Az ifjú Indiana Jones legújabb kalandjai 1.

Mióta beköltözött a lakásunkba és az életünkbe Indike, azóta nem adtam hírt róla. Ez volt az összeszokás ideje. Jelentem ezen túlestünk, megismertük egymás személyiségét és alkalmazkodtunk (leginkább mi hozzá, mert a gyerek kissé öntörvényű).

Az ominózus cselezés, avagy jöhet a második adag vacsora

Személyiség
Igazi öntudatos süniről beszélhetünk Indianaval kapcsolatban. Ha valamihez nincsen kedve, a fejünk tetejére is állhatunk akkor sem hajlandó részt venni a mókában (persze azért vannak rásegítő cselek, de erről bővebben egy kicsit később). Nagyon érdeklődő, akarom mondani borzasztó kíváncsi, még annak ellenére is, hogy a sünik alapvető természetéből adódóan ő is kissé félős összerezzen a hirtelen mozdulatoktól, hangoktól.
Emellett igazi lakberendező, reggelre van hogy leküzdi a feljáró csövön keresztül a papírgurigáját, esetleg bevonszolja a házikójába, vagy a labdáit gurítja le a lépcsőn.

Étkezés
Amikor elhoztuk a tenyésztőtől kaptunk némi útbaigazítást arról, hogy mit kell ennie, mit nem szabad és mi az amire oda kell figyelnünk.
Azt már az elején tudtam, hogy napos egeret biztosan nem fog kapni, nem engedek be semmi ilyesmit a lakásba (bocsi Indi).
Ami nagyon jó lett volna neki az az Argentin csoki csótány vagy a tücsök, nos csótány szintén nem jöhet a lakásba, de a tücsöknek nincs akadálya, már amennyiben Krisztián hozza haza az állatkereskedésből, Ő roppantja meg a fejüket és Ő kínálja őket a gyereknek. Nos az első kísérletünk alkalmával csakis akkor volt hajlandó jó szájízzel elfogyasztani, amikor Krisztián már teljesen leválasztotta fejét a törzséről a ciripelőnek.
A legközelebbi alkalommal már így se volt hajlandó. (Fél, megijed majdnem minden fajta mozgó eleségtől, szerintünk a természetben életképtelen lenne egy ilyen  kis betoji süni.) Szóval többet már a tücsökkel sem próbálkozunk.
Bezzeg a lisztkukacból habzsol a gyerek (akarom mondani habzsolna, ha nem szabnék gátat a torkosságának). Kezdetben Krisztián kézből adogatta neki, de rájöttünk, hogy a keze átveszi a kukac szagát és utána Indike hajlamos megharapni még egy kis finomságot remélve. Azóta csak a dobozt nyújtjuk neki oda, onnan veszi ki ő maga (ez így jó, mert még én is meg tudom etetni). A kukac a varázsszó nálunk, azért bármire képes a kis rafinált, sőt néha azon fifikázik, hogy ha a földszinti részben etettünk és elraktuk már a dobozt, utána még felrongyol az emeletre hátha elfelejtjük, hogy ő már kapott vacsit és kicsikar belőlünk néhány extra darabot. (Krisztián nagyon engedékeny, Ő az aki mindig ellágyul egy cuki kis süni pillantástól, szóval általában bejön a csel).
Kaptunk a kezdő csomagban prémium minőségű csirkés konzervet, amikor hazahoztuk Indit, de rá kellett jönnünk, hogy nagyon válogatós (tisztára, mint Krisztián) és a csirkehúst semmilyen formában nem hajlandó megenni, akkor inkább csak száraz tápot flamózik dacból.
A pulykát viszont imádja, főzve, ici-pici kockákra vágva szoktam neki adni. Elveszi a kezemből, nem hezitál rajta.
Amit még hajlandó betolni az a sült csirkemáj, egy csepp olajon szoktam neki kisütni és utána szintén ici-pici kockákra vágva kézből adom neki.
A gyümölcsökkel, zöldségekkel szintén hadilábon állunk: nyár végén a sárgadinnyét utálta, az őszibarackból egy keveset hajlandó volt enni, a vilmoskörte viszont igazi favorit volt. A sütőtököt szintén otthagyja, viszont a főtt sárgarépát hajlandó elmajszolni.
Tápból még mindig azt adjuk neki amit a tenyésztőtől vettünk  prémium gabonamentes Hill's kutyustápot. Nagyon gazdaságosan működik, mert naponta alig 0,5-1 evőkanálnyit ropogtat el.
Tulajdonképpen az etetése nagyon gazdaságos, olyan kis adagokat eszik (a nagy kiadás a sünpalota megcsináltatása és maga a sünike ára volt) tulajdonképpen havi 1000-1500 Ft-ból megússzuk a tartását.

Kalandok
Amikor már kellőképpen megszokott nálunk Indiana rá kellett jönnünk, hogy méltán érdemelte ki ezt a nevet. Korábban már említettem, hogy a sünlakot egy már meglévő polcomból alakíttattuk ki, kétnútos tölgylécet szereltettünk az elejére, amibe (szintenként) 2 db 2 mm vastag plexi lap került tolóajtó gyanánt. Nos a mi kalandorunk (a mai napig sem értjük hogyan csinálja) elhúzza valahogy a tolóajtót és az éjszaka közepén sétára indul. Első alkalommal hajnalban a kisszoba sarkában a gardrób mellé furakodva találtam meg. Furcsa volt, hogy rossz irányból jönnek a zörejek, mert az odúja pont a szoba másik felében van.
A következő desszantolására alig pár napja került sor: hajnali 4-kor arra ébredtem hogy valami nagyon zörög a fejünk mögött lévő számítógép asztalnál. Nos amikor a telefonommal odavilágítottam derült ki, hogy sünike éppen az elosztón keresztülmászva igyekszik bejutni a gép háta mögé.
Viszont amint meglátta a fényt rögtön bespurizott az ágyunk alá. Így fordult elő az, hogy fél órát töltöttem a kicsalogatásával és elkapásával, miközben Krisztián az igazak álmát aludta.
Szóval nem hazudtolja meg magát, de remélem a bejárati ajtónkat még egy ideig nem tanulja meg kinyitni :)
Ami viszont folytonos mérgelődésre sarkall, az az ahogyan a dolgát végzi a mi kis drágánk. Bemászik a forgója mögötti sarokba (akkorára nőtt, hogy már laposkúszásban is alig fél be), és ott a figyelő tekintetek elől elbújva könnyít magán. Ezzel még nem is lenne gond, mert milyen okos és illedelmes ez a gyerek nem fektet mindenfelé "kábeleket". De a gondok ezután kezdődnek, mert úri gyerek módjára neki muszáj kitörölnie a hátsó fertályát, és ezt meg is teszi minden alkalommal a szekrény oldalsó fehér bútorlapján.

Habzsi-dözsi, eszik amennyi csak befér a szájába

Hát igen, a kukacért bármire hajlandó

Annyira bealudt, hogy elfelejtett beljebb mászni a bújózsákjába

Az esti kosármeccs

Egyébként nagyon szeretjük a mi kis süninket (egyenlőre ő a pótgyerekünk). Valószínű ő is szeret (na jó lehet, hogy ez kicsit erős volt), de legalább is megszokott már minket. Imádja, ha a hasát simogatjuk, az állát vakargatjuk, viszont kézben lenni utál, mert nincsen biztos pont a lábai alatt.

Most derült ki pl. hogy ha egyszer végre lesz (igazi) gyerekünk akkor a rossz zsaru-jó zsaru szülői leosztásból Krisztián lesz a jó (az engedékeny, akinek könnyű ellágyítani a szívét), én pedig a rossz (vagyis akinek szigorúnak kell lennie). Amikor hazahoztunk szintúgy veszekedtünk, mint az igazi szülők, amikor nem értenek egyet a gyereknevelésben (mi meg a süni kézhez szoktatásában nem értettünk egyet).
Sok mindent tanultunk mióta velünk van, sok örömteli élményünk és bosszankodni valónk volt, pont mint egy igazi családban :)