2015. március 8.

6. hónap



Fantasztikus érdeklődést mutat a lábak iránt (és nem csak a sajátjai érdeklik)
Nagyon erősek a lábacskák


A mama már megint mellélőtt: azt hitte, hogy ez a ruha csak a nyáron lesz jó rám.
Anya olyan nagyon szeret, hogy össze-vissza puszilgat
Még mindig ezek a legcsodálatosabb pillanatok :)
Igen, így tudom beszippantani a számat, utána pedig cuppantok
Nagyon örült az új etetőszékének

Súly: Tegnap mérte a védőnő, 7,5 kg a kisasszony jelenlegi súlya, megduplázta a születési súlyát.

Evés: 145 ml-t eszik napközben, azt esti adagja pedig 170 ml. Két étkezést váltottunk ki kanalas pépre, tízóraira tejpépet kap, uzsonnára pedig főzeléket. Kezdetben csak az alma volt a minden, de mostanra megeszi a körtét, a banánt, a sütőtököt, a krumplit, a sárgarépát, a brokkolit, a spenótot és a rizst. Már bevezettem nála a glutént szóval a következő nekifutás a zabkása lesz, gyümölcsből a meggy, zöldségből pedig a paradicsom, a cukkini, a spárga, a tök és a borsó lesz.

Alvás: Gréta háromnegyed öt-öt óra környékén ébred aztán játék után egy órácskát alszik. Tízórai után van a délelőtti alvása, ami kb. egy és háromnegyed-két óra szokott lenni. Kb. kettő körül ébred játszunk, és mire eljutunk odáig, hogy ötre betolja a főzeléket addigra teljesen elálmosodik, így hagyjuk még aludni öttől negyed hétig (ha nem alszik valami miatt az kész katasztrófa, nyűglődik, dörzsöli a szemét, nyöszörög, sír, vergődik, stb.). Negyed hétkor felkeltjük, majd a 8 órás  fürdés után az esti tápszerrel alszik fél kilenctől egészen hajnalig.
Úgy érzem, hogy most fél évesen többet alszik, mint egy hónaposan. Átlag 2 óra alatt kidől és majdnem mindig tudna is aludni 2 órát az alvás idejében. 

Egészség/betegség: A náthából nagyon nehezen lábalt ki szegénykém, de több mint 3 hét kínlódás után gyógyultnak mondhatom. Azóta beindultak újra a fogacskái, az alsó metszőfogai dudorodnak már az ínyében előről, a jobb oldali tegnap reggelre át is törte az ínyét így remélem csak napok kérdése és a bal is megjelenik. Nagyon szenved a Csibe, két szer híján az összes Magyarországon forgalmazott fogzást könnyítő gélt és homeós bogyót kipróbáltuk már de semmi sem volt hatásos, (ha az éjszaka közepén volt nagyon rossz a helyzet, mert sajnos volt ilyen is, hogy hajnali kettőkor vígasztalhatatlanul felsírt akkor csak a Panadol Baby segített).

Napirend: Most olyan ritmusra állt be Gréta, hogy hajnali háromnegyed öt-öt óra környékén ébred (hát én még bőven tudnék aludni, de a kisasszony elkezd kukorékolni, azaz, ha nincsen semmi baja akkor csak beszélget magában, aztán rövid időn belül úgy belelendül, hogy majd' eladja a házat, úgy sikongat. Ilyenkor megkapja a reggeli tápszert, anya kibontja a hálózsákból és játszunk egy kicsit a gyerekszobai vendégágyon, majd a földön a játszószőnyegen, aztán peluscsere, jó sok víz (csak mert folyton szomjas, de el is hiszem nálunk a távhő miatt nagyon meleg van), aztán vissza a hálózsákba és még egy kis alvás. Változó, hogy meddig kell hajnalban szórakoztatnom, fárasztanom, hogy elaludjon, van hogy egy és negyed óra alatt sikerül, de van hogy csak 2 óra alatt dől ki. Ciki, nem ciki ilyenkor én még visszabújok egy kicsit az ágyba, úgysem hajt a tatár, és 5 óra alvással nem vagyok valami fitt és kipihent (tudom más anyuka ennyit sem alszik egyben, de mivel megtehetem és jól esik még pihenek) egy órácskát alszik csak Gréta ilyenkor szóval nekem is csak ennyi az időm a szendergésre. Ha minden jól alakul, nem fáj éppen extra mód a fogacskája és nincsen kettős front akkor jól beállt napirendünk van. Amikor felébred játszunk, átmegyünk a nagyágyba apához, hogy neki is jól, mosolygósan induljon a  napja, aztán felöltöztetem, pelust cserélek és elkezdem bekanalazni Gréta szájába a tízórai tejpépet. Tízórai után, ha bírja még egy rövid  ideig "viháncol", aztán beviszem a szobájába a délelőtti alvásra. Ébredés után játék, ha vásárolni kell akkor ilyenkor szoktam bepakolni Grétát a babakocsiba és körbejárjuk a hentest, a pékséget, a zöldségest és a spart. Amikor hazaérünk és ha élek a sok felcipelt szatyor súlya alatt nem dőltem totálisan ki (na jó nem, de a legtöbbször így érzem), akkor peluscsere, ebédre tápszer mixelés, amit Gréta seperc alatt ledönt és már ki is dőlt. Ilyenkor kezdődik a délutáni alvás első fejezete, mert 2 körül ébred játszunk és amíg eljutunk odáig, hogy ötkor betolja a meguzsonnázik, addigra teljesen elálmosodik, így alszik még öttől negyed hétig. Este az idő egy részében tutira apás program van, aztán nyolckor irány a fürdés (anya a pancsoló kislányt énekli, apa meg sutyiban röhög rajta, de az a lényeg hogy a gyerek élvezi, nagyokat kurjongat és hatalmasakat kacag). Fürdés után gyors törölközés, öltözés, mert ilyenkor már semmi sem jó, és amint a szájába kerül a cumisüveg benne az esti tápszerrel megnyugszik, elcsendesedik (mi pedig végre kifújhatjuk magunkat apával). Általában evés közben elalszik (de azért alvás közben is kiissza a maradék tápszert), de ha mégsem akkor is totál kóma a végére, elbúcsúzunk apától és átviszem a kis ágyikójába, simi, puszi és "Jó éjt Gréta!" után alszik fél kilenctől egészen hajnalig.
Napközben igényli a törődést, ő nem az a gyerek akit csak lerakok a játszószőnyegre és elvan magával meg a játékaival. Ott kell lenni vele, mondókázni, énekelni neki, tornáztatni, ringatni, maximum napi 5 percet van el egyedül amíg berakom az ágyába és megpörgetem neki a kukacos-lepkés forgót az ágya felett, de amint megáll megunja , átfordul hasra körbe tekereg az ágyában és hangosan adja a tudtomra, hogy túl kicsi neki ez az élettét, azonnal vegyem ki.

Mérföldkövek: Megtanulta beszippantani először az alsó ajkát, aztán a felsőt is, így pedig a cuppantást. Sokat gyakorolta és nagyon élvezte, mi pedig sokat nevettünk rajta, mert nagyon mókás volt. A fenekét felemelve, a fejét a matracba, pokrócba fúrva lépkedett előre (mint a jegesmedve a videóban). Néhány másodpercig négykézlábra áll és hintázik előre hátra, aztán "kilő" és előre vetődik akár 30-40 centinyit. Magának tartja a cumisüveget, mivel mindig olyan helyre teszem a vizet hogy láthassa ezért jelzi ha szomjas, elkezd kúszni felé. Mostanra az iváshoz lecseréltük a cumisüveget csőrős pohárra, nagyon ügyesen iszik belőle.

Ruhák: Már 74-es (6-9 hós) méretet hord Gréta, de kezdenek a bodyk nagyon feszülni hosszban, egy-kettőt már alig tudok az alján bepatentolni. Nadrágokból még a 68-asok is jók rá, de már a 74-esek is, pólókból, pulcsikból viszont szinte hihetetlen még van 62-es méret is amit hord. Most hogy elmúltak a dermesztő hidegek és lekerült róla az overál vettünk neki kiskabátot és kocsicipőt (mert a 3-6 hós kiscsizmáját már kinőtte így kapott egy 6-12 hósat).

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) Középső méretre patentolva használjuk őket, napi átlag 4-5 pelust. (Jövő héten feltöltöm  az első pelusos videót végre.)

Sírás: Ha nagyon fáradt, nyűgös és már nem tud magával mit kezdeni, akkor sír, vagy ha fájnak a fogai, és ha front van. Ha más kisbabát hall sírni, attól ő is sírva fakad (de ez valamiért csak az egy év alatti gyerekekre érvényes).

Anya kedvenc pillanata(i): Imádom ahogy kukacoskodva kúszik, ahogyan majd kiugrik a bőréből, amikor hazajön apa és a megpillantja az ajtóban (felragyog a szeme és úgy kapálózik a kezeivel, lábaival, hogy szó szerint szinte kiveti magát a kezeim közül). Este, amikor fürdetem és hatalmas élvezettel rúgja ki a kiskádból a vizet. És amikor alszik, békésen szuszogva, de közben a kiságy egyik végéből a másikba mászik

Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): Mostanában az etetés kész rémálom, mivel fáj a foga még kanalazás közben is turkál a szájában, és amit sikerül kibányásznia azt módszeresen keni szét az előkén, az etetőszéken és rajtam, ha pedig valamit nagyon viccesnek talál akkor felnevet közben pedig köp egyet engem pedig beterít a pép köd formájában.
Ha szenved a fogfájástól, plusz még valami front is van az extra rossz, akkor napközben szinte semmit sem alszik (ha szerencsém van akkor 3x20 percet), de cserébe egész nap sír, nyüszít és nyöszörög. Amikor indulunk és öltözni kell, akkor megint csak hisztéria van, no mert azt sem szereti és a tőle telhető legnagyobb beleéléssel akadályozza az öltöztetés folyamatát.


1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...