2013. május 1.

Mennyei croissant

Imádjuk ezt a pékárut, de persze nem mindegy, hogy hogyan van elkészítve, mert ettünk már bűn rosszat is.
Akkor az igazi, ha kívülről picit ropog, belül lágy és szinte szétomlik az ember szájában, érezni benne a vaj ízét, és nagyon-nagyon leveles (akárcsak gyerekkorunkban a sajtos rúd). Sokáig kutattam az "igazi" receptet, rengeteget kísérleteztem míg végül rátaláltam arra amit én már nem tudok felülmúlni. Igazítottam egy picit ugyan rajta, hogy jobban működjön, de alapvetően tökéletes, ahogyan van. Tartalmas levesek mellé szoktam készíteni, most gulyásleveshez Krisztiánnak (én meg majd "nyálcsorgatva" nézhetem, ahogyan bepuszilja az egészet, mert a diétám miatt ebből most kimaradok).




Croissant

Hozzávalók:
- 38-41 dkg finomliszt (függ a minőségtől)
- 28 dkg vaj
- 3 dkg élesztő
- 2 dl hideg tej
- 2 dkg cukor
- 1,5 dkg méz
- 1/2 ek só
- 1 ek citromlé

Tegnap este a vajat a citromlével és 6 dkg liszttel kikevertem, egy nagyobb darab folpackra téglalap alakúra halmoztam és alaposan betakargattam minden oldalról, végül a fagyasztóba tettem amíg elkészítettem az élesztős tésztát (az eredeti recept csak simán hűtőt írt, de úgy nem szilárdult vissza eléggé a vaj, és a hajtogatásnál folyton szökni akart).
Amíg a vaj dermedt, simára kevertem a hideg tejet, az elmorzsolt élesztőt, a mézet és a cukrot majd az egészet a sóval elkevert  maradék liszthez öntöttem. Egy rugalmas, közepes keménységű tésztát gyúrtam belőle, amit kinyújtottam (akkorára, hogy a vajas tésztát a közepére téve mindkét oldalról teljesen be tudjam takarni vele). A vajas téglát a tészta közepére tettem, két oldalról ráhajtottam az élesztős tésztát és az éleket jól összenyomkodtam, hogy ne szökhessen ki a vaj a nyújtáskor. Az élesztős tésztába bugyolált vajtömböt kinyújtottam, szemmel 3 részre osztottam és a két szélső részt a középsőre hajtottam vagyis a két szélső rész fedte a középsőt és egymást is (ez a szimpla hajtás). 90°-kal elforgattam és újra kinyújtottam a tésztát a széleket behajtottam a  középvonalig, majd "összecsuktam" ez egészet, mint egy könyvet (ez a dupla hajtás). Egy szimpla hajtás következett utolsónak, végül folpackba csomagoltam a tésztát (hogy ne száradjon ki) és egy tálban a hűtőbe tettem éjszakára. Ez jó kis pihenés volt a tésztának és nekem is egyaránt. Reggelre hatalmasra kelt a "hajtovány", a sütőt alsó-felső sütésen 190°C-ra bekapcsoltam, lisztezett nyújtólapon 3-4 mm vastag téglalap alakúra nyújtottam és hosszában kettévágtam (2 db kb. 10 cm széles 60 cm hosszú szalagom lett). A két hosszú csíkot egyenlő szárú háromszögekké szabdaltam föl, a sarkokat kicsit meghúzkodtam és a háromszögek alapjai felől szorosan feltekertem őket. A croissantokat sütőpapíros sütőlemezre tettem, egy felvert tojással megkentem a tetejüket és 15 percre félretettem őket pihenni, hogy az élesztő kicsit fel tudjon éledni a szobahőmérsékleten.
Kb. 15 perc alatt aranybarnára sütöttem őket.

Érdemes nekilátni, mert tényleg mindenkinek ízlik, abbahagyhatatlan, ha formára vágás előtt nem szedjük két csíkra a tésztát, akkor nagy (a pékségekben is kapható) méretűek lesznek. Valamint ha ízesítettet szeretnék (sajtos, fetás-spenótos, gesztenyés, nutellás, csokis, lekváros), akkor feltekerés előtt a háromszögek alapjaihoz tegyünk egy kis kanál tölteléket.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon fincsinek látszik :).Ha nem veszed tolakodásnak akkor van valami a blogomon, amit szeretnék Néked átadni. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...