Imádunk Sopron

Az utóbbi egy hetes elmaradásomnak egyetlen nyomós oka volt: kivettük Krisztiánnal a szabadságunkat és elutaztunk egy hétre nyaralni, hogy kipihenjük az elmúlt egy év fáradalmait.
2011 nyár végén látogattunk el először közösen Sopronba (ugyan Krisztián már járt itt régebben, de nekem ez volt az első alkalom - eddig Sopron szűz voltam). Tökéletes környezet, csend, nyugalom, tiszta levegő, udvarias, kedves emberek (nem csak a hotel személyzete, hanem mindenki a városban). Pihentünk, sokat sétáltunk, egy keveset wellneseztünk, jókat ettünk-ittunk. De hamar eltelt az a 4 nap, és közel sem volt idő mindenre, amit szerettünk volna, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatérünk.
Januárban hatalmas hévvel belevetettem magam a nyaralás szervezésébe, legalább 20 helyről kértem árajánlatot (majdnem hanyatt estem amikor megérkezett jó néhányról a hivatalos ajánlat, miszerint 2 főnek 6 éjszakára 300 ezer feletti összeget kértek volna kedvezményesen...). De nem vagyunk mi Rochildék, ha lenne ennyi spórolt pénzünk akkor inkább itthon maradnánk és ebből az összegből kicseréltetnénk az ablakainkat.
A Fagusban viszont tavaly ősszel üzemeltető váltás történt és azóta újabbnál újabb akciókkal igyekeznek becsábítani a pihenni vágyókat, előfoglalási kedvezménnyel, így potom áron juthattunk hozzá a 8 nap/7 éjszakás szállásunkhoz (egy nappal többet maradhattunk és még így is klasszisokkal olcsóbb volt, mint más kevesebb *-os szállókban a 6 nap/5 éjszaka).

Felpakoltuk a gurulós bőröndöket (végre Krisztián is rájött, hogy nem ciki, sőt roppant kényelmes, ha az ember fia-lánya nem autóval közlekedik akkor nem kell utazótáskát cipelnie). Felültünk egy délelőtti IC-re és kevesebb mint 2 óra alatt célba is értünk.
Jó kis ebéd után kitaxiztunk a hotelhoz. Mikor odaértünk a szobánk még nem volt készen, negyed órát még várnunk kellett, mire kitakarították (???).

A szállásunkkal kapcsolatban annyit tudok elmondani a, hogy nagy meglepetésünkre a botanikus kert felől kaptunk szobát (ezt külön kell kérni és 1.000 Ft felára van éjszakánként), nos mindezt kérés és felár nélkül kaptuk meg így nem csak a kilátásban gyönyörködhettünk, de keleti fekvése lévén megkíméltük magunkat a délutáni forróságtól is. A szoba még mindig nagyon szép, bár a megnyitás óta eltelt 8 év már kezd látszani az állapotán (a szőnyeg koszos és hipo? foltos, a függöny szakadt, a fal egy két helyen  koszos), de ettől eltekintve nagyon otthonos, hangulatos, a fürdőszoba pedig kifogástalan állapotú volt.

A szobánk

és a kilátás

Az erkély felső falára sajnos beköltöztek kolóniástul a méhek (ez kellemetlen volt, de ügyeltünk rá, hogy a függöny mindig behúzva legyen és ne tévedjen be a szobába egy sem).

Az ágyra bekészítették a köntösöket és a törölközőket (már nem adnak a wellneshez külön törölközőt, de talán ez is egy picit jobban hozzájárul a kevesebb mosatáshoz és a környezetvédelemhez).
A büfé reggelik és - vacsorák kínálata lecsökkent, de még így is több, mint bőséges volt. Mindketten az ízlésünknek megfelelően válogathatunk és nem okoztak az ízek egyik alkalommal sem csalódást, kivételesen jó a szakácsuk.

A személyzet roppant kedves és készséges volt, az egyik mixert a bárból már két évvel ezelőttről ismertük és már a második alkalommal tudta mit ittunk és hányas szobához kell írni a fogyasztást.
Személy szerint én a takarítással nem voltam elégedett, de Krisztián rám pirított, hogy ne várjam el az otthoni tisztaságot. Mint már említettem a szőnyeg szerintem elég koszos volt, találkoztam egypár pókhálóval is, a por viszont kétségbe ejtően nagy volt mindenen. Szerdán szerettünk volna törölköző cserét kérni, ezért a kádba dobtuk azokat, amiket cseréltetni szerettünk volna (szemmel is jól láthatóan koszosak voltak), viszont amikor délután visszaértünk meglepve láttuk, hogy ugyanazokat a koszos törölközőket akasztották vissza a tartóra. Ez volt az utolsó  nap, hogy a szobában takarítónő járt, szemetet ürített és wc papírt hozott. Másnap újból bedobtuk a kádba ugyanazt a két törölközőt, de aznap már be se jött senki. Rákövetkező nap újból bedobtuk a cserére éretteket a kádba és a biztonság kedvéért még a "Takarítást kérek!" táblát is kiakasztottuk a kilincsre. De újból nem történt délutánra semmi, így végül lementem szólni a recepcióra, hogy legalább adjanak egy guriga wc papírt és egy tiszta törölközőt. Elnézést kértek és egy óra alatt sikerült keríteniük egy takarítót, aki lebonyolította a cserét. De ennyit a szállásról.

Mielőtt felmentünk volna a szállodához a Lővérekbe, előtte beültünk a Puskás étterembe ebédelni (két éve már lemeóztuk és tökéletesen elégedettek voltunk mind a kiszolgálással, mind az ételekkel), most sem kellett csalódnunk. Bár már nem volt az isteni grillezett tarjából, kevert tavaszi salátából balzsamecetes öntettel és fűszervajas héjában sült krumplis táljukból, így is találtunk magunknak hasonlóan ínycsiklandozó ebédnek valót. És mivel nagyon elégedettek voltunk ide még vissza is tértünk a hét folyamán.

Jóllakottan, tele pocakkal taxit fogtunk és felvitettünk magunkat a hotelba.
Következő nap a Deák étteremre esett a választás, hangulatos kerthelyiségével elvarázsolt minket (a számla láttán pedig a szemünk is káprázott még egy darabig). Krisztián csülökkel és tormával töltött karajt rendelt, nekem pedig sajtkéregben sült csirkemellet ajánlottak olivás-pesztós salátával és fűszeres burgonyával.

Nagyon finoman főznek (meg kell, hogy jegyezzem ennyiért ez a legkevesebb, hogy finom legyen az étel) és nagy előny, hogy a szállodán kívül itt készítették csak citrommal a limonádét, ezért külön piros pont jár nekik :)
Szerdán ajánlás alapján a Csőszkunyhóba mentünk,ez már nem volt olyan forgalmas helyen, egy parasztház lett átalakítva fogadóvá és "étteremmé".

 Lehet hogy ez csak az én zizim, és ez is anyu miatt ragadt rám, de nem szívesen eszek olyan helyen, ahol nem esznek sokan, mert ki tudja mikori az étel (ugye senki sem szeretné kidobni, mert az veszteség). Nem kicsit paráztam be amikor bementünk rajtunk kívül egyetlen sokgyerekes család ült le előttünk talán pár perccel. Limonádét kértem a pincér mondta, hogy nekik nincs az ital lapon, de nagyon szívesen kever nekem (hiba volt hogy megkockáztattam). A pohár alján vastagon kristálycukor rajta pedig citrálos szóda, még a hideg is ráz tőle, de ő csak jót akart egy szavam sem lehet, legalább megpróbált a kedvünkben járni. Leadtuk a rendelésünket, mivel sokat dicsérték ezért hasfelrepesztő karajból és burgonyasalátából kértem kis adagot, Krisztán meg valami szalonnás, hagymás egytálételt kért. Aztán vártunk, vártunk és a szomszéd asztalnál is türelmetlenül vártak. Fél óra múlva gyanúsan égett olajszag kezdett el terjengeni az egész helyiségben, amikor "gondolom én" nekiálltak a sütögetésnek (bele sem merek gondolni mikor cserélték le utoljára a frituban az olajat). A nagy család egyik fele pár percen belül megkapta a rendelt ételeket, a másik fele még jó negyed órát várt miközben a többiek már eszegettek. Majd trappolás hangja hallatszott a pince felől megjelent, vagyis előre bukott a pincér tányérostul. Repkedtek a rántott halfalatkák, a salátalevelek és a rizs szanaszét szóródott. Óriási elnézés kérések közepette az egyben maradt tányérokat letette az asztalra, majd a többivel visszarohant a pincébe és pár percen belül meghozta a viharvert maradékot.
Mi eközben csak vártunk, Krisztián söpörgette magáról a rizst (vajon így kívántak nekünk gazdag gyermekáldást?) és kicsit már mérgelődtünk magunkban, hogy közel 50 perce várunk, időpontos programunk van az ebéd után és idáig max. az olajszagot kaptuk meg azt is ruhánkban hordozzuk majd tovább a nap hátralévő részében.
Végül közel egy óra várakozás után kaptuk meg az ételt. Az istenített pácolt, rántott karajról eszembe jutott néhány dolog, csak az nem, hogy annyit bírnék belőle enni, hogy szétrepedne a hasam. Szóval a pác valószínűleg 2-3 kiló só lehetett, mert ezen kívül mást nem lehetett érezni rajta (még a hús ízét sem), valamint néhol még sületlen is volt. Egyébként a krumplisalátáról nem tudok rosszat mondani az tényleg finom volt. Krisztiánnak ízlett, bár kissé sokalta a saját menüjében a hagymát (mert a tányér felét csak grillezett vöröshagyma tette ki).
Kipróbáltuk a Jégverem fogadót, vagyis a kerthelyiségét, ami a hidegfrontnak és a szélnek köszönhetően elég huzatosnak bizonyult, de az ételek ízértékéből semmit sem volt le.

Krisztián Viczák úr titkát rendelt, én meg fél adag Irma néni imádottját. Itt is átkozottul citrálos volt a limonádé (nem értem, ha láthatóan van citrom, mert a pohárba bőven tesznek, akkor miért kell ilyen vackokkal ízesíteni az amúgy sem olcsó hagyományos üdítőket?).
Gyorsan megkaptuk az ételt, Krisztiánt egyenesen lesokkolta a mennyiség. Két hatalmas karajszeletre csülkös babot halmoztak, amit paníroztak és kirántottak, így hiába van az én Drágámnak jó étvágya szégyenszemre majdnem a harmada a tányéron maradt az ebédjének.
Az én fél adagom viszont kellemes mennyiségű volt, a lesokkolt gyomromat úgy is már helyre kellet ráznom.
Vasárnap már nem akartunk lesétálni a Várkerületbe ezért a szálló melletti Moa étteremben ebédeltünk. Nagyon hangulatos teraszuk van, és kedvesek a pincérek.
Krisztián Eszterházy bordát rendelt házi burgonya krokettel, én meg mézes-mustáros csirkemell csíkokat friss salátaágyon. Hamar kihozták és kifogástalan volt, sőt a balzsamecet az eddig kóstoltak közül a talán a legjobb volt.

Ezenkívül egyszer beültünk a Harrer Várkerületben lévő cukrászdájába (jól el van dugva egy árkádos udvarban, alig találtuk meg) Krisztián nugát tortát evett, én pedig málnás kardinálist.

 Nagyon finomak voltak a sütik, a limonádé viszont itt volt a legnagyobb csalódás. Reméltem, hogy egy ilyen magas minőséget képviselő helyen adnak arra, hogy minden általuk felszolgált étel és ital megüsse ezt a mércét. Node itt is az az átkozott citrál... brrrr!!!
Vasárnap délután beültünk a szálloda kávézójába, Krisztián sörözött én meg kaptam egy panna cottát és egy lattét.Oké-oké hogy a panna cotta olasz tejpuding, na de kérem szépen azért mégsem pudingporból kéne készíteni. Ennyit a kulináris élvezetekről (még jó hogy nem működik a mérlegünk, mert sok mindent elárulna).

A programok pedig a következőképpen alakultak: amikor kipakoltunk elindultunk hogy feltérképezzük a terepet és találjuk egy abc-t, közértet, zöldségest, szóval olyan helyet ahol ásványvizet vehetünk. Nos rá kellet jönnünk, hogy a környéken se híre se hamva bármilyen boltnak. Útközben viszont megtaláltuk a Sörházdombi kilátót, ha már ott voltunk felmásztunk és megcsodáltuk madártávlatból a környéket.

A kilátó

A kilátás

és a magasság vagyis inkább mélység

Két éve amikor Sopronban jártunk éppen felújították a Tűztornyot, ezért csak messziről nézhettük, ahogyan folynak a munkálatok. Mostanra viszont elkészült, úgyhogy mindenképpen fel kellett mennünk.

Megtudtuk mi merre hány méter (azaz kilóméter)

Nagy gondok lettek volna, ha klausztrofóbiásak lennénk

Lilla blogján találkoztam először a Harrer névvel, az olvasottak és a képen látottak alapján tudtam ide nekünk is el kell mennünk (gyengém a minőségi étcsoki, sajnos). Májusban emailben bejelentkeztem, időpontot egyeztettem és hatalmas várakozással indultunk útnak Sopron peremére (ez már tényleg szinte külterület), amikor odaértünk nem találták a nevünket beírva az aznapi 14 órás csokoládé kóstolásra, de nem csináltak belőle problémát, utólag firkantottak be minket.

Pezsgővel és trüffellel köszöntöttek minket, majd megnéztünk két filmet a kakaóbab termesztéséről és a csokoládé készítésről is. Jött a kóstolás, először pörkölt tört kakaóbabot, majd konsírozatlan és konsírozott csokoládét kaptunk.

Összesen 11 különböző vidékekről származó különböző minőségű (gyengétől a magas minőségig) csokoládét kóstoltunk meg, mindenből 1-2 pasztillányit, majd lenyitottak 3 szekrényajtót amiben a Harrer csoki manufaktúrában készített csokoládékból lehetett kóstolni összesen 22 ízből lehetett szemezgetni.

Majd csokiszökőkútba mártott gyümölcsöket kaptunk, végül egy pohár forró csokival zártuk a kóstolást.
Úgy érkeztünk, hogy a kóstolás után szeretnénk kipróbálni a süteményeiket, de a tömény csokiundor keresztülhúzta a számításainkat, ezért fordulhatott elő, hogy a kóstolás és vásárlás után taxit hívtunk és visszavitettük magunkat hotelba.
Pénteken a NYME látogatóközpontjában a Ligneumban jártunk. Fantasztikus az, hogy mi mindenre képesek az emberek a fa segítségével alkotni, rengeteget tanultunk és a már meglévő ismereteinket is szélesítettük. Utána pedig újra gyerekek lettünk... :D

És mivel Krisztiánnak nagyon megtetszett ezért elmentünk a Hidvégi Béla vadászkiállítására is. Erről túl sokat nem írnék, mert megszakad a szívem, ha csakarra a sok értelmetlenül legyilkolt állra gondolok. De azért lett egy-két szalonképes képünk is.

Végül vasárnap elterveztük, hogy felmászunk a Károly kilátóba. Befújtuk magunkat alaposan kullancsriasztó sprayvel és bevettük az erdőt. De csak jóformán az első kanyarig jutottunk, mert Krisztián kissé megijedt a dús aljnövényzettől (biztos tele van kullanccsal), ezért a Ciklámen tanösvényt jártuk végig.

A "félelmetes" kullancsos út

ez már a Ciklámen tanösvény

ahol még vadmálnát is találtunk

Összességében elég jól bejártuk Sopront, két alkalomtól eltekintve mindenhova gyalogoltunk, szóval legalább egy kevéske kalóriát el tudtunk égetni. Külön öröm volt számunkra, hogy egy esettől eltekintve minden alkalommal amikor megközelítettük a gyalogátkelőket, rögtön megálltak az autósok és intettek, hogy menjünk (máshol miért nem ilyen előzékenyek? - jó, jó persze tudom az már a nyugati határ, más az emberek felfogása, hozzáállása).

A vonatút viszonylag gyors és nagyjából kényelmes volt, csak azt nem értem miért áll szándékában a MÁV-Startnak, hogy kifagyassza az IC-n utazókat (amúgy is elég fagyos vagyok, de ez a hőmérséklet különbség még Krisztiánt is megviselte).

Eltelt 8 napban pihentünk, jókat ettünk, kirándultunk, úsztunk, minden megvolt ahhoz, hogy feltöltődjünk jó időre, hiszen egy ideig biztosan nem lesz alkalmunk, hogy szabadságra menjünk. A következő utazásunk pedig előreláthatólag 2014. júliusára datálható.