Állatkert és zabkeksz

Most, hogy a hóakadályok után beköszöntött az igazi nyár (és a tavasz helyett a tavaszi fáradtság telepedett ránk) elhatároztuk, hogy kicsit aktivizáljuk magunkat Krisztiánnal és kimozdulunk itthonról. Nem járunk túlságosan sűrűn Pestre, de ha egy kis állatkerti kirándulásról van szó nem tétovázunk, összekapjuk magunkat, gyártok néhány szendvicset, bepakolunk 1-2 ásványvizet a hátizsákba és felülünk vagy állunk (jelen esetben szerencsénk volt és oda-vissza úton is volt ülőhelyünk) a MÁV-Start fantasztikus vonat szerelvényeire, hogy elzötykölődjünk a Keletiig. Valamiért mindig a legnagyobb melegben sikerül elmennünk, akár áprilisban, májusban vagy júniusban indulunk (múlt hétvégén már előbányásztam a nyári ruhákat és elcsomagoltam a télieket, a legjobbkor mert pont szükség is lesz a rövidnadrágokra, pólókra). Így vastagon naptejjel bekenve (sajnos brutális napallergiám van, ezért szükséges az 50 faktoros naptej és ebből következik, hogy egyik nyáron se barnulhatok le) és nyári ruhával felszerelkezve szálltunk szombat reggel gyorsvonatra. Kicsit aggódtam már előző nap, hogy mit húzzak a lábamra ami egész nap kényelmes, nem túl meg, és kibírom benne az egész napi sétafikálást, úgy hogy ráadásul a Péntek Enikős tornák miatt már másfél hete folyamatos izomlázban szenvedek.
Mivel Krisztián nincs túlságosan oda az állatkerti kosztért (ezzel nem a zoo csemegére célzok), és ráadásul horror áron is juthat némi plusz kalóriához az ember fia/lánya a barlang étteremben ezért úgy időzítettünk, hogy miután megérkeztünk még sétálgattunk egy keveset a körúton és az Andássy úton, végül délben a Városligetben ebédeltünk ezután mentünk csak be az állatkertbe. Több mint 4 órát bolyongtunk, nézelődtünk, és csodáltuk az állatokat, növényeket, látnivalókat. Megnéztük a kis oroszlánokat, és a már három éves gorillát, aki éppen a családtagjait bosszantotta (Krisztián megállapította, hogy Ő maga is pont ilyen), bebolyongtuk a Varázshegyet és persze még sok-sok mindent, végül bekukucskáltunk a kis elefánthoz is, aki el sem mozdult a mamája orrmánya mellől.

Még mindig a japánkert a kedvenc helyünk

Krisztiánt teljesen elbűvölték a piros szemek

Megérkeztünk a Varázshegybe

És a legjobban sikerült kép rólunk (hát igen nem vagyunk fotogének)

Összegezve fantasztikus nap volt, bár amikor hazaértünk az volt a nap legörömtelibb része amikor levehettük a cipőnket és felpolcolhattuk a lábunkat. Most, hogy egy ideig nem tervezünk még egy egész napos kirándulást, mert ma mindketten úgy érezzük térdig lejártuk a lábunkat (reggel 8-tól este 7-ig tartott a tegnapi túra) itthoni elfoglaltságot kerestem az általános főzés-mosás-takarítás trió mellé és egy gyorsan elkészíthető finom kekszre esett a választásom.
Amikor megjelent a boltok polcain a Győri édes Zabfalatok teljesen odáig voltam érte. Milyen jó, finom, és egészséges, merthogy van benne zab az pedig nagyon fontos élelmi rost, B1, B5, B6 és E vitaminban gazdag, és jelentős a fehérje tartalma. Viszont sajnos, mint minden nagyüzemben gyártott terméknél hatalmas a cukortartalma, ami emiatt, máris nem olyan roppant egészséges, mint ahogyan szerettük volna.
Ezért készül nálunk itthon ez az aprósütemény, lezárt dobozban nagyon sokáig eláll (ez most különösen előnyös, mert diétán vagyok és eltiltottam magam a nasiktól), de a későbbiekben még nagy hasznát fogjuk venni (erről majd a jövő héten írok bővebben).

Omlós-fahéjas zabkeksz

Hozzávalók:
- 15 dkg kisszemű zabpehely
- 10 dkg teljes kiőrlésű rozs vagy tönkölyliszt
- 15 dkg vaj
- 7 dkg barna nádcukor
- 1 ek tejföl
- 1 kk vanília kivonat
- 1 kk fahéj
- 3 csipet szódabikarbóna

A hozzávalókat összegyúrtam, és 3-4 mm-es re nyújtottam a tésztát. 6 cm-es pogácsa szaggatóval kiszaggattam a keksz karikákat és sütőpapírral kibélelt tepsiben, sütőlemezen 180°C-os sütőben alsó-felső sütéssel kb. 5 perc alatt szép aranyszínűre sütöttem őket. A sütőlemezen hagytam kihűlni, mert kezdetben még elég "lágyak", csak ahogy hűlnek keményednek meg. A végeredmény tökéletesen omlós, nem túl édes, és egészséges nasi.

Ember tervez...

Tartja a mondás, és milyen igaz. Mert míg én vasárnap elterveztem, hogy hétfőtől megreformálom az életemet és az alakomat, diétázok és tornázok, de az élet máshogy gondolta, röhögött egy nagyot rajtam és vasárnap estére rám küldte a már korábban emlegetett vírust. Nem részletezem a dolgot, a lényeg, hogy nagyon cudar volt. Az ételekre másnap még messziről sem tudtam ránézni (pláne szagolni), a láztól pedig nem tudtam lábra állni. Főként a jelentős folyadékveszteség és a két napon át tartó kényszerű koplalás miatt 2 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg szerdára, de ezt semmiképpen nem lehet pozitív eredményként értékelni. Miután még egy napot asszimilálódtunk, erőt gyűjtöttünk otthon visszatértünk dolgozni (mert a pénz nagy úr és kettőnk betegállománya már jelentős kiesést jelent fizetéskor). Viszont ha már arra rávettem magam, hogy visszamenjek (jobban mondva tekerjek) dolgozni, akkor ideje a tornát is elkezdeni. Anett barátnőm még tavaly ajánlotta Péntek Enikő tornavideó oldalát (kiderült, hogy Krisztián osztálytársa volt a Keriben) a csaj nagyon pösze, de brutálisan jó alakja van. Kértem edzéstervet és letöltöttem a videókat.
Itt meg kell, hogy jegyezzem, a spining edzéseket mindig nagyon várom , mert feltölt, kikapcsol, és hiába hajtom ki magam a végén mégis úgy érzem, mintha levegőből lenne a testem, és nem is sétálnék, hanem inkább a járda fölött szállnék hazafelé. Ehhez képest azt kellett, hogy tapasztaljam a tornának igen is nehezen állok neki, nem sok kedvem van, hozzá és ha nem erőltetném akkor ez a napirendi pont biztosan kimaradna.
Hiába nem vagyok az a típus, aki nem tud megmaradni a fenekén, folyton csinálnom kell valamit (ezzel Krisztiánnak folyamatosan az agyára megyek), valahogy mégsem visz rá a jó lélek, hogy örömmel önszántamból ugrabugráljak (meg valószínű a lelkifurdalás is ott kopogtat, hogy mit kell kiállnia az alattunk lakó két kis öregnek miattam minden áldott hétköznap).
Szóval jelenleg ott tartok, hogy igyekszem minden ellenérzésemet legyűrni és tornázok, tornázok, tornázok.

A nagy elhatározás

Az utóbbi időszakban eléggé elengedtem magam és a szép lassan ki is kerekedtem. Nem a kilók a leglényegesebbek, de a 32-es (xxs) nadrágokat már teljesen kihíztam és a 34-eseket (xs) is már csak nehezen tudom felvenni, mindenhol szorítanak.

Négy éve amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy megszabadulok a tetemes 30 kg-os súlyfeleslegemtől életmódot váltottam, rájöttem nem a fogyókúrák jelentik a megoldást (ahogyan már a nevükben is benne van csak kúrák tehát van elejük és végük, és amikor az ember lánya visszatér a megszokott étkezéséhez, minden leadott deka visszajön, kezdődik is a jojó). Én változást akartam, és nem csak néhány hétig max. hónapig tartani a sanyargatással elért végeredményt. Akkor teljesen száműztem az életemből a fehér kenyeret, (akkoriban egyáltalán nem ettem sem cukros, sem fehér lisztes ételeket, fehér kenyeret a mai napig nem eszem), napi ötször étkeztem 3 óránként, minimum 3 liter vizet megittam, naponta minimum kétszer ettem zöldséget/gyümölcsöt és minden nap mozogtam (kezdetben bicikliztem, először 20 km-t, aztán emeltem 40-50-re, egy éve pedig spining edzésre járok). Egy év alatt sikerült is elérnem az álom alakot és súlyt, teljesen normális ütemben, úgy hogy nem kellett sanyargatnom magam a cél elérésének érdekében. Amikor tavaly beköltöztünk a mi saját kis lakásunkba, a sok idegeskedés, a rengeteg munka teljesen leszívott és visszafogytam jóval 50 kg alá. A család és az ismerősök megijedtek szerintük már betegnek néztem ki, minden csontom kint volt, az arcom teljesen beesett, úgyhogy visszaengedtem az étrendembe a cukrot és a fehér lisztet (egy kis mértékben).

Október óta viszont megcsappant a környéken élő nők mozgásigénye, és hiába jelentkeztem be minden alkalommal a tekerésre, a recepciós folyton visszahívott, hogy nem jött össze a létszám, vagy éppen mindenki visszamondta, így elmarad az edzés. Jöttek a hideg, nyirkos, szürke téli napok, na meg az ünnepek és én kitettem magamért főzés és sütés terén is (nem törődve a cukor és a fehér liszt mennyiségével). A két dolog ötvözéséből pedig egyértelmű volt az elkerülhetetlen hízás (tudom itthon is tornázhattam volna, de ezt inkább későn részletezem, hogy miért nem tettem).

Most hogy talán igazán megjött a tavasz (gyorsan lekopogom, nehogy meggondolja magát), én is meg fogok újulni testben és lélekben. Nem szabok időkorlátot a dolgoknak, hiszen kilókat sem 1 hét alatt szedtem fel, kizárom a felesleges szénhidrátokat, tekerek, edzem, tornázok és beszámolok az eredményekről.

És már megint leves... - zellerkrémleves

Ahhoz képest, hogy megírtam, hogy nem rajongok a levesekért és nem készítek túl gyakran, mostanában mégis elég sűrűn van terítéken. Na nem azért mert megszerettem, valahogyan így alakult, ma speciel a fiúknak főztem volna, mert ma került volna sor a kisszobai bútorok összeszerelésére, de Krisztián elkapott egy vírust (tegnaptól hasmenés mától már hányás is), úgyhogy a szerelés megint jegelve lesz.Viszont ehhez vásároltam be, és hiába az én Drágám kedvence (, aki ugye most csak főtt krumplit és háztartási kekszet ehet egyenlőre) most mégis nekem kell elpusztítani.

recept innen

Zellerkrémleves

Hozzávalók:
40 dkg zellergumó (egy nagyobb darab)
3 db nagyobb krumpli
1,5 l alaplé
1,5-2 dl tejszín
2 ek liszt (most, hogy csak én eszem belőle teljes kiőrlésű rozsliszt)
8 dkg vaj
só
őrölt bors

Tálaláshoz:
aprított petrezselyem zöld
pirított kenyérkocka

A zellert és a krumplit megpucoltam, felhasáboltam és a vajon feltettem egy lábosban pirítani. Sóztam, borsoztam és addig sütöttem fedő alatt, néha megkevergetve, amíg a krumpli és a zeller megpuhult (kb. negyed óra). A zöldségekre szórtam a lisztet, elkevertem, és felöntöttem az alaplével. 10-15 perc alatt összefőztem, botmixerrel összeturmixoltam és beleöntöttem a tejszínt.  Ebben a pillanatban le is kapcsoltam a tűzhelyt és hagytam, hogy a lassan kihűlő kerámialapon összemelegedjen. Tálalás előtt megszórtam aprított petrezselyemmel és pirított kenyérkockával. Azt hiszem nekem ezen kívül már nem is kell más, hogy tele legyen a pocak.

Fő a leves - Tárkonyos csirkeragu leves

Korábban már említettem, hogy nem vagyok valami nagy leveses, ügyesen el is értem, hogy ne szerepeljen túlságosan sűrűn az étrendünkben. Krisztiánnal viszont nem akarok nagyon kiszúrni, így néha muszáj az ő kedvében járni és mégiscsak megfőzni. Amikről viszonylagosan azt mondhatom, hogy szeretem azok a tartalmas levesek, pl. a raguleves (,mert nem csak valami üresen lötybölődő meghatározhatatlan színű "lötty", amiben semmi sincs), ugyanis ha már ragu akkor legyen jó "gazdag". A ház ura pedig boldog lehet, mert a leves után jöhet a mákosguba.
A tökéletes receptet bokine   szakácskönyvében találtam, nem is nagyon kellet hozzányúlni, csak az adagot csökkentettem, tejszín helyett tejfölt (mert jobban szeretem a savanykásabb ízeket), kukorica helyett pedig brokkolit tettem bele (,mert Krisztián ezt végképp nem hajlandó megenni), és kihagytam a delikátot (mesterséges ízfokozókkal, színezőkkel és tartósítókkal teli műcuccokat nem használok).

Tárkonyos csirkeragu leves

Hozzávalók:
- 25 dkg csirkemell filé
- 15 dkg sárgarépa
- 7 dkg fehérrépa
- 5 dkg zellergumó
- 5 dkg karalábé
- 10 dkg csiperkegomba
- 10 dkg brokkoli
- 7 dkg zöldborsó
- 3 dkg vöröshagyma (egy kis fej)
- 1 ek olaj
- 1 tk kristálycukor
- 1/2 ek liszt
- só
- őrölt bors
- 1/4 csomag szárított tárkony
- 1 kis doboz (20%-os) tejföl
- 1/2 citrom kifacsart leve

A zöldségeket megpucoltam, és apróra vágtam/szeleteltem, a husit kis kockákra vágtam.
A fazékban karamellizáltam a cukrot (nem elírás tényleg cukor kell bele, kihozza a sós étel ízét, drága jó nagyikám annak idején a vadasba is tett egy kanálnyi karamellt, szerinte ettől lett olyan finom az íze).
A folyós, ragacsos, barna karamellbe került az olaj, az apróra vágott hagyma és a tárkony fele, folyamatosan kevergetve dinszteltem, nehogy leégjen. Ezután beledobtam a zellert, a sárgarépát, a fehérrépát, a karalábét és a húst. Sóztam, borsoztam és fedő alatt közepes takarékon 15 percig pároltam. Ezután jött bele a borsó és a gomba és további 10 perc párolás. Felöntöttem a vízzel és addig főztem alacsony hőfokon, amíg minden teljesen meg nem puhult benne, szinte az utolsó pillanatban adtam hozzá a brokkolit Legvégül a tejfölt kikevertem a maradék tárkonnyal, a liszttel és egy merőkanál forró levessel, visszaöntöttem a fazékba, a citrom levével együtt, lekapcsoltam a tűzhelyt és hagytam, összeforrjon.

Mindenből a házi a legjobb? - görög joghurt

Jó kérdés ez, én szeretném úgy gondolni, hogy igen a legtöbb esetben az ellenőrzött alapanyagokból és -körülmények között készülő dolgok (ételek) utolérhetetlenek és utánozhatatlanok. A lehetőségekhez mérten szeretnék minél egészségesebb és teljesebb életet élni, úgy, hogy közben ne kelljen lemondani a finomságokról sem. Sokat olvasgatok, keresem a a lehetőségeket, inspirálódok. Így akadtam csiperkénél a házi joghurt receptjére. Még jó néhány helyen utánaolvastam a receptnek, a készítésnek és döntöttem: váltunk. Elég volt a iszonyú minőségű színezőkkel, aromákkal, stabilizátorral, zselésítővel, rengeteg cukorral, tartósítóval és (számomra érthetetlen, hogy miért) tejporral teletömött, bolti joghurtokból. És az, hogy mennyi "előnyre" tehetünk szert, ha mindennap Bifidus Actiregularist vagy L.Casei-t viszünk be a szervezetünkbe  itt olvashatjuk.
Szóval a negatívumok összegzése után már nem is volt olyan nehéz otthon nekiállni, hiszen nem nehéz művelet, nem kellenek hozzá speciális eszközök, sem alapanyagok, nem tart sokáig a elkészítése sem. Itt a környékünkön tejes autóból lehet venni házi teljes tejet és tejtermékeket Etyekről. Szombaton délelőtt lementünk és vettünk másfél liter tejet, hogy Krisztián kóstolhasson is belőle és a joghurtba is maradjon.

Reggelire sárgabarackosan

Házi joghurt

Hozzávalók:
- 1 l házi tej (nem gond, ha nem sikerül házit beszeretni, csak ne legyen tartós, és alacsony zsírtartalmú)
- 1 kis pohár / 3 ek natúr joghurt (sima, natúr, egyszerű Danone-t használtam)

Mivel az etyeki tej nincs pasztörizálva ezért először lábosba öntöttem és felforraltam. Krisztiánnak vettem ki belőle egy bögrével, a maradékot pedig félretettem hűlni. Nem hűtöttem ki teljesen csak annyira, hogy amikor belenyúltam, már nem volt forró a kezemnek csak kellemesen meleg (30-40°C környékén tud a joghurtkultúra igazán jól szaporodni). Az oltóanyaghoz használt élőflórás joghurtot borzasztó nehéz volt kiválasztani, pedig a Sparban általában nem kicsi a választék, mégis ott álltam, nézegettem őket, és egymás után pakoltam vissza a polcra a  poharakat, mert a legjobb az az oltóanyag amiben semmilyen más felesleges anyag nincsen, vagyis tejen és joghurtkultúrán kívül mást nem tartalmaz (tíz poharat végignézve különböző gyártóktól összesen egyet találtam "tisztának").
Szóval a kézmelegre hűlt tejhez hozzákevertem a joghurtot, ráraktam a fedőt és jól bebugyoláltam (a biztonság kedvéért most) 2 vastagabb plédbe és félretettem , hogy az állandó meleg hőmérsékletnek köszönhetően a joghurtkultúra elszaporodjon a tejben és átalakítsa azt.
Hat óra elteltével és krémesen sűrű joghurtot kaptam, aminek a szélére kiült a tejsavó.
Egy nagyobb edényre tettem egy jó nagy szűrőt, kibéleltem laza szövésű anyaggal (nekem direkt van ilyen célra egy méterszer méteres darabom amivel krémsajtot szoktam készíteni, de  gyógyszertári fejkötöző gézkendővel is tökéletesen kivitelezhető, esetleg egy lazább szövésű tiszta konyharuhával). Ebbe a kibélelt szűrőbe öntöttem a joghurtot és hagytam hogy a savó fél óra alatt kicsöpögjön belőle (később elhasználható kenyér vagy sütemény sütéshez).
Tulajdonképpen ezzel el is készült a sűrű házi joghurt, amiből lehet akár reggeli, mártogatós alap, tzatziki, vagy joghurttorta, csak a képzelet szabhat határt a felhasználásnak. Mi most friss gyümölcsök híján a tavaly nyáron eltett baracklekvárral ettük reggelire (1 szuflés pohárnyi joghurtba 4 tk lekvárt kevertem ).
A következő adaghoz már natúr joghurtot sem kell vennem csak az itthon elkészítettből teszek bele 3 evőkanállal.

Maradék felhasználás 2.0 - Tatár csülök

A régi időkben nem volt ilyen nagy pazarlás, mint mostanában (kevesebb volt a műanyag csomagolás is), amit már tényleg nem tudtak megenni az a moslékba, vagy a komposztba ment, a csomagolóanyagok pedig a kályhába. Elszomorító, hogy mennyi szemetet termelünk, és mennyi étel kerül a dobunk ki (holott nagyon sokan éheznek). Persze nem tarthat mindenki állatokat, és nem lehet mindenkinek egy saját kis komposztálója (pl. nekünk sem a tömblakásban), de arra igenis figyelhetünk, hogy ne dobódjon ki étel, és ha csak lehet próbáljuk meg szelektíven gyűjteni a szemetet.
Most úgy jártunk, hogy besokalltunk kicsit a húsvéti csülökből, én már napok óta rá sem tudok nézni, Krisztián pedig tegnap este szólt, hogy most már neki is sok. Viszont maradt még kb. fél kilónyi belőle, és ugye nem akartam kidobni. Sokféleképpen fel lehetett volna használni: rakott tésztába, quichebe, aszpikos vendégváróba.
Krisztián viszont sokkal egyszerűbb módon szerette volna viszontlátni a csülköt: "kence" formájában. A nagymama nevezte így régen. A megmaradt sült húsokat és pörkölteket hasznosította úgy, hogy húsdarálón ledarálta, apróra vágott vöröshagymát, vajat, mustárt, őrölt borsot és - köményt adott hozzá, ezt a húskrémet lehetett aztán reggel kenyérre kenni és majszolni egy kis paprikával, paradicsommal.
Most egy kifejezetten csülökhöz való receptet kerestem, s bár az elv ugyanaz, az ízek egy picit mégis másak lettek.

Tatár csülök

Hozzávalók:
- 50 dkg füstölt főtt csülök (kicsontozott)
- 10 dkg vaj
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek ketchup
- 1 tk mustár
- 1/2 tk majoranna
- 1/2 tk őrölt bors
- só (én nem tettem bele, mert szerintem a csülök így is elég sós volt)

Mindent beletettem a késes betétű robotgépbe, (a csülköt a bőrrel együtt) és jó pépesre dolgoztam vele.
Tulajdonképpen már készen is van csülkös kencénk, egy kis teljes kiőrlésű kenyérrel több, mint laktató.

Palócleves

Az a helyzet, hogy nem vagyok valami nagy leveses (nem is készítek túlságosan sűrűn), ennek viszont Krisztián issza meg a levét, mert ő szíve szerint akár mindennap enne. Viszont van egy két kivétel, amit én is nagyon szívesen elszürcsölök ha már úgyis kell néha levest enni.
Az egyik ilyen a palóc leves, amivel drága Nagyikám ismerkedett meg először Farkasgyepűn a szanatóriumban (, mert mi addig nem is hallottunk róla), igaz ő akkor hentes levesnek emlegette, de az elmondása alapján megtaláltuk a receptet és amikor hazajött már itthon is elkészíthettük neki. Így került fel a családi receptgyűjteménybe és azóta is örömmel készítjük (és persze megemlékezünk a Nagyiról).

Palócleves

Hozzávalók (4 személyre):
- 25-30 dkg sertés lapocka
- 2 ek zsír (mert szerintem sertést és marha pörköltet vétek olajjal készíteni)
- 1 db paradicsom
- 1 db paprika
- 1 fej közepes vöröshagyma (plusz egy felet találtam a hűtőben Krisztián múltkori zsíros kenyerezéséből)
- fűszerpaprika
- só
- őrölt bors
- őrölt kömény
- 2 tk mustár
- 20 dkg zöldbab
- 2 szem közepes krumpli
- 2 szál közepes sárgarépa
- 1 szál közepes perezselyem gyökér
- 10 dkg zeller
-  víz
- 1 kis pohár tejföl (20%-os)
- kapor
- 1 ek liszt
- ecet (10%-os)

Csipetkéhez:
- 1 db tojás
- liszt
- só

Szombaton a pörköltet készítettem el. A hagymát kockára vágtam, és a zsíron megdinszteltem. A lapockát, a paradicsomot, és a paprikát szintén felkockáztam . Az üvegesre párolt hagymára tettem a felkockázott húst és fehéredésig pirítottam (pörköltem). Amint a hús mindenhol kifehéredett, lehúztam a főzőlapról, fűszereztem: pirospaprikát, őrölt borsot és -köményt tettem bele (de sózni nem szabad ilyenkor még, mert akkor nagyon nehezen puhul meg a hús), hozzáadtam a mustárt és a felkockázott paprikát, paradicsomot. Felöntöttem vízzel (nálam az vált be, hogy annyit engedek rá, hogy ellepje az edény tartalmát, mert mire megpuhul a hús, addigra tökéletesen besűrűsödik a szaft) és visszatettem a főzőlapra, közepes hőmérsékleten addig főztem, amíg a a hús megpuhult, csak ekkor sóztam. Amikor kihűlt betettem a hűtőbe, hogy jól összeérjenek az ízek. Hétfőn fejeztem csak be, mert vasárnap családlátogatóban voltunk és nem ebédeltünk itthon.
A répákat, a zellert és a krumplit megpucoltam, a répákat felkarikáztam, a krumplit és a zellert felkockáztam.
Egy közepes fazékban 1 ek olajat öntöttem, rászórtam a felkarikázott répákat, a felkockázott zellert, ráöntöttem fél dl vizet, fedőt tettem az edényre és kis hőmérsékleten közepesen megpároltam. Amikor a répák már elkezdtek puhulni, hozzáöntöttem a szombaton főzött pörköltet, beleszórtam a zöldbabot és felöntöttem vízzel. Forrástól számítva 10 percig főztem és hozzáadtam a felkockázott krumplit.
Közben elkészítettem a habarást, a tejfölt a liszttel csomómentesre kevertem, hozzáadtam 2 merőkanállal a levesből, és mikor már a krumpli is megpuhult (újraforrástól számított 7-8 perc) a levesbe kevertem a habarást. Megszórtam szárított kaporral (van aki tárkonnyal készíti és citrommal, de nekünk ez a verzió jobban ízlik), és ecettel savanyítottam valamint után sóztam egy picit. Végül a csipetkéhez összegyúrtam a tojást a lisztet és a sót, a gombócot a levesbe csipkedtem  még 2 perc főzés és készen lett a tökéletes tartalmas leves.

Gyümölcsöt a kosárba avagy gyümölcsös kosárka

Már egy ideje egyezkedünk Krisztiánnal, hogy húsvétra mit is süssek. Az én vágyam idén a hatlapos volt, de nem lehetek önző, hogy csak azt készítem amit szeretek, gondolnom kell Krisztiánra és a családra. Egy kis üde, tavaszt idéző, színes süteményre gondoltam, amit mindenki nagyon szeret vagyis a gyümölcsös kosárkákra. Két éve találtam a receptet Zsókánál , először csak nézegették óvatosan távolról, aztán megkóstolták és azóta sem tudnak lekattanni róla. Macerásnak tűnhet, de az a legnagyszerűbb benne, hogy a tésztakosárkákat már jóval korábban ki lehet sütni, dobozban nagyon sokáig eláll. Egy kicsit alakítottam a recepten, mert idén Krisztián a nagyinak is visz belőle (szegénykém pedig cukros, úgyhogy kicsit lightosra kellett venni a figurát), cukor helyett xillitet szerettem volna használni, de most csak brutál áron kaptam volna úgyhogy maradt a hagyományos cukor (még jó, hogy nem kell belőle sok), viszont a finomlisztet teljes kiőrlésű rozslisztre cseréltem (szerintem tönkölybúza liszttel is nagyon finom lehet).Vannak olyan gyümölcsök amit mindig teszünk rá, de egy kis variálással teljesen új ízkombinációkat hozhatunk  létre.

Gyümölcsös kosárka

Hozzávalók:

Tésztához:
- 40 dkg liszt (most teljes kiőrlésű rozsliszt)
- 24 dkg vaj
- 12 dkg porcukor
- 2 tojás sárgája
- 20 dkg darált dió
- késhegynyi szódabikarbóna

Krémhez:
- 0,5dl tej
- 3 db tojás sárgája
- 7 dkg cukor
- 6 dkg keményítő
- 1 ek házi vaníliáscukor
- 4 dl habtejszín

Díszítéshez:
- házi lekvár  (barack, narancs, eper,meggy, stb.)
- gyümölcsök (most banán, alma, kivi, narancs, gránátalma)
- 1 csomag átlátszó tortabevonó zselé

Ebből a tészta mennyiségből kb. 38-42 db kosárka jön ki, attól függően, hogy milyen vastagon nyomkodom bele a formákba a morzsát. Szóval a kosárka alapanyagokat egyszerűen összegyúrtam, (nem áll össze, morzsás marad) ezt az omlós tésztát nyomkodtam bele a száraz (nem kell sem zsírozni, lisztezni vagy olajozni) formába 180°C-ra előmelegített sütőben alsó-felső sütésen 12-15 perc alatt megsütöttem. A legegyszerűbb egy hústű segítségével "kiugrasztani" a formából a sütit. Még melegen kikenem a kosárkák belsejét vékonyan lekvárral. (Ha nem kenem ki lekvárral, akkor lezárt dobozban hosszú ideig tárolható.)
A gyümölcsöket megmostam, meghámoztam felszeleteltem, és meglocsoltam citrommal, hogy amíg a díszítésig érek ne barnuljanak meg. A  tojások sárgáját a cukorral, vaníliáscukorral és a keményítővel csomómentesre kevertem. Felöntöttem tejjel és kis hőmérsékleten folyamatosan kevergetve sűrűre főztem. A tejszínt kemény habbá vertem és óvatosan a kihűtött pudinghoz kevertem. A kosárkákban egyenlően elosztottam a krémet, vegyesen elrendezgettük rajta a gyümölcsöket Krisztiánnal (mert erre a rövid időre abba tudta hagyni a Silent Hill-ezést, hogy segítsen), és az elkészített tortácskákra ecsettel a rákenegettem a tortazselét. Nem szokott sokáig tartani ez az adag, mindenki szereti.

Ha húsvét, akkor fonott kalács

Van pár apró momentum amitől mindenkinek egyértelművé válik, hogy húsvét van: a sonka, a főtt tojás, a fonott kalács, egyes régiókban a sárga túró, a gyerekeknek pedig a csokinyuszi, csokitojás.
Ha már a sonkáért elmentem a mi jól bevált Gyuri hentesünkhöz, a tojást is megvettem, gyerekek nincsenek, úgyhogy nem kell semmi csokifigurát venni, már csak egy feladatom maradt, a fonott kalács.
Tavaly találtam ezt a receptet és mivel sok mindennél amúgy is a hideg kelesztés híve vagyok, belevetettem magam. Megtörtént a csoda, én ilyen finom kalácsot még nem ettem (és ezt nem azért mondom, hogy fényezzem magam). Ezek után már nem is kérdés, idén is ezt a receptet használtam fel a sütésnél.

Foszlós fonott kalács

Hozzávalók:
- 30 dkg finomliszt
- 30 dkg rétesliszt
- 3 ek cukor
- 1 tk só
- 1 ek házi vaníliáscukor
- 3-4 dl tej (függ a liszt minőségétől nekem most 3 dl)
- 8 dkg olvasztott vaj
- 3 dkg élesztő
- 1 tk sütőpor
- 1 db tojás sárgája

Kenéshez:
- 1 db tojás fehérje
- 1 ek tej
- 1 tk cukor

Mivel ez egy hidegben kelő élesztős tészta ezért annyit változtattam a recepten, hogy péntek este a tejben nem futtattam fel az élesztőt, csak az összes hozzávalót  egybegyúrtam, és egy közepesen lágy tésztát dagasztottam belőle. Tálba tettem, letakartam fóliával és betettem éjszakára a hűtőbe.
Szombat reggel (vagy inkább hajnalban, mert nem igazán alszom jól), miután kivettem a hűtőből a hatalmasra dagadt tésztát, átgyúrtam 4 egyenlő részre osztottam, hengereket sodortam belőlük és négyes fonással egybefontam a rudakat (akár hármas, hatos vagy nyolcas fonással is lehet, sőt akár briósokat is lehet tekerni belőle). Sütőlemezre tettem, és megkentem a tojásfehérje, tej, cukor keverékével (érdemes kicsit kihabosítani előtte egy villával, hogy jobban kenhető legyen és ne akarjon folyton lecsusszanni az ecsetről). Közben a sütőt előmelegítettem 180°C-ra alsó-felső sütésen. A kalácsot még hagytam 15-20 percet pihenni, hogy az élesztőgombák egy kicsit újra magukhoz térjenek, utána betoltam őket a közben jól bemelegedett sütőbe és fél óra alatt szép pirosra sütöttem.

Egy kis nosztalgia húsvétra - Hatlapos

Mikor Pápára jártam gimnáziumba, akkor ismerkedtem meg vele, itt nálunk a környéken nem igazán népszerű sütemény, nem roskadoznak alatta az itteni cukrászdák kínálópultjai, a családban sem sütötte soha senki. Kezdetekben azokon a hétvégéken, amikor nem mehettünk haza és honvágyam volt a szülők meglátogattak, beültünk a sétáló utcában a Jutka cukrászdába (a szeptemberi osztálytalálkozó alkalmával szembesülnöm kellett a tényekkel, nemcsak az emberek változtak beleértve magamat is, hanem a város is, és már csak a hűlt helyét találtam a cukrászdának).

Amióta én is készítem ezt a süteményt, akkor mindig rám törnek ezek a nosztalgikus emlékek. A gimnázium, az osztálytársak, szobatársak, barátok, a szombati tanítási napok, az Eduschoban eltöltött órák, hógolyózás a Várkertben, és még sorolhatnám, hiszen rengeteg fantasztikus emlékünk/élményünk van azokból az évekből, jó visszagondolni rájuk.

De visszatérve a kiindulóponthoz, nosztalgiázni támadt kedvem és mivel már legalább 2-3 éve nem sütöttem, itt az ideje, hogy újra terítékre kerüljön a Hatlapos.

Hatlapos

Hozzávalók:

Tésztához:

- 50 dkg finomliszt

- 8 dkg zsír

- 10 dkg porcukor

- 2 dkg szalalkáli

- 2 dl tej

Krémhez:

- 15 dkg cukor

- 1 l tej

- 5 dkg (keserű) kakaópor

- 6 ek liszt

- 5 dkg étcsoki (fél tábla természetesen Tibi)

- 10 dkg vaj

-1 ek házi vaníliáscukor

Az én végleges változatom több recept összeollózásából készült, ami nagyon fontos volt az összeállításkor, hogy a krém ne pudingporból készüljön (mert irtózom tőlük), és ne kapjunk cukorbajt az első harapás után (ugyanis a legtöbb recept brutális 35-40 dkg-nyi írt), továbbá mivel mostanában rám fér egy kis diéta nem négyszögletesre nyújtottam a lapokat, hanem kerekre (a végeredmény hatlapos torta), így többet osztogatok el  belőle és kevesebbet tudok nassolni.
Kicsit előre kellett dolgoznom, mert az egyik kolleganőm szerdától szabadságra ment, a másik keddtől betegállományba került, így nekem teljesen esélytelen lett, hogy kivegyek egy napot, hogy süthessek, főzhessek, takaríthassak húsvét előtt.
Ezeket a lapokat már hétfő délután ki tudtam sütni, mert csak pénteken töltöttem be, így estére megpuhult, és összeértek az ízek. A lisztet, a cukrot és a zsírt összemorzsoltam, közben a másik tálban meglangyosítottam a tejet és beleszórtam a szalalkálit (nem jó, ha túl meleg, mert már akkor felszabadul az ammónia, és büdösítésnek éppen elég lesz az az idő míg a hat lap a sütőben csücsül).
Rugalmas, nem túl kemény tésztává gyúrtam a morzsát és a szalalkális tejet, mérlegen kimérve pontosan 6 db egyforma súlyú gombóccá vettem szét. A tésztalabdákat egyenként 24 cm átmérőjű körökké nyújtottam és 200°C-os sütőben, alsó-felső sütésen pár perc alatt világosra sütöttem (közben természetesen sarkig tártam az ablakot, hogy a sütés közben felszabaduló ammóniától meg ne fulladjak). Vigyázni kell vele, mert se perc alatt túlsülnek és megégnek a lapok, ezért fél szemmel mindig a sütőt lestem.
A kész lapok kőkemények és törékenyek, ezért egymásra halmoztam őket és félretettem péntekig, hogy lehetőleg addig ne essen semmi bajuk.
Pénteken aztán a tej háromnegyedét a cukorral, és a vaníliáscukorral felforraltam, a kakaót a liszttel és a 2,5 dl tejjel simára kevertem és a felforralt cukros tejhez öntöttem. Folyamatos kevergetés mellett a krémet sűrűre főztem, majd belekevertem a vaj felét és azonnal megtöltöttem vele a lapokat, amíg a krém forró volt.
A legfelső tésztalapot megkentem a maradék olvasztott vajjal és porcukrot szitáltam rá. Miután kihűlt mehetett a hűtőbe dermedni, néhány óra múlva (3-4) fel is lehetett vágni.

Behavazott március 15 - brokkolikrémleves

Őszintén szólva nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen ítélet idő március közepén, voltak olyan telek amikor összességében nem esett ennyi hó mint most ez alatt a két nap alatt. A rendőrség a városhatáron visszafordítja azokat a vakmerő autósokat, akik kimerészkedtek és nem volt intő jel nekik, hogy tegnap délután óta már rengeteg ember vesztegel elzárva mindentől a hó fogságában. Milyen véletlen, mi is pont mára szerveztük volna a bútorok átszállítását Tatáról, de látva tegnap az időt még délután lemondtuk az egészet. (A szülők még kicsit viccelődtek is rajta, hogy nosztalgiázunk, felelevenítjük a tavalyi beköltözésünk körülményeit, amikor szintén egy nap alatt leesett 30 cm hó.) Szóval most, hogy a lakás fogságába estünk és látjuk az ablakból hogyan fújja a havat, tépázza a fákat a szél kellett valami kis lélekmelengető. Tegnap vettünk két fej brokkolit, sok választás nincs ilyenkor brokkoli krémlevest kell készíteni, mert az Krisztián egyik kedvence.

Brokkolikrémleves

Hozzávalók:
- 2 közepes fej brokkoli
- 3 szem nagyobb krumpli
- 1 db vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 l alaplé (most zöldségleves, de szoktam húslevesből is)
- só
- őrölt bors
- őrölt szerecsendió
- 1 ek liszt
- 3 dl főzőtejszín
- sajt (most trappista volt itthon)
- pirított zsemlekocka

A zöldségeket megmostam, megpucoltam, feldaraboltam, egy nagyobb fazékba tettem őket és felöntöttem az alaplével. 25 perc alatt puhára főztem a zöldségeket, botmixerrel összeturmixoltam az egészet, majd 1 merőkanálnyi levest kimertem és kikevertem a liszttel. A habarást visszaöntöttem a levesbe, felöntöttem a tejszínnel, sóztam, borsoztam, belereszeltem egy kevés szerecsendiót és újraturmixoltam az egészet. Hagytam, hogy még egyet rottyanjon az egész, és már tálaltam is reszelt sajttal és pirított zsemlekockával megszórva. Krisztián mindig, de annak ellenére, hogy egy cseppet sem vagyok leveses még én is kétszer mertem.

Boldog névnapot - cake pop

Már egy ideje kacérkodom a gondolattal, hogy én is belevágok és elkészítem a legújabb süti csodát a pop cake-et vagyis a süti nyalókát. Olvasgattam, megnézem jó pár videót a készítéséről, aztán elhatároztam Krisztián névnapjára elkészítem. Tulajdonképpen nincs is szükség másra csak egy (kis) tepsinyi tésztára, ami lehet akár egy piskóta, kevert tészta, sacher torta, vagy (esetemben) brownie. Az összemorzsolt tésztát vajas-kémsajtos krémmel kell összegyúrni, gombócokká formázni (vagy éppen elképzelésünknek megfelelő alakúra), pálcára szúrni, csokiba mártani és elképzelésünknek, időnknek és türelmünknek megfelelően díszíteni. Az elkészítés közben szükség volt némi kompromisszumra, de szerintem így is elég jól sikerült, főleg első próbálkozásra.

Pop cake (avagy sütinyalóka)

Hozzávalók:

Brownie:
- 20 dkg jó minőségű étcsoki (most nem Tibi, mert Krisztián nem igazán szereti)
- 20 dkg vaj (nem volt itthon annyi, így olajjal voltam kénytelen megcsinálni, de ez még mindig sokkal jobb, mint a margarin)
- 25 dkg cukor
- 4 db tojás
- 10 dkg liszt

Krém:
- 10 dkg mascarpone (Lidl-ben szoktam venni, mert olcsó és jó minőségű)
- 5 dkg vaj

Bevonat:
- 20 dkg fehér csokoládé (Édes Ízeken ugyan találtam színes csokoládé pasztillákat, de most ezért az egy sütiért nem akartam rendelni)
- ételszínezék (por állagú volt itthon)
- olaj
- nyalókapálcika helyett, most hurkapálcika

Azért választottam a kedvenc brownienkat, mert nem macerás elkészíteni, pikk-pakk kész, még a tojásokat sem kell szétválasztani hozzá. Először a csokit tördeltem darabokra egy kisebb tálban,egy kiskanálnyi olajjal betettem alacsony fokozaton a mikróba és megolvasztottam. Közben a tojásokat feltörtem egy közepes tálba szétválasztás nélkül és egy kézi habverővel kicsit felhabosítottam a cukorral, hozzáadtam vajat olajat, a lisztet, végül a megolvasztott csokoládét. A tésztát homogénre kevertem és egy sütőpapírral kibélelt kis tepsiben betettem a 170°C 180°C-ra előmelegített sütőbe, 30 40 perc alatt megütöttem, és félretettem kihűlni.
Másnap a lágy vajat kikeverem a mascarponéval és összedolgoztam az apró morzsásra tört tésztával. Gombócokat és szíveket gyurmáztam belőlük és egy tálcán betettem a fagyasztóba (egyrészt, hogy Krisztián ne találja meg idő előtt, másrészt pedig, hogy kellően hidegre dermedjen/fagyjon mielőtt az olvasztott csokoládéba mártom).
Lehet már itthon is rendelni a fent már említett oldalon nyalóka pálcikát direkt erre a célra, de az egyszerűség kedvéért ezt is házibarkács módon oldottam meg, hurkapálcikákat vágtam három egyenlő részre és azokat használtam fel pálcikaként. A hurkapálcikák egyik felét belemártottam az olvasztott csokiba és alaposan a gombócokba nyomtam és félretettem őket, hogy megkössön a csoki. Egy evőkanál segítségével a bevontam a süti gombócokat , és gyorsan, amíg még nem dermedt meg teljesen a csokiréteg, csokidarával, cukorvirágokkal és csurgatott olvasztott csokival díszítettem.
(Megjegyzés, a por állagú ételfesték nem igazán alkalmas a csokoládé színezésére, így fordulhatott elő, hogy a citromsárga lazac színű lett, a kék pedig betonszürke, szóval mégiscsak érdemes megvenni a már eleve színezett csokoládé pasztillákat.)

Amikor a pite kerül az asztalra - almáspite

Ősszel már írtam, hogy almából nem csak pitét lehet készíteni, hanem még jó pár finom ételt.
Most viszont itt az idő, Krisztián a névnapjára pitét kért, mert az még "a diétába is belefér, hiszen gyümölcs".
Így előkerült drága nagymamám almáspite receptje, aminek (szerintünk) nincs párja a világon.
Van ami úgy jó ahogy van, nem kell rajta változtatni, ahogyan a mama készítette, úgy csináljuk (anyu meg én, később lehet még a húgom is) ma is omlós tésztával zománcos tepsiben, az almát nem hámozzuk meg (, mert a héj alatt vannak a vitaminok, és a kész sütiben már észre sem lehet venni, hogy az is belekerült). Mi úgy szeretjük, hogy a tészta vékony és jó vastag a töltelék réteg benne, mert ugye az a lényeg.

Almáspite

Hozzávalók:

Tészta:
- 45 dkg liszt (lehet felesben teljes kiőrlésű és sima liszt)
- 18 dkg setrészsír
- 3 ek cukor
- 2 db egész tojás
- 2 ek tejföl
- 2 tk sütőpor
- csipetnyi só

Töltelék:
- min. 2 kg alma (nálam most 3 kg apró almából készült)
- 8-10 dkg cukor (ha édesebb az alma akár el is lehet hagyni)
- fahéj
- mazsola
Az almákat nem pucoltam meg csak alaposan megmostam őket, nagylyukú reszelőn  lereszeltem, és félretettem, amíg a tésztát összegyúrtam. Az omlós tészta lényege, hogy az alapanyagok hidegek legyenek, tehát a hűtőből éppen kivett zsírt elmorzsoltam a liszttel, hozzáadtam a sót, cukrot, sütőport, a tojásokat, a tejfölt és gyors mozdulatokkal és egynemű tésztagombóccá gyúrtam, majd ketté vettem és 22x35 cm nagyságúra nyújtottam, zsírozás, lisztezés nélkül a tepsi aljára fektettem (, mert annyi zsiradék van a tésztában, hogy egyszerűen nem tud beleragadni). A közben levet engedett almából kicsit kinyomkodtam (nem kell nagyon, mert akkor száraz lesz a töltelék)és az alsó réteg tésztára egyengettem, megszórtam cukorral, fahéjjal és mazsolát is tettem bele (most kivételesen, mert mégiscsak Krisztiánnak készült, egyébként ez kimarad, mert én nem szeretem). Kinyújtottam a másik tésztagombócot is, az almarétegre fektettem, a széleket gondosan eltűrtem a tepsi oldalán. Villával alaposan megszúrkáltam a tetejét (, hogy a sütés közben keletkező gőz távozni tudjon és ne repessze szét a süti tetejét) végezetül megkentem egy felvert tojással. 180°C-os sütőben alsó-felső sütésen 40 perc alatt aranybarnára sütöttem.
Hagytam, hogy a tepsiben teljesen kihűljön és utána szeleteltem fel. Tálaláskor meg lehet szórni porcukorral, de anélkül is tökéletes, az utolsó morzsáig elfogy mielőtt még észbekapnék.

Csomó helyett koszorú - csíkos kalácskoszorú

Van valami amit a legtöbb alkalommal veszünk ha vasárnap délután elmegyünk a Tescoba vásárolni (ilyenkor vannak a legkevesebben), a kakaós csomó. Ugyan nem nagyon vagyunk oda az itt készült pékárukért (jobb nem tudni, hogy liszten és vízen kívül még mit kevernek bele), de ez a kalácsféleség kifejezetten finom. Most viszont olyan kis "csoffadt" csomót sikerült csak vennem, hogy nekem nem is jutott belőle csak Krisztián evett. Így adott a lehetőség, hogy itthoni körülmények között elkészüljön a "nagytestvér". Moha blogján megtévesztésig hasonló kinézetű Csíkos kalácskoszorúra bukkantam.
Ugyan kicsit alakítani kellett rajta, mert karácsony óta olyan drága lett a kenyérliszt, hogy amíg nem lesz valahol akciós, addig kenyeret sem sütök, ezért lecseréltem finomliszt és rétesliszt keverékére.

Csíkos kalácskoszorú

Hozzávalók:
- 60 dkg kenyérliszt BL80 (helyett most 30 dkg finomliszt BL55 és 30 dkg rétesliszt BFF55)
- 15 dkg porcukor
- 30 ml tej (ezt elszúrtam és 3 dl-t öntöttem bele, így sajnos plusz 20-20 dkg lisztet kellett még belegyúrnom)
- 2 dl joghurt
- 2 db tojás
- 5 dkg puha vaj
- 2,5 dkg élesztő
- csipet aszkorbinsav
- 1 tk vaníliakivonat (helyett 2 tk házi vaníliáscukor)
- 2 ek kakaópor
- 1 db tojássárgája (a lekenéshez)

A kakaó kivételével a hozzávalókat lágy tésztává dagasztottam, majd kettévettem és az egyik felébe kevés vízzel elkevert kakaóport is beledolgoztam.
A két tésztagombócot félretettem és egy óra alatt duplájára kelesztettem, majd átgyúrtam őket és kétfelé vettem mindkettőt.
Először asz egyik vaníliás tésztát nyújtottam ki 20x40 cm-es téglalappá, majd az egyik kakaósat is ugyanekkorára nyújtottam, ráhelyeztem a vaníliás tésztára, kicsit összenyomkodtam és feltekertem, mint a piskótatekercset. A másik két tésztagombócot is ugyanígy nyújtottam, tekertem, majd a két tészta tekercset összetekertem, koszorú formájúra hajtottam és a végeit összenyomkodtam.
Az eredeti recept szerint 40 perc pihentetés után mehetne a sütőbe, de én a reggelihez szerettem volna friss kalácsot, ezért a koszorút sütőpapíros sütőlemezre tettem és betettem este a hűtőbe.
Mivel sajnos nagyon rossz alvó vagyok ezért mikor még Krisztián az igazak álmát aludta, én kivettem reggel a hűtőből a közben gyönyörű szép nagyra megkelt kalácsot, bekapcsoltam a sütőt 180°C-ra alsó- felső sütésen, és lekentem a kalácsot, kevés vízzel elkevert tojássárgájával.
45 perc alatt gyönyörűen megsült, és amint langyosra hűlt a  rácson már szeleteltem is a reggelihez.
Krisztián nutellával ette, én vajjal és meggylekvárral nem utolsó sorban pedig az elmaradhatatlan főzött kakaóval. A recept elnézésem miatt viszont akkora 2 kilós koszorúnk lett, hogy bárkit nagyon szívesen látunk egy kis kalács uzsonnára ;)