Pünkösdi wellness

Ez már lassan hagyomány lesz nálunk, hogy Pünkösdkor felkerekedik a kis család (apa, anya, gyerekek csupa szív, szeretet...) és útnak indul valahova, hogy együtt pihenhessenek.
Krisztián otthon marad, mondván örül annak, hogy évente egyszer legálisan megszabadulhat tőlem és az állandó csacsogásomtól.
Idén sem történt ez másként, összeszedtük magunkat, hogy eltöltsünk négy nyugis napot (itt szeretném megköszönni a Bagi Kft-nek, hogy idén is támogatta a felüdülésünket).

Hol is kezdjem, ugyanis nem lesz rövid a sztori: ez is olyan nehezen indult, mint a mi családunkban szinte minden. Az öt választható szálloda közül a bükfürdői Hotel Répce Gold ****-ot (????) választotta a család, bár idén azt hiszem a húgom véleménye szerint lett leadva a döntés. A már említett cég átutalta a nyaraltatásunkra szánt összeget a szállodának februárban, és ezzel elkezdődött a hercehurca. Mert a szálló a bankszámláján a pénzzel, már kicsit sem volt készséges, és segítőkész, közel másfél hónapos email és telefon háborúzás alatt sikerült lefoglalni a szobákat (és még ráfizetni ugyanannyit, amennyit már egyszer átutaltak a pihenésünkre a hotelnak).

Péntek délután összeszedtünk magunkat és a csomagjainkat (csak anyu herpesz gyógyszere maradt otthon), és útnak indultunk Bükfürdő felé.
Megérkezésünkkor egyszerűen le tudtunk parkolni, itt nem kellett külön fizetni a parkolásért (szinte hihetetlen). Az épület kívülről szép és igényes, terméskő, márvány borítással, fehér falakkal és króm korlátokkal.
Az  első igazi meglepetések akkor értek minket, amikor felértünk a harmadik emeleti folyosóra. A szőnyeg koszos, ragacsos és foltos volt, sárgára festett falak már szürkéllettek a kosztól, és akkora repedések voltak rajta, hogy szinte az ujjam is belefért volna.
A következő sokk a szobákban ért minket, a szekrényeken vastagon állt a por, a falon szintén méretes repedés, hatalmas fekete pókhálók lógtak a plafonról.
A fürdőszobát meglátva majdnem a világból is kirohantam: a zuhanykabin vastagon rozsdás és vízköves volt, a tálcán pedig szürke koszcsíkok. A fekete műmárvány mosdót tartó bútorlap konzol látott már szebb napokat is, mert a fólia, már mállott le róla, a forgács hullott szét, a törölközőtartót, pedig jól láthatóan kiszakították belőle (de mi még jól jártunk, a szülők fürdőszobai szemetesében még benne volt az előző vendég használt tisztasági betéte is).

Nem mintha itt akartunk volna az interneten lógni, de szívesen írtam volna Krisztiánnak emailt, wifi viszont csak a lobbyban volt. Apu ugyan kapott egy kábelt, amivel a laptopját rá tudta kötni a hálózatra, de nem túlzok, tíz percbe telt mire a jel felmászott a harmadikra és bármit is el lehetett érni.

Az ételekkel meg voltunk elégedve (ez nagy szó, mert az ilyenekre kifejezetten finnyás vagyok, pláne ilyen drága helyeken), viszont a felszolgáló személyzettel hatalmas gondok voltak, tisztelet annak az egy körszakállas úriembernek, aki mindig tisztelettudóan viselkedett, figyelmes és kedves volt. Sajnos a többi pincérről csak azt tudjuk elmondani, nem egy négy csillagos szállodába valók, maximum egy útszéli csehóba.
De beszéljünk a konkrétumokról: nem tudtak normálisan beszélni, félig kilógott a kapa a szájukból, már azon se lepődtem volna meg, ha a mondanivalójuk végére odabökték volna, hogy HEEE.
Más vendég is a fülünk hallatára panaszkodott a főpincérnek, hogy a 10-ig tartó reggeliztetés alatt már 9-től nem töltötték fel a büféasztalt.
Nem lehetett találni olyan csészét aminek (belső) oldalán ne lett volna vastagon lerakódott fekete kávé/tea csík, az üvegpoharak pedig szinte kivétel nélkül szájlenyomatosak voltak.
Szombat este zenés műsoros estet adott Aradszky László (bár ne tette volna, de erről majd egy kicsit később) háromnegyed nyolctól. A pincérek a fellépés előtt már tíz perccel eltűntek és az alatt csak a vendégek egy részét voltak hajlandóak kiszolgálni. Erre sajnos nem tudok mást mondani, de amikor majd kiesik valaki a székből úgy integet, és inkább elfordítják a fejüket, nehogy oda kelljen menni az szerintem felháborító. Főleg úgy, hogy a mi pénzünk sem rosszabb, mint az osztrákoké. Porzó vesével ültük végig az egy órás playback műsort, majd úgy döntöttünk, hogy a sült liba úszni akar, de majd csak fönt a szobában, mert az étteremben semmilyen kiszolgálásra nem számíthatunk.
Másnap reggel mikor a reggelinél az orrunk alá dugták az előző esti fogyasztás számlát, hogy aláírjuk, nem bírtam ki, kibukott belőlem, hogy nem így kellene a fizető vendégekhez viszonyulni, nagyon nem voltunk elégedettek a ki nem szolgálással és a hozzánk való viszonyulással. Kedvesen mosolyogtak és megjegyezték, hogy a többi vendéget sem szabadott volna a pincéreknek kiszolgálniuk "biztos csak kiszöktek", ezzel le is zárták a témát.

Visszatérve a műsorra ízlések és pofonok különbözőek, egyes nyugdíjasok biztosan nagyon élvezték, mert végig csápolták az egész műsort, szerintem viszont mindennek van egy határa.
A jól megfizetett vendégelőadó ne piásan érkezzen, pláne ennyi idősen.
Egy jól kihangosított teremben ne playbackről menjen a nóta, mert enyhén szólva röhejes volt, amikor befejezte a bohóckodást a mikrofonba, de a CD-n csak egy perc múlva ért véget a dal.
Ebből kifolyólag, ha már playback, akkor inkább csak tátogjon, mert amikor elment az asztalok mellett jól hallható volt a különbség, hogy mit kellett volna a mikrofonba énekelnie, de nagyon nem sikerült neki.

Mivel diéta ide vagy oda, nem bírtam ki egy kis nass nélkül (főleg hogy anyuék csak reggelizni és vacsorázni szoktak, amihez az én kis szervezetem nincs hozzászokva) rábeszéltem magam, hogy lemenjek a konditerembe edzeni a vacsorák előtt, enyhítvén a bűntudatomat.
Egyedül a futópad működött, a szobabiciklin, már se ülés magasságot, se ellenállást nem lehetett álltani, a fekvenyomó padot teljesen darabjaira szedték szét, a súlyzók hiányosak voltak.
Más választás nem lévén futottam fél órát, utána súlyzózás karra, combra, fenékre (meg is éreztem hirtelen, hogy 1 kilósról hirtelen 3-asra kellett váltanom, mert az volt a legkisebb kézi súlyzó).

Az elején említettem, hogy otthon maradtak anyu homeopátiás bogyói a herpeszére, és ahogyan az szokott lenni, a baj akkor jön, amikor a legkevésbé esik jól: szombat délutánra két herpesz is elkezdett nőni anyu száján. A recepción megkérdeztem, hogy hol találunk ügyeletes patikát, felírtak nekünk egy falusi címet ahova aznap este nyolcig mehetünk. Autóba pattantunk, GPS megkapta a címet és elindultunk falucskába.
Miután nagy nehezen megtaláltuk kiderült, hogy ez a gyógyszertár soha sem volt ügyeletes, viszont szombaton és vasárnap Bükön van aktuális ügyeletes patika. Autóba be, át Bükre, ahol az ajtón kifüggesztve lógott az ügyeleti rend, miszerint reggel kilenctől délután kettőig tartottak nyitva aznap. Ekkor volt délután 5 óra. Patika vezetőt felhívtuk, megígérte másnap reggel, amikor nyit kiszolgál minket is.
Reggel ott is voltunk, de pont elfogytak a herpeszre való bogyói, úgyhogy tűzoltásként meg kellett anyunak elégednie egy üveg echinacea cseppel.
Mi ebből a tanulság: soha se indulj el otthonról nyaralni olyan gyógyszerek nélkül, amire nagyon valószínű, hogy szükséged lesz.

A bükfürdői gyógyfürdővel zárt folyosós összeköttetése volt a szállodának, így egyszerűen csak köntösben átsétálhattunk. Szombaton a gyógyfürdői részbe vettünk belépőt, jól is éreztük magunkat, bár a gyógymedence vize elég koszos volt.
Vasárnap az élményfürdőbe vettünk jegyeket, itt viszont semmilyen strandos étkezési lehetőség nem volt megoldva (és ez hatalmas csalódás volt).
Míg a gyógyfürdői részen egy egész sor fabódé kínált sült hekket, hamburgert, gyrost, pizzát, melegszendvicset, palacsintát, lángost és fagylaltot, addig az élményfürdő területén egyetlen étel árusító sem volt, a folyosóra visszatérve volt lehetőség puccosabb körülmények között enni egy hangzatos nevű bisztróból (de hol marad a strand feeling???).
A pozitívum itt az volt, hogy a gyógyvíz teljesen tiszta volt, a gyógyfürdői medencékhez képest.
Hugi addig süttette magát, míg hétfő délutánra csoki barna lett és összeszedett egy jó kis napszúrást, én meg minden nap kalapban és tunikában óvtam hófehér testemet a naptól, hogy legalább az idén elkerüljem a brutál napallergiám okozta kiütéseket.





Az én "csoki" hugicámmal



A gyógyfürdői részen még válogathatott apu is a büfék kínálatából

csacsika család :)

Hazafelé megálltunk Kehidakustánynál a termálfürdőnél pancsoltunk, és nosztalgiáztunk kicsit, hogy tavaly milyen királyi dolgunk volt a Hertelendy házban.

Mi levontuk a konklúziót, remélem kedves olvasó Te is. Ha van feleslegesen az ablakon kiszórandó pénzed inkább nekem utald át, ott jobb helye lesz, mint ebben a hotelban (azt mondják kedves és készséges vagyok, ráadásul jól sütök, főzök, van egy szépen berendezett tiszta szobánk, jakuzzi ugyan nincs, de a kád az működőképes).