Volt, hogy jó kislány voltam, de bosszúságot is okoztam bőven a szüleimnek. Hoztam jó és rossz döntéseket egyaránt. Sokat tanultam (legtöbbször az elkövetett hibáimból), ma már sok mindent másként csinálnék, de abban is hiszek ,hogy a megtörtént események által fejlődtem és lettem azzá az emberré, aki most vagyok.
Komolyodtam, mostanra már ténylegesen felnőttként gondolkodok, döntök és nézek ki, de olykor még mindig előbújik belőlem a kisgyerek (mert ugye a gyerekkort életünk végéig a szívünkben kell őriznünk).
Annak idején amikor Krisztián töltötte be a 30-at, nagyon kitettem magamért mind torta, mind meglepetés terén (mert mindig azt mondogatta, hogy ő majd csak 30-on túl lesz felnőtt) és most ő volt az, aki már 2-3 hónapja elkezdte tervezgetni az enyémet.
Kérdezte, hogy milyen tortát szeretnék, mert legalább ezen az egy születésnapomon ne én süssem meg a saját tortámat, én pedig meg is mondtam a kívánságomat: vörös bársony tortát szeretnék.
Aztán néhány hét múlva letörve közölte, hogy lehetetlen a kérésem, mert a cukrászok még csak nem is hallottak róla, és hiába győzködte őket, hogy visz nekik receptet, mégy úgy is elhajtották :)
A történet vége az lett, hogy egyezséget kötöttünk, ő rendel egy túrós formatortát, én pedig sütök egy mini vörös bársonyos sajttortát krémsajtos mázzal.
Amihez tökéletes inspirációt szereztem Michele blogján, az utasításokat követve a vörös bársony torta receptjét Martha Stewarttól hoztam, a sajttortáét pedig Dorie Greenspantól. Mivel mini tortát sütök (16 cm), ezért az eredeti mennyiségeket is le kellett osztani a vörös bársonyt feleztem, a sajttortát pedig negyedeltem.
Hatalmas sikere volt (mindenkinek jobban ízlett, mint a cukrászdai) |
Vörös bársony torta sajttorta töltettel krémsajt mázzal
Hozzávalók:
Vörös bársony tortához
14 dkg finomliszt
1 ek holland kakaópor
0,5 tk só
15 dkg cukor
1,8 dl olaj
1 db nagyobb tojás
piros folyékony ételfesték
0,5 tk vanília kivaonat
1,2 dl író
6 g szódabikarbóna
1 tk ecet
Sajttortához:
22,5 dkg krémsajt
7 dkg cukor
csipet só
0,5 tk vanília kivonat
1 db nagyobb tojás
80 ml sűrű tejföl (min. 20%-os)
Krémsajt mázhoz:
25 dkg vaj
12 dkg krémsajt
25 dkg cukor
0,5 tk vanília kivonat
Minden pénteken a születésnapomon kezdődött, mert a sajttortát egy nappal a töltés előtt kellett elkészíteni. A kapcsos tortaformámat alulról négy réteg alufóliába csomagoltam, hogy a vízfürdő ne szivároghasson be sütés közben a sajttortába, vagy épp fordítva a sajttorta ne akarjon kiszökni a vízfürdőbe. A sütőt bekapcsoltam 175°C-ra alsó-felső sütésen, így kellőképpen bemelegszik mire a sajttorta bekerül.
A krémsajtot tálas mixerbe tettem és közepes fokozaton kb. 4 perc alatt lággyá és krémessé habosítottam. Hozzáöntöttem a cukrot és további 4 percig kevertettem a géppel, majd a só és a vanília kivonat került bele. Amikor tökéletesen elkeveredtek következett a tojás következett, végül a tejföl. A masszának tökéletesen homogénnek kell lennie, minden hozzávalónak jól el kell oszlania benne, csak akkor lesz tökéletes a végeredmény. A masszát 16 cm-es kapcsos tortaformába öntöttem.
A legnagyobb tepsimbe beletettem a bebugyolált tortaformát, és forrásban lévő vizet öntöttem a tepsibe, annyit, hogy a tortaforma feléig érjen.
Visszavettem a sütő hőmérsékletét 160°C-ra és 90 perc alatt megsütöttem. Amikor letelt az idő kikapcsoltam a sütőt, kinyitottam a sütőajtót és egy fakanállal kitámasztottam, így hagytam hűlni egy órán át (a lassú hűlés megőrzi a sajttorta felületének épségét, nem fog berepedezni). Ezután lefóliáztam és betettem a hűtőbe egy éjszakára pihenni.
Másnap délelőtt készítettem el a vörös bársony tésztakorongokat, egyesével egymás után. A sütőt bekapcsoltam 175°C-ra alsó-felső sütésen, a tortaforma aljába szilikonos sütőpapírt vágtam, az oldalát pedig kivajaztam.
Az olajat és a cukrot tálas mixerbe tettem és közepes sebességgel addig kevertettem, amíg az összes cukor el nem olvadt. Majd a tojást ütöttem bele és belekevertem az ételszínezéket, meg a vanília kivonatot.
Alacsonyabbra vettem a fordulatszámot és több részletben hozzákevertem a lisztet, kakaóport, sót és az írót.
Egy kis tálkában összekevertem a szódabikarbónát az ecettel megvártam amíg felhabzik és végezetül ezt kevertem a tésztába. A kapott mennyiséget lemértem és két részletben kisütöttem a már előre kibélelt tortaformában kb. 20-30 perc alatt. A piskótakorongokat rácsra tettem hűlni, közben pedig elkészítettem a krémsajtos mázat.
A tálas mixerbe tettem a lágy, felkockázott vajat és közepes fordulaton habosra kevertettem. Ekkor adtam hozzá a cukrot és a vanília kivonatot. Amikor már minden cukorszemcse teljesen elolvadt a vajban, és homogén massza lett belőle akkor adtam csak hozzá a krémsajtot. Addig kevertettem, amíg meglágyult és teljesen elelegyedett a vajas krémmel. Ezzel el is készült a máz.
Amíg a család meg nem érkezett, addig hűtőbe tettem, nehogy elfolyjanak a virágaim.
Ez pedig a legcukibb ajándék, amit valaha a húgicámtól kaptam:
Krisztiántól is kaptam tortát, mert tudja, hogy milyen cipő őrült vagyok (mert minden fazonból jó, ha van és természetesen több színben, hogy mindenhez fel lehessen venni, többségében magassarkú, mert az kifejezetten jól áll, szóval bolondulok a szép cipőkért) megkaptam a magam "unikornisát" egy Manolo Blahnikot. Igazi úgy sem lesz soha a gardróbunkban (gondolva az árára), ezért torta formában egy kisebb vagyonért csináltatott nekem egy egyedi túrós tipegőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése