2020. május 3.

Csibekalandok - életünk a karanténban Grétával

Mióta Gréta 2 éves lett megritkultak a róla szóló bejegyzések. Korábban havonta írtam róla, a fejlődéséről, a szokásairól, a kedvenceiről, de ahogyan észrevettétek a munkába állásom óta folyamatosan egyre kevesebb a bejegyzés a blogon, nem volt már időm, erőm, energiám így maradt meg az évenkénti beszámoló róla. Most ti kértétek, hogy a következő alkalommal Grétáról írjak így összeszedem a legfontosabbakat és mutatok néhány képet és videót is róla.

Szóval 5,5 éves lett 120 cm magas, 20 kg és 29-es a lába. De ezek csak a száraz tények, ami valóban meghatározza őt az a személyisége. Krisztián nem tudom milyen volt gyerekként, így arra tudok csak alapozni, hogy Gréta külső jegyeiben továbbra is apára hasonlít, a személyiségében pedig nagyon is rám ütött, sőt úgy néz ki rajtam is alaposan túltesz...


Alkatra vékonyka, nem sovány, talán az átlagosnál picit vékonyabb, de nem tartozik a kóros kategóriába. Változott az alkata az utóbbi 1 évben, eddig hosszú felsőteste volt és rövid végtagjai, elég aránytalan volt a testfelépítése, mostanra viszont elkezdtek nyúlni a lábai, így már nem tűnik olyan aránytalannak, bár az most is látszik még, hogy extra hosszú a törzse.

Elég sokáig nem volt Grétán egyetlen anyajegy, sem szeplő, az utóbbi 2 évben jelent meg az első anyajegy és azóta még 3, majd a szeplők is előjöttek a nóziján.

A haja már nem olyan erős rókavörös, mint amikor megszületett, sokat szőkült, de tincsekben még mindig vannak erősen vörös loknijai.
A haja minősége Krisztiénéhoz hasonló - kevés és göndörödésre erősen hajlamos, főleg ha párás az időjárás.

A törött bal első felső metszőfoga erősen mozog (bár már egy éve azt mondta a fogorvos, hogy nemsokára kiesik, ázóta is rendületlenül a helyé van, már már legalább 2 éve el van halva). Erre az a teóriám, hogy az egész évben szedett K2D3 miatt van még a helyén a fogacska. Az alsó első jobb és bal metszőfogai épphogycsak, de már megmozdultak.

Már nagyon korán megnyilvánult, hogy jobb kezes (ezt Krisztián nehezen dolgozta fel, nagyon szerette volna ha bal kezes lesz és ezáltal másként szemléli a világot, de nem jött össze).A ceruzatartása botrányos, azt még gyakoroljuk.

Okos és jó esze van, ezt nem elfogult szülőként mondom, 2-3 hallgatás után visszaénekel szinte bármilyen dalt (leginkább a mesékben hallahtó dalok vannak terítéken), de ha valamihez nincs kedve a jó Istennek se tudom rábírni, hogy megjegyezze. Így jártunk pl. a címünkkel is. 2,5 évesen már el tudta mondani, hogy Tatabányán lakik és hogy hívják a szüleit (vezetéknevekkel együtt). 3 év kellett hozzá hogy megjegyezze a pontos címünket (fontosnak tartottuk, hogy ha bármi történik, elveszne, elkavarodna el tudja mondani, hogy hol lakik, hogy hazakerülhessen). Az orrfújást is csak most a télen tanulta meg. Hiába tanítgattuk évek óta egyszerűen nem ment, bárhogyan mutattuk, magyaráztuk, szemléltettük, egyszerűen nem tudta megcsinálni (amíg az unokatesója már másfél évesen ki tudta fújni az orrát, Grétának ehhez 5,5 évre volt szüksége).

Mostanában a betűk és a számok érdeklik nagyon. Tudatosan hoztuk az életébe az olvasást és a könyvek szeretetét és meg lett az eredménye. Már régóta mondogatja, hogy már alig várja az iskolát, mert meg akar tanulni olvasni, hogy ő is olvashassa a mesekönyveit. Az utóbbi időben apának sokat kell iskolásat játszani vele. Nem célunk, hogy bármire is megtanítsuk, de az útjába állni nem fogunk, ha valamit meg szeretne tanulni. Így ha kérdez válaszolunk, sőt segtünk is, ha próbálkozik, hogyan másolja le a betűket. Van amit ismer és van amit csak másol. Mivel szeptembertől lesz csak nagycsoportos, az évvesztessége miatt még nem mehet iskolába így bőven van ideje, hogy a koncentrációja javuljon. Egyedül az hibádzik, az érdeklődése már most is maximális, csak könnyen elkalandozik...
Nagyon szeret mostanában babázni, szerepjátékokat játszik a babákkal és a plüss állataival, ezenkívül legózásban is egyre ügyesebb, nagyon sokat rajzol (szinte minden rajzán van egy királylány). Ügyesen kirakózik, a 200 db-os kirakót egyedül sec-pec összerakja.
Jókat szoktunk együtt társasozni, a kedvencek mostanában: Bogyó és Babóca - Erdei kirándulás, Olaf a jégen, Kukacvadász, Elveszett játékok, Cseresznyéskert és legújabban a felnőtt társasok is nagyon bejönnek neki a Carcassonne, és a retro Gazdálkodj okosan az aktuális favoritok.

A könyvek szerelmesi vagyunk mindhárman, Grétában is éppolyan hevesen ég a könyvek iránti szenvedély mint bennünk. Már évek óta nagy kedvencei a Dr. Seuss könyvek ( Kalapos macska, Kell egy kedvenc, Ha volna egy cirkuszom, Zöld sonkás tojás, Rókamóka, A kalapos macska visszatér) ezeket egytől egyig fejből tudja. Elkezdtük megvenni neki a Disney aranykönyv sorozatot amit elég sűrűn olvasunk, de újra elő-előkerülnek azok a a Barátnőm Bori mesés füzetek amilyen téma éppen nagyon foglalkoztatja, (pl: Bori és a fogtündér, vagy Bori beteg, Bori szülinapi buliba megy, Bori a balerina). Még nem igazán olvassák a korosztályának, de ebben kicsit koravén, imádja  Harisnyás pippi összes történetét, hatalmasakat kacag az elképesztő kalandjain. Néhanapján előkerül a nagy Benedek Elek összes és a Kis gyerekek nagy mesekönyve, de ezek ritkábban kerülnek olvasásra.

A sok olvasás miatt a korához képest hatalmas a szókincse, de nem mindig sikerül megfelelő szövegkörnyzetbe raknia őket. A ragozásba is sokszor belekeveredik, javítjuk, de a figyelme elkalandozó, nem is mindig jut el a célig amit monduk.

Nem tabu náluk a mese nézés, de szabállyok mellett most a karantén alatt maximum napi 2 mese engedélyezett, de van hogy csak egy lesz belőle. Én rendesen 8 órában dolgozom itthonról is, így délelőttöként nem tud vele játszani senki - hatalmas bűntudatom is van miatta, hogy nem foglalkozom vele úgy mint más anyukák, de most az én fizetésem az egyetlen fix bevételi forrásunk amiből mindent meg kell oldanunk, így nem mondhatom azt hogy nem dolgozok. Délután már együtt játszunk miután felébred, de akkor is elszomorít, hogy egész délelőtt egyedül kell lennie. Visszakanyarodva a mesékhez szereti azokat ameséket emikben énekelnek: Mary Poppins, Mari Poppins visszatér, Moana, Jégvarázs2, Bűbáj herceg, Bűbáj, Szépség és a szörnyeteg, Dzsungel könyve, Shrek.

Igyekszem olyan játékokat játszani vele, mikhez szükség van a koncentrációra, összpontosításra, de hajlamos a bestresszelésre. Ha szólok neki hogy tévesztett, nézze meg jobban hajlamos annyira stresszelni magát hogy teljesen szétesik és már semmit nem képes megcsinálni. Ilyenkor abbahagyjuk és más alkalommal próbálkozunk újra akkor rendszerint ha nem is elsőre de másodikra sikerül neki.

Imád táncolni, szeptemberben a balett mellett elkezdett az oviban showtáncolni. Amilyen kis trampli volt 3 évesen amikor kiscsoportban elkezdte a balettet, most olyan kecses tud lenni, a show tánc karácsonyi gála bemutatóján pedig láthattuk milyen fantasztikus jó lett a rimusérzéke. Minden porcikájában ott a zene, teljes átéléssel táncol.

A személyiségétől olykor falnak megyek és előre rettegek a tinikortól... Nem vagyok egy engedékeny anyuka, Krisztiántól már sokszor meg is kaptam, hogy túlságosan katonás a szigorom. Következetes vagyok Grétával, mégis olyan mértékű dacba és ellentmondásba ütközöm vele ami már kezelhetetlen. Sokszor megkapom, hogy "nem érdekel mit mondasz!", "úgy sem csinálom meg amit mondasz!" hatalmasak a hisztik, még nem tudom a megoldást. Ha Krisztián éppen otthon van amikor történik akkor neki elég ha megemeli a hangját erélyesen rászól Grétára és minden megoldódott - szótfogad és befejezi a hisztit is.

A kisasszony sztárallűrei közé tratozik mostanában az időhúzás művészi szintre emelése legyen szó öltözésről, pakolásról, de azt hiszem a legrosszabb az evés.
Még most is emlékszem, hogy mennyit sírtam amikor már hozzátápláltam Grétát - kész rémálom volt az etetés. Folyton azon rettegtem hogy éhen hal, mert szó szerint szinte semmit nem akart megenni bármit készítettem neki. Most annyiban változott a dolog, hogy viszonylag elég sok mindent megeszik, de képes egy szelet kenyérből készült szendvicsen másfél órát elnyámmogni. A mennyiségek általában vicc kategóriásak (kb annyit eszik, mint amennyit a bölcsődében adtak nekik, pedig azt a saját szememmel láttam,  hogy kb egy 8-10 hónapos csecsemőnek elegendőek). De ez nem igaz az édességre, ha sütit sütök, vagy megengedjük, hogy a mikuláskor, húsvétkor felhalmozott édességekből egyen akkor bezzek nem húzza az időt és nem is mikron méretű falatokat tol az arcába 😂

Nagyon szereti a vadast, a sült csirkét rizibizivel, (ne nevessetek, de imádja) a spenótot - mondjuk én nem úgy készítem ahogyan a közétkeztetésből ismerjük 😜 Szereti a tojást szinte minden formában Fehértojás - keménytojás, sárgatojás - rántotta, lapostojás -tükörtojás. Utálja a májat, elég nagy húsrajongó, legyen az ragu, pörkölt, sült neki egyre megy. A halat csak halrudacska formájában hajlandó megenni sajnos. A zöldségek közül már megeszi az uborkát, a paprikát, a sárgarépát, a kukoricát, a borsót, a gombát és a céklát céklasalátaként, viszont utálja a paradicsomot, a hagymát és a káposztát.
A gyümölcsök könnyen csúsznak neki, mandarin, narancs, alma, ananász, kivi, eper, málna, áfonya, cseresznye, barack, körte (a pomelót nem tudtam vele megszerettetni).

A gyakori felsőlégúti megbetegedések miatt 2 éve leszoktattam a tejről, azóta csak kókusz és mandula tejet iszik, ez nagyon sokat javított az egészségügyi állapotán. Az áttörést a K2D3 vitaminnal értük el, 2 éve nem volt felső légúti megbetegedése, amióta elkezdte szedni. Emellett szokott kapni C vitamint és időnként prebiotikumot.

Hatalmas szíve van, nagyon empatikus tud lenni. Szereti a gyerekeket az oviban, új barátokat szerzett. Hatalmas vágya egy kistestvér és tudom, hogy jó nagytesó lenne, de azt hiszem sajnos erről lecsúsztunk. A nehéz csecsemőkor és a problémás kisgyerkkor után sokáig úgy gondoltam, hogy nem szeretnék még egy gyereket. Amikor végre elkezdett aludni Gréta éjszakánként akkor kezdtem enyhülni és már nem láttam olyan borúsan a dolgokat, de jöttek a hormonális problémák és úgy néz ki sajnos beköszönt nálam a korai menopauza, szóval a kistesó csak egy szép elkéspzelés marad.

Ha kíváncsiak lennétek valamire, ami még kimaradt, írjátok meg és íréerm pótlólag azt is megírom még.

2020. április 28.

Karantén menü 3.

Tovább folytattam a karantén menütervezést, mert újra vásárolni kellett mennem. Nagy tojásfogyasztó banda vagyunk, tegnap az utolsót a zöldségleves galuskájába ütöttem bele, ezen kívül a zöldségek és a gyümölcsök fogynak el mire letelik a vásárlás nélküli 2 hét.
Vásárláskor igyekszem minőségi magyar élelmiszereket vásárolni, hiszek abban, hogy a karanténkonyha nem kell (sőt nem szabad), hogy azt jelentse most aztán válogatás nélkül minden "vackot" meg kellene, hogy együnk Azt hiszem most még fontosabb, hogy minőségi ételek, alapanyagok kerüljenek a tányérunkra. Krisztián és Gréta menüje érzékeny téma, velük nem etethetek meg akármit (mindketten rettentő finnyásak) 😂 de derekasan próbálkozom valami egészséges ételt varázsolni nekik is, az ízlésük szerint.

Terveim az elkövetkezendő 2 hétre:

Hétfő-kedd-szerda:
Tojásleves, borsós tokány rizzsel
diétás: sült tőkehalfilé, rizs, fermentált vegyes zöldségek, majonéz

Csütörtök-péntek:
Cukkinikrémleves, rakottkrumpli
diátás: sült csirkemáj, velesült édesburgonyával, vegyessalátával

Szombat-vasárnap:
Frankfurti leves, tócsi (tócsnyi, lapcsánka)
diétás: harcsapaprikás, köles, fermentált vegyes zöldségek

Hétfő-kedd-szerda:
Tejszínes-sajtos csirke rizzsel
diétás: quinoa bundában sült csikrecombfilé almás-lilahagymás kínaikel salátával

Csütörtök-péntek:
Zellerkrémleves, hagymás bab
diétás: resztelt máj, sült zeller hasábokkal

Szombat-vasárnap:
Tejszínes-sajtos csirke rizzsel
diétás: sült lazac kapros citrommártással, zellerpürével

Szemezgessetek, hátha akad olyasmi amin megakad a szemetek és ti is szívesen beillesztitek az elkövetkezendő menüitekbe. Vigyázzatok magatokra és egymásra! Mindenkinek egy bíztató, hatalmas virtuális ölelést küldök! 👐😘


2020. április 27.

Vadas krumpligombóccal, majdnem úgy ahogy a mama készítette

Ó azok a csodálatos gyerekkori emlékek...💗 Nagyon sokat voltam a nagyszüleimnél Szomódon, imádtam ott lenni, imádtam velük lenni. Csodálatos emberek voltak és nagyon szerettek, csakúk mint én őket - én voltam az elő unoka, ezért a kapcsolatunk még különlegesebb volt.
A nagymamám csodálatosan sütött főzött (bár emlékszem egy lakalomra amikor meg szerette volna lepni az anyukáját, az én dédnagymamámat képviselőfánkkal és olyan borzalmasan sikerült, hogy még Morzsi kutya sem akarta megenni, de ezen kívül kivételesen tökéletesre sikerült minden amit készített).

A vegák jobb ha elkattintanak, mert ez nem egy zöldséges poszt lesz.

Szép nagy kertjük volt, gyümölcsfákkal, szőlőtőkékkel, egy kisebb fóliasátorral, sok zöldséget termesztettek, állataik voltak, tyúkok, kacsák, egészen kis gyerekkoromban még disznót is hízlaltak, ami viszont annyira nem volt átlagos, azok a galambok és a nyulak voltak. A nagypapám szenvedélyesen szerette a galambokat (ha Győrbe utaztunk mindig vittünk magunkkal postagalambot, ott elengedtük és mire visszavonatoztunk a galambunk is hazaért) de nem csak tartotta őket, ettük is - betegségre semmi sem olyan jó mint a galambhúsleves.
A nyuszikat nagyon szerettem, volt olyan év amikor olyan sok nyuszi született, hogy a nagypapám "nyúlóvodát" nyitott a régi disznóólban. Sose fordult meg a fejemben (sem a húgoméban), hogy rossz dolog lenne, hogy megesszük az állatokat. Az élet természetes része volt, hogy azért tartják őket a nagyszüleim, hogy végül megegyük őket.
A mama fantasztikus vadast készített, bizony nyúlhúsból. Azt az ízt azóta ís érzem a számban, amikor csak rá gondolok. 😋
Én már csak ritkán jutok nyúlhúshoz ezért nálunk javarészt marhából készül a vadas, majdnem úgy ahogyan a mama készítette gyerekkoromban. És Gréta éppúgy imádja ahogyan én 💝



Vadas marha
Hozzávalók:
70 dkg marhacomb
70 dkg sárgarépa
30 dkg petrezselyem
20 dkg zeller
3 db szemes bors
1 kis pohár tejföl
1 ek mustár
1 tk citromlé
2 ek liszt
2 babérlevél


Krumoligombóc
Hozzávalók:
3 nagyobb krumpli
1 tojás

annyi liszt amennyit felvesz és nem lesz ragacsos

Rengeteg receptet olvastam és mind másként közelíti meg a vadas készítését, valaki csakis vadhúsból készíti, valakinek - éppúgy mint a nagymamámnak - a legmegfelelőbb hozzá a nyúlhús, a legtöbben a marhára esküsznek, de láttam már csirkehúsos receptet is, az elkészítés módja és a hozzávalók is teljesen eltérőek, egyedül a leturmixolt sárgarépa az egyetlen közös támpont mindegyikben. Ezért nem állítom teljes bizonyossággal, hogy az általam készített recept az igazi, viszont ez hozza vissza a gyerekkoromat, ez az ami nekünk az IGAZIT jelenti.

Gyerekbarát verzióban készül nálunk, nem szeletelem, hanem kockázom a húst és felteszem föni a szemes borssal. Megvátam hogy felforrjon a víz, lehaboztam, visszavettem a hőmérsékletet (lassan, gyöngyözve 2-es fokozaton főztem tovább) és beletettem a felaprított zöldségeket. 5 órán át főztem, a húst és a zöldségeket kiszedtem belőle, a levét leszűrtem. A zöldségeket visszatettem a lábasba és leturmixoltam őket a húsleves lével együtt, a tejföllel és a liszttel behabartam, ízesítettem a mustárral és a citromlével, beletettem a babérleveleket, sóztam és az egészet átforraltam. (A nagymamám a mártásba mindig tett 2 ek cukorból készített karamellt is, azt mondta ez megadja a színét, de én ezt már nem teszem bele.)

A krumoligombóchoz meghámoztam és összevágtam a krumplit, majd sós vízben puhára főztem. Leszűrtem és miután kihűlt összetörtem, hozzáadtam a toját, a sót és a lisztet - annyit hogy egy rugalmas, nem ragacsos tésztát kapjak. 8 cm átmérőjű gombócokat formáztam belőle. Sós-olajos lobogó vízbe tettem őket és miután feljöttek a víz tetejére még 10 percet főztem őket.

A krumpligombócot nem csak a vadassal szeretjük, de feldarabolva, zsíron kisütve savanyúsággal egyszerűen mennyei! Ezért is történhetett, hogy mire fotóztam volna a krumpligombóc teljesen elfogyott és már csak tésztát tudtam adni a vadashoz.

Lehet hogy nem pont így ismeritek, szeretitek - 1-2 napig pácoljátok, a húst szalonnával tűzdelve kisütitek, karalábét, krumlit és hagymát főtök bele vagy éppen borókabogyóval ízesítitek, de ha belekóstolnátok a gyerekkorom féltett emlékeibe , ízeibe akkor próbáljátok ki.



2020. április 19.

Csokoládás-sütőtökös pucér torta

Tavaly már egész jól visszaállt itt a rend a blogon, több időt tudtam újra szentelni az írásnak, terveim voltak, de jött egy emlékezetes születésnap, ami átírt mindent.
36 lettem, a születésnapomra pedig egy kicsit sem átlagos sütőtökös tortát készítettem. Eljöttek a szüleim és ünnepeltünk volna, a talpas tortatálamat akartam elővenni, hogy szép képek készülhessenek. A ritkán használt eszközeimet hely hiányában el szoktam rejteni a konyhaszekrény tetején a spotsor felett, innen kellett levennem. Odatoltam a széket a konyhapulthoz, felléptem a székre, onnan a pultra, majd átnyúltam a spotsor felett kivettem a dobozából a tortatálat és léptem volna le a pultról a székre. De ki tudja miért a lépésből félrelépés lett - a szék lába kibicsaklott, a lábam rándult egy nagyot és leestem. Először azt hittem minden rendben, de képtelen voltam felállni, a lábam nem bírt megtartani, amint ránehezedtem volna rögtön fordult ki a helyéről (erről majd még később egy másik bejegyzésben írni fogok még). Krisztián és apukám bekísértek a szobába és aznap már el sem tudtam hagyni az ágyat, a tortát is Krisztián vágta fel, fénykép egyáltalán nem készült róla sajnos, de a receptet mindenképpen szeretném megosztani veletek, mert valami eszméletlenül különleges ízvilágú volt, becsatolom az eredeti videót is a Home cooking adventure oldaláról a receptet, így legalább láthatjátok, milyen a torta elkészítve.

Az eredeti receptet pedig itt találhatjátok

Csokoládés-sütőtökös pucér torta

Hozzávalók a sütőtökös piskótához (22 cm):
305 g liszt
2,5 tk fahéj
2 tk sütőpor
2 tk szódabikarbóna
1 1/4 tk só
1/2 tk őrölt szegfűszeg
3/4 tk őrölt szerecsendió
3/4 tk őrölt gyömbér
5 db tojás
245 g barnacukor
120 g krisstálycukor
336 g olaj
2,5 tk vaníliakivonat
430 g sült sütőtökpüré
250 g étcsokicsepp

Hozzávalók a krémhez:
615  g krémsajt
147 g porcukor
1 1/4 tk fahéj
367 g tejszín

Hozzávalók a díszítéshez:
12,5 dkg étcsoki
150 g tejszín

A sütőt bekapcsoltam 180°C-ra, alsó-felső sütésen, 2 db 22 cm-es kapcsos tortaformát kifújtam formaleválasztó spray-vel (ezt a típust ajánlom szívből mindenkinek).
Egy közepes tálban a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a fűszereket összekevertem. 
A robotgépbe tettem a tojásokat és a cukrot, és pár perc alatt habosra és világos színűre vertem őket.
Hozzáadtam az olajat és addig vertem tovább a habot míg teljesen egynemű lett, majd a sütőtökpéré és a vanília kivonat került bele. Ezekkel is jól összedolgozam és a legvégén több részletben kevertem hozzá a lisztes keveréket.

A kifújt tortaformákba öntöttem a tésztát és betettem őket a sütőbe kb 35 percig sütöttem őket (tűpróba!), majd rácson hagytam őket kihűlni.

A krémsajtot egy közepes tálban kézi habverővel átkevertem, hogy lágy és sima legyen, majd hozzáadtam a porcukrot és a fahéjat. Egy másik tálban felvertem a tejszínhabot és óvatosan a krémsajtos krémhez forgattam.

A kihűlt sütőtökös piskótákat 2-be vágtam, így összesen 4 piskóta korongom lett, tortakartonra tettem egyet, rákentem a krém negyedét, majd tovább rétegeztem piskóta, krém, piskóta krém, piskóta.A torta tetejét és oldalát, épp csak egy lehelletnyikell rá, hogy a piskóták között ne legyenek levegőhézagok a krémben. A tortát 1-2 órára behűtöttem.

A csoki ganachhoz felforrósítottam a tejszínt, a csokira öntöttem és addig kevertem amíg a csoki teljesen felolvadt és sűrű massza lett belőle, egy kanállal lecsorgattam a jól behűtött torta oldalán , ajd a maradékot a torta tetején kentem el. (én lehagytam a videóban láátható csoki levél díszítést).

Hogy milyen volt az íze? Mesésen fűszeres-selymes, nem érződött ki a sütőtök íze, viszont nagyon jól passzolt hozzá az étcsoki. A piskóta lágy kellőképpen nedves, gazdag ízvilágú, a krém nem túl nehéz, inkább kellemes összhatású.
Ez most nem éppen a sütőtökszezon közepe, de ősszel ha szeretitek a különleges ízvilágú tortákat mindenképpen próbáljátok ki. 

2020. április 18.

Kenyérsütés a kezdetektől - video

Mióta vírushelyzet van azóta ritkán járunk el itthonról vásárolni, kiiktattunk minden olyan lehetőséget, ami  miatt zárt térbe és  közösségbe kelljen menni. Emiatt a kenyér is már egy hónapja itthon sül, nem megyünk érte 3-4 naponta a pékségbe. Már korábban is sütöttem itthon kenyeret, szerettük isde aztán visszaálltunk a pékségben vett kenyérre. A mostani helyzet viszont inkább megköveteli a 3-4 naponkénti sütést, mint hogy pár naponta tömött sorban kelljen várakorni a pékségnél.
Többféle kenyeret kipróbáltunk, a totálisan teljes kiőrlésű lisztből készülttől kezdve a sokmagos kevert lisztesig. Most nagy favorit a ropogós héjú, lágy belezetű fehér kenyér - ami nem túl nagy hátrány, mert jó ideje nemhogy teljes kiőrlésű lisztet nem kapok, de kenyérliszt sincsen már hónapok óta a boltokban, így készülnek nálunk most finomlisztből a kenyerek.
A recept, sőt a technika sem saját, Limara öregtésztáját és fehér kenyerét készítem, kenyér kérdésben szerintem abszolút toplistásak a receptjei, mindenkinek nagyon ajánlom őket.

Szóval nem hozok semmi újdonságot, csak videóban bemutatom az egész folyamatot. Sokan félnek tőle, neki se mernek kezdeni, mert az gondolják borzasztó bonyolult és otthon biztosan nem is sikerülhet. Ezért vettem fel nektek minden mozzanatot, hogy lássátok semmi nagy dolog nem kell hozzá, de még extra ügyesség sem.

Egy valami viszont szükségeltetik - türelem. Nem véletlen hogy nagyanyáink, dédanyáink olyan fantasztikus kelt tésztákat tudtak készíteni. Régebben nekem is meggyűlt a bajom minden kelttel, mert folyton rohantam, mindent siettetni akartam - tipikusan a fiatalabb korosztályra jellemző "Adj Uram, de most azonnal!" hozzáállásal akartam mindent megoldani. De teltek az évek, kicsit én is lehiggadtam, már nem rohanok - annyira - és a kelt tésztákkal is egész jól összecimboráltunk.
Ha ezt az egy tanácsot megfogadjátok nektek sem kell félni többet a kelt tésztáktól, kenyerektől.

A recepteket a videóban is elmondom, és a linkeken is megtaláljátok, de leírom ide is, hogy mindent egy helyen megtaláljatok.

Öreg tészta
Hozzávalók:
50 dkg liszt
fél tk só
300 ml víz
1 dkg élesztő

Fehér kenyér
Hozzávalók:
50 dkg kenyérliszt - most a finomliszt is megfelelő (ha nem fehér kenyeret szeretnétek akkor 30 dkg finom/kenyér-, 20 dkg tk. liszt keverékével készítsétek, vagy kísérletezzétek ki a nektek legjobban tetsző arányt  - minél kevesebb a finom/kenyérliszt és minél több a teljes kiőrlésű liszt a tésztában a kenyér úgy lesz egyre tömörebb, masszívabb belezetű)
20 dkg öregtészta (friss vagy fagyasztott - kiolvasztott)
1 dkg élesztő ( ha van, ha nincsen megteszi önmagában az öregtészta is a dolgát)
1 csipet aszkorbinsav
2 tk só
2 ek olaj (kókusz, napraforgó, sőt ha nem zavar a karakteresebb ízvilág akkor akár oliva is lehet)
270 ml víz

A linkekre kattintva elérhetitek az eredeti recepteket is, és most következzen a videó.


Remélem tetszett és sikerült elosztatnom a félelmeiteket az otthoni kenyérsütés nehézségeiről. Próbáljátok ti is ki és ha megcsináltátok mutassátok, írjátok meg meg nektek hogyan sikerült. 😉

2020. április 15.

Karantén menü 2.

Tovább folytatom a karantén menütervezést, mert eljött az újabb bevásárlás ideje. Hús ugyan még van a fagyasztóban , de a zöldség, gyümölcs készletünk szinte teljesen kifogyott, liszt és tojás is már csak alig van, így pontosan 2 hét elteltével boltba kell mennem.

Terveim az elkövetkezendő 2 hétre:

Hétfő-kedd-szerda:
Vadas, krumpligombóccal
diétás: sült tőkehalfilé, rizs, fermentált vegyes zöldségek

Csütörtök-péntek:
Zöldségleves grízgaluskával, bolognai spagetti
diétás: sült csirkemáj, sütőben sült zeller hasábokkal, vegyes salátával

Szombat-vasárnap:
Spenót, tükörtojással
diétás: pulykabrassói, vinyigrete saláta

Hétfő-kedd-szerda:
Sült csirkecomb, rizi-bizi
diétás: sült csirkecomb , zöldséges quinoa

Csütörtök-péntek:
Bakonyi sertésragu, orsótésztával
diétás:Spenótos palacsinta, sült paprika, sült csirkecsíkok, vegyes saláta

Szombat-vasárnap:
Borsófőzelék, fasírt
diétás: sült lazac, citromos kapormártással, sült zellerrel

Igyekszem majd a menühöz kapcsolódó recepteket is feltölteni. Írjatok, ha szeretnékek a karantén menü folytatását.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

2020. április 12.

Húsvéti sütemények, desszertek 1.

Idén nem sütöttem klasszikus húsvéti sütiket, de egy csokorba gyűjtöttem nektek, hogy könnyebb legyen a szemezgetés.

Nincs húsvét répatorta nélkül - két receptet is hoztam az első egy valódi kalsszikus, pont azt kapja amit az ember vár tőle - fűszeres, diós ízvilág, megnyerő íz.


A másik répatorát csak úgy tudnám jellemezni, hogy egyszerűen mennyi - mindenki imádta idáig mindenhol (család, munkatársak, barátok) egyszerűen abbahagyhatatlan 😋


A húsvét a fonott kalács, sonka és tojás nélkül sem lehet igazi, korábban ez alapján a recept alapján készítettem.


De idén új cecept alapján készítettem, és valami mennyei lett a végeredmény.


Gyerekkoromban anyukám sokszor sütött mézes krémest, igazán remek süti húsvétra - kiadós és finom.Gabicseknél találtam egy jó receptet hozzá.


Klasszikus magyar édesség a Lajcsi szelet, ami szintén elég kiadós.


Szintén gyakori édesség magyarországon a méteres kalács, az én és Krisztián nagymamája is sokszor sütötte.


Anyukám és Gréta nagy kedvence a pávaszem tekercs (én margarin helyett vajjal javaslom a készítését).


Végül egy utolsó recept tőlem, amivel mindig nagy sikert aratok és gyerekekkel is könnyen elkészíthető.



Remélem találtatok kedvetekre való receptet, ha nem holnap is tartsatok velem, hozok még néhány receptet. 😉

2020. április 11.

Csokis felhő puffnancs

Most, hogy bőven van élesztő a fagyasztóban, nem kell spórolnom süthetek nyugodtan kelt tésztát. Az Instagroamon Paulinasuga-nál találtam egy nagyon lágy könnyed csokis receptet, amivel tudtam, hogy leveszem Grétát a lábáról. Tökéletes reggelihez egy kis kókusztejes kakaóval vagy maci kávéval, de egy jó kis uzsonnához is tökéletes vajjal. Mit is mondjak, Gréta imádta 💓









Csokis felhő puffancs

Hozzávalók:
310g liszt
180 ml tej
1 db tojás
2 ek cukor
1,25 g élesztő
50 g lágy vaj
1 csipet só
50 g Callebaut csokipasztilla

Máz:
3 ek olvasztott vaj
1 ek méz

A sütőt bekapcsoltam 180°C-on alsó felső sütésre. A lisztet a tátlba mértem, hozzáadtam a sót 1 ek cukrot. A fagyasztóból kivett fagyos állapotú élesztőt beletettem 1 ek cukorral elkevert langyos tejbe, kicsit megkevergattam, hogy oldódni kezdjen (nem szabad, hogy forró legyen) - nem kell felfuttatni, rögtön lehet is önteni a liszthez, majd hozzáütöttem a tojást és el is kezdtem dagasztani, a tészta brutálisan ragacsos, szívem szerint mg öntöttem volna hozzá, de nem tettem, inkább hozzáadtam a lágy vajat és tovább dagasztottam még kb 3 percig. Végül beledolgoztam a csokoládét és egy konyharuhával letakarva félretettem pihenni. Egy óra múlva kinyomkodtam belőle a levegőt és 8 részre osztottam (ez nekem 83 g volt adagonként). A sütőtálamat kibéleltem sütőpapírral és egymás mellé gömbölygettem a tészta darabokat, letakartam a sütőtálat újabb 1 órára félretettem kelni. A sütőt bekapcsoltam 180°C-on alsó felső sütésre. A mázhoz az olvasztott vajat összekevertem a mézzel és lekentem a puffancsok tetejét, majd betettem 25 percre a sütőbe.

Nagyon lágy, felhős szerkezető tészta lett belőle, kellemesen édes, de a felbukkanó étcsoki darabok egy kis keserű ízt adnak hozzá (jellemzés Krisztiántól). Próbáljátok ki! 😉

2020. április 10.

Citromos-mákos kuglóf

Az idei húsvét más mint a többi. Nem gyűlik össze a család, nem eszünk együtt, nem keshetnek a mamáék kertjében a gyerekek tojásokat. A járványhelyezet miatt mindenki otthon marad, és csak videocheten láthatjuk egymást - ez egyébként Grétának nagyon nagy erőt ad, Mama és Papa már egy két nap után borzasztóan hiányoztak neki, az ovis társait 3 hét után kezdte először emlegetni.
Én a diétám miatt egyáltalán nem eszem sem pékárut (cukor és lisztmenteset sem), Krisztiánt pedig egy hete kezdi kiütni, a tej (laktózérzékeny, de eddig nem foglalkozott vele, ez most meg is bosszulja magát) úgyhogy semmilyen krémes süteményt nem készíthetek, végül abban maradtunk, hogy olyan  sütiket sütök csak amik reggelként, üzsonaként is megállják a helyüket.

A Street kitchen oldalán láttam egy citromos-mákos kuglófot, de 6 tojás kellett hozzá, a tojás készletünk pedig fogyóban és boltba majd csak húsvét után fogok menni, szóval elkészítettem a saját receptem alapján.



Citromos-mákos kuglóf

Hozzávalók:
4 tojás
25 dkg cukor
1 citrom leve és héja
15 dkg liszt
8 dkg darált mák
1 csomag sütőpor
15 dkg olvasztott vaj
1 dl víz

Máz:
5 dkg porcukor
2 ek citromlé
reszelt citromhéj

Bekapcsoltam a sütőt 180°C-on alsó-felső sütésre. A tojások sárgáját, a cukrot, a citrom levét, reszelt héját robotgépbe tettem és 5 perc alatt habosra, levegősre és világos sárgára vertem, majd alacsonyabbra vettem a fordulatszámot és hozzáadtam az olvasztott vajat és a vizet.
Egy tálba belemértem a lisztet, a darált mákot és a sütőport, alaposan összekevertem, majd a tojáshabhoz adtam.
A tojások fehérjét közepesen kemény habbá vertem és a tésztához forgattam óvatosan.
Formaleválsaztóval kifújt kuglófformába öntöttem* és 40-45 perc alatt megsütöttem, tűpróbával ellenőriztem.
Miután megsült rácsra borítottam és ott hagytam kihűlni. A mázhoz a porcukrot a citrom levével és héjával kikevertem és a kuglófra csorgattam.

Gyors, egyszerű, az ízéről nem tudok nyilatkozni, de mennyei citrom illata van. 😋


*Régóta nem vajazom-lisztezem már a sütőformákat, tortaformákat, tepsiket, hanem formaleválasztó sprayt használok. A mostani süténel volt egy ttanulóleckém is, mert elfogyott a jól bevált és a Lidlben kapható spray-vel fújtam ki a formát. Nem igazán tetszett már az állaga sem mert inkább több volt benne az alkohol, mint az olaj és szerte-szét folyt a formában - sütés után pedig a kuglóf is beleragadt a formába 😠
Ez nem reklám, de megosztom veletek az eddig próbált legtutibb formaleválasztót, amivel soha nem volt ilyen gondom. Nagy kiszerelés, nekem 2 évig elég volt és a minősége is csúcs. Innen tudtok rendelni.

2020. április 8.

Krantén menü 1.

Biztos senkinek sem könnyű most a COVID-19 vírus idején, igyekszünk vigyázni magunkra és másokra. Mi tényleg komolyan vesszük a #maradjotthon -t és elég ritkán, 2 hetente járok csak ki vásárolni. Emiatt viszont nagyon fontos, hogy jól felkészülten menütervvel és a hozzá kapcsolódó bevásárlólistával induljak el itthonról.

Mivel továbbra is dolgozom, csak éppen home office-ban ezért nincs időm arra, hogy minden délelőtt friss ebédet főzzek a családnak ezért továbbra is megmaradt a 3-2-2 napos felállás. Vagyis egy héten háromszor főzök, kétszer délutánonként és hétvégén frissen készül az ebéd délelőtt.

Először is felmértem az igényeket, ki mit szerete, ki mit enne szívesen. Jóval túlszámoltam magam, mert mostanában nem minden kapható, így a bevásárlás közben alakul véglegesre a menü.

Ötletként leírom most nektek hogy mit állítottam össze 2 hétre, ha van rá igényetek folytatom majd tovább is menü ötletekkel.
Találtok egy sima és egy diétás verziót, mert én továbbra is folytatom a #viszlátanyatest programot és a diétát (valamikor majd erről is írok nektek).

Hétfő-kedd-szerda:
Minestrone leves, fahéjas tekercs
diétás: Minestrone leves rizstésztával, sült tőkehalfilé, sült zöldégek (cukkini, gomba, padlizsán, hagyma, kápia paprika, olivaolajon sütve himalájai sóval és borssal)

Csütörtök-péntek:
Májgaluska leves, mákos guba vanília sodóval
diétás: Spenótos-fokhagymás rizstészta, kókusztejszínnel és király garnélával

Szombat-Vasárnap:
Húsleves, stefánia vagdalt krumplipüré
diétás: húsleves tészta nélkül, sült csirkecomb, rizs, fermentált répa

Hétfő-kedd-szerda:
Palócleves, churros
diétás:roston sült csirkemell, sült édesburgonya, saláta

Csütörtök-péntek:
Jókai bableves, almás táska
diétás: sült csirkemáj, rizs, céklasaláta

Szombat-vasárnap:
Tárkonyos csirkeragu leves, sült pulykacomb barnamártással, krumplipüré
diétás: Sült lazac citromos kapormártással, sült zellerrel

Írjatok, ha szeretnékek a karantén menü folytatását.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

2019. december 31.

2019 évértékelés

Eljött az év utolsó napja és szokás szerint számba veszem az elmúlt egy évet. Nagyon sok minden történt velünk, jó és rossz dolgok egyaránt, sokat nevettünk, volt hogy sírtunk és idegeskedésből is jutott egy jó nagy csokornyi. Gréta nagyot nőtt és sokat ügyesedett, a munkánkban sok vergődés és rengeteg áldozatot követően úgy néz ki mindketten előre léptünk Krisztiánnal, a lakás felújításával és csinosítgatásával is nagyon jól haladtunk.
Nem teszek fogadalmakat egyik évben sem, nem az én stílusom, most inkább olyat teszek, amit elég kevesen szoktak ilyenkor.

Hálát adok!
Hálát adok a családomért, hogy a szüleim élnek, sok időt tölthetünk együtt és "komoly" betegségük nincsen. 
Hálát adok Krisztiánért, hogy most már több mint 13 éve hűséges és odaadó társam, aki a bajban is mellettem áll, támogat és mindig ott áll mögöttem.
Hálát adok Grétáért, hogy egy ilyen okos, szép kislányunk lehet aki csupa szív és szeretet, tele érdeklődéssel és nyitottsággal a világra és az új ismeretekre, akinek minden porcikájában ott a zene és a tánc.
Hálát adok a barátaimért, akiknél jobb embereket még soha nem ismertem, ők tényleg mindig mellettem vannak, meghallgatnak, segítenek ha bármi problémám lenne.
Hálát adok a munkámért, hogy van hol dolgoznom, hogy jól megfizetnek és talán még a véleményem is számít.
Hálát adok hogy van egy szép otthonos kis lakásunk, ami röpke 12 év múlva már teljesen a miénk lesz.
Hálát adok, immár 7 éve létezik a blog, igaz kisebb nagyobb szünetekkel tudok csak írni, de igazán a szívem csücske.
Hálát adok hogy ha nem is sokszor, de áldozhatok a szenvedélyemnek és süthetek vagy varrhatok valami egyedit.

Ne gondoljátok, hogy minden tökéletes az életemben, lettek volna vágyaim, kívánságaim, amiket nagyon szerettem volna, de mégsem teljesülhettek, válhattak valóra (nem tárgyi kívánságok), de úgy néz ki tanulnom kell. Tanulnom kell az elengedést, és hogy bámennyire vágyom egyes dolgokra azokat nem kaphatom meg. Ezen nem szabad bánkódnom csak tovább kell lépni és beengedni a jó dogokat az életembe.

Kívánok mindenkinek a jövő évre boldogságot, határtalan szeretetet, megértést, családot, barátokat, sikert, örömet, egészséget, biztonságot, és hálát!

Kép forrása


2019. november 16.

Az 5. szülinapi buli

Röviden összefoglalnám nektek Gréta szülinapi buliját, hátha valakinek segítség lesz a szervezésben. Igaz itt én csak passzív résztvevő voltam és fényképeztem (elnézést, de a képeknek csak a töredékét tölthetem fel - személyiségi jogok - viszont az ilyen képekből elég kevés készült.

A bulit 4-kor kezdtük, 10 meghívott kisgyerekből 9-en el is tudtak jönni (legtöbben Gréta volt csoporttársai, 2-en az új csoportjából és 2 óvodától független barátja is eljött).
Nagy szerencsénkre 2 animátor is azon munkálkodott, hogy a gyerekeket minél jobban lekösse és szórakoztassa a szülinapi zsúr alatt.

Miután mindenki megérkezett egy kupacba lecsücsültek a gyerekek és bemutatkoztak, mindezt játékosan, egymásnak dobáltak egy plüss állatkát, akihez dobták, annak meg kellett mondania a nevét és azt hogy hány éves (névmatricákat kaptak, hogy az animátorok a nevükön tudják szólítani őket).

Az első játék a szék -esetünkben párna- foglaló verseny volt, ezt Gréta nyerte meg.
Ez után következett a szobor verseny, amikor is a zene elhallgatására szoborrá kellett merevedni.
Sokat táncoltak (nem gyerekdalokra) meg is lepődtem, hogy mennyire bennük van a bugi, hogyan tudják rázni a ritmusra, volt akinek túl modernek voltak a zenék Ő azt kérte, hogy inkább öreges zenéket hallgassanak😂

Majd a békafogócska következett, amikor egy békés kalapban kellett a fogónak elkapnia valakit.

Ezután az állatkvízt rendeztek, amikor a többieknek kellett elmutogatni, hogy mit csinál egy kigondolt állat és utánozni kellett a hangját, majd újra táncoltak.
Végül következett az igazi aduász: a jelmezek. Több zsáknyi jelmezből válogathatott mindenki, lettek hercegnőink, bohócunk, cowboyunk, menyasszonyunk, királyunk. Rögtönzött kifutópályát építettek és mindenki végigvonulhatott, bemutatkozhatott.

A beöltözést félbeszakította a tortázás, amikor is elénekelték Grétának a "Boldog szülinpot!" és belakmároztak a flamingóból. Mindenkinek nagyon ízlett, volt aki repetázott is a legnagyobb sikere a színes csoki tollaknak volt, abból mindenki extra adagot evett 😀

A tortázás után az ajándékok átadása következett, Gréta mindhárom fiút szájon csókolta - tuti ami biztos egyből csak csak királyfi lesz alapon 😂
Ugyan minden ajándékot megnézett, de igazán otthon volt arra ideje hogy felfedezze az a sok mindent amit kapott és igazán már csak akkor tudta átadni magát az örömnek.

Az ajándékozás után még táncoltak, játszottak egy sarokban talált babakonyhával, végül a buli végén következett a lufi pinata. Gréta próbálkozott a kipukkasztással, de csak apának sikerült pukkasztani.

Az animátorok nagyon megdícsérték a gyerekeket, ha tudták volna hogy ilyen jó kis csapat lesz 3 órát is elvállaltak volna, de az ilyen kis gyerekek általában max a 2 órás gyerekzsúrokat szokták bírni, a végére még annak is le szoktak fáradni.

Tapasztalataink a szülinapi gyerekzsúrral kapcsolatban:

- Tényleg szükség van  a létszám limitre, túl sok gyerek már képtelen együtt játszani és elszabadul a pokol
- Nem hátrány ha a meghívott gyerekek ismerik egymást ( közös, csoport, osztály, foglalkozás), mert így könnyebben együttműködnek, de ez se akadály, ha vannak olyan gyerekek is akik nem ismerik a többi meghívottat (személyiség függő)
- Nagyon bekészültünk nasiból és szendvicsekből is, de összesen csak egy csomag sós perec fogyott el és 5-7 miniszendvics a tortán kívül, így legközelebb erre nem fektetnék olyan hangsúlyt.
- Így hogy kicsi a lakásunk nem bántam meg hogy animátort fogadtunk, mert varázslatos élménnyé tették ezt a zsúrt nem csak Gréta, hanem a többi gyerek részére is.









2019. október 17.

5. születésnapi torták


Grétának idén nagyon jó dolga volt, háromszor is meg lett ünnepelve a születésnapja és minden alkalomra kapott 1 tortát. Természetesen véletlenül sem egyformákat választott 😜
Az ízen csak egy icipicit változtattam, mert idén nem csupa csokit kért Gréta, hanem csokis-vaníliását, így a már bevált teljes kiőrlésű piskóta és az étcsokis főzött krém mellé extra rétegként genoist (azaz francia vajas piskótát) is sütöttem beléjük. Nagyon jó lett mert a textúrák teljesen különbözőek voltak, adtak egy kis játékosságot az összhatásban.

Ezek voltak az inspirációs képek, ami alapján elkészültek a torták:
Szülinapi zsúr torta elképzelés (forrás: Pinterest)

Családi szülinapi torta elképzelés (forrás: Pinterest)

Óvodai szülinapi torta elképzelés (forrás: Pinterest)
Ezek pedig az elkészült torták:

Családi szülinapos torta


Szülinapi bulis torta

Ovis szülinapi torta
A cicás tortánál külső bevonóként még svájci vajkrémet használtam, a flamingónál és a nyuszinál viszont már felvert csoki ganach-t kentem külső bevonónak a tortákra (gyönyörűen lehet vele dolgozni és a vajkrémekhez hasonlóan ez is keményre dermed hűtésre és stabil váza a tortának (főleg meleg nyári napokon lényeges).
A cica és a flamingó torta jó szokásomhoz híven 16 cm átmérőjű, a nyuszis viszont 22-es, mert az oviban jóval több gyerek között kellett szétosztani.

Kakaós teljes kiőrlésű piskóta (16 cm)

 Hozzávalók:
6 db L-es tojás
12 dkg cukor
6 g sütőpor
5 dkg holland kakaópor
10 dkg teljes kiőrlésű liszt

Étcsokoládés főzött krém (16 cm)

 Hozzávalók:
20 dkg vaj
3 db M-es tojás
12 dkg cukor
3 ek keményítő
70 ml tej
3 ek holland kakaópor
10 dkg étcsoki

Genois (francia vajas piskóta 16 cm)

Hozzávalók:
3 db (szoba hőmérsékletű) L-es tojás
9 dkg finomliszt
4 dkg vaj
30 ml tej
1 tk. víz

Svájci vajkrém (22 cm)

Hozzávalók:
3 db tojás fehérje
20 dkg cukor
45 dkg vaj
1 ek vanília kivonat

Fehércsokis felvert ganach (16 cm)

Hozzávalók:
20 dkg fehér csoki
20 dkg vaj

A kakaós teljes kiőrlésű piskótához a sütőt előmelegítettem alsó-felső sütésen 160°C-ra. A tojások fehérjéit a cukorral tejföl keménységű habbá vertem a robotgéppel, amikor már megfelelő volt az állaga alacsonyabb fokozatra vettem a gépet és a tojássárgákat adtam hozzá egyesével. Ezután lekapcsoltam a gépet és a kakaós, sütőporos lisztet már csak spatulával forgattam óvatosan bele. Formaleválasztó sprayvel kifújt 16 cm-es tortaformába öntöttem és kb 40 perc alatt készre sütöttem. amikor elkészült (nyomásra nem zizeg és a tőpróbánál nem ragad), kivettem a sütőből és rácson hagytam teljesen kihűlni.

Az étcsoki krémhez a szobahőmérsékletű vajat robotgéppel alaposan kihabosítottam. A tojásokból, cukorból, keményítőből, tejből, kakaóporból és csokoládéból alacsony fokozaton sűrű krémet főztem (amint elkészült folpackot simítottam közvetlenül a krémre, így nem tudott bebőrösödni). Amikor teljesen kihűlt a krém alaposan összekevertem a kihabosított vajjal.

A genoishoz először is a sütőt 160°C-ra kapcsoltam alsó-felső sütésen, a lisztet háromszor is átszitáltam, a tortaformát pedig alul és oldalt is kibéleltem sütőpapírral. A tejet és a vajat egy kis tálkába tettem és a mikróban összemelegítettem őket. A tojásokat hőálló tálba tettem, hozzáadtam a cukrot és vízgőz felett addig kevergettem amíg a cukorszemcsék teljesen felolvadtak benne. Ekkor levettem a vízgőz felől a tálat és robotgépbe öntöttem a tojásos keveréket, ahol a legnagyobb sebességgel (habverő fejjel) addig kevertettem a tojást míg nagyon habos lett és szinte teljesen kihűlt. Közben a tej és vaj összemelegített keverékét a vízgőz fölé tettem, hogy megtartsa a hőmérsékletét. Nem szabad siettetni a habverési folyamatot (ezt a saját hibámból tanultam meg) a tojást minimum 6-7 percig kell hogy verje a habverő. Levettem a legkisebbre a fokozatot és a tojáshabhoz hozzáadtam a vizet, amikor elkeveredett kikapcsoltam a gépet és a lisztet óvatosan spatulával hozzáforgattam lassú és nagy mozdulatokkal, hogy ne törjön össze a hab (a masszának teljesen homogénnek, csomómentesnek kell lennie). A tej és vaj keverékéhez a piskóta masszából hozzáadtam egy keveset, alaposan összekutyultam, itt nem vigyáztam a tojáshab összetörésére, majd ezt a keveréket forgattam óvatosan bele a piskótába. 
Tortaformába öntöttem a tésztát és néhányszor a pulthoz ütögettem, hogy a levegőbuborékok távozzanak belőle és egyenletesebb legyen a tészta textúrája. Az eredeti recept szerint 30-35 perc alatt megsülne, de ez nem jött be, tűpróbáig sütöttem kb 50 percig. rácson hagytam teljesen kihűlni.

A svájci vajkrémhez a  tojásfehérjét és kristálycukrot hőálló tálba tettem és gőzfürdő fölött spatulával addig kevergettem, amíg a cukor szemcsék teljesen felolvadtak, a cukros tojást átöntöttem a robotgépbe és szép fényes habot vertem belőle, és amikor már épphogy csak langyos volt kockánként hozzáadtam a hideg vajat végül vanília kivonatot adtam hozzá. A krémet ketté osztottam és Fractal gél állagú ételfestékkel (2 csepp) színeztem.

És végül a fehér csokis felvert ganach, ami teljesen új próbálkozás volt, de nagyon bejött. Korábban már Gréta Unikornisos tortájánál burkoltam fehércsoki ganachhal, de nem szerettem (nagyon folyós volt és nehezen lehetett vele dolgozni, amikor viszont elkezdett dermedni már nem nagyon tudtam korrigálni a hibákat) éppen ezért azóta sem használtam egyetlen tortámhoz sem fehércsoki ganacht (a tej, ét és kevert csoki ganachokkal nincs probléma azok azóta is készültek). Aztán az Instagramon Bebepiskóta megosztotta a legjobb tortaburkoló receptjét amit a falamingó tortánál már rögtön ki is próbáltam (amint látjátok szükség esetén nem csak fehérként, de gél állagú festékkel színezve színes burkolóként is lehet használni).
A dolog roppant egyszerű és nem is tudom, hogy miért nem jutott eszembe korábban ez az ötlet, hiszen a vaj gyönyörű, selymes állagúra habosítható, amihez a csokoládé egy extra plusz, ha valaki nem szeretné a vajkrémek extra mindent elnyomó vajas ízét érezni, a krémessége miatt könnyen kezelhető, nem csúszik le a tortáról, de hűtésre gyönyörű keményre dermed, tehát nagyon jól bírja a nyári kánikulát is, viszont ugyanaz érvényes rá mint a vajkrémre, tortabontás előtt háromnegyed órával érdemes kitenni szobahőmérsékletre levegőzni, hogy meg tudjon lágyulni a burkolás és élvezhetőek legyenek az ízek (hidegen, keményen sem a vajrémnek, sem a csoki ganachnak nem érvényesülnek az ízei).
Az elkészítése roppant egyszerű a vajat este kivettem a hűtőből hogy reggelre ideális szobahőmérsékletűre melegedjen (sose olvasszátok se gőz felett se mikróban, mert változik az állag már nem fogjátok tudni úgy felverni). A fehércsokit összetördeltem és mikróban kb 400 W-on megolvasztottam, kicsit vártam, hogy ne legyen túl forró, majd hozzákevertem a lágy vajhoz. Fél órára hűtőbe tettem, majd robotgéppel magas fokozaton gyönyörű krémesre vertem.



Ez volt az első adag genois amelyiknél túlságosan türelmetlen voltam, nem vertem elég ideig a tojáshabot, hát ezért nem szabad siettetni a dolgokat mert ez az eredménye vékonyka szalonnás piskótakorongnak csúfolt valami. 

Az összeállításnál váltogatva raktam egymásra a kakaós és a genois lapokat. Ha tehetem én igyekszem mindig habzsákból kinyomnia  rétegek közé kerülő krémet és hajlított spatulával elegyengetem, mert így sokkal egyenletesebben tudom elosztani, mint ha odakanalaznék szintenénk egy adag krémet. Amikor a torta betöltése elkészült kívültől is bevontam a tortát a csokikrémmel, ez lett a morzsakabát, majd egy óra hűtés következett, mert a bürkolás akkor lesz igazán tökéletes, ha a torta megfelelően be van hűtve. Ekkor következett 2 rétegben a svájci vajkrém/felvert fehércsoki ganach felvitele, közte 1 óra hűtési időt tartottam.

A cica fülét fondantból formáztam és fogpiszkálóval nyomtam a torta tetejére, az arcot pedig 1-es ecsettel gél festékkel festettem fel a tortára.

A flamingo  fejét-nyakát fondantból megformáztam, aztán rájöttem, hogy hiába is szárítanám napokig a mérete és súlya miatt nem tudná megtartani, kb. 10 másodperc alatt törne le, ezért kénytelen voltam bedrótozni , hogy bírja a gyűrődést. A tollazathoz Wilton rózsaszín candy melt-szet, egy kisebb vagyon belőle egy 34 dkg-os csomag és használat közben rájöttem, hogy nem más mint egy színezett túlárazott fehércsoki pasztilla. A pasztillákat szárazon vízgőz felett megolvasztottam, aztán egy evőkanálnyit kivettem belőle és szilikonos sütőpapíron kanállal elsimogattam, így kialakítva a tollazatot. 6 tollat készítettem, majd  Fractal rózsaszín gélfestékből tettem 3 cseppet a masszába, majd újabb 6 tollat készítettem és ismét sötétítettem a massza árnyalatán, végül ebből is 6 tollat készítettem (a gyerekek a tollakat imádták, minimum 2-3-at betoltak tortaszeletük mellé. 

A nyuszi tortához 2 nappal korábban elkészítettem  füleket, amit hurkapálcikával merevítettem ki, a rózsákat pedig zárt 108-as csillagcsővel nyomtam rá.








Mindhárom torta nagy sikert aratott és nagyon ízlett a családtagoknak és a gyerekeknek is.

2019. október 6.

Ez első szülinapi zsúr előkészületei

Eljött az idő, hogy Grétának megszervezzük az első szülinapi zsúrt. Első nekifutásra az az elvetemedett ötletünk támadt, hogy a mi kis 49 m2-es lakásunkban rendezzük (ami csak 29 nem minősül, mert a mi szobánk nem játszótér). Nem volt nehéz lebeszélni minket az otthoni lebonyolításról, elkezdtünk hát helyszínt keresni a bulihoz. Krisztián megkérdezte az egyik rendezvény szervező ismerősét, hogy tudna e helyet ajánlani nekünk, az ajánlásból végül felkérés lett. Én már csak azt tudtam meg délután, hogy Krisztián lefoglaltatta a termet és 2 animátort a születésnaphoz. Meg kellett határozni a zsúr témáját - Gréta a flamingót választotta, így lett trópusi-flamingós a tematika.

Forrás: PNGTREE
Letöltöttem egy flamingós képet, ebből szerkesztette meg Krisztián a meghívót. Azt az instrukciót kaptuk az animátoroktól, hogy maximum 10 gyereket hívjunk és legkorábban a zsúr előtt 2 héttel osszuk ki a meghívókat.

Ugyan azt mondták, hogy gondoskodnak a díszítésről, de az én fejemben már nagyjából megszületett  a dekorációs elképzelés, így én is belevetettem magam a készítésbe nem titkoltan olyan hátsó szándékkal, hogy a dekorációt a buli után Gréta szobáját fogja díszíteni. A lufikat az animátorok ígérték meg, hogy rendezik, így én csak a virágokat és a leveleket készítettem el.

Forrás: Etsy
Nagyon megtetszettek az óriás virágok, ezek egyszerűbb változatát készítettem el én is a Pinteresten talált képek alapján.
Az ötlet forrása: Pinterest
Elkészítési youtubos segédlet


A Wishről óriás könnyező pálma leveleket rendeltem, asztali futódísznek.

Forrás: WISH
A virágok mellé pálma leveleket is készítettem (egy részüket dekorgumiból, egy részüket kartonból)
Az ötlet forrása: pinterest

Az ötlet forrása: Pinterest
A torta választás pedig teljesen egyértelmű volt, ha már flamingós a buli, akkor a torta sem lehet más (természetesen idén is csokis).
Forrás: Pinterest

Nem bántam meg, hogy jobban kivettem a részem a szervezésből, mint ahogyan arra szükség lett volna, nagyon izgalmas volt a tervezés és a kivitelezés (szívesen csinálnám ezt - kár hogy nem lehet belőle megélni 😜).

Hamarosan érkezem a a megvalósult bogival, ha kíváncsiak vagytok akkor is tartsatok velem 😉

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...