2016. szeptember 6.

Születésnapi csokoládétorta vajkrémmel

Eljött ez a nap is. Gréta 2. születésnapjára először formatortát terveztem (mostanában odavan a cicákért), de aztán rájöttem, hogy az idei valószínűleg az utolsó év, hogy még én dönthetek aztán innentől jönnek majd a kívánságok, óhajok-sóhajok (amit természetesen a lehetőségeimhez képest mindig teljesíteni fogok),de most még utoljára megkönnyítettem a dolgomat és csak egy „egyszerű” csokitortával lepem meg.
A történethez hozzátartozik, hogy mivel mióta dolgozom külön időzsonglőrködés kell a sütögetős műveletekhez (délutánonként sem tudom kivitelezni, mert szinte minden nap estig játszóterezünk), ezért anyukám segített és elvitte magukhoz Grétát szombaton, hogy mindent meg tudjak gyorsan oldani a nagy gyerekzsúrig (nagytakarítás, nagymosás, főzés, sütés). Így tényleg zavartalanul bevethettem magam a teendőimbe, nem utolsó sorban a sütésbe. 
És igen… most is egy amerikai receptre esett a választásom Sweetapolita azaz Rosie igazi tortakölteményeket készít, és még soha sem csalódtunk egyetlen torta receptjében sem. Most egy születésnapi csokoládétortára eset a választásom (ami tulajdonképpen a Nutellás muffin receptjére épül nutella nélkül).
















Csokoládés születésnapi torta

Hozzávalók:
190 g finomliszt
300 g cukor
60 g holland kakaópor
7 g (kukorica) keményítő
7 g szódabikarbóna
7 g sütőpor
8 g só
160 ml natúr joghurt (író híjján)
120 ml forró kávé (koffein mentes)
90 ml kókuszolaj
2 db tojás
15 ml vanília kivonat

Csokoládés vajkrém:
450 g lágy vaj (készítés előtt min. 30 perccel vegyük ki a hűtőből)
380 g átszitált porcukor
20 ml vanília kivonat
250 g 60%-os étcsokoládé
30 ml tej
A sütőt bekapcsoltam alsó felső sütésen 180°C-ra, a 22 cm-es tortaforma alját kibéleltem szilikonos sütőpapírral, az oldalát kikentem vajjal és kakaóporral szórtam be.
Egy tálban összekevertem a lisztet, a kakaóport, a cukrot, a keményítőt, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót. Egy közepes tálkában a joghurtot, a kávét, az olajat, a tojást és a vanília kivonatot kevertem simára. Végül összekevertem a száraz és a nedves hozzávalókat. A tésztát 3 részre osztottam (mérleggel kimértem, pontosan 350 g lett egy adag) és egymás után tűpróbáig sütöttem őket, majd rácson hagytam teljesen kihűlni mindhárom lapot.
A krémhez a vajat és az átszitált porcukrot tálas mixerbe tettem és alacsony fokozaton teljesen homogénre kevertem (kb. 1 perc). A csokoládét mikróban megolvasztottam és hagytam kicsit visszahűlni, majd a vajas krémhez adtam. A fordulatot felvettem magasra és kb. 2 perc alatt simára kevertem vele. Legvégül adtam hozzá a vanília kivonatot és a tejet, majd újabb 1 percig kevertem alacsony fokozaton.

Tortakartonra tettem 1 kakaós piskótalapot (nagyon fontos, hogy teljesen kihűlt legyen különben a vajkrém nemes egyszerűséggel megolvad és lefolyik róla), majd erre került a vajkrém negyede, erre újabb piskóta, majd megint a krém negyede, végül az utolsó piskóta és a krémmel teljesen bevontam a torta külsejét. A tortát hűtőbe tettem fél órára, hogy a vajkrém megdermedjen (a krémet betenni mellé szigorúan tilos! különben nem lehet majd vele dolgozni az maradjon továbbra is szobahőmérsékleten), aztán újra áthúztam a torta külsejét még egy adag krémmel , a maradékot habzsákba töltöttem, a torta oldalát #22-es csillagcsővel, a tetejét #32-es csillagcsővel díszítettem.
A tortát vasárnap délutánig a hűtőben tartottam, aztán az ajándékbontáskor kivettem a hűtőből, mert a vajkrémes tortákat fogyasztás előtt minimum fél órával szobahőmérsékleten kell tartani, különben nem igazán élvezhetőek. Ha viszont kivárjuk a „lágyulási” időt, akkor egy hihetetlenül krémes, szinte már habos krémmel töltött tortát majszolhatunk.

És hogy milyen volt az összhatás? A piskóta a szokásos amcsi piskótákhoz hasonlóan lágy „nedves”, gazdag és kicsit sem édes volt. A krém édes, gazdagon csokoládés, lágyan babos volt, de kiérezhető volt a vanília íze is. Tökéletesen passzolt a piskótához. Gréta az utolsó morzsáig bepuszilta tányérjáról és másnál sem volt rá panasz.


Kipróbáljátok ezt a tulajdonképpen nagyon is egyszerű csokitorta receptet?

A Csibekalandok a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradtok le semmiről! :)

2 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...