2014. december 7.

3. hónap


Súly: Péntek délelőtt mérte a védőnő, 5840 g a kisasszony jelenlegi súlya.

Evés: A múlt hónapban felemelte a védőnő az adagját 120 ml-re, de mivel sokat visszabukott belőle ezért maradtunk a szokásos 90 ml-nél, csak éjszakára kapott 120-at, hogy ne éhezzen meg idő előtt. Végül 1 hete emeltem vissza az adagját 120-ra, mert már nem bírta kivárni a 2 etetés közötti 4 órát. A tejem sajnos egy hete teljesen elapadt, úgyhogy lassan előkerülhetnek a fagyasztóba eltett anyatejes zacsik.

Alvás: Az éjszakákat teljesen átalussza (néhány kizökkenés kivételével) este fél 9 től reggel negyed 7 - fél 7 ig alszik. Nappal kétszer alszik rövidebb időtartamot (reggel és délután 3/4-1 órát) egyszer pedig hosszabbat (akkor két evés közötti 4 órát teljesen végigalussza).

Egészség/betegség: Most hogy túl vagyunk a hasfájáson és a náthán eljött az a pillanat amit a legkevésbé vártunk. Grétának jön a foga (pénteken megnézte a védőnő is és kiderült hogy egyszerre 6 fogacska indult meg kifelé: az alsó 2 metsző, a felső 2 metsző és a felső 2 szemfog). 

Napirend: Reggel negyed 7 és fél 7 között szokott felkelni, betolja a tápszert és nézelődik, "beszélget" velem aztán ringatva, sétálva vele lecsitul és visszaalszik. Fél 11 kor eszi meg tízóraiját és mire végez vele úgy kimerül, hogy alszik egészen ebédig, fél 3 ig. Ebéd után szoktam kivinni általában sétálni, akkor a babakocsiban még alszik (ameddig mozog a kocsi, mert ha 3 percnél hosszabb időre megállok vele arra felébred). Fél 6 kor eszi meg az uzsi tápszert ami után már nem nagyon díjazom, ha visszaalszik, mert akkor este nem tud rendesen elaludni. Ilyenkor tornáztatjuk, beszélgetünk hozzá, énekelek és mondókázok neki. Este 8 kor van fürdetés, bármennyire nyűgös is napközben ezt mindig nagyon szereti és élvezi. Fürdés után már csak a vacsora van hátra aminek a végére (jó esetben) teljesen beájul és már csak át kell vinnem a szobájába, hogy reggelig aludhassa az igazak álmát :)

Mérföldkövek: A védőnő szerint aktív érdeklődést kellene mutatnia a kezecskéi iránt, de ezt Gréta pont letojja, hogy a "nagykönyv" szerint neki mit és hogyan kellene csinálnia. Ehelyett az egész ökle szinte folyamatosan a szájában van. A fogacskák megindulása is igencsak meglepett minket, főleg hogy a szemfogai szinte már teljesen áttörték az ínyét, míg a metsző fogak még csak fehér pontokként sejlenek az ínyében. Rengeteget magyaráz, élvezi hogy a rengeteg nyállal a szájában gurgulázni tud.
Megkapta élete első fülbevalóját, igazi kis hős volt, hamar megnyugodott a belövés után, azóta pedig már igazán csajos a kinézete.

Ruhák: Péntek délelőtt mérte meg a védőnő Grétát: 64 cm. Még mindig 68-as méretet hord, de szerintem mire betölti a 4 hónapot válthatunk is a 74-es méretre mert olyan gyorsan nő ez a gyerek, mint a gomba.

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) Eljött a pillanat most 3 három hónaposan hogy a legkisebb méretről át kellett, hogy patentoljam pelusokat a középső méretre. Napi 5 pelenkát használunk átlagosan, minden etetés előtt cserélem neki, így napközben max. 4 óránként van cserélve éjszaka pedig 10 órát van rajta. (Hamarosan töltök fel videót a pelusokról, a használatukról és a tisztításukról, amint lesz egy kis időm.)

Sírás: Már lényegesen kevesebb a hiszti, rájöttem, hogy mikor szeretné csak azt hogy "rázva legyen a feneke", ilyenkor elterelem a figyelmét, és túl is vagyunk rajta. Most a fogacskái miatt sokat nyekereg (mintha nem lenne eléggé beolajozva), aztán ha nem javul a helyzet akkor jön a kétségbeesett telitorokból ordítás. De igyekszem enyhíteni a fájdalmát (Chamomilla Vulgaris 15 CH homeopátiás golyóval és Dologéllel kenegetem az ínyét ami után mindig megkönnyebbül egy kicsit és az ordítás is abbamarad egy rövid időre).

Anya kedvenc pillanata(i): Most a kedvencem az amikor "beszélget" velem. Gurgulázva mondja a magáét és ha mondok neki valamit válaszol :) Valamint elkezdtünk kukuccsolni, imádom ahogy felkacag amikor elveszem az arca elől a tetra pelust :D

Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): Amikor látom, hogy szenved a fájdalomtól és csak próbálkozni tudok, hogy enyhítsem a kínjait.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos Gréta baba , hihetetlen hogy már 3 hónapos !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Évi! :)
      Bizony annyira hihetetlen hogy éppenhogy több mint 3 hónapja hoztuk haza a kórházból. Hova lett az a picike kislány? :)

      Törlés
  2. Csuda cuki ez a kiscsaj és tényleg úgy nő, mint a gomba. Tetszik a fülbevaló is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gabi! ;)
      Lassan a fejemre nő ha nem vigyázok. Valószínű nem az én magasságomat, akarom mondani mélységemet örökölte. :D

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...