Anett barátnőm kislánya Dorka ősszel kezdett el bölcsődébe járni (a módszertaniba). Azóta nagyon gyorsan fejlődik a kiscsaj, már egész mondatokban beszél, énekel, mondókázik, szóval nagyon jó hatással vannak rá a gondozónők, és a vele egyidős gyerekek is pozitívan hatnak rá.
Múlt héten elérkezett a pillanat, hogy Dorka ne csak a délelőttöket töltse a csoporttal, hanem az ebéd után ott is aludjon. Jó ötlet volt, mert ténylegesen látszott rajta, hogy élvezi, kipihenten kelt, szóval az élmény maximálisan pozitív. És itt jön a bökkenő ami minden kisgyerekes anyukát érint: ágyneműhuzatot kell bevinni a gyereknek. Óóó, már hogyan is lehetne ez probléma, hiszen otthon a szekrényben biztosan van még 1-2 garnitúra vésztartalék, de nem! Véletlenül sem tudja az anyuka otthonról a szekrényből megoldani a huzat kérdést, mert a bölcsődébe 1-1 db 70x100cm-es és 1-1 db 100x115cm-es méretűt kell vinni .
(Laikusan még nem szülőként kérdezem én- Honnan veszi a bölcsőde ezeket a méretű takarókat? -, mert szerintem ha én ilyeneket szeretnék, akkor sem tudnék sehol sem ezekben a méretekben vásárolni.)
Jött az ötlet felajánlom, hogy segítek, én még gyerek nélkül könnyen megtehetem, hogy este TV nézés közben elvarrogatok a kanapé sarkában. Anett talált egy Micimackós felnőtt méretű ágyneműhuzatot, amit a bátyja hozott a németektől, annak a takaró huzatát használtam fel, pont ki tudtam szabni belőle a 2 db huzatot. Kicsit lassan ment ugyan, mert varrógép híján kézzel nem tudok olyan gyorsan haladni, de a hétvégén elkészült a két huzat. (Csak egy kicsit csaltam, hétfőn, amikor már teljesen össze volt rakva mindkettő levittem a varrónőhöz, hogy a szegélyeket interezze el, ne kelljen még azokat is beszegnem. Meg is lettem dicsérve, hogy olyan szépen összeraktam, mintha géppel készült volna az egész.)
Így lett meg Dorka első bölcsis ágyneműhuzata (a váltással még egy kicsit várok, mert még fájnak az ujjaim a varrástól). Remélem örülni fog neki holnap.
2013. január 30.
2013. január 28.
Churros és forró csokoládé
Mint az előző bejegyzésemben említettem, most a farsangi időszakban megegyeztünk Krisztiánnal, hogy minden héten eszünk fánkot, midig különböző féléket (, mert ha rajta múlna mindig forgácsfánkot kellene sütni).
A múlt héten kicsit elcsúsztam, szombaton akartam készíteni, de aztán a bevásárlás, piacozás hazaérve főzés, mosás után már nem volt időm, mert indultunk Tatára, hogy beváltsuk Hugitól kapott karácsonyi ajándékunkat. Beliczai Balázs és Kiss Ádám tartottak stand-up estet a művelődési ház nagytermében.
(Tanulság 170 cm-nél magasabb ember ne akarjon beülni, csakis a legelső sorba, ott még talán emberi helyzetben tud ülni, hogy a térdeit nem kell a füléig felhúznia, a másik pedig, hogy télvíz idején csakis tundrabugyiban, bekecsben, és usankában szabad beülni bármilyen előadásra, mert télikabátban is majd megfagytunk). De az előadás összértékén mindez nem változtatott, nagyon élveztük. (Mégegyszer köszönjük Hugi :) !) Vasárnap pedig inkább varrtam, de erről majd később, szóval nem készült a múlt héten fánk.
Hogy pótoljam a hiányosságomat munka és bevásárlás után belevetettem magam, hogy Emőke receptje alapján elkészítsem ezt a spanyol fánkot a Churrost és Strawberry receptje alapján a forrócsokit.
Sajnos ezzel oda is lett (egyenlőre) a nagy újévi fogadalom is, hogy leadok 4 kg-t, de ki tudna ellenállni a friss meleg fánknak és a csodásan gőzölgő forró csokoládénak.
Churros
Hozzávalók:
- 2,5 dl víz
- 2 ek barna nádcukor
- csipet só
- 8 dkg vaj
- 15 dkg finomliszt
- 2 egész tojás
- 2 kk házi vaníliáscukor
Forró csokoládé
Hozzávalók:
- 2 ek keserű kakaópor
- 2 csapott tk keményítő
- 4 dl tej
- 1 dl tejszín
- 4 kocka (Tibi csoki)
- 4 csapott tk házi valíliáscukor
A fánkhoz a vizet a cukorral, a sóval és a vajjal felforraltam és hozzáadtam a lisztet. Fakanállal addig kevertem amíg egyetlen nagy gombóccá nem állt össze, és félretettem hűlni. Amikor már csak langyos volt hozzáadtam a tojásokat, a vaníliáscukrot és (gépi)habverővel addig kevertem, amíg teljesen egynemű nem lett.
Közben a forrócsokihoz a tejszínt a keményítővel és a kakaóporral csomómentesre kevertem, a tejet a vaníliáscukorral feltettem forrni, amikor a tej forrt egy 1-2 kanállal kivettem a forró tejből, fellazítottam vele a kakaós keveréket és beleöntöttem az egészet a maradék tejhez (megjegyzem, ha nem akarnék mindig mindent egyszerre csinálni, akkor nem futott volna ki kétszer is: először csak a tej, utána a forró csoki, megjegyzés magamnak, legközelebb nem a fánkok sütése közben kell készíteni a csokit). Itt már csak azt kellett megvárni, amíg rottyant egyet, már le is húztam a főzőlapról és beletördeltem a csokit.
Az igazi Churrost habzsákból nyomják ki csillagcső segítségével, a kommenteket olvasgatva azt szűrtem le, hogy mindenki az eldobható típust javasolta, mert abból egyszerűbb kinyomni a tésztát.
De nem én lennék a Csibe, ha nem velem történt volna meg, hogy már az első fél percben, amikor elkezdtem kinyomni a tésztát szétszakadt az egyszer használatos habzsák és orrán-száján ontotta magából a tésztát.
Azonnali változtatásra volt szükség, ( így nem lett ugyan csillag formája, de az ízén nem változtatott) kézzel 4-5 centis hengereket sodortam belőle és azokat sütöttem ki forró olajban amíg aranybarnák lettek. Kiszedés után azonnal fahéjas cukorba hempergettem őket és a forrócsokival tálaltam.
És az eredmény ugyan nem tökéletes formájú de ellenállhatatlan spanyol fánk, krémes és lágy forrócsokival.

2013. január 18.
Hurrá farsang - forgácsfánk
Idén még nem tudtam közzétenni semmit, mert mindenbe csak belefogtunk, de még semmit sem sikerült befejezni (megjegyzem, nem miattam).
Amivel viszont ténylegesen én maradtam el , az a farsangi időszak (Krisztián szerint) fénypontja a fánk. Az Ő személyes kedvence nagymamám forgácsfánkja, de megegyeztünk, hogy idén minden hétvégén más-más fajtát fogunk enni.
Forgácsfánk
Hozzávalók:
- 4 db tojássárgája
- 1 ek. rum
- 0,5 dl tej
- 10 dkg porcukor
- 1 csipet só
- 0,5 csomag sütőpor (6 gr)
- liszt, amennyit felvesz
Az utolsó sortól gondolom sokakat kiráz a hideg, hiszen szinte mindenkinek van legalább egy-két olyan családi receptje, amiben így adták meg nagyanyáink, dédanyáink, ükanyáink a mennyiséget, hogy egy gondolatnyi, amennyit felvesz, stb.
Ők annak idején már csak érzésből sütöttek, főztek és a legritkább esetben vették elő a kamra mélyéről a mérleget. Nem csak ezen múlik a dolog hiszen evőkanál és evőkanál között is van különbség, nem egyforma méretűek a tojások amiket használunk, tehát nem azonos mennyiségű szárazanyagot tudnak megkötni, és a liszt minősége, szemcsemérete is befolyásolja a végeredményt.
Most, hogy egy kis támpontot adjak a tojások L-es méretűek voltak, és a lisztet, pedig lemértem, pontosan 33 dkg ment bele, hogy már nem ragacsos, rugalmas (reszelhető keménységű) legyen.
A tojások sárgáját a rummal és a tejjel kikevertem, hozzáadtam a cukrot, egy csipet sót, és apránként hozzáadagoltam a liszttel elkevert sütőport.
Amikor már nem ragadt sem a kezemhez, sem a tálhoz, és nem volt már lágy a tészta, kiborítottam a szilikonlapra és 2-3 mm vastagságúra nyújtottam (akkor jó, ha minél vékonyabb, mert az olajban jelentősen megdagad és ha túl vastag nem sül át a közepe).
Derelyevágóval rombuszokat vágtam belőle, a közepükön hosszában bemetszettem, és a sarkát átbujtattam a közepén keletkezett lyukon.
Serpenyőben olajat melegítettem (elég melegnek kell lennie, hogy ne szívjon magába a tészta túl sok olajat, de nem lehet túl forró, mert a külseje megég, a belseje viszont nyers marad) szóval villanytűzhelyen 9-es fokozaton forrósítottam az olajat, egy kis tésztadarabbal ellenőriztem, hogy elég meleg, e, ha azonnal elkezd sisteregni, és feljön az olaj tetejére akkor már jó a hőmérséklete. Egyszerre csak 4-5 db-ot tettem a serpenyőbe, hogy ne hűtsék le túlságosan az olajat, és rögtön visszavettem a kerámialap hőfokszabályzóját 5-ös fokozatra. 1-2 perc alatt aranybarnára sütöttem az egyik oldalát, megfordítottam, hogy a másik oldala is megsüljön.
Kétféleképpen szeretjük, Krisztián porcukorral meghintve gazdagon házi baracklekvárral, én pedig még forrón fahéjas porcukorban megforgatva eszem szívesen. De mindegy is hogy hogyan, egy pillanat alatt kiüríti Krisztián a tálat (ha szerencsém van még én is kaphatok belőle).

2012. december 31.
2012-es év összegzése
Összefoglalom az ezévben velünk történt eseményeket:
- Megszabadultunk egy emberségből megbukott főbérlőtől.
- Krisztiánnal megvettük első közös lakásunkat.
- A barátok terén is sok változást hozott az év, akiket évek/évtizedek óta igaz barátainknak hittünk bebizonyították, hogy véletlenül sem azok.
- Viszont akikre nem is gondoltunk volna megmutatták, hogy vannak olyanok, akikre ténylegesen lehet számítani, nemcsak a jóban, hanem akkor is, amikor nagy szükségben vagyunk.
- Mostanra teljesen lakhatóvá is tettük a mi kis otthonunkat.
- Anett elcsábított spiningelni, és úgy megtetszett, hogy azóta is rendszeresen járok (már ha nem marad el).
- Néhány napot Visegrádon töltöttünk és egyszerűen imádtuk a kirándulást mindketten.
- Szeptemberben volt a 10. érettségi találkozóm.
- Krisztián nekikezdett első (reméljük siker) könyvének az Elindori Krónikáknak.
- Közös erővel kifestettük a gyerekszobát.
- Kifizettük mostanra teljesen a lakásátírási illetéket.
- Nem jutottunk el a győri adventi vásárba.
- Megvettük, befaragtuk és beállítottuk a kisszobába az első élő fenyőnket az első saját lakásba.
- Mindenki örült a karácsonyi ajándékoknak (legalábbis úgy láttuk).
Szóval összességében a pohár félig tele, mert ugyan nem mindig volt könnyű, de végigcsináltuk, haladtunk is előre nem csak toporogtunk egy helyben. Így lezárásként mondhatom, boldog évet zárunk.
Mindenkinek nagyon Boldog, Szeretetben-, Egészségben-, Vidámságban gazdag Új évet kívánok!

2012. december 23.
Karácsonyi finishben - zserbó
Már majdnem mindennel elkészültem, a habkarikák kiszárítva, a mézeskalácsok kidíszítve, a karácsonyi darálósok a dobozban , a stollenek a kamrában pihennek, kisültek a bejglik és Krisztián abszolút kedvence a zserbó, ma elkészült a lilahagyma lekvár és a párolt káposzta, fő a húsleves és épp a sütőben száradnak a diós zongorabillentyűk. Holnap már csak a kacsacombokat kell kisütnöm és a hagymás törtkrumplit kell elkészítenem.
Amit viszont ma megosztok az a zserbó receptem (vagyis én is csak véletlenül találtam rá), Dacota húga Banni kísérletezte ki, Krisztián és az ismerősök egybehangzó véleménye szerint tökéletes,
ami viszont elengedhetetlen a tökéletes végeredményhez, a jó recept mellett a jó minőségű alapanyagok.
Zserbó
Hozzávalók:
- 65 dkg finomliszt
- 3 db tojássárgája
- 15 dkg porcukor
- 30 dkg vaj
- 3 dkg élesztő
- 1 csipet só
- 4 ek tejföl
- 1dl tej
- 40 dkg darált dió
- 15 dkg cukor
- 3 kk őrölt fahéj
- házi baracklekvár (nekem több, mint 1 üveg 750 ml-es befőttesüvegnyi került bele)
- Dr. Oetker étcsokoládés tortabevonó
A vajat megolvasztottam a mikróban és mikor már nem volt forró belekevertem a tojássárgákat és a cukrot. Az élesztőt egy csipet cukorral a hideg tejbe morzsoltam. Egy nagy tálban összegyúrtam minden hozzávalót és fél órára a hűtőbe tettem pihenni. Miután a vaj eléggé visszadermedt a hidegben, a tésztát 4 egyenlő részre osztottam. 35x23 cm-es zománcos tepsiben szoktam sütni, így se zsírozni, se lisztezni nem szoktam, mert a sütés végeztével minden gond nélkül kicsusszan belőle. Az első adag tésztát kinyújtottam és belesimítottam a tepsibe, ezt jó gazdagon megkentem a nyáron eltett baracklekvárral megszórtam a darált dió és cukor harmadával és 1 kk őrölt fahéjjal, erre került a következő kinyújtott tésztaréteg, lekvár, cukor, darált dió, fahéj és ugyanez a rétegzés mégegyszer. Végezetül kinyújtottam az utolsó tészagombócot és szépen a süti legtetejére rendezgettem, a kilógó részeket oldala betűrtem és végezetül a tetejét villával jó pár helyen megszurkáltam, hogy a keletkező gőz távozni tudjon. 200°C-ra előmelegített sütőben alsó-felső sütésen 35 perc alatt szép barnára sütöttem. Amikor elkészült, vágódeszkára borítottam, onnan pedig egy tálcára, így újra a teteje került felülre. Egy éjszakát pihenni hagytam, hogy teljesen ki tudjon hűlni, és csak másnap reggel voltam be a tetejét csokoládéval. (Elvileg egy-két napot pihennie kellene, de nálunk szinte rögtön muszáj felvágni, amint megszilárdul a tetején a csoki.)

2012. december 22.
Az elmaradhatatlan bejgli
Nem is lenne az igazi a karácsony bejgli nélkül, ugyan sok féle verziója létezik, nálunk csak a hagyományos mákos, diós variáció állja meg a helyét. Sok háziasszony rémálma ez a tipikusan karácsonyi sütemény, mert vagy nem lesz elég márványos a teteje, vagy szétreped sütés közben, vagy a szeletelés közben hullik darabjaira. Sajnos ezt a receptet nem drága nagyikámtól tanultam (az övé egy szimpla élesztős tészta volt és nem igazán volt nagy keletje), Varga Gábor receptje viszont nagy sikert aratott, pont ahogyan a " nagy könyvben" meg van írva, omlós tészta, sok töltelékkel tökéletes ízharmóniával.
Bejgli
Hozzávalók (4 db fél kilós rúdhoz):
Tésztához:
- 52 dkg finomliszt
- 15,6 dkg vaj
- 10,4 dkg sertészsír
- 5,2 dkg porcukor
- 2 csipet só
- 0,8 dkg friss élesztő
- 3 db tojás sárgája
- 104 ml tej
Diótöltelékhez (2 db rúdhoz):
- 27,2 dkg dió
- 11 dkg kristálycukor
- 4 dkg méz
- 0,6 dkg őrölt fahéj
- 81 ml tej
- 1 db citrom reszelt héja
- 1 db narancs reszelt héja
Máktöltelékhez (2 db rúdhoz):
- 27,2 dkg darált mák
- 11 dkg kristálycukor
- 4 dkg méz
- 0,6 dkg őrölt fahéj
- 81 ml tej
- 1 db citrom reszelt héja
- 1 db narancs reszelt héja
Kenéshez:
- tojássárgája
- tojásfehérje
Kicsit előre dolgoztam, a tölteléket előző nap leforráztam, azért, hogy biztosan hideg legyen. A tejet a cukorral és a mézzel felforraltam és leforráztam a hozzávalókat vele. Teljesen simára kevertem és amikor kihűlt fóliával letakarva betettem a hűtőbe.
Következő nap készítettem el a tésztát, egy nagy tálba mértem a lisztet, a vajat, a zsírt, a cukrot, a sót és elmorzsoltam őket.
Egy kisebb tálkában a (hideg) tejet, a tojássárgákat, és az élesztőt simára kevertem. Ezt a tejes keveréket a lisztes morzsához öntöttem és összedolgoztam (mivel ez egy ez egy omlós tészta épp csak addig szabad "gyurmázni" ameddig össze nem áll). Amikor összeállt a tészta négy 25 dkg-os darabra osztottam és fóliával letakarva egy órára a hűtőbe tettem.
Amikor a tészta kellően hideg lett egyenként kinyújtottam őket nagyjából 21x28 cm-es téglalapokká és a tészta súlyának megfelelő tölteléket oszlattam el rajta (a szélein 1-1 cm-t szabadon hagytam) vagyis 25 dkg-nyit. Ezután a két rövidebbik és az egyik hosszabbik oldalán a szabadon hagyott részt ráhajtottam a töltelékre, és egy szintbe nyomkodtam a töltelékkel. A már behajtott hosszabbik oldala felől szorosan feltekertem és sütőpapíros sütőlemezre tettem. Lekentem tojássárgájával, betettem a hűtőbe és szigorúan megvártam amíg teljesen megszáradt, utána pedig lekentem a tojás fehérjével is.
Egy éjszakán át a hűtőben kelesztettem, másnap 20 perccel a sütés előtt kitettem a konyhapultra, hogy picit átmelegedjen a tészta. 200°C-on 15 percig sütöttem, aztán 190°C-on még 10 percig.
Kihűlés után vékonyan szeleteltem.

2012. december 18.
Darálós újragondolva - karácsonyi diós-, mákos darálós
Gyermekkoromban nagyon sok időt töltöttem a nagymamánál Szomódon. Csodálatosak voltak ezek az évek, igazi mesevilágot varázsolt nekem, hogy önfeledt és boldog gyerekkorom lehessen. A legemlékezetesebb mégis az, ahogyan együtt sürögtünk-forogtunk a konyhában és együtt sütöttünk-főztünk. Ilyenkor úgy érezhettem, hogy azért sikerült olyan finomra az ebéd és a süti, mert én segítettem az elkészítésében. Nagyon sok mindent tanultam az én drága nagyikámtól, és mégsem adhatta át minden tudását időben.
Gyerekkorunk egyik nagy kedvence a darálós (szerintem nagyon sokan emlékeznek rá), olcsó, kiadós és roppant egyszerű elkészíteni. (Milyen finom is volt egy nagy bögre habos-főzött kakaóval...)
Most hogy nyakunkon a karácsony kicsit újragondoltam ezt a receptet és ezt is bebugyoláltam egy ünnepi köntösbe, hogy legyen itthon valami ropogtatnivaló.
Karácsonyi diós-, mákos darálós
Hozzávalók:
Diós kekszhez:
- 30 dkg liszt
- 15 dkg darált dió
- 13 dkg porcukor
- 13 dkg vaj
- 9 g sütőpor
- 2 db egész tojás
- 1 ek házi vaníliáscukor
- 1 narancs reszelt héja
- 1 citrom reszelt héja
- 0,5 kk őrölt fahéj
Mákos kekszhez:
- 30 dkg liszt
- 15 dkg darált mák
- 13 dkg porcukor
- 13 dkg vaj
- 9 g sütőpor
- 2 db egész tojás
- 1 ek házi vaníliáscukor
- 1 narancs reszelt héja
- 1 citrom reszelt héja
- 0,5 kk őrölt fahéj
A kekszek hozzávalóit ízenként külön összegyúrtam, a darálóra ráapplikáltam a süti "előtétet" és ledaráltam a tésztákat. 5-7 centis rudakat csíptem le a kitekert tésztacsíkból, sütőpapíros tepsire tettem és 200°C-os sütőben, alsó felső sütésen 10-12 perc alatt kisütöttem őket.
Jobb lett, mint ahogyan azt előtte gondoltam, igazi karácsonyi illat és íz, olcsón, egyszerűen és gyorsan.

2012. december 17.
Karácsonyfadíszek készülnek 2. - mézeskalács
Nagyon rohan az idő, pedig olyan sok mindent szerettem volna még készíteni karácsony előtt. Miután elkészült két hatalmas adag habkarika és sütöttünk puha mézeskalácsot Anettel és Dorkával, már itt az ideje, hogy nekiálljak a keményebb, formatartóbb mézeskalács fenyődíszeknek is. Moha receptje alapján készítettem, és nem is csalódtam a tésztában.
Mézeskalács
Hozzávalók:
Tésztához:
- 50 dkg liszt
- 10 dkg porcukor
- 2,5 dkg szódabikarbóna
- 2 tk mézeskalács fűszerkeverék
- 25 dkg virágméz
- 6 dkg vaj
- 2 db tojás
Írókához:
- 1 tojásfehérje
- 20 dkg porcukor
- 2 csapott ek keményítő
- 1 tk citromlé
A mézet a vajjal mikróban megmelegítettem, és a többi hozzávalóhoz öntöttem, alaposan összegyúrtam, a méztől eléggé ragacsos volt, de nem engedtem a kísértésnek, hogy még tegyek hozzá lisztet.
Zárható tetejű műanyag dobozban a hűtőbe tettem egy éjszakára. Másnap mikor kivettem fantasztikusan jól dolgozható, formázható állaga lett ezért gyorsan lisztezett szilikonlapon 4 mm vastagra kinyújtottam és mindenféle kiszóróformákkal kiszaggattam.
Előmelegített 180°C-os sütőben alsó-felső sütésen 7 percig sütöttem őket (szintén nagy volt a csábítás, hogy bekapcsoljam a hőlégkeverést és egyszerre betegyek 3 tepsinyit, de végül sikerült megállnom).
Rácson hagytam kihűlni, és csak másnap kezdtem díszíteni. És itt elkövettem az első bakit, mégpedig, hogy a régi családi recept szerint állítottam össze az írókát. Egy tojásfehérjéhez annyi porcukrot kevertem, hogy olyan sűrű legyen, hogy már ne follyon le a kanálról. Jó kemény lett, megfájdult a kezem miközben díszítettem, ráadásul pont a keménysége miatt nem terült szépen és elég szögletesen került a mézesekre, úgyhogy szánalmas fél óra gyötrődés után félretettem (kicsit el is ment a kedvem tőle, de most már muszáj volt megcsinálni, ha már kisütöttem). Aztán ma nekiálltam újra, most már az írókát is Moha receptje alapján készítettem, ez pedig a tökéletes megvilágosodást jelentette. Az írókának ugyan sűrűnek de folyósnak kell lennie, így gyönyörűen formázható, szépen terül és még véletlenül sem lesz szögletes.
Szóval a tojásfehérjét tálas mixerbe tettem és alacsony fokozaton elindítottam. A porcukrot és a keményítőt összekevertem és kanalanként elkezdtem hozzáadni a tojáshoz (nem kellett hozzá az összes, csak kb. 17 dkg, mert ugye minden tojás más-és más méretű), végezetül a citromlevet kevertem hozzá. Sütőpapírból tölcsért csavartam a kisebbik fele 1-2 mm átmérőjű lett. Ebbe kanalaztam a tojáshabot, a végét visszahajtottam és állandó nyomással, igyekezve, hogy a szálat ne tegyem le díszítgettem a formákat.
Egy kicsit sem lettek tökéletesek, de egy kis gyakorlással még fejlődhetek.

2012. december 16.
Adventi félidő - Stollen
Minden évben megfogadom, hogy jövőre másként lesz, időben belekezdek az ajándék vásárlásba, készítésbe, csomagolásba, már időben kitalálom a karácsonyi menüt és összeírom a sütni valókat (amiket természetesen szépen ütemezve időben elkezdek megsütni).
De valamiért ez minden évben egészen máshogyan alakul, mint ahogyan az előtte elterveztem.
Így történt meg az, hogy elmaradtam a Stollen sütéssel (aminek már becsomagolva legalább egy hete kellene a kamra polcán pihennie, ehelyett formatartó mézeseket sütöttem és még mindig a díszítéssel bajlódok). Nálunk ez elmaradhatatlan sütemény, anyuval egyenesen imádjuk a jó kis fűszeres illatát, a gazdag tésztáját és a többiek is szívesen majszolják el reggelire a kakaóhoz, kávéhoz.
Ezt a Drezdai kalácsot Varga Gábor receptje alapján készítem három éve, tökéletesen bevált, nem is váltanék másra (össze sem hasonlítható a boltban kapható silány "utánzatokkal").
Drezdai kalács avagy Stollen
Hozzávalók:
- 15 dkg mazsola
- 3 ml rum
- 50 dkg finomliszt
- 1 dkg házi vaníliáscukor
- 10 dkg porcukor
- 5 dkg élesztő
- 2,1 dl tej
- 20 dkg vaj
- 1 db tojás
- 7 dkg mandula (egész)
- 17 dkg kandírozott gyümölcs (én citrom-, narancshéjat és gyömbért szoktam beletenni)
- 1 csipet só
- 0,5 tk őrölt fahéj
- 0,5 kk őrölt szegfűszeg
- 0,25 kk őrölt szerecsendió
- 1 db citrom reszelt héja
- 1 db narancs reszelt héja
Díszítéshez:
- 7,5 dkg vaj
- 7,5 dkg porcukor
Szombaton épp a munkaidő végén telefonált Anett, hogy menjek át egy kicsit vigyázzak Dorkára, így volt még háromnegyed órám, hogy miután hazaértem bedagasszam a Stollent. A mazsolát langyos vízbe, és a rumba áztattam, a tejet meglangyosítottam, belekevertem a cukrot és belemorzsoltam az élesztőt.
Egy nagy tálba mértem a lisztet és összekevertem a sóval. A vajat megolvasztottam , közben a kandírozott gyümölcsöket és a mandulát apróra vágtam. Amikor a vaj már folyós volt, de nem forró, hozzáadtam a tojást, a fűszereket, belereszeltem a citrom és a narancs héját és alaposan összekevertem.
Ezt a keveréket hozzáadtam a liszthez, majd a közben felfutott élesztőt és összedolgoztam a tésztát.
A nagy mennyiségű vajtól ruganyos, "olajos", de mégsem ragacsos tésztát kaptam, végezetül a lecsöpögtetett mazsolát, az összeaprított kandírozott gyümölcsöket, és a mandulát dolgoztam bele.
Kelesztőtálba tettem, letakartam és félretettem, hogy duplájára keljen mire hazaérek Dorkától.
Elég másfél óra a kelesztésre, de mivel nagyjából tudtam, hogy ennyi időn belül nem érek haza ezért kevésbé meleg helyre tettem (az ablak mellé), hogy egy kicsit lassítsam a folyamatot.
Kb. két és fél óra múlva értem haza, akkorra gyönyörű szép nagyra nőtt a kalács. Jól átmozgattam, átgyúrtam és kétfelé vettem (okulva az előző évek bakijaiból, mert nagyon terül a tészta sütés közben). Oválisra nyújtottam, a sodrófával a közepén egész hosszában elvékonyítottam és az egyik oldalát ráhajtottam az elvékonyított részre a két kalács elfért egymás mellett egy sütőpapíros sütőlemezen. 175°C-ra előmelegített sütőben alsó-felső sütésen kb. egy óra alatt megsültek. Még forrón gyorsan rácsra tettem őket, lekentem olvasztott vajjal, jó alaposan megszórtam a porcukorral és így hagytam kihűlni. Amikor már kicsit sem voltak langyosak celofánba csomagoltam (szintén a bakikból tanulva, nem jó a folpakk, mert nem szellőzik és "ráizzad" a porcukor a kalácsra) és betettem a kamrába őket pihenni (összeérni) karácsonyig.

2012. december 13.
Képeslapok
Karácsonykor csak a szűk családon belül szoktunk ajándékozni, viszont képeslapot mindenkinek küldünk, még a távolabbi rokonoknak is.
Idén is leültünk összeszámoltuk, hogy hányat kell írnunk, majd elindultunk hogy beszerezzük a képeslapokat.
Már említettem, hogy nem vagyunk igazán azok a típusok akik a "fogukhoz verik a garast", de kisebbfajta szívrohamot kaptam, amikor összeadtuk, hogy mennyibe kerülne mindez (nem is beszélve még a postaköltségről).
Az inspirációt Csorba Anita blogja adta.
Tulajdonképpen nem volt hozzá szükség másra csak bordó kartonra, fenyőzöld színespapírra, ragasztóra, némi fehér másolópapírra, ollóra és türelemre.
Ugyan nem lettek olyan tökéletesek, mintha a boltban vettük volna meg, de nekünk tetszik, mert saját kézzel szívből-szeretetből készült.

2012. december 8.
2. adventi hétvége
Már régen elhatároztuk, hogy december 8-án elmegyünk Győrbe az adventi vásárra, kicsit ráhangolódunk az ünnepre, forraltborozunk, és vásárolunk. Verával is megbeszéltük, hogy a rövidre sikerült osztálytalálkozót kiegészítjük és ott találkozunk.
Aztán szombaton minden összeesküdött ellenünk: Vera lebetegedett, az idő pedig elég zimankósra fordult, így Krisztián a mi utazásunkat is lefújta.
Hüpp-hüüp, kicsit elkeseredtem, de ha már így alakult ne töltsük tétlenül a délutánt felrajzoltam a kisszoba falára a mintát (ha minden jól megy a jövő heten sikerül kifestenem), Krisztián pedig megörülve a nyugalmas 2-3 óra szabadidőnek folytatta az írást, amit az utóbbi időben kissé hanyagolt (részleteket az Elindori Krónikákon olvashattok).
Egész büszke vagyok, jól ment a dolog, de majd a festés után adja meg a szoba igazi "díszét", képet is majd csak akkor fogok feltölteni.
Hogy mégse maradjon el az adventi hangulat, az Árpád téri vásárra mentünk le, mert bármekkora legyen is a hideg negyed óra alatt haza tudunk gyalogolni.
Anett és Dorka is csatlakozott hozzánk, nem maradtunk sokáig mert Dorka megunta, mi felnőttek meg megfagytunk. Még kép sem készült, mert csak a forralt boros poharakra állt csak rá a kezünk (egyikünk se nagy piás, de így elviselhető volt a zimankó).
Meg kell hogy jegyezzem, most hogy felújították a teret kultúrált környezetben pakolhatnak ki az árusok a sok nézelődő már nem egy zsebkendőnyi területen kénytelen összetaposni egymást, az egyetlen hátrány, hogy az ablaknyitás már nem olyan látványos, mint az előző években, amikor az okmányiroda ablakait díszítették (és még egy: a forraltbor egy év alatt a duplájára drágult, és idén még bögre sem járt hozzá).
De a győri adventezést nem adjuk fel, jövő hét vasárnap újra megpróbálkozunk vele.

2012. december 3.
Salsa
Most szombaton kellett ledogozni előre december 31-ét, munkaidő kedvezmény ide vagy oda rövid az idő, hogy megoldjuk a hétvégi nagytakarítást, nagybevásároljunk (mert mostanában Krisztián igazi hősként jön velem és cipekedik helyettem, hogy kímélje a hikomat, fájós hátamat), főzzek, mossak (és milyen jó lenne, ha egy szusszanásnyi pihenés is beleférne ebbe a megrövidült másfél napba).
Annak ellenére, hogy rövidebb idő állt rendelkezésünkre, mint más hétvégéken, történtek csudajó dolgok is, pl. Krisztián önként és "dalolva" jelentkezett, hogy eljön velem a moziba a Twilight sorozat befejező részére, szombat este Zoli barátunkkal X-faktor (leginkább hallgatása) közben Carcassonoztunk (egy kört én nyertem).
Van egy dolog aminek, nem igazán tudok ellenállni, diéta ide vagy oda, egyszerűen ha elkezdem alig tudom abbahagyni a szombat esti tévézés közben: a tortilla és a salsa.
Tortillából a boltit szoktam venni, nem pepecselek vele itthon, viszont a salsa az saját gyártmány (még nem volt ember, aki kóstolta, ne cuppant volna rá rögtön a tálra, hiába nem szerette korábban a csípős ízeket, vagy éppen soha sem volt hajlandó megenni a paprikát).
Salsa
Hozzávalók:
- 1 nagy doboz (1/2 l) paszírozott paradicsom
- 1,5 dl víz
- 3 db hegyes erős paprika
- chilipaprika ízlés szerint (én most azt hiszem legalább 3-at tettem bele, persze előfordul hogy kevesebb)
- 2 db közepes vöröshagyma
- 2 db jalapegno chilipaprika
- 4 dkg cukor
- 1 csipet só
- 2 kk ecet (10%-os)
Tulajdonképpen roppant egyszerű elkészíteni, a paprikákat és a hagymát kockákra vágtam (kezdetben gumikesztyűt húztam ehhez a veszélyes művelethez, ma már egy darab papírtörlő elég hozzá, hogy kivédjem a "őrjöngő sikítozást", mikor megdörzsölöm a szemem), egy kis lábasba beletettem minden hozzávalót. Közepesen meleg főzőlapon 40-45 perc alatt megpuhulnak a paprikák, és besüsüsödik a paradicsomszósz (saját káromon tanultam meg, hogy a mártogató illetlen és "köpköd", ezért szigorúan mindig a főzés elején ráteszem a fedőt, elkerülvén az órákon át tartótakarítást a főzés végeztével). Kis befőttesüvegekbe porcióztam és miután kihűlt rácsavartam a tetőket (hűtőben 2-3 hétig is eláll, ha ezalatt az idő alatt el nem fogy).
Hidegen (melegen lehetetlen megenni - szerintünk) chipshez, tortillához, mi még szendvicsbe is szoktunk néha tenni, de remekül megy a csirkés burritomhoz is.
Vasárnapra is meglett a program, Anett már korábban mesélte, hogy kipróbálta Limara pizzáját és milyen nagy sikere lett náluk, nos Krisztiánnak pizzázhatnékja volt, úgyhogy én is nekiláttam és begyúrtam fél adag tésztát, mivel mi ropogósan szeretjük, ezért a liszt 1/5-e helyett búzadarát tettem hozzá. 2 db kb. 22-25 centis vékony, ropogós tésztájú pizzánk lett, egy walczer és egy magyaros. A nagy ízpróba után egyöntetűen eldöntöttük, hogy még sokszor fogjuk használni ezt a receptet.

2012. november 29.
Kezdődik az adventi készülődés
Nagyon szeretem az évnek ezen időszakát (ellentétben Krisztiánnal), mert ilyenkor áthat a közelgő ünnep hangulata, a készülődés, várakozás, belengi a lakást a szegfűszeg, fahéj és narancs illata. Szerintem egyszerűen mesés (igen, igen tudom kissé gyerekes tudok lenni). Mivel első most lesz advent első vasárnapja (naívan azt hittem, hogy még semmivel sem késtem el) elhatároztam, hogy itt az ideje elkészíteni az adventi koszorút.
A hobbi boltban aztán csalódottan eszméltem föl, hogy már mindent leraboltak a polcokról, se gyertya, se díszek, se koszorú alap. Az OBI-ban aztán kaptam gyertyát és drótot a díszek kötözéséhez, de koszorúból már csak a 30 centis szalma volt amit túl nagynak ítéltem (utólag belegondolva, még szerencse, hogy nem vettem meg). Kicsit csalódott is voltam, hogy ez nem nagyon akar összejönni.
Nem is gondoltam volna, hogy a végén Krisztián segít rátalálni a jó megoldásra, felhívta a figyelmemet arra, hogy Kodály téren a virágboltban is biztosan lehet kapni koszorú alapot.
Eredetileg türkiz-csokibarna összeállítást szerettem volna, de Krisztián leszavazta így győzött a lime-csokibarna együttes.
Amikor a virágbolt elé értem elállt a lélegzetem, kreatív, ízléses, hatalmas választékkal fogadott. Koszorú alapból egyből 6 féle volt kitéve, és egyből tudtam melyik az amit meg kell vennem.
Minimalista lakáshoz, minimál koszorú dukál. Így lett ez a végeredmény.
2012. november 28.
Mézesezés Anettel és Dorkával - rögtön puha mézeskalács
Anettel már egy ideje beszélgetünk arról, hogy a bölcsődén kívül milyen dolgokat lehetne együtt csinálni Dorkával, amit mindenki élvez és még emlék marad. Többek között az egyik ötlet a mézeskalács készítés volt, hiszen a gyúrmázás már neki is megy (nem lesz baja, ha belekóstol) és valószínűleg a kiszúróformák használata sem okozna neki gondot, hiszen már nagyon ügyesen használ a környezetében minden tárgyat. Amellett, hogy a kiscsaj ügyesedik, fejlődik, erősödik az anya-lánya kötődés is hiszen a játékon kívül most valami mást is együtt csinálhatnak, és ez a kiindulási alapja a későbbi mókás-munkának, szerepjátékoknak.
Szuper dolog a mézeskalács sütés, mert remekül felhasználható karácsonyfa díszítésre, lakás dekorálásra, adventi koszorúnak, csak egy a bibi, a jó, formatartó darabokba beletörhet az ember foga. A tészta ugyan az idő előrehaladtával puhul, de így is heteket kell várni (sokan ezért sütik meg december elején, hogy karácsonykor ehessenek belőle), hogy fogászati kezelés nélkül majszolhassunk egy-két mézit, angyalkát vagy hópelyhet. Még kb. 5 évvel ezelőtt találtam meg egy receptfüzetben a megoldást, így azóta, ha csak enni szeretnénk, és nem dísznek használni mindig ez alapján készítem.
Puha mézes
Hozzávalók:
50 dkg finomliszt (ebből 12 dkg lehet teljes kiőrlésű)
2 dkg sütőpor
25 dkg méz
15 dkg porcukor
2 tojás sárgája
1 egész tojás
8 dkg vaj
fél citrom leve
1 ek mézes sütemény fűszerkeverék
A hozzávalókat alaposan összedolgoztam (nem kell megijedni tőle, irgalmatlanul ragacsos marad, véletlenül sem szabad még lisztet keverni hozzá, hogy az állaga javuljon), ilyenkor csak egyet lehet tenni, letakartam folpakkal és betettem a hűtőbe pihenni, általában csak egy éjszakát hagyom, de most csak délután tudtam Anetthoz és Dorkához látogatóba menni, mert hétköznap lévén várt a munka, így ráhúztam egy kicsit az állagjavításra.
Hazaérve gyorsan összekaptam a cókmókot (a behűtött tésztát, a kiszúróformákat, és némi sütőpapírt) és sovány malac vágtában elviharoztam Anetthoz, hogy még a sötétség beállta előtt nekikezdhessünk a mókának.
Az elején még Dorka lelkesedése is nagy volt, válogatta a formákat (a mackó volt a kedvenc), sormintát ütött beléjük, és néhányat sikerült is kisüthető állapotban félretenni. 10 perc után feladta a nyomkodást, a végén a "játék" Anettre maradt (mert a romokat általában mindig anya takarítja el). A következő alkalommal már biztosan ügyesebben fog menni és talán egy picit tovább fogja bírni cérnával a kiscsaj.
Hazaérve én is elővettem a maradék tésztát, fél centi vastagra nyújtottam és kiszúrtam a formákat.
Előmelegített 165°C-os sütőben, alsó-felső sütésen 15 perc alatt szép világosra sültek volna, ha nem felejtem bent a sütőben őket, így a végeredményt most nem fotóztam.
![]() |
| Micimackó kiszúrása közben |
![]() |
| A remekművek |

| És az itthon készültek |
2012. november 24.
A nagy nap - pándi meggy torta
Elérkezett anyu életében az 50. születésnap. Én, mint a gyerek (valószínűleg) elfogult vagyok, de szerintem nagyon jól tartja magát, mind gondolkodásban, mind kinézetben jó pár évet letagadhatna. Diákkoromban még sokat viccelődött azzal, hogy ha megkérdezik, hogy mennyi idős az anyukám, mondjam azt, hogy 25 éves (Lehet, hogy nem is viccnek szánta?).
De ezt szerintem nem kell titkolni, letagadni, vagy szégyellni. Hiszen azt az 50 évet meg kellett érni, átélni, hol örömben és boldogságban, hol szegénységben és szűkölködésben, most az övé 50 év bölcsessége, tapasztalata és a mi tiszteletünk.

És, ha már anyu szülinapja, akkor legyen természetesen az ő kedvenc tortája is, a Pándi meggy. Néha egy-két hétvégén a Bartha cukrászdából szoktak maguknak venni néhány szelet sütit, ami között mindig van egy Pándi meggy anyunak. Tényleg nagyon finoman sütnek (ez nem a reklám helye), de igencsak borsosak az áraik, így inkább a macerásabb megoldást választottam, az otthoni sütést.
Reméljük nagyot nem hibáztam, hiszen az interneten nyilvánosan bárhol megtalálható az eredeti recept, bár elsőre sikerült egy hiányosan megírt alapján nekikezdenem, de szerencsére feltűnt útközben, hogy valami nem stimmel, ezért gyorsan kikerestem a tényleg "eredetit", a többi már csak rajtam múlt.
Pándi meggy torta
Hozzávalók:
Piskótához:
- 3 db tojás
- 17 dkg cukor
- 14 dkg meggy (jelen esetben az évszak miatt mirelit)
- 2 ek tej
- 1 dl étolaj
- 7 dkg vaj
- 19 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- 2 csipet fahéj
- fél citrom leve és reszelt héja
Alapkrémhez:
- 2 dl tej
- 8 dkg cukor
- 5 tojás sárgája
- 7 dkg fehér csokoládé
- 15 dkg mascarpone
Meggykrémhez:
- 36 dkg meggy (szintén mirelit)
- 2 dl meggylé
- 3,5 dkg vaníliás pudingpor (én ezt étkezési keményítőre cseréltem, pontosan 2 púpos ek-nyi lett)
- 7 dkg cukor
- fél citrom reszelt héja
- negyed citrom leve
- 2 csipet fahéj
- 6 ml Cherry brandy (ezt kihagytam, mert 6 ml miatt nem akartam venni egy egész üveggel)
Betöltéshez:
- 1 rész étkezési zselatin és 6 rész vízkeverékéből 4 dkg (nekem ez egész pontosan 1 ek zselatin és 6 ek víz lett)
- 20 dkg tejszín felvert habja
Díszítéshez:
- 2 dl tejszín
- meggy
- pörkölt darált dió
- marcipán levelek
- csoki lapocskák (sajnos ezt sem kaptam, úgyhogy itthon készítettem el 8 dkg étcsokiból és 1 ek étolajból)
A tésztához a tojások sárgáját a cukorral folyamatos kevergetés mellett vízgőzön "csípősre" melegítettem (nagyon kell vele sietni, mert ha nem kavarja az ember lánya elég gyorsan, akkor rántotta lesz belőle). A meggyet robotgépbe tettem és darabos péppé zúztam, majd összekevertem az olajjal, vajjal, tejjel és citrommal. A tojások fehérjét közben kemény habbá vertem. A tojássárgás krémet, a meggyes elegyet és a tojásfehérje habot lazán összeforgattam. Végül a száraz hozzávalókat szitáltam bele és széles mozdulatokkal kevertem a tojásos masszába.
A lapok vékonysága miatt nem lehet egyben megsütni és aztán háromba vágni. Nekem viszont nincsen 3 db egyforma méretű kapcsos tortaformám, nem beszélve arról, hogy, ha lenne akkor sem férne be egyszerre mind a sütőbe. Így jött a házi praktika 1 sütőlemezzel, 2 tepsivel, 3 csík szilikonos sütőpapírral, egy ceruzával és némi ügyeskedéssel. A sütőpapírokra rátettem a tortaforma alját, ceruzával körberajzoltam és megfordítva a tepsikbe, sütőlapra tettem őket. A masszát 3 felé osztottam és a megrajzolt körökbe simítottam, így tettem be a sütőbe (szégyenszemre hőlégkeverésre állítottam, mert csak így sülhetett meg egyszerre a 3 lap anélkül, hogy összeesett volna bármelyik is) 210°C-on 12 percig sütöttem. Közben egy jó hosszú csík sütőpapírt behintettem porcukorral és a sütőből kivett lapokat erre borítottam, és az aljukról lehúztam a papírt (szerencsére nem száradtak ki, csak egy picit a szélük, azt meg úgy is le kellett vágnom, hogy a töltéshez beférjenek a tortaformába.
Amíg hűltek a lapok elkészítettem az alapkrémet, a tejet a mascarponéval és a cukorral felforraltam, amikor forrt beletördeltem a fehércsokoládét. Összeforraltam ezzel is és a tojások sárgáját vékony sugárban folyamatos, gyors kevergetés mellet hozzáadtam és közepes hőfokon kevergetve besűrítettem (a recept azt írja, hogy még forrón turmixoljam le, de ezt kihagytam, mert teljesen sima, csomómentes lett a krém.
A meggyes krémhez a meggyet robotgépben ledaráltam és összekevertem a citrom levével és héjával, közben egy lábasban a meggylevet, a cukrot, a fahéjat és a keményítőt összemelegítettem, amíg besűrűsödött. A meggyes krémhez hozzákevertem a ledarált meggyet és hagytam, hogy rottyanjon még egyet.
Az időközben kicsit hűlt tojásos krémhez zselatint készítettem a fent már említett arányokkal, 1 ek zselatinhoz 6 ek víz mikróban közepes fokozaton épp csak annyira melegítettem össze, hogy a zselatin feloldódott és a krémhez kevertem. A tejszínt felvertem és a tojásos krémhez forgattam.
Következett a betöltés a tortaforma aljába letettem egy piskótakarikát, rásimítottam a meggyes krém felét, és a tojásos- harmadát, ezt megismételtem és a tetejét az utolsó piskótakarikával zártam, amire az utolsó adag tojásos krém került. Betettem a hűtőbe dermedni 3-4 órára.
Hűtés után az oldalát áthúztam pörkölt darált dióval a tetejét tejszínnel díszítettem.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)