2013. november 3.

A zöld tejturmix

Tudom ez most meglehetősen bizarrul hangzik, de szó sincs arról, hogy valamiféle romlott tejről írnék. Az szerintem már köztudott, hogy (betegesen?) egészségmániás vagyok, mindent megteszek azért, hogy az életminőségünk a legjobb legyen, elkerüljenek minket a betegségek és fitten, boldogan élhessünk.
Az egyik legnagyobb bűnöm ilyen szempontból csak az, hogy nem tudok lemondani a tejtermékekről. Pedig legalább a téli időszakban amikor általánosak a felsőlégúti megbetegedések kerülni kellene, ugyanis a tej nyákképző, nehezebben tudunk kigyógyulni ezekből a betegségekből. Alternatív megoldásként gabonatejekkel lehet kiváltani (számtalan lehetőség közül választhatunk: rizs, szója, zab, köles, mandula, dió, kókusz) viszont a boltok polcain aranyáron mérik ezeket. Nem csoda, hogy nem vagyok hajlandó megvenni, viszont kis idő, energia ráfordítással a boltban vásárolható tejek töredékéért el lehet készíteni otthon is.
Tény, hogy a gabonatejeknek soha nem lesz olyan íze, mint annak a tejnek, ami ténylegesen a tehénből jött, de kitűnő alternatív megoldás a laktóz- és a tejfehérje érzékenyeknek egyaránt.
És hogy mitől zöld? A zöldségektől, mert a klorofill nagyon fontos az egészségünk szempontjából. Nemcsak lúgosítják szervezetünket, hanem nagyon sok élő enzimet, vitamint, ásványi anyagot tartalmaznak, továbbá ami a legfontosabb, hogy oxigénnel töltik fel sejtjeinket. Ez azért is lényeges, mert pl. a rákos sejtek oxigén szegény környezetben szaporodnak (sajnos ez a családunkban most aktuális téma).
Az ötlet nem saját: Fittanyuka blogján olvastam először róla. Egy kicsit átdolgoztam a saját konyhám felszereléséhez igazítva (de még mindig a megszabott alapelveken belül) és megszületett ez a zöld "trugyi", ami Krisztián szerint leginkább a brokkoli krémlevesre emlékeztet.




Zöld tej

Hozzávalók:
4 rózsa (nyers!) brokkoli
2 marék friss spenótlevél (vagy esetemben 2 ek fagyasztott spenótpüré)
6 dl kölestej
csipet só

Kölestejhez:
2 dl köles
6 dl víz + 2,5 l

Először a kölestejet készítettem el a megmosott kölest feltettem 6 dl vízben főni, kis hőmérsékleten addig főztem, amíg az összes vizet magába szívta. Kicsit pihentettem, hagytam hűlni, majd turmixba kanalaztam a kölest és további vízzel teljesen simára turmixoltam. Nekem ebből a mennyiségből 3 liter kölestejem lett.
A "zöld trutyihoz" a turmixba tettem a brokkolit, a spenótot, picit megsóztam és ráöntöttem 6 dl kölestejet.
Teljesen homogén lé lett belőle, az íze pedig olyan volt mint a nyers brokkolié, csak egy picit csípősebb a spenóttól. Krisztián is megkóstolta, de köszöni szépen nem kér többet belőle, ő még mindig irtózik a zöld ételektől (ez még óvodai hozadék nála). Nálam sem lesz mindennapos, de havonta egyszer szerintem teljesen bevállalható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...