2013. november 1.

A mi tönkölyös kenyerünk tang zhonggal

Egy időben Krisztiánnal mindketten teljes kiőrlésű kenyeret ettünk (jobban mondva én már évek óta csak azt eszem, Krisztiánt pedig sikerült rávennem, hogy ő is csatlakozzon hozzám). Aztán egyszer csak becsípődött nála valami, és onnantól kezdve újra fehér kenyeret kellett venni neki. Mert a kacsazsír, lekvár, mogyorókrém feltéttel nem jó a tömör, teljes kiőrlésű kenyér. Márpedig ő rákattant a kencékre, aztán amikor már nem csak ezeket ette, valahogyan nem akaródzott újra visszatérnie a teljes kiőrlésűhöz.
Viszont nagyon fontosak a teljes értékű gabonák, amihez nem jut hozzá szervezetünk az egyszerű fehér kenyérből, mert minden hasznos részt kirostáltak már a lisztjéből.
A teljes kiőrlésű lisztek tele vannak B vitaminnal, és rosttal nagyon fontosak a megfelelő idegműködéshez és az emésztéshez (bár erről a paleózók és a nyers étkezés hívei másképpen vélekednek).
Ezért döntöttem úgy, hogy újra nekiállok a kenyér sütésnek és hetente egyet én készítek itthon.
Az alap Limara mindennapi fehér kenyeréből lett kialakítva, viszont feljavítottam bio teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszttel és, hogy sokáig puha maradjon tang zhongot dagasztottam bele. Így kompromisszumot kötöttünk: puha belezetű kenyeret ehet Krisztián, de legalább teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszttel feljavítva és mind a ketten örülhetünk.


Külsőre nem különbözik a boltban is kapható fehér kenyerektől



Viszont a belezete inkább a korpás kenyérhez hasonlít
Tönkölyös kenyér tang zhonggal

Hozzávalók:
35 dkg kenyérliszt (BL 80)
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
2 tk só
2 ek olaj
csipetnyi aszkorbinsav (patikában por állagú kiszerelésben kapható)
20-22 dkg öregtészta (én 1 kg lisztből szoktam begyúrni és adagonként lefagyasztom)
1 dkg élesztő
1 adag tang zhong
1,9 dl víz

Tang zhonghoz:
3 dkg finomliszt
1, 5 dl víz

A tang zhonggal kezdem az egészet, a most olyan népszerű kenyérdoktorral. Hihetetlen de tényleg működik a kenyér belezete még a 4-5. nap után is lágy és puha tőle. Nem nagy ördöngösség az egész, a lisztet a vízzel egy kis lábasban összekevertem, feltettem a tűzhelyre és kevergetve elkezdtem melegíteni. Az elején látszik, ahogyan a vízben úszkálnak a liszt apró szemcséi, majd melegítés hatására, mint a rántás elkezd sűrűsödni. Amikor a fakanállal kevergetés közben már rajzolni lehetett a lábos aljára (vagyis, amikor kevertem a masszát a fakanál nyomán kilátszott a csík az edény aljáról), akkor készült el a tang zhong. Levettem a tűzhelyről és néha megkeverve (hogy ne bőrösödjön be) szoba hőmérsékletűre hűtöttem.
A kenyérhez kimértem egy dagasztótálba a liszteket, hozzáadtam az öregtésztát (néhány órával korábban kivettem a fagyasztóból, megvártam míg felolvad és szobahőmérsékletű lesz), a sót, az olajat, az aszkorbinsavat, az élesztőt, a vizet és a már kihűlt tang zhongot.
Kb. 5 perc alatt sima ruganyos tésztává dagasztottam, letakartam és félretettem pihenni 40-50 percre, majd 20 perc után megfordítottam a tálban a tésztát így még nagyobbra tud kelni.
Amikor a duplájára kelt kiborítottam a tálból a enyhén lisztezett nyújtólapra, a tenyeremmel kinyomkodtam belőle a levegőt, így lett egy szép kerek kb. 40-45 cm átmérőjű tésztakarongom.
A korong két oldalát behajtottam a közepéig és jól lenyomkodtam, majd a tetejét mindkét oldalról szintén, most háromszög alakban behajtottam a tészta közepe felé. (Részletes leírás és képes illusztrációk Limaránál.)
A keletkezett tésztacsíkot a felső behajtott vége felől szorosan feltekertem és szilikonos sütőpapírral kibélelt kacsasütőbe tettem az így kapott veknit. Három helyen bemetszettem a tetejét és rátettem a kacsasütő tetejét, így kelesztettem újabb 20 percig.
Amikor újra megkelt a vágások pedig szépen kinyíltak a kacsasütő tetejét alaposan bespricceltem vízzel és 220°C-ra előmelegített sütőbe tettem alsó-felső sütésen.
Kb. 45-50 perc kellett neki, hogy teljesen megsüljön (akkor jó, ha a tetejét vagy az alját megkocogtatva kong), kivettem a kacsasütőből rácsra tettem és hideg vízzel lespricceltem, hogy jó cserepes legyen a héja.
Amikor kihűlt konyharuhába csomagolva tettem el a kenyértartóba (nylon zacskóba tenni kifejezett vétek), így meglett az öröm puha kenyér amit lehet enni vajjal és lekvárral, kacsazsírral és újhagymával, vagy egyszerűen csak mogyorókrémmel, de legalább teljes kiőrlésű tönkölyliszttel dúsítva, hogy valamennyire egészséges is legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...