2013. április 3.

Maradék felhasználás 2.0 - Tatár csülök

A régi időkben nem volt ilyen nagy pazarlás, mint mostanában (kevesebb volt a műanyag csomagolás is), amit már tényleg nem tudtak megenni az a moslékba, vagy a komposztba ment, a csomagolóanyagok pedig a kályhába. Elszomorító, hogy mennyi szemetet termelünk, és mennyi étel kerül a dobunk ki (holott nagyon sokan éheznek). Persze nem tarthat mindenki állatokat, és nem lehet mindenkinek egy saját kis komposztálója (pl. nekünk sem a tömblakásban), de arra igenis figyelhetünk, hogy ne dobódjon ki étel, és ha csak lehet próbáljuk meg szelektíven gyűjteni a szemetet.
Most úgy jártunk, hogy besokalltunk kicsit a húsvéti csülökből, én már napok óta rá sem tudok nézni, Krisztián pedig tegnap este szólt, hogy most már neki is sok. Viszont maradt még kb. fél kilónyi belőle, és ugye nem akartam kidobni. Sokféleképpen fel lehetett volna használni: rakott tésztába, quichebe, aszpikos vendégváróba.
Krisztián viszont sokkal egyszerűbb módon szerette volna viszontlátni a csülköt: "kence" formájában. A nagymama nevezte így régen. A megmaradt sült húsokat és pörkölteket hasznosította úgy, hogy húsdarálón ledarálta, apróra vágott vöröshagymát, vajat, mustárt, őrölt borsot és - köményt adott hozzá, ezt a húskrémet lehetett aztán reggel kenyérre kenni és majszolni egy kis paprikával, paradicsommal.
Most egy kifejezetten csülökhöz való receptet kerestem, s bár az elv ugyanaz, az ízek egy picit mégis másak lettek.



Tatár csülök

Hozzávalók:
- 50 dkg füstölt főtt csülök (kicsontozott)
- 10 dkg vaj
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek ketchup
- 1 tk mustár
- 1/2 tk majoranna
- 1/2 tk őrölt bors
- só (én nem tettem bele, mert szerintem a csülök így is elég sós volt)

Mindent beletettem a késes betétű robotgépbe, (a csülköt a bőrrel együtt) és jó pépesre dolgoztam vele.
Tulajdonképpen már készen is van csülkös kencénk, egy kis teljes kiőrlésű kenyérrel több, mint laktató.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...