Kérlek Titeket vigyázzatok az egészségetekre, ne legyintsetek csak egyet, hogy majd lesz valahogy, mert egyedül Ti magatok tudtok tenni azért, hogy hosszú egészséges és minőségi életet élhessetek.
Anyukám keresztanyja (74) már régóta mondogatta a háziorvosának, hogy valami nincsen rendben nála hasi tájékon, jó lenne egy ultrahang. Az orvos folyamatosan lerázta azzal, hogy csak fel van puffadva, nem kell semmilyen vizsgálat. Néhány hónapon belül megelégelte a dolgot és megkérte anyukámat, hogy vigye el ultrahangos magánrendelésre, mert ő érzi, hogy probléma van, nem akar többet várni olyan SZTK-s vizsgálatra, amire elő sem akarják jegyezni.
Jött az első feketeleves az ultrahangon kiderült, hogy férfi ököl nagyságú daganat van a petefészkében. Rögtön továbbvitték nőgyógyászhoz, aki béltükrözésre küldte, mert ennek a mindössze 48 kilóra lefogyott (összeaszott) nőnek akkora hasa van, mint egy 7 hónapos kismamának. Szerencsére ott nem találtak semmilyen kóros eltérést.
Felkerült Pestre a Kék Golyó utcai kórházba, megnézte nőgyógyász, onkológus, aneszteziológus. A műtét előtti vizsgálatok közben kiderült, hogy gond van a szívével (nem szeretném túlságosan részletezni, de az Országos Kardiológiai Intézet nyitott szívműtétet javasolt meszesedés és billentyű probléma miatt), a szakvéleményben leírták, hogy altatásban nem lehetséges a daganat eltávolítása, DE epidurális érzéstelenítéssel elvégezhető a műtét.
Hétfőn a szüleim elvitték a Keresztmamit először az onkológushoz, akivel átbeszélték a lehetőségeket és megegyeztek, hogy a beteg a műtétet választja, ő pedig vállalja, hogy altatás helyett epidurális érzéstelenítést alkalmaz a műtétnél.
Átmentek a nőgyógyászatra, ahol beszéltek a doktornővel. Négy lehetőséget vázolt fel, mert a betegnek kell döntenie, hogy mi történjen vele (úgy is aláíratnak vele 1001 féle nyilatkozatot, hogy mindenért a betegé a felelősség):
- Nem csinálnak vele semmit, hazaküldik és otthon várhatja az áttéteket, a fájdalmakat, a morfiumot és a halált.
- Mintát vesznek a daganatból (de hozzátette a doktornő, hogy ez szinte 100%-ban azt jelentené, hogy a szúrásnál a daganat szóródik, és azonnali áttéteket képez)
- Leszívják a hasából a vizet, amit valószínűleg a daganat termel és megkemózzák (a doktornő elmondta, hogy a kétkomponensű kemóból csak egyet adhatnak neki a szíve miatt, ami elég ahhoz, hogy minden élő és egészséges sejtet elpusztítson, önmagában viszont nem tud a rákos sejtekkel szembeszállni. Kijelentette, hogy a ebben az eset biztos a szenvedés és a hamar bekövetkező halál. Szóval kifejezetten nem javasolta.)
- Epidurális érzéstelenítéssel megműtik.
Szerdán befektették a kórházba, hogy másnap megműtik, de mivel a beteg nem vitt magával a műtéthez szükséges 2 egység vért ezért a műtétjét elhalasztották. Apukám azonnal elment irányított véradással küldeni neki az elvárt 2 egységet.
Így csütörtökön délelőtt kitűzték a műtétet péntek reggelre, és be is adták neki a hashajtókat.
Aztán csütörtök délután 4 órakor a sokkoló hír: áthúzták a terveket nem hajlandóak megműteni, mert mi van, ha meghal a műtőasztalon, milyen lelkiismerettel kell tovább élnie a műtő orvosnak azután.
(Zárójelesen hozzáteszem, hogy minden műtét közben léphetnek fel komplikációk. Még egy egyszerűnek kinéző műtét során is történhetnek olyan váratlan dolgok, ami miatt a beteg már nem ébred fel soha. Ennek a kockázata, ha csak kis eséllyel is, de mindig ott lebeg az operáció felett. És ezt a műtő orvosok is megtanulták kezelni az évek alatt, mert ők megtettek mindent, hogy a beteget megmentsék legjobb tudásuk szerint.)
Helyette adnak neki kemót (amire ugye 3 nappal korábban azt mondták, hogy rövid élete lesz, és iszonyú kínokat kell kiállnia - kezdődött a hazugság, hazugság hátán spirál). Inkább menjen el szívműtétre, és ha majd abból "felgyógyult" (ugyan mennyi esélye van felgyógyulni egy szívműtétből, amikor egy "időzített bomba" ketyeg a szervezetében azt a pillanatot várva, hogy mikor "robbanhat szét" és adhat áttéteket máshova is?), akkor újra beszélhetnek erről az agresszív daganatról, ami néhány hónap alatt ekkorára nőtt.
Elmentünk érte, hogy hazahozzuk, mert a kemót semmiképpen sem akarta vállalni. A szüleim pedig bementek az orvoshoz, amíg én ápolgattam a lelkét a folyosón.
Az orvos kerek perec kijelentette, hogy nem akarnak kezdeni vele semmit, menjen haza a beteg haljon meg ott, úgy ahogyan Ő akar (meg persze úgy, ahogyan az áttétek majd végeznek vele).
A dolgok ott változtak meg a doktornő hozzáállásában, amikor egy igen magas pénzösszeg zsebbe való/borítékba csúsztatós formában átadásáról került szóba (500.000 Ft). Abban a pillanatban, amikor meghallotta az összeget, rögtön nagyon készséges lett, és már indult is volna leegyeztetni a másnapi műtétet.
A végén megtagadtuk a műtétet, és elhoztuk haza a Keresztmamit, mert Ő úgy döntött, hogy addig és úgy fog élni, ahogyan azt a jó Isten elrendelte.
Amiért ezt az egészet leírtam csak azért van, mert hiába fizetett/fizetek/fizettek mindannyian TB-t, EÜ-t, hiába lehetne segíteni rajta/rajtam/rajtatok, ha nem elég vastag a pénztárcátok haljon/haljak/haljatok meg úgy ahogy akartok. Ha elég vaskos a boríték mindenki élhet.
Szerintetek mennyibe kerül egy ember élete? A sajátotok, a családotoké? Ti mit adnátok meg azért hogy élhessetek, vagy mondjuk az édesanyátok élhessen?
Nem nevesítek meg egyetlen orvost sem (pedig megérdemelnék), mert egy kaptafa szinte az összes. Természetesen kivétel a becsületes kisebbségnek, akik nem hitegetik a beteget, hogy dönthet a saját élete felett, miközben hiú reményeket keltenek, és közben megkínozzák egy amúgy is beteg és szenvedő embert. Ez borzasztó kegyetlenség! Tisztességes és a beteg számára is elfogadható, ha közlik már az elején (amikor az orvosok számára is bizonyossá válik), hogy már nem lehet mit tenni, elkéstek a műtéttel. Soha ne kerüljetek hasonló helyzetbe.
Mi is már csak egyet tehetünk: Imádkozunk.
A jó Isten adjon neki a hátralevő idejében szenvedésmentes életet, amit velünk a családdal tölthet, akik igazán szeretik és törődnek vele.
Update: 4 hónap múlva temettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése