2014. július 27.

Babakelengye

A neten ezerféle listát lehet találni, hogy miket szükséges megvenni a babának lehetőleg a születése előtt.
Nos én úgy gondolom ezekből nem árt szelektálni, hisz egy részük teljesen felesleges és pénzkidobás (azt nem merem állítani, hogy nem vettünk felesleges holmikat, de igyekeztem és majd kiderül, hogy mennyire jól mértem/mértük fel az igényeket).

Végül ezt a listát állítottuk össze amire szerintünk szükséges lesz a mi pici lányunknál (esetlegesen később majd a tesónál).

- Rácsos ágy (olyat választottunk aminek az egyik oldala leszerelhető így egy ideig  még gyerekágyként is funkcionálhat), mert mindketten úgy gondoljuk Krisztiánnal, hogy a gyereknek kell a külön ágy, nem akarjuk Grétánkat magunkkal egy ágyban altatni.



- Matrac a gyerekágyba (bárki megkövezhet érte, de nem vettünk kókusz matracot, mert hiába légáteresztő, amint rákerül a matracvédő, ez a funkciója elveszik így mi egy keményebb szivacsmatracot választottunk).

- Matracvédő (a baleseteket elkerülendő)



- Gumis lepedő (ebből lehet, hogy besokalltam, mert végül 4 db-ot vettem).



- Babapaplan és párna (bár a párna még biztosan jó ideig nem lesz használva, de nem baj, hogy már megvettük).


- Ágyneműhuzat (2 garnitúrát szereztünk be, de ha szükség lesz még rá akkor veszünk, egyenlőre úgy gondolom ennyi is elég)




- Rácsvédő



- Babapléd (2 vékonyabbat és 2 vastagabbat vettünk, hogy jobb ill. rosszabb időben is tudjak mit a baba alá/fölé tenni a babakocsiban)






- Fürdőlepedő (2 db)



- Babakád (mi ergonómikus kialakításút vettünk, mert annyira kicsi a fürdőszobánk, hogy nem férne be a sima állványostól, így a rendes kádba aljába tudjuk csak beletenni a babakádat és mellé térdepelve fürdetni a kicsit).



- Babafésű



- Textil pelenka (a régi fajta tetra pelus, ebből végül 31 db-ot sikerült betárazni)



- Pelenkázó feltét (a komód tetejére, mert úgy döntöttünk, hogy egy pelenkázó állványt csak kb 1 évig használnánk, a komód viszont felnőtt koráig ki tudja szolgálni a gyerkőcöt)



- Babaőr



- Éjjelifény



- Játszócumi 1-es méret (tuti ami biztos, ha mégsem kellene, nem volt olyan nagy kiadás)



- Cumisüveg (1 db 120 ml-es anticolic, lassú átfolyású etetőcumival BPA mentes, mert lehet hogy szükség lesz rá, de többet semmiképpen nem akartam venni, hátha ez is fölösleges lesz)



-Cumisüveg mosó kefe



- Mellszívó (kézit vettem használtan, mert ez szintén olyan amire nem biztos, hogy szükség lesz, viszont ha kell akkor nagyon sürgősen, ezért nem akartam sok pénzt beleinvesztálni, kifőztem, sterilizáltam, így olyan, mintha új lenne)



- Babakocsi (korábban már írtam róla)



- Esővédő a babakocsihoz




- Autós babahordozó (Használtan vettünk egy Maxi-Cosi Cabriofixet, ami szuper mert van hozzá csecsemő popsikiemelő így még kevésbé van terhelve a baba gerince. Kimostam a huzatát, így olyan mintha teljesen új lenne)



- Pihenőszék (vateráztam az eredeti ár feléért, teljesen új és még két év garancia van rá)



- Gyerekruhák (de ezt nemsokára külön részletezem)



Amit végül NEM vettünk:
- Forgó-zenélő játék a gyerekágy fölé (nagyon beleszerelmesedtem egybe a Brendonban, de sokalltam az árát, használtan pedig nem találtam meg sehol, ezért lemondtam róla).



- Légzésfigyelő (Húú most jöhet a kritika, hogy milyen felelőtlen anya leszek, hogy a legfontosabb dolgot nem veszem meg a gyerekünknek, de több okból döntöttem/döntöttünk így. Egyrészt mi is felnőttünk enélkül, másrészt, ha valaki nem végez el egy csecsemő újraélesztési tanfolyamot, akkor hiába sípol a készülék. Harmadrészt ha korábban jönne a baba és még fejletlen lenne a tüdeje arról a  kórházban úgy is szólnak és akkor természetesen mi is veszünk/bérelünk, de egyébként nem látom értelmét).



-Szoba-, vízhőmérő (Teljességgel felesleges holmik, a lakásban mindig jó idő van, a víz hőmérsékletét pedig kézzel is meg lehet állapítani).




- Babaolló (mindenre jó csak éppen a babák puha körmének a vágására nem).



- Sterilizáló (szerintem szintén felesleges pénzkidobás, hiszen kifőzéssel is ugyanúgy lehet sterilizálni).



- Babahinta (igazság szerint Krisztiánnak és nekem is nagyon tetszett ez a "luxus" babaholmi, sokan írták is, hogy igazi áldás, és mennyire szerették a gyerekeik, de aztán a gyerekszoba méretei miatt lemondtunk róla mert nem fért volna el végképp sehogyan, pihenőszéket vettünk helyette).



- Szoptatós párna (bár sokak életét megkönnyíti a terhesség végén, szoptatni mégsem mindenki tud vele, így végül úgy döntöttem, hogy menni fog ez nekünk párna nélkül is).



- Pelenkakuka (mivel mindösszesen addig fogunk Grétánál eldobható pelenkát használni, amíg el nem éri a 4 kg-os súlyt, utána pedig moshatózunk, így teljességgel értelmetlen lett volna, amúgy is sokaktól hallottam, hogy csak igazi pénzkidobás, a szagokat nem tartja bent rendesen, és egy kisebbfajta vagyonba kerül bele az utántöltőzsák).



- Babamérleg (Már most látszik rajtam, hogy nem vagyok/leszek egy paramami, a mérleg pedig arra az egyre jó, hogy egrecíroztassák szegény, szerencsétlen aggódó anyukát, hogy a gyerek nem eszik eleget. A védőnővel megbeszéltem, ő is azt mondta, hogy ha elegendő pisis-kakis pelust termel egy nap a gyerkőc akkor felesleges minden áldott evés előtt-után méricskélni, különben is heti státuszon ő úgy is le fogja mérni.)


- Cumisüveg melegítő (még abban sem vagyok biztos, hogy a cumisüvegre szükség lesz).


2014. július 20.

32. hét




Mennyi idős: 32 hetes.

Összes súly veszteség/gyarapodás: A védőnő +13 kg-ot mért a múltkor, legközelebb csak július 28-án megyek hozzá.

A baba: akkora mint egy Hokkaido tök :) Megközelítőleg 42,4 cm a teljes hossza, és 1,7 kg a súlya.

Kismama ruhák: Már nem nagyon vehető észre méretbeli növekedés, így minden eddigi beszerzett kismamaruha jó rám, de túl meleg van így legszívesebben semmit sem vennék fel.

Striák: Szerencsére semmi, elég jól bírja eddig a bőröm a strapát.

Tünetek: A görcsök mindennaposak már és nagyon erősek.

Alvás: Nem jó sem oldalt sem hanyatt, hason pedig már végképp nem tudok aludni. Óránként felébredek és a legtöbb esetben fél öt-öt óránál nem tudok tovább aludni.

Mozgás: Már-már fájdalmas a kisember morgolódása, sokat nyomkodja ki magát, nyújtózkodik, püföl, és teljesen eltorzítja ilyenkor a pocakomat.

Kívánósság: Ó, azok a zamatos őszibarackok nagyon finomak.

Undor, finnyásság: Semmi undor.

Nem előrejelzés:  kislány.

Észrevehető, látható terhesség: kishordó. De a legtöbbször borzalmasan idegesít, amikor az utcán megállítanak és mondják hogy látható, hogy mindjárt szülök, mert utolsó idős pocak kinézetem van. Nem értem ennyi idős kismamaként az várnák tőlem, hogy lapos hasam legyen?


Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Boldog  vagyok, bár már kezdem érezni az idő sürgetését, így nekikezdtem a kórházi csomag összeállításának és turbó fokozatra kapcsoltam a varrással, hogy mindennel végezzek a gyerekszobában a szülésig.

2014. július 13.

Visegrádi palotajátékok 2014

Idén elég sok indok miatt úgy döntöttünk (vagy inkább a pénztárcánk döntött helyettünk), hogy nem megyünk el nyaralni. Tavaly ugyan még tervezgettük év végén a szóba jöhető helyszíneket, de amikor kiderült, hogy bővül a család, letettünk ezekről a nagyszabású tervekről.
A terhességem sem igazán úgy alakult ahogyan számítottunk rá, így a nagy kirándulások is elmaradtak.
Hogy mégis legyen egy kis kikapcsolódásunk, Krisztián kiszabadulhasson a munka, én pedig a lakás bűvköréből elhatároztuk, hogy szervezünk egy utolsó nyári egynapos programot.
Gyerekkoromban az egyik dömösi táborozásom után jártunk a visegrádi palotajátékokon, és mivel a 2 évvel ezelőtti visegrádi nyaralásunkkor Krisztiánnal mindketten beleszerettünk (újra) a helybe, így ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.
Viszont autónk nem lévén ketten már nem tudtunk nekivágni az útnak, hiszen a fél napig tartó buszozás során nincs alkalma a kismamának, hogy kb. fél óránként meglátogathassa a mosdót. Összebeszéltünk a szüleimmel, hogy csináljunk közös programot. A létszám és a névsor az utolsó héten még változott, mert a hugicám is jönni szeretett volna a barátjával együtt, apukám viszont otthon maradt. Így vágtunk neki az útnak öten: anyukám, Judit a húgom, Zoli a húgom barátja, Krisztián és én (vagyis mi Grétával).
Jegyeket még szerda este vettünk a neten keresztül így biztos volt a programunk is.
Kicsit "hűvösebb" időt sikerült kifognunk, bár én el tudtam volna viselni, ha pár fokkal még alacsonyabb lett volna a hőmérséklet.
A háromnegyed 11-es indulást követően délre értünk Visegrádra, a többség szavazata alapján a Reneszánsz étterembe mentünk ebédelni, hogy finomat együnk és a hangulatot is kicsit megalapozzuk.
Az ebédünk közepén elkezdett szakadni az eső, utána pedig párás, meleg és fullasztó lett a levegő.
Kisétáltunk a középkori vásárba, nézelődtünk, nevetgéltünk, aztán negyed órával a lovagi torna előtt elfoglaltuk a helyünket a fedett lelátón.
(Judit a húgom kezdetben nem értette, hogy miért nem a fedetlenre vettünk jegyeket, hiszen olyan szépen süt a nap, aztán a műsor felénél amikor elkezdett újra szakadni az eső, már értette, hogy miért volt jobb nekünk  a ponyvatető alatt.)

A három órás kezdetű Kázmér lengyel király lovagi tornáját néztük meg. Már maga a szereplők/ résztvevők, királyok, királynők, udvari bolondok, udvarhölgyek, lovagok, apródok bevonulása, bemutatási is közel fél óra volt (szóval nem voltak kevesen). Láttunk íjjász bemutatót, sólyom és sas röptetést, küzdöttek a lovagok karddal, bárddal, tőrökkel, volt középkori tánc bemutató. A szívem szakadt meg, amikor a legjobban szakadó esőben az apródok adtak számot tudásukról, hogy hogyan tudnak bánni az íjjal és a karddal (5-6 éves gyerekektől, kb. 14-15 éves kamaszokig). Zászló pörgetésből is egy nagyon látványos bemutatót láthattunk, végezetül pedig egy nagy csatajelenetet is előadtak.

Mindegyikünknek nagyon tetszett a műsor, megegyeztünk, hogy még visszatérünk (amikor már nem leszek pocakos, mert egy 8. hónapban lévő kismamával nem könnyű az élet, bár lehet, hogy csak velem nehéz).

A nagy csatajelenetre teljesen elállt az eső, de mire kijutottunk a királyi borudvaron keresztül az utcára újra rákezdett. Esőben egyikünk sem akart tovább maradni, ha jobb időnk lett volna akkor még biztosan körbejártuk volna az összes helyszínt.

Aki ma ráér meleg szívvel ajánlom hogy látogasson el Visegrádra, ha teheti. Nagyon jó programokkal, finom ételekkel és nyüzsgő, színes középkori vásárral várják a kikapcsolódásra vágyókat.



Felkerültek a partedlik a királyi párosra


Az ebéd végeztével királlyá és királynővé váltak

De tulajdonképpen ez csak az álca volt hiszen bolondok :D

Ebéd után Zoli ha akart, se tudott volna más parkolóhelyet keresni, kicsit beszorult a kicsi kocsi...

A jóllakott "óvodások", bár ez leginkább csak rajtam látszik

Végre elfoglaltuk a helyünket

és a fiatal pár is






Itt még majdnem tele volt a fedetlen lelátó. Látjátok az íjjászt?





A kis apródok nagyon kitartóak voltak, pedig az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntenék

Itt már kezdett kiürülni a lelátó, alig 1-2 kitartó agyonázott néző maradt a helyén a lovagi torna végéig

Végül a nagy csata

2014. július 12.

31. hét





Mennyi idős: 31 hetes.

Összes súly veszteség/gyarapodás: A védőnő +13 kg-ot mért a múlt héten, legközelebb csak július 28-án megyek hozzá.

A baba: akkora mint egy ananász :) Megközelítőleg 41 cm a teljes hossza, és 1,5 kg a súlya.
A hétfői ultrahangon a doki 82,9 mm-esnek mérte a feje átmérőjét, meg is jegyezte, hogy hozzám képest jó nagy baba lesz, aztán csütörtökön a genetikai ultrahangon a szülészeti géppel már csak 79 mm volt a kis buksija, ami teljesen normális méretnek számít. Szóval mennyit számít egy korszerű, pontos gép és 4 mm-es elmérés...közel 3 hét különbséget jelent és egy kis "agybajt" a szülőknek, hogy jó ég mekkora lesz ez a gyerek.

Kismama ruhák: Legszívesebben fel sem öltöznék. Olyan melegem van folyamatosan, mintha "banyakórom" lenne, pedig a terhesség előtt kifejezetten fázós voltam.

Striák: Még mindig semmi.

Tünetek: Kezdenek  elviselhetetlenné válni a görcsök, nemcsak a hasamba állnak bele, de a vádlimba is, így kétrét görnyedhetek a görcsöktől, és közben biceghetek is mert nem tudok rendesen ráállni a lábamra. A derekam, hátam is sokat fáj.

Alvás: Ha lehet még fokozni a dolgokat, akkor még az eddigieknél is rosszabbul alszom. 2-3-maximum 4 órát ha sikerül, az éjszaka többi részét pedig a gyerekszobai hintaszékben olvasgatással töltöm jobbhíján.

Mozgás: Az ultrahangon kiderült, hogy a picúr még mindig nem fordult be teljesen, ugyan feje lejjebb került a bal csípőcsontomnál, de a kis makacs csak nem szeretne teljesen fejjel lefelé lebegni. Kevesebbet rugdal mostanában (legalább is kifelé), leginkább felfelé rúg, vagy támaszt ki a gyomrom felé. Este ha lefekszem akkor szokott még hullámozni a hasam a mozgolódástól, de inkább már a "fészkelődés" jellemző rá. Inkább helyezkedik, nyújtózkodik, befeszíti magát, mint rugdos. Valószínű, már nem elég nagy a hely a jól irányzott rúgásaihoz.

Kívánósság: Semmi nem izgatja a fantáziámat, bár lehet hogy erről az ici-picire összepréselt gyomrom is tehet.

Undor, finnyásság: Semmi undor.

Nem előrejelzés:  kislány.

Észrevehető, látható terhesség: hatalmas gömböc :) Vagy ahogy egyesek jellemzik: "te jó ég"!

Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Boldog kismamának mondhatom magam, szerencsére még a paramamik csoportjába sem tartozom.

2014. július 6.

Liebster award díjat kaptam

Két nagyon kedves bloggerina is megtisztelt azzal, hogy rám is gondoltak ennek a vándordíjnak a továbbadásánál, méghozzá Süni (alias Gabi) és Zsuzska.
A játékszabály az, hogy a feltett kérdésekre válaszolni kell, majd továbbadni 11 újabb bloggernek/bloggerinának a díjat és ezáltal a stafétát. Szinte mindenkinél járt már a díj, de azért igyekszem én is továbbadni amennyire tőlem telik. Gabinak és Zsuzskának pedig ezúton mégegyszer nagyon szépen köszönöm.




A válaszaim először Süni kérdéseire:

1. Ki az akinek a kívánságát mindig teljesíted, ha sütésről/főzésről van szó?

Párom (alias a már olyan sokszor emlegetett Krisztián) kérései mindig minden körülmények között elsőbbséget élveznek (persze csak az ésszerűség határain belül).

2. Konyhád melyik elemét/eszközét cserélnéd ki ha lehetőséged lenne rá?

Ha újra tervezném a konyhámat biztosan nem engednék semmiféle "nyomásnak" és kiharcolnám magamnak a mosogatógépet, mert jelenlegi állapotban én vagyok a mosogatógép, aki még főzés-sütés közben is egyfolytában mosogat, hogy legyen elég hely a további munkálatokhoz. Ha pedig kisebb dologra gondolok akkor a robotgépemet cserélném le lassan, mert szegénykém kezdi megadni magát, használat közben már olyan hangokat ad, mint aki "sír".

3. Melyik ételt/italt/zöldséget/gyümölcsöt nem bírod elfogyasztani semmilyen formában?

Húúú ételből van pár ilyen dolog, amiket a már említett Krisztiánom imád, pl: körömpörkölt, rántott velő, szalontüdő, és hasonló ínyencségek. Zöldségből pedig a sóska az ami semmi szín alatt nem csúszik le a torkomon.

4. Mi volt a legnagyobb baki a a konyhában, amit elkövettél?

Nem is egy volt. Az első talán az, amikor apukám születésnapjára feketeerdő tortát sütöttem és meggykrémbe cukor helyett sót tettem. Szerencsére kiderült a dolog még mielőtt összeállítottam volna a tortát, így újra tudtam kezdeni. Legutóbb pedig Krisztiánomnak készítettem meggyes-mákos rétest, de a töltelékbe elfelejtettem cukrot szórni, így megalkottam életem legrosszabb rétesét.

Válaszaim Zsuzska kérdéseire:

1. Melyik az az étel, amit a legszívesebben készítetek el és miért?  

Nem is tudom, ravasz fogós kérdés, mert alapvetően szeretek sütni-főzni bármiről is legyen szó.
Talán a legszívesebben húslevest főzök, mert amikor látom Krisztiánom arcán az elégedettséget a bekanalazásnál az engem is elönt az elégedettség, hogy "most apa jó kedvére valót ehet".

2. Mi az, amit a legkevésbé szívesen csináltok sütés/főzés közben?

A már említett mosogatás tud nagyon az agyamra menni, hogy egyfolytában ugrálhatok a tűzhely, a hűtő, a kamra, a pult és a mosogató között és sasolhatok, hogy a következő edény mosogatása közben még ne égjen oda az étel.

3. Melyik szín dominál a konyhátokban?

A csokoládébarna. Ilyen színű a konyhabútor, az asztal a székek és a falvédő is. A krém színű fallal és csempével igazán ütős kontrasztot adnak.

4. Mi az, ami biztosan mindig van a hűtőszekrényetekben (vagy a kamrában)?

A hűtőben kivétel nélkül mindig van 1-2 kilónyi vaj (aki ismer tudja, hogy messzire elzárkózom a margarintól, így vajból mindig nagy mennyiség van otthon, sütéshez, főzéshez, szendvicsekhez) és tojás. A kamra nálunk pedig igazi kis éléskamra (nagy spájzoló vagyok), így többféle liszt, többféle cukor és természetes cukor helyettesítő, szárított magok és termések, olajok találhatóak, na és persze nem kis mennyiségű házi keksz Krisztiánnak egészséges(ebb) nasi gyanánt.

Az én kérdéseim pedig a következőek:
1. Mi az ami nélkül nem tudnád elképzelni a sütést/főzést (akár alapanyag, akár konyhai eszköz)?
2. Mi alapján válogatsz az elkészítendő (esetleg még ismeretlen) receptek között?
3. Mi volt életed legnagyobb recept/étel csalódása, amit biztosan nem készítenél el újra?
4. Melyik a legkedvesebb ételed?

Akiknek pedig továbbadnám a díjat:

30. hét





Mennyi idős: 30 hetes.

Összes súly veszteség/gyarapodás: A péntek reggeli mérés alapján  +13 kg.
A védőnő szerint kevesebb édességet kellene ennem - mondtam neki, hogy nem jellemző rám a nassolhatnék, max. hébe-hóba egy kevés (egy-kéthavonta és tényleg csak kicsi). Akkor kevesebb kenyeret kellene ennem - mondtam, hogy csak reggelire eszem 2 szelettel. Akkor ne sima kenyeret egyek hanem teljes kiőrlésűt - mondtam, hogy 4 éve már csakis teljes kiőrlésű kenyeret eszem. Akkor ne egyek görögdinnyét, mert abban sok a cukor - mondtam, hogy idén még nem is ettem egy szeletet sem. Szedek e terhes vitamint? Mondtam, hogy már nem szedem (mert megijesztettek a 4D-s ultrahangon, hogy ha ugyanebben az ütemben nő és gyarapszik a gyermekünk, akkor közel 4 kiló lesz mire megszületik). A végén már nem tudott szegény mibe belekötni.

A baba: akkora mint egy kígyóuborka :) Megközelítőleg 39,9 cm a teljes hossza, és 1 kg 32 dkg a súlya.

Kismama ruhák: A lenge nyári ruhák jönnek a legjobban ebben a melegben.

Striák: Még mindig semmi.

Tünetek: Kezdenek  elviselhetetlenné válni a görcsök, és én már nagyon utálom őket.

Alvás: Nem megy. Éjszaka átmegyek a gyerekszobai ágyra, ott kitárom az ablakot, így képes vagyok néhány órát aludni.

Mozgás: Nem tudom mit csinálhat odabent a kicsike, de mostanában az a szokása, hogy kinyomkodja magát, beilleszti a lábacskáit a bordáimhoz, vagy egyszerűen csak a gyomromon hagyja és mintha nyújtózkodna úgy feszíti magát. Iszonyú kellemetlen tud lenni. Valamiért az az érzésem, hogy most próbál meg befordulni, mert kényelmetlen már neki keresztben feküdni. Hétfőn majd kiderül, hogy mit alkotott a kisasszony.

Kívánósság: Meggy.

Undor, finnyásság: Semmi undor.

Nem előrejelzés:  kislány.

Észrevehető, látható terhesség: hatalmas gömböc :)


Leginkább boldog vagy ingadozó hangulatú: Nagyon boldog vagyok. A gyerekszoba csinosítgatásán fáradozok, már ahogyan a görcsök engedik.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...