És bár idén is elég zsúfolt az adventi időszak, elhatároztuk, hogy az egyetlen szabad szombatunkon, amikor nem kell dolgoznunk (vagyis múlt héten) felülünk a vonatra és meg sem állunk Győrig.
Bár én csak egy évet tanultam, laktam itt, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy örökre a szívembe zárjam ezt a várost, és bármikor hatalmas örömmel visszatérjek ide. Krisztián már sokszor unja is, amikor elmondom, hogy milyen szívesen laknék Győrben.
Szóval idén is megcéloztuk a karácsonyi vásárt, szóltunk a családnak is, hogy, ha van kedvük mehetünk együtt is, de a végén nekik közbeszólt egy elfelejtett színházi előadás, szóval csak kettecskén mentünk.
Reggel elsétáltunk a piacra a mi hentes Gyurinkhoz, hogy leadjuk a karácsonyi hús rendelést, aztán felültünk egy személyvonatra és picit több, mint egy óra alatt elzötyögtünk Győrig. Végigrobogtunk a vásáron egészen az Árkádig (nem, nem plázázni mentünk, távol áll ez a dolog tőlünk, de úgy éreztük, hogy bármennyire ínycsiklandozóak is a frissensültek a vásárban, képtelenek lennénk leülni azokra a sörpadokra a hidegben a már említett okok miatt) ezért gyorsan megebédeltünk, és visszatértünk a vásárba.
Nem ide tartozik szervesen, de meg kell említenem, hogy Győrig kellett utaznunk ahhoz, hogy a Sparban akciós vajból vehessünk (persze tudom, én vagyok a fukar, de miért is fizetnék 25 dkg vajért 450-500-600 Ft-ot, ha akciósan 390-ért is megvehetem és ilyenkor karácsony környékén a sütéshez amúgy is brutális mennyiség fogy belőle, mert margarin semmilyen formában nem lépheti át a küszöbünket). Így rögtön több, mint egy kilónyit be is raktároztunk belőle.
A Széchenyi téren kezdtük meg a sétánkat, itt megcsodáltuk a feldíszített karácsonyfát, fényképezkedtünk a Mikulással a szánján (először Krisztián nem akarta a dagadt, részeg piros ruhás fazon mellé ülni, de két pohár bor után már magától ölelgette a Baross úton táncoló-éneklő párját). Krisztián vágyakozva nézett egy gőzmozdonyos kis vonatot, ami a gyerekeket vitte körbe. Teljesen odáig volt érte, szóval erősen gondolkoztam, hogy megkérdezem, hogy van e súlyhatár, és befizetem egy körre.
Vettünk Krisztián anyukájának karácsonyra kézműves csokoládét (hmmm... de jól nézett ki, még jó, hogy már becsomagoltam, így biztosan megéri az ajándékozást), és vettünk egy meleg sapit Krisztiánnak. Együttélésünk 7 és fél éve alatt ez az első tél, amikor végre meg tudtam vele értetni, hogy télen a hidegekben (hóban, fagyban, szélben) nem ciki sapkát venni, és ne legyen olyan hiú, hogy azért nem veszi fel, mert kócos lesz a haja tőle. Szóval reménykedjünk benne, hogy végre sikerült megállítani a kopaszodását.
Sok kézműves holmi, egy csomó sapka, édességek, játékok, rengeteg giccs szóval mindent meg lehetett találni közel egy helyen. Nagy elragadtatásunkban vettünk is magunknak közös karácsonyi ajándék gyanánt egy barna alapon fehér pöttyös, kerámia vajtartót (24-én majd nagyon meg fogunk lepődni, mi van a csomagban).
A forralt bor nem volt nagy szám sajnos, aztán ki is derült, hogy már nem vacakolnak a készítésével, hanem a boltokban palackosan megvásárolható "karácsonyi forralt bornak" csúfolt valamit öntik fazekakba és melegítik fel (a bódék mögé tucatjával pakolták ki kiürült üvegeket).
Szép volt, jól éreztük magunkat. Nagyon sokan voltak annak ellenére, hogy mi kora délután voltunk kint, így nem láthattuk a díszkivilágítást, de talán jobban jártunk, hogy nem késő délutáni, esti vásározásra mentünk. Így is majd megfagytunk a 3 órás sétafika alatt és legalább kisebb tömegben mindenféle nagyobb tülekedés nélkül tudtunk nézelődni, sétálgatni.
Jövőre lehet, hogy megcélozzuk Pestet és a Vörösmarty teret, mert az még elérhető számunkra is. Bécsről meg csak álmodozunk, és ha egyszer majd lesz autónk oda is ellátogatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése