2013. február 22.

Sürgős csokitorta

Mára szabadságot vettem ki, mert szakember jött hozzánk, hogy a gyerekszoba befejezésében közreműködjön. Úgy terveztem, hogy amíg folyik a kisszobában a munka én addig pihenek, olvasok. De tegnap délután hirtelen tervet kellett változtatni, mert amikor útban Anett barátnőmhöz beugrottam Krisztián munkahelyére egy puszira, a szomszéd üzlethelyiségből megjelent Lia (Krisztián csupaszív, tündéri fodrásza) és segítséget kért. Elmesélte, hogy karácsonykor elromlott a sütője és azóta még nem volt, aki kijött volna hozzájuk megjavítani.Viszont szombatra szüksége lenne egy tortára, mert hazajönnek a gyerekek, az egyiküknek most volt a születésnapja, a másikuknak a névnapja és szeretné meglepni őket egy tortával. (Ha sütök szoktam bevinni munkába belőle, és Krisztiánnal is küldök egy adagot, hogy kínálja meg a többieket, sokszor volt olyan rendes és Liát is kínálgatta, így a sütési képességeimet is tesztelhette már korábban).
Egyszerűen nem tudtam nemet mondani neki, olyan tündéri és segítőkész volt mindig is velünk, hogy rögtön le is egyeztettük az összes részletet, vagyis 26 cm-es torta vaníliás piskótával, kakaós főzött-vajas krémmel, marcipán borítással az egyik felére Levi, a másikra Zsuzsi felirattal, péntek délutánra.
A piskótát a szokásos vizes piskótából készítettem, csak a krémet kellett keresgélnem (,mert nem szeretem a vajas krémeket, ezért nem is szoktam ilyen sütiket készíteni önző módon) Móni receptjét választottam, elég szimpatikusnak tűnt.







Ünnepi csokitorta

Hozzávalók
Tésztához:
- 4 db tojás
- 4 ek hideg víz
- 20 dkg cukor
- 1 ek házi vaníliáscukor
- 20 dkg liszt
- 1 tk sütőpor

Krémhez:
- 6 dl tej
- 3 ek rétesliszt
- 2 ek holland kakaópor
- 2 db tojás
- 15 dkg porcukor
- 15 dkg vaj

Bevonáshoz:
- marcipán
- porcukor

Először a főzött krémet készítettem el, a lisztet, a kakaót, a tojássárgákat és a tejet csomómentesre kevertem. Egy külön tálban a tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá vertem és félretettem. A tejes keveréket közepes hőfokon sűrűre főztem, még forrón belekevertem a tojáshabot és félretettem hűlni.
A kapcsos tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, az oldalát kivajaztam-liszteztem.
A tojások fehérjét hideg vízzel kemény habbá vertem és közben kanalanként hozzáadtam a cukrot.
Majd óvatosan belekevertem a tojások sárgáját és a vaníliáscukrot, végül az átszitált, sütőporral elkevert lisztet.
Belesimítottam a tortaformába és 180°C-ra előmelegített sütőben alsó-felső sütésen fél óra alatt megsütöttem. Amikor készen lett rácsra borítottam és hagytam, hogy teljesen kihűljön. Közben robotgépbe tettem a vajat a porcukorral, kihabosítottam és hozzákevertem a főzött krémet.
A kihűlt piskótát 3 részbe vágtam, megtöltöttem a krémmel, az oldalát és a tetejét is bevontam vele.
Az áthúzáshoz a marcipánt porcukron 2 mm vastagra nyújtottam és a tortára simítottam.
Nem egy ördöngősség, de remélem örülni fognak neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...