2015. június 6.

9. hónap


Amint kinyílik a hűtőajtó rögtön rástartol a tejes dobozra (pedig még nem kapott idáig)

Súly: Szerdán délelőtt mérte a védőnő 8,8 kg a Gréta jelenlegi súlya.  Nem lassul a gyarapodása, pedig már nagyon jó lenne, mert alig bírom már el a kisasszonyt.

Evés: 210 ml-t tápszert eszik reggel, este pedig 240 ml-t. Tízóraira gyümölcsöt és kekszet kap, hónap elején maximálisan 5 kanállal fogadott el, sőt voltak olyan napok amikor egyáltalán nem volt hajlandó semmit enni. Most egy hete eszik újra rendesen 3/4-1 üveggel. Ebédre főzeléket kap, egyelőre úgy állunk, hogy kísérletezgetek, hogy mit hajlandó megenni abból, amit főzök, Nikitől kaptunk egy Babaétrend című könyvet, abból próbálkozok most finomságokat varázsolni a tányérjába. Üveges főzelékekből szinte mindenfélét megeszik. Uzsonnára fél adag Sinemilt kap a tízórairól maradt gyümölcsöt. Sajnos hónap elején tiszta kiütés lett a savanyított tejtermékektől (nem az első alkalommal jött ki, hanem kb. 1,5 hét után), így le kellett állnunk velük, megbeszéltem a védőnővel 2 hónap múlva próbálkozunk újra. Ha akkor sem bírja akkor tovább kell mennünk gasztroenterológushoz, de ez még képlékeny állítólag ezeket a csecsemő-gyerekkori étel intoleranciákat a gyerkőcök nagy része legkésőbb 2 éves korára kinövi. Jövő héten megmutatom a gyerekorvosunknak is, mert a kiütések nem múltak el teljesen (ugyan a savanyított tejtermékek miatti kiütésekhez képest csak elenyésző számban maradtak meg), de van egy olyan rossz érzésem, hogy a tápszer okozza neki, lehet, hogy váltanunk kell. Most új dolog csak a kelbimbó volt, és ma először adtam Grétának puffasztott kölesgolyót is, hogy véget vessek a babakocsis hisztinek. 
Mostanra rengeteget javult az evési stílusa is, már nem kell vadásznom a száját és brümmögnöm neki, hogy bevadászhassam a kanalat, ugyan nyugton megülni még mindig nem nagyon tud (egyfolytában forgolódik nézelődik, hogy körülötte történik e valami érdekes), de legalább már nem kell konkrét nagytakarítást rendeznem az egész konyhában miután evett.
A folyadékbevitel hatalmas, napi 7,5-1 l vizet megiszik a kiskacsa.

Alvás: Röviden jellemezve KATASZTRÓFA! De tényleg. Éjszaka kétszer ébred ilyenkor kap pár kortyot inni aztán a hintaszékben a vállamon altatom vissza . Ez gyorsan is megy, 1-2 perc alatt már édesen durmol is, de amint megpróbálom visszatenni az ágyába abban a pillanatban felébred és kezdhetem előről az egész procedúrát. Így fordulhat elő, hogy 1-1,5 órás egy visszaaltatás (és persze akkor a leghosszabb, amikor a legjobban kell pisilnem). Teljesen változó a reggeli ébredés 5:15-6:30 ezután 3 max. 4 órát tud ébren lenni és következik a délelőtti alvás, általában 9-10-től 10-12-ig. Ez is változó időtartamú 1-2 óra. A délelőtti és a délutáni alvása között érdekes módon rövidebb ideig tud csak ébren maradni: van, hogy csak 2 órát bírja. 2 és 3 között  alszik el újra. A délutáni már egy zaklatottabb alvás, általában 1-2 szer felébred közben és megintcsak jöhet a hintaszékben ringatózós visszaaltatás. Ha minden klappol akkor 4ig alszik, így kibírja az esti fürdetésig. Fürdés és vacsi után fél kilenckor teszem le aludni, ha minden okés akkor 1-fél 2-ig alszik, majd 3-4 körül ébred újra.

Egészség/betegség: Pünkösdkor idén is wellnesselni mentünk a családommal, pont aznap estére lett brutál náthás Gréta amikor odaértünk. Szerencsére nagyobb gond nem volt csak némi leszívásra váró fikusz a nagy mennyiségű garat felé visszacsorgó orrváladék miatti köhögés. De részletes pünkösdi élménybeszámolóval is készülök nektek ;)

Napirend: Tökéletesen beállt a napirendünk, bár nekem most ez annyira nem teszik, jó lenne némi változás.
5:15-6:30 Az éjszakai ébredések után Gréta ténylegesen felébred és indítja a napot
Megkapja a tápszerét és játszunk, Halász Juditot hallgatunk amikor apa már elment dolgozni.
9 és 10 között bemászik az ölembe, rám hajtja a buksiját és elalszik.
10-12-ig nyugi van addig én csinálhatom a házimunkámat.
1-kor ebédel utána még egy kicsit játszik és 2-kor leteszem a délutáni alvására. Ebből általában kétszer ébred fel, akkor szorgosan ringatva altatom vissza, hogy 4-ig tudjon aludni. 5 kor uzsonnázik a törpe és esténként minden nap változó hosszúságban apás program (játék) van.
Nyolckor irány a fürdő és jöhet a pancsi, utána megissza az esti tápit és fél 9-re az ágyában durmol a kis csibe.
Vannak fix programjaink, mint pl. csütörtök délelőttönként Brigivel és Zsófikával megyünk ringatóra vagy egyszerűen csak sétálni, vásárolni, játszóterezni és vannak változó programok is amikor a többi anyukával hozunk össze egy jó kis dumálós sétát, játszóterezést.

Mérföldkövek: Most már nem csak feláll (már nem kell neki semmi kiálló dolog a felkapaszkodáshoz, simán a falnak támaszkodva is megcsinálja) Gréta, hanem a bútorokba kapaszkodva az egész lakást körbejárja. Ahol nincs bútor ott szélsebesen mászik. Max 5 mp-ig stabilan megáll kapaszkodás nélkül és már az állásból leülés, térdelés, guggolás is nagyon profin megy neki. Már egyre kevesebbet esik-kel, nagyon sokat fejlődött az egyensúlyérzéke. De ha mégis eldől, mint egy krumpliszsák, akkor még mindig nem húzza be a fejét, egyszerűen mintha nem is akarna megtanulni vigyázni rá. Végre elkezdte mondani az első szótag ismétlést: DE-DE-DE-DE, ami mostanra átfejlődött dá-dá-dá-ra. Ha van kedve pá-pá-t int, és tapsol. 
Május 18-án áttörte az ínyét a bal felső metszőfoga, így már ez a 3. fogacskája.

Ruhák: Már 80-as (9-12 hós) méretet hord Gréta, nadrágokból még a 74-esek is jók rá, pólókból, pulcsikból viszont szinte hihetetlen még van 62-es méret is amit hord. Megkapta élete első igazi kis cipőcskéjét, egy puha talpú Freycoo-t a járástanuláshoz S-es méretben (még egy picit nagy rá, apró kis lábai vannak, de nagyon ügyesen lépeget már benne, ere majd egy külön bejegyzést szánok).

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) A patentokat teljesen kiengedve, a leghosszabb méreten használjuk őket. Sajnos az utóbbi 2 hónapban elég sok problémánk volt a pelenkákkal, de Zsuzsi a Mosható Pelenkakuckó tulaja és háziasszonya egy igazi tündér (mindenre teljes körű garanciát vállal), a segítségünkre sietett és már dolgozik rajta, hogy megoldódjanak az átázásos problémáink. (Ha belevágtok csak olyan helyről vásároljatok, ahol foglalkoznak veletek és az esetleges problémákkal még ilyen hosszú idő múlva is, mert nagy csalódás, ha magatokra maradtok és senki nem akar segíteni a megoldásban.)

Sírás: A kisasszony hisztis. Ha nem adok neki oda valamit, vagy nem engedek meg valami olyat, amiért nagyon kepeszt, akkor jön az ordítás. Ezen kívül a babakocsizás az új mumus, kb. 15 max. 20 perc után megelégeli a kocsiban ülést és szintén hisztizik, hogy vegyem ki és cipeljem.
Ezen kívül az álmából felriadásokkor állandó a keserves sírás, és ha látszik, hogy a foga kínozza, akkor vigasztalhatatlan.

A baba kedvencei: Nagyon szereti Halász Judit dalait, ringatja magát a zenére, majd kiugrik a bőréből. Be van indulva mindenfajta vezetéktől, legyen az telefontöltő, elosztó vagy az olvasólámpáink kábele. Egy új nagyon rossz szokása, bár ő nagyon élvezi a dobálózás: ha az etetőszékben ül a keze ügyébe kerülő bármit (cumisüveg, cumi, kanál, előke, kifli, stb.) angyalian ártatlan képpel dobja ki, majd kérdőn néz le, hogy vajon hogyan kerülhetett le a járólapra. Nagyon szeret hintázni és csúszdázni is. Még mindig kedvencek a lapozók, leporellók és fürdős könyvek: lapozza, nézegeti, megrágcsálja. A formabedobóból imádja kiborítani a különböző formákat és csak akkor boldog, ha a gyűrűpiramisról leveheti a felső két gyűrűt. A habtapit az illesztéseknél egy mozdulattal szétrántja és elhajítja.Vettem neki a Tescoban egy gurulós játéktároló dobozt, hogy ne kelljen egyesével hurcolnom a játékait reggel és este az ő és a mi szobánk között, ezt a gurulós dobozt most konkrétan járássegítőnek használja, belekapaszkodik a tetejébe és ahogyan gurul a tároló ő lépked utána. Nagyon huncut imádna kertészkedni a Zambiococcusom cserepépen, de legalább egy jó föld kiszórást csinálni. Kijön a konyhába és kihúzogatja a fiókokat, a székeket szintén járássegítőnek használva közlekedik. Mostanában a legújabb móka az előszobaszekrényből való kipakolás, ha ide desszantol tuti, hogy szanaszét repülnek a textil bevásárlószatyraim :D
Ami nagyon érdekelné még, de igyekszem elzárni előle az a fürdőszoba, ott pedig egészen pontosan a felmosóvödör és a wc kefe. Ha éppen nem száradnak bent a ruhák, akkor mindig csukva tartjuk az ajtót (ha meg épp mosás után vagyunk akkor muszáj a szellőzés miatt nyitva lennie, de akkor a szobaajtónkat csukom be, hogy ne indulhasson el már a folyosó irányába se).

Anya kedvenc pillanata(i): Imádom ahogy hozzám bújik, az a puha, meleg, baba illatú kis test. Délutánonkét az ölembe ültetem és olvasok neki a leporellókból, közben bújik, nézi a képeket, lapoz és nagyokat rötyög, amikor utánozom neki az állatok hangját. Ahogyan rám néz vádlón amikor én ülök le ebédelni (mintha a világ legjobb dolgából készülnék kihagyni), hogy neki miért nem tálaltam belőle (akkor szoktam engedni neki, hogy odajöjjön és harapjon e csirkemellemből vagy kapjon a rizsemből). Amikor álmos és mászik az ölembe, kuporodik és hozzám simul.


Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): A hajtépésről, rágásról még mindig nem szokott le. Sajnos a legújabb dilik egyik a harapás, odabújik hozzám, majd egy óvatlan pillanatban beleharap a kulcscsontomba (mostanra tele vagyok fognyomokkal), amikor az éjszakai ébredések és több órás altatási procedúrák után negyed ötkor "közli" hogy ő márpedig nem alszik többet és játszani akar :(

2015. május 31.

Étrend összeállítás a fogyáshoz - avagy mit együnk, hogy fogyjunk

A Facebookon megszavaztátok, hogy ez legyen a következő téma, és ugyan lassan jutottam el a posztolásig, de végre elkészültem vele (Hurrá!).
Él néhány tévhit ebben a témában, kezdjük ezeknek az eloszlatásával.

1. A mai napig sem létezik olyan csodaszer/bogyó/ital/tapasz/stb., aminek a használatával nem kell tenni semmit, étkezhetünk ugyanúgy, ahogyan idáig és olvadni fognak rólunk a kilók. Sokan vannak, akik a könnyen elérhető fogyás reményének érdekében akár több 10.000 Ft-ot is képesek kiadni ezekre a "csodaszerekre". Az az igazság, hogy szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki valamelyiket kipróbálta, de senki sem ismer olyat, aki ténylegesen le is fogyott volna ezektől. Elgondolkodtató... Ne költsetek ilyen butaságokra, az erre szánt pénzt fordítsátok okosabb dolgokra.

2. Szintén tévhit, hogy a fogyás eléréséhez kecskékké kell válnunk és kizárólagosan csak salátákat kell ennünk. Ha valaki emiatt nem szeretne belevágni, mert nem szeretne kecske/nyúl sorsra jutni, megnyugtatom, hogy erre semmi szükség. A fogyás eléréséhez kiegyensúlyozott étrendet alakíthatunk ki, amiből nem hiányoznak a gabonafélék, a gyümölcsök, az állati eredetű fehérjék sem.
Mindössze jókor kell enni őket és megfelelő mennyiségben.

3. Hatalmas tévedés, hogy koplalással lehet fogyni. A szervezetünk túlélésre van beprogramozva, ezért ha nem jut elegendő tápanyaghoz raktározni kezd, hogy az ínséges időkben legyen miből energiát biztosítania. Ha kitartóan koplalva mégis lemenne pár kiló, ha abbahagyjuk a fogyókúrát és újra a régi megszokott módon étkeznénk, akkor minden leadott deka visszajönne, sőt még több is.

4. Ne akarjunk diétás termékekkel csodát és hatalmas fogyást elérni. Kerüljük a boltok polcain a túlmarketingelt fittness és diétás termékeket, mert ugyan alacsonyabb a zsírtartalmuk, de ha megnézzük az összetevőlistát, akkor láthatjuk, hogy ugyanannyi cukrot tartalmaznak, mint a többi hagyományos termék, tehát nem segítenek hozzá minket a fogyáshoz, viszont jóval drágábbak, mint a normál társaik.

Akkor mégis hogyan és miként kell ennünk a hőn állított fogyáshoz?
Tartsunk be néhány alapszabályt:

1. Együnk keveset naponta legalább 5-6 alkalommal 3 órás időközönként.
2. Igyunk legalább 3 liter vizet vagy herbateát.
3. Kerüljük az ételek erős sózását, mert a só vizet tart vissza a szervezetben.
4. A fehér lisztet cseréljük le teljes kiőrlésű (tönköly, rozs, zab, stb.) lisztre, a cukrot pedig természetes édesítőkre (xillit azaz nyírfacukor, stevia, eritrit).
5. Kerüljük a mézet és a barnacukrot, mert ezek egyáltalán nem hizlalnak kevésbé, mint a fehér cukor (sőt a barnacukor csak színében tér el a fehértől, szénhidrát és kalória tartalmában teljesen megegyezik vele).
6. Jól oda kell figyelni a szupermarketek (sőt sokszor sajnos a pékségek) polcain található teljes kiőrlésűnek mondott pékárukra, tapasztalatból mondom, hogy legtöbbször csak nyomokban fedezhető fel ezekben a kenyerekben, zsemlékben, kiflikben, stb. teljes kiőrlésű liszt, túlnyomórészt fehér lisztből készülnek. Gyanakodjunk, hogy átverésről van szó ha túl "olcsó" az adott termék (150-200 Ft-ért nem lehet 0,5 kg-os valódi teljes kiőrlésű kenyeret kapni), valamint ha tapintásra az adott pékáru puha, laza bélszerkezetű, akkor biztos, hogy nagyrészt fehér lisztből készült. Az igazi teljes kiőrlésű kenyér (stb.) árban kb. 350-400 Ft (0,5 kg),  bélszerkezete pedig nem lágy és laza, hanem tömör.
7. Akkor tudunk fogyni, ha a bevitt kalóriamennyiségünk kevesebb, mint a felhasznált. Egy átlag nő normál napi kalóriaigénye 1800 Kcal. 1200 Kcal bevitellel tartható fent a folyamatos fogyás, de 1000 Kcal bevitel alatt a szervezet már raktározásra áll át és stagnálás áll be. Lehet ugyan számolgatni az étkezések kalória és szénhidrát tartalmát, de én ezt soha sem preferáltam, mert sem időm, se türelmem nincs ahhoz, hogy mindent grammra pontosan kimérjek és aztán táblázat alapján számolgassam, hogy azt megehetem e még. (Az 1200 Kcal sem jó mérce mindig, függ az egyén fizikai aktivitásától, edzésétől is, hogy mennyi kalóriát éget el a nap folyamán és ehhez mérten mennyit vihet be).
8. Szénhidrátdús ételeket lehetőleg csak az ebéddel bezárólag fogyasszunk (pékárú, rizs, bulgur, köles, zab, tészta, és a GYÜMÖLCSÖK is ide tartoznak).
9. Igyekezzünk sportolni mert az izmok magas energiafelhasználásúak, vagyis minél több rajtunk az izom annál többet ehetünk, mert a létfenntartáshoz több energiára van szüksége, mint a zsírnak.
10. Kerüljük az alkohol fogyasztását, mert rengeteg felesleges kalóriát tartalmaznak az alkoholos italok.

Lássunk akkor konkrétan mit is ehetünk:

Reggeli
- zabkása sok gyümölccsel
- köleskása sok gyümölccsel
- gyümölcsturmix zabpehellyel
- teljes kiőrlésű kenyér/zsemle/kifli/stb. vajjal, sovány felvágottal és zöldségekkel
- omlett zöldségekkel
- joghurt gyümölcsökkel



Tízórai
- puffasztott rizskorong
- puffasztott kölesgolyó
- gyümölcs
- gyümölcsturmix



Ebéd
- állati eredetű fehérje: párolt/sült/grillezett csirke, pulyka, hal
- zöldség: saláta, grillezett-, sült-, párolt zöldség
- köret: barnarizs, köles, bulgur, zab, teljes kiőrlésű tészta



Uzsonna
- diákcsemege
- joghurt
- alma



Vacsora
- állati eredetű fehérje: párolt/sült/grillezett csirke, pulyka, hal, tojás (főtt, tükör, rántotta, omlett)
- zöldség: saláta, grillezett-, sült-, párolt zöldség



Nasi
- túró (bármilyen sós ízesítésben)
- joghurt (natúr)



Ebből így lehet összeállítani egy konkrét napi menüt:
reggeli - 2 kis szelet teljes kiőrlésű kenyér vékonyan megkenve vajjal, sovány csirkemell sonkával, paradicsommal, uborkával
tízórai - almás-fahéjas zabpelyhes turmix
ebéd - 2 szelet szójaszószban pácolt roston sült csirkemell, (főtt állapotában kimérve) fél csészényi barnarizzsel, salátával (saláta, uborka, koktélparadicsom, sárgarépa)
uzsonna - 1 db nagyobb alma
vacsora - omlett 2 tojásból zöldségekkel (cukkini, szárított paradicsom)
nasi - natúr joghurt

Amennyiben van rá igény konkrét receptekkel is jelentkezem, kérlek bármilyen formában jelezzétek felém, ha egészséges, a fogyáshoz kapcsolódó recepteket is szeretnétek olvasni.

2015. május 8.

8. hónap

Súly: Ma délelőtt mérte a védőnő 8,3 kg a Gréta jelenlegi súlya,  most megint belehúzott a hízásba, amit nagyon csodálok, mert egyfolytában mozog és emellett rosszul és keveset eszik.

Evés: 170 ml-t tápszert eszik reggel, este pedig 240 ml-t. Tízóraira gyümölcsöt és kekszet kap, de mostanában nem eszi meg sem a reszelt almát, sem a banánt, kizárólag az üveges gyümölcsdesszerteket azokból is maximum 1/3 üvegnyit. Ebédre főzeléket kap, egyelőre úgy állunk, hogy kísérletezgetek, hogy mit hajlandó megenni abból, amit főzök, de eddig csak a húslevesem aratott osztatlan sikert nála. Üveges főzelékekből szinte mindenfélét megeszik. Uzsonnára fél adag tejpépet kap a tízórairól maradt gyümölcsöt. Napközben elfogad 1 gerezdnyi almát vagy körtét (kizárólagosan csak úgy hogy ő maga rágcsálhatja el) és ennyi. Újdonság a spárga és a kifli volt, a joghurtot, túrót, sajtot és csirkemájat most hónap elején kapott. A joghurt natúron nagyon bejön neki, de ha teszek bele neki gyümölcsöt, akkor már nem hajlandó megenni, a házi túrókrémet gyümölccsel szintén nem eszi meg, viszont az üveges joghurtos, túrós, gyümölcsös desszerteket nagyon szereti. A sajtot megeszi, azzal nincs probléma, a csirkemájat pedig a pürésített húslevesbe morzsolva kapta, minden gond nélkül megette

Alvás: Az éjszakai alvások okésak, szokott módon este fél kilenckor vacsi után beájul és elalszik. Az átlag az volt ebben a hónapban, hogy 5 - negyed 6 - fél 6-ig alszik maximum. Napközben nem hajlandó már magától elaludni, ezért beülök a hintaszékbe, az ölembe ültetem Grétát, a vállamra vagy a mellkasomra hajtja a fejét, becsukja a szemét és nyöszörög egy kicsit (ez max 2 perc), és már alszik is. Utána azért még 5 percig így maradunk és hintázunk tovább, hogy mélyebben aludjon, aztán átteszem az ágyába és kisurranok. Átlag még mindig 3x alszik napközben, nagyon ritka, hogy csak 2x.

Egészség/betegség: Pár hete be van dugulva az orra, de hiába szívtam neki nem jön semmi váladék belőle, így nem is gyötröm tovább vele (valószínű ez is a fogzás miatt van). Ezen kívül akad Grétán egy két bibi, de annyira kis szeleburdi a csajszi és nem figyel, hogy ezek kivédhetetlenek, mert egyszerűen nem tudok mindig olyan gyors lenni, mint Ő, hogy elkapjam.

Napirend: A reggeli ébredés után azonnal szükség van a tápszerre, átöltöztetem utána játszunk, mászik, rendezkedik, pakol, rágcsál, nyálaz, körbejárja a szobát. Aztán kiültetem az etetőszékbe a kisasszonyt én pedig elkészítem a reggelit apának és magamnak. Miután mi is megreggeliztünk lerakom a játszószőnyegre (ahol már régóta nem marad meg) elindul és bejárja szinte ez egész lakást. Miközben módszeresen szétpakol, egyfolytában rajta kell, hogy legyen a szemem, mert nagyon csábítják a kábelek, vezetékek, közben pedig  Halász Juditot hallgatjuk. Tízkor aztán tízórai és utána irány az ágy. Ha felébred vagy játszunk tovább, vagy ha szükség van valamire itthon, akkor lemegyünk vásárolni. Kettőkor ebéd, és ha nem aludt sokat délelőtt akkor újra kidől. Alvás után ha nem voltunk kint délelőtt akkor ilyenkor megyünk ki sétálni. Ötkor meguzsonnázik és hatig-negyed hétig alszik. Aztán estig megy a szülők nyúzása, az idegeik megtépázása. 8-kor fürdeni viszem, negyed 9-kor vacsi, majd fél 9-re ágyba kerül.

Mérföldkövek: Támaszkodás nélkül stabilan ül, mászik, feláll, kapaszkodva lépeget. Egyfolytában menne, nagyon nagy élmény neki, emiatt is kell rá nagyon figyelni, mert bármiben megkapaszkodva egy pillanat alatt akár egy kézzel is felrántja magát állásba (de arra már nem figyel, hogy ha elengedi a kapaszkodóját legyen az bármi, akkor elesik és bevágja valamijét). Mászni már úgy mászik, mint  a villám, jön utánam a lakásban bárhova megyek. Mondja, hogy EZ, és ha kedve van pá-pápt int.

Ruhák: Már 80-as (9-12 hós) méretet hord Gréta, nadrágokból még a 74-esek is jók rá, pólókból, pulcsikból viszont szinte hihetetlen még van 62-es méret is amit hord. Kabátot, mert nem adok rá kintre viszont itt lenne az ideje venni neki egy puhatalpú cipőt, mert a kocsicipő már nem ideális a kezdő tipegéshez.

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) A patentokat teljesen kiengedve, a leghosszabb méreten használjuk őket, napi átlag 4-5 pelust. 

Sírás: Mostanában kicsit csökkent a sírások száma (helyette nyüszít és nyöszörög, ami még a sírásnál is jobban megtépázza az idegeinket). Még mindig sírva fakad ha más babákat hall sírni, éjszaka is felsír a foga miatt, és ha nem az ő akarata érvényesül. 

A baba kedvencei: Nagyon szereti Halász Judit dalait, ringatja magát a zenére, majd kiugrik a bőréből. Még mindig töretlenül lelkes és szeretné a telefonjainkat, a távkapcsolókat, a laptopokat, és minden más minden műszaki cuccot is. Nagyon szeret hintázni, hatalmasakat sikongat, kipróbáltuk már a csúszdát is (fogtam a derekát, miközben csúszott lefelé) az is hatalmas sikert aratott. Még mindig kedvencek mostanában a lapozók, leporellók és fürdőskönyvek: lapozza, nézegeti, megrágcsálja. A formabedobóból imádja kiborítani a különböző formákat és csak akkor boldog, ha a gyűrűpiramisról leveheti a felső két gyűrűt. A habtapit az illesztéseknél egy mozdulattal szétrántja és elhajítja.

Anya kedvenc pillanata(i): Imádom ahogy hozzám bújik, az a puha, meleg, baba illatú kis test. Délutánonként az ölembe ültetem és olvasok neki a leporellókból, közben bújik, nézi a képeket, lapoz és nagyokat rötyög, amikor utánzom neki az állatok hangját. Amikor  rászólok, hogy nem szabad szétszedni a habtapit és megrágni, erre sandán fél szemmel rám néz, és még jobban tépi szét és rágja közben pedig röhög.

Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): A hajtépésről még mindig nem szokott le (pedig nagyon jó lenne, mert teljesen kivagyok ettől a rossz szokásától). Még mindig fennáll szeparációs szorongás, apa is kivan tőle, hogy nem akar vele lenni Gréta csak velem, és nekem is rossz, hogy nem szusszanhatok soha sem, mert folyton engem akar (persze, jó, hogy szeret és ragaszkodik, de jó lenne, ha apával is legalább ilyen szoros lenne a kapcsolatuk).

2015. május 4.

Hogyan kell tökéletes rizst főzni?

A világon az egyik legegyszerűbb étel a főtt rizs, amit ugyanilyen egyszerű elkészíteni is. Ennek ellenére rengetegen nem tudnak jó rizst főzni (közöttük az anyukám sem), a két nagy hiba a totális kiszárítás és a szétáztatás. Van, aki nem is vesződik vele, hanem inkább zacskós rizst készít (ami számomra rettentően kiábrándító).
Most megosztom veletek, hogy hogyan kell tökéletes, pergő szemű rizst főzni, mindenféle hókuszpókusz nélkül, képekkel bemutatva a fázisokat.

Hogy mire lesz szükség hozzá? Egy kisebb fedeles lábasra, egy kisebb bögrére, olajra, rizsre (barna, fehér), sóra és vízre. Én egy 1,2 dl-es bögrét használok mércének (ezzel mérem a rizst és a vizet is). 1 egész bögre rizsből 2 adag főtt rizs lesz.


A lábasba olajat öntök és kimérek 1 bögrényi (jázmin) rizst.


Szűrőbe öntöm és alaposan megmosom, majd hagyom lecsöpögni és nagyjából megszáradni.


A lábasban lévő olajhoz adom a megmosott rizst és 1 tk sót.


A tűzhelyen magas hőmérsékleten kevergetve átpirítom a rizst, míg a szemek nagyobb része opálosan fehér lesz.


Amikor ez megvan a rizsre öntök azonos mennyiségű vizet, mint amennyi rizst kimértem (tehát pl: 1 bögre rizsre 1 bögre vizet), visszateszem a tűzhelyre a lábast, és fedő és kevergetés nélkül felforralom. Kevergetni nem szabad, mert kioldódik a keményítő belőle és rizottót kapunk főtt rizs helyett. Amikor már rendesen forr a víz, lezárom alatta a főzőlapot, ráteszem a fedőt és nem elmozdítva a kerámialapról hagyom, hogy megfőjön (párolódjon) a gőzében a maradékhőn. Gáztűzhely esetén annyiban módosul a készítés, hogy a lángot nem kell elzárni, hanem takarékra kell visszavenni, és amikor a rizsszemek külső része már puha, de a belseje még haraphatóan kemény, akkor kell elzárni alatta a gázrózsát és lefedve továbbpárolni.


Az elkészült rizs, gyönyörű pergő szemű, nem ragacsos, nem száraz, hanem egyszerűen tökéletes.



Tavaszi csirkeraguval kínálva Krisztiánnak

Barna rizs esetén sem sokban tér el a készítési mód. Kimérem a hozzávalókat, megmosom és megszárítom a rizst, lábasba öntöm az olajat, hozzáadom a kimért rizst és a sót.


Magas hőmérsékleten folyamatosan kevergetve átpirítom.


Amikor a szemek megpirultak hozzáöntök háromszor annyi vizet, mint amennyi rizsből készítettem (tehát 1 bögre rizshez 3 bögre víz). Alacsonyra veszem a fokozatot, lefedem fedővel és hagyom, hogy a víz 3/4-ét magába szívja, ekkorra a külseje megpuhul és a belseje még kemény marad. Ekkor lekapcsolom alatta a főzőlapot  és a fedő alatt hagyom, hogy a  gőzben megpárolódjon a rizs.





Elkészülve ugyanúgy pereg, mint a normál fehér rizs


Kunyerálós Gréta is odavan érte, mivel kevés dolgot adhatok neki abból, amit magunknak főzök, ez kifejezetten jó, mert Ő is megeheti, ügyesen szétnyomkodja az ínyével így legalább rágásra is ösztönzi.

Rostonsült csirkemellel, vajban párolt spárgával tökéletesen pergő, puha barna rizs nekem :)


2015. április 28.

Út a szülés előtti alakhoz

 Nagyon régóta tervezgetem már ezt a posztot, de olyan krónikus időhiányban szenvedek, és eddig sehogyan sem sikerült nekiállnom. Most viszont végre nekikezdek.

A terhesség alatt összesen 16 kg-ot szedtem fel, ebből 3 kg-ot az első trimeszterben, 8 kg-ot a második trimeszterben és 5 kg-ot a harmadik trimeszterben. A legdrasztikusabb a második trimeszter volt, akkor kellett a legtöbbet pihennem, feküdnöm (a 8. héttől majdnem félidőig voltam szigorú ágynyugalomra ítélve), hiába nem ettem többet, mint addig, de az aktív életvitelem után a kifejezetten mozgásszegény életmód megbosszulta magát. A szülés után egy héttel 11 kg-val voltam könnyebb. Most fogalmam sincs, hogy vajon mennyi lehetek, mert elromlott a mérlegünk (nem, nem a súlyom miatt purcant ki :D ), de lényeg a lényeg sajnos nem azt látom a tükörbe nézve, amit szeretnék. Sőt nagyon is elszomorít az a fránya tükörkép. Itt az ideje a változtatásnak, tennem kell valamit, mert attól még hogy azon szomorkodok, hogy hova tűnt a terhesség előtti alakom még nem fog változni semmi.
Nehéz ügy ez a fogyás, van akiről csak úgy olvadnak le a kilók, van aki pedig csak hízik a szoptatás időszaka alatt (én már erre sem foghatom a mostani állapotot, mert már régóta nem is szoptatok.

Általában min bukik meg az fogyás vegyük sorra az általános buktatókat, amit a legtöbb fogyókúrázó, diétázó elkövet:

  1. A rendszertelen étkezés, azaz most bekapok valamit gyorsan, mert van időm/nincs időm.
  2. Az elégtelen mennyiségű folyadékfogyasztás.
  3. A túl gyors étkezés (csúnyán mondva zabálás).
  4. Anya, mint konyhamalac - "jaj, nehogy már kidobjuk ezt a kis maradékot".
  5. A főzés közben állandó kóstolgatás (rájárás a hűtőre, kamrára, spejzra).
  6. Étkezések kihagyása.
  7. Plusz étkezések beiktatása (ha látja a gyerek, hogy eszel talán ő is hajlandó lesz végre enni).
  8. A rosszul összeállított étrend.
  9. A koplalás.
Hogy ezek miért okoznak problémát:
  1. Ha valaki rendszertelenül étkezik, két étkezés között túl sok időt hagy ki leesik a vércukorszintje és következik a farkaséhség, amikor is nagyon könnyű túl sokat enni.
  2. Ha nem fogyasztunk elég folyadékot (napi 3-4 l víz vagy édesítetlen herba tea), akkor a szervezet vizet tart vissza megóvva magát az esetleges kiszáradástól.
  3. Ha valaki túl gyorsan eszik, nem rágja meg elégszer az ételt, akkor későn érkezik meg az inger az agyba a jóllakottságról (már akkor, amikor nem csak jól lakott, hanem szinte kipukkad).
  4. Rengeteg extra kalóriát lehet bevinni a maradékok eltüntetésével, azt hiszem ezt nem kell tovább magyaráznom.
  5. Szintén rengeteg extra kalória csúszhat le észrevétlenül.
  6. Ha valaki kihagyja a reggelit, lelassul az emésztés így pedig  igen nehéz megszabadulni a bevitt kalóriáktól.
  7. Ha már a kedvcsinálás a cél, akkor az együtt étkezés a megoldás, így nem "kell" csak azért enni, hogy megjöjjön az aprónép kedve a csócsáláshoz.
  8. Elcsépelt, de igaz: a hiba fő oka lehet a túl sok szénhidrát, a kevés fehérje és rost fogyasztása.
  9. A koplalás több szempontból nagyon rossz megoldás: 
  • az izmok magas energiafelhasználásúak, amíg a zsír alacsony, ezért a szervezet koplalásnál először az izmokat építi le, a zsír pedig megmarad :(
  • koplalásnál a szervezet raktározni kezd, tartván az ínséges időszaktól 
  • jojó effektushoz vezet, utána minimum ugyanannyi jön vissza, mint amennyi azidő alatt lement (de inkább több).
Akkor mégis hogyan lehet normálisan fogyni, ha folyton csak akadályokba ütközik az ember?
  • Úgy hogy nem kúraként, hanem teljes életmódváltásként kezeljük. Nem kellenek drasztikus diéták (azok úgy se vezetnek soha tartós eredményhez), egy normálisan összeállított étrenddel folyamatos normális ütemű fogyás majd súlymegtartás érhető el.
  • A normális fogyás 80%-ban az étkezéstől és 20%-ban a testmozgástól függ. (Lehet fogyni testmozgás nélkül is, de test közel sem lesz olyan feszes, mintha a megfelelő étrend mellett mozognánk is. Önmagában csak mozgással és egy helytelen étrenddel viszont nem lehet fogyni, max. jó kondira lehet szert tenni.
  • Kell a megfelelő motiváció és kitartás. Ha követjük a helyes étrendet és emellett, mozgunk akkor a fogyás mértéke maximum heti 0,5 kg. Sőt vannak olyan időszakok is, amikor megáll a fogyás és akár hetekig (vagy netán 1-2 hónapig) tartó súlystagnálás áll be. Ilyenkor nem szabad feladni!
  • Amikor elértük a vágyott testsúlyt akkor sem érdemes mindent sutba hajítani, mivel nem egy szigorú diétáról van szó így semmiről nem kell lemondani. Életmód szinten folytatható az étkezés és a mozgás, ami egészséges súlytartás és fitt életet eredményez.
Honnan tudom mindezt? Egyszer már végigcsináltam. Nem könnyű leírni, mert nem vagyok büszke rá, de több mint 30 kg-ot fogytam 5 évvel ezelőtt (mármint arra nem vagyok büszke, hogy anno mennyit mutatott a mérleg nyelve). Persze mindezt nem egy hónap alatt, hanem 1,5 év alatt. 81 kg-ról indultam, amikor besokalltam és 48 kg voltam amikor beköltöztünk a saját lakásunkba. Sem a 81 nem volt normális, sem a 48. A 81-et azt hiszem, nem kell részleteznem, a 48-ról is csak annyit mondanék, hogy kint volt az összes csontom, beesett volt az arcom, mintha beteg lennék és teljesen eltűntek a melleim. A normál súlyom szerintem  55-56 kg lenne (de Krisztián hallani sem akar 60 kg alatt legyek).

Akkor most rá is térnék a lényegre, hogy ahogyan is kezdek bele neki és csinálom újra.
  • Mindenképpen napi ötször étkezem (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora), a lényeg, hogy az étkezések között teljen el minimum 3 óra. Ugyan nem könnyű kivitelezni, de csak egyszer kell beállnia a rendnek utána már csak ugyanazt a beosztást kell folytatni.
  • Naponta megiszom legalább 3 liter vizet. 
  • Helyesen osztom el az ételeket a napi étkezéseknél (reggelire kenyeret, ebédre és vacsorára lassan felszívódó szénhidrátot, az utolsó étkezést a lefekvés előtt minimum 3 órával időzítem). 
  • Lassan eszem és nem kapkodok (mert nyűgös a gyerek, mert mindjárt felébred, mert annyi mindent kell még elintéznem, stb.).
  • Mivel én is a "konyhamalac" anyukák közé tartozom ezért az étkezéseimet a gyerek étkezései után időzítem, így miután elpusztítottam a maradékot tudom, hogy még mennyit ehetek anélkül, hogy túllépném a megengedett "limitet".
Ha szeretnétek a továbbiakban konkrét tippeket kapni az étkezéssel, a mozgással kapcsolatban (maradt még bennem egy két hasznos ötlet, gondolat), írjatok nekem és összeállítok egy ilyen posztot is.

2015. április 26.

Ágyszoknyák

Amikor Gréta már a pocakban volt, adott volt a kérdés, hogy milyen legyen a gyerekszoba. Mivel végig veszélyeztetett terhes voltam , így volt időm azon gondolkozni, hogy hogyan is tudnám elképzelni, főleg miután a 25. héten megkuksizhattuk a 4D-s ultrahangon, hogy tuti kislány.
Valami különlegeset szerettem volna, nem csak valami egyszerű Disney hercegnős, vagy Micimackós szobát, hanem valami igazán egyedit. Szerintem egészen jól sikerült kiviteleznem, már korábban megmutattam nektek az végeredményt. Amikor a kiegészítőkre került a sor, tudtam, hogy baldahint nem szeretnék a gyerekágyra. Nem is igazán tetszett és a védőnő úgy is levetette volna rögtön az első látogatása alkalmával.
Amikbe viszont első látásra beleszerettem (ugyan semmi hasznuk nincsen), azok az ágyszoknyák. Funkcionális szerepük nincsen, csak látványelem, de legalább nem kell aggódni miatta (nincs fulladásveszély).
Ezek a darabok Magyarországon nem szerezhetők be, csak külföldről lehet rendelni és elég borsos áruk van (átszámolva 40.000-től 100.000-ig).
Krisztián is csak azt hajtogatta, hogy haszontalan giccs, minek ez nekünk, azaz a gyereknek, végül aztán addig rágtam a fülét, amíg belement a dologba, hogy anyagot vegyek és én magam elkészítsem, hogy olcsósítsak a dolgon, maradék anyagot is felhasználtam a készítéshez.


Az ágyszoknya alapjához egy régi szakadt a abroszt használtam (az alap egyáltalán nem fog látszódni a használatban), ezen majdnem 2.000 Ft-ot spóroltam. A fodrokhoz 3 féle anyagot vettem: egy pinket, egy fehér alapon színes pöttyöset és egy halvány rózsaszínt. Mindegyik másfél méter széles pamutvászon anyagból 1,8 méterre volt szükségem. A rövid oldalakhoz 90 cm hosszú, a hosszú oldalakhoz pedig 180 cm hosszú csíkokat vágtam. Mindegyik csík 19 cm széles lett, minden oldalukról ,be is szegtem őket. A csíkokat beraktam (befodroztam), gombostűkkel megtűztem és 12 cm-két felvarrtam az ágy alapról lelógó textil részekre. Így a felvarrt részt takarta a matrac ill. a felette lévő fodor alja.


Amikor aztán leengedtük az ágyat akkor le kellett vennem az ágyszoknyát, mert az alacsony állásban már nem lett volna jó. Így új ágyszoknya után néztem, amihez a Pinteresten találtam meg a tökéletes ötletet. Sokkal egyszerűbb volt, mint az első. Az alaphoz megint csak tudtam maradék anyagot használni, csak tüllt kellett rendelnem 1,5 m széles 2 m hosszú darabot. Ezt felvágtam 12 cm széles 18 cm hosszú csíkokra, ezeket hosszában félbehajtva pedig áthurkoltam az alapon 2 centinkét vágott dupla lukakon. Az eredeti képsorozaton tökéletesen van szemléltetve az elkészítés. 







Most már Krisztián is bevallotta, hogy hiába tartotta az elején igazi giccsnek és felesleges pénzkidobásnak az ágyszoknyákat, mostanra teljesen megszerette ő is.

2015. április 21.

Kanalasan szép az élet - 2. fejezet

Szép lassan halad a kanalazgatás nálunk ezért úgy gondoltam, hogy ideje újra írni a témáról.
Volt egy nagyon-nagyon-nagyon mély pontunk. Minden etetésnek sírás lett a vége. Nem, nem Gréta sírt, hanem én, mert semmilyen általam készített pürét nem akart elfogadni, én pedig totálisan összezuhantam, hogy bármilyen jót is főzőcskézek a gyerek maximum 2 kanállal hajlandó megenni belőle aztán utána már egy morzsányit sem, a fejem tetejére is állhatok, az sem segít.
Kezdetben, amikor elkezdtem a hozzátáplálást, ha nem evett eleget a pépekből mindig kiegészítettem neki a kanalazás után tápszerrel. Aztán miután egyszer beszéltem az egyik barátnőmmel rájöttem, hogy nagyon rosszul csinálom, mert így soha sem fog megenni egy teljes adag pürét, ha tudja, hogy ha nem eszik akkor jön a cumisüveg és a tápszer. Így ha nem evett, akkor kivettem az etetőszékből és fél óra-óra múlva újra megkínáltam a pürével. Ez valamelyest javított az evésén.

Még mindig nem tud nyugodtan ülni etetés közben: egyfolytában mozog keze lába, forgolódik, nézelődik, de közben "nyüszít", ha nem adom a következő kanalat, ha olyan az étel ami ízlik neki
Anyukám végül megelégelte a dolgot és vett egy nagy adag üveges bébiételt az egyszem unokájának.
Nem mondom azt, hogy innentől kezdve gyalog galopp lett az életünk, de hihetetlenül sokat javult a helyzet. Ami nem ízlik neki azt üveges formában sem hajlandó megenni, de érdekes módon minden olyasmi, amit eddig főztem neki és ránézni sem volt hajlandó, az most üveges bébiétel formájában jókedvvel lecsúszik a torkán.
Közben próbálkoztam tovább a saját készítésű főzelékekkel. Egyetlen tuti befutóm van: a pipihúsleves. Bármikor képes megenni belőle akár 3 dl-t is (kevés sószegény leves, krumpli, sárgarépa, fehérrépa, zeller, paradicsom, zöldborsó). 
A vegyes zöldség főzelékkel már nem mindig aratok sikert (krumpli, sárgarépa, zöldborsó, cukkini, paradicsom, pipicici). A zöldborsó-krumpli is lecsúszik, ha éppen olyan kedve van hozzá. De elég makacs a kisasszony, ha ő egyszer megmakacsolja magát, akkor az ég irgalmazzon nekem...
Van hogy már a gyümölcspürét sem akarja megenni, amit én készítek neki. Ilyenkor azt is üvegessel kell kiváltanom. Gyümölcsökből mindent szeret (de a Hamanek gyümölcspüréket nem tudom adni neki, mert szegénykémet durván meghajtja az összes). A Kecskeméti és a Babydream gyümölcsös desszertek között van már 7 hónapos kortól adható joghurtos és túrós is, azok most hatalmas kedvencek. Már alig várom, hogy 8 hónapos legyen, és én magam készíthessem neki a gyümölcsös joghurtot, túrót Cserpes termékekből.
Néhányszor kapott már kiflicsücsköt, hú azt egyszerűen imádta. Mondjuk én a takarítást utána nem annyira (mert ahogyan rágcsálja, nyálazza nem eszik meg belőle valami sokat, inkább csak az ínyét masszírozza vele, a lepotyogó nyálas, nyúlós kiflimorzsák, darabkák, viszont odaragadnak mindenhez).

Hatalmas segítség az etetőcumi, mert Krisztián retteg tőle, hogy nagyobb darabot harap valamiből Gréta és félrenyeli (lehet, hogy velem van a gond, de én ezen nem parázok), így hogy Ő is nyugodt legyen vettem egyet. Az etetőcumit úgy néz ki mint egy sima cumi, de a cumi része kipattintható, hatalmas szilikon cuclija van ahova bele lehet pakolni a felaprított zöldségeket, gyümölcsüket, így a cumit rágcsálva a lyukakon kijön a pépes, nagyon mini méretű darabos étel, ami már nem akad a torkán (szerintem a nagyobb sem akadna, de erről úgy sem tudom meggyőzni Krisztiánt).

Tejpépekből próbáltuk a Humanát, amiből az almás bevált, a Babydreamet, amiből a gyümölcsös és a sztracsatellás ízlik neki, a Milupát kifejezetten utálta, a Sinlac pépet szívesen megette, de a szagától nekem fordult fel a gyomrom, amikor készítettem neki, és a Sinemil viszont nagyon szuper.

Mostanra 3 étkezést váltottunk ki: a tízórait, az ebédet és az uzsonnát. Reggelire és vacsorára megmaradt a tápszer (reggelire 170 m, vacsorára 230 ml). Ugyan nincsen meg a napi 0,5 l tej alapú táplálék, de ha többet adok neki reggelire, akkor egyszerűen visszabukja. Tízóraira gyümölcsöt szokott kapni, ebédre főzeléket, uzsonnára pedig tejpépet.

Amikor nagyon nem akar enni, akkor pelenkára vetkőztetem és hagyom neki, hogy beleturkáljon a tálba és szétkenje a megkaparintott kaját. Ezalatt (viszonylag) elég "nagy" adagot sikerül belapátolnom neki, aztán irány a fürdő, becsücsül a fürdőkarikába és jöhet a zuhany, hogy a nagy maszat alatt megtaláljam az én pici lányomat :D

További fejleményekkel jelentkezem, ha változik az étkezési helyzet.




Az etetőcumi

Vilmoskörte apának és a babának


2015. április 19.

Ajándékot kaptam

Hatalmas öröm és meglepetés ért a héten. 
Miután elment tőlem a futár és azt hittem, hogy nyugi lesz itthon egyszer csak csörög a kaputelefon és szól a postásunk, hogy hozzánk jött. Gréta még a kezemben volt, mert csak pár perccel azelőtt ébresztette fel szintén a kaputelefon, amikor megérkezett a futár így a mi mindig tüneményes és kedves postás hölgyünkkel elgagyarászott és nagyokat vigyorgott neki én meg csak automatikusan aláírtam az átvételi papírt miközben a szabad kezemmel rámarkoltam egy szép nagy barna borítékra. Nem is értettem, hogy ki küldhetett nekem levelet. Aztán amikor becsuktam az ajtót és jobban szemügyre vettem a borítékot láttam meg ezt a nagyon cuki rajzot a feladó alatt és már tudtam is kitől jött.


Tippeltek, hogy ki küldte?
A egyik nagyon kedves blogger társam Gabi küldte, aki a Süni Süti blogot vezeti. Március közepén lett a blog 2 éves ez alkalomból játékot hirdetett és segítséget kért, hogy hogyan lehetne még népszerűsíteni az oldalt. Nem a játékért írtam, hanem mert tudom, hogy milyen jól esik látni azt hogy sokan olvasnak, az meg még jobb ha aktívak az olvasók és megjegyzéseket üzeneteket is írnak. Az én szívem is repes, ha írtok nekem, sajnos mostanában nem tudok túl sokat foglalkozni a Csibekalandokkal így nem is várhatom, hogy levelekkel árasszatok el.
Aki viszont dolgozik a posztokkal, süt-főz, fényképez, ír nagyon sok időt és energiát fordít rá, fontos, hogy visszajelzést kapjon, hogy nem felesleges ez a rengeteg munka.
Nézzetek be Gabihoz is ha időtök engedi szemezgessetek a sok recept és kreatív ötlet között és nézzétek meg mi a helyzet Samuval Gabi és Pé cuki kis sünijével.

Én pedig köszönöm, hogy Ti még mindig kitartotok mellettem és vissza-visszatértek a Csibekalandokra. Amennyire csak tudok igyekezni fogok, hogy ne maradjatok ezután sem olvasnivaló nélkül (még ha nem is olyan nagy számban mint az elmúlt 2 évben).


Ez pedig a kis csupa szeretet csomag, amit Gabi küldött, azután, hogy engem sorsolt ki a blogszületésnapi játék nyertesének. Grétának nagyon tetszett a sünis hűtőmágnes, rögtön rávetette magát. Az én szívemet a pirográffal dekorált csibés fakanál dobogtatta meg, de igazság szerint mindennek nagyon örültem és csak úgy repesett a szívem a boldogságtól a képeslap kedves sorait olvasva.

2015. április 11.

Menütábla és üzenőfal

Ha hiszitek, ha nem ez a bejegyzés már másfél éve készül. Valami miatt mindig hátrasoroltam a többi poszt mögé parkolópályára, de most már itt az ideje, hogy meg is osszam veletek.
Az egyik kedvenc amerikai blogomon a Jenna készített egy üzenőfalat , amibe bele is szerettem rögtön, aztán néhány nap múlva Csorba Anita lakberendezési magazinblogján az INSPIRÁCIÓK-on megláttam a szintén hasonló módon készülő menütáblát.

Dilemma: akkor most mi legyen? Menütábla vagy üzenőfal? Hát persze, hogy mindkettő! :)
Az Ikeában vettünk Ribba képkereteket, a hobby boltban scarpbook papírokat, az írószer boltban táblafilcet, és végül csak Krisztiánt kellett megfűznöm hogy nyomtasson nekem pausz papírra (jobb lett volna a vetítőfólia, de azt nem kaptunk) egy menülistát, ez tartott a leghosszabb ideig.
Tulajdonképpen mindent csak méretre kellett vágnom és beillesztenem az üveg alá, már készen is volt a menütábla és az üzenőfal.

Nem tudom másnál hogyan működnek ezek a dolgok, de nálunk van egy nap a héten a mikor kérdőre vonom Krisztiánt (általában csütörtök este): - Mit szeretnél enni a jövő héten? - ilyenkor előveszi a kis súgó listáját, vagy felmegy a receptoldalamra és böngészni kezd, mert tudja, hogy nem biztos, hogy jól jár ha esetleg én találom ki a menüt. (Inkább napokig éhezne, bár valószínű, hogy hamarabb ragadna telefont és rendelne pizzát magának, ha azt mondanám, hogy tök-/sóska-/kelkáposzta főzelék  lesz a következő heti menüben). Így könnyebb a bevásárlólistákat is megírnom, mert látom, hogy mi lesz a következő ebéd, nem marad le semmi (és ez nagyon jó, mert ha esetlegesen valami kimaradna nem olyan könnyű újra felöltöztetni és kivinni Grétát, ha már egyszer hazaértünk és levetkőztettem).
A menütáblával egyszerűbb a tervezés, átláthatóbbak a napok, a bevásárlólista miatt pedig könnyebbek és költséghatékonyabbak a bevásárlások.


Az üzenőtábla pedig nagyon jól jött, mert eddig az egész lakást tele kellett ragasztgatnom post-ittel, ha Krisztiánnak kellett reggel üzennem valamit (hajlamos volt folyton elfelejteni, amit előző este megbeszéltünk). Most hogy már nem tér el az életritmusunk nem kelünk/indulunk különböző időben dolgozni, így már nem kell üzengetnünk egymásnak, viszont nekem sokat segít az időpontok észben tartásában, hogy ne maradjak le egyetlen vizsgálatról, találkozóról sem.






2015. április 8.

7. hónap


Csak úgy jó aludni, ha a fejem hozzáér valamihez (akár a pocakban)


Súly: Pénteken mérte a védőnő, 7,8 kg a kisasszony jelenlegi súlya,  kicsit most már lelassult a hízás mértéke.

Evés: 145 ml-t tápszert eszik reggel, este pedig 210 ml-t. Pár napja váltottuk ki a harmadik étkezést is, így ízóraira, ebédre és uzsonnára kanalas ételt kap Gréta. Tízórainál szokta kapni az újdonságokat, ebédre főzeléket kap, uzsonnára pedig tejpépet gyümölccsel. Most kezdem egy kicsit darabosabbra turmixolva adni neki a főzelékeket, ha olyan a főzi, ami ízlik neki, akkor nem zavarják a kisebb darabok, de ha nem kifejezetten kedvelt zöldségről van szó akkor hallani sem akar róla, hogy lenyelje. Újdonság volt a hónapban a borsó, a főzőtök, a cukkini, a zeller, a fehérrépa, a paradicsom és a köles. A borsó nagyon ízlett neki, a zeller a fehérrépa és a paradicsom is gond nélkül lecsúszott a pocakba, a főzőtököt és a cukkinit nem igazán kedvelte, a kölest pedig kifejezetten utálta. Imádja a tejpépet (most Milumil Sinemilt kap gyümölcspürével keverve), valamint nagy élmény volt hogy hatalmas cuppogással és nyammogással falta a húsvétra főzött tyúkhúslevest (kevés sószegény levet, krumplit, sárga- és fehérrépát, zellert, paradicsomot, borsót és sovány tyúkhusit turmixoltam neki össze).
Ebben a hónapban spárgát, salátát, szőlőt fog kóstolni, nagy ugrás pedig majd 8 hónapos korától lesz, amikor majd savanyított tejtermékeket is kaphat.

Alvás: Mióta kijött Gréta alsó két metszőfoga sokat javult az alvás, de az igazi áttörést az óraátállítás hozta. Ugyan most is van hogy negyed ötkor, fél ötkor ébred, de ha nem sírva kel, hanem csak magyarázást hallok a szobájából, akkor nem megyek át, a sötétben az egyedüli beszélgetésbe vissza szokott aludni még, így nyerünk plusz másfél órát. Átlagban 6-kor kel, és utána 10-ig pörög, forog, kúszik, rugózik, rágcsál, sikongat, magyaráz és huncutkodik, aztán a tízórai után kisebb-nagyobb küzdelem árán leteszem aludni (ekkora már vörösre dörzsöli a szemét és egyfolytában ásítozik, de korábban lehetetlenség letenni, mert csak visítás a vége), ha minden jól megy alszik 2 órát, ha nem akkor csak 1 órát. Ha alszik 2 órát akkor már csak egyszer alszik délután 4 és 6 óra között. Ha csak 1 órát sikerül durmolnia akkor 2-re kidől, alszik 3-ig és még 5 és 6 óra között is. Az esti rituálé már egészen pici újszülött kora óta egyformán zajlik, fél kilenckor ájultan teszem az ágyába.

Egészség/betegség: Szerencsére most semmi gond nincsen, nagyon stram a kiscsaj. Viszont 1 hónap kihagyás után újból beindultak a fogacskái, egyfolytában dörzsöli az ínyét a hüvelykujjával. Látszik is hogy a felső metszőknél , a metsző mellettieknél és a szemfogaknál, és alul a szintén a szemfogaknál is (összesen 8) ott vannak már az ínyében a fogacskák (már dudorodnak). Emiatt most nyűgösebb és van, hogy sírva ébred hajnalban. Jó lenne ha hamar kibújnának és nem kínoznák tovább.

Napirend: A reggeli ébredés után azonnal szükség van a tápszerre, mert különben hangos a reklamáció, utána játszunk, kúszik-másik, rendezkedik, pakol, rágcsál, nyálaz. Aztán kiültetem az etetőszékbe a kisasszonyt én pedig elkészítem a reggelit apának és magamnak. Miután mi is megreggeliztünk átöltöztetem, és lerakom a játszószőnyegre. Miközben módszeresen szétpakol és igyekszik lepakolni a tv állványról Halász Judit Gyerekkor Aranyalbumát hallgatjuk. Tízkor aztán tízórai és utána irány az ágy. Ha felébred vagy játszunk tovább, vagy ha szükség van valamire itthon, akkor lemegyünk vásárolni. Kettőkor ebéd, és ha nem aludt sokat délelőtt akkor újra kidől. Alvás után ha nem voltunk kint délelőtt akkor ilyenkor megyünk ki sétálni. Ötkor meguzsonnázik és hatig-negyed hétig alszik. Aztán estig megy a szülők nyúzása. 8-kor fürdeni viszem, negyed 9-kor vacsi, majd fél 9-re ágyba kerül a Kiscsibe.

Mérföldkövek: Tökéletesen kúszik, négykézlábra áll és rugózik előre hátra, bár mostanában már nem vagyon akarja letenni a térdeit, így a kezecskéin és a talpacskáin támaszkodva egyensúlyozik. Nagyon szépen ül már. Folyamatosan fel akar állni. Önmagához képest egyre jobban eszik, így már az én szívem is kicsit megnyugodott :) Elkezdődött a szeparációs szorongás Grétánál :( amint kikerülök a látóteréből sírva fakad. Hiába van akár apa kezében, vagy játszanak pont amikor kimegyek, ha észreveszi keserves sírás van addig amíg vissza nem jövök.

Ruhák: Már 74-es (6-9 hós) méretet hord Gréta, de szerintem a bodyk már csak ebben a hónapban lesznek jók rá. Nadrágokból még a 68-asok is jók rá, de már a 74-esek is, pólókból, pulcsikból viszont szinte hihetetlen még van 62-es méret is amit hord. Az overált eltettük, már csak kiskabátot és kocsicipőt adok rá a sétákhoz.

Pelenka: Egy hónapos kora óta mosható pelust használunk Grétánál. (Erről itt írtam bővebben.) A patentokat teljesen kiengedve, a leghosszabb méreten használjuk őket, napi átlag 4-5 pelust. 

Sírás: Mostanában az alvás miatt vannak sírások, ha szinte elájul az álmosságtól akkor is sírva fakad, amikor leteszem az ágyba, ő akar lenni az úr a háznál, de ennyiben is marad a dolog, mert olyan fáradt, hogy egy felsírás után már durmol is. Fél a furulya hangjától a ringatón, attól is sírva fakad. Elpityeredik, ha más babákat hall sírni és akkor is sír ha fáj a foga, ez mostanában sűrűn van :(

A baba kedvencei: Nagyon szereti Halász Judit Gyerekkor aranyalbumát, ringatja magát a zenére, kapálózik, jár keze lába, majd kiugrik a bőréből. Szeretné megkaparintani a telefonjainkat, a távkapcsolókat, a laptopokat, tulajdonképpen minden műszaki cuccra fáj a foga :D Nagyon szeret hintázni, hatalmasakat sikongat. Most sláger a jól befagyasztott rágóka. Nagy kedvencek mostanában a lapozók, leporellók és fürdőskönyvek: lapoz, nézeget megrágcsál. Amennyire nem volt cumis soha most annyira szeret a cumival játszani, beteszi a szájába, kiveszi, megforgatja, fordítva kapja be. De mindez csak játék, önnyugtatáshoz továbbra sem kell neki. Imádja a hajam, nemcsak megtépni, de most már meg is rágja.

Anya kedvenc pillanata(i): Ahogyan alvás után benyitok a szobájába és ő négykézláb előre-hátra rugózva vigyorog rám. Amikor este viszem be a fürdőbe és Ő szinte kiugrik a kezemből annyira akar menni pancsolni. Amikor nagyokat nyammogva jóízűen eszik és reklamál, hogy hol van már a következő kanál. Még azt a huncut nézését is imádom, amikor rászólok, hogy nem szabad szétszedni a habtapit és megrágni, erre sandán fél szemmel rám néz és még jobban tépi szét és rágja, közben pedig jár a lába, hogy minél gyorsabban minél több csínytevést meg tudjon csinálni mielőtt odaérek.

Anya legkevésbé kedvenc pillanata(i): Kikészülök, hogy folyton tépi a hajam (hiába van összekötve, összefonva, felkontyozva, kitépi a fonásból, gumizásból). Meg tudok őrülni, hogy mindig akkor jön a postás, a futár az óraleolvasó stb. amikor  a gyerek alszik. Régebben nem ébredt fel a kaputelefonra bezzeg most folyton. Ez akkor nagyon kellemetlen, amikor előtte negyed órával raktam le aludni, tehát baromira nem pihente még ki magát, de utána már nem tudom visszatenni aludni és így nyertem egy nyűgös, hisztis kialvatlan gyereket min. 2 órára, amikor majd újra próbálkozhatok az altatással. Attól sem vagyok túl boldog, hogy ha nincs itthon apa, akkor konkrétan egy tapodtat sem tudok mozdulni a gyerek nélkül. Mióta elkezdődött és durva méreteket öltött a szeparációs szorongás elképzelhetetlen hogy egyedül menjek ez wc-re vagy egymagam teregessek. Így vagy beül velem a pihenőszékre, vagy ha teregetek akkor befektetem a gyerekkádba (milyen jó, hogy ergonómikusat vettünk) és azt sasolja Gréta, hogy hogyan teregetek a kád feletti fregolira, azaz fölé.

2015. április 7.

Keksztekercs

Próbáltam rákeresni a keksztekercs eredetére, de sehol nem találtam semmit róla. Ez amolyan igazi családi recept mindenkinél, a nagyi receptje van nagy becsben tartva, és továbbadva a következő nemzedékeknek. Legvalószínűbbnek azt tartom, hogy az első keksztekercs a szocializmus idejében keletkezett, amikor az átlag munkás családból származó édesanya olcsón akart finomságot tenni az asztalra, abból a kevés alapanyagból, ami otthon volt és amit egyáltalán be lehetett szerezni akkoriban.
Nálunk is öröklődött egy nagyi féle keksztekercs recept (szerintem a világon ez a legegyszerűbb), nem volt nagy dolog elkészíteni, mi is mindig segítettünk már egészen pici korunk óta benne. Valamiért a későbbiekben (is) elutasító voltam minden más recepttel szemben, nálam szóba sem jöhetett, diós, kávés, gesztenyés masszából készült tekercs, grízes, citromos, kávés, csokoládés krémmel töltve. Aztán amikor a mama meghalt még nagyobb értéke lett (leginkább szentimentális), mert benne volt mindaz a szeretet és melegség, amit a mamától kaptunk.
Idén viszont felkeltette a figyelmemet Limara keksztekercse és mivel egyéb okok miatt idén húsvétra nem sütöttem semmit, nem csináltam nagy hacacárét, így előkerült a régi recept és készült az újból is csak összehasonlítás képen, sőt még Krisztián nagyikája is küldött az ő saját verziójából. Leírom nektek most mindkét receptet (sajnos azt kell mondanom, hogy nyert Limaráé, legyőzte a hagyományos családi receptet).

Gizi mama keksztekercse

Hozzávalók:

50 dkg darált keksz
20 dkg porcukor
1 ek vaníliáscukor
3 ek keserű kakaópor
tej (amennyit a massza felvesz, hogy jól formázható legyen, de ne ragacsos)

Krémhez:
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
10 dkg kókuszreszelék

A darált kekszet (1 maréknyi kivételével) összekevertem a porcukorral a vaníliáscukorral és a kakaóporral, majd óvatosan annyi tejet csurgattam hozzá, hogy egybeálljon, jól formázható legyen, de ne legyen ragacsos a massza. A töltelékhez először a vajat kikevertem a cukorral, majd hozzáadtam a kókuszreszeléket. Nyújtólapon a félretett 1 maréknyi darált kekszet szétszórtam, erre tettem a kekszmasszát, hogy leragadás nélkül tudjam kezelésbe venni, kb. fél centi vastag téglalap alakúra nyújtottam, majd megkentem a krémmel (tulajdonképpen ezt a tölteléket csak elvakargatni lehet a masszán, mert az állaga a kókuszreszelék miatt olyan mint valami zsíros fűrészpor), majd a szélesebbik oldala felől feltekertem és alufóliába csomagolva hűtőbe tettem.

A nagyim féle kókusz krémes keksztekercs

Limara keksztekercse

Hozzávalók:
50 dkg darált keksz
20 dkg porcukor
10 dkg keserű kakaópor
2 ek meggylekvár
10 dkg olvasztott vaj
1 dl meggylé
1 ek rum
tej (amennyit felvesz, hogy jól formázható, de nem ragacsos tésztát kapjunk)

Krémhez:
15 dkg vaj
15 dkg porcukor

A darált kekszhez hozzáadtam a porcukrot, a kakaóport, a meggylekvárt, az olvasztott vajat, a meggylét és a rumot, majd annyi tejet csorgattam hozzá óvatosan, hogy egybeálló, jól formázható, de nem ragacsos masszát kapjak belőle. 
A töltelékhez a vajat egyszerűen csak kikevertem a porcukorral. a nyújtólapot meghintettem kókuszreszelékkel, majd a kekszes masszát fél centi vastag téglalappá nyújtottam ki rajta. Megkentem a vajas krémmel és a szélesebbik oldala felől feltekertem. Alufóliába tekerve a hűtőbe tettem pihenni.
Az új recept alapján
Piroska mama (Krisztián nagyija diós kávés kekszmasszával és citromos krémmel készíti a keksztekercset, ha kíváncsiak vagytok rá, akkor majd elkérjük tőle a receptet).

Krisztián nagyijának a keksztekercse


A keksztekercs körkép a Kulcsár család háza táján
Nektek milyen a kedvenc (esetleg féltve őrzött családi) keksztekercsetek?

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...