szállásra, hogy aludhasson).














Hazafelé szerettünk volna bemenni a Veszprémi állatkertbe, de elkapott minket az eső, így ezt el kellett halasztanunk.

Összességében fantasztikus nyaralás volt, rengeteg élménnyel egy kevés pancsolással. Remélem sikerült ötleteket adni a a jövő évi nyaraláshoz vagy egy tartalmas kiránduláshoz.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...