2015. november 10.

14. hónap


Szeretjük a smilekat

Zsófikával igazi jó barátnők

Még a játszóházban is olvas

Kor: 
14 hónap

Súly: 
10,3 kg

Fogak: 
8 db (múlt hónap elején kibújt a 8.)

Egészség/betegség: 
A múlt havi betegeskedés után már sokkal jobb volt a helyzet, de így is sikerült egy hasmenéses vírust benyelnie szegénykémnek. Vasárnapra virradó éjszaka belázasodott, 38 fok alá vasárnap délutánig nem tudtam semmivel lenyomni. Csak feküdt és sírt szegénykém. Olyan volt akár egy darab fa, majd megszakadt a szívem, az én folyton rohangáló, egy perce meg sem álló, egyfolytában beszélő, kiabáló kislányomra rá sem lehetett ismerni. Durva hasmenése is volt emellett, vasárnap 18szor kellett újrapelenkáznom, hétfőn már csak 6szor, kedden és szerdán már csak 4szer.
Immunerősítésre Cebion multit adok neki.
Emellett az én drága kajla kislányomból unikornis lett október közepén. A nagy lakásban rohangálásnak az lett az eredménye, hogy a folyosón elesett  és amikor már a járólapon térdelt lebólintotta a fal élét. Ennek háromnegyed órányi vigasztalhatatlan ordítás lett az eredménye és egy hatalmas unikornis (vagy orrszarvú) szarv a homloka közepén.


Magasság: 
81 cm (most először lett állva mérve és nem fekve, szóval ez most a hivatalos magassága nem gondoltam, hogy ekkora lesz a kettő között az eltérés)

Ruha, pelenka: 
Ruhákból 86-os, pelenkákból 4-es méretet hord

Kedvenc ételek: 
Már azt eszi amit mi. Továbbra is tápszert kap 2 éves koráig (mivel asthmás vagyok, az öröklődő hajlamot, nem akarjuk ideje korán kiváltani a tejjel). Kap már olyan ételeket, amik tejjel készültek, de full totálban nem akarjuk adni neki (pl reggelire, vacsorára 2-2 dl tejet).
Nagy kedvenc az almás táska, az amerikai palacsinta a tócsi (van ahol tócsnyinak, cicegének vagy macoknak ismerik), a zabkása és a túrógombóc Továbbra is csak háromszor eszik, a tízórait és az uzsonnát bojkottálja. Eddig a kifli és kenyér katonákról lelopkodta a csirkemellsonkát, most pedig csak a sonkát hagyja meg, a katonákat bepuszilja.
Átlag 1,5-2 l folyadékot iszik meg egy nap. Ebből 2,5 dl babatea a többi víz, már a gyümölcsleveket sem akarja meginni.

Beszéd: 
Továbbra sem áll be a szája, de nagyrészt halandzsul mondja. Vannak ugyan értelmesnek hangzó szavak, de nincs mögöttük, tartalom, nem tudja, hogy mit "beszélt".
A tudatosan értelmes szavai: aja (ez lennék én), deje/gyere, erre, ott. Mostanában újra elkezdte mondogatni bababa és új a mamama, nanana, de ezeket is még tartalom nélkül mondogatja.

Kedvenc játékok: 
Luca babát, fogja, viszi magával, ölelgeti, nyitott szájjal puszilgatja. Méhecskés 4 db-os fa puzzle, formabedobó, Ede a zörgő pimponglabda, és Meggietől és Lillytől kapott távirányítós autókázó Minnie egér, irányítja, de hol inába száll a bátorsága a kicsi kocsitól, hol pedig üldözőbe veszik, hogy Minnie fejénél fogva elkapja (ja és természetesen közben nyomkodja a távirányítóját). Ami pedig abszolút kedvenc az a kihajtható piros FP babatelefonja. Nekünk is odaadja, hogy telefonáljunk, de ő maga is a füléhez fogja és hangosan, kiabálva halandzsázik.

Kedvenc elfoglaltságok: 
Halász Judit koncert nézés közben táncolás és tapsolás. No meg természetesen egész napos rohangálás. Folyton kipakolja a pelenkás fiókot, a konyhapultról és az asztalról lopkodja a meghámozott zöldségeket (rá van kattanva a krumplira és a sárgarépára, majd szépen elrágcsálja őket). Nagyon nagy barátok lettek a mosógéppel, ha nyitva van a fürdőajtó egyfolytában a mosógépben matat és nyomkodja a gombjait. Bújkál a konyhában az asztal és a székek alatt.
Ha apa a laptopnál ül, az ölébe kéretszkedik együtt nézik a fórumot, apa olvassa Gréta pedig mutogat és magyaráz a hozzászólások alján a likeoló smileknak.

Amit nagyon nem szeret: 
Ha nemet mondunk neki. valami hihetetlen hiszti jön rá. Elkezd sírni, csapkod, dobál, kiabál aztán jön hozzám, hogy vigasztaljam meg, majd utána minden kezdődik előről.

Összefoglaló: 
Hónap közepén átváltott magától az egy alvásra (már csak ritka alkalmakkor alszik el kétszer).  Az óraátállítással csak nyegyed órát csúsztattunk így most este 7-fél 8kor fürdetünk és 8kor már alszik a kisasszony. Mivel a rengeteg éjszakázásban teljesen kimerültem elkezdtem olvasni Elizabeth Pantley: Békés álom - könnyek nélkül c. könyvét. Hihetetlen de mindössze 2 hét leforgása alatt sokat javult a helyzet. Már nem kell ringatnom, hanem csak melléfekszem, simogatom, átölelem vagy csak simán fekszem mellette, hogy érezze ott vagyok. Még éber állapotban rakom be az ágyába és még simogatom amíg el nem alszik teljesen. Az éjszakai ébredéseket is sikerült visszaredukálni 1re és akkor is simán vissza tudom altatni pár perc alatt. Szóval szépen lassan haladunk asz éjszakák átalvása felé. A könyvet minden rossz alvó gyerkőc szüleinek csak ajánlani tudom!
 Úgy tűnt hogy túl vagyunk a szeparációs szorongáson ezért apával megbeszéltük, hogy heti egyszer el tudok menni edzeni, hogy a szülés óta még mindig rajtam lévő plusz kilókat le tudjam dolgozni, de közben újra rátört Grétára a félelem. Ha wc-re megyek akkor sem lehet soha csukva az ajtó, ha valami miatt apára kell bíznom és ki kell mennem a lakásból akkor olyan hihetetlen ordítás bontakozik ki ami csak akkor marad abba, ha visszajövök és hozzám bújhat. (Ha nem javul a helyzet akkor sajnos le kell mondanom az edzésekről, mert így apa nem vállalja).

Továbbra is imádja a gyerekeket, jól érzi magát közösségben, de féltékeny a kisebb babákra (anya csak az övé, nehogy megbabusgasson, ölbe vegyen egy másik gyereket). Nagyon cuki, mostanában megkínál minket mindenből legyen az cumisüveg, a vacsi kenyér katonái vagy akár a játékai. Sokat mosolyog, nevet, jókedvre derít mindenkit a környezetében.
























4 megjegyzés:

  1. Régen jártam Nálad, de most több bejegyzést is elolvastam. Nagyon aranyos a Picurkátok! Gyönyörű Kislány, édesen beszélget. Jót mosolyogtam a filmeken. Az első szülinapján édes volt abban a tüll szoknyácskában, meg ahogy a tortát gyömöszölte. Csak gratulálni tudok! Jó egészséget kívánok az egész családnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves María! Nagyon szépen köszönjük a jó kívánságokat. Hatalmas öröm szülönek lenni, ennek a kis Gézengúznak a szüleinek lenni mégnagyobb 😊

      Törlés
  2. Csupa csoda ez a kiscsaj :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...