Fahéjas szilvalekvár

Az idei év befőzési lázának lezárásaképp szilvalekvárt készítettem. Annyira belelendültem a dologba, hogy háromszor is nekifogtam (az első adaghoz vettem a zöldségesnél a szilvát, a második és harmadik adaghoz, pedig Szomódról szedtünk igazi bio szilvát). Anyu szereti magában is, mi viszont jobban csípjük derelyébe és gőzgombócba töltve, ezért nem is kellett volna ennyit befőznöm, de aztán annyira belejöttem, és olyan jól sikerült az első adag, hogy nem tudtam leállni.
Persze bakik is történtek, mert azok nélkül nem teljes az élet, de már szinte furcsa lett volna, ha minden rögtön elsőre kalppol.

Fahéjas szilvalekvár

Hozzávalók:

szilva
cukor (a kimagozott szilva súlyának 30%-a)
fahéj

A szilvát megmostam kimagoztam (az első befőzéshez a zöldségesnél vásárolt adaggal jól megszívtam, mert olyan kemény volt, hogy a magja szana-szét vagdosta az ujjamat, ahogyan feszegettem ki a gyümölcsökből).
Magozás után lemértem és a szilva súlyának 30%-át adtam hozzá cukorban. Esetemben 3 kg szilvához 1 kg cukor (el lehet készíteni a szilvalekvárt cukor nélkül is, kevergetés nélkül, de én maradok a kitaposott úton és teszek bele).
Szóval a kimagozott szilvához cukrot adtam és fahéjat (1 ek), alaposan összekevertem, hogy a szilva levet eresszen és a cukor ne égjen rögtön oda az edény aljára, amint a tűzhelyre teszem.
Először magas hőmérsékleten felforraltam, majd visszavéve 2-3 -asra a tűzhely főzőlapját  lassan, (néha) megkeverve  elkezdtem főzni.
Első alkalommal elhibáztam, mert azt, hittem, hogy hűlés közben sűrűsödik majd (pedig nem is ez volt életem első szilvalekvár befőzése, csak elfelejtettem az utóbbi kimaradt években a főzés nyitját). De, NEM :(
Másnap mikor kivettem a száraz dunsztból döbbentem rá, hogy a szilvát nem lehet összehasonlítani a többi lekvárral.
Nem is tudom hogyan lehettem ilyen hülye, hiszen halványan az emlékeim között még él ahogyan a nagymamám az udvaron hatalmas üstben reggeltől estig kevergette a szilvalekvárt mire elkészült, nem is tudom miért gondoltam, hogy ami neki tizen óra alatt készült el, azt én majd 4-5 óra alatt megcsinálom.

A mama is így főzte a szilvalevárt, csak Ő nem ilyen csinos kis hímzett kötényben, hanem otthonkában

 Így másnap önthettem vissza az üvegekből a fazékba a lekvárt és főzhettem tovább, amíg rendesen besűrűsödött. Mert milyen is az igazán jó szilvalekvár? Hát olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál, a folyós állag ez esetben szóba sem jöhet (legalább is nálunk).
Szóval a kimagozott, cukrozott, fahéjazott szilvát elkezdtem főzni (rengeteg leve lett, inkább hasonlított szörpre, aminek a tetején gyümölcs darabok úszkálnak, mint lekvárra), ekkor még nem igazán kevergettem. Amikor a lé jó részét már elfőtte botmixerrel leturmixoltam (régen befőzés előtt ledarálták a szilvát), innentől kezdve sűrűbben kellett kevergetnem.
A tökéletes állagot akkor érte el, amikor sűrűn puffogott és köpködött.
A befőttes üvegekbe vizet öntöttem (1/4-éig) és a mikróba tettem őket a legmagasabb fokozaton 5 percre, így megoldottam a sterilizálást. A csíramentesítés után kiöntöttem az üvegekből a vizet és beléjük mertem a forró lekvárt, majd sebtiben rájuk tekertem a fedeleket és fejjel lefelé fordítottam őket 10 percre.
(Én mindig vákuumozással tartósítom a lekvárokat, nem használok tartósítószert és még soha sem romlott meg egyetlen üveg lekvárom sem.)
Ezután száraz dunsztba tettem őket (a gyerekszoba vendégágyának az ágyneműtartójába, pokrócokkal alaposan betakargatva), hogy lassan hűlhessenek ki.
A második adag lekvárból kifelejtettem a fahéjat, csak hogy ott is legyen valami baki, de ettől függetlenül hihetetlenül finom lekvárt sikerült befőznöm. Talán még a mama is büszke lenne rá.