2015. június 7.

Az új járgány története

Nagy csalódásról kell beszámolnom nektek. 
A terhesség alatt külön posztot szenteltem a babakocsi kiválasztásának és leírtam, hogy hogyan találtuk meg a tökéletes babakocsinkat. Mivel a kiválasztott modell új bolti ára 120 ezer lett volna mindenestül így amellett döntöttünk, hogy használtan vesszük meg. Oda voltunk a boldogságtól amikor 70 ezerért megtaláltuk használtan, "kifogástalan" állapotban. Székesfehérvárra mentünk el apukámmal érte, egy borús délutánon egy panellakás elég gyéren megvilágított haljában néztük meg. Szupernek tűnt tényleg, kedves, jól szituált eladó elmondta, hogy ők az első tulajdonosok és csak 8 hónapot használták, mert jogger babakocsira váltottak, hogy amikor apa fut magával vihesse a kislányukat. Meg sem fordult a fejemben, hogy valami susmus van a dologban.
Amikor Gréta születése után elkezdtük használni, akkor láttuk, hogy kissé jobban napszívta a szövet, mint azt 8 hónap használat eredményezné. De nem kattogtunk rajta, mert a használatban ez semmiféle problémát nem okozott. Viszont amikor a mózeskosárról a sport részre váltottunk észrevettük, hogy az ülés háttámlájánál, a varrásnál a szövet kezd elengedni, közelebbről szemlélve pedig kiderült, hogy sufnituninggal otthon, kézileg már össze lett öltve nem túl szépen és ahogyan tapasztaltuk nem is tartósan. 
Teljesen összeomlottam. A szívemhez nőtt ez a kocsi, imádtam, hogy könnyű, könnyen lehet tolni, egy kézzel irányítható, hatalmas a bevásárlókosara, jó nagy és kényelmes Grétának és most ez történt vele. 
Átbeszéltük Krisztiánnal a dolgot, megvarratjuk és eladjuk (mi be is valljuk a hibát, nem leszünk olyan gerinctelenek, mint akik nekünk eladták), mert ha most nem adjuk el, akkor mire a csajszi kinő a babakocsizásból addigra már eladhatatlan lesz a 70 ezres kocsink.
Megszakadt érte a szívem (egyébként, ha újra kellene kezdenem megint ezt a márkát, típust venném meg, de kizárólag újonnan). 
Helyette rendeltünk egy új sport kocsit (most már nem rizikózunk használt kocsikkal). Az ABC Design új gyártmányú Circle Treviso 4 babakocsiját választottunk. Ezek nem olyan dizájnosak, mint a sima ABC Designok, viszont cserébe az áruk jóval barátibb, mert nem szívesen költenénk még egy vagyont babakocsira úgy, hogy Gréta habitusát ismerve már nem sokáig fogjuk tudni benne tartani.

Megérkezett a babakocsi, Krisztián seperc alatt összeszerelte, megnéztük, megcsodáltuk, kipróbáltuk. Ítélet:
- a Cobrához képet nagyon gagyinak tűnt, vékonyka kis vázszerkezete van (ez csak a látszat, satabil és masszív kocsi)
- nagyon egyszerűen összecsukható és kinyitható
-  kicsit furcsa a Cobra után, ami farnehéz volt, ez pedig orrnehéz babakocsi (az útpadkáknál rá kell lépjek a hátsó keresztrúdra, különben alig bírom megemelni a kocsi elejét)
- Grétának nagyon kényelmes, nekem viszont kissé kényelmetlen, mert nagyon kell figyelnem, hogy ne rúgjak bele a keresztrúdba
- nem valami könnyen irányítható,  egy nehéz monstrum a Cobrához képest (a Cobrát egy kézzel lehet irányítani és mindenfajta erőkifejtés nélkül lehet tolni)
- az alsó bevásárlókosara kissé gyenge, ezt nem lehet úgy megpakolni mint a Cobrát (azzal el tudtam intézni az egész heti nagy bevásárlást, ezzel max. 1 kg kenyeret, meg 1 l tejet tudok egyszerre hazahozni)
- a kerekei nem olyan hatalmasak, mint a Cobrának, de nem is olyan picik, mint az átlag sportkocsiknak így a rázósabb terepen sem akad el minden kis gödröcskénél, kátyúnál.


Ilyen volt a szakadt ülés
A szabó ilyen szépen helyrehozta az ülést

Az első kirándulás az új kocsival (Malomvölgybe)

Amikor megérkezett a kocsi, kipróbáltuk, használtuk rá kellett, hogy jönnünk, hogy ez hiába új, kicsire, könnyen összecsukható, de kényelmetlen mindkettőnknek Krisztiánnal és vásárlás szempontjából nagyon nem praktikus.
Valamint mivel közben a szabó gyönyörűen megvarrza a Cobra huzatát (ha nem tudnám hogy javított azt hinném, hogy ilyen a dizájnja) így mégis úgy döntöttünk, hogy megtartjuk.
A kiskocsit pedig utazáshoz fogjuk használni, a könnyű összecsukása miatt.

Konklúzió:
1. Ha használtan vesztek kocsit ne csak a kerekeket vizslassátok meg alaposan, hanem a szövet részt is vegyétek alaposan szemügyre.
2. Ha lehetséges természetes vagy minél erősebb lámpafénynél nézzétek át a kocsit.
3. Ha új kocsit vesztek, ne a netről kipróbálatlanul rendeljétek, hanem vegyétek a fáradtságot és menjetek el valamelyik bababoltba kipróbálni, tologatni, összerakni, szétszedni, hogy megkíméljétek magatokat a rengeteg későbbi bosszúságtól.

2 megjegyzés:

  1. Szia Barbi ! :) Látom Nektek sem egyszerű ez a babakocsi téma...de most már talán fixálódott a dolog :) és szuperül érzi majd magát a leányzó utazás közben :) Jah és természetesen Boldog Névnapot kívánunk Grétának !!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Adri!
      Nagyon szépen köszönjük a köszöntést, igazán nagyon figyelmes tőled, hogy eszedbe jutott Gréta névnapja! :)
      A babakocsi ügyet már lezártuk, sajnos a csajszi egyikben sem szeret utazni, állandósult a nyenyere séta közben ezért bevetettem a tuti titkos trükkömet, amivel jobb belátásra tudom Grétust téríteni (a kölesgolyót) :D Azóta már tényleg nagyrészt nyugisak a séták ;)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...