2015. február 14.

Csuda csokis Valentin - Brownie vanília fagyival és forró málnaöntettel

Nem szoktunk kifejezetten Valentin napot tartani, Krisztiánt kifejezetten irritálja, legalább annyira, mint a Halloween. Nekem is az a véleményem, hogy a szeretetünket nem csak évi egyszer 1 napba sűrítve kell kimutatnunk. Nem is célunk, hogy ilyenkor giccsparádét rendezzünk és minden piros szívecskés vackot megvegyünk a másiknak, de egy kis szimpla kedvességgel megemlékezünk a másikról. Idén Krisztiántól tulipán csokrot kaptam (Gréta is kapott egy szál sárga tulipánt), én pedig egy kis csokis édességgel készültem, mert a Drágám amúgy is nagy csoki fan.
Browniet már legalább 3 éve nem ettünk, mert olyan tömény, hogy egy kis kockától is cukorsokkot lehet kapni, de megtaláltam a megoldást, hogy ne dőljünk ki rögtön az első falattól.
Az igazi klasszikus Brownieban nincsenek magok (pekándió, mogyoró, stb.), de persze aki szeretné ezzel is gazdagíthatja, viszont rengeteg cukor van benne, amit nem szabad kispórolni. Fontos, hogy igazán jó minőségű magas kakaótartalmú csokoládéból készüljön. Ha már régebb óta olvastok, akkor már tudjátok, hogy én csak vajat használok mindenhez (már régen száműztem az életünkből a margarint) itt pedig nagyon lényeges, hogy ezen se akarjunk spórolni.
Most, hogy megtaláltam az igazi harmóniát a krémesen, "dús" brownie, a hideg és lágy vanília fagylalt és a savanykás, forró málnaöntet között, tökéletesen ellenállhatatlan lett és már csak így fog készülni ezek után, mert nem sokkol le a tömény cukor és csokoládé.
A belseje krémes és kissé "ragacsos" (ha, nem az gond, mert akkor túlsült)

A teteje fényes, kérges és repedezett
Elnézést a képek minőségéért, a memóriakártyám tönkrement, így a fényképezőmet sajnos nem tudtam használni, csak a telefonomat
Brownie vanília fagylalttal és forró málnaötlettel

Hozzávalók:
20 dkg minőségi étcsokoládé (én 73%-os Belga étcsokit vettem)
20 dkg vaj
30 dkg cukor
4 db tojás
10 dkg liszt
vanília fagylalt
25 dkg málna (fagyasztott)
5 dkg cukor

A Brownie elkészítése végtelenül egyszerű, nem igényel semmiféle konyhai előképzettséget, olyanok is játszi könnyedséggel el tudják készíteni, akik most járnak először a konyha környékén.
A sütőt bekapcsoltam 170°C-ra alsó-eflső sütésen és egy 30x15 cm-es sütőformát sütőpapírral béleltem ki.
A tojásokat kézi habverővel kicsit összehabosítottam a cukorral, és hozzákevertem a lisztet. A csokoládét és a vajat egy tálkába tettem és betettem a mikróba kiolvasztás fokozatra, kb 7 perc alatt olvadt meg (közben többször megkevertem). Végül a tojásos keverékbe forgattam a megolvasztott csokoládét. A tésztát a kibélelt sütőformába öntöttem és betettem a sütőbe 45 percre.
Akkor kész, ha a teteje szép fényes, repedezett, de a belseje még lágy és krémes (ha sima piskóta lenne azt hihetnénk róla, hogy sületlen, de a browniet nem szabad túlsütni, mert ha kiszárad a közepe ehetetlen lesz).
Miután megsült kivettem a sütőből, és 5 percet pihenni hagytam, csak utána vágtam fel.

A málnát egy kis lábasba tettem és 5 dkg cukrot adtam hozzá és alacsony hőfokon kicsit összefőztem, épp csak annyira, hogy az állaga már sűrűbb legyen, mint a málna szörpnek. Fém szűrőn átpasszíroztam, hogy a magoktól megszabaduljak (ez eltartott egy ideig, de érdemes vele pepecselni).

Tálalásnál a brownie szeletekre málnaöntetet csorgattam és egy gombóc vanília fagyit kanalaztam melléjük. És hogy milyen lett? Egyszerűen fantasztikus!
Ezzel a recepttel kívánok most boldog Valentin napot kívánok Nektek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...