2013. május 14.

Örökség a déditől - Babapiskóta

A dédnagymama  csodálatos dolgokat készített, annak idején. Nála láttam, hogyan készül az igazi húzott rétes a hatalmas konyhaasztalra kiterített abroszon (szerintem azóta sem sikerült senkinek sem olyan jól, mint ahogyan Ő a sparhetban sütötte), a széle, ami lelógott az asztalról, azt a kézfejére tekerve körbe leszakította és abból lett a vakarcs. De amit csakis egyedül Ő készített a családból az a babapiskóta (kvircedlinek is nevezte, bár tudom ez máshol egészen más süteményt takar).
Nem az a mostanság a boltokban kapható, nagyon levegős tésztájú változatot készítette (amit nem lehet semmibe beáztatni/mártani, mert rögtön atomjaira hullik szét), hanem masszívat és keményebbet. Minden kisgyerek ezt kapta a kezébe amikor jöttek az első fogacskái, hogy rágcsálja csak nyugodtan (mivel kemény volt nem eset rögtön szét a szájukban, és maszírozhatták vele az ínyüket). Ezt lehet igazán jól, tejbe, kakaóba mártogatni, de már kipróbáltam, tökéletesen megfelel a tiramisuhoz is, csak ezt nem csak meríteni, hanem picit áztatni is kell a kávéban.

Biztos, hogy elég lesz ennyi?



Babapiskóta

Hozzávalók:
- 4 db egész tojás
- 20 dkg porcukor
- 1 dkg szalalkáli
- 60 dkg liszt (ez már csak az én újításom: 40dkg finomliszt és 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt)
- 2 ek házi vaníliáscukor
- 0,5 dl langyos víz
- csipet só


Az egész tojásokat a porcukorral, a vaníliáscukorral, a csipet sóval és a vízben feloldott szalalkálival habosra kevertem. 20 perc pihentetés után belekevertem 20 dkg lisztet, letakartam és egy éjszakára betettem a hűtőbe pihenni. Másnap hozzákevertem ismét 20 dkg lisztet és visszatettem még 2 órára pihenni a hűtőbe. Végül hozzágyúrtam a harmadik adag lisztet is (20 dkg) és 2-3 mm vastagra kinyújtottam. Babapiskóta szaggatóval kiszaggattam (ha ez nincs nagyon egyszerűen át lehet alakítani egy felesleges nagyobb pogácsa szaggatót, vagy késsel is lehet stanglikat vágni belőle, ha nincs más lehetőség). A sütőt előmelegítettem 150°C-ra alsó-felső sütésen és sütőpapíros sütőlemezen 5-6 perc alatt megsütöttem őket nyitott ablaknál, mert ugye a szalalkáliból a hő hatására ammónia szabadul fel (nagyon kell figyelni rájuk, mert hamar túlsülnek, és úgy szépek ha világosak maradnak, bár most a teljes kiőrlésű liszttől "korpás kinézetűek lettek).
Most, hogy lassan Krisztián feléli a zabkeksz készletet, jól jött egy újabb adag nasi. Ez remélem jó ideig elég lesz neki amíg kitalálom, hogy milyen újdonságot készítsek.

4 megjegyzés:

  1. Gyermekkorom emlékei :).Köszi,hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
  2. Örülök hogy benned is kellemes, nosztalgikus emlékeket ébreszt :)
    Legközelebb talán majd az emlegetett rétesnek is nekiállok, ha lesz elég időm.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a receptet, megkivántam:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán örülök, hogy tetszett :)
      Remélem találsz még mást is nálam, ami megtetszik.

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...