2014. augusztus 29.

38. hét





Mennyi idős: 38 hetes.

Összes súly veszteség/gyarapodás:  +16 kg idáig, jövő kedden újra mér utoljára a védőnő.

A baba: akkora mint egy Takarmánytök :) Megközelítőleg 49,8 cm a teljes hossza, és 3,1 kg a súlya.

Kismama ruhák: Az eddigiek tökéletesek rám, már egy hét sincs hátra addig már csaknem nő még olyan sokat a pocakom.

Striák: Nem merem ugyan még elkiabálni, de talán már nem is lesznek.

Tünetek: Hát és derék fájás és a jósló fájások.

Alvás: Szokásosan rosszak az éjszakák, elaludni ugyan könnyen el tudok, de aztán fél egytől elkezdődik a járkálás és rendszerint fél öt felé már feladom a küzdelmet, inkább felkelek és olvasok.

Mozgás: Az eddigiekhez képest nem is volt olyan aktív Gréta, bezzeg most. Egész nap pörög, egy pillanatnyi nyugtot sem hagy nekem, már nagyon fáj a ficánkolása.

Kívánósság: Semmi.

Undor, finnyásság: A nyers csirkehús szagától felfordul a gyomrom.

Nem előrejelzés:  kislány

Észrevehető, látható terhesség: Szép nagy dinnye, bár már elkezdett előrefelé csücsösödni így már nem annyira kerek a formája :)

Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Nagyon várom a végét, hogy nemsokára a kezembe foghassam a pici lányunkat. Az itthoni munkák nagy részével is végeztem már, még telefőzöm Krisztiánnak a hűtőt, meg kimosok minden  szennyesben lévő ruhát és remélhetőleg nem egy "bombarobbanásra" fogok majd hazajönni a kisasszonnyal.

Szeptember 3-án lesz meg a pontos időpontom a császárra, akkor még mindenképpen jelentkezni fogok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...