2013. április 14.

A nagy elhatározás


Az utóbbi időszakban eléggé elengedtem magam és a szép lassan ki is kerekedtem. Nem a kilók a leglényegesebbek, de a 32-es (xxs) nadrágokat már teljesen kihíztam és a 34-eseket (xs) is már csak nehezen tudom felvenni, mindenhol szorítanak.
Négy éve amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy megszabadulok a tetemes 30 kg-os súlyfeleslegemtől életmódot váltottam, rájöttem nem a fogyókúrák jelentik a megoldást (ahogyan már a nevükben is benne van csak kúrák tehát van elejük és végük, és amikor az ember lánya visszatér a megszokott étkezéséhez, minden leadott deka visszajön, kezdődik is a jojó). Én változást akartam, és nem csak néhány hétig max. hónapig tartani a sanyargatással elért végeredményt. Akkor teljesen száműztem az életemből a fehér kenyeret, (akkoriban egyáltalán nem ettem sem cukros, sem fehér lisztes ételeket, fehér kenyeret a mai napig nem eszem), napi ötször étkeztem 3 óránként, minimum 3 liter vizet megittam, naponta minimum kétszer ettem zöldséget/gyümölcsöt és minden nap mozogtam (kezdetben bicikliztem, először 20 km-t, aztán emeltem 40-50-re, egy éve pedig spining edzésre járok). Egy év alatt sikerült is elérnem az álom alakot és súlyt, teljesen normális ütemben, úgy hogy nem kellett sanyargatnom magam a cél elérésének érdekében. Amikor tavaly beköltöztünk a mi saját kis lakásunkba, a sok idegeskedés, a rengeteg munka teljesen leszívott és visszafogytam jóval 50 kg alá. A család és az ismerősök megijedtek szerintük már betegnek néztem ki, minden csontom kint volt, az arcom teljesen beesett, úgyhogy visszaengedtem az étrendembe a cukrot és a fehér lisztet (egy kis mértékben).
Október óta viszont megcsappant a környéken élő nők mozgásigénye, és hiába jelentkeztem be minden alkalommal a tekerésre, a recepciós folyton visszahívott, hogy nem jött össze a létszám, vagy éppen mindenki visszamondta, így elmarad az edzés. Jöttek a hideg, nyirkos, szürke téli napok, na meg az ünnepek és én kitettem magamért főzés és sütés terén is (nem törődve a cukor és a fehér liszt mennyiségével). A két dolog ötvözéséből pedig egyértelmű volt az elkerülhetetlen hízás (tudom itthon is tornázhattam volna, de ezt inkább későn részletezem, hogy miért nem tettem).
Most hogy talán igazán megjött a tavasz (gyorsan lekopogom, nehogy meggondolja magát), én is meg fogok újulni testben és lélekben. Nem szabok időkorlátot a dolgoknak, hiszen kilókat sem 1 hét alatt szedtem fel, kizárom a felesleges szénhidrátokat, tekerek, edzem, tornázok és beszámolok az eredményekről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...