2019. július 30.

A 2018-as év összegzése

Kicsit furcsa ezt a bejegyzést így 2019 nyarának derekán megírni, de azt hiszem ezt is pótolnom kell. Hiszen nem mehetünk el egy év mellett sem szó nélkül.

Nos lássuk, hogy mi is történt velünk 2018-ban:

- 2018 január 2-án új munkahelyen kezdtem, 10 év után elhagytam az állami szférát egy olyan vállalatért ami az állami szférát szolgálja ki 😂 (de ugye a pénz beszél, így meg kellett lépnem) itt igazi barátokra tettem szert és sok új dolgot tanultam, ami mindenképpen nagyon pozitív. 2018-ban akár jó akár rossz volt minden nap rengeteget nevettünk és jól szórakoztunk és persze rengeteget dolgoztunk sokszor éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon is.
- Gréta a telet végig betegeskedte januártól áprilisig, így minden hónapban egy hetet otthon töltöttünk vele felváltva.
- Szerencsére februárban a farsangon pont nem volt beteg, így hatalmas sikert arathatott Mary Poppyns jelmezében.
- Ügyesen szerepelt az első óvodai szereplésén - az Anyák napja/Apák napja/évzárón, se sírás, se visszahúzódás, se félénkség.
Május közepén Gréta a csoporttársaival együtt elment az első csoportkirándulására Tatára az Építők parkjába, majd május végén az óvodában gyerek napoztunk.
- Júliusban elmentünk az első családi nyaralásunkra, Balatonfüredre. Nagyon tetszett mindannyiunknak, bár Gréta elég sokszor hangot adott azon érzéseinek miszerint Ő nagyon unatkozik. Viszont amikor hazaindultunk már azt szajkózta, hogy újra nyaralni szeretne 😄
-Augusztusban 3 hetet ügyeletes óvodában töltött, ahol nem igazán talált magára, az ismerős gyerekek nélkül nagyon elveszett volt, amiért nagyon sajnáltuk szegénykét, de 4 hétnél több szabadságot nem tudtunk neki összehozni.
-Szeptemberben Gréta elkezdte a középső csoportot, és el is kezdődött a Nevelési tanácsadós kálváriánk.
- Szeptembrt 5-én Gréta 4 éves lett, megkapta az áhított balerinás szülinapi tortáját, az emlegetett hajas babáját (Zsuzsi baba testvérét) és az óvodában is megünnepelték.
- Októberben Krisztiánnal kicsit kikapcsolódtunk és egy hétvégére elmentünk Visegrádra.
-Szintén októberben a blog 6 éves lett.
-Novemberben sajnos nem alakultak jól a dolgok. Gréta egyetlen dédikéje, Krisztián nagymamája stroke-ot kapott és kórházba került. Nehéz időszak volt mindannyiunknak, de Krisztiánnak különösen. November végére Dédikénk feladta a harcot és meghalt. Grétának végül én mondtam el, sokat beszélgettünk róla, hogy sérülés nélkül fel tudja dolgozni. Jól sikerült, mert kifejezetten jól fogadta. De még hosszú hónapokig emlegette imádott Dédikéjét.
- Az évet sok negatívummal zártuk, de bennünk volt a hit, hogy a következő év csak jót hozhat, legalább is jobbat, mint  a 2018-as.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...