2015. május 8.

8. hónap

Csak akkor érzi jól magát, ha az ebédből ő is alkothat



Most már jó időben is hintázunk

Ő is próbálkozik a kanalazással

Délelőtti szundi

A mama kedvéért csinosan, csajos ruhában

Anya, mikor veszel már ki???
A legelső mászás


video
A nap végén a ruháján ott a teljes napi menü, de a kedve még volt nagyon jó volt a kiscicának


Súly: Ma délelőtt mérte a védőnő 8,3 kg a Gréta jelenlegi súlya,  most megint belehúzott a hízásba, amit nagyon csodálok, mert egyfolytában mozog és emellett rosszul és keveset eszik.

Evés: 170 ml-t tápszert eszik reggel, este pedig 240 ml-t. Tízóraira gyümölcsöt és kekszet kap, de mostanában nem eszi meg sem a reszelt almát, sem a banánt, kizárólag az üveges gyümölcsdesszerteket azokból is maximum 1/3 üvegnyit. Ebédre főzeléket kap, egyelőre úgy állunk, hogy kísérletezgetek, hogy mit hajlandó megenni abból, amit főzök, de eddig csak a húslevesem aratott osztatlan sikert nála. Üveges főzelékekből szinte mindenfélét megeszik. Uzsonnára fél adag tejpépet kap a tízórairól maradt gyümölcsöt. Napközben elfogad 1 gerezdnyi almát vagy körtét (kizárólagosan csak úgy hogy ő maga rágcsálhatja el) és ennyi. Újdonság a spárga és a kifli volt, a joghurtot, túrót, sajtot és csirkemájat most hónap elején kapott. A joghurt natúron nagyon bejön neki, de ha teszek bele neki gyümölcsöt, akkor már nem hajlandó megenni, a házi túrókrémet gyümölccsel szintén nem eszi meg, viszont az üveges joghurtos, túrós, gyümölcsös desszerteket nagyon szereti. A sajtot megeszi, azzal nincs probléma, a csirkemájat pedig a pürésített húslevesbe morzsolva kapta, minden gond nélkül megette

Alvás: Az éjszakai alvások okésak, szokott módon este fél kilenckor vacsi után beájul és elalszik. Az átlag az volt ebben a hónapban, hogy 5 - negyed 6 - fél 6-ig alszik maximum. Napközben nem hajlandó már magától elaludni, ezért beülök a hintaszékbe, az ölembe ültetem Grétát, a vállamra vagy a mellkasomra hajtja a fejét, becsukja a szemét és nyöszörög egy kicsit (ez max 2 perc), és már alszik is. Utána azért még 5 percig így maradunk és hintázunk tovább, hogy mélyebben aludjon, aztán átteszem az ágyába és kisurranok. Átlag még mindig 3x alszik napközben, nagyon ritka, hogy csak 2x.

Egészség/betegség: Pár hete be van dugulva az orra, de hiába szívtam neki nem jön semmi váladék belőle, így nem is gyötröm tovább vele (valószínű ez is a fogzás miatt van). Ezen kívül akad Grétán egy két bibi, de annyira kis szeleburdi a csajszi és nem figyel, hogy ezek kivédhetetlenek, mert egyszerűen nem tudok mindig olyan gyors lenni, mint Ő, hogy elkapjam.

Napirend: A reggeli ébredés után azonnal szükség van a tápszerre, átöltöztetem utána játszunk, mászik, rendezkedik, pakol, rágcsál, nyálaz, körbejárja a szobát. Aztán kiültetem az etetőszékbe a kisasszonyt én pedig elkészítem a reggelit apának és magamnak. Miután mi is megreggeliztünk lerakom a játszószőnyegre (ahol már régóta nem marad meg) elindul és bejárja szinte ez egész lakást. Miközben módszeresen szétpakol, egyfolytában rajta kell, hogy legyen a szemem, mert nagyon csábítják a kábelek, vezetékek, közben pedig  Halász Juditot hallgatjuk. Tízkor aztán tízórai és utána irány az ágy. Ha felébred vagy játszunk tovább, vagy ha szükség van valamire itthon, akkor lemegyünk vásárolni. Kettőkor ebéd, és ha nem aludt sokat délelőtt akkor újra kidől. Alvás után ha nem voltunk kint délelőtt akkor ilyenkor megyünk ki sétálni. Ötkor meguzsonnázik és hatig-negyed hétig alszik. Aztán estig megy a szülők nyúzása, az idegeik megtépázása. 8-kor fürdeni viszem, negyed 9-kor vacsi, majd fél 9-re ágyba kerül.

Mérföldkövek: Támaszkodás nélkül stabilan ül, mászik, feláll, kapaszkodva lépeget. Egyfolytában menne, nagyon nagy élmény neki, emiatt is kell rá nagyon figyelni, mert bármiben megkapaszkodva egy pillanat alatt akár egy kézzel is felrántja magát állásba (de arra már nem figyel, hogy ha elengedi a kapaszkodóját legyen az bármi, akkor elesik és bevágja valamijét). Mászni már úgy mászik, mint  a villám, jön utánam a lakásban bárhova megyek. Mondja, hogy EZ, és ha kedve van pá-pápt int.

Ruhák: Már 80-as (9-12 hós) méretet hord Gréta, nadrágokból még a 74-esek is jók rá, pólókból, pulcsikból viszont szinte hihetetlen még van 62-es méret is amit hord. Kabátot, mert nem adok rá kintre viszont itt lenne az ideje venni neki egy puhatalpú cipőt, mert a kocsicipő már nem ideális a kezdő tipegéshez.

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) A patentokat teljesen kiengedve, a leghosszabb méreten használjuk őket, napi átlag 4-5 pelust. 

Sírás: Mostanában kicsit csökkent a sírások száma (helyette nyüszít és nyöszörög, ami még a sírásnál is jobban megtépázza az idegeinket). Még mindig sírva fakad ha más babákat hall sírni, éjszaka is felsír a foga miatt, és ha nem az ő akarata érvényesül. 

A baba kedvencei: Nagyon szereti Halász Judit dalait, ringatja magát a zenére, majd kiugrik a bőréből. Még mindig töretlenül lelkes és szeretné a telefonjainkat, a távkapcsolókat, a laptopokat, és minden más minden műszaki cuccot is. Nagyon szeret hintázni, hatalmasakat sikongat, kipróbáltuk már a csúszdát is (fogtam a derekát, miközben csúszott lefelé) az is hatalmas sikert aratott. Még mindig kedvencek mostanában a lapozók, leporellók és fürdőskönyvek: lapozza, nézegeti, megrágcsálja. A formabedobóból imádja kiborítani a különböző formákat és csak akkor boldog, ha a gyűrűpiramisról leveheti a felső két gyűrűt. A habtapit az illesztéseknél egy mozdulattal szétrántja és elhajítja.

Anya kedvenc pillanata(i): Imádom ahogy hozzám bújik, az a puha, meleg, baba illatú kis test. Délutánonként az ölembe ültetem és olvasok neki a leporellókból, közben bújik, nézi a képeket, lapoz és nagyokat rötyög, amikor utánzom neki az állatok hangját. Amikor  rászólok, hogy nem szabad szétszedni a habtapit és megrágni, erre sandán fél szemmel rám néz, és még jobban tépi szét és rágja közben pedig röhög.

Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): A hajtépésről még mindig nem szokott le (pedig nagyon jó lenne, mert teljesen kivagyok ettől a rossz szokásától). Még mindig fennáll szeparációs szorongás, apa is kivan tőle, hogy nem akar vele lenni Gréta csak velem, és nekem is rossz, hogy nem szusszanhatok soha sem, mert folyton engem akar (persze, jó, hogy szeret és ragaszkodik, de jó lenne, ha apával is legalább ilyen szoros lenne a kapcsolatuk).

4 megjegyzés:

  1. Szia Barbi ! Gratulálok a nagylányhoz 😊 Milyen ügyesen mászik 😊 és hogy áll is ?! Huhh 😊 Mi kicsit lassabban haladunk 😊 A hajtépés nálunk is állandó 😞 és csak röhög rajta amikor mondom,hogy ,,au,, ez fáj. Ilyenek ezek a babák 😃 Szép napokat Nektek! Adri és Zsombi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Adri! Nagyon szépen köszönöm, aranyos vagy :)
      Gréta igazi örökmozgó, mintha 100 Duracell nyuszi hajtaná. Anyukám szerint én voltam pontosan ilyen kisgyerekként. Nyugodj meg, Zsombi sincsen lemaradva, csak Ő egy hónappal fiatalabb Grétusnál. Bőven van még ideje mindenre ;)
      De a huncutság ezek szerint nem kor függő :D kíváncsi leszek Neked mikorra sikerül a Fiatalurat leszoktatnod a hajazásról :)
      További szép napokat, sok mókát, kacagást és vidámságot kívánok Nektek!
      Barbi

      Törlés
  2. Tündér a kis Gréta baba!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm Éva! :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...