Gratulálunk, nagyszülők lesztek!

Azután, hogy pozitív lett a terhességi teszt úgy döntöttünk, hogy még nem szólunk a szüleinknek, amíg meg nem vizsgál az orvosom és meg nem erősíti a jó hírt.

Kitűztem az időpontot amikor elmentem volna az orvoshoz az első vizsgálatra, de az élet  közbeszólt, mivel bevérzett a placenta veszélyeztetett terhes lettem, és szigorú ágynyugalomban kellett eltöltenem a 12. hétig hátralévő 3 hetet. Ami ugye azt jelenti, hogy állományban voltam és a szülőket sem tudtam meglátogatni, hogy közölhessem velük a jó hírt.
Felhívtam anyukámat, hogy látogassanak meg a hétvégén, mert én sajnos nem tudok elmenni hozzájuk és beszélnünk kellene velük. (Anyukámról azt kell tudni, hogy számára még mindig azok a copfos kislányok vagyunk a húgommal, pörgős szoknyában és kopogós cipőben, mint 5 évesen. Ugyanúgy aggódik értünk, félt minket és néha, na jó elég gyakran emiatt túlzásokba is esik.)
Nos amikor elmondtam neki, hogy nem tudok menni rögtön kétségbe esett, mert biztos valami bajom van, baleset ért, mondjam el azonnal, mert ő biztosan annyit idegeskedne a hétvégéig, hogy infarktust kapna.
Így hiába szerettem volna személyesen közölni a jó hírt, kénytelen voltam telefonon elmondani, hogy babát várunk.
Anyukám sírva fakadt, mert már olyan régóta szeretett volna nagymama lenni, és pont ezért imádkozott a hétvégén. Apu nem volt a közelben ezért úgy döntött, hogy ők bizony nem fognak várni hétvégéig, még aznap este átjönnek hozzánk. Apunak nem szólt, úgy gondolta, hogy személyesen tőlünk kell hallania a hírt.
Este megérkeztek, szokás szerint jól felpakolva, minta éheznénk, apukám hozott egy kis üveg pálinkát, mondván ezt meg kell kóstolnom, mert ilyet még tuti nem ittam.
Csak nagy nehezen tudtam megértetni vele, hogy én most nem szeretnék pálinkázni, aztán mire végre sikerült leültetnem mindkettejüket, jött a bejelentés pillanata.
Átadtam nekik Veres Mária új könyvét, a Nagyszülők és unokák-at és gratuláltam nekik, hogy nagyszülők lesznek.
Apukám azt hiszem nem fogta fel, mert megemelte a tormapálinkás üveget és felszólított, hogy igyunk akkor az örömhírre. Legalább 5 percig tartott mire elmagyaráztuk neki, hogy én tuti biztos nem ihatok, még nagyon-nagyon sokáig.

Krisztián úgy döntött, hogy ő a szüleinek majd csak márciusban mondja el, amikor a névnapján köszönteni fogják, akkor úgy is együtt lesz az egész család Füzitőn a mamánál, így mindenki egyszerre hallhatja és mindenkinek lesz meglepetése.

Nos én nem voltam jelen, úgyhogy Krisztián tolmácsolásában mesélem el a történteket.
Egyszerűsítem és egyben rövidítem is a sztorit, mert Krisztián kívánsága az volt ne nagysztorizzak az ő családjáról.
Szóval a kijelentés egyben egy lakásnézőbe invitálás közben hangzott hangzott el, valahogy úgy ha nem jönnek mostanában akkor szeptemberben már  csak unokanézőbe fognak tudni jönni. Itt ezzel vége is lett a beszélgetésnek, csönd lett. Nem tudom, hogy komolyan vették e a hallottakat, vagy ténylegesen leesett e nekik, hogy ez nem vicc hanem a színtiszta valóság. Húsvétkor majd kiderül, hogy mi ülepedett le bennük a beszélgetésből.

Hát így adtuk tudtára a családjainknak, hogy bővül a kis család.