Imádunk Sopron

Az utóbbi egy hetes elmaradásomnak egyetlen nyomós oka volt: kivettük Krisztiánnal a szabadságunkat és elutaztunk egy hétre nyaralni, hogy kipihenjük az elmúlt egy év fáradalmait.
2011 nyár végén látogattunk el először közösen Sopronba (ugyan Krisztián már járt itt régebben, de nekem ez volt az első alkalom - eddig Sopron szűz voltam). Tökéletes környezet, csend, nyugalom, tiszta levegő, udvarias, kedves emberek (nem csak a hotel személyzete, hanem mindenki a városban). Pihentünk, sokat sétáltunk, egy keveset wellneseztünk, jókat ettünk-ittunk. De hamar eltelt az a 4 nap, és közel sem volt idő mindenre, amit szerettünk volna, ezért úgy döntöttünk, hogy visszatérünk.
Januárban hatalmas hévvel belevetettem magam a nyaralás szervezésébe, legalább 20 helyről kértem árajánlatot (majdnem hanyatt estem amikor megérkezett jó néhányról a hivatalos ajánlat, miszerint 2 főnek 6 éjszakára 300 ezer feletti összeget kértek volna kedvezményesen...). De nem vagyunk mi Rochildék, ha lenne ennyi spórolt pénzünk akkor inkább itthon maradnánk és ebből az összegből kicseréltetnénk az ablakainkat.
A Fagusban viszont tavaly ősszel üzemeltető váltás történt és azóta újabbnál újabb akciókkal igyekeznek becsábítani a pihenni vágyókat, előfoglalási kedvezménnyel, így potom áron juthattunk hozzá a 8 nap/7 éjszakás szállásunkhoz (egy nappal többet maradhattunk és még így is klasszisokkal olcsóbb volt, mint más kevesebb *-os szállókban a 6 nap/5 éjszaka).

Felpakoltuk a gurulós bőröndöket (végre Krisztián is rájött, hogy nem ciki, sőt roppant kényelmes, ha az ember fia-lánya nem autóval közlekedik akkor nem kell utazótáskát cipelnie). Felültünk egy délelőtti IC-re és kevesebb mint 2 óra alatt célba is értünk.
Jó kis ebéd után kitaxiztunk a hotelhoz. Mikor odaértünk a szobánk még nem volt készen, negyed órát még várnunk kellett, mire kitakarították (???).

A szállásunkkal kapcsolatban annyit tudok elmondani a, hogy nagy meglepetésünkre a botanikus kert felől kaptunk szobát (ezt külön kell kérni és 1.000 Ft felára van éjszakánként), nos mindezt kérés és felár nélkül kaptuk meg így nem csak a kilátásban gyönyörködhettünk, de keleti fekvése lévén megkíméltük magunkat a délutáni forróságtól is. A szoba még mindig nagyon szép, bár a megnyitás óta eltelt 8 év már kezd látszani az állapotán (a szőnyeg koszos és hipo? foltos, a függöny szakadt, a fal egy két helyen  koszos), de ettől eltekintve nagyon otthonos, hangulatos, a fürdőszoba pedig kifogástalan állapotú volt.

A szobánk

és a kilátás

Az erkély felső falára sajnos beköltöztek kolóniástul a méhek (ez kellemetlen volt, de ügyeltünk rá, hogy a függöny mindig behúzva legyen és ne tévedjen be a szobába egy sem).

Az ágyra bekészítették a köntösöket és a törölközőket (már nem adnak a wellneshez külön törölközőt, de talán ez is egy picit jobban hozzájárul a kevesebb mosatáshoz és a környezetvédelemhez).
A büfé reggelik és - vacsorák kínálata lecsökkent, de még így is több, mint bőséges volt. Mindketten az ízlésünknek megfelelően válogathatunk és nem okoztak az ízek egyik alkalommal sem csalódást, kivételesen jó a szakácsuk.

A személyzet roppant kedves és készséges volt, az egyik mixert a bárból már két évvel ezelőttről ismertük és már a második alkalommal tudta mit ittunk és hányas szobához kell írni a fogyasztást.
Személy szerint én a takarítással nem voltam elégedett, de Krisztián rám pirított, hogy ne várjam el az otthoni tisztaságot. Mint már említettem a szőnyeg szerintem elég koszos volt, találkoztam egypár pókhálóval is, a por viszont kétségbe ejtően nagy volt mindenen. Szerdán szerettünk volna törölköző cserét kérni, ezért a kádba dobtuk azokat, amiket cseréltetni szerettünk volna (szemmel is jól láthatóan koszosak voltak), viszont amikor délután visszaértünk meglepve láttuk, hogy ugyanazokat a koszos törölközőket akasztották vissza a tartóra. Ez volt az utolsó  nap, hogy a szobában takarítónő járt, szemetet ürített és wc papírt hozott. Másnap újból bedobtuk a kádba ugyanazt a két törölközőt, de aznap már be se jött senki. Rákövetkező nap újból bedobtuk a cserére éretteket a kádba és a biztonság kedvéért még a "Takarítást kérek!" táblát is kiakasztottuk a kilincsre. De újból nem történt délutánra semmi, így végül lementem szólni a recepcióra, hogy legalább adjanak egy guriga wc papírt és egy tiszta törölközőt. Elnézést kértek és egy óra alatt sikerült keríteniük egy takarítót, aki lebonyolította a cserét. De ennyit a szállásról.

Mielőtt felmentünk volna a szállodához a Lővérekbe, előtte beültünk a Puskás étterembe ebédelni (két éve már lemeóztuk és tökéletesen elégedettek voltunk mind a kiszolgálással, mind az ételekkel), most sem kellett csalódnunk. Bár már nem volt az isteni grillezett tarjából, kevert tavaszi salátából balzsamecetes öntettel és fűszervajas héjában sült krumplis táljukból, így is találtunk magunknak hasonlóan ínycsiklandozó ebédnek valót. És mivel nagyon elégedettek voltunk ide még vissza is tértünk a hét folyamán.

Jóllakottan, tele pocakkal taxit fogtunk és felvitettünk magunkat a hotelba.
Következő nap a Deák étteremre esett a választás, hangulatos kerthelyiségével elvarázsolt minket (a számla láttán pedig a szemünk is káprázott még egy darabig). Krisztián csülökkel és tormával töltött karajt rendelt, nekem pedig sajtkéregben sült csirkemellet ajánlottak olivás-pesztós salátával és fűszeres burgonyával.

Nagyon finoman főznek (meg kell, hogy jegyezzem ennyiért ez a legkevesebb, hogy finom legyen az étel) és nagy előny, hogy a szállodán kívül itt készítették csak citrommal a limonádét, ezért külön piros pont jár nekik :)
Szerdán ajánlás alapján a Csőszkunyhóba mentünk,ez már nem volt olyan forgalmas helyen, egy parasztház lett átalakítva fogadóvá és "étteremmé".

 Lehet hogy ez csak az én zizim, és ez is anyu miatt ragadt rám, de nem szívesen eszek olyan helyen, ahol nem esznek sokan, mert ki tudja mikori az étel (ugye senki sem szeretné kidobni, mert az veszteség). Nem kicsit paráztam be amikor bementünk rajtunk kívül egyetlen sokgyerekes család ült le előttünk talán pár perccel. Limonádét kértem a pincér mondta, hogy nekik nincs az ital lapon, de nagyon szívesen kever nekem (hiba volt hogy megkockáztattam). A pohár alján vastagon kristálycukor rajta pedig citrálos szóda, még a hideg is ráz tőle, de ő csak jót akart egy szavam sem lehet, legalább megpróbált a kedvünkben járni. Leadtuk a rendelésünket, mivel sokat dicsérték ezért hasfelrepesztő karajból és burgonyasalátából kértem kis adagot, Krisztán meg valami szalonnás, hagymás egytálételt kért. Aztán vártunk, vártunk és a szomszéd asztalnál is türelmetlenül vártak. Fél óra múlva gyanúsan égett olajszag kezdett el terjengeni az egész helyiségben, amikor "gondolom én" nekiálltak a sütögetésnek (bele sem merek gondolni mikor cserélték le utoljára a frituban az olajat). A nagy család egyik fele pár percen belül megkapta a rendelt ételeket, a másik fele még jó negyed órát várt miközben a többiek már eszegettek. Majd trappolás hangja hallatszott a pince felől megjelent, vagyis előre bukott a pincér tányérostul. Repkedtek a rántott halfalatkák, a salátalevelek és a rizs szanaszét szóródott. Óriási elnézés kérések közepette az egyben maradt tányérokat letette az asztalra, majd a többivel visszarohant a pincébe és pár percen belül meghozta a viharvert maradékot.
Mi eközben csak vártunk, Krisztián söpörgette magáról a rizst (vajon így kívántak nekünk gazdag gyermekáldást?) és kicsit már mérgelődtünk magunkban, hogy közel 50 perce várunk, időpontos programunk van az ebéd után és idáig max. az olajszagot kaptuk meg azt is ruhánkban hordozzuk majd tovább a nap hátralévő részében.
Végül közel egy óra várakozás után kaptuk meg az ételt. Az istenített pácolt, rántott karajról eszembe jutott néhány dolog, csak az nem, hogy annyit bírnék belőle enni, hogy szétrepedne a hasam. Szóval a pác valószínűleg 2-3 kiló só lehetett, mert ezen kívül mást nem lehetett érezni rajta (még a hús ízét sem), valamint néhol még sületlen is volt. Egyébként a krumplisalátáról nem tudok rosszat mondani az tényleg finom volt. Krisztiánnak ízlett, bár kissé sokalta a saját menüjében a hagymát (mert a tányér felét csak grillezett vöröshagyma tette ki).
Kipróbáltuk a Jégverem fogadót, vagyis a kerthelyiségét, ami a hidegfrontnak és a szélnek köszönhetően elég huzatosnak bizonyult, de az ételek ízértékéből semmit sem volt le.

Krisztián Viczák úr titkát rendelt, én meg fél adag Irma néni imádottját. Itt is átkozottul citrálos volt a limonádé (nem értem, ha láthatóan van citrom, mert a pohárba bőven tesznek, akkor miért kell ilyen vackokkal ízesíteni az amúgy sem olcsó hagyományos üdítőket?).
Gyorsan megkaptuk az ételt, Krisztiánt egyenesen lesokkolta a mennyiség. Két hatalmas karajszeletre csülkös babot halmoztak, amit paníroztak és kirántottak, így hiába van az én Drágámnak jó étvágya szégyenszemre majdnem a harmada a tányéron maradt az ebédjének.
Az én fél adagom viszont kellemes mennyiségű volt, a lesokkolt gyomromat úgy is már helyre kellet ráznom.
Vasárnap már nem akartunk lesétálni a Várkerületbe ezért a szálló melletti Moa étteremben ebédeltünk. Nagyon hangulatos teraszuk van, és kedvesek a pincérek.
Krisztián Eszterházy bordát rendelt házi burgonya krokettel, én meg mézes-mustáros csirkemell csíkokat friss salátaágyon. Hamar kihozták és kifogástalan volt, sőt a balzsamecet az eddig kóstoltak közül a talán a legjobb volt.

Ezenkívül egyszer beültünk a Harrer Várkerületben lévő cukrászdájába (jól el van dugva egy árkádos udvarban, alig találtuk meg) Krisztián nugát tortát evett, én pedig málnás kardinálist.

 Nagyon finomak voltak a sütik, a limonádé viszont itt volt a legnagyobb csalódás. Reméltem, hogy egy ilyen magas minőséget képviselő helyen adnak arra, hogy minden általuk felszolgált étel és ital megüsse ezt a mércét. Node itt is az az átkozott citrál... brrrr!!!
Vasárnap délután beültünk a szálloda kávézójába, Krisztián sörözött én meg kaptam egy panna cottát és egy lattét.Oké-oké hogy a panna cotta olasz tejpuding, na de kérem szépen azért mégsem pudingporból kéne készíteni. Ennyit a kulináris élvezetekről (még jó hogy nem működik a mérlegünk, mert sok mindent elárulna).

A programok pedig a következőképpen alakultak: amikor kipakoltunk elindultunk hogy feltérképezzük a terepet és találjuk egy abc-t, közértet, zöldségest, szóval olyan helyet ahol ásványvizet vehetünk. Nos rá kellet jönnünk, hogy a környéken se híre se hamva bármilyen boltnak. Útközben viszont megtaláltuk a Sörházdombi kilátót, ha már ott voltunk felmásztunk és megcsodáltuk madártávlatból a környéket.

A kilátó

A kilátás

és a magasság vagyis inkább mélység

Két éve amikor Sopronban jártunk éppen felújították a Tűztornyot, ezért csak messziről nézhettük, ahogyan folynak a munkálatok. Mostanra viszont elkészült, úgyhogy mindenképpen fel kellett mennünk.

Megtudtuk mi merre hány méter (azaz kilóméter)

Nagy gondok lettek volna, ha klausztrofóbiásak lennénk

Lilla blogján találkoztam először a Harrer névvel, az olvasottak és a képen látottak alapján tudtam ide nekünk is el kell mennünk (gyengém a minőségi étcsoki, sajnos). Májusban emailben bejelentkeztem, időpontot egyeztettem és hatalmas várakozással indultunk útnak Sopron peremére (ez már tényleg szinte külterület), amikor odaértünk nem találták a nevünket beírva az aznapi 14 órás csokoládé kóstolásra, de nem csináltak belőle problémát, utólag firkantottak be minket.

Pezsgővel és trüffellel köszöntöttek minket, majd megnéztünk két filmet a kakaóbab termesztéséről és a csokoládé készítésről is. Jött a kóstolás, először pörkölt tört kakaóbabot, majd konsírozatlan és konsírozott csokoládét kaptunk.

Összesen 11 különböző vidékekről származó különböző minőségű (gyengétől a magas minőségig) csokoládét kóstoltunk meg, mindenből 1-2 pasztillányit, majd lenyitottak 3 szekrényajtót amiben a Harrer csoki manufaktúrában készített csokoládékból lehetett kóstolni összesen 22 ízből lehetett szemezgetni.

Majd csokiszökőkútba mártott gyümölcsöket kaptunk, végül egy pohár forró csokival zártuk a kóstolást.
Úgy érkeztünk, hogy a kóstolás után szeretnénk kipróbálni a süteményeiket, de a tömény csokiundor keresztülhúzta a számításainkat, ezért fordulhatott elő, hogy a kóstolás és vásárlás után taxit hívtunk és visszavitettük magunkat hotelba.
Pénteken a NYME látogatóközpontjában a Ligneumban jártunk. Fantasztikus az, hogy mi mindenre képesek az emberek a fa segítségével alkotni, rengeteget tanultunk és a már meglévő ismereteinket is szélesítettük. Utána pedig újra gyerekek lettünk... :D

És mivel Krisztiánnak nagyon megtetszett ezért elmentünk a Hidvégi Béla vadászkiállítására is. Erről túl sokat nem írnék, mert megszakad a szívem, ha csakarra a sok értelmetlenül legyilkolt állra gondolok. De azért lett egy-két szalonképes képünk is.

Végül vasárnap elterveztük, hogy felmászunk a Károly kilátóba. Befújtuk magunkat alaposan kullancsriasztó sprayvel és bevettük az erdőt. De csak jóformán az első kanyarig jutottunk, mert Krisztián kissé megijedt a dús aljnövényzettől (biztos tele van kullanccsal), ezért a Ciklámen tanösvényt jártuk végig.

A "félelmetes" kullancsos út

ez már a Ciklámen tanösvény

ahol még vadmálnát is találtunk

Összességében elég jól bejártuk Sopront, két alkalomtól eltekintve mindenhova gyalogoltunk, szóval legalább egy kevéske kalóriát el tudtunk égetni. Külön öröm volt számunkra, hogy egy esettől eltekintve minden alkalommal amikor megközelítettük a gyalogátkelőket, rögtön megálltak az autósok és intettek, hogy menjünk (máshol miért nem ilyen előzékenyek? - jó, jó persze tudom az már a nyugati határ, más az emberek felfogása, hozzáállása).

A vonatút viszonylag gyors és nagyjából kényelmes volt, csak azt nem értem miért áll szándékában a MÁV-Startnak, hogy kifagyassza az IC-n utazókat (amúgy is elég fagyos vagyok, de ez a hőmérséklet különbség még Krisztiánt is megviselte).

Eltelt 8 napban pihentünk, jókat ettünk, kirándultunk, úsztunk, minden megvolt ahhoz, hogy feltöltődjünk jó időre, hiszen egy ideig biztosan nem lesz alkalmunk, hogy szabadságra menjünk. A következő utazásunk pedig előreláthatólag 2014. júliusára datálható.

Az idei első lekvár - meggylekvár

Úgy kezdem, hogy én nem is szeretem a lekvárokat, egyiket sem. Biztosan nem fogok kenni magamnak egy vajas-lekváros kenyeret vagy kalácsot, és a palacsintát sem töltöm vele. De süteményben megeszem, ha nem csak lekvárból áll a tölteléke. Viszont Krisztián imádja, először csak a barack volt a favorit, aztán rákapott az eperre és most hogy kóstolta rájött, hogy a meggyet is szereti, sőt egyenesen imádja. Itt a nyár, egymás után érnek a gyümölcsök, most kell üvegbe zárni a nyár zamatos ízeit, hogy a szürke, borongós őszi/téli napokon, tudunk mihez nyúlni az alma, banán, narancs  trión kívül.
Ha már lekvár akkor mindenképpen tartósítószer mentesen, ennek pedig egy módja van cukor és vákuum.
Más esetben xillitet, eritritolt vagy steviát használnék, de ekkora mennyiségben már a Rochild család sarjának kell lenni ahhoz, hogy valaki ne jusson a csőd szélére a mire végez a befőzéssel. Ezért marad ezekben az esetekben a sima kristálycukor (semmiképpen sem befőzőcukor, mert azokat telenyomják mindenféle zselésítővel, és egyéb vackokkal, hogy aztán tripla áron árulhassák), egyetlen szabály van csak 2:1 arányban kell összefőzni a gyümölcsöt a cukorral, azaz 1 kg nettó súlyú (azaz tisztítás és magozás után mért) gyümölcshöz 0,5 kg cukrot kell adni.
Kísérletezgettem már sárgabaracknál más aránnyal arra gondolva, hogy elég édes gyümölcs nem kell túlédesíteni, de csúfos kudarcot vallottam. 6 kg gyümölcshöz mindösszesen fél kilót kevertem, viszont a végeredmény kifejezetten savanyú lett (hiába, nem lehet mindent fittnes  módon megoldani, aki lekvárt akar enni számoljon a kalóriákkal).

A címkékért Krisztiánt illeti a dicsőség

Meggylekvár

Hozzávalók:
2 kg meggy (mosás-magozás után 1,8 kg)
90 dkg kristálycukor

A meggyet megmostam, kimagoztam és újra lemértem, és hozzáadtam a cukrot. Tíz percre félretettem amíg levet eresztett, aztán feltettem a tűzhelyre teljes hőfokon amíg felforrt, aztán takarékra vettem. Fél óra múlva botmixerrel az egészet leturmixoltam, majd addig főztem amíg besűrűsödött (de nem túlságosan, mert hűlés közben még tovább sűrűsödik). Ez a mennyiség 2 db 720 ml-es befőttes üvegbe volt pontosan elég. Az  üvegeket elmostam és a mikróban 5 perc alatt sterilizáltam őket.
Miután még forrón belemertem a lekvárt, rátekertem a tetejét és 10 percre fejre fordítottam az üvegeket, hogy vákuum képződjön. A visszaforgatás után vastag plédbe bugyoláltam a lekvárokat, és száraz dunsztban lassan 2 nap alatt hagytam hogy kihűljenek.
Végül csak címkézni kellett és mehettek is a kamra polcra.

Ui: Azóta a második adag is elkészült, mert Krisztián már most nagyon rákapott az ízére, szóval minden rendben van a recepttel, a meózás megtörtént :)

Kovi ubi projekt

Gyerekkoromban ahogyan elkezdődött a nyári szezon, a nagyszüleim is belefogtak a kovászos uborka készítésbe. A kert végében termett közepes méretű ubikat, szépen belerendezgették egy 5 literes befőttes üvegbe, amik aztán csücsültek 2-3 napot az udvaron, rendszerint a lefedett kerekes kút tetején, ahol a napsütéstől szépen beértek. Jött az osztozkodás, mert az én drága nagymamámnak aranyból volt a szíve és egyenlően adott mindenből anyunak is meg a anyu öccsének, majd újra nekiállt és készítette a következő adagot.
Jó pár éve már, hogy nem ettem kovászos uborkát, mert a boltinak, piacosnak valahogyan nem olyan jó az íze, mint az otthon készültnek, ezért inkább ki is hagytam.
De, mint már említettem a múlt hétvégén Szomódon jártunk a nagyszülői házban, és anyutól elkértem egyet a spájz polcon sorakozó nagyobb befőttes üvegekből (ugyan nem egy 5 literest csak 3-ast, de kettőnknek szerintem ez is elég lesz), így most már indulhat a kovászos uborka gyártás udvar helyett a konyha ablak párkányán.

Frissen az ablakpárkányra ültetve

Elkészült

Kívül ropog, a belseje puha, amilyennek lennie kell a jó kovi ubinak

Kovászos uborka

Hozzávalók:
 majdnem 2 kg uborka
1 kisebb szál torma
1 csomag kapor (bár száras kapor lett volna a legjobb, de azt nem kaptam a piacon)
só (annyi csapott evőkanál, ahány literes a befőttes üveg, tehát jelen esetben 3)
víz
1 kovászos kenyér csücsök (bár hallottam, hogy valaki gyürkének  nevezi)

A piacon vettem szép kovászolni való uborkákat, a zöldségesnél pedig tormát és egy csokor kaprot. A tormát megpucoltam és vékony csíkokra vágtam, az uborkákat jó alaposan megmostam, megsuvickoltam, hogy biztosan minden földtől és kosztól megszabaduljanak, a kaprot leöblítettem.
A kimosott befőttes üveg aljába beletettem a kaprot, a megmosott uborkák két végeiből levágtam 0,5 cm-nyit és hosszában 3 helyen bevágtam az oldalukat, ezután jöhetett a sorba állítás. Az üveg fala mentén állítva elkezdtem bepakolni állítva szorosan egymás mellé őket, amikor befejeztem a külső kört befelé haladtam, amíg az alsó sor be nem telt katonásan elrendezett ubikkal. Még mielőtt nekikezdtem volna a következő sornak 2 vékony csík tormát becsúsztattam egymástól távol az alsó sor külső hézagaiba. Ismét egy sor következett, és itt be is telt a 3 literes üveg, az 5 literesbe, úgy emlékszem 3 vagy 4 sor fér bele. Szintén vékony csíkokra vágott tormát dugdostam a hézagokba (lehetőleg úgy, ne pont az alsó sorban lévők fölé essenek). Most már csak a lé a lényeg :)
A befőttes üvegbe vizet töltöttem, de nem csurig, csak a nyakáig, és ezt kitöltöttem egy lábasba, hozzámértem a sót és felmelegítettem, hogy fel tudjon oldódni benne. Amikor már langyosra hűlt visszaöntöttem az uborkákra, mindennek a tetejébe ültettem a kenyércsücsköt, vágással lefelé.
Egy kis müzlis tálkával letakartam a tetejét és kiültettem a konyhaablak párkányára. (Krisztián ettől kapott szívrohamot, mert "mi lesz ha valakinek a fejére pottyan? Te fogsz a sittre menni!" - szép nagy szélvihar és földrengés kellene ahhoz, hogy a szélárnyékos ablakpárkányról az 5 kilós tele üveget lelökje.)
4 nap alatt be is érett (a zöld árnyalatát teljesen elveszítette, barnás színe lett és kovász illata), leszedtem a tetejéről a kenyeret, az ubikat átpakoltam egy műanyag zárható tetejű dobozba és rászűrtem a üvegben visszamaradt levet. Szerintem nálunk sem fog sokáig tartani. Ha hazajövünk a nyaralásból készítem a következő adagot.

Csanaki csülök

Imádjuk a csülköt, bár nem éppen fogyókúrás, de még az ilyen kalóriadús ételek is lehetnek nagyon hasznosak és "egészségesek". Ezt legfőképpen azok érzik át akiknek fájtak már valaha az ízületeik. Én is  sajnos ide tartozom. Lehet rá szedni mindenféle glükozamin, kondroitin tartalmú csodaszert, de a leghatásosabb dolgok midig a természetből jönnek oda kell visszatérni. A kézenfekvő megoldás a kollagén ami testünk egyik építő eleme. Felel szemünk, bőrünk és ízületeink épségéért és kizárólag állatokban található meg. Tehát, ha kidobjuk a sült, főtt húsok bőrét, mondván úgy sokkal egészségesebb, akkor megvonjuk a szervezetünktől a kollagént.
Persze nem azért szoktunk csülköt készíteni, hogy egészségesebbek legyünk, de ha már valami jó kis magyaros ebédre vágyunk akkor gondoljunk arra, hogy a sült/főtt bőrt kidobni vétek, lakmározzunk jóízűen ízületeinkért (nők számára pedig különösen fontos: a szép, ránc nélküli, sima bőrért).

Csanaki csülök

Hozzávalók:
1 db sertés hátsó csülök
2 ek mustár
1 tk erős paprikakrém (Erős Pista vagy valami hasonló)
4 dundi gerezd fokhagyma
só
őrölt bors
majoranna
2-3 ek olaj
2 dl fehérbor

Recept innen

Először is a csülköt kicsontoztam, és 2-3 ujjnyi szeletekre vágtam. Az eredeti receptben nem szerepel olaj, de szerintem erre mindig szükség van a páchoz, ráadásul az alap hozzávalókkal nem lehetett teljesen bevonni a húst. Szóval összekevertem a mustárt, a paprikakrémet,  a zúzott fokhagymát, a fűszereket és az olajat. Egy tálban összeforgattam a pácot és a csülök szeleteket, letakartam és betettem a hűtőbe. Eredetileg egy éjszaka pihenés kell neki, de minél tovább pácolódik annál finomabb lesz.
Most két napot csücsült a csülök behűtve, amikor már úgy gondoltam, hogy eleget ismerkedett az ízekkel átöntöttem az egészet jénai tálba, a hús feléig felöntöttem borral, rátettem a tetőt és 160°C-on alsó-felső sütésen 3 órán át sütöttem, majd levettem a tetejét és 220°-on addig sütöttem amíg megpirult a bőre.
Mindössze ennyi az egész, nem is kell sokat bíbelődni vele, csak a dicséreteket begyűjteni az ebédnél.

Víz-Zene-Virág fesztivál 2013

Tatán idén már 20. alkalommal rendezték meg a Víz-Zene-Virág fesztivált (ha jól tudom ez az egyik leg"nevesebb" esemény amit a környékünkön tartanak, ). Ugyan sajnos az utóbbi 5-10 évben eléggé leromlott a színvonal, mi még mindig eljárunk rá, ugyan nem mind a 3 napra látogatunk ki (mióta már nem Tatán lakunk), de szombaton délutántól minimum éjszakáig, esetleg hajnalig ott vagyunk.
Nem először fordul ugyan elő (ha jól emlékszem ez már a 4. év), hogy belépőt szednek, de még a mai napig böki a csőröm, és ahogy hallom az emberek véleményét, sokakat felháborít.
Amit meg kell, hogy jegyezzek pozitívumként, az az, hogy idén már nem állítottak fel színpadot az Építők parkjában, ezáltal sokkal jobban megközelíthetőek a helyszínek, mivel a Várkanyartól a Lovardáig minden egy kupacban volt. Továbbá azzal, hogy végre az Építők parkjában nem állítottakl fel színpadot megkímélték a kertvárosi övezetben élőket, hogy az otthonukban max. hangerővel élvezhessék a "bulit"kora hajnalig akár akarták, akár nem.
Ami nem a szervezőkön múlik az az emberi hülyeség. Az Öreg tó partja körben természetvédelmi övezet, amit elég sok helyen táblákkal is jelöltek. Ilyenkor viszont mintha elmenne az emberek esze, mert feltétlenül pontosan a tó partján akar mindenki parkolni (véletlenül sem felelne meg nekik, hogy a fő út túl oldalán a környező utcákban rakják le az autóikat, mert úgy ne adj Isten 3 percet kellene sétálni), rá sem hederítenek a környezetünkre, a gyalogos tömegekre, esetleg a biciklisekre mindenhova beparkolnak, ahol semmi keresnivalójuk csak a mérhetetlen lustaságuk és hülyeségük miatt. (Ennél jobban csak a Dottó borzolja az idegeimet, de erről majd később.)

Ugyan csak a biciklis utat sikerült lefényképeznem, de kb. 10 méternyire volt kirakva a Természetvédelmi övezet tábla, ott ugyanennyire nem zavarta az autósokat, hogy nem éppen az ő parkolásukra lett kijelölve a terület

Elég későn értünk be városközpontba, kertvárosból néztük a hajókikötőtől műrepülő bemutatót, aztán még egy-két órát beszélgettünk a barátokkal a Szörfben, ami a környék szomjas egyéneinek napközije (nagyon nagy bulit tudnak tartani pár kisfröccsel), a turisták a kiülős részen lakmározhatnak a sült hekkből és csülökből, nekünk meg egyszerűen nosztalgia a bulis fiatalabb időszakunkból. Egyébként jó kis hely, szinte közvetlenül a tó partján, alig 10 méternyire tőle, csodaszép kilátással.

Hét óra tájában elindultunk a városközpontba, viszonylag gyorsan tudtunk haladni, nem volt valami nagy a tömeg a tó partján az Albatrosz étteremig, ott már azért elkezdtek sűrűsödni. 

A Váralja utca felől mentünk be, mert ott SZÉP kártyával is lehetett fizetni a belépőket. Majd miután szereztünk szomjoltót, végigjártuk a vár környéki árusokat, mert ilyenkor az a megállapodás, hogy veszünk valami vásárfiát (nekem), aztán oda megyünk ahová csak a fiúk szeretnék. Most, hogy nem a nyár legnagyobb kánikuláját fogtuk ki ezen a hétvégén, napközben kellemesen meleg volt, de kb tíztől, amikor már bőven sötét volt igazán cidris lett az idő (ezer hála és köszönet Zolinak, hogy kölcsönadta a dzsekijét, így magamra terítve megmenekültem a "fagyhaláltól").

Ugyan a haladás idén is nehézkes volt a helyszínek között, de közel sem volt annyi ember a fesztiválon, mint az elmúlt 19 évben, az árusok száma is jócskán lecsökkent (állítólag mindkét elmaradásnak a pénzügyekhez volt némi köze, a jegyárak emelkedése és az árusok helypénzének emelése okozta az elmaradásokat). Viszont találkoztunk sok baráttal, ismerőssel, volt akivel egy két szót is tudtunk váltani, valakivel csak összeköszöntünk (és akadt olyan is aki csak elsétált mellettünk), jó volt látni őket :)

Amit még tapasztaltunk az volt, hogy idén kifejezetten jók voltak a koncertek (végre megszűntek a fél órásnak kikiáltott, 20 percesnek megtartott előadások), a végén még lehet, hogy előnyére változik ez a programsorozat.

Tízre kimentünk a Lovardához a Romkocsmába, mert Krisztián ragaszkodott hozzá, hogy a Zagar koncerten legyünk ott. A helyszín teljesen új volt, de nagyon jól megoldották, hangulatos volt (talán itt voltak a legtöbben). 

Sajnos a fényképezéshez még mindig nem sokat konyítok, de lehet, hogy a gépünk sem épp alkalmas ezekre az éjszakai képek készítésére

Valamennyit még a tüzijátékból is láttunk

Végeredményképpen Krisztiánnak és nekem nem tetszett a lemezbemutató koncert, Krisztián Zoli haverja, viszont odáig volt érte. Amikor meguntuk átmentünk a Rockabilly színpadhoz, akkor éppen Mystery Gang csinált hatalmas bulit, de a mi Zolink egyenesen utálta, ezért az ő kedvéért visszamentünk Zagart hallgatni.
Mikor csend lett a kétszeri visszatapsolás után a Borudvarba sétáltunk itt a Forrás rádió színpadon az Elektron Band alakította a hangulatot (vagy a rengeteg elfogyasztott bor :) ?). 
Háromnegyed egykor feladtuk, taxit hívtunk és hazajöttünk búcsúzva ezzel idénre a fesztiváltól.
Jó volt, buli volt. Szuperül éreztük magunkat, Krisztián a végére már nagyon nem volt szomjas, én nagyon fáztam, Zoli pedig elkeseredett, hogy mivel későn jött ezért ő nem tudott "megalakulni", úgy mint egy két hatalmas arc az este.
Amit megígérhetek az az, hogy jövőre is megyünk, reméljük akkor is lesznek ilyen pozitív csalódásaink.

Narancsos enzimes tisztító

Mostanában nagyon ügyelek arra, hogy lehetőleg egyre kevesebb vegyszer legyen a háztartásban, kímélve az egészségünket és a környezetünket. Krisztiánnak lassan, de biztosan az agyára is megyek ezzel  a törekvésemmel. Elkeseredésében már beígérte, hogy lejelszavazza a netbookot és elzár az internettől, mert újabbnál-újabb dolgokkal állok elő, amin változtatni kellene itthon.

A legújabb dilim most a bolti vegyszeres tisztítószerek teljes kiirtása a lakásból. Alternatívaként a narancsos enzimes tisztítószert fogom bevetni. Csupa természetes alapanyag kell bele, ráadásul nem is kerül egy vagyonba és a visszajelzések alapján brutál hatékony.

Az alap lötyi

végül 3 hónap elteltével elkészült

A "gyorsítós" lé

Citrusos enzimes tisztítószer

Hozzávalók:

10 dkg barna nádcukor
30 dkg citrushéj (vagy egyéb gyümölcs, zöldség, állítólag az ananász a leghatékonyabb)
1 l víz

Citrom és narancshéjakat gyűjtöttem (akik már próbálták azt írták ennek lesz a legjobb illata, a zöldségekből kreáltnak pedig a legbüdösebbek), ezekből készítettem a tisztítószeremet. Egy üres ásványvizes palackba vagdostam bele a gyümölcshéjakat, rászórtam a cukrot és ráöntöttem a vizet. Jól összeráztam a flakon tartalmát, majd meglazítottam a kupakot (a flakonban el fog kezdődni az erjedési folyamat és a keletkező gázok, ha nem tudnak távozni szét robbantják azt). Laza három hónap alatt végbemegy a folyamat, addig csak annyi dolgom van, hogy az első hónapban naponta egyszer összerázom a lötyit. És itt jön egy kis plusz csavar, mert én igen kíváncsi vagyok, hogyan is tudnék kivárni három hónapot amíg kiderül tényleg működik a recept. Léteznek gyorsító eljárások, amivel lényegesen lerövidíthető a folyamat. Ezért nem egész két hét csúszással készítettem még egy adagot. (Én az élesztős megoldást választottam.)

Gyorsítók az enzimhez:

• a kezdeti állapothoz fél csomag (2,5 dkg) élesztőt kell adni (így 2-3 hét az elkészülési idő) vagy,
• az alap recepthez 3 ek szűretlen almaecetet kell adni (ekkor 4-6 hét az érés) vagy,
• a már elkészült enzimes tisztítófolyadék aljára lesüllyedt gyümölcs üledékből kell hozzáadni az új készítéshez 1-2 evőkanálnyit (így 2-4 hét mire az erjedés végbemegy).

Amikor a gázképződés megállt, a kupakot rá lehet húzni, de akkor is tanácsos naponta egyszer kiengedni a szellemet a palackból. Az elkészült tisztítószer arról ismerszik meg, hogy a kezdeti ködös, zavaros trutyiból viszonylag tiszta, sárgás vagy vöröses folyadék keletkezik (alapanyagtól függ a szín), a citrushéjak maradványa a flakon aljára süllyed, szaga savanykás, ecetes lesz. Ekkor a tisztítószert le lehet szűrni és fel lehet használni. 

Szóval dupla adagot készítettem, mert úgysem bírom ki a három hónapot míg az eredeti recept beérik. Így lett egy flakon citromos-narancsos trutyim és egy flakon élesztős narancsos. Reménykedem benne, hogy mire a gyorsított recepttel készült adag elfogy, addigra a sima érlelésű is elkészül.

A felhasználhatósága mint már említettem elég sokrétű:

• Felmosáshoz: A felmosóvízhez adjuk maximum 1:10 arányban (lehet jobban hígítani). De semmiképpen sem forró vízbe tegyük, mert 40 fok fölött már elpusztulnak az enzimek. Szóval jó lesz a kézmeleg ehhez a művelethez.

• Mosogatószerként: lehet áztatóvízbe önteni, vagy valamilyen habosító anyaggal (mosószóda, szódabikarbóna) összekeverve folyóvizes mosogatáshoz is jó.

• Autómosáshoz: az autót előbb vizezzük be, majd töröljük át a legalább 1:10 arányban felhígított enzimmel. A kosz könnyebben lejön, a kocsi csilli-villi lesz tőle.

• Gyümölcsök, zöldségek tisztítására: a felhasználni kívánt gyümölcsöket áztassuk be 1:10 arányú enzim-víz keverékébe, ideális esetben 45 percre, majd mossuk át tiszta vízzel.

• Lefolyótisztításra: éjszakára öntsük a lefolyóba a hígítatlan enzimet.

• Makacs foltok és szagok eltávolítására: hígítatlanul öntsük az érintett felületre, hagyjuk állni rajta egy órát. Eredményesen kihozza a vérfoltokat is a ruhából. Figyelem!!! Volt, akinek a mikroszálas tisztítókendőjét kifakította. Mások ruháin egyáltalán nem fakított fél éves folyamatos használat után. Mindenki döntse el, hogy meri-e vállalni a kockázatot ruhák esetében.

• Mosószerként: 1-2 deci enzim a mosódobba. Elveszi a ruhák szagát, puhítja a textíliát. Citrusfélékből készített enzimet elsősorban fehér ruhákhoz ajánlják, mert erősen fehérít. A színes ruhákhoz egyéb gyümölcsökből készített enzimet érdemes inkább használni (ananász, alma, körte, stb.).

• Fürdőszoba tisztítására: Könnyedén lehozza az vízkő, rozsda foltokat, és a wc elszíneződéseket (a vízvonal alatt makacsul ragaszkodó húgykövet).

• Ablaktisztításhoz: 1:3 arányban hígított enzimmel a szokásos módon tisztítsuk le a felületet.

• Háziállatok piszka után feltakarításhoz: töményen alkalmazzuk.

• Kozmetikában: a beszámolók szerint volt, aki eredményesen kezelte vele vírusos szemölcseit. Arctisztítóhoz kis mennyiségben hozzáadható.

• Növénytápszerként: 1:200 arányban hígítva. Ha túladagoljuk a növényeket, elpusztulnak, ezért ne öntözzünk állandóan enzimmel!

• Kutya fürdetéshez: 1:200 arányban vízzel hígítva, esetleg szódabikarbónával habosítva. Volt, akinek a bűzösborz által szalonképtelenné lett kutyáján segített (töményebben, szódabikarbónával).

Eltelt két hét a gyorsított recept elkészítése óta, a lötyi az első napokban az élesztőtől egyfolytában bugyogott-forrt, majd zavaros sárga színe lett, a narancsokat feldobta a felszínére, végül folyamatosan kezdtek lesüllyedni az aljára és a lötty kitisztult, sárga árnyalatú és áttetsző lett. A lötyit egy tiszta flakonba szűrtem át és mostantól indulhat a vegyszermentes móka-takarítás :)

Update:
Gyönyörűen le tudtam tisztítani vele a kerámialapot a tűzhelyen, valamint a mögötte lévő csempéről az ödafröccsent zsírpöttyöket.
A mosdó csaptelepről pikk-pakk lehozta a vízkövet, a kádról pedig a szappanlerakódást.
Eddig tökéletesen elégedett vagyok :)

Ribizlis pite

A múlt héten a kánikula miatt nem készítettem el Krisztiánnak az óhajtott pitét. De most, hogy kellőképpen hűvös lett a levegő és szombaton voltam a szülőkkel Szomódon (nem mellesleg szedtem is anyuval egy kis tál ribizlit) adott a lehetőség, hogy végre elkészüljön a gulyásleves mellé a ribizlis pite.

Ribizlis pite

Hozzávalók:
5 db tojás
15 dkg kókusz olaj (ez majdnem 2 dl volt)
18 dkg porcukor
3 tk szódabikarbóna
18 dkg zabpehelyliszt
20 dkg finomliszt
1 dl tej
40 dkg ribizli

Tulajdonképpen a bözsi szelet receptjét dolgoztam át, ezért a lépéseket már le sem írom, itt megtalálható.
A változtatás mindössze annyi, hogy egy leheletnyivel több cukrot tettem bele, mert a ribizli nagyon savanyú, és vaj helyett olajat használtam, mert nagyon fogyóban van a vaj készletünk.

Mit szólnál egy kis "szecsuhoz"? - szecsuáni csirkemell

Mindig nagy bajban vagyok azzal, hogy mit főzzek Krisztiánnak, magamnak diétásat készítek, de őt nem akarom erre kényszeríteni, ezért azt kap amit csak szeretne. Persze mindez csak akkor igaz, ha hajlandó is kitalálni a menüt, ezért sajnos szinte egyfolytában nyaggatnom kell. Most hétvégén sem volt ez másképp, már legalább ötször szóltam, hogy találja ki mit enne, mert másnap be kell vásárolnom és főznöm kell.
Leült a Drágám a gép elé és nézegette a receptkönyvemet, majd jött a kérdés: Lehet már szecsut csinálni? - nem mintha az év más részében beszerezhetetlenek lennének az alapanyagok, de ki szoktam várni, amíg eléggé lemegy a paprika ára ahhoz, hogy nem menjen rá a gatyánk is egy ebédre.
Mindennek sztorija van: egy ismerős párral néhány éve elmentünk Győrbe egy kínai étterembe, mindenki teljesen odáig volt a keleti ízekért, de Krisztiánom az a fajta ember aki egy két kivételen kívül (bolognai spagetti, gyros, mexikói csirkés burrito) inkább a jó magyaros fogásokat részesíti előnyben. Szegénykém nyűglődött, hogy mit egyen, mert ez nem az ő világa. Végül a Szecsuáni csirkét javasolták neki, és csodák-csodája bejött, sőt imádta. Olyannyira hogy otthon addig-addig mondogatta, hogy ő olyat akar enni, mint Győrben, amíg neki nem álltam a keresni a megfelelő receptet. És ez volt a baromi nehéz meló, mert az én Kedvesem borzasztóan finnyás, tehát nem jöhetett szóba olyan recept amiben sárgarépa, borsó, gomba, vagy káposzta van, mert ezekre rá sem néz. Végül hosszas kutatómunka árán rátaláltam a tökéletesre, amit kicsit a saját ízlésünkre alakítottam, így megszületett az első otthon készült "kínai" fogás, amit Krisztián is örömmel eszik.

Szecsuáni csirke

Hozzávalók:
40 dkg csirkemellfilé
30 dkg paprika (fele kápia, fele lecsópaprika)
1 db hegyes erős paprika
3 db újhagyma
2 gerezd fokhagyma
0,5 kk őrölt bors
2 ek olaj (legjobb a mogyoró hozzá, de ennek hiányában a napraforgó is megteszi)

Páchoz:
2 ek szójaszósz
2 ek száraz fehérbor
2 ek étkezési keményítő

Ízesítéshez:
2 ek chiliszósz
3 ek száraz fehérbor
2 ek étkezési keményítő
6 ek szójaszósz

Leírva elég macerásnak tűnhet, de érdemes időt fordítani az alapanyagok előkészítésére, mert a maximális ízhatás csak akkor érhető el, ha tényleg beleadjuk szívünket-lelkünket.
A csirkemellet 2-3-ba szeleteltem, majd ezekből vékony (tényleg vékony: 2-3 mm vastag) 5 cm hosszú csíkokat vágtam. A pác alapanyagait összekevertem, a felcsíkozott pipimellekre öntöttem, jól összeforgattam és félretettem, amíg a zöldségeket aprítottam.
A paprikákat szintén kb. 5 centi hosszú, 2-3 mm széles csíkokra vágtam, az újhagymát felkarikáztam, a fokhagymát pedig gyufaszálra aprítottam.
Az olajat felforrósítottam a wokban (a lényeg hogy tényleg forró legyen), majd átpirítottam először a borsot, majd a bepácolt hús csíkokat. 2-3 perc alatt mire kifehéredett meg is puhult a pácnak köszönhetően és már kis is szedtem egy tiszta tányérra.
A visszamaradt olajba került a paprika, újhagyma, fokhagyma, amit szintén egy-két perc alatt átpirítottam, így megmaradt a zöldségek roppanóssága (talán valamennyi C vitamin is maradt benne, bár ebben közel sem vagyok biztos). Végül hozzákevertem az előzőleg félretett megpirított pipi csíkokat, ráöntöttem az ízesítéshez összekevert szószt, átkevertem az egészet és már kész is lett az ínycsiklandozó ebéd. (Nem véletlenül maradt ki a receptből a só, ugyanis nem kell bele, mert a szójaszósz eléggé sóssá teszi az ételt.)
Jázminrizst főztem hozzá, mert hiába tértünk át a sokkal egészségesebb barna rizsre, ehhez viszont szigorúan kötelező a pergő, fehér, bódítóan illatozó jázminrizs.

Ribimisu - avagy túl meleg van a sütögetéshez

A ribimisu, ha már nevet kell adni a gyereknek egy véletlennek köszönhető, a szülők felugrottak hozzánk hétfő este egy jó nagy adag gyümölccsel, amit Szomódon a kertben szedtek. Kaptunk egy nagy tál meggyet és jó fél kiló ribizlit. A meggyet kimagoztam és beraktam a fagyasztóba, mert Krisztián kívánsága szerint majd meggyes-mákos rétes készül belőle, ha szabadságon leszünk és lesz elég időm. A ribizli viszont nagyon nehezen fogyott, úgyhogy elhatároztam feldolgozott formában fog az asztalra kerülni, mert úgy legalább minden elfogy az utolsó morzsáig. Krisztián ribizlis pitét szeretett volna, és ehhez mérten el is kezdtem keresgetni a recepteket, hogy melyik lenne a legideálisabb, de a kánikula egyre csak fokozódott, nem kéne a lakást még jobban felmelegíteni, ekkor jött az Isteni szikra, legyen belőle ribimisu (a félreértések elkerülése végett nem, nem ezt eszik "ribizli Gizik"). Tökéletes választás, mert nem kell bekapcsolni miatta a tűzhelyt, kellemesen hűvös, kicsit savanykás (de csak épp annyira, hogy felüdítsen), és csokoládés, csak a kontraszt kedvéért.

Ribimisu

Hozzávalók:
kb. 30 db babapiskóta
50 dkg mascarpone
2 db tojás sárgája
2 ek cukor
2 dl tej
5 dkg étcsokoládé
kererű kakaópor
piros ribizli

Egy bögrébe beleöntöttem a tejet és a mikróban felmelegítettem, majd beletördeltem az étcsokit, hogy elolvadjon benne.
A tojások sárgáit a cukorral egy tálba tettem és habverővel kemény habbá vertem (ez kemény munka, de megéri a fáradtságot), egészen addig amíg az egész kifehéredett. Hozzáforgattam a krémsajtot (az elején nem könnyű, de kitartással szép homogén sűrű massza lett), ezzel tulajdonképpen a meló nagy részével végeztem is.
A babapiskótákat megáztattam (a boltit csak mártani kell, a saját készítésűnek viszont kell az áztatás) és egymás mellé kezdtem lefektetni a brownie-s tálamba, az alsó sorban hosszában rakosgattam egymás mellé, a következőben pedig rá merőlegesen keresztben. A piskótarétegre rákentem a krémsajt felét, keserű kakaóport szitáltam rá, és a megmosott leszemezett ribizlik felét eloszlattam rajta, majd újabb réteg piskóta és krémsajt következett.
A tálat betettem fél órára a hűtőbe (de minél többet áll, annál finomabb). Szeletelés előtt hintettem meg kakaóporral és szórtam rá a maradék ribizlit. Ez az a fajta misu, amit könnyen késsel lehet vágni, és szépen egyben lehet kiemelni, nem pedig kanállal trutymákolni. Krisztián szerint nagyon finom lett :)

Hétvégi pizza

Krisztián már elég régóta rágja a fülem, hogy süssek pizzát. Mondogattam neki, hogy persze lesz, majd ha összeszerelik a bútorokat a kisszobában, akkor megsütöm, de mivel meglepetés barkácsolás lett a dolgok vége, ezért az áhított pizzát mihamarabb el kellett készítenem, hogy kielégítsem a felmerült igényeket. Bármilyen feltét jöhetett rá, amit csak kért, a tészta pedig egyszerűen isteni Limarától (ezért szeretjük ebből is az itthon készültet, mert nincs párja, vékony, ropogós a tészta, és a feltét sincsen lespórolva a tetejéről).



Ebéd szombaton



és vasárnap

Pizza

Hozzávalók:

Tésztához:
- 35 dkg kenyérliszt (BL 80)
- 25 dkg búzadara
- 3 ek olaj
- 2 tk só
- 1 ek morzsolt oregano
- 3,3 dl víz
- 2 dkg élesztő
- 1 tk cukor

1. feltét:
paradicsomszósz (Limara receptje alapján)
szalámi szeletek
hagymakarikák
paradicsom karikázva
hegyes erős paprika karikára vágva
4 szelet sonka vékonyan felcsíkozva
barbecue szósz
reszelt sajt jó gazdagon

2. feltét:
tejföl
fokhagyma
darált marhahús (kis olivaolajon és kockázott hagymán megpirítva)
4 szelet sonka vékony szeletekre vágva
hagymakarikák
3 főtt tojás szeletelve
hegyes erős paprika karikára vágva
paradicsom karikázva
és szintén reszelt sajt gazdagon

A tésztához a hozzávalókat összegyúrtam és átváltottam gépi fokozatra (a lágyabb tésztákat nem szeretem kézzel dagasztani, mert macerás és majd leszakad a karom mire végzek vele), szóval a kézi mixerre feltettem a dagasztó karokat és szép hólyagos sima felületű tésztává dagasztottam. Kézzel is kicsit átgyúrtam a végén, és szép kis bucit gömbölygettem belőle.Visszatettem a tálba letakartam egy konyharuhával és amíg minden más dolgomat elvégeztem a lakásban (kb. másfél óra) addig a tészta háromszorosára kelt.
A felpuffadt gombócból kinyomkodtam a levegőt és szép kerekre nyújtottam. A sütőlemezre sütőpapírt tettem, megszórtam egy kevés búzadarával és erre fektettem a kinyújtott pizzát. Megkentem a pizzaszósszal/tejföllel jól megpakoltam a feltétekkel, gazdagon reszeltem rá sajtot és előmelegített 210°C-os sütőben grill-hőlégkeverés fokozaton addig sütöttem amíg a sajt nem kezdett pirulni a tetején.

Epres-rebarbarás pite

A mi családunkban kicsit máshogyan működnek a dolgok, mint máshol. Így fordulhat elő az, hogy december 4-e helyett június 4-én tartjuk a névnapomat (természetesen mindez nem hivatalos, hiszen Barbara csak egyszer van az évben naptár szerint).
Még gyerekkoromban alakult ilyenné a helyzet, mert csalódott voltam, hogy a novemberi születésnap után szinte mindenki megfeledkezik a névnapomról ("minek a hacacáré hiszen két napon belül ott a Mikulás, na meg nemsokára karácsony"), ellenben mivel sok Judit és László van a családban ezeken a névnapokon hatalmas banzájt tartottak. Szóval ezen indíttatásból eljutottunk oda, hogy pontosan fél évet önhatalmúlag toltunk az időponton ("ne legyen már olyan csalódott az a gyerek"), hogy lehetőleg semmivel se essen egybe, így ne legyen minden egy kupacban.
Idén is eljött ez a nap, a szülők eljönnek köszönteni, nekem pedig nem ártana egy kis majszolnivalót abszolválnom a limonádé mellé. De milyen névnapi sütizés az amikor pont én nem ehetek  a diéta miatt? Ezért kitaláltam, hogy tetszik-nem tetszik diétás sütit fogok készíteni, méghozzá valami rebarbarásat, mert sikerült vennem a piacon egy jó nagy csomaggal.

Epres-rebarbarás pite

Hozzávalók:

Tésztához:
10 dkg vaj
20 dkg zabpehelyliszt
6 dkg xillit
1 tojás sárgája
1 ek tejföl
fél csomag stőpor
fél citrom reszelt héja

Töltelékhez:
25 dkg eper
25 dkg rebarbara
10 dkg xillit
1 púpos ek keményítő

Az epret és a rebarbarát megtisztítottam és 2 centis darabokra vágtam fel. Megszórtam nyírfacukorral és félretettem amíg a tésztát összeállítottam.
A hozzávalókat összegyúrtam és kettévettem egy kisebb és egy nagyobb gombócra. A nagyobb gombócot lisztezett nyújtólapon kinyújtottam és piteformába simítottam.
A gyümölcsökről leöntöttem a levet, amit közben engedett, hozzákevertem a keményítőt és beleöntöttem a katyvaszt a kibélelt piteformába.
A kisebbik tésztagombócot kerekre nyújtottam (akkorára amekkora a piteformám) és másfél centi vastag csíkokra vágtam. A csíkokat egymás alatt, fölött átbújtatva a pite tetején elrendeztem, és megkentem a tojásfehérjével. 180°C ra előmelegített sütőben alsó-felső sütésen 30 perc alatt aranybarnára sütöttem.

Recept innen

Bözsi szelet

Váratlanul szert tettünk egy jó nagy zacsi cseresznyére, na nem arra a hatalmas szemű, roppanós héjúra (ajándék lónak ne nézd a fogát), de így is nagyon örültünk ennek a szép kis pakknak. Gondolkoztam, gondolkoztam (na jó nem nagyzolok többet), mi is készüljön belőle: cseresznyés clafoutis,- crumble vagy - pite. Nem tudtam dönteni, aztán Krisztián egy pillanat alatt megoldotta a dilemmát, Bözsi szeletet akar. Ugyan ezt az édességet meggyből szoktuk készíteni, de most tökéletesen megteszi  hozzá a cserkó is. Így lett pénteki süti délután Krisztiánnak anyu receptje alapján (egy picit egészségesebbre alakítva).

Bözsi szelet

Hozzávalók:
5 db tojás
15 dkg vaj
38 dkg porcukor (ennyi cukor kész mérgezést okoz, úgyhogy én csak 15 dkg-ot tettem bele, a cseresznye úgy is édes)
1,5 csomag sütőpor (én 3 tk szódabikarbónával készítettem inkább)
38 dkg liszt (nálam 18 dkg zabpehelyliszt, és 20 dkg finomliszt)
1 dl tej
meggy (most kb. 80 dkg cseresznye került bele)

A cseresznyéket megmostam, szár, illetve magtalanítottam és félretettem, amíg a tésztát összeállítottam. A sütőt előmelegítettem 180°C-ra alsó-felső sütésen. A tojások sárgáját fehéredésig habosítottam a cukorral, majd óvatosan hozzácsorgattam az olvasztott vajat és a tejet. A tojásos részhez hozzászitáltam a szódabikarbónával elkevert lisztet és homogén masszává kevertem. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem és óvatosan a tésztába forgattam.
Mivel el sem tudom mondani, hogy mennyire utálok mosogatni (és a beköltözéskor már nem volt pénzünk mosogatógépre, amiért azóta is fáj a szívem), ezért nem zsíroztam-liszteztem a kis zománcos tepsimet, hanem sütőpapírral béleltem ki, ebbe öntöttem a tésztát, így legalább nem olyan macera a tepsit elmosni a végén.
A cseresznyékre egy kis lisztet szitáltam (hogy ne süllyedjenek le a tészta aljára), és a tészta tetejére egyenletesen rászórtam. Betettem a sütőbe és 25 percig sütöttem míg szép aranybarna lett a teteje (tűpróba dönt, hogy biztosan jó e).
Miután kihűlt szeletekre vágtam és porcukorral meghintve kínálom Krisztiánnak, amikor hazaér.

Gardrób egy kis csavarral

Még mielőtt bárki félreértené, nem akarom máris átalakítani a frissen összeszerelt gardróbszekrényünket, de kisebb csinosításra szükség van.

Kétféle tolóajtóval lehetett annak idején kapni ezt a fajta szekrényt az Ikeában: teli tükrös ajtóval vagy átlátszó polipropilén lemezbetéttel.
Mi pont ez utóbbi mellett döntöttünk, részben a kedvezőbb ára miatt, részben pedig azért mert Krisztián szerint hülyén nézett volna ki a gyerekszobában annyi tükör (talán csak attól félt, hogy nem fog tudni elrángatni az egész alakos tükrök elől?). Sajnos a bepakolás után azzal kellett szembesülnünk, hogy tulajdonképpen az ajtó csupán porfogó tulajdonsággal bír, ugyanis minden átlátszik a műanyag lemezeken keresztül, így az ápol és eltakar funkciót nem élvezhetjük. Pedig nem ártana, ha a vasalódeszka, a porszívó, a vasaló vagy éppen a társasjátékok színkavalkádja rejtve maradnának.
Kellett egy ötlet, hogy mit is kezdjünk vele, mert így nem maradhatott, viszont lecserélni sem akartuk emiatt a 3 ajtót.

A bepakolás után minden apróság átlátszott

Jött a megmentő Isteni szikra: még tavaly vettem egy tekercs barna csomagolópapírt, ami a fehér szekrénnyel és egy kis zöld festékkel kombinálva visszaadja azt a harmóniát, amire kezdetektől törekedtünk. Nem akarom művésznek képzelni magam, mert véletlenül sem vagyok elég ügyes, de három nagyobb krumpli, sütemény kiszúró formák és egy hámozókés segítségével pillanatok alatt kész a krumplinyomda, amivel talán még én sem tudok elrontani a mintát.

Zöld és fehér akryl festékből kikevertem a megfelelő árnyalatot (temperából is lehetett volna, de a hobbi festéknek jobb az állaga) és egy papírtányérra öntöttem. A csomagolópapírból három akkora darabot vágtam, ami bőven takarja a polipropilén betéteket, lesúlyoztam a sarkaikat néhány konzervvel (féltettem volna a könyveinket erre a célra használni). A krumpliból levágtam egy kisebb egyenes darabot, a megmaradt nagyobb darabok közepébe nyomtam a kiválasztott kiszúró formákat (Krisztián döntött: két sapkás manót és egy kisebb Mézi figurát vett ki a kupacból), körbevágtam a mintákat, hogy a formát lehúzva már csak a kiválasztott emberke álljon ki a krumpliból. Ezek után már csak festékbe kellett mártanom a mintás krumplit és nyomdázni vele, akárcsak gyerekkoromban.

Előkészületben

A móka eredménye

Gyors száradás után csak be kellett másznom a szekrénybe és felragasztani az ajtóra a papírcsíkokat, úgy hogy lehetőleg a felfestett minta kifelé nézzen. (Krisztián, ha épp nem dolgozna biztos díjazta volna, ha bent ragadok és nyugta lehetne tőlem, de ez most nem jött össze.)

Sajnos nem látszik olyan jól a minta, mint hittem, de a lényeg  az, hogy már nem látni be a szekrénybe