2018. január 1.

2017-es év összegzése

Bőven hozott változást a 2017-es évünk. Én ilyenkor szokás szerint nem fogadalmakon töröm a fejem, hanem megállok és elcsendesedek és visszatekintek az elmúlt 1 évre.
Akkor lássuk mi is történt 2017-ben.


  • Gréta sokat fejlődött ezalatt az 1 év alatt, nőt 9 cm-t, hízott 1,2 kg-ot (most 106 cm és 15,5 kg), szoba- és ágytiszta lett általánosan elmondható, hogy szépen egész összetett mondatokban beszél (bár egyes hangok kiejtésénél még vannak difik).
  • Továbbra a zene és a tánc meghatározó az életében, meséből is legfőként azokat választja amiben sokat énekelnek és kívülről tudja a betétdalokat, esti mese helyett pedig tőlem sokszor azt kéri hogy inkább gyerekdalokat énekeljünk. Szeptembertől pedig gyerek balettre jár heti kétszer, amit teljességgel imád.
  • Sokat betegeskedett az év elején, de mire elértünk a szeptemberhez lett már egy kis edzettsége, most már a legnagyobb gondunk szerencséére csak az ősztől tavaszig tartó nátha.
  • Gréta mozgás koordinációja sokat javult azóta mióta húsvétra megkapta a futóbiciklit, pedig sokáig ódzkodtam ellene, hogy nehezen fog majd emiatt megtanulni rendes biciklivel biciklizni, mert pedálozás helyett majd azt is lábbal akarja majd hajtani. Ezt a félelmemet elengedtem és hagytam hogy megtörténjenek csak a dolgok, ami így is volt jól.
  • A nyár sok nehézséget hozott a bölcsőde felújítás miatt, senkinek nem kívánom azt az állandó gyomorgörcsöt, amit nekünk jelentett, hogy 11 héten át hol tudjuk elhelyezni a 2,5 éves gyereket... Közben a munkahelyemen is hatalmas változások történtek.
  • 2017-ben nem mentünk Pünkösdölni, és mily meglepő nyaralni sem, de ellátogattunk Grétával a győri állatkertbe.
  • Júliusban férjhez ment az én kis Húgocskám, Gréta volt az egyik koszorúslánya.
  • Szeptemberben megünnepeltük Gréta 3. születésnapját. Valamint Szeptember 1-én óvodás lett Gréta. Igazi hős volt, beszoktatásra nem volt a munkám miatt lehetőségem, így már az első nem egész napozott, zokszó nélkül csinálta végig, és azóta is nagyon szeret oviba járni.
  • Szeptember elején új munkakörbe helyeztek.
  • Októberben 5 éves lett a Csibekalandok,
  • Novemberben úgy éreztem eljött az idő, lépnem kell ezért elmentem egy állásinterjúra és kevesebb, min egy héten belül megtudtam, hogy felvettek. Ezzel lezártam az életem egy hosszú korszakát, több mint 10 év munkaviszony után felmondtam. Nem részletezem a miérteket, több oka volt és tudtam hogy ez az a pont, amikor már muszáj lépni, mert a munka károsan hat ki a családi életünkre.
  • A karácsonyi menüt idén abszolút a minimál jegyében készítettem, 2 húst sütöttem, 1 köretet és 2 édességet készítettem. És az annyira bevált, hogy jövőre még inkább megkurtítom a dolgot 😃 Idén először a gyereken kívül mindenki kézzel készült ajándékot kapott, és nem őrültem bele az adventi készülődésbe.
Idén sem láttunk világot, nem jutottunk el nyaralni, de együtt voltunk, egymásnak. A nyár és a munkaügyi nehézségek nagyon sok idegességet, fejtörést nehézséget okoztak, de szerencsére túléltük. A barátok (az igazi barátok) idén is mellettünk voltak, akik segítettek, bátorítottak, meghallgattak, megértettek bármi történt is. És év végére már sikerült rendszeresítenünk havi egy estét ami csak a miénk, eszünk, iszunk, beszélgetünk😀 
És hogy mit várok a 2018-as évtől? Nem nagy dolgokat, csupán egészséget, szeretetet és összetartást. 

Köszönöm, hogy 2017-ban is velem tartottatok a Csibekalandokon! Sokan írtatok kommentet, üzenetet, emailt aminek nagyon örültem, hiszen így tudom, nem hiába dolgozom a bloggal. Igyekszem ebben az évben is a tőlem telhetően gyakran írni, azokban a témákban amik érdekelnek benneteket (és azért valamennyire értek is hozzá). Lesznek receptek, szabásminták, DIY projektek, sütős-, főzős videók (?), nem maradtok le a Csibék kalandjairól sem és természetesen lesznek új nyereményjátékok is.😉


Minden olvasómnak, barátomnak, ismerősömnek szeretetben-, egészségben-, vidámságban gazdag, boldog új évet kívánok!
Találkozzunk 2018-ban is itt a Csibekalandokon.


A Csibekalandok a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradtok le semmiről! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...