Élet a szülés után

Kicsit elkanyarodok a baba témától és kivételesen most nem kifejezetten Grétáról írok.
Kicsit fura dolog még számomra is hogy azt mondom szültem. Önmagában így is egy csoda volt kislányunk világra jövetele, de mégsem volt az a szó szerint értendő szülés, amikor az anya több órányi vajúdás után szinte "vért izzadva" küzd, hogy a gyermekét világra hozhassa. Programozottan, terv szerint zajlott minden így kicsit el is veszett a "varázslat". Persze nem kesergek rajta, hiszem és tudom, hogy így volt a legjobb mindkettőnknek. (Aki lemaradt itt olvashatja a történetem.)
De mi is történt azóta, hogy a műtét utáni 4. napon hazaküldtek minket a kórházból? Most megosztom veletek.

Az első itthon töltött délutánól sokat erőlködtem, sírtam, küszködtem, hogy szoptatni tudjam Grétát. Lelkileg nagyon megviselt, hogy bármit is tettem nem lett annyi tejem, hogy kizárólagosan csak anyatejjel táplálhassam a kislányunkat. Fejben már a terhesség alatt ráhangolódtam, hogy az anyatej lesz a legjobb neki, nekem, mindenkinek és hittem, hogy sikerülni is fog, mert miért ne menne, ha ennyire akarom. Jelentem ez nemcsak fejben dől el, pedig minden praktikát bevetettem, hogy a legtöbbet nyújthassam a csajszinak.
Komoly lelkiismeret furdalásom volt, amikor 3 hónapos kora előtt egy héttel teljesen elapadt és már vissza sem tudtam hozni, mert Gréta teljesen elzárkózott nem is akart többet cicizni.

Szinte hihetetlen, de így majdnem 5 hónap távlatából már nem is emlékszem, hogy mennyire fájt a műtét után. Tudom, hogy nagyon rossz volt, és arra tisztán emlékszem, hogy fellélegeztem amikor a doki kiszedte a varratokat. Magát a fájdalom erősségét már nem tudom felidézni, és szerintem ez jól is van így. Mivel a császármetszés a második nagy hasi műtétem volt (most február 1-jén lesz 9 éve, hogy megmentette Dr. Molnár Mihály az életem, azóta akkora a bizalmam benne, hogy csak hozzá járok és Gréta is nála született), már tudtam, hogy mire számítsak a műtét után és képben voltam, hogy milyen lesz, mennyi ideig fog tartani a felépülés.
Egyetlen percre sem hagytam el magam onnantól kezdve, hogy kitoltak a műtőből, magam szóltam a nővérnek, hogy fel szeretnék kelni, tőlem telhetően sokat sétáltam, hogy megelőzzem a trombózist és az összenövéseket. Aztán amikor hazajöttünk itthon is csak minimális segítséget fogadtam el, nem akartam a "sebeim nyalogatni" és azon siránkozni, hogy milyen nehéz is (na jó amikor a vérhígító injekciókat szúrtam magamba 20 napon keresztül akkor voltak mély pontjaim és sírtam, hogy nem akarom ezt tovább csinálni, mert már csupa csomó mindkét combom). De szerencsére a pozitív hozzáállás és a tenni akarás sokat segített, hihetetlenül gyorsan felépültem.

A műtéti hegről 6 hét elteltével pottyant le az utolsó var, kezdetben vékony lila csík volt, de mostanra szinte teljesen ki is fehéredett. Az orvosom szépen vágott, varrt én pedig szerencsés vagyok mert szépen és vékonyan hegesedem (ez alkati, nem mindenki örököl ilyen géneket).

Mivel én a műtét alatt rengeteg vért veszítettem (közben derült ki, hogy vérzékeny a méhem) műtét után már alig véreztem, mindösszesen 3 napig (most elveszítettem az egyetlen férfi olvasómat is emiatt a téma miatt, ha egyáltalán eljutott idáig az olvasással), utána már csak tisztultam. Mindig is reménykedtem benne hogy sokáig tudok szoptatni és ez idő alatt menstruálni sem fogok. Sajnos ez a tervem a szoptatással együtt elszállt. A szülés utáni 5. héttől újra elkezdődött és rendszeresre visszaállt a ciklusom.

Mindig is tudtam, hogy a szülés után elkerülhetetlen lesz a hajhullás. Már gyerekkoromtól kezdve nagyon sok hajam volt, a terhesség alatt szinte egyáltalán nem is hullott, de a műtét után 5. héttől kezdve olyan irtózatos mértékben kezdett kihullani, hogy komolyan megijedtem (egy hajmosás alkalmával  2 teljes, tömött maroknyi vizes hajat szedtem össze a kád lefolyójának a szűrőjéből, és napközben is mindenhol a kihullott hajammal találkoztam, hiába volt a gyerek miatt amúgy is szorosan hátrakötve). Két és fél hónapig tartott ez az áldatlan állapot, mostanra jelentősen javult a helyzet.

Már a terhesség alatt is alig aludtam, hiszen Gréta olyan rossz pozícióban feküdt, hogy folyamatos nyomást gyakorolt a hólyagomra és éjszaka is fél óránkét-óránként rohangáltam a mosdóba. Aztán amikor megszületett az első két hétben még sokszor aludtam az ő szobájában vele együtt a vendégágyon, mert csak cicin aludt vissza, viszont ha elaludt nem tehettem vissza a kiságyába, mert arra rögtön felébredt, így ott maradtam mellette. Amikor 2 hónapos lett elkezdte átaludni az éjszakákat és volt egy hónapom, hogy pihenhettem rendesen. Akkor rám is fért, mert a hasfájós időszakában (4. naptól a 6. hétig) szinte egyfolytában sírt, este felé pedig már levegővétel nélkül üvöltött, ez pedig rémisztően idegőrlő és kimerítő tudott lenni. Amikor 3 hónapos lett beindultak a fogai és újra kétszer kelt éjszaka, ami nem lenne önmagában sok, de addigra elment a tejem így már nem tudtam alkalmazni a cicin visszaaltatós módszert. Ezért minden ébredés után legalább két órán keresztül ringattam, sétálgattam fel-alá vele a gyerekszobában mire visszaaludt. Talán ekkor voltam a legkimerültebb, jó pár éjszaka volt amikor csak 2-3 órát tudtam aludni, azt is csak 2-3 részletben. Szerencsére mióta alábbhagyott a fogzás azóta rendesen végigalussza újra az éjszakákat és én is újra tudok pihenni.


Tömören, röviden ez történt ezalatt az 5 hónap alatt.

Nagyon szerencsés nőnek érzem magam, mert van egy fantasztikus párom, egy gyönyörű lányom (akit az orvosom, csak csodagyerekként emleget, mert csoda, hogy megfogant), és szerető családom. És ez számomra mindent megér! :)