2015. október 9.

3. blogszületésnap

Képzeljétek újra eltelt úgy egy év, hogy megint megfeledkeztem a blogszületésnapról. Már 3 éve írok ide a Csibekalandokra kisebb-nagyobb szünetekkel, épp ahogy időm engedi (ha szerencsém van még alvásra is jut időm). Nem gondoltam volna, amikor belekezdtem, hogy ennyire a szívemhez fog nőni és ha nem jut időm az írásra szó szerint hiányzik és csak kínlódok. 

Forrás

Most sem untatnálak titeket számokkal és statisztikákkal, azok csak száraz tények. Inkább megköszönném, azt, hogy ellátogattok ide, olvassátok az írásaimat, visszajeleztek nekem. Ez nagyon sokat számít, amikor már csak lézengek a fáradtságtól tudom, hogy vártok, ebből pedig erőt meríthetek, hogy kitartsak a legnehezebb helyzetekben is. Mióta januárban elindítottam a Csibekalandok Facebookos oldalát, azóta még többen léptetek kapcsolatba velem, megírtátok a véleményeteket, kommenteltetek, leírtátok a kéréseiteket.
Köszönöm, hogy ilyen aktívak vagytok.
Remélem továbbra is sikerül olyan témákat hoznom Nektek, amiket szívesen olvastok, minden kérést, kérdést, kívánságot szívesen fogadok.

Kereshettek itt, emailben, a Facebookon, a Pinteresten és az Instagramon is.

Mégegyszer köszönöm, hogy vagytok!

Mindenkit milliószor ölelek és puszilok!

4 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot kívánok! További sok sikert ! Aludjál is azért mikor megteheted, mert Gréta baba biztos igényli a friss mamit:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva! Igyekszem megtalálni az arany középutat :)

      Törlés
  2. Boldog Blogszülinapot és kívánom, hogy még sok örömöd legyen benne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! AZ örömmel nem lesz gond, inkább az idő kilogisztikázása jelenthet problémát. De majd azt is megoldom valahogyan :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...