2016. január 22.

Pelenka összefoglaló-összehasonlító

Amikor Gréta megszületett mi már egy készlet mosható pelenkával vártuk, mert elhatároztam, hogy a legjobbat szeretném neki. Egy hónapos koráig amíg belenőtt Babydream és Libero pelenkát használtunk, az ezt követő 8 hónapban csakis moshatóztunk.



Az elején szuperül működött, aztán Gréta 7 hónapos korában egyre több lett a probléma. Tény és való Gréta mindig is sokat ivott (már egy hónaposan a napi tápszer mellé megivott 2,5 dl édeskömény teát ez a mennyiség az idő előrehaladtával egyre csak nőt). Amikor már napi 7,5 dl folyadékbevitelnél tartottunk (a tápszeren kívül) a pelenkákkal egyre több lett a gond, véglegesen akkor sokalltam be amikor fél órával a pelenkacsere után már konkrétan a a ruhája is tocsogott a pisiben. Nem volt szó arról, hogy rosszul pelenkáztam, hiszen hónapok rutinja volt már mögöttem. Se mikroszálas, se bambuszos betéttel nem volt jobb a helyzet, írtam a Mosható Pelenkakuckó akkori tulajának (azóta tulajváltás történt), készségesen próbált segíteni, jelezte a problémát az angliai forgalmazó felé, akik "mosták kezeiket", szerintük minden a legnagyobb rendben van a termékeikkel. A tulaj küldött egy pul külső, prefold belső kombinációt kipróbálásra. A pisi  mennyiséget ez sem bírta, plusz ahol Gréta bőre érintkezett a pullal, ott nagyon csúnyán kipállott a bőre. A hibrid pelenka vékony combú babákra való, így ez nem jöhetett szóba (a mi pici lányunk bizony masszív lábakon áll), az AIO és AIO2 pelenkák nagyon drágák és lassan száradnak éppen ezért több kell belőlük (ez pedig meg anyagilag nem engedhettük volna már meg magunknak azok után, hogy addig is már 75 ezret költöttünk mosható pelenkák vásárlására).
Így ezennel búcsút intettünk a moshatóknak és elkezdtük keresni a megfelelő eldobható pelenkát.
Szerettük moshatókat, de meggyőződésem, hogy nem az ilyen törpe vízierőműveknek találták, mint Gréta viszont egy keveset, vagy normális mennyiséget ivó-pisilő gyereknél tökéletesen beválhat.

Idáig 15 féle eldobható pelenkát próbáltunk ki és még néhánynak tervben van a tesztelése, azokat majd beírom a listába és a facebookon jelzem, hogy bővült a lista.
Több szempont alapján fogom összehasonlítani őket (minden gyerek más és más, más pelusok válnak be, de egy alap tájékozódási pontot talán tudok nyújtani) ár, tapintás/anyag, vastagság, derék rész, oldalsó rögzítőfül, mintázat, nedvszívó képesség, illat, saját tapasztalat.



  1. Babydream 
A Rossmann saját márkás terméke. Az ára alap esetben 57Ft/db, de ha utazunk az akciókra akkor ki lehet fogni 45 Ft/db áron (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A pelenka külső tapintása nekem kissé műszálas érzetű, a belseje puha.
Közepesen vastag. A derék része nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár széles. Bár szerintem oly mindegy, hogy van e minta a pelenkán, mert úgy is ruha kerül rá, de ismerek olyan anyukát aki a mintákat is számításba veszi a vásárlásnál. Szóval zöld és kék pillangók vannak az elejétől a hátuljáig elszórva, a hasi részen pedig bárány mintával ellátott csík van a tépőzárnak. Közepes nedvszívó képességű, Grétával fel lett adva a lecke nálunk 3 órát nem bírt ki átázás nélkül átlag 2 órára vagy kevesebbre volt hiteles. Nem illatosított.
Saját tapasztalat kezdetben pozitív, majd negatív. Mivel akciósan az ára nem volt rossz így megérte próbálkozni, Gréta 9-10 hónapos korában még éjszaka is tudtuk átázás nélkül használni, utána már nappal is necces volt ráadni, nemhogy éjjelre. Az összes pelenkánál volt egy kis hiba, elöl a derékrésznél rosszul ragasztják, így a pocakról este elég nehezen lehetett csak eltávolítani a makacs ragacsot. A kánikulai időszakban a lakásban csak egy pólót és pelenkát adtuk a kisasszonyra, nos a döbbenet akkor jött amikor a pelenka külseje a csúszás-mászás következtében pókhálósan rojtos lett, szó mi szó gusztustalanul nézett ki már 10 perc használat után.



     2.   Babydream Premium

Szintén Rossmann saját márkás termék. Akció nélkül az ára 65 Ft/db, de akciósan már 50 Ft/db-ért is hozzájuthatunk (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külseje és a belseje is egyaránt nagyon puha pamut tapintású. Szinte az egyik legvékonyabb pelenka, ezen kívül csak egy vékonyabb pelenkát teszteltünk. A derék része szintén nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár széles. Zsiráf  és bagoly minta van az elején ill. a derék részén. Közepes nedvszívó képességű, talán kicsit jobb mint a sima Babydream. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk vele szuper, hogy ilyen vékony, főleg nyáron. Szintén szuper, hogy nagyon puha és nem illatosított, így nagyon kíméletes a bőrhöz. Visszatartó erő viszont, hogy nem gumírozott a dereka, így a folyós kaki utat talál hátközépig rossz esetben nyakig, valamint az ára. Mivel nem extra nedvszívó képességű így nálunk sűrűbben kellett cserélni.



      3.   Babydream nadrágpelenka

Az utolsó Rossmann saját márkás termék. A normál ára a márkás nadrágpelenkához képest kedvező 86 Ft/db akcióban 65 Ft/db-ért is beszerezhetjük (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külseje és a belseje is pamutos tapintású, bár merevebb, mint a Prémium változatnak. Ezt még a vékony kategóriába sorolnám, bár a Prémiumnál egy lehelletnyivel vastagabb.
A derék része körben lazán gumis. Csónakázó teknős díszíti az elejét és a hátulját. Közepes nedvszívó képességű. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk vele, hogy bár Gréta átlépte már a 11 kg-ot a derék része még mindig nem simul a pocakjához, szerencsére emiatt nem volt ázás. Az éjszakát kizárt dolog, hogy átázás nélkül kibírná, és ugyan a többi bugyipelushoz képest jó az ára, de még így is elég húzós, főleg, hogy hosszú időt nem bír ki a használatban. Nagy előnye viszont a többi drága bugyipelushoz képest, hogy található rajta zárószalag, amivel használat után az összetekert pelenkát rögzíteni lehet (nagy előny főleg ha jó alaposan telerottyantotta a gyerkőc).



       4.   Babylove

A DM saját márkás pelenkája. Normál ára 59 Ft/db, Jumbo packban már csak 55 Ft/db viszont ha ügyesen zsonglőrködünk a kuponokkal, akkor akciósan plusz 25%-os joker kuponnal és 8000 Ft feletti vásárlás esetén 10%-os végösszegi kuponnal 40 Ft/db-ra is le tudjuk nyomni az árát (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külseje kicsit műszálas, a belseje viszont pamutos tapintású. Ezt a pelenkát a középvastag kategóriába sorolnám.
derék része gumis. Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár a legszélesebb az összes közül. Csak a hasi részen a tépőzár csíkjában mintás, a pelenka többi része egyszerűen csak fehér. Jó nedvszívó képességűNem illatosított.
Saját tapasztalatunk vele igen pozitív, mivel nagyon ügyesen le lehet tornázni az árát, a dereka gumis, így a folyékony cuccok is bent maradnak nem kell tartani, hogy hátközépig rosszabb esetben nyakig folyjanak. A nedvszívása igen jó, simán bírja az éjszakát (pedig este háromnegyed 9től reggel 8ig alsó hangon összesen 7 dl tápszer és tea eltűnik Gréta pocakjába).



     5.    Beauty Baby

A Müller saját márkás pelusa. Normál ára 54 Ft/db, akcióban olcsóbb, de nem tudom megmondani mennyivel lehet olcsóbban hozzájutni, mert nem vagyok gyakori Mülleres vásárló (az ára a maxi plusz vagyis 4+ -os méretre vonatkozik).  A pelenka külső tapintása nekem kissé műszálas érzetű, a belseje puhade nem igazán pamut tapintású inkább műszálas.
Közepesen vastag. A derék része nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár széles. Az elején és a hátulján masnis boci van, az elejétől a hátuljáig pedig piros szívek díszítikKözepes nedvszívó képességű. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk egyáltalán nem pozitív, azért próbáltuk ki mert az egyik anyuka ringatón ódákat zengett róla, hogy ez a pelus még a Pampersnél is szuperebb. Hát a saját véleményem ehhez képest igen lesújtó. Utáltam a kezdetektől, folyton átázott, a külseje egy az egyben olyan, mint a Babydreamnek, szintén gusztustalanul pókhálósra foszlik szét és az árától sem voltam elragadtatva, szóval biztosan nem fogok többet ilyet venni.



     6.    Toujours

A Lidl saját márkás terméke (én ugyan a pelenkavárból szereztem idáig be, de nemsokára nekem is a Lidlig kell sétálnom érte). Az ára 47 Ft/db, most a kiárusítás alatt 43 Ft/db (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külső tapintása puha, belül puha, picit merev, de nem túlságosan. A tesztelt pelenkák közül ez a legvékonyabb. A derék része nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján elefánt és egy flamingó van egy szigeten (a legutóbbi beszerzésből származókat már teknős/zsiráf/zebra díszíti) Kifejezetten jó nedvszívó képességű. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk nagyon pozitív. Az ára folyamatosan alacsony, a nedvszívása kiváló, megtelt állapotban sem lóg térdig. Hasmenéses, híg székletes időszakban azonban nem a legjobb választás a hátsó gumírozás hiánya miatt.



     7.    Amerikai Prémium pelenka

Több helyről rendelhető, én a Pelenkavárból szereztem be. Ára alap esetben 50 Ft/db, most a kiárusítás alatt 45 Ft/db (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külső és belső tapintása puha. Elég vastag pelenka.derék része nem gumis (de létezik belőle gumis derekú változat is kicsit magasabb áron). Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján is mintás, a minta folyamatosan változó Jó nedvszívó képességű. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk pozitív. Jól bírja az éjszakákat, átlagos árú, bár a vastag pelenkákat nem igazán szeretjük. Egy hátránya, hogy ha megtelik ez a típus sajnos térdig "lóg".



     8.    Nene Prémium pelenka

Több helyről rendelhető, én a Pelenkavárból szereztem be. Ára alap esetben 52 Ft/db (az ára a maxi vagyis 4-es méretre vonatkozik). Kívül, belül puha tapintású, de maga a pelenka elég merev tartású. Elég vastag pelenka. A derék része gumis . Az oldalsó rögzítőfül a tesztelt pelenkák közül a leggumírozottabb, a tépőzár  széles. Az elejétől a hátuljáig mintás: cicák, nyuszik, kacsák, majmok, lovacskák vannak rajta 2 sorban. Közepes nedvszívó képességű. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk negatív. Nagy reményeket fűztem ehhez a pelenkához, mert gumis derekú és és extra rugalmas az oldalsó rögzítőfüle is, viszont az esetek 80%-ban már két órán belül átázott, szóval nekünk semmiképpen nem volt jó választás.



     9.    Pommette (Prémium)

Több helyről rendelhető, én a Pelenkavárból szereztem be. Ára alap esetben 51 Ft/db (az ára a maxi vagyis 4-es méretre vonatkozik). Kívül, belül puha tapintású. Közepesen vastag pelenka. A derék része gumis . Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján majom, zsiráf és maci minta vanJó nedvszívó képességű. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk pozitív. Derék részen is gumírozott, jó nedvszívó képességű, jól bírja az éjszakai strapát (de van ennél olcsóbb gumis derekú jó pelenka is).



   10.    Pommette nadrágpelenka (Prémium)

Több helyről rendelhető, én a Pelenkavárból szereztem be. Ára alap esetben 55 Ft/db (az ára a junior vagyis 5-ös méretre vonatkozik). A külseje és a belseje is pamutos tapintású. Kifejezetten vastag kategóriába sorolnám.
derék része körben lazán gumisRéten játszó mackó és csiga díszíti az elejét és a hátulját. Meglepően jó nedvszívó képességűNem illatosított.
Saját tapasztalatunk vele pozitív. A derék része nem simul a pocakjához, de szerencsére emiatt nem volt átázás. Az éjszakát is simán kibírja. A többi bugyipelushoz képest nagyon jó az ára, de csalódott voltam, mert a 20 db-os csomagból kettő hibás volt, a 10%-os hiba arány pedig már nem olyan jó. Nagy előnye viszont a többi drága bugyipelushoz képest, hogy található rajta zárószalag, amivel használat után az összetekert pelenkát rögzíteni lehet (nagy előny főleg ha jó alaposan telerottyantotta a gyerkőc).



   11.    Helen Harper Prémium -nak eladott valójában a jó ég tudja, hogy valójában mi volt

Több helyről rendelhető, a Brendon is árusítja, én a Pelenkavárból szereztem be. Ára alap esetben 56 Ft/db és 64 Ft/db között mozog (az ára a maxi vagyis 4-es méretre vonatkozik). Kívül, belül puha tapintású. Közepesen vastag pelenka. A derék része gumis . Az oldalsó rögzítőfül nem gumírozott, a tépőzár a legkeskenyebb a tesztelt pelenkák közül. A hasi részen nyuszi mintával ellátott csík van a tépőzárnak. Közepes nedvszívó képességű. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk negatív. Őszintén nem is értem, hogyan lehet prémium pelenkának nevezni, már a kivitele is a leggagyibb a többi közül (nem a minta miatt). Rögzítőfül mint olyan nincs is rajta, csak körbe egy papíros lebernyeg, erre rögzítették a szintén nagyon olcsó hatást keltő fényes műanyag tépőzárat. Mivel nincs oldalsó rögzítőfül így a pelenka irreálisan vékony derekú gyerekekre jó kizárólag. Grétának kis, vékony dereka van, a tépőzárat csak a pelenka legszélére tudtam csak rögzíteni. (Hogyan lehet jó a 7-18 súlytartományban megadott pl. 18 kilós gyerekre, amikor egy 11 kg-osra is alig tudtam ráadni?) Átázni nem ázott át, de szerintem csak azért mert igyekeztem minél előbb levenni Grétáról, ugyanis, nagyon belevágott a husijába a combjánál.
UPDATE: egy kedves olvasóm jelezte, hogy amit én Helen Harper pelenkának kaptam, az tulajdonképpen nem volt az, így a valódi Helen Harper pelenkáról nem tudok reveláns véleményt írni.



    12.    Libero Comfort

Következzenek a legismertebb márkák. A Libero mindenhol beszerezhető, ára alap esetben 87 és 69 Ft/db között mozog, akciósan 61 Ft/db -ért lehet hozzájutni (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külső, belső tapintása puha. Közepesen vastag. A derék része gumis. Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján is mintás (kétféle mintával csomagolják 1. szolid fehér alapon katicás, 2. fák és házak között megbújó cicák) Kifejezetten jó nedvszívó képességű. Nem illatosított.
Saját tapasztalatunk nagyon pozitív. Jól illeszkedik a test vonalaihoz, nem ázik át extra "terhelés" mellett sem, jól bírja az éjszakát, azonban sajnos az ára még akciósan is sok (főleg, ha törpe vízierőműnek kell vásárolni). Használtuk 2-es méretben is amikor Gréta újszülött volt, akkor meglepő módon pont, hogy nagyon rossz volt vele a tapasztalatunk, de mire a 4-es méretbe belenőtt addigra jobban idomult hozzá, és akkor már nem voltak "balesetek" sem.



    13.    Pampers Sleep & Play

A Pampers mindenhol beszerezhető, ára alap esetben 74 és 67 Ft/db között mozog, akciósan 52 Ft/db -ért lehet hozzájutni (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külső, belső tapintása puhaKözepesen vastag. A derék része  nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül  nem gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején halványzöld cica és kutya, a hátulján majom minta található. Gyenge nedvszívó képességű. Erős púder illatú illatú.
Saját tapasztalatunk negatív. Mivel sem a dereka, sem a rögzítőfüle nem gumírozott így nem tud igazán igazodni a test vonalaihoz és elkerülhetetlen a kifolyás. Nagyon gyatra a nedvességmegtartó képessége, így nagyon sűrűn kell cserélni. Akik régebb óta olvasnak tudják, hogy nem csípem az illatosított dolgokat, nos ettől a pelenkától (is) felfordult a gyomrom olyan átható púder szag terjengett tőle az egész gyerekszobában, hogy kétszer meggondoltam, hogy bemenjek e. Amúgy sem értem mire jó az illatosítás, a parfümmel átitatott anyag irritálja a bőrt ráadásul egy nagy adag babakaki szagát ez sem tudja elnyomni.



      14.     Pampers Acitve Baby

A Pampers mindenhol beszerezhető, ára alap esetben 92 és 84 Ft/db között mozog, akciósan 72 Ft/db -ért lehet hozzájutni (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külső, belső tapintása puha. Közepesen vastag. A derék része  nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül  gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján színes minta található (két féle: oroszlán, cica, zsiráf, kismadár). Közepes nedvszívó képességű. Erős púder illatú.
Saját tapasztalat negatív. A marketingnek köszönhetően azt hittem, hogy ugyan drágán, de egy kiváló nedvszívó képességű pelenkáról lesz szó. Ezzel szemben nyáron egy három órás játszóterezést nem bírt ki, a csemete ruhája is brutálisan átázott. A mindent átható púderszag ennél a pelenkánál is kikészített. Ráadásul a minőségéhez képest durván túlárazott.



      15.     Pampers Premium Care nadrágpelenka

Az összes drogériában beszerezhető, ára alap esetben 148 és 136 Ft/db között mozog, akciósan 124 Ft/db -ért lehet hozzájutni (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak). A külső, belső tapintása puha. Közepesen vastag. A derék része körben gumis.  Az elején színes minta található (két féle változatban). Közepes nedvszívó képességű. Illatosított.
Saját tapasztalat pozitív. Ugyan nem a legjobb nedvszívó, de kitűnő körben a derék gumírozása, remekül passzol a testhez. Bár ez is illatosított (a fene tudja miért), legalább szolidabban bántak a parfümmel én jobban örültem volna kihagyták volna ezt a mozzanatot. Nagy hátránya viszont, hogy a prémium besorolásához képest lefelejtették róla a rögzítő szalagot, hogy az összegöngyölt használt pelust össze lehessen ragasztani vele. Termékmintaként kaptunk belőle 2x2 db-ot, de megvenni ennyi pénzért biztosan nem venném meg, ennél olcsóbban sokkal jobb minőségű pelenkák vannak.



A tesztelés még nem ért véget, van még néhány pelenkás kuponom és még néhány saját márkás pelust is kipróbálunk alkalomadtán (és ha akció lesz), így ez a lista bővülni, frissülni fog. A facebookon mindig kiírom, majd, ha frissítek.

Amik még biztosan lesznek:
- Pampers Premium Care
- Libero Up & Go
- Babylove nadrágpelenka
- Pretty Baby
- Loves Baby
- My Love
- Bella Háppy.

Ami biztosan nem lesz az a Sleepy. Barátnőmék használják(ták), nekem csak a törlőkendőjéhez volt szerencsém, ez pedig végleg elvette a kedvemet tőle. Brutál gyümölcsös illatú (bár már ez sincs az ínyemre, de az igazi probléma azzal van, hogy véresre kimarta ez az illatosított cucc a babapopsit),a pelenka pedig ugyanezzel a kemikáliával van átitatva szóval én hanyagolnám ennek a pelenkának a tesztelését. Persze vannak kevésbé érzékeny bőrű babák akiknél beválik és szeretik az anyukák, mert nagyon olcsó (a maxi pelenka akár már 43 Ft/db-ért beszerezhető).

UPDATE 2017.04.26.

Újabb 7 pelenkát teszteltünk le, és itt valószínűleg már le is zárom a sorozatot, mert lassan a szobatisztaság útjára lép Gréta - vagyis nem lesz tesztalanyom 😜

      15.       Libero Up&Go

Az összes drogériában beszerezhető, ára alap esetben 85 és 110 Ft/db között mozog, 15%-os kuponnal 73 Ft/db -ért jutottam hozzá (az árak a junior vagyis 5-ös méretre vonatkoznak). A külső, belső tapintása puhaKözepesen vastag. A derék része körben gumis.  Az elején és a hátulján színes minta található (három féle változatban). Kiváló nedvszívó képességűIllatmentes. Az 5-ös méret 10-14 kg-os súlykategóriára vonatkozik, de Grétára jóval 14 kg felett is tökéletes volt (mondjuk sokat nyúlt, vékonyodott, eltűnt a pocak és nagyon vékony a dereka).
Saját tapasztalat nagyon-nagyon pozitív. A legjobb nedvszívó bugyipelus amivel dolgunk volt, kitűnő körben a derék gumírozása, remekül passzol a testhez. Nem lefelejtették le róla a rögzítő szalagot sem, így a levett kakis pelusból nem mászik ki a "cucc", amíg kiviszem a fürdőbe a pelenkás vödörbe. Kaptam hozzá kupont a DM-be, így vettem akciósan, teljes áron nem venném meg annak ellenére, hogy nagyon szuper a minősége, de még akciósan is elég húzós az ára.


       16.       Babylove bugyipelus

A DM saját márkás bugyipelenkája, ára alap esetben 90 Ft/db g, 15%-os kuponnal 76 Ft/db -ért jutottam hozzá (az árak a junior vagyis 5-ös méretre vonatkoznak). A külső, belső tapintása puha, de elég merevKözepesen vastag. A derék része oldalt lazán gumis.  Az elején és a hátulján színes minta található (tavon horgászó hajók és halak). Közepes nedvszívó képességűIllatmentes.
Saját tapasztalat negatív. Hiába lenne közepes a nedvszívó képességű, a dereka nagyon silányul van csak gumizva, konkrétan teljesen eláll, felfelé még azelőtt kifolyik minden, hogy a pelenka megtelne. Rögzítő szalag van a hátulján, de ez az extra nem igazán javított az összképen. Kaptam hozzá kupont a, így vettem akciósan, de amellett, hogy akciósan drágább volt mint a Libero bugyipelusa szintén akciósan, és a minőségével is elég sok gond volt,így egészen biztos, hogy többet nem fogok venni belőle.


       15.       Magic Prémium

Pelenka boltban vásároltam, de internetről is több helyről rendelhető, ára alap esetben 51 és 55 Ft/db között mozog (az árak a junior vagyis 5-ös méretre vonatkoznak). A külső, belső tapintása kissé kemény, papíros érzetű. Közepesen vastag. A derék része  nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül  gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján színes minta található (pillangók és szívek). Gyenge nedvszívó képességű. Illatmentes.
Saját tapasztalat negatív. Ugyan az ára elég kedvező, de folyamatosan kifolyt belőle a pisi, úgy hogy magában a pelenkában alig volt valami. Vagy a gumírozása a hiba vagy egyszerűen képtelen a pelenka egy pisilésnyi folyadékot elég "gyorsan" beinni, így inkább kifolyik a pisi.
Többet nem veszek belőle, rengeteg bosszúságot okozott.


       16.       Pampers Premium Care

Szinte az összes drogériában, szuper és hipermarketben beszerezhető, ára alap esetben 81 és 102 Ft/db között mozog (az árak a maxi vagyis 4-es méretre vonatkoznak), leértékelve sikerült egy csomaghoz hozzájutnom, így 61 Ft/db áron tudtam megvenni. A külső, belső nagyon puha pamutos érzetű. Vékony vastagságú. A derék része  nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül  gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján színes minta található (3 féle mintával). Közepes nedvszívó képességű. Szerencsére enyhén illatosított csak.
Saját tapasztalat semleges. Ha nem találtam volna véletlenül leárazva egy csomagot biztosan nem vettem volna meg ilyen drágán. Még mindig az a véleményem, hogy túlárazott, inkább a márkanevet kell megfizetni, bár itt a minőségre is jobban adtak már, de a nedvszívó képessége nem meggyőző, az éjszakát nem bírta, pedig Gréta egyre kevesebbet (és kevesebbszer) pisil éjszaka.


       17.       Bella Háppy

Pelenkaboltban, Auchanban, Brendonban beszerezhető, internetről is több helyről rendelhető , ára alap esetben 62 és 80 Ft/db között mozog (az árak a junior vagyis 5-ös méretre vonatkoznak). A külső, belső  puha. Kifejezetten vastag pelenka. A derék része  erős-vastag gumis. Az oldalsó rögzítőfül  vékony, szinte fátyol szerű, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján lila kisállatok találhatóakJó nedvszívó képességű. Szerencsére enyhén illatosított csak.
Saját tapasztalat pozitív. Bár nem éppen egy olcsó pelenkáról van szó és a környékünkön a beszerzése is nehézkes, nagyon meg voltam elégedve a minőségével, jól tartotta a bele kerülő anyagokat, és nem eresztett, még extra körülmények között sem.
Ugyan már ez az a vastagság, amit már nem nagyon preferálok, mert ahogyan telik térdig lógós lesz és  folyton attól féltem, hogy a fátyol szerű oldalsó fül leszakad pelenkázás közben, mert annyira vékony, de szerencsére egyszer sem történt baleset.

       18.       Pretty Baby

A Spar saját márkás terméke, ára 60 Ft/db akciósan még nem sikerült egyszer sem találnom (az árak a junior vagyis 5-ös méretre vonatkoznak). A külső, belső felülete puha, a külseje kissé műanyagos érzetű. Közepesen vastag pelenka. A derék része  nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején és a hátulján sárkányrepülőző sárkány találhatóKözepes nedvszívó képességűNem illatosított.
Saját tapasztalat semleges. Közép árkategóriás, de nedvszívásban nem a legjobb, mellette szól, hogy egyszer ázott át benne. Általános méret és készlethiány szokott belőle lenni, így hiába van a közelünkben 4 Spar is még csak egyszer sikerült találnom 5-ös méretet belőle. A hordás folyamán a külső rétege pókhálószerűen szétfoszlik, amitől én speciel agybajt tudnék kapni.


      19.      Loves Baby

A Tesco saját márkás terméke, ára 83 Ft/db akciósan 60 Ft/db áron lehet beszerezni (az árak a junior vagyis 5-ös méretre vonatkoznak). A külső, belső felülete puha, a külseje kissé műanyagos érzetű. Közepesen vastag pelenka. A derék része  nem gumis. Az oldalsó rögzítőfül gumírozott, a tépőzár  széles. Az elején bagoly a hátulján szív minta találhatóKözepes nedvszívó képességűNem illatosított.
Saját tapasztalat jó. Közép árkategóriás, ázás nem volt vele. Alap áron nem venném meg ahhoz drágának tratom, de akciósan minden további nélkül vásárolok belőle.



A ti babáitoknál melyik pelenka vált be? Melyiket veszitek legszívesebben? Megosztjátok a többi anyukával  és velem a saját tapasztalataitokat?


A Csibekalandok a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradtok le semmiről! :)

11 megjegyzés:

  1. Kedves Barbi,
    a 11.-es kiértékelésedhez szeretnék hozzászólni. A Helen Harper pelenka prémium változatát Helen Harper Baby pelenkának hívják. A Helen Harper Baby pelenkának a junior méretén, kis oroszlán szimbólum szerepel nem nyuszi. A nyuszis szimbólum a 2-5kg méretű pelenkán szerepel, amit biztos, hogy nem lehet ráadni a 18 kg-os Babára. A Brendonban és a CBA-ban, nem az általad feltett fotón szereplő pelenka kapható. Ezen a képen szereplő pelenka, biztosan nem a Helen Harper Baby pelenka van lefotózva. Kérlek korrigálni szíveskedj! Ha megadod a címedet, szívesen küldök mintát, hogy valóban tudd tesztelni !Üdvözlettel: Vargáné Erdős Ilona

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Szomorúan és döbbenten olvastam amit a Sleepy pelenkáról és törlőkendőről írtál. A pelenkáról úgy alkottál véleményt, hogy ki sem próbáltad, ez nagyon nem korrekt. Én a gyerekeimnek évek óta csak ezt használom, éjjel-nappal tökéletes. Semmiféle kemikáliát nem tartalmaz, mivel teljesen illatanyag mentes, extra vékony és jó nedvszívó. A törlőkendők még soha semmilyen problémát nem okoztak és az illatuk is nagyon kellemes, egyáltalán nem erős. A szenzitív nagyon finom púderes illatú. Azért mert ti nagyon érzékenyek vagytok, nem szabad elvenni mások kedvét ezektől a szuper termékektől, nem mindenkinek olyan érzékeny a bőre és az orra. És ami még nagyon jó, hogy egy fantasztikus segítőkész csapat árulja. Ingyen házhoz hozzák nekem, nem kell cipekednem. Ha nekem nem hiszel, nézz utána a Facebookon. A keresőbe beírod, hogy Sleepy pelenka és sok jó véleményt találsz más anyukáktól is. Kérlek javítsd ezt a bántó leírást. Üdv: Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit (ha tényleg így hívnak)!

      Bizonyára elkerülte a figyelmedet a bejegyzés elején az a sor amiben leírtam, hogy minden gyerek más és más, mindenkinél más válik be ("minden gyerek más és más, más pelusok válnak be"), van olyan baba akinek vastagabb a combocskája, van akinek vékony a dereka, van akinek érzékeny a bőre és van akinek mindent kibír.
      Nos én egy vörös hajú, porcelán fehér és érzékeny bőrű kislány anyukája vagyok így ebben a csoportban tudok véleményt alkotni hitelesen, tapasztalat alapján. Nem áll szándékomban módosítani a posztot, mert az már nem lenne hiteles. Örülök, hogy a Te gyerekeidnél bevált a Sleepy pelenka, mint írtam, van akinek beválik, hipp-hipp-hurrá, nálatok nincsen érzékeny bőrű gyerek a családban.
      Az én lányom feneke viszont egy élő eleven seb volt a törlőkendőtől, nem kívánom, hogy éld át ugyanezt, egy igazi pokol volt, a gyerek szenvedett, iszonyú fájdalmai voltak miatta. AZ itteni pelenkás bolt azért szüntette be az árusítását, mert sok más gyereknél tapasztaltak a szülők hasonló brutális tüneteket. Megbocsáss, de ezek után nem teszem ki a gyerekem bőrét annak a sokknak, hogy a pelenkájukat is ráadjam, nem ér ez a teszt annyit, hogy a gyerekemet még egyszer szenvedni lássam!!!
      Netán részesedésed van a Sleepy termékek eladásából? Egyéb esetben nem értem a felháborodásodat, Sokat gondolkoztam rajta, hogy egy 2 gyerekes anyuka vajon mért írja a hogy ennyire ledöbbent (először az a problémája, hogy nem próbáltam a pelenkát aztán az hogy a saját tapasztalatainkat le mertem írni a törlőkendőről). Ha az a gond hogy véletlenül valaki szembe mer menni a csupa pozitív értékeléssel, akkor azt hiszem nálam nem találsz jó olvasnivalókat (inkább neked javaslom a Sleepy Facebookos oldalát ahol moderáltak a bejegyzések - még szép, hogy nem találsz negatív kritikát).
      Ez nem egy fizetett hirdetés. Akár hiszed akár nem sok időm, energiám és pénzem van ebben a blogban.
      Ha a Sleppy reklámot szeretne, akkor arra is megvannak a megfelelő fizetős csatornák, hajrá fizessenek és hirdessék magukat a legszuperebbnek, áldásom rá. Itt viszont kizárólag az én véleményem fog megjelenni, a saját tapasztalataim alapján.
      Szólásszabadság van, DE én a nevemet és az arcomat is vállalva írom meg a véleményemet. Ez a különbség a az internetes névtelen, arctalan trollok és köztem.
      Mondhatnám, hogy igazán sajnálom, hogy ilyen bántó volt a leírásom számodra, de ez nem igaz. Javaslom, ha nem tetszik ne olvasd, fordítsd az idődet és az energiádat olyan írások olvasására amik érdekelnek és amikkel egyetértesz.
      További szép, napsütéses napot kívánok Neked!

      Törlés
  3. Koszonom ezt a tesztet, nagyon hasznos volt...

    VálaszTörlés
  4. Szia! Èn is nagyon köszönöm ezt a tesztet, ennyire rèszleteset talán máshol még nem is olvastam:) További jó blogolást és tesztelèst kívánok: Niki

    VálaszTörlés
  5. Szia! En egy 3 gyerekes anyuka vagyok. Es szinte 80 szazalekban az osszes pelenkat kiprobaltuk mar az evek soran amikről írtàl Osztom a velemenyed es csak ajanlani tudom. Kar hogy ez a poszt nem szuletett meg előbb! Sok penzt es energiat megsporolt volna nekem.Ezert ajanlom mindenkinek aki olvassa! Minden gyerek mas de a pelenka minosege nagyon nem mindegy!

    VálaszTörlés
  6. Elfelejtettem megirni hogy most a pomette bugyipelust hasznaljuk. Nagyon kenyelmes a kicsinek es teljese meg vagyok vele elegedve mind arban es minosegben es a gyerek is imadja a bore se lett tole piros se kiuteses ami nalunk mas pelenkanal elofordult!

    VálaszTörlés
  7. Szia, én is köszönöm ezt a tesztet !!!!! Jó hogy időt és energiát szánsz arra , hogy más anyukáknak segits ebben a nagyon fontos kérdésben . Üdv Gyöngyi és Petrus/7 hós baba /

    VálaszTörlés
  8. Mi a Helen Harper Baby nadrágpelust hasznàljuk! Valóban nem így néz ki a pelus,mint a képen làtható. Egyébként nagyon hasonló a tapasztalatom,mint neked.Mi a 3 méretig a Pampers Premium caret és Babylove pelust hasznàltuk,aztàn jöttek a problèmàk ,mert màr nem nagyon bírta főleg ez utóbbi az éjszakát. Azóta a Libero Comfort és a Helen Harper pelus volt ,ami bevàlt,de a Helen Harpert fogom ezutàn is rendelni,mert szerintem àr-értèk arànyban ez a legjobb!

    VálaszTörlés
  9. poevibap_ji-1992 Mmlle Younger Here
    thodeatatar

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...