2013. december 8.

Az én forralt borom hideg adventi estékre

Az adventi időszakban többször is szoktam hétvégéken forralt bort készíteni. Amikor magával ragad a hangulat csinálnom kell egy bögre gőzölgő italt mindenképpen (pláne idillikus, ha még közben esik is a hó odakint). A karácsonyi vásárokban is lépten-nyomon árulják általában jó is szokott lenni, bár már ért minket nagyon negatív meglepetés is (méregdrágán árult, aszalt gyümölcsös forralt bornak hirdetett valami inkább ecethez hasonlított, mint borhoz, nem is értettük a dolgot mindenki mézédes italra számított az aszalványok  miatt). Otthon viszont az én szám íze szerint készül, szóval panaszra nincs is ok.
Most viszont nem is nekem jutott eszembe először, hanem Krisztiánnak (szegénykém idén télen már másodszor lett beteg és most ebben az állapotában már hajlandó bevetni minden házi gyógymódot a gyógyulása érdekében), így a második adventi hétvégén el is készült az év első adag forralt bora mindkettőnknek.



Forralt bor

Hozzávalók:
2 db alma
1 rúd fahéj
3 db szegfűszeg
1 db szegfűbors
2 ek cukor
3 dl bor (ha rajtam múlik, akkor fehér)
0,5 narancs

Még valószínű túl fiatal vagyok, nem igazán tudom még élvezni a testes vörös borokat, elsősorban a fehéret szeretem, de mostanában már jó barátságban vagyok a rozékkal is (hú ez most úgy hangzott mintha állandóan csak iszogatnék, pedig 3-4 havonta talán ha iszom, és akkor is csak keveset).
Szóval, hogy  megfelelően gyümölcsös íze legyen, én először egy almakompótot főzök. Az almákat megpucoltam, kivágtam a magházukat és felkockáztam őket. Kis lábosba tettem és vizet öntöttem rá cukrot adtam hozzá, beledobtam a fahéj rudat, a 3 db szegfűszeget, és a szegűborsot.
Megfőztem a kompótot belőle, majd az alma kockákat kikapkodtam belőle.
A lábasban maradt almakompóthoz hozzáöntöttem a bort és belefacsartam egy narancs felét, majd a fél narancsot is a borba tettem (természetesen előtte alaposan megmostam).
Az egészet addig melegítettem csak, amíg elkezdett gyöngyözve forrni (tovább nem érdemes, mert kimegy belőle minden alkohol). Bögrékbe mertem az elkészült forralt bort és már lehetett is szürcsölgetni a csodálatosan illatozó és gőzölgő gyógyírt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...