2016. szeptember 25.

Kalandok a Csibéknél 16.09.25.

Végre, hogy Gréta meggyógyult és hétfőn már mehetett bölcsibe, vasárnap estére rajtam tört ki a vírus. Az éjszakát a fajansz ölelgetésével töltöttem, reggelre bedagadtak a szemeim a kialvatlanságtól, a gyomrom még mindig kavargott, a fejem mintha üvegszilánkokkal lett volna teletöltve, szóval totálisan munkára képtelen voltam. Reggel segítettem apának és Grétának az elindulásban, aztán visszamásztam az ágyba. Csak szerdán mentem először dolgozni, kellett egy kis regeneráció, mert hétfő estére újra visszaestem, pedig egész nap nemhogy kajára nézni, de még gondolni sem tudtam.
Kedden, amikor hazahozta Grétát apa a bölcsiből már egymerő takony volt, nem szépítem, a szájáig lógott a két "cipőfűző" az orrából, amit ha nem voltam elég gyors akkor vagy a ruhája ujjába törölt, vagy kidugta a nyelvét és megnyalogatta - brrrr! ettől még a hideg is kiráz. Szóval kedd óta kúrálom a náthát, csütörtök estére már láng vörös volt a torka és elkezdett köhögni is, úgyhogy az orrszívás mellé reggel és kora délután Ambroxolt adtam neki, reggel-kora délután-este Tantum Verde sprayt használok neki és lefekvés előtt Sinecod cseppet kap, hogy az éjszaka folyamán csillapítsam a köhögését. Mostanra elég jó sikerült gatyába ráznom, az orra már alig folyik, szívni is már csak minimálisat tudunk neki belőle, köhögés is már csak minimálisan van, úgyhogy szerencsére ennyivel ezt most sikerült megúszni. Sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy 2 nap közösség után újra itthon legyek vele állományban, úgyhogy meg kell oldanom az ilyen helyzeteket.
Úgy veszem észre, hogy újra sikerült beleesni a hétközbeni kialvatlanságba (sok az új gyerek, mire beszokik valaki jön a következő, így bölcsiben alvás megint nehezített pálya, de október végére beszokik az összes új gyerek, úgyhogy onnantól talán csitul a helyzet és jobb lesz az alvás is).
Egyelőre a délutános elviselhetetlenek, visítás, ordítás, hiszti hegyek, a semmin (csütörtök délután pl. egymás után többször azért kezdett neki az áriának, mert kiesett a kezéből a teniszlabda). Pénteken a bölcsiben megtartották a születésnapját (és rajta kívül még 3 szeptemberi kisgyerekéét). Volt szülinapi süti (sajnos az ÁNTSZ miatt nem lehet házi készítésű bármit bevinni, csak mindenből bolti, zacskós, csomagoltat, ezért a bölcsi konyháján szoktak 2 hetente péntekenként sütit sütni, hogy ünnepelni tudjanak a csoportok). A héten az összes fürdetés visítósra sikeredett (a kádban nem akar játszani, ellenben artikulálatlan hangon visít, mintha vízbe akarnám fojtani). Na ilyenkor már alig várom, hogy végre aludjon... a porszívó látványától továbbra is kiakad és zokog, de kérés nélkül sírva jön és beleül az ölembe, hogy ki tudjam szívni az orrát. Csütörtökre apa is beteg lett, így a heti betegség ráta teljes lett. De jó dolog is történt, Gréta egész héten minden alkalommal szól , amit kaki kerül a pelusba, így minden erőltetés és kényszer nélkül elkezdett haladni az ügyünk a szobatisztasághoz vezető úton. Továbbá új és amellett hogy nagyon cuki, tagadhatatlanul nagyon idegesítő szokást vett fel. Még messze vagyunk (azt hiszem legalább is) a "miért/de miért?" korszaktól, addig viszont előzetesként megkaptuk az "Anya mi ez?" korszakot. Nincs is gond azzal, hogy ég benne a tudásvágy és kíváncsi mindenre, hiszen ebben a korban (is) ez a dolga, az sokkal inkább idegesítő, hogy a kérdés feltételekor nem néz, mutat semmire csak bambul bele a nagyvilágba, ha visszakérdezek, hogy mire kíváncsi akkor csak újra megismétli a kérdést így minden alkalommal elsorolhatom a közelünkben lévő összes tárgyat. Szórakoztató tud lenni (neki) :D
Szombaton a szüleimhez mentünk Tatára, ezt Gréta mindig nagyon élvezi, és egész héten már erre készül (nagyon sokat emlegeti őket Mama/Mami, Papa/Papi, Ujzi). Vasárnap a szüleim reggel elvitték, így volt időm helyrerántani a lakást, főzni, mosni, hajtogatni, takarítani és tulajdonképpen mindenre amit hét közben csak halogatni tudok.
Jó lenne, ha a jövő héten már meggyógyulna mindenki, mert jövő hétvégén már jó lenne a dédit is meglátogatni.


Tartsatok velem a facebookon is, ott igyekszem minden nap friss hírekkel szolgálni a Csibék kalandjairól. ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...