2013. november 24.

Carcassonne doboz - semmi sem lehetetlen

Tavaly Krisztián abszolút kedvence lett ez a társasjáték, teljesen rákattant. Megvette az alap játékot és onnantól kezdve mást sem csináltunk, mint játszottunk és kiegészítőket vadásztunk hozzá. Így a kezdetben 72 lapkás játék a sokszorosára szaporodott néhány hónap alatt. Nem fért már el a kezdő alapdobozban, ezért megosztva beköltöztette Krisztián az egyik kiegészítőébe is, de még így se lehetett a tetejüket rendesen rácsukni.
Így tavaly nagy kihívás elé állított: szeretné az egész játékot egyetlen dobozba tenni, ahol mindennek van helye és még igényesen is néz ki, ez legyen a születésnapi ajándéka.
Az egyik fórumon találtam egy mintát (a srác saját maga készítette el, így minden lapka, bábú, kiegészítő elfért benne), megmutattam Krisztiánnak, aki persze rögtön beleszeretett és kijelentette, hogy egy ilyet, vagy ehhez nagyon hasonlót szeretne ő is.

Forrás
Forrás
Megszerkesztettem hozzá a műszaki rajzot, és elkezdtem asztalost keresni, aki hajlandó elvállalni bármi áron.
De hatalmas falakba ütköztem, mert egyik asztalos hajtott el a másik után, senki sem volt elég leleményes ahhoz, hogy lehúzzon egy csomó pénzzel, cserébe egy egyszerű kis fa dobozért.
Ezért a 33. születésnapi ajándékok között Krisztián hiába keresgélte a dobozát, bizony csalódnia kellett, nem tudtam teljesíteni a kívánságát.
Aztán idén újra nekifutottam, hátha lesz mégis olyan asztalos, aki nem lesz szégyenlős és egy pofátlanul magas összegért elvállalja az elkészítését. De most sem akadt senki, aki elvállalta volna.
A következő születésnap is vészesen közeledett, én pedig nem akartam csalódást okozni az én szívem csücskének, így ráfeküdtem a témára és folyamatosan nézegettem a neten (minden fajta) fa dobozt.
A sok keresgélés meghozta a sikert és találtam egyet, ami méreteiben tökéletesen megfelelt a kívánalmaknak. Bár a belső elosztása nem volt ideális, de ez már csak a legkisebb probléma volt így rögtön meg is rendeltem.

Forrás
Forrás
Amikor megérkezett kivágtam belőle a belső elválasztókat, vettem 4x50x100-as léceket, dekopír fűrésszel beleszabtam a dobozba és ragasztópisztollyal rögzítettem. A dobozt kívülről és belülről diófa páccal lekezeltem kétszer, majd a doboz tetőre kis vésővel belevéstem a játék logóját.

Ez pedig a házi barkács doboz


Így készült el több mint egy év alatt az áhított doboz a játéknak. Olcsóbban megoldottam, mint arra számítottam az elején, igaz csak házi barkácsolással, de a végén nem volt Krisztiánnak semmiféle kivetnivalója benne.
Most már teljes volt az öröm és a boldogság, lehet játszani a következő Carcassonne partit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...